Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-20 / 12. szám - Koczkás Sándor: Aki a harcát megharcolja • Hatvany Lajos • 1959. évi Kossuth-díjas Hatvany Lajos. (2. oldal) - Bános Tibor: „A korral és az emberrel való együttélés” - vallja a Kossuth-díjas Dobozy Imre (2. oldal) - Rozsnyai Ervin: Március 21 • vers (2. oldal)

195­9. ÉVI KOSSUTH DÍJASAINK DOBOZY IMRE jelentős publicisztikai tevékenységé­ért, a Szélvihar c. színdarabért és a Tegnap c. film forgatókönyvéért. Egész HATVANY LAJOS életművéért, különösen Petőfi és Ady kutatásaiért. SOMOGYI ERZSI OLCSAI KISS ZOLTÁN KÖRNER JÓZSEF áldozatos művészi munkájáért és az az 1958. évben elkészült nagyszabású, a munkásmozgalom nagy halottait utóbbi években nyújtott kiemelkedő­nak állított emlékmű megalkotásáért, film- és színházi alakításaiért. AKI A HARCÁT MEGHARCOLJA ! Amikor Hatvany Lajos megtiszteltetésé­ről, friss Kossuth-dtjáról értesültem, egy kér­dés tolult fel bennem. Ez a kérdés régóta lap­­pangó-rejtőző, talán még az „így élt Petőfi” olvasása idején kapaszkodott meg gondola­taim alján. Személyes természetű: magához a ■ megtisztelthez szól. Vajon tudja-e Hatvany Lajos, hogy mi — fiatalok — olyan áhítattal figyeljük, hallgatjuk­, olvassuk őt, mint a szá­zad elején ő szemlélte — hallgatta Petőfi kor­­társait? Akadt e kortársak között — maga mondja — szürkén jellegtelen, sőt méltatlan is: az áhítatból, a figyelemből azonban nekik is jutott. A szeretett költő sugárzása vonta fénybe sokszor az érdemtelent is. Miért ne lenne akkor vele szemben bennünk megkü­lönböztetett áhítat? Mi méltót és érdemest tisztelünk! Ady End­re kortársát, barátját, a harcokban vele együtt küzdőt. Mert Hatvany Lajos nem egyszerűen művelt „irodalmi ember”, nem csupán jótollú és kifinomult érzékű esztétai, hanem a feudá­lis Magyarország épületét bomlasztó „új kuru­cok” századeleji csapatának egyik tagja. Radi­kális demokrata, aki Petőfi közéleti örökségét érti, vállalja, új harcokban megvalósítani akar­ja. Hogyan is mondta: a helyét maga mellett jelölve iki, „Tyukodi pajtását”, szeretett Hat­vany Laciját biztatgatva a­­ költő? Gyáva kakasként fut az ellen, Dúlt bóbitája nyomorult, Szemétdombjára beszorult,­­ Fellegvárába beszorult. Mi várhatunk, Tyukodi pajtás. Mi a harcunkat megharcoltuk. Hadd várjanak a pipogyák Valami nem jövő csodát, Vén, szép, történelmi csodát S rajtuk­ ütü­nk. Tyukodi pajtás. (A harcunkat megkarcoltuk) Lehet-e jobban meghatározni és felidézni az akkori harcokat, miként azt maga Ady tette? A történelemben csak l­eg­nagy­ob­bjaink voltak ilyen megvesztegethetetlenül tájékozottak és magabiztosak: Petőfi, Ady és József Attila. Ők hárman, akikhez Hatvany Lajosnak legtöbb köze volt. S valóban: hol van ma már a jó az „ellen” és merre fellegvárai? Az ellenség, amely személyükben­­ külön-kü­lön és műveik­ben együttesen is e három nagy költő eltip­­rására tört? És hol vannak a kis helyezkedő irodalmi szatócsok, hol az esztétika konzerva­tív pápái? Hol az urak világa, amelynek bos­­­szúja­­ elől annak idején Hatvany Lajos is meg­­annyi jó századeleji harcossal együtt külföld­re kényszerült? Rajtuk ütött a nép, amely e három nagy­­ költő nevével, műveivel is harcol­ja a harcunkat tovább. Hagyományt, a maga irodalmi harcainak egyik előképét tisztelte meg Hatvany Lajos életművében Kossuth-díj­­jal a Magyar Népköztársaság. ★ Az életműből különösen a Petőfi Sándor és Ady Endre alakjával, költészetével foglal­kozó írásai. V­önyvei állanak közel hozzánk. Az első publikációkat Petőfiről még valamikor 1902 táján kezdte, s a XX. század első évtize­deinek kutatásai a „Feleségek felesége” című kötetben összegeződtek: Petőfi Sándorról és Szendrey Júliáról. Kritikai írásaiban már 1906-ban megjelent Ady Endre neve. De a Gyulai Pál esztétikáján érlelődött fiatal tudós ekkor még fenntartásokkal, fanyalgásokkal fogadta az újonnan fellépő nagy költőt. De éppen mert Petőfi költészetében a lényeget — közéleti, forradalmi mondandóit — is érteni tudta, hamarosan az új forradalmi költő, Ady Endre is meghódította. 1908-ban egy különö­sen szép és őszinte tanulmányban írta meg „megtérését” Adyhoz: értelmi és érzelmi be­­hódolását az új líra szuggesztív erejének. Az ellenforradalom után az elsők egyike volt, aki Ady emlékezetét, költészetét magasra emelte a gyalázkodókkal és a hamisítókkal szemben ,„Ady világa” című füzetei még Bécsben jelen­tek meg, s bennük Ady lírájának egyik első elemzője, irodalomtörténeti jelentőségű meg­­értetője volt. A két világháború közti korban pedig „Ady a kortársak közt” című könyvé­nek kiadásával — amelyben kettejük teljes megmaradt levelezését is közölte — Ady igazi alakját állította szembe a nagy költő szellemi öröksége körül kialakult világnézeti harcok idején a rosszindulatú torzítókkal és hamisí­tókkal. Kisebb polémiáinak számbavétele már kívül esik ennek az ünnepi megemlékezésnek lehetőségein. Rövidesen megjelenendő köteté­be öszegyűjtött Ady-tanulmányai majd magu­kért beszélnek.★ Utolsó nagyobb szabású alkotásáról kell még szólani: az „Így élt Petőfi” című öt kötetes művéről, amely 1955-től 1957-ig — kö­tet kötetet követve — jelent meg az Akadé­miai Kiadónál. Ez a mű egy 1919-ben megkez­dett, hosszas kutató munka eredménye: anya­ga együtt hányódott, emigrált a szerzőjével. S a felszabadulás­ után is érthetetlenül sokáig kellett várnia, míg végül kiadói és szerzője el­ismerést kaphatott. Szokatlan, különös alkotás ez a könyv. Az öt kötet zömét egy eredeti módon megkompo­nált, átgondoltan rendszerezett (tördelt, „olló­zott”) és kommentált szöveggyűjtemény alkot­ja. Dokumentumok, kortársi emlékezések, feljegyzések, levelek, naplórészletek, a legkü­lönfélébb forrásokban fellelhető mozzanatok, adalékok Petőfi Sándor életéről. Az egymást követő fejezetek a családi előzmény­ektől, majd a költő születésétől végigkísérik Petőfi pályáját az emlékezetes hősi halálig. Szükség van-e erre, van-e értelme ennek? Nem lett volna-e egyszerűbb egy részletes Petőfi bib­liográfiát adni, és a könyvet csak az egyes fe­jezetekhez írt summázásokból összeállítani? A szerző szándékát érti félre, akiben ilyen kérdé­seik, megfontolások motoszkálnak. Hatvany Lajos koncepciójának egyformán része a szöveggyűjtemény minden sora, nagy és apró adata­i a hozzájuk fűzött kommentáló, glosszázó jegyzetek és a részletekből a lénye­get kibontó, a problémát elrendező summázá­­sok. Ez a koncepció — minden irodalomtörté­nészt követésre ihlető — azonosulást, alázatot jelent a vizsgált, kutatott tárggyal szemben. Azonosulás Petőfivel, alázat minden apróság­gal szemben, ami igazi valóját idézi s ígéri. A haja színe, a halszagú szalonna, amit otthon­ról hozott — mert Petrovicsék apró hallal hiz­lalták a disznót. Véleménye pöffeszkedő feu­dálisokról és nézeteltéréses politikában nála „óvatosabb” barátaival. Vagy ez az azonosulás, ez az alázat már egyszerűen elvek mutatója? De hát mi is lehetne más? Hatvany Lajos Petőfit egy eleven közélet sodrásában mutatta meg: az irodalomtörténész politizál, osztályok mozgásáról, politikai rétegződésről, közéleti típusokról beszél. Nemcsak tényeket, adatokat gyűjtött azon­ban össze, hanem mindezekből szinte művészi módon kelti életre Petőfi alakját és életét. Halvány színnel, fantáziával nyúlt a tények­hez, a valósághoz: az igazat tudja követni a valódiban. Tudatos pszichológus, aki ismeri Petőfi jellemét, szinte reflexeit, s így válasz­tani