Élet és Irodalom, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-10-20 / 42. szám - Bárány Tamás: Írók a kamera előtt • A képernyő előtt (10. oldal) - H. Gy.: Az ifjú József Attila az Egyetemi Színpadon • színikritika • József Attila napjai, rendező Egressy István (10. oldal) - Lukácsy András: Egy este Moszkvában • A rádiókészülék mellől • Pénteken este sorozat (10. oldal)

írók a kamera előtt Számos egyéb fontos fel­adata mellett kedves kö­telessége a televíziónak az élő irodalom népszerűsítése. E megtisztelő feladat terhe nem lehet kicsiny, mert a tv neki-nekilendül, de buz­galma néha ellankad. Az utób­bi időben mintha éppen ilyen nekilendülő periódus tanúi volnánk: rövid né­hány hét alatt három kiváló írónk is megszólalt a kamera előtt. Mintegy hat hete Tamási Áront köszöntötte a televí­zió, hatvanötödik születése­­napján. A rövid műsort sze­rencsés kézzel állították ösz­­sze: még az is képet kapott az író pályájáról, aki művei­nek nem közeli ismerőse. K. Nagy Magda lényegre törő előadása vezette be a köszön­tőt, majd Tamási beszélt színesen, kedvesen, megtett útjáról, indulásának eszten­deiről. Híveinek s az iroda­lombarátoknak őszinte örö­mére maga olvasott fel egy derűs epizódot abból a regé­nyéből, amely neki magának s az olvasónak is leginkább szívéhez nőtt: az Ábel-triló­­gia első kötetéből. Aztán egy költői ihletésű jelenet pergett le egyik színművéből, s ezzel véget is ért a műsor, épp ott és úgy, hogy a néző felsóhajtson, de szívesen hall­gatnám tovább! Néhány hét múltán a nagy­beteg Sándor Kálmánt ke­reste fel a kamera a Szabad-,­sághegyi Szanatóriumban, amelynek az író hosszú ide­je kényszerű lakója. Ennek a műsornak más formát ke­restek: a televízió irodalmi szerkesztője, Ratkó István beszélgetett az interjúalany­nyal. Az előbbi műsor sti­­lizáltságát itt az élő beszéd teljes kötetlensége váltotta fel, s talán ez volt a szeren­csésebbik forma. A párbeszéd — váratlan fordulataival — bizonyára jobban jellemez, mint a zárt és előre felépített monológ. Több benne a né­zőhöz közvetlenül szóló, sze­mélyes elem, s a találó kér­dések nyomán közvetlenebbül nyilatkozik meg a lélek. Eb­ből az érdekes, mert egy ere­deti írói egyéniség benső vi­lágába bepillantást nyújtó be­szélgetésből sok mindent meg­tudtunk Sándor Kálmánnak nemcsak esztétikai felfogásá­ról, hanem alkotói elveiről is. Hasznos, érdekes volt ez a félóra, különösen, mert a nyilvánosság előtt oly régen nem szerepelt írót szólaltatott meg. L­egutóbb a hatvaneszten­­­­dős Illyés Gyulát láttuk a „kamera előtt”. Ebben a műsorban került leginkább arányos egyensúlyba a műsor két része: az életműből adott ízelítő, és a személyes embe­ri megnyilatkozás. Az iroda­lomtörténész Czine Mihály bevezetője sokkal jobb volt, mint a riporter Czine Mihály interjúja Illyéssel, mégis ez a befejező beszélgetés volt a műsor csúcspontja. Az Illyés­­mű egyes darabjait is élvezet­tel hallgattuk, különösen tet­szett Palotai Erzsi remek előadásában a jól kiválasztott részlet a „Mint a darvak”-ból, és Koncz Gábor megrázó sza­valata. Végezetül Illyés maga olvasta fel egy versét. A felol­vasás ismét, csak azt bizonyí­totta — s ki tudja, hányadszor már —, mennyire igaz az a sza­bály, hogy a költőnek nem tanácsos tulajdon művét előadnia (hisz másfajta „bel­ső zenét” hall ki belőle, mint a versmondó) — ám azt is bebizonyította (s ezt sem először), mennyire kedves mégis, ha versét a költő maga oli­assa fel. Csupán három rövidke mű­sor — s mégis bő alkalom ar­ra, hogy tanulságokat von­junk le belőlük. Mindhárom adást társaságban, s nem iro­dalomérték társaságában néztem, szándékosan. Az ered­mény mindig és mindenütt ugyanaz volt: szívesen nézték, sajnálták, hogy már vége. Az olvasót — ha írásai meghódí­tották — érdekli az író sze­mélye is, szívesen ismerkedik meg vele, még akkor is, ha a személyes kapcsolat csupán annyi, amennyit a képernyő tud teremteni köztük. A tv éppen ezért sokkal gyakrab­ban és rendszeresebben élhet­ne ezzel a kapcsolatteremtő lehetőséggel, nem kellene ok­vetlenül egy-egy ünnepi könyvhét, vagy születésnap indokára várni, hogy nézői elé idézze irodalmunk jeleseit. S ha már itt tartunk, hadd essék néhány szó a tv további irodalomnépszerűsítő lehetőségeiről, amelyekkel ma még nem él annyira, ameny­­nyire tehetné. Felelőssége itt rendkívüli — volt szó erről már e hasábokon,­­ hiszen az irodalom, az olvasás felé kell vezetnie azokat a töme­geket is, amelyeket ma még, éppen a szórakoztatás egyéb eszközeivel, elvon az iroda­lomtól. Csak hevenyészve és ötletszerűen, néhány jó le­hetőség erre. Népszerűek or­szágszerte az olvasóankétok, író-olvasó találkozók, íróink gyakran sok száz kilométert utaznak, hogy eldugott kis falvakat felkeressenek, s el­beszélgessenek akár húsz­­harminc olvasóval. E moz­galom egyre terjed, mind na­gyobb igény mutatkozik min­denfelől e személyes találko­­kozókra. Íme: a kitűnő al­kalom, amelybe a televízió bekapcsolódhatik. Nem az esti csúcsidőben persze, de pél­dául vasárnap délelőttön­ként, amikor jobbára úgyis az ifjú nézők ülik körül a készülékeket. Milyen gondo­latébresztő, olvasási kedv­­serkentő tudna lenni egy ilyen, ország-világ előtt le­zajló ankét, az író műveiről — az író részvételével. Vagy egy-egy­­újonnan megjelent könyvről rendezendő vita: ez is országos méretekben hív­hatná fel a figyelmet a műre, íróra, irodalomra; különösen, ha vélemények és ellenvé­lemények (például a lelkes olvasóé­s a fanyar kritikusé, vagy éppen megfordítva: a lelkendező kritikusé és a fa­nyar olvasóé) csapnának ösz­­sze spontán, előre el nem ter­vezett vitában... Televíziónk műsora egyre szélesebb körű, egyre gazda­gabb, de soha n­em nélkülöz­heti a műsorát még inkább gazdagító, mindig újabb szí­neket BÁRÁNY TAMÁS A FARKASRÉTI TEMETŐ­BEN pénteken helyezik el a nemrég elhunyt Nemé­­nyi Ödönnek, a Szikra, majd a Gondolat Könyv­kiadó szerkesztőjének ham­vait. Neményi Ödön, mint műfordító is sokat dolgo­zott, kivált a szovjet irodalom népszerűsítését tekintette fel­adatának, de fordított német­ből, angolból is. Egyebek közt Lavrenyov Amerika hangja című darabját, Kozsevnyikov