Élet és Irodalom, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-03-11 / 10. szám - Nemes György: Tíz éve • 10 éves az ÉS (1. oldal) - Bojár Iván: Ülő asszony • kép (1. oldal) - Szerkesztőség: Körkérdés: 1. Milyen feladata van ma hazánkban egy irodalmi-politikai hetilapnak? 2. Mennyiben felel meg elképzeléseinek az Élet és Irodalom? • Baranyi Gyula, Barcsay Jenő, Benedek István, Boldizsár Iván, Dobozy Imre, Erdei Ferenc, Fekete Gyula, Fodor József, Földeák János, Garai Gábor, Goda Gábor, Granasztói Pál, Hegedüs András, Illés Endre, Juhász Ferenc, Kadosa Pál, Kardos László, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Keres Emil, Keszi Imre, Kovács András, Köpeczi Béla, Lengyel József, Lukács József, Major Máté, Molnár Géza, Pach Zsigmond Pál, Palotai Erzsi, Pamlényi Ervin, Psota Irén, Rényi Péter, Somogyi József, Szabó Magda, Thurzó Gábor, Veres Péter és Vészi Endre válaszolnak (1. oldal)

KÖRKÉRDÉSÜNKRE VÁLASZOLNAK: Baranyi Gyula, B­rcsay-Cse­­m­edik István, Boldizsár Iván, Dobozy Imre, Erdei Ferenc, Fekete Gyula, Fodor József, Földeák János, Garai Gábor, Goda Gábor, Granasztói Pál, Hegedűs András, Illés Endre, Juhász Ferenc, Kadosa Pál, Kardos László, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Keres Emil, Keszi Imre, Kovács András, Köpeczi Béla, Lengyel József, Lukács József, Major Máté, Molnár Géza, Pach Zsigmond Pál, Palotai Erzsi, Pamlényi Ervin, Psota Irén, Rényi Péter, Somogyi József, Szabó Magda, Thurzó Gábor, Veres Péter, Vészi Endre (1-9. oldal) NEMES GYÖRGY: 1957. március 15-én jelent meg először az Élet és Irodalom. E sze­rint lapunk most tíz éves. Tíz év általában nagy idő. Bár nem ugyanaz, ha egy tíz éves kis­lányról vagy egy tíz éves gépko­csiról van szó. Az előbbit még serdülőnek se nevezzük, az utóbbit mindenképpen kivénhednek tart­juk. Nem így van az újsággal. Egy tíz éves lap lehet öreg is, lehet fiatal is. A tűnő évekkel megcson­tosodhat, de meg is fiatalodhat. A The Times nem azért agg, mert idestova 200 éves. Agg volt már 100 éves korában. Ahhoz képest, hogy a nagy brit napilap születé­se óta kereken hatvanezerszer je­lent meg, az Élet és Irodalom — mint hetilap — egy szót se szólhat 520 megjelenésével. Mi fiatalnak érezzük magunkat, s ez a legfontosabb! E tíz év alatt lapunk háromszor kezdett új sza­kaszt. A megújulás szándéka min­dig tiszteletet érdemel, ha nem is mindig eléggé eredményes. A legtiszteletreméltóbb volt a kezdés. Lapunk a szellemi és iro­dalmi élet még el nem csitult zűr­zavarában alakult. Az Élet és Iro­dalom első főszerkesztője, Bölöni György beköszöntő cikkében így jelölte meg a lap tennivalóját: „Igyekeznünk kell véget vetni a válságnak, hogy újra létrejöjjön a megszakadt kapcsolat az írók és a közönség között.” Ne tagadjuk: sok ellenérzés fo­gadta e kísérletet. De azoknak lett igazuk, akik bíztak a népi hatalom erejében. S ez teremtette­ meg a nyugodt alkotás lehetőségét, nem­csak általában, az irodalmi életben is. Még Bölöni életében, majd ha­lála után Mesterházy Lajos veze­tésével jutott el a lap a konszo­lidáció új szakaszához. Újjászerve­ződött az írószövetség, és az „És” 1959 őszétől négy­­éven át Sza­bolcsi Miklós, majd Dobozy Imre főszerkesztése alatt a szövetség TÍZ ÉV lapjaként befejezhette a konszoli­dáció türelmes munkáját az iro­dalmi életben. „Hetilapunk hasáb­jain a magyar irodalmi élet egész változatos, gazdag színképét igye­kezünk bemutatni” — olvashattuk az új szakaszt bevezető cikkben. E második időszak érdeme, hogy — egy nagyvonalú és megértő kul­turális politika szellemében — fokozatosan nyilvánosságot bizto­sított minden hazájához hű ma­gyar írónak, függetlenül korábbi magatartásától. Nekünk, akik 1963 őszén új sza­kaszt kezdtünk, már könnyebb dolgunk volt. Csaknem minden író publikált, de gondunk volt: föl­­sorakoznak-e nálunk hétről hétre, hogy segítsék a nagy feladatot, a szocialista ízlés formálását, a szo­cialista szemlélet erősítését. Gondunk volt az is: lehet-e egy hetilap irodalmi újság, ha nem az írószövetség hivatalos orgánuma? Gondunk