tud az emlékezők többféle vagy ellent­mondó variációiból. Ezért igazodik el s ad reá­lis képet a kényes kérdésekben; a faji, nem­zeti korlátoltságok, vagy a Petőfi és apja, a költő és Júlia, sőt Petőfi és kortársai ellenté­teinek elemzésekor is. Jellegében, műfajában más természetű könyv ez, mint a Petőfi-irodalom eddigi leg­jobb alkotásai. Más feladatra is vállalkozott, mint például Horváth János vagy Illyés Gyu­la Forradalmi örökségünknek, Petőfi alakjá­nak életrekeltésében azonban, mellettük a he­lye A legjobbak között, az igényes, a felidéző és megérthető művek sorában. Legyen ez az ünnep új munka indító távlata. Hatvany Lajostól még új könyvet várunk. A Petőfi-mű társát Adyról. Ki tudná jobban ös­­szegezni, elmondani nála, hogy miképpen is élt Ady Endre? KOCZKÁS SÁNDOR „A korral és az emberrel való együttélés“ –vallja a Kossuth-díjas Dobozy Imre Amikor alig egy esztendővel ezelőtt, a Jókai Színház színpadán először formálódtak újjá az ellenforradalom nap­jait, eseményeit megelevenítő drámának, a Szélvihar­nak erő­vel, feszültséggel telített részletei, már éreztük, hogy felszabadulás utáni szocialista drámairodalmunk egyik kima­gasló sikere lesz Dobozy Imre alkotása. S nem tellett bele egy esztendő sem, hogy a drámai anyag második megfogalma­zásban is elénk idézze — ezút­tal a filmművészet szélesen hömpölygő történelmi képso­raiban — azt az alapvető igaz­ságot, amelyet Dobozy hősei a népi hatalom védelmében, harc sodrása közben tudatosí­­­tanak a nézőkben. A szocialista emberségnek a hétköznapok apró cselekvésein is áttetsző egyszerűsége, puri­tán tisztasága, az ellenforrada­lom napjainak, felfokozott iz­zási cselekményének szenve­délyesen tárgyilagos megjele­nítése: ez a Szélvihar él, a Teg­­nap nagy közönségsik­erének, széleskörű visszhangjának tit­ka. Ezért játszotta a fővároson kívül már eddig is a szolno­ki, egri, békéscsabai színház és ezért mutatja be a közeli na­pokban a pécsi Nemzeti Szín­ház is Dobozy drámáját. A film — a Tegnap —, pedig Szinte az ország minden részé­be eljutott, felidézve az októ­beri napokban helytálló pa­rasztság igazi, világos történe­tét. Az írót most e két művéért, valamint a „szocialista építést támogató, jelentős publiciszti­kai tevékenységéért” a Kos­­suth-díj II fokozatával tüntet­te ki államunk. E jelentékeny kitüntetés az idén olyan írói munkát illetett, amelynek min­den részletét a nép szolgálata, a szocializmus iránti hűség, kö­vetkezetesség hatja át. S mi­ként ilyen alkalommal ülik, ezúttal is arról kezdjük a be­szélgetést Dobozy Imrével, hogy az eddigi két József At­­tila-díjas regénye után (Új Túrkeve, Felhő és napsütés), mit jelent számára az új, a leg­magasabb állami kitüntetés. — Rendkívül nagy örömet jelent nekem ez a díj, de mind­járt azt is hozzá szeretném ten­ni, hogy írói pályafutásom ál­lomásait nem kitüntetéseken keresztül mérem, hanem úgy, hogy mennyire sikerül azono­sulni a szocializmusba tartó magyarság gondolat- és érze­lemvilágával, s ebből mennyit sikerül művekben visszaadni. A Szélvihar és a Tegnap, va­lamint publicisztikai munkás­sága nyilván olyan próbakö­vek, amelyek ennek, az írói hitvallás útjának teljes józan­ságát, valóra váltható sikereit tükrözik. De hogy jutott­ak idáig, melyek azok a látható vagy láthatatlan eszközök, mó­dok, formák, amelyek ezek­hez az eredményekhez vezet­tek? — A mai ember lelkivilá­gába való behatolás titka a korral és az emberrel való együttélés. S ez nemcsak azt jelenti, hogy az írónak nagyon figyelmesen kell kísérni a jel­legzetesen mai sorsok útját, hanem azt is, hogy kellő bátor­sága legyen időnként a saját nézeteit, a saját élményanya­gát, a kor konfliktusairól és típusairól alkotott vélemé­nyét