Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-27 / 4. szám - Oelmacher Anna: Háy Károly László (1907-1961) • nekrológ (7. oldal) - Szalay Károly: Két mai szociográfia • könyvkritika • Szamos Rudolf: Barakkváros (Kossuth) | Szíj Rezső: Várpalota (Gondolat) (7. oldal) - Lengyel Balázs: • könyvkritika • Passuth László regénye: Sárkányfog (Magvető) (7. oldal) - Niklai Ádám: Téli hajnal • vers (7. oldal)
HÁY KÁROLY LÁSZLÓ (1907-1961) , ilyazon nemzedék s egyazon kör tagjai hagynak lentiünket egymásután. A imunisták úgy lobbannak mint a két végén gyújtott rtya és gyorsan égnek, de szebb világítanak. Schu Ernő és Berda Ernő után Károly elvtárstól búcsúk, aki — mint az előbb — félelem nélkül adta et és művészetét a nemzeti szabadulás és a munkájáig győzelme ügyének. z 1920-as évek második ben egy szép mosolyévés fiúval ismerkedtünk a Képzőművészeti Féisn. Jómódú, gondtalanok volt, s hamarosan kikre, Berlinbe ment tanul- Nem sok idő múlva házas hozott valamit magaamit semmiféle várni nem átázhatott: egy új világit, amely tökéletesen más téri és társadalmi összetéseket mutatott, mint addig ismert, amire igézetéből kitekinthetett. 1 -ban már Madzsar József érét illusztrálta s a szerit együtt került a vádlotpadjára. Néhány hónapi ön után — jóllehet, még sóri felügyelet alatt volt rendületlenül folytatta munkáját, készítette a as Segély-rajzokat, illetve cileket és nagyszerű vo■ompozícióival, mint egy szó hangzó kiáltással hísztrájkra, tüntetésre, szervezeti egységre, ikor a rendőri felügyelet megszabadult, a Szóda Képzőművész Csoport ikájába kapcsolódott s a nunista sejt egyik rezeként a fiatalokat terelte írt felé. A fasiszta bábaidején már a festményeiagitált és 1940-ben, a SZ-ban kiállított egyik ín hatalmas, okos és jets Marx-fej köré fontkozi az ifik legjobbjait. Atámadás című kompozita kegyetlen verizmussal atta meg a háború eszteszörnyűségét. Közben, vnaponként tárgylevezetartott munkáscsopornak a Szépművészeti Multban, hogy megismertes, hagyományok szépségét nagyságát s hogy — amíg tett — Derkovits Gyula izedékek című képéről hasson. Aztán írt, cikkevitatkozott, tanított, s elhurcolták a fasiszmint akkoriban a haza jobjait, de a büntető tájon is ember maradt, munista maradt. S ahogyzovjet hadsereg nyomult e, nyomukban járt, s azabadított területeken verte a pártot. Hazaértermészetesen a munka űrűbbjébe állt, s állta trat minden poszton. Né 1 év előtt betegeskedni lett, szívét megviselték a önök és lágerek. Feladta colai tanári állását és a noki művésztelepen folyi meg megszakított művémunkásságát. Ez idő alatt így könyvhöz pompásztrációkat készített, ki. az illusztrálás — Csoko- Zrínyi, Petőfi műveihez már felszabadulás előtt vés munkája volt, estményeinek lángoló sárga-vöröse, rajzainak elő fekete-fehére annak is ulja a forradalmárt, aki sem tud a művészről. A, a párt és a művészet mi csodálatos egységet üyett életében és az Ernsteum-beli utolsó kiálltt útjának éppen ez azége, töretlensége volt a neakapóbb. Van egy önképe, elmenőben, kicsit ránézve ábrázolta magát. CSAKNEM EGY IDŐBEN két szociográfiai munka látott napvilágot. Szíj Rezső egyik jelentős bányavárosunkról ír: a szociográfia keresztmetszetét a helytörténeti monográfia hosszmetszetével párosítja. Szamos Rudolf pedig a