volt az is: meg tud­juk-e győzni az írókat arról, hogy a vers és a novella mellett — mely elsősorban az irodalmi fo­lyóiratokba való — az írói érdek­lődés mindig, mindenkor kiterjedt más műfajokra is, melyek viszont a mi hetilapunkba valók? Gondunk volt az is: lehet-e vi­tákat­ indítani, és nem is elsősor­ban az irodalom területén? Gondunk volt az is: lehet-e a megszokottnál egyértelműbb, né­ha élesebb hangú kritikákban mérlegre tenni az irodalmi és a művészeti élet jelenségeit? És ha megtesszük, nem riasztjuk-e el ez­zel éppen a megbíráltakat, akik­re mint külső munkatársakra a lapnak szüksége van? Nem sorolom tovább gondjain­kat. Azok az évek során nem csökkentek — szaporodtak. És az elsoroltak is csak részben és idő­legesen tűntek el. De vannak biztató jelek is. Ilyen az, hogy hetenkint 20—30 író írá­sa jelenik meg az És-ben. Ha ál­landó kolumnistáinkat nem szá­mítom, ez 1000 írói publikáció egy évben: vers, novella, tárca, cikk, napló, riport, szociográfiai írás, jegyzet. Sajnos, egy hetilap nem közölheti az év elején az előző év számainak tartalomjegyzékét. Ha megtenné, kiderülne: lapunkban több író publikál, mint bármely folyóiratban. És amit fontosnak érzek: ezek nem csupán egy irányzat, egy kör, egy szemlélet képviselői. Elfogultság nélkül próbáljuk értelmezni a szövetségi politikát. Biztató jel lapunk példányszá­mának növekedése is. Ha minden héten feltüntetnénk a példány­számot, nem kellene szégyenkez­nünk. 1963 őszén, mikor lapunk át­alakult, 17 000 példányban je­lentünk meg. Most 26 000 példány­ban. Ez a 9000-nyi többlet örven­detes. Az ország minden négyszá­zadik lakosa megveszi az És-t. Nem vagyunk tömeg­lap, nem is lehetünk, de azért nem bánnánk, ha több olvasónk lenne. Ez nem kis részben tőlünk is függ. Alighanem sok mindent meg kell fogadni a minket ért kriti­­kák­tól. Azokból is, amelyek a kör­­kérdéseinkre adott válaszokból a szomszéd hasábokon olvashatók. És mindehhez­ őszintének kell lennünk, mert ma már lehet őszin­tének lenni. És bátornak kell lenni, mert ma már nem kell nagy bátorság bá­tornak lenni. És nem szabad azt gondolni, hogy vannak kényes kérdések, mert kényes kérdések nincsenek. És nem szabad azt hinni, hogy bármely irodalmi irányzat mono­póliumát szolgálni vagyunk a vi­lágon. Egyetlen monopóliumról lehet csak szó: a tehetséges írások mo­nopóliumáról. De ezeknek is olya­noknak kell lenniök, hogy hatáso­san segítsék a szocialista tudat formálását.­­ Akkor a második évtized sikere­sebb lehet, mint az első. *­ELET 10 Bojár Iván: Ülő asszony s KÖRKÉRDÉS Két kérdést intéztünk a magyar irodalmi és kul­turális élet néhány jeles egyéniségéhez. 1. Véleménye szerint milyen feladata van ma hazánkban egy irodalmi­­politikai hetilapnak? 2. Mennyiben felel meg elképzeléseinek az Élet és Irodalom? Az alábbiakban közöl­jük a beérkezett válaszo­kat. BARANYI GYULA, az Új írás főszerkesztője: Emlékszem, mennyi aggály fo­gadta néhány évvel ezelőtt azt a szándékot, hogy az irodalmi he­tilap nyíltan kiírja cégérére a politikai jelzőt. Holott min­den valamirevaló irodalmi or­gánum politizál: nem lehet a progresszív irodalmi folya­mat prókátora anélkül, hogy bele ne avatkoznék a közgondol­kodás és a közéleti cselekvés (azaz a politika) alakulásába. A po­litika műhelye különben is egyre inkább decentralizálódik; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy sok olyan tennivaló, ame­lyet elsőnek az irodalmi publi­cisztika, az É­s feszegetett, azóta hivatalos kormányprogram lett (gondoljunk hirtelenében a nép­­szaporulat és a családvédelem ügyére). Irigylem az Est, mert rengete­get tehet azért — lévén egy moz­gékony, gyors átfutású és nem utolsósorban: gyorsan fizető he­tilap —, hogy közkinccsé tegye azt a hallatlanul izgalmas folya­matot, amely a nemzetközi mar­xista gondolkodásban ma zajlik Moszkvától Prágáig, Varsótól Belgrádig és Rómától Párizsig. Eléggé el vagyunk még mindig zárva a nemzetközi eszmeáramla­toktól, és furcsa módon mintha messzebb esne tőlünk Prága, mint mondjuk Párizs. Nem is be­szélve Moszkváról. