Élet és Irodalom, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-25 / 13. szám - Mesterházi Lajos: Budapesti patriotizmus (1. oldal) - Ladányi Mihály: Levél a felnőttekhez • vers (1. oldal) - Szécsényi-Tarján: Rakpart (gobelin részlet) • kép (1. oldal)
IV. ÉVFOLYAM 13. SZÁM A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA LADÁNYI MIHÁLY: Levél a felnőttekhez Apáink háboríkban öldököltek, akna verte fel játszótereinket, a felnőtt szuronyt tűzre jött felénk s kiontotta játékunk kóc-belét, aztán szemünk betűseregre ámult és erre több szörnyűség is kitárult, és megtudtuk, mi vár kettőnkre végül, ha az apám apáddal mégse bekül, és megtanultuk otthon, hogy miként kell önérdekből bánni az emberekkel, és megtanultuk otthon: az a jó, mit az ember mástól önmagához hódít. Hisz véletlenül maradtunk csak élve s a világ széthull — mondják — mint a kéve, most Afrikába indulnak a bombák, holnap gyilkos port hord az antipasszat. Ma vád gyűrűzik felénk a világban, hogy sokunkban csak sivár pusztaság van... De ki volt, aki irtotta a fákat, míg reszkettünk, árvábban mint az állat? Ti. kiknek már semmi sem idegen, amit csak ősszel felfoghat az ember, javítsátok meg értő keretekkel a világot, hogy lakható legyen! 1960. MÁRCIUS 25. MESTERHÁZI LAJOS: BUDAPESTI PATRIOTIZMUS A napokban külföldi utassal beszélgettem. Néhány napot töltött Budapesten, és mint mondta, beleszeretett városunkba. Az illető legalább ilyen szép fekvésű és szebb építésű városból jött — nem a természeti és építészeti szépségeink hatották meg. Epebajos és nem iszik, tehát nem a konyháink ragadta el. A pesti emberekbe és a budapesti atmoszférába „szeretett bele". Jólesett hallanom. Az én nemzedékem úgy nőtt föl itt Budapesten, szinte szégyellte magát, hogy ő csak pesti. Maga ez a szó is, „pesti”, rosszabb, és hamisabb előítélettel telítődött, mint az, hogy „mácsai“. A „pesti” nem magyar, a „pestiek" nem nép. A „bűnös város”-t Horthy mondta ki annak idején, és általában tőle származtatják azt a „pesti bűntudatot”, amelynek jó pestiek is megadták magukat. Ám semmi baj nem volna, ha ez a dolog csupán Horthyval és a fasizmussal függne össze; az előítélet azonban sok antifasisztát is megfertőzött. A jelenség a világon egyedülálló. Mertt például a paraszti-népi romantika sokfelé volt Európában, de sehol másutt nem jutott eszébe, hogy Róma olaszságát, Berlin németségét, Párizs franciaságát kétségbe vonja. Szemléletében a vidéki különlegesség nem hozzáadott, hanem inkább elvett a nemzetiségből valamit. Az a Budapest, amely a kiegyezés után és különösen az ezredéves ünnepségekkel egybeeső gazdasági konjunktúra idején nőtt modern nagyvárossá, a magyar imperializmusnak a büszkesége volt. A függetlenségi mozgalom, amelynek a múlt század harmadik-negyedik évtizedeitől kezdve központja lett, elkezdte a város magyarosítását; a kialakuló kozmopolisz igen gyorsan — egy emberöltő leforgása alatt — befejezte. Nemcsak három német kisvárost szívott fel magába, de a soknyelvű ország minden tájáról idejött konglomerátumot is nemzetiségében egyneművé olvasztotta. Rákosi Jenőéknek ez a Budapest volt a harmincmilliós magyarság ábrándjának alapja, a magyar „asszimilációs erőnek” a szimbóluma. Ez a kozmopolisz nem a magyar városok kvalitásából emelkedett ki a nemzeti polgárosodás legerősebb fészkévé, nem életteljesebb Miskolc, gazdagabb és hatalmasabb Debrecen akart lenni, hanem kisebb Bécs, lemásolt Párizs. A nagyvárosi eszményt ugyanúgy importálta, mint a tőkét a megteremtéséhez. Azután, mert a tőkének nemzeti talaj kell, teremtett magának az ezredév játékos jó alkalmából tűzi a legendát. (Azt a legendát, hál’istennek, elfelejtettük, de kőbe épített nyomai itt maradtak, jól jellemezve viszonyát a valósághoz és igazsághoz: ahogyan a Vár patinás, de szerény házaihoz a volt pénzügyminisztérium „gótikája” vagy az Országos Levéltár „román" stílusa viszonyul.) Az igazi legendát az a Budapest betemette, ahogyan betemette Óbuda római köveit, ahogyan lebontott vagy átvakolt a pesti Belvárosban és Budán antik homlokzatokat, egész utcasorokat. Budapest Nyugat volt és modern volt egy gyarmati színvonalon tengődő, kultúrájában és civilizációjában évszázaddal elmaradt ország