Élet és Irodalom, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-25 / 13. szám - Mesterházi Lajos: Budapesti patriotizmus (1. oldal) - Ladányi Mihály: Levél a felnőttekhez • vers (1. oldal) - Szécsényi-Tarján: Rakpart (gobelin részlet) • kép (1. oldal)

IV. ÉVFOLYAM 13. SZÁM A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA LADÁNYI MIHÁLY: Levél a felnőttekhez Apáink háboríkban öldököltek, akna verte fel játszótereinket, a felnőtt szuronyt tűzre jött felénk s kiontotta játékunk kóc-belét, aztán szemünk betűseregre ámult és erre több szörnyűség is kitárult, és megtudtuk, mi vár kettőnkre végül, ha az apám apáddal mégse bekül, és megtanultuk otthon, hogy miként kell önérdekből bánni az emberekkel, és megtanultuk otthon: az a jó, mit az ember mástól önmagához hódít. Hisz véletlenül maradtunk csak élve s a világ széthull — mondják — mint a kéve, most Afrikába indulnak a bombák, holnap gyilkos port hord az antipasszat. Ma vád gyűrűzik felénk a világban, hogy sokunkban csak sivár pusztaság van... De ki volt, aki irtotta a fákat, míg reszkettünk, árvábban mint az állat? Ti. kiknek már semmi sem idegen, amit csak ősszel felfoghat az ember, javítsátok meg értő keretekkel a világot, hogy lakható legyen! 1960. MÁRCIUS 25. MESTERHÁZI LAJOS: BUDAPESTI PATRIOTIZMUS A napokban külföldi utas­sal beszélgettem. Néhány napot töltött Budapesten, és mint mondta, beleszeretett vá­rosunkba. Az illető legalább ilyen szép fekvésű és szebb építésű városból jött — nem a természeti és építészeti szép­ségeink hatották meg. Epeba­jos és nem iszik, tehát nem a konyháink ragadta el. A pesti emberekbe és a budapesti at­moszférába „szeretett bele". Jólesett hallanom. Az én nemzedékem úgy nőtt föl itt Budapesten, szinte szé­­gyellte magát, hogy ő csak pesti. Maga ez a szó is, „pes­ti”, rosszabb, és hamisabb elő­ítélettel telítődött, mint az, hogy „mácsai“. A „pesti” nem magyar, a „pestiek"­­ nem nép. A „bűnös város”-t Horthy mondta ki annak idején, és ál­talában tőle származtatják azt a „pesti bűntudatot”, amelynek jó pestiek is megad­ták magukat. Ám semmi baj nem volna, ha ez a dolog csu­pán Horthyval és a fasizmus­sal függne össze; az előítélet azonban sok antifasisztát is megfertőzött. A jelenség a világon egye­dülálló. Mert­­t­ például a paraszti-népi romantika sokfe­lé volt Európában, de sehol másutt nem jutott eszébe, hogy Róma olaszságát, Berlin németségét, Párizs franciasá­­gát kétségbe vonja. Szemléle­tében a vidéki különlegesség nem hozzáadott, hanem inkább elvett a nemzetiségből vala­mit. Az a Budapest, amely a ki­egyezés után és különösen az ezredéves ünnepségekkel egy­beeső gazdasági konjunktúra idején nőtt modern nagyváros­sá, a magyar imperializmusnak a büszkesége volt. A függet­lenségi mozgalom, amelynek a múlt század harmadik-negye­dik évtizedeitől kezdve köz­pontja lett, elkezdte a város magyarosítását; a kialakuló kozmopolisz igen gyorsan — egy emberöltő leforgása alatt — befejezte. Nemcsak három német kisvárost szívott fel magába, de a soknyelvű or­szág minden tájáról idejött konglomerátumot is nemzeti­ségében egyneművé olvasztot­ta. Rákosi Jenőéknek ez a Bu­dapest volt a harmincmilliós magyarság ábrándjának alap­ja, a magyar „asszimilációs erőnek” a szimbóluma. Ez a kozmopolisz nem a magyar vá­rosok k­valit­ásából emelkedett ki a nemzeti polgárosodás leg­erősebb fészkévé, nem élettel­­­jesebb Miskolc, gazdagabb és hatalmasabb Debrecen akart lenni, hanem kisebb Bécs, le­másolt Párizs. A nagyvárosi eszményt ugyanúgy importál­ta, mint a tőkét a megterem­téséhez. Azután, mert a tőké­nek nemzeti talaj kell, teremtett magának az ez­redév játékos jó alkalmából tűzi­ a legendát. (Azt a legendát, hál’istennek, el­felejtettük, de kőbe épített nyomai itt maradtak, jól jel­lemezve viszonyát a valóság­hoz és igazsághoz: ahogyan a Vár patinás, de szerény házai­hoz a volt pénzügyminisztéri­um „gótikája” vagy az Orszá­gos Levéltár „román" stílusa viszonyul.) Az igazi legendát az a Budapest betemette, aho­gyan betemette Óbuda római köveit, ahogyan lebontott vagy átvakolt a pesti Belvárosban és Budán antik homlokzatokat, egész utcasorokat. Budapest Nyugat volt és modern volt egy gyarmati színvonalon ten­gődő, kultúrájában és civili­zációjában évszázaddal elma­radt ország közepén, és egy társadalmi rendszerben, ahol a város a falu kizsákmányoló­­ja, az egyetlen kizsákmányoló nagyvárossá dagadt. A sajátos történelmi fejlődés és az im­perializmus törvénye együtt hatott abban, hogy Budapest és az ország között, a felszíni, az uralkodó Budapest és a nép között kezdettől fogva ott lap­pangott az ellentét. Valamivel mélyebben, kispolgári rétegben, Buda­­­pest hétköznapjai létrehoztak egy másfajta szemléletet és öntudatot. Ennek talaján szü­letett meg a század eleji bu­dapesti irodalom, s benne né­hány fennmaradó alkotás. Ahogy — Stendhal megfigye­lése szerint — a szerelem múl­­­tat teremt magának, múltat teremtett szerelmes városának Krúdy: a felvidék városaiból hozta ide Budapest múltját, ábrándos múltat, amelynek mégis valahol igazi alapja is volt. Mások a bohém­ várost fedezték fel, a nagyváros kü­lönleges végleteit, ott kerestek többnyire hazug romantikát a valóság ellen. Egészében nem volt ez színvonaltalan iroda­lom, mindenesetre többet ho­zott, mint a korabeli tullpán­­tos paraszt-népiesség. P­ed­zet­te már nemegyszer az idill mögött a vad ellentéteket, fölfedezte és éltette a város sajátos humorát, kialakított végül is egy közízlést, amely­nek a talaján megtermett né­hány olyan mély ihletésű, hi­teles, máig élő írás is, mint a Pál utcai fiúk. A „józan magyar önismeret” mindig tiltakozott Budapest millenniumi nagyvárosi hó­bortja ellen. A polgári tisztesség búsképű vidéki lo­vagjai ösztönösen irtóztak at­tól a zsibvásártól és an­nak minden mocskától, amely Budapest lemezte. A üzleti életét jól­fajta puristái borzadva nézték az as­­­szimilációs katlant. A nyelv puristái a budapesti nyelvet, amely minduntalan szétrepesz­ti a maga virágcserepét. És a­z ország koldusa­ a és szegény parasztos?., de tobib­­kevesebb okkal, az egész pa­rasztság is, számonkérte a ma­ga kenyerét, a maga írástu­datlanságát, a maga gyarmati módon alacsony átlag-életko­­rárc, tuberkolózistól megtáma­dott tüdejét, csecsemőkorban elhullott gyermekeit a „kacsa­lábon­ forgó vártól’. A társa­dalmi ellentétek végső kiéle­ződésekor, az ideiglenesen le­vert szocialista forradalom után, azok is, akik egy nem­zedékkel korábban ábrándo­kat hazudtak maguknak, hamis képet festettek Budapestről, most nem kevésbé hamis áb­rándokat hazudtak maguknak az idilli „szűzi”, „tiszta" ma­gyar faluról, melyet pedig ho­va sodort már akkor erköl­cseiben is a nyomor ... A főváros-ellenességnek el­lenállt a Nyugat köre, el­lenállt az urbánus kispolgári radikalizmus, kozmopolita ala­pon. Néhány csodálatosan szép verse született ebben az idő­ben Kosztolányinak, Tóth Ár­pádnak, másoknak a budapes­ti utcáról, tájakról, kevesebb az emberről; a társadalmi problémák és az abban adott program vagy csak hottan vagy egyáltalán elmosó­nem mert jelentkezni. Mindez nem­ tudott gátat vetni a — mint láttuk — sokféle és sokféle előjelű Budapest-ellenesség­­nek. Ahogyan a cigányzenés, Duna-partos idegenforgalmi propagandafilmek és dalocs­kák sem. Hogyan is volt azonban ez­zel a Budapesttel maga a pesti nép? ... Munkások, vál­ságban fuldokló kispolgárok, munkanélküliségtől sanyarga­tott alkalmazottak és értelmi­ségiek éltek együtt napról nap­ra a munkában, találkoztak a gondokban és a szegénységben. Ez a még nem egységes, de az­zá formálódó budapesti nép soha nem érezte magát ide­gennek a falutól, a vidéktől. . .íelyhe.. vérrokonság és gye­rekkori emlékek is fűzték. Mint ahogy nem azonosíthat­ta magát a hamis illúziók Bu­dapestjével, amelynek épp úgy vagy majdnem úgy kizsákmá­­nyoltja volt, mint a falu. Ma­gától értetődően szerette maga városát. De nemigen be­­­szélt róla. Az életét jelentette ez a város, a nehéz megélhe­tést és a szegényes örömöt, az örömöt, amely úgy kell az élet­­­hez, mint a levegő. Kiránduló proli gyerekek, sétáló szegény szerelmespárok fedezték fel és­ szerették meg igazán még a budapesti tájat is. Akik az ide­­­gent csábító filmeket meg da­lokat készítették a városról, azok külföldön teleltek, nya­raltak, s hogy milyen szép vil­lában és kertben laknak itt,­­ azt azok a szegények tudták jobban, akik csak a rácson át szagolták az olajfák illatát, akik lopva tördeltek egy-egy kilógó ágat maguknak. Ilyen " lopva, szemérmesen nevelő­dött lelkükben a budapesti patriotizmus is. Ennek az érzésnek, miként egész gondolkodásuknak,­­ leg­hatásosabb formálója a mun­­kásmozgalom volt. A munkás­­mozgalom adott a budapesti népnek országos látóhatárt, programot ez adott valóban fővárosi felelősséggel is. És a munkásmozgalom eseményei­hez fűződtek a titkon őrzött, lelkesítő emlékek, amelyek érdekes módon azokban a százezrekben is ott parázslot­­tak, akiknek egyébként nem volt közük a munkásmozga­lomhoz. Hogy egészen végle­tes példát hozzak: Kispesten, ahol éltem, elég sok nyilas munkás akadt;­ egy tragikus kor torzszülöt­t jelensége: „kis­­nyilas” ... Nos, ha ezek az emberek a 19-es emlékeikről beszéltek, egyáltalában nem úgy beszéltek, ahogy azt nekik a pártjukban előírták. Mon­dom, végletes példa, de ez is jellemző. És jellemző az is, hogy a népi irodalom fő olva­sótábora itt volt; a budapesti nép magáénak vallotta azokat az országos politikai és társa­dalmi gondokat amelyekkel az az irodalom birkózott. Hatott erre a budapesti nép­re a Budapest-ellenesség, az a „progresszív" Budapest-elle­­nesség, amely ezeket az íráso­kat jórészt jellemezte? Közvet­ve jelentkezett a hatás: ab­ban, hogy hallgattak a maguk budapesti patriotizmusáról, amely pedig nagyon is élt és munkált bennük. Láthattuk 1945-ben. A pesti polgár egy boltot vagy egy eszpresszót „pofozott helyre" sebtiben ma­gának a romokon. A budapesti nép pár év alatt elvégezte azt, amit a szakemberek húsz évre taksáltak — nyugati tőkével. Akik ott voltunk, emlékszünk, milyen ereje volt annak a bu­dapesti patriotizmusnak, mi­lyen ereje azon belül egy-egy kerület, egy-egy városrész kü­lön lokálpatriotizmusának, ho­gyan vált napról napra tet­tekké az a­z érzés. K­­ülönös módon azonban a szavakká még ezután sem igen vált. Oka volt ennek, egyebek közt például az is, hogy akkoriban keveset be­széltünk a magyar munkás­mozgalom történetéről, a bu­dapesti forradalmi múltról. A budapesti patriotizmus csak az ellenforradalom után lob­bant fel, hangosan, nagy erő­vel. A történelmi szükségsze­rűség és az alkalom együtt je­lentkezett. Budapestre úgy hi­vatkoztak a világban, mint az ellenforradalom városára, és a lassan önmagára találó buda­pesti nép egyre tisztábban lát­ta, hogy erre választ kell adnia. Mindnyájan éreztük ezt abban a hétszázezres tömegtüntetésben, amihez ha­sonlót soha előtte és azóta sem látott a város: a Hő­sük­ terén 1958. április 4-én, Nyikita Szergejevics Hruscsov látogatásakor. Tudjuk, hogy a közvetlen politikai tényezőkön túl milyen nagy szerepet ját­szott akkor a budapesti pat­riotizmus: megmutatni a világ­nak, mi is hát valójában Bu­dapest! .. . A nemzetközi moz­galom letörölte magáról rozsdafoltokat, az emlékezés a megszabadult a béklyóitól, és a rákövetkező évben ültük­ meg a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulóját. A város emlékezett és az emlékekben diadalm­asan is­mert magára, mint a ma­gyar nemzeti haladás, a társadalmi és függetlenségi harcok, a forradalmak főváro­sára. Most végre meg is szó­lalt már a budapesti nép pat­riotizmusa, költők, írók szavai­ban. Szinte irodalmi divatba jött a város. És hamarosan látnunk kellett, hogy nem is megszólalt, csak újra megszó­lalt. Sorra jelentek meg a ma­gyar munkásmozgalom íróinak azok az elfelejtett vagy mél­tatlanul mellőzött művei, ame­lyekben a budapesti nép va­lódi hangja már fél évszázad­dal ezelőtt is formát kapott. Legutóbb Hidas Antal regé­­­­ye, a Márton és barátai jelez­te igen magas művészi fokon azt az irányzatot, amely a népköltészettel rokon hangon tudott szólni erről a városról .Ez a munkásmozgalmi erede­tű, újra feltámadott „budapesti népi irodalom”, úgy hi­szem, segíthet feloldani mind­azt a görcsöt, ami még a „népi­urbánus” vitákból maradt, ahogyan a szocialista fejlődés időszerűtlenné teszi a „város vagy falu” alternatívát.) Hat évvel ezelőtt az akkori pártvezetés egyik felső funk­cionáriusával volt alkalmam beszélgetni. Arra kértem, far­ (Folytatás a 2. oldalon.) Szécsényi—Tarján: Rakpart. (Gobelin részlet) KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Darvas József, Erdei Ferenc cikkei * P«suth László, Thúry Zsuzsa, Illés Endre emlékezései ★ Szántó Tibor, Thurzó Gábor novellái Czine Mihály irodalmi riportja * Fodor József, Hidas Antal, Mátyás Ferenc, Kónya Lajos versei * Szabó Lőrinc kiadatlan költeménye Falus Róbert tanulmánya ÁRA. 1­50 Ft

Next