Élet és Irodalom, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-17 / 29. szám - dr. Szilágyi Ferenc: A diafilm az irodalomtörténeti emlékgyűjtés szolgálatában • reflexió • Szabó György: Irodalomtörténet és technika. ÉS, március 6. (6. oldal) - Cs. Gy.: Barátok között - művész szemmel. Balettegyüttesünk kínai, vietnami, koreai tapasztalatairól (6. oldal) - Garai Gábor: Jób könyve • vers (6. oldal)
A diafilm az irodalomtörténeti emlékgyűjtés szólg Hozzászólás az Élet és Irodalomban megjelent „Irodalomtörténet és technika“ című cikkhez Az Élet és Irodalom egyik számában figyelemre méltó cikk foglalkozott irodalmi emlékeink rendszeres gyűjtésének és megőrzésének kérdésével. Mivel a cikkíró, Szabó György maga is várja, hogy foglalkozzunk — „akár e lap hasábjain is” — a fölvetett kérdésekkel, néhány gondolattal, kiegészítéssel, némi eredmény, illetőleg terv ismertetésével szeretnénk e valóban szép, felkarolásra méltó és sürgető ügyet előmozdítani. A cikk bevezető sorai örömmel adnak számot az olvasás terjedésével egyre növekedő irodalomtörténeti érdeklődésről. Az irodalomtörténet népszerűsítő eszközei között e könyv mellett megemlíti a rádiót, a (mozgó) filmet, a színházat és a televíziót. E felsorolásból hiányzik a közlésnek és megőrzésnek egy fontos — nálunk még meglehetősen új ■— eszköze és műfaja: a diafilm. Hazánkban tervszerűen csak néhány éve folyik diafilmgyártás (a Művelődésügyi Minisztérium főhatósága alatt működő Magyar Diafilmgyártó Vállalat idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját), de a fent említett feladatok terén máris vannak eredményei a diafilmnek. A kb. 50—60 képet (arcképeket, szülő- és lakóházat, városképeket, kézirathasonmásokat és egyéb dokumentumokat) tartalmazó, magyarázó felirattal ellátott filmszalagokon már legtöbb klasszikusunk életrajzát feldolgozták — Balassitól Radnóti Miklósig. E diafilmek — amelyek mintegy dióhéjban képet próbálnak adni az írók életéről és munkásságáról— már eddig is jelentős szerepet töltöttek be az irodalomtörténet népszerűsítésében, különösen mióta a Művelődési Minisztérium rendeletére az ország kölcsönkönyvtárai is ,■beszerzik s az olvasók éppen úgy kölcsönözhetik őket, mint a könyveket. Kis irodalmi képeskönyvet pótolnak ezek a marokban elférő apró tekercsek, s nem is drágábbak, mint az Olcsó Könyvtár kettős füzetei: a hozzájuk szükséges vetítőgép sem sokkal drágább mint egy-egy díszesebb művészettörténeti kiadvány. (Itt jegyezzük meg, hogy színes, rajzos feldolgozásban diaszalagra kerülnek klaszikus irodalmi alkotásaink is: a Dorottyától Petőfi Apostoláig: bizonyára ezek a — kiváló képzőművészek által készített — feldolgozások sem közömbösek az — egyelőre csak virtuális — Irodalomtörténeti Gyűjtemény szempontjából.) A népszerűsítésen túl a rendszeres dokumentumgyűjtés és kiadás természetesen nem tartozik a Diavállalat feladatai közé; így is vannak e téren bizonyos eredmények: nem egy írónk életrajzi filmjéhez eredeti fényképfelvételek készültek (pl. Tóth Árpád, Juhász Gyula lakóházai stb); diafilmszerkesztés közben derül ki ugyanis, hogy mennyire hiányos akár modern, akár régebbi íróink pályájának képanyaga. Az íróéletrajzok szerzője sokszor tanácstalanul áll egy-egy életrajzi mozzanatnál; — nincs kép pl. Kazinczy érsemlyéni szülőházáról, de még a faluról sincs; nincs kép Bessenyei remeteségének színhelyéről, Berettyókovácsiról stb. — nemcsak irodalomtörténeti művekben, de a megyei monográfiákban, földrajzi, honismereti kiadványokban sem található róluk kép ... Pedig valóban országos érdekű feladat lenne ezeknek az emlékhelyeknek megörökítése: a bicskei rektorháznak (ha még áll), ahol Csokonai vendégeskedett, Csököl, Hedrehely, Kisasszond költői környékének, ahol a nagy debreceni poéta oly szép sorai születtek, Görbőnek, ahol Vörösmarty nevelősködött s a táj varázslatától ihletett verseit írta ... Az ilyen hézagok pótlására a dia-szerkesztőség nem vállalkozhat, ahogyan arra sem, hogy az eddig feldolgozatlan, elhanyagolt témákat rendszeresen feldolgozza. De így is vállal bizonyos részt a sürgető feladatból: még ebben az évben meg fog jelenni pl. a Budapest irodalmi emlékei c. két részesre tervezett diafilm, amely kb. 140—150 képben a ma föllelhető emlékek fényképeivel (s nem régi metszetekkel vagy festményekkel!) igyekszik elmondani és megőrizni e tárgyról a legfontosabbakat. Az irodalmi adatgyűjtés feladatát azonban más, közvetett úton is szolgálja, szolgálhatjaa diafilmgyártás. S erre szeretnénk itt különösen felhívni a figyelmet. Szép példáit idézhetjük az egyes megyei, városi tanácsok kezdeményeinek, amelyek nemes „lokálpatriotizmus”-ból, a helyi hagyományok ápolásának szép gondolatától ihletve földolgoztatták (megíratták, végigfényképeztették) helységük kulturális emlékeit, így rendelt pl. a Szolnok megyei Tanács még 1956-ban diafilmet Verseghy Ferencről, így készült az idén a Tolna megyei Tanács rendeletére a Tolna megye büszkeségei c. diafilm, amely a kulturális hagyományokban oly gazdag megye emlékeit mutatja be színes fényképekkel. A tanácsok hasonló kezdeményezései alapján rövid időn belül diaszalagon örökíthetnénk meg legalábbis a legfontosabb helyi irodalmi emlékeket. S az emlékek gyűjtésének és rögzítésénk ez a módja azért is figyelemre méltó, mivel a diafilm könnyen, nagy példányszámban sokszorosítható. Az elkészült diafilmek egyébként a tudományos kutatásnak is rendelkezésére állanak: az Országos Széchenyi Könyvtár diaosztálya a kötelespéldány-rendelet alapján rendszeresen archivizálja a diakiadványokat. Az irodalomtörténeti képgyűjtés egyik szerény — de véleményünk szerint jelentős — új technikai eszközére, a diafilmre akartuk felhívni a figyelmet; az irodalmi emlékek gyűjtésében, megőrzésében (és természetesen népszerűsítésében is!) a könnyen kezelhető, kis helyen elférő, kevéssé költséges eszköz fontos feladatot tölthet be. Egyúttal felhívnánk a figyelmet még két olyan intézményre, amelyek szintén hasznos szerepet töltöttek és töltenek be az irodalmi emlékek gyűjtésében: a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokára és az MTI Foto archívumára gondolunk, e két intéz- ménynek a központilag irányított gyűjtőmunkába való bevo nása és megfelelő támogatása lényegesen növelhetné e téren vállalt eddigi szerepüket. Az irodalmi emlékgyűjtés feladata szép és lelkesítő, s ahogy Szabó György írja, „kevés pénzzel, de sok lel-kesedéssel” rövid időn belül jelentős eredmények érhe- tők el; különösen sokat vár a fiataloktól. Hadd említsünk hát meg itt egy vállalkozást, amelyre két fiatal újságíró (egy író és egy fotoriporter), határozta el a közelmúltban magát: tervbe vették, hogy bejárják az ország irodalmi emlékeket őrző helyeit s (színes és fekete-fehér) fény-képeiket megfelelő adatokkal és idézetekkel kísérve, képes-/ könyvet készítenek. Eddig, megjelent képes irodalomtörténeti kiadványaink képanyaga jobbára régi rajz vagy metszet. A Keresztury Dezső szerkesztésében a közelmúlt- ban megjelent gazdag tartal-mú irodalmi képeskönyv is — a stílusegység érdekében —( főként korabeli képanyagra) támaszkodik. Az említett vállalkozásnak éppen az lenne a célja, hogy a fényképek se- gítségével mai állapotukban mutassa be irodalmi emlék-, helyeinket — nemcsak a szülő- és lakóházakat, hanem egy-egy faluképet vagy egy- egy verset ihlető tájrészletet, is — most, míg nagyjából változatlan állapotban őrzik a művet ihlető hangulatot. „Megnyugtató lenne, ha ugyanezen a helyen, mondjuk, egy év múlva, már értékes eredményekről számolhatnánk be” — írta Szabó