közepén, és egy társadalmi rendszerben, ahol a város a falu kizsákmányolója, az egyetlen kizsákmányoló nagyvárossá dagadt. A sajátos történelmi fejlődés és az imperializmus törvénye együtt hatott abban, hogy Budapest és az ország között, a felszíni, az uralkodó Budapest és a nép között kezdettől fogva ott lappangott az ellentét. Valamivel mélyebben, kispolgári rétegben, Budapest hétköznapjai létrehoztak egy másfajta szemléletet és öntudatot. Ennek talaján született meg a század eleji budapesti irodalom, s benne néhány fennmaradó alkotás. Ahogy — Stendhal megfigyelése szerint — a szerelem múltat teremt magának, múltat teremtett szerelmes városának Krúdy: a felvidék városaiból hozta ide Budapest múltját, ábrándos múltat, amelynek mégis valahol igazi alapja is volt. Mások a bohém várost fedezték fel, a nagyváros különleges végleteit, ott kerestek többnyire hazug romantikát a valóság ellen. Egészében nem volt ez színvonaltalan irodalom, mindenesetre többet hozott, mint a korabeli tullpántos paraszt-népiesség. Pedzette már nemegyszer az idill mögött a vad ellentéteket, fölfedezte és éltette a város sajátos humorát, kialakított végül is egy közízlést, amelynek a talaján megtermett néhány olyan mély ihletésű, hiteles, máig élő írás is, mint a Pál utcai fiúk. A „józan magyar önismeret” mindig tiltakozott Budapest millenniumi nagyvárosi hóbortja ellen. A polgári tisztesség búsképű vidéki lovagjai ösztönösen irtóztak attól a zsibvásártól és annak minden mocskától, amely Budapest lemezte. A üzleti életét jólfajta puristái borzadva nézték az asszimilációs katlant. A nyelv puristái a budapesti nyelvet, amely minduntalan szétrepeszti a maga virágcserepét. És az ország koldusa a és szegény parasztos?., de tobibkevesebb okkal, az egész parasztság is, számonkérte a maga kenyerét, a maga írástudatlanságát, a maga gyarmati módon alacsony átlag-életkorárc, tuberkolózistól megtámadott tüdejét, csecsemőkorban elhullott gyermekeit a „kacsalábon forgó vártól’. A társadalmi ellentétek végső kiéleződésekor, az ideiglenesen levert szocialista forradalom után, azok is, akik egy nemzedékkel korábban ábrándokat hazudtak maguknak, hamis képet festettek Budapestről, most nem kevésbé hamis ábrándokat hazudtak maguknak az idilli „szűzi”, „tiszta" magyar faluról, melyet pedig hova sodort már akkor erkölcseiben is a nyomor ... A főváros-ellenességnek ellenállt a Nyugat köre, ellenállt az urbánus kispolgári radikalizmus, kozmopolita alapon. Néhány csodálatosan szép verse született ebben az időben Kosztolányinak, Tóth Árpádnak, másoknak a budapesti utcáról, tájakról, kevesebb az emberről; a társadalmi problémák és az abban adott program vagy csak hottan vagy egyáltalán elmosónem mert jelentkezni. Mindez nem tudott gátat vetni a — mint láttuk — sokféle és sokféle előjelű Budapest-ellenességnek. Ahogyan a cigányzenés, Duna-partos idegenforgalmi propagandafilmek és dalocskák sem. Hogyan is volt azonban ezzel a Budapesttel maga a pesti nép? ... Munkások, válságban fuldokló kispolgárok, munkanélküliségtől sanyargatott alkalmazottak és értelmiségiek éltek együtt napról napra a munkában, találkoztak a gondokban és a szegénységben. Ez a még nem egységes, de azzá formálódó budapesti nép soha nem érezte magát idegennek a falutól, a vidéktől. . .íelyhe.. vérrokonság és gyerekkori emlékek is fűzték. Mint ahogy nem azonosíthatta magát a hamis illúziók Budapestjével, amelynek épp úgy vagy majdnem úgy kizsákmányoltja volt, mint a falu. Magától értetődően szerette maga városát. De nemigen beszélt róla. Az életét jelentette ez a város, a nehéz megélhetést és a szegényes örömöt, az örömöt, amely úgy kell az élethez, mint a levegő. Kiránduló proli gyerekek, sétáló szegény szerelmespárok fedezték fel és szerették meg igazán még a budapesti tájat is. Akik az idegent csábító filmeket meg dalokat készítették a városról, azok külföldön teleltek, nyaraltak, s hogy milyen szép villában és kertben laknak itt, azt azok a szegények tudták jobban, akik csak a rácson át szagolták az olajfák illatát, akik lopva tördeltek egy-egy kilógó ágat maguknak. Ilyen " lopva, szemérmesen nevelődött lelkükben a budapesti patriotizmus is. Ennek az érzésnek, miként egész