Mária-Valéria-telep jelenét ragadja meg riportszerűen, a múlttól a legközelebbi jövőig vetítve elénk az ott élők sorsát. Az előbbi tudományos igényű. Történelem, földrajz, településfejlődés, régészet, ipar- és művelődéstörténet, műemlékvédelem, egészségügy, életszínvonal, a teljességre törekedve vizsgálja problémaköreit. Az utóbbi szépírói igénnyel nyúl témájához, a telep lakóit szólaltatja meg, az egyéni sorsok izgalmas útjain keresi a közösség útját jellemző tipikus vonásokat. Bármennyire más jellegű is, mégis jelentős pontokon hasonlít egymásra a két mű. Fejlődésükben, mozgásukban ábrázolják a kiválasztott emberi közösségek életét. Nem szépítenek, és éppen ezzel érzékeltetik szuggesztíven, hogy ami napjainkban történik, heroikus küzdelem, sorsforduló az ország történetében. A mai szociográfia-írásnak jelentősen megváltozott a funkciója. A két világháború közötti szociográfia-irodalom főleg a paraszti valóság dokumentumszerű ábrázolásával tiltakozott a korszak népelnyomó politikája ellen. Egy megkérgesedett, az uralkodó rend által makacsul mesterségesen táplált állapot ellen izgattak. A mai kísérletek már megváltozott körülmények között születtek, megváltozott tehát a szerepük is. A ma szociográfusa éppen az uralkodó társadalmi rend céljait kívánja szolgálni. Mindennapjaink valósága gyorsan változik, nem a meglevő állapot rögzítése, hanem a fejlődő, a változó megragadása tehát a cél. JELENTŐS MOZZANAT a szociográfia megújhodásában, hogy mind a két író a város, a munkásság iránt érdeklődik elsősorban. Olyannyira, hogy például Szíj Rezső még a palota-környéki parasztság sorsát is ebből a szemszögből vizsgálja. A felszabadulás előtt sem csupán a paraszti élet érdekelte a szociográfiai irodalmat. Nagy Lajos rövidlétű város-szociográfiái például méltó társai voltak Darvas, Erdei, Illyés és mások munkáinak. A súlypont azonban megváltozott, az érdeklődés megszélesedett. Nem a paraszti tárgyú szociográfia vált érdektelenné, hanem a város, a munkásság helyzetét kutató irodalom került előtérbe. Megrendítő a felszabadulás előtti főváros szociális helyzetéről, a Szamos Rudolf munkájához csatolt nyomortérkép. A nyomorgócokat jelző pontok, mint a rák az emberi test szöveteit, úgy hálózzák be az egész főváros területét. Szétszórva a város minden negyedében, még a belváros közvetlen tőszomszédságában is húzódtak meg nyomortanyák. Valéria volt a főváros „reprezentatív” nyomortelepe, ahová az úri hölgyek járhattak ki „jócselekedeteiket gyakorolni”. Ám az építés munkáján túl, a fizikai nyomor felszámolása mellett még izgalmasabb az a feladat, amit az emberi lélek újjáépítésében kell megoldanunk. Szamos Rudolf éppen azt az időszakot ragadta meg, amikor nemcsak az új épületek sokasodnak és roppantják össze a dohos barakkokat, hanem amikor az új környezetben, az új élet- és munkafeltételek közepett az emberek belső arculata is megváltozik. És ez az átalakulás az ott élők belső igényéből, szükségszerűségéből fakad. Azok a torz vonások, amelyek a kívülállók szemében néha jellemezték a telepieket, ma már tünedeznek. De a meginterjúvolt őslakók éppen azt tanúsítják, hogy az általánosítás a múltban is helytelen volt, mert hiszen az ott élők jórésze becsületes, szorgalmas munkás, akik legfeljebb csak nyomorukban, rossz lakásviszonyaikban hasonlítottak a lumpen-elemekre. És ahogyan ez utóbbiak között talált tanyát a nyilasmozgalom, úgy a munkásszolidaritásnak mindig erős bázisát alkották a becsületes telepiek. Merőben más természetű Szíj Rezsőnek a nagysikerű Magyar Valóság sorozatban megjelent könyve. Zavarban vagyunk, vajon mit emeljünk ki tudósi gonddal megírt könyvéből? Thuri György várkapitány legendás korának megelevenítését, a szépen rendezett fejlődéstörténetet, vagy a mai Palota izgalmasan alakuló arculatát? Soroljuk fel az egyre szaporodó kulturális és szociális létesítményeket, az új sportligetet? A sok értékes fejezet közül a bányászhagyományokkal foglalkozót emelnénk ki. Kár azonban, hogy a néphagyomány, a népnyelv és különösen Palota irodalmi vonatkozásai kimaradtak a sokrétű kötetből. Zrínyi, Kisfaludy Károly, Jókai, Mikszáth, Móra, de különösen Krúdy — és legújabb irodalmunknak a várossal kapcsolatos megnyilatkozásai külön fejezetet érdemeltek volna. Szíj könyvét gazdag és változatos képanyag illusztrálja. Ezt és az adatok, dokumentumok mennyiségét viszont keveseljük a Barakikvárosban. Igaz, Szamos Rudolf más utat választott a magyar szociográfia-irodalom hagyományai közül, mint Szíj Rezső. Ő inkább Illyés Gyula, Veres Péter, Nagy Lajos munkáinak nyomán halad, amelyekben a statisztika, a szépirodalmi megfogalmazásban elveszíti statisztikai, tudományos jellegét. Szamos Rudolf sorra járja a Barakkváros lakásait és a riport frisseségével, szépírói eszközök közvetlen valószerűségével táplálja mindvégig az olvasó érdeklődését. Kár, hogy művészi erőben, tömörségben elmarad a műfaj klaszszikus mesterei mögött. Szíj Rezső az értekező próza hagyományait követi, ami nála olykor kissé ünnepélyeskedővé, máskor szárazon adatszerűvé válik. Reméljük, hogy e sok tekintetben jelentős kísérletek a szociográfiai irodalom újabb fellendülésének első jelei és nem magvaszakadt kísérletei. SZALAY KÁROLY mint előtte Hollósy Simon alig valamivel több, mint tevagy Fényes Adolf. Miféle jel- le jutott, de ez a fél évszázést kaphatott a korai húza, nem akármilyen életet csóra? Mert beteg volt, per- zár, és emberi-művészi-elvtárszó, de soha pesszimista, sői aktivitása világító követgy is rendezte életét, mint tendő példa előttünk, aki száz évig él. Hát, íme, Oelmacher Anna Két mai szociográfia Szamos Rudolf: Barakkváros (Kossuth) ----- Szíj Rezső: Várpalota (Gondolat) Lino-metszet Illusztráció Ady „Rengj csak Föld" című verséhez SÁRKÁNYFOG PASSUTH LÁSZLÓ REGÉNYE TÖRTÉNELMI REGÉNY A. olyasféle népszerű műfaj, amelyre az írók, kritikusok nagyobb része rendszerint elhúzza a száját. Nincs „történelmi regény” és „regény” — mondják —, hanem csak jó és rossz regény van sokféle változatban. A történelmi események bármily fordulatos és találékony regényszerűsítése, ha nem párosul az író egyéniségéből lelkedző élményanyaggal és epikus mondanivalóval, amely regénnyé teszi a regényt, akkor amúgy is alatta marad az irodalmi normáknak. Ha pedig kiegészítődik vele, akkor már nem „történelmi regény” többé, hanem egyszerűen regény, ahogy az a Háború és béke, az Erdély, vagy másfelől például Wilder Caesarja, így mondják, s nagyjából igazuk van. De az olvasók egy széles tábora szereti a történelmi regényt s az mondja: szórakozva gyarapítja