Hajnalhasadás című regényét, Hayerdal Abu-Aku-ját ismer­tük meg tolmácsolásában. Változatos témájú, érdekes filmeket láthat az őszi évadban. Néhány cím a gazdag programból: 49 NAP, SZÜLETÉSI BIZONYÍTVÁNY, AKI SZELET VET, PILLANTÁS A HÍDRÓL, A GYÁVA, ESŐS VASÁRNAP Viszontlátásra a moziban! Az ifjú József Attila az Egyetemi Színpadon „József Attila napjai”. Már a sorozat címe is újat ígér, elütött a szokásos versmondó­estektől: élet és költészet él­ményszerű, szinte drámai egy­ségét. Surányi Ibolya szer­kesztésében plasztikusan ele­venedett meg a kezdő költő jelleme és környezete, s az abból kisarjadó líra, bizo­nyítván, hogy a forma, kér­kedése nélkül is meg lehet haladni a „bevezető plusz ver­sek” szokásos képletét. Az életszerűség sokban volt kö­szönhető Fodor Tamásnak, aki elhihető közvetlenséggel öl­tötte magára az ifjú József Attila alakját. A Szépség koldusa és a Nem én kiáltok-kötetek na­gyított címlapja alatt. Makai Péter ízléses díszletjelzései közt folyt a lélekidézés. Ezen az estén az első, gyermekkori hántásoktól (József Etelka emlékezett meg róluk) a Hor­­ger Antali sértésig jutottunk el. Művészileg elmélyült, ki­tűnő lezárása volt a kezdő költő életszakaszának a való­ban idekívánkozó, a szegedi éveket idéző Születésnapomra Keres Emil gyújtó, igazságte­vő előadásában. Annál sajná­latosabb, hogy az élet meg­­idézése mögött elmaradt a legfontosabb: a költészet tol­mácsolása. A művészek közül Téby Katalin ismét világosan épített, de némelykor elté­­vedt, s adós maradt a befeje­zéssel. Jancsó Adriennét for­málási biztonsága átsegítette a belső azonosulás helyen­kénti hiányán. Egressy István nem elég otthonosan mozgott a fiatal József Attila világá­ban, az idegenség pedig kül­sőségekre csábít. S ha a meg­oldatlanságokat a szokatlan feladat számlájára írjuk, mégis — ki tudja hányadszor — elő kell hozakodnunk a vers­rendezés vajúdó problé­májával. A műsor óhatalanul megsínyli az egységes koncep­ció hiányát, mert maga a költői arculat sikkad el az egyéni teljesítmények széttar­tó sokféleségében. (Egyetlen próba viszont a legerőtelje­sebb koncepció elfogadtatásá­ra sem elegendő!) Am­ikor dicsérettel illetjük a szerkesztésnek a költő drá­máját felidézni akaró elkép­zelését, nem hallgathatjuk el várakozásunkat: a következő estek megteremtik azt a mű­vészi együttest, mely aláren­deli magát az öt előadásban, öt felvonásban kibontakozó József Atilla-i drámának. H. GY. Ne méltóztassék, csak tessék Ö­ rök Károly, Megye, Erdei Etelka, ték: Gerley Andor, Salgótarján, Sárospatak, Dévényi József, Sá- Dani Sándor, Pápa, Kiss György, Boraljaújhely, Konyár Ilona, Igár, Tatabánya, Beckl János, Nógrád,­ Vass Gábor, Várpalota. — özv. Erdei Etelka, Sárospatak. — Zalán Kiss Miklósné, Sáringer József, Győző, Balogh Gabriella, Biró Sán- Balogh Gabriella, Kónya Imréné dómé, Takács László és Varga és Lányi Endre, budapestiek: Józsefné, budapestiek. 40. SZÁM. — Készi Imre „Orvé- A jutalomkönyveket postán el­­nyes Csóri” című regényét nyer- küldjük. Nem vagyok arisztokrata, az el­lenkezője vagyok, ízlésből és jó­zanságból az ellenkezője. A tömeg hajráját nem gőgből vetem meg, hanem azért, mert jóságra és em­beriességre törekszem. A fenség si­ralmas dolog, úgy vélem, ezt min­denkinek be kellene látnia, az em­bereknek jóságosan és embersé­gesen kellene viselkedniük egy­mással, nem lenne szabad egymást megalázniuk, megszégyeníteniük. Vastag bőre lehet annak, aki... 5. és 39. vízszintes — 27. függőle­ges. (A rejtvény három sorában el­rejtett idézet megfejtését kérjük beküldeni, 1962. október 29-ig. — A megfejtők között tíz példányt sor­solunk ki Thomas Mann „Királyi fenség’* című regényéből.) ★ VÍZSZINTES: (Kétbetűsek: LE* NL, UR, KÜ, ZD, UK.) — 1. Ame­rikai filmkomikus. 5. Az idézet el­ső része. 11. Zongorázik. 13. A súlyemeléshez kell. 14. Hármas korona. 15. Ásvány. 18. A Tisza kisi mellékvize. 20. Bedob. 21. Csomó 22. A legismertebb nevű svéd ké­mikus. 24. Mindent előrámol. 25 Végtag. 26. A reneszánszot követő stílus. 28. Német betű. 29. Jól­lakottság (kissé népiesen). 30. Majdnem leül. 31. Költői műfajok. 33. Az egyik irányba. 35. A Nap igéje. 36. Illatos növény. 37. Az ob­sitos apja. 39. Az idézet második része. 42. Polinéziai szigetcsoport. 43. Iskolai tantárgy (nyelv). 44. Sík­idom. 46. 1853—56-ban vívott há­ború. 47. Leánynév. 48. Bírósági ügy. 50. Mulatozna. 51. Kopasz. 52. Egykor önálló hercegség Dél-Fran­­ciaországban. 54. Igen csúf. 55. Öltözködési cikk. 57. A fejünk felett látható (felhőtlen időben). 58. Mulatság. 59. Csökkenti az ára­kat. 61. Lóbiz­tatás. 64. Németh László műve. 65. Érzékszerv. 66. Sok mindent elvisel. 67. Megbánt. ★ FÜGGŐLEGES: (Kétbetűsek: GO, ET, ZA, GT, ZÉ, OV.) — 1. A var­rónő teszi. 2. Térségek. 3. Elemez. 4. Színes bőrűek. 6. Idő, németül. 7. Nem hiába magyarázok neki. 8. Szegecs. 9. Az egykori Litvánia egykori fővárosa. 10. Tévedés (la­tin). 12. Így kezdődik III. Richárd előnyös ajánlata. 16. Részesrag. 17. Ázsiai félsziget. 19. Ad egy po­font. 21. Elmozdul egy bizonyos irányba. 23. A kivonás szava. 25. Indogermán néptörzs. 26. Nagy lírikusunk. 27. Az idézet harmadik része. 29. Kisebb település. 32. Csa­padék. 33. Kedvelt dísznövény. 34. Nyelvtani fogalom. 36. Optikai gyárunk. 37. Velős mondás. 38. Fém. 39. Víziállat. 40. Gyengéden megtapint (ék,­hiány). 41. Bogoz. 44. Főzeléknövény. 45. Testrész. 46. Drágakövek mértékegysége. 47. Korallnyaklánc. 49. Ollós állat. 50. Felügyel. 51. Tudományágak. 53. I­üllütik. 55. Gyötrelem. 56. Ázsiai hegycsoport. 59. Német férfinév. 60. Kézben fog. 62. Az emelt zenei hang kapja ezt a szótagot. 63. ... cesszió. (Fenyősy Antal) ★ Megfejtés a 40. számból: A falak közt elsápad az ember arca. A városban elhalványodik a vér. JUTALMAZOTTAK: 39. SZÁM. — Krúdy Gyula ,,A magyar jakobinusok” és „Al-Pe­­tőfi” című regényeit nyerték. Tö­ 10 Egy este Moszkvában Pénteken este sorozat leg­utóbbi adásait hallgatva már-már tollunk hegyén volt a figyelmeztetés: Szerkesztők vigyázat: fárad a műsor! Mert ha a leglényegesebben nem hi­báztathatok is, ha soha nem is engedtek az olcsó csábítás­nak, de a műsorfolyamokat már nem ágyazta mederbe olyan életrevaló téma-ötlet, mint annakelőtte, az összekötő­szövegek sablonosakká lettek, tehát unalmasakká és az egyes műsorszámok laza egymás­utánja, eklekticizmusa sem kö­tötte le mindig a figyelmet. Amikor aztán, most legutóbb, váratlanul hallottunk egy adást, amelynek teljes címe ez volt: Pénteken este moszkvai színházakban, hangversenyter­mekben, írók és művészek kö­zött ... Már maga az ötlet is jó. A magyar városokban tett láto­gatás után, most, a turistafor­galom megélénkülése idején, éppen ideje látogatást tenni a külföld nagyvárosaiban. És ezenfelül gazdag programot is kaptunk. Egy Prokofjev kon­certet a Csajkovszkij-terem­­ből, Mravinszkijjal; csokrot szovjet humoristák műveiből (ez lehetett volna kissé fris­sebb is), szavalatot a Puskin tér fái alól (Anyegint), aztán megismerkedtünk a főváros vendégeivel: Yves Montand, Benny Goodman, Josephine Baker és Yma Sumac egy-egy számát hallottuk, de még a mi Operettszínházunk kinti fel­lépésének részleteit is. A nem­rég hazánkban járt Szergej Antonov író maga beszélt a szűzföldek romantikájáról és az ezt tükrözni kívánó Aljon­­ka című elbeszéléséről. (Ennek rádióváltozatát is hallottuk az­tán, s ha Kovács Györgyi át­dolgozása nem is adott átütő dráma-élményt, néhány csak ott­ található karakterisztikus figurát mindenesetre bemu­tatott, alighanem a szerző szándéka sem volt egyéb.) És aztán mi volt még? Opera-közvetítés a Nagyszín­házból, az Alekszandrov­­együttes, moszkvai táncze­ne, s egy nagyon érdekes ri­port, Kelemen Gyuláé, amely­ben a napjainkban híressé lett „negyedik nemzedéket” szólal­­tatta meg: Jevtusenko költőt, Akszjonov prózaírót, Glazunov festőt. A finisben pedig: Ojszt­­rah és Richter. Az élvezetes estének két hiányossága kívánkozik ide. Három óra véleményünk szerint elég nagy idő ahhoz, hogy az alatt egy nagyváros kulturális életének még telje­sebb és hitelesebb keresztmet­szetét kapjuk. Útimarsallunk bizony csak alkalmi kalauz volt, és bármily sokoldalú mű­sort nyújtott is, nem hagyott vissza bennünk olyan érzést, hogy most már mindent tu­dunk, ami tudható. Ez nem utolsósorban az összekötőszö­veg hibája: nem foglalta szer­ves egységbe a hallottakat. Másfelől viszont szívesebben hallottunk volna többet a szov­jet főváros szellemi életének új felpezsdüléséről. Ez az, ami Moszkvát máma különösen érdekessé teszi a hallgató szá­mára: erre kellett volna épí­teni a műsort. Szerkesztők figyelem: fárad a Pénteken este! Ne hagyják! Találniok kell új és új ötlet­magvakat, amelyekből egy-egy teljes műsor kivirágzik, csak így életképes ez az adásforma. A külföldi látogatások erre al­kalmasnak látszanak , és nagyvárosokban éppen nincs hiány. De nemcsak ez képzel­hető el: bármely gondolati ke­retben szívesen hallgatunk efféle vegyes műsort, tovább kell kísérletezni tehát. Nem csak a Pénteken estét sajnál­nánk, ha ellaposodna: a rádió­záson belül egy sajátos műfaji próbálkozás sikeréről is szó van itt. LUKÁCSY ANDRÁS A Rá DiótóZÜ& A Rippl-Rónai díj átadása Október 14-én nyílt meg