gondolkodásuknak, leghatásosabb formálója a munkásmozgalom volt. A munkásmozgalom adott a budapesti népnek országos látóhatárt, programot ez adott valóban fővárosi felelősséggel is. És a munkásmozgalom eseményeihez fűződtek a titkon őrzött, lelkesítő emlékek, amelyek érdekes módon azokban a százezrekben is ott parázslottak, akiknek egyébként nem volt közük a munkásmozgalomhoz. Hogy egészen végletes példát hozzak: Kispesten, ahol éltem, elég sok nyilas munkás akadt; egy tragikus kor torzszülött jelensége: „kisnyilas” ... Nos, ha ezek az emberek a 19-es emlékeikről beszéltek, egyáltalában nem úgy beszéltek, ahogy azt nekik a pártjukban előírták. Mondom, végletes példa, de ez is jellemző. És jellemző az is, hogy a népi irodalom fő olvasótábora itt volt; a budapesti nép magáénak vallotta azokat az országos politikai és társadalmi gondokat amelyekkel az az irodalom birkózott. Hatott erre a budapesti népre a Budapest-ellenesség, az a „progresszív" Budapest-ellenesség, amely ezeket az írásokat jórészt jellemezte? Közvetve jelentkezett a hatás: abban, hogy hallgattak a maguk budapesti patriotizmusáról, amely pedig nagyon is élt és munkált bennük. Láthattuk 1945-ben. A pesti polgár egy boltot vagy egy eszpresszót „pofozott helyre" sebtiben magának a romokon. A budapesti nép pár év alatt elvégezte azt, amit a szakemberek húsz évre taksáltak — nyugati tőkével. Akik ott voltunk, emlékszünk, milyen ereje volt annak a budapesti patriotizmusnak, milyen ereje azon belül egy-egy kerület, egy-egy városrész külön lokálpatriotizmusának, hogyan vált napról napra tettekké az az érzés. Különös módon azonban a szavakká még ezután sem igen vált. Oka volt ennek, egyebek közt például az is, hogy akkoriban keveset beszéltünk a magyar munkásmozgalom történetéről, a budapesti forradalmi múltról. A budapesti patriotizmus csak az ellenforradalom után lobbant fel, hangosan, nagy erővel. A történelmi szükségszerűség és az alkalom együtt jelentkezett. Budapestre úgy hivatkoztak a világban, mint az ellenforradalom városára, és a lassan önmagára találó budapesti nép egyre tisztábban látta, hogy erre választ kell adnia. Mindnyájan éreztük ezt abban a hétszázezres tömegtüntetésben, amihez hasonlót soha előtte és azóta sem látott a város: a Hősük terén 1958. április 4-én, Nyikita Szergejevics Hruscsov látogatásakor. Tudjuk, hogy a közvetlen politikai tényezőkön túl milyen nagy szerepet játszott akkor a budapesti patriotizmus: megmutatni a világnak, mi is hát valójában Budapest! .. . A nemzetközi mozgalom letörölte magáról rozsdafoltokat, az emlékezés a megszabadult a béklyóitól, és a rákövetkező évben ültük meg a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulóját. A város emlékezett és az emlékekben diadalmasan ismert magára, mint a magyar nemzeti haladás, a társadalmi és függetlenségi harcok, a forradalmak fővárosára. Most végre meg is szólalt már a budapesti nép patriotizmusa, költők, írók szavaiban. Szinte irodalmi divatba jött a város. És hamarosan látnunk kellett, hogy nem is megszólalt, csak újra megszólalt. Sorra jelentek meg a magyar munkásmozgalom íróinak azok az elfelejtett vagy méltatlanul mellőzött művei, amelyekben a budapesti nép valódi hangja már fél évszázaddal ezelőtt is formát kapott. Legutóbb Hidas Antal regéye, a Márton és barátai jelezte igen magas művészi fokon azt az irányzatot, amely a népköltészettel rokon hangon tudott szólni erről a városról .Ez a munkásmozgalmi eredetű, újra feltámadott „budapesti népi irodalom”, úgy hiszem, segíthet feloldani mindazt a görcsöt, ami még a „népiurbánus” vitákból maradt, ahogyan a szocialista fejlődés időszerűtlenné teszi a „város vagy falu” alternatívát.) Hat évvel ezelőtt az akkori pártvezetés egyik felső funkcionáriusával volt alkalmam beszélgetni. Arra kértem, far (Folytatás a 2. oldalon.) Szécsényi—Tarján: Rakpart. (Gobelin részlet) KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Darvas József, Erdei Ferenc cikkei * P«suth László, Thúry Zsuzsa, Illés Endre emlékezései ★ Szántó Tibor, Thurzó Gábor novellái Czine Mihály irodalmi riportja * Fodor József, Hidas Antal, Mátyás Ferenc, Kónya Lajos versei * Szabó Lőrinc kiadatlan költeménye Falus Róbert tanulmánya ÁRA. 150 Ft