Élet és Irodalom, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-09 / 41. szám - Németh László: Két nagy esemény közt • Megjelent a Lityeraturnaja Gazeta 1959. szeptemer 29-i számában. (5. oldal) - Bertolt Brecht: Midőn romokban hevertek városaink… • vers (5. oldal) - T. Nagy Sándor: Levél fiatal költő barátaimhoz • vers (5. oldal) - Zan Seun Jong: Patak partján • kép • A „Koreai kiállítás” anyagából. (5. oldal) - Lengyel Béla: Gorkij nyilatkozata az 1907-es magyar sajtóban • Megjelent a Filológiai Közlöny 1959. 1-2. számában. (5. oldal) - (m. gy.): A széphalmi remetére emlékezik Borsod megye • 200 éve született Kazinczy Ferenc. (5. oldal)

Két nagy esemény közt érkeztünk Moszkvába. Tolmácsnőnk, akivel utoljára Magyarországon balatonmenti őszi barackfáim közt találkoztam, a repülőtérről jövet a nevezetes estét mesélte: késő éjszakáig kint voltak az utcán, s a Holdat nézték, mintha a rakéta becsapódásából szabadszemmel is megláthatnának valamit. A következő nap tavalyi szovjet író vendégünk foglalta bele üdvözlésébe az újabb nagy eseményt: örül, hogy minket itt lát, de még jobban, hogy az annyi reménnyel kísért utasokat odaát. Azt, hogy az utóbbi esemény milyen hatást váltott ki, mi az újságárusok előtt kialakuló sorokon figyelhettük meg. Én magam az első nap csak a szomszédom vállán át csíphettem el a képet, amelyen a két „gazda” a szovjet miniszterelnök és az amerikai elnök egymás mellett áll, s betűztem ki az orosz közmondást, amelyet most alkalmaztak először az emberi sebesség és a földforgás versenyére: minden jó dolog reggel kezdődik, a gép és a tárgyalások ugyanazon a reggelen indultak meg. A holdrakéta útjáról szóló tudósításokban gyakran fordul elő egy új szó, a „prihunij” (holdat-ért), amelyet az orosz nyelv erre az alkalomra csinált. E szót nemcsak mi magyarok (egyszersmind fordítók) próbáltuk rögtön a magunk nyelvébe ültetni, az esemény, amelyet jelöl, megérdemli, hogy minden nyelv . Megjelent a Lityeraturaja Gazeta 1959. szept. 29-i számában, megörökítse szókincsében. Ha a múltba fordulok s valami rá emlékeztetőt keresek, az a pillanat merül fel előttem, amely előbb mint tanárt, aztán mint drámaírót is megihletett, az éjszaka, amelyen Galilei először fordította a pádovai ég felé, hevenyében öszszeállított messzelátóját. Az új eszköz, amely néhány nappal előbb, megnőtt, s közelhozott hajóival a velencei Szent Márk harangtornyába felkapaszkodott dózse kíséretét ejtette bámulatba, most a hold hegyein siklott végig, a Saturnus gyűrűjét hívta elő a homályból, s ami még fontosabb volt, a Jupiter holdjainak a felfedezésével végleg megdöntötte a hitet, hogy minden égitest a föld körül forog. De a hasonlóságok mellett ugyanilyen nagyok a különbségek. A messzelátóval csak a szem nyomult sokkal mélyebbre a mindenségbe, a rakétával azonban szinte az emberi tapintás jutott el az első idegen égitesthez. De van egy másik nagy társadalmi különbség is a két esemény között. Akkor egy aránylag kicsiny tudós és dilettáns társaság volt, amely Galilei felfedezéseit érdeklődéssel kísérte: ma száz és száz megfigyelő állomás távcsöve és milliók figyelme követi. Ott az emlékezetbe markoló kép; a Medici-palota erkélye, ahol a Rómát járó Galilei csodálatos műszerét a helybeli akadémia néhány tagja, előkelő társasági hölgyek, bíborosok (köztük az inkvizíció megfigyelője) állják körül; itt a Moszkva, Brüsszel, Tokió utcáin kóválygó tömeg, amely a „holdatérés” hírét várja, s a birtokunkká váló csillagot nézegeti. Akkor a beavatottak által is alig értett újság, melynek következményeit, mesterével együtt, még el is próbálhatták nyomni, most egy világméretű nyilvános verseny, (azt is mondhatnák jelenleg 3:0-ra álló futball-mérkőzés), amelyet a tribünökön a világ népei ülnek körül. A technika az ember birodalmát rakétáival messze kitágítja majd, magát a földet azonban elképzelhetetlen módon összezsugorítja. Életkörülményeim úgy hozták, hogy most ültem először repülőgépen és még mindig hatása alatt állok a varázslatnak, mely repülőszőnyegünkön, a TV-n egy-két óra alatt legkedvesebb írónk, Tolsztoj kapuja elé tett. Ha a távolságokat, mint szokáseit „napi járófölddel” mérjük, a földön elérhető legnagyobb távolság sem tesz ki egy napi járóföldet és a világot bejárni, ma kisebb közlekedési feladat, mint százötven éve Magyarországot beutazni. Ha a Föld, sebességben mérve akkora volt, mint a Montgolfier testvérek léggömbje, ma alig nagyobb egy borsószemnél. Ez a zsugorodás új alternatíva elé állítja az embert, vagy jól megfér, békén él rajta nép nép mellett, vagy a másikat, és magát is elpusztítja. A föld vagy a változatok gondosan ápolt botanikus kertjévé válik, ahol a különféle európai, ázsiai, afrikai fajták oly békén járnak-kelnek egymás mellett, mint a szálloda halljában, ahol ezt a cikket írom, vagy a távolságok után, maga az élet is lerombolódik, vagy szolgaságba fagy. Hogy ez ne így történjék, ahhoz az értelemnek, a természet után, az emberi természeten is sorozatos győzelmet kell aratnia, s a világ népei efelé, szeretnék első lépésnek tekinteni a két kormányfő találkozóját. A kormányfők útjait követő lépéseket már bajosabb előrelátni. Jóslat helyett legfeljebb bizonyos tényeket lehet megállapítani, amelyek hatásukat kikerülhetetlenül éreztetni fogják, akár örül valaki neki, akár nem. Ha a XIX. század legjellemzőbb folyamata az volt, hogy a Nyugat a Föld népeit, köztük Kelet régi civilizációit, a gyarmatosítás durva abroncsaival egy civilizációba fogta, a XX. század legnagyobb eseménye, hogy az elmaradt és gyarmati népek e civilizáció vívmányait elsajátítva, s részben a maguk természetéhez idomítva, mint egyenrangú társak igyekeznek helyüket ebben az új világcivilizációban elfoglalni. A szocializmusban egy új rendszer próbáltatott ki (amely mint itt Moszkvában különös erővel látjuk), nemcsak a gazdaságilag elmaradt népek gyors életszínvonal-emelésére alkalmas, de sokkal több erőt is tud az állam céljaira mozgósítani. Azaz e rend nemcsak befelé teremt homogénabb társadalmat, de kifelé is hatalmasabbat. A szocializmus több országban való megvalósításának és a gyarmati népek ügyének öszszekapcsolása, nagy történelmi súlyponti eltolódást, vagy legalábbis kettős súlypontot hozott létre. Az a góc, amely a Nílus és Eufrátiesz vidékéről nyugatra Görögország, Róma, majd a Rajnavidék felé húzódott és az új korban az Atlanti-óceán innenső, majd túlsó pontján állapodott meg — most keletre fordult. Ha más módon is mint ő gondolta, teljesül Tolsztoj egyik levelének a jóslata, hogy a világot a következő történeti korszakban elsősorban a nagy euráziai népek, oroszok, kínaiak, hinduk fogják majd formálni. Nyugaton a kapitalizmusuk mélyebb gyökerű, semhogy szocializmusukat időben megcsinálhatták volna, és az, hogy nem tudták megcsinálni, lehetetlenné tette, hogy imperializmusukat megnyugtató módon és időben felszámolják. Meggyőződésem, hogy irodalmuk, művészetük, sokszoros áttétellel ezt a rossz közérzetet fejezi ki. De akármilyen erős és érthető ez a közérzet, egyre valószínűtlenebb, hogy egy kétségbeesett mozdulattal, háborúval, akarják kivágni magukat belőle. A háború rombolásától minden nép egyformán retteg, másrészt ezek a nagy múltú népek, amelyek önállóságukat oly fényesen használták, megérdemlik és megkívánhatják, hogy a világtörténet föladta problémáikat maguk oldják meg, márcsak azért is, mert csak egy ilyen megoldás mentheti meg az emberiség számára azokat a kivételes erényeket, amelyekre ezután érzésem szerint még nagyobb szükség lesz, mint eddig. Két nagy esemény közt ÍRTA: NÉMETH LÁSZLÓ Zan Seun Jong: Patak partján (A „Koreai kiállítás” anyagából) Bertolt Brecht: Midőn romokban hevertek városaink... Midőn romokban hevertek városaink, hol a böllérek háborúja dúlt, mi elkezdtük az újjáépítést legyöngülten, éhezve, dideregve. Magunk húztuk a törmelékkel megrakott vaskordét, mint a szürke ősidőkben. Téglát ástunk le puszta kézzel a porból, hogy gyermekeinket ne kelljen eladni idegenbe. Aztán kitakarítottuk az iskolákat, s helyet csináltunk bennük gyermekeinknek, s a sokévszázados Tudást megtisztogattuk a régi szennytől, hogy ők hasznát vehessék. (Garai Gábor fordítása) Egy eddig ismeretlenül lappangó Gorkij-cikk felfedezéséről adott hírt a közelmúltban Lengyel Béla, tudományos kutató, a Filológiai Közlöny 1959. 