Ka­posvárott a megyei képzőmű­vészek XVI. kiállítása. A tár­laton került sor első ízben a Megyei Tanács Rippl-Rónai díjának kiosztására. A Borsos Miklós által tervezett emlék­plakettet és a díjat Lóránt Já­nos festőművész kapta. Ü­ZEN J­arwkmkr „Szamosparti”: Verse színvona­las utánérzése Petőfi Szeptember végén című költeményének. Pró­bálja önmagát adni, saját érzé­seit, önálló gondolatait kifejezni. Sz. Géza, Budapest, XIX.: Ver­sei örvendetes fejlődést mutatnak. Részletesebb bírálat végett keres­se fel szerkesztőségünket. D. Kálmán, Hódmezővásárhely: Verseiben a fiatalos hév, a szép és nemes iránti lelkesedés meg­található, de ez inkább gondolko­dásával, mint a költészettel függ össze. Tehetséget nem látunk so­raiban. L. Tibor, Budapest, VII.: ,,Ne még ..." című versében befagyott víztükörhöz hasonlítja önmagát, akit már a sajnálkozók sem me­lengethetnek fel. A befagyás pil­lanatát a következőképpen érzé­kelteti: „Egy pillanatra csodálkozón fel­nézek — Már ideért? — szemeim még kö­rülnéznek. Ne még! — de üvegtestem már élő jég lett; S egy érzőidegen megmeredt az eszme.’' Sz. Erzsébet, Pusztaottlaka: Ver­séből egyelőre nem derül ki, hogy tehetséges volna. A tanulás min­denképpen hasznára fog válni. H. Imre, Budapest, VI.: Fodor József Vita a hollóval... című cikkéhez szól hozzá. A közérthe­tőséget ne tévessze össze a gyer­mek értelmi képességeihez mérete­zett szimpla rigmussal. Verseiből az derül ki, hogy ez a félreértés szabja meg művészi próbálkozása­it, törekvéseit is: ,,A vájár a bánya mélyén jár,­­de ha rátör a szökőár rá csak az özvegye vár.’­ II. Erzsébet, Székesfehérvár: örülünk, hogy ilyen mértékben fel tudják kelteni a figyelmét a lapunkban megjelenő versek és irodalomesztétikai cikkek. Bekül­dött versei gazdag formakultúrát, jó verselőkészséget mutatnak, mindez azonban kevés a megje­lenéshez. Témaválasztásai is sze­rencsések, ám az új mondanivaló­val, a szemünk elöl eddig elrej­tett összefüggések megmutatásá­val, valamint a gazdagabb és egyé­nibb képalkotással még adósa en­nek a kezdeti költészetnek is. F. Ilona, Mezőkövesd: lelkesült hangú verseiben semmit sem talá­lunk, ami tehetségre utalna. Nem biztatjuk. Szekerczés József Békéscsaba: Kívánságára készséggel közöljük, hogy a lapunkban korábban meg­jelent Sz. Sz. J. (Sz. Sz. Júlia) név­re küldött üzenet nem önnek szól. Üdvözöljük. Sz. Gábor, Budapest, ézv.: Verseiből úgy látjuk, tehetséges. Próbálkozásait továbbra is szíve­sen olvassuk. Nem közölhető kéziratokat küld­tek be: I. István, Tatabánya, G. János, Karcag, Cs. J. Attila, Aqu­incum, S. Pál, Cegléd, Mária M., Presov, Sz. Imre, Csongrád, Cz. Róbert, Budapest, X., K. Mózes, Fülöpszállás, V. István, Pécs, P. Zina, Budapest, XI., E. Klára, Bu­dapest, VI., B. Péter, Budapest, II. K. Bálint, Makó, K. Erzsébet, Bu­dapest, I., M. Jánosné, Gyula, Sz. Gyula, Kaposvár, G. László, Gyál, „Tisza” G. Gusztáv, T. György, Budapest, VII., N. Erzsi, Budapest, IX., J. Gábor Miskolc, Sz. Sándor, Bérces, K. Sándor, Miskolc II., G. E. Pécs, L. Sándor, Budapest, XII.

Next