is felülvizsgálni. Magya­rul: nem lehet megállni, mert aki megáll, óhatatlanul abba a zsákutcába jut, hogy önmagá­ban spekulatív módon pró­bálja felépíteni a valóságot. Ez pedig az írónak nemcsak fiaskóval járó, de szinte re­ménytelen vállalkozás. Követ­ni és megérteni is nehéz a vál­tozó kort, elvontan újra konst­ruálni lehetetlen, vagy leg­alább­is hamis eredményhez vezet. A filmet, amelynek tanulsá­­gát országszerte százezrek ér­zik és vallják magukénak, nyilván nem tekinthetjük be­fejezettnek. Az oroszlányi, pé­csi, komlói, fehérvári, váci és a sok-sok pesti ankét, megbe­szélés, találkozás a nézőkkel bizonyára sok érdekes problé­mát, ötletet, véleményt vetett felszínre, amelyek talán segít­ségére lesznek az ősszel forga­tásra kerülő második rész elké­szítésében. Mi a további térté ezzel kapcsolatban? — Az ankétok tanulsága ta­lán az, hogy egy családi drá­ma keretein belül sikerült megragadni a történelmet. Fő­ként nem is historikus pontos­sággal, hanem a filmben élő alakok karakterének, helyzeté­nek, összeütközéseinek hiteles­ségével. Azt hiszem — és nézők ebben is megerősítettek a —, nincs olyan alak a film­ben, aki 56 komor színpadán ne szerepelt volna ténylege­sen. — Most hozzákezdek a Teg­nap második részéhez, amely a konszolidációért vívott har­cot ábrázolja majd és ebből a fogalmazásból kiderül, hogy magán a harcon lesz a hang­súly. Ennek a harcnak voltak és vannak megrendítően szép karakterű hősei, akiket hitük­höz, rangjukhoz megfelelően akarok ábrázolni. De az igazi hősök becsülete éppen kí­vánja, hogy azokat is viszont­lássuk a vásznon, akik a za­varos időket az ágy alatt tölt­ve, utólag kezdtek „hősök” lenni... Ezt nem azért aka­rom így megoldani, mert vala­mi fenegyerek-hajlammal va­gyok megverve, hanem mert sok ankét, sok felszólalója en­gem személy szerint két dolog­ban erősített meg: az emberek általában minden nagy kér­désről a teljes igazságot akar­ják tudni, és ennek megértésé­hez, megítéléséhez, még ponto­sabban az igazság és hamisság elválasztásához szándék és ér­telem van bennük,, ^ 'v' Müllen tértek foglalkoztat­­­­ják még? ■ ■­­« Drámára is készülök. S per­sze, eszem ágában sincs ab­ba­hagyni azt, a nagyon ked­ves és érdekes munkát, amit a riport és a publicisztika je­lent. Egyrészt, mert szeretem ezt a területet, másrészt, mert nem félek attól, hogy ez iro­­dalmilag kevésbé rangos mun­ka, mint a regény vagy a drá­ma. Ezt ugyanis nem a műfaj dönti el, hanem a műben letett érték! BÁNOS TIBOR 2 - ROZSNYAI ERVIN: Március 21 Hogy kipirult az arcod, Magyarország! Fellélegzett a föld, és századévek szorító pántja szétpattant a mellén, friss tűz futott a lüktető rögökben, s a télbe­ zsibbadt, megfakult akácok csillag­rügyekkel nyújtóztak magasra, mert duzzadó tavasz jött, elsodorva tegnapi tűrést, bűnt és babonákat, s fehér zsömlét hozott a gyermekeknek, kik szürkék voltak, mint a kósza felhők ... Nem tétován jött, félszeg irgalommal — de ezer évnek felcsapó dühével, fénylő valára tűz­ hegyére szúrt fel terpeszkedő szipolyt, garázda gőgöt, s lehelletéből szelek kerekedtek, kihajtani az or­ szag sűrű mérgét, mert friss levegő kell­ a proletárnak... Micsoda mámoros hajnal bizsergett! Az ujjongó szabadság áramában lázból föleszmélt városok fürödtek, fény szállt a falvak tiszta homlokára, s a költők mind az emberről daloltak, ki műveit kibontja, mint a zászlót... Ó, Forradalom! Szebb vagy, mint a legszebb nyáréji csillag — szebb vagy a viharnál! Oly szép vagy, mint az ember, aki érted és általad telik meg értelemmel, hogy megoldozván e jégverte földnek dermedt nyűgét, az újuló világra tavaszt szólítson, termő ifjúságot, mely téged hordoz és veled növekszik, Forradalom! V

Next