György.) Mi is ezzel zárjuk: reméljük, egy év múltán a jelzett munkaterületekről már új értékes eredményeket sorolhatunk elő. DR. SZILÁGYI FERENC a Magyar Diafilmgyártó V. szerkesztője BARÁTOK KÖZÖTT - MŰVÉSZ SZEMMEL! Balettegyüttesünk kínai, vietnami, koreai tapasztalatairól Sugárzó arcú fiatal művészek fogadják a terembe lépőket. Újságok, fényképek járnak kézről kézre: kínai, vietnami, koreai lapok. Rajzok mindegyikben. Légies mozdulatokat, szólókat, kettősöket ábrázolnak művészi finomsággal a könnyedén odavetett vonalak. Nem értjük a furcsa írásjelű szövegeket, csak sejtjük, hogy a keletázsiai népi demokratikus országokban járt balettegyüttesünk előadásait méltató kritikák. Olvasni és megérteni csak a hanoi lapot tudjuk: Ugray Klotildot és Róna Viktort mutatja be olvasóinak. Aztán fényképek kerülnek kezünkbe: a feledhetetlen utazás megörökített pillanatai. Munkásklubban, vagy kormányférfiak társaságában, a vuhani acélkombinátban, a vendéglátó művészek körében látjuk a balettegyüttes tagjait, s a műsorukban közreműködő muzsikusokat. — Életre szóló, felejthetetlen élményben volt részünk — kezdi beszámolóját Beringer Éva, a Művelődésügyi Minisztérium munkatársa, a delegáció vezetője — s a nagy élmény színes mozaikjai elevenednek meg a táncosok elbeszéléseiben. A kínai építkezések fantasztikus üteméről, a romjaiból feltámadó Phenjanról mesélt egyikük, másikuk pedig a festői szépségű tonkini öbölben tett motorcsónakkirándulást emlegeti. Példákat hallunk a kínai emberek figyelmességéről, szerénységéről, becsületességéről. S mily kicsi a világ!? Hanoiban egy vietnami zeneszerző gratulál Deák Ágnes hegedűművésznőnek, akitől évekkel ezelőtt Budapesten hallotta egyik művét. Phenjanban pedig koreai táncosnővel csókolózik össze Orosz Adél, Boros Erzsébet, hiszen nemrégiben még a mi balett-intézetünkben készült ő is művészi pályájára. Pongrácz Péternek is van miről beszélnie, ugyanis amolyan „második műszakot” tartott Hanoiban, tanárként foglalkoztatták az ottani oboisták. Róna Viktor, Operaházunk ígéri tehetséges fiatal magántáncosa, szakmai tapasztalatairól számol be. — Pekingben láttuk a Csodalámpácska című háromfelvonásos táncjátékot. Allegórikus figurákkal ősi történetet elevenít meg, az anyai és a gyermeki szeretet apotheosi- t lát. Koreográfiája ősi kínai mozdulatok pantomimja, ak- robatika és európai klasszikus balett-elemek harmonikus öt-övözete. Jártunk a Pekingi Ál- támi Balett Intézetben. Ott éve működik, s szovjet ba- lettmester tanítja a klasszi-, kus balettet. Korábban a Hattyúk tavát, április 17-én pedig Adam Kalózok szigeted című balettjét mutatták be. fi Ennek egyik előadásán mi is részt vettünk. Ötödévesek tán- V colták a fontosabb szerepeket. Nagyon szép produkciót él, veztünk, bár a koreográfia a legnehezebb technikai köve-z telmények elé állítja a táncol osokat. Bizonyos, hogy a VIT-/ versenyeken kínai kollégáink), is rövidesen ott lesznek az elsők között. fi A pekingi operaiskolában is gyermekek mutattak be jel-() mezben operarészleteket. Kilenc évig képezik ebben az intézetben a növendékeket. Éneket, akrobatikát tanulnak, s meggyőződhettünk róla, milyen nagyszerű az előkészítő iskolájuk. Érdekes intézetet láttunk Vuhanban és Hanoiban, afféle művészképző „kombinátot”. Hallgatói zenei, táncos, énekes és prózai színészi stúdiumokat folytatnak. Pekingben egy érdekes filmbemutatón is részt vettünk. Egyik film a gyűjtéstől a feldolgozásig mutatja be a táncot. Fővárosi művészek Kanton környékén kutatták fel a gazdag néphagyományokat, s láttuk azt is, milyen művészi koreográfiák születtek a gyűjtött anyagból. A pekingi operatőrök egyébként filmre vették műsorunk egyik nagysikeri számát, a Reszkenő cigány táncát is. Hanoiból a Bambusztánc az egyik legmaradandóibb szakmai élményünk. Ősi formában közvetít mai cselekményt, igen virtuóz módon. Phenjanban A királylány szerelme című népi opera egyik előadását hallottuk. Itt már karmester irányításával szólalt meg az ősi hangszereken felcsendülő gyönyörű muzsika. Nagy élményünk volt régi ismerősünk, An Szon Hi, a legkiválóbb koreai táncosnő produkciója Egy tiszteletünkre rendezett balettesten csodálhattuk művészetét. Szólistáktól és együttesektől gazdag népi táncokat láttunk, s úgy hisszük, hogy főként Koreában a koreográfus aránylag igen könnyen teremtheti meg az ősi forma és az európai balett különleges szépségű szintézisét. Egyébként Phenjanban is repertoárdarab már a Hattyúk tava. A hosszú útról megtért fiatal művészek valamennyien kiemelik, milyen kitűnően szervezték meg a turnét, s milyen körültekintően gondoskodtak róluk a vendéglátók. Sok-sok értékes ajándékot hoztak magukkal, népművészeti tárgyakat, gyönyörű zászlókat. De a legbüszkébbek arra a kitüntetésre, amelyet Ho Si Minh elnök adományozott, a Munka Érdemérem I. fokozatára, ők az első külföldi művészek, akik ezt a magas kitüntetést megkapták. Cs. Gy. Fiorica Cordescu kiállításából: Könyvborító GARAI GÁBOR: Jób könyve — Vajda erőd folyamából, Uram, még ma is örömöt mernék, s nem sebeimben lüktetne a cáfolhatatlan Jelenlét! Ó, voltam szeme a vaknak és voltam a sántának lába, Édes tejben mosakodtam s nekem nevelt árnyat a pálma. Ha megszomjaztam a pusztán, a szikla olajeret ontott; a szűkölködőt megetettem s kiegyengetem a bolondot. Az álnok fogáról a zsákmányt letéptem, magát letepertem; farkas-járta vidéken a nyájat jól összetereltem. S hittem: szélhordta homokként napjaim megsokasodnak, gyökerem sose fogy ki a vízből és ágamon hal meg a harmat. Miként ha seregek vezére, úgy laktam színed előtt én, szemöldököd ívét emeltem a kételkedést legyőzvén, — s most roncs testemben alig lel menedékül ép helyet a lélek... Jaj, csúftevők nyelvére adtad, kit bennem tükröztél — a Képed! * — Mert úgy tetszett az Urnak, hogy a Sátán kezébe adott, mondván: Csak életét hagyd meg, most mindenét elpusztíthatod; ám rontsd meg őt csontjaiban, s tudom, meg nem tagad engem.. S lezúdultak rám a csapások kísértő förgetegekben. Először elhajtották ökreimet és szamaraimat és lemészárolták szolgáimat a sábeusok. De én zokszó nélkül álltam a próbát, mit az Úr kiszabott. Aztán eleven tűz hullott az akolra az égből, s bennégtek mindannyian a pásztorok és a juhok. De én zokszó nélkül álltam a próbát, mit az Úr kiszabott. Aztán málhás tevéimre törtek, s raboltak, öldököltek a háromfelől odarontott káldeus-csapatok. De én zokszó nélkül álltam a próbát, mit az Úr kiszabott. Végül a puszta szelétől romba dőlt ama ház, ahol valamennyi fiam s lányom mulatott. S én tudtam, az Úr feleletre vár, tovább nem hallgathatok. Hát megszaggattam ruhámat, hajam lenyírtam, s ajkam ekként kiáltott:" Meztelenül pillantottam meg, s ugyanúgy hagyom itt e világot Az Úr adta, az Úr elvette, legyen az ő neve áldott! * S maradt ez a meztelen élet a sátáni alku szerint. És véremen híztak a férgek, s lemállott bőrömről az ing. S az első szívbéli kísértés is eljött: az asszony! szó, az álnok-irgalmú beszéd és a sírás, a szívszakító. Hogy kérlelt: — E tenger kínnal türelmem tovább ne sebezd: tagadja meg lelked az Istent, hogy válna el tőle a test, mit százfelől tép már halálod, de szenvedni itt fog a hit. Tagadd meg, s vedd el a nemlét kegyelmes ajándékait! S én szóltam: — Elvettem a jót, míg gyönyör volt a lét, s vigalom. Hát most a harag havában a rosszat is elfogadom. Tagadjam! Miképp? Hisz, amíg csak áldón simított a kéz, — a lélek sejtése, lehellet, vagy egyesség volt az egész, de most iszonyú bizonyosság, hogy arcomon ütiege ég... Mint testet a test, úgy érzem görcsös, inas tenyerét.