általa ismereteit. S ebben viszont neki is igaza van. De vajon puszta ismeretszerzésről van-e itt szó? Gondoljuk csak meg: ott van egy másik ilyen „keverék műfaj, az útleírás, amely nem időben, hanem térben visz magával olvasóját, vajon annak, egy Byrd kapitány naplójának is csak ismereti közlé a létjoga? Nem és nem, valami több, az élet kitágítása a küzdve formálódó nagyság áhítása olvastatja ezeket a könyveket, s nem utolsó sorban a romantikus nagy teljesítmények csodálata, amelyekkel tér vagy idő „nemzeti ködén át” mégis szemte szembe vágyik találkozni a olvasó. Egy Magellan útja velejárni, egy IV. Henrik küzdelmeit végigkísérni — el lehet ezt utasítani puszta műfaji meggondolásból? PASSUTH LÁSZLÓ A MAGA MŰFAJÁBAN világhírű. Regényei német, angol, spanyol, holland, olasz és francia nyelven is megjelentek; egyike ő azoknak az élő íróknak, akik kitörtek nyelvünk korlátai közül. Sikere titka, nyugtalanító, már-már egzotikus témáiban, eleven, hatásos előadásában, s abban a fölényes — forráskutatásokkal felgazdagított— történeti tudásában van, amely mindig párosítani tudja a jellemzővel az érdekest. Új regényében, a Sárkányjágban — annyi külországi kalandozás után — a magyar történelemből merítette regényírói ihletét. Van ebben vallomás, vagy még elégtételadás is, hogy alighanem legnagyobb írói vállalkozásaként nemzeti múltunkból elevenített meg egy shakespeare-i feszültségekkel terhes, s mármár a királydrámákhoz foghatóan áttekinthetetlen korszakot. A Sárkányjog a Báthoryak rokonvértől gőzölgő Erdélyéről szól, s a trónról négy ízben is lemondott Báthory Zsigmond fejedelem a főhőse. Báthory István lengyel király halálával indul a történet, s végigkíséri a szerencsétlen, álnok, eszes, egyszersmind eszement Zsigmond életét, túl Bocskai István halálán, egészen Báthory Gábor uralkodása elejéig. Passuth története tehát abban az évtizedben fejeződik be, amelyben Móriczé kezdődik. Móricznak, többek között, volt egy páratlanul anyag-gazdag, nagyregényszámba vehető forrása: Kemény János önéletírása. Passuth kora amennyire áttekinthetetlenebb, annyival szegényebb is ihlető forrásanyagban. Kútfői szerteágazóbbak, szürkébbek. De ő olyan tudósi szenvedéllyel kutatta fel és böngészte végig az egyáltalán fellelhető forrásokat, magyar, latin, német, angol, olasz és spanyol emlékezéseket, levelezéseket és követi jelentéseket, hogy felszínre hozott adataiban történészeink számára is akadhat újdonság. Ez a lelkiismeretesség másfelől is meghozta jutalmát. Passuth Lászlónak nem történelmi regényre, hanem igazi regényre való látomása támadt a korról, méghozzá világöszszefüggéseket feltáró, történelmi törvényszerűségeket felismerő látomása, melynek a közölt dokumentumok alapján hitelessége van, s ami fő, meggyőző ereje. HA VALAMIT, elsősorban ezt a koncepciózus korrajzot kell dicsérni a Sárkányjágban. Passuth László körültekintő szerkesztéssel nemcsak magukat az erdélyi eseményeket követi nyomról nyomra, összeütközésről összeütközésre, hanem mélyebb okaikat kutatva, hatásos jelenetekben bemutatja a korabeli világpolitika minden fontosabb gócát. Inkvizíciós spanyol udvar, prágai Hradzsin, pápai nunciatúra, török porta, lengyel királyi székhely, Mihály havasalföldi vajda, Erzsébet és Essex, de még a messzi ázsiai nagy