1—2. számában. A magyar vonatkozású és egy magyar lap számára készült cikk megtalálásának jelentőségére és érdekességere való tekintettel, az alábbiakban közöljük az eredeti cikk fotókópiáját és felfedezőjének írását — némi rövidítéssel —, a cikk keletkezésének körülményeiről. Természetesen Gorkijnak a pszichológiai tényezőket előtérbe állító történelemfelfogása nyomja rá bélyegét a cikkre, de számunkra ez esetben az a lényeges, hogy világosan kifejeződik a nagy író cárizmus elleni gyűlölete és a magyar nép iránti rokonszenve. Az 1905-ös orosz forradalom időszakában Gorkijnak több fontos publicisztikai írása látott napvilágot a baloldali magyar sajtóban (közöttük Az orosz cár és A köztársaság egyik királya); a haladó magyar köztudatban a forradalmár Gorkij állásfoglalásai az érdeklődés középpontjába kerültek. Ezekben az években Gorkij nyilatkozatot adott az egyik magyar lapnak I. Miklós cárról, írása azóta feledésbe merült, megjelenésének bizonyítékait azonban megtaláljuk az író levelezésében. „ ... Igaz, mellékelem a választ, amelyet a Mercure de France-nak adtam a vallás kérdéséről és a magyaroknak I. Miklósról. Ezt csak azért teszem, hogy tudomása legyen arról, mit csinálok.” A két írás közül még egyik sem jelent meg — írja 1907. március 7-én, barátjának és kiadójának, Ladizsnyikovnak. Néhány hónappal később, 1907. június 2-án az író feleségével közli, hogy: Tyr rumosok. A „Figi«t'eo Magyarorsiást“ »tárnára irta: Gorkij ljezim. I. Miklós cárnak Magyarország szabadságharcába 1849-ben történt beavatkozásáról Oroszország valamentnyi becsületes és értelmes fiának ugyanaz, a véleménye, ami az enyém: magától értetődik, hogy I. Miklós beavatkozása Magyarország szabadságharcába gyalázatos tett. Hogy magyarázom meg ezt a nagy bűntettet ? Úgy rémlik* * * előttem, hogy minden’ cár egy psycho-pathologiai typus. Nem' tudok maganv.'.az egy psychikailag egészséges embert elképzelni, aki őszintén megvolna arról a jogáról, hogy millió ember sorsáról és életéről rendelkezhessék". Egészséges embernek lehetetlen' be nem' látnia, hogy alaptermészetében valamennyi c'v’tel egyenlő, sőt egy nagy részük’ egyik" vagy másik" irányban még magasabban áll, mint ő. A cárizidust igazolandó, kitaláltak" egy ostoba legendát a cári hatalom isteni eredetéről és e legenda hipnózisának segítségével, nézetem 1. szerint, amaz emberben, aki a cár szerepét játszsza, okvetlenül ki kell fejlődnie a tiagyzási mánia egyik vagy másik’ nemének". A betegség e jeleit észre V . Oroszországba való visszatérésem kérdését elutasítóan döntötték el: a felségsértés vádját emelik ellenem a 48-as év alkalmából Magyarországon megjelent cikkemért.” A Független Magyarország szerkesztősége már február elvehetjük úgy II. Yámos viselkedésében, mint II. Miklóséban, szép oly világosan látjuk" Bajor Lajos életében", Rettenetes Ivánban, II. Fülöpben, VII. Henrikben s más tomboló betegben. Közülök mindegyik", XIV. Lajoshoz hasonlóan, fs meg volt győződve, Hogy az állam a király. Mint látható, tiszta őrület az egész. Az úgynevezett Ron Tartor-dinasztiából származó cárok", eltekintve az általános hajlamtól, amelylyel ez az emberfajta a nagyzási hóbort iránt viseltetik", alapos ..'iségben szenvednek a cári trónhoz való jogosultságuk" iránt s véleményem szerint, I. Páltól kezdve valamennyien ennek a félelemnek" jármában élnek. A" cárok" nemzetségének" megalapítója, I. Pál, egy ismeretlen apa fia volt. Ei tudta ezt s ez a gondolat égési életért átüldözte. Négyévi uralkodása telve van egész az őrületig jutott ami az igyekezetével, hogy magát és környezetét meggyőzze arról, hogy ő, I. Pál, vér- és szellem szerint való cár «Istett kegyelméből». Tudvalevő, hogy megőrült és a nemesség megölte. I. Miklós lelkében apja meggyilkolásának" tétye a «Hűt alattvalók» részéről okvetlenül megerősítette a kétséget a trónhoz való jogosultságában és a december 24-iki felkelés állandósította a fő felétől kezdve különleges nyomatékkal hívta fel a figyelmet Gorkij nyilatkozatára, s az ünnepi szám megjelenését követő másnapon megállapította: „ . . . különösképpen Gorkij Maximnak világpolitikai jelentőségű cikke keltett mindenfelé rendkívüli hatást’, amit az is bizonyít, hogy a Magyar Hírlap is átvette és közölte egész terjedelmében. LENGYEL BÉLA hatalomért és életéért való remegését. Goromba férfi, akit katonának neveltek*, erőt érez magában a Hatalomért harcra kelni. A cároknak" könnyű" harcolni, hiszi ők az ütést csak* megparancsolják. Harminc éven át egy tipikus őrült állhatatosságával megfojt minden szabad gondolatnyilvánítást Oroszországban és el van tökélve minden szabadságvágyat megfojtani, akárhol légyért is az hallható. Arca elárulja, hogy olyan ember, aki organikus eltettsége a szabadság szellemének, akinek betegesen fejlődött" félelme retteg az eszmék szab*-' K- nak ideájától, amely minden szavával tiltakozik*az ellen, hogy egyikemben a másikon uralkodhassak". Ezen psychológiai alapon követte el a hatalom egy őrültje, aki ráadásul még ennek" a kétségnek is betege, bűntettét Magyarország ellen. Ma is uralkodik négy mn'Vik monfiszikus, aki tökéletes szellemi hasonmása I. Miklósnak. A" német császárról beszélek. Olyan emberéz,akitől még igazán képzésért tetteket várhatunk". Gorkij nyilatkozata az 2007-es magyar sajtóban T. NAGY SÁNDOR: Lóci fiatal költő barátaimhoz Adjonisten! — mondom egyszerűen, csakúgy parasztosan, ahogy nagyapámtól tanultam pörgetni a szót. Alig veszitek észre, hogy közétek jöttem én is, feneketlen vitákba merültök, kipirult arccal hadonásztok az irodalomért, s ez az, amiben különbözünk: én az életért vitázom önmagamban. Tollunk alatt megszínesednek a szürke szavak, széptónusú képekké nőnek a testtelen gondolatok, napjaink versekké rímelődnek, hisz bennünk egy új nemzedék tolasodik erősszárnyú ,madárrá — de mindez elég-e? nem költői játszadozás-e csupán amit csinálunk? galaktika-mászás helyett jobb volna a szántás melegét érezni a versben, mert úgy kell az emberi szó most, a hideget-közönyt felmelegítő egyszerű szó, mint a kenyér. 2. Barátaim, isten tenyerén vagyunk fájdalmas kéreg, a teremtés lázai sütnek ki szemünkből mint apró rakéták és lerakódik bennünk a rend. Gerincünkön érezzük e kort, nyakcsigolyák ropogása kíséri utunkat, de vállperecünkön kivirágzik az izmos akarás és felgyűrt ingujjú terveink szorgoskodnak. Költők vagyunk és építőmunkások, narancsot nevetünk és vascölöpöt sírunk a versben, mert hatalmunk van a szavakon, de nagyobbá csak akkor növünk, ha azt a szót is kimondjuk, ami szájpadlásunkra tapadt. A széphalmi remetére emlékezik Borsod megye Októberben lesz 200 éve Kazinczy Ferenc születésének. A jeles író, nyelvújító, első folyóiratunk, a Magyar Museum megjelentetője Sárospatakon tanult, Sátoraljaújhelyen levéltároskodott, Széphalomról intézte bontakozó, friss erőre kapó irodalmi életünk ügyes bajos dolgait atyai szeretettel, és a megye, Borsod, melynek tájaival, népével így összeforrt, most méltó módon igyekszik áldozni emlékének. Az évforduló alkalmával többfelé ünnepséget rendeznek, s a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat borsodi szervezete számtalan üzemben, bányatelepen, falusi művelődési otthonban tart október folyamán népszerűsítő előadást a nyelvújítás korának nagy írójáról. A sárospataki öreg kollégium, ifjú éveinek egykori színe, majd Sátoraljaújhely és Széphalom lesz a központi ünnepségek helye, valamint Regmec, Kazinczy apjának kis faluja, s megrendezésükbe mindenütt bekapcsolódik a Hazafias Népfront szervezete. A megye székhelyén, Miskolcon a TIT irodalmi szakosztálya vette kezébe az évfordulóval kapcsolatos ügyeket, s legjelentősebb vállalkozása a szervezet folyóiratának, a Borsodi Szemlének Kaziriczy-száma lesz. (m. gy.)