mogul sátortábora is feltűnik a regényben. Minden minden, ahol csak Erdély sorsa megfordul a kockán. Mennyi szín, kultúrhistóriai adalék, nevezetes történelmi anekdóta! Ami pedig magukat az erdélyi belállapotokat illeti, magát a családi érdekszövetségektől, osztályharctól, törökös és németes pártküzdelmektől öszszekuszálódott történetszövevényt, amely első pillantásra annyira megfejthetetlen, hogy az ember azt sem tudja, ki miért öl, csak a vértengert látja — mondom ezt a történelmi tömkeleget Passuth László a titkos járatokat megvilágosító izotópok biztonságával fedi fel, így az olvasó, mégha idegen is a kor eseményeiben, „fogni” tudja, nehézségek nélkül átélheti a borzongató, vérpárás, roppant erdélyi drámát. AZ ALAPOS ÉS DEKORATÍV korrajzba ágyazva a regény gyerekkortól halálig kíséri végig hősét. Persze, kérdéses, hogy az ember életébe beleírt tanulság, az egyéni és kor determináltságokat feltáró történetsor kitölti-e ezeket a többnyire esetleges életkereteket. Az írónak, úgy hiszem, meg kell tudni állnia egy összegező, a jellemrajzra és a sorsra pontot tevő pillanatban. Az időbeli teljesség-igény gátja lehet az élességnek. Zsigmond alakjára az egész regény során ráférne egy olyan összefogó, nagy látomás, amiyennel például Móricz megajándékozta Báthory Gábort vagy Bethlent. Az olvasó ugyanis Zsigmondot többnyire nehezen összeálló, ellentétes tulajdonságokból rakja magában egybe. Látnia kell egy fiatalembert, aki az elvadult erdélyi állapotok közt elfinomultabb, nőiesebb, kulturáltabb világra vágyik, s valami ilyesfélét csillogtató, olaszos udvart teremt maga köré. De ugyanakkor tervező színlelésével, alattomos gyilkosságaival túltesz a megszokott ,,vad” közviszonyokon. Látnia kell egy férfit, aki tarka ruhákba bújva illegeti magát (napjában tízszer is átöltözik), s nem képes magáévá tenni az asszonyokat. De ugyanekkor ez a férfi bátor, megfontolt, sőt szerencsés hadvezér, s a szultán fölött csakugyan világraszóló győzelmet arat. Végül látnia kell egy fejedelmet, kinek minden leveléből, követi utasításából csak úgy sugárzik az érett, fölényesen okos és világviszonylatokban gondolkozó politikai koncepció, s ugyanekkor ez a fejedelem négyszer mond le trónjáról, özönvizet és özöndúlást hagyva maga után. Lemond önként és erőszakkal újra viszszaül. Nos, ennyi ellentmondás ellenére, ennek a léleknek volt, kellett legyen kulcsa, világosan és szuggesztíven megformálható kulcsa, hogy lélektani érzékünk azon mód ráismerjen: ez az, evidensül az! Mert máskülönben a SÁRKÁNYFOG arról tanúskodik, hogy a hazai téma, a mélyértelmű nemzeti dráma Passuth Lászlót fokozottan megihlette. Az adatoknak hatalmában vagyunk, viszont a kor hőseivel együtt, a hatalmunkban van. Jól tudjuk, ez az írói aranyszabály. Passuth László, ahol erre alkalom kínálkozott, bele is írta magát könyvébe. Regényszövetén lépten-nyomon átsüt személyes élményanyaga. A Sárkányjog igazi vonzereje talán éppen ebben rejlik. (Magvető) LENGYEL BALÁZS NIKLAI ÁDÁM: Téli hajnal A nyár elég. Az ősz hamvába hull. Kihűl az ég, e nagy búboskemence: a domb felett vasszín szelekbe fúl a fák-kotorta rőt parázs, sziszegve. De most a táj — üstök-sebes lapát — a felvilágló láthatárba mélyed: kibontja rajta élet-illatát a Nap: gőzölgő, friss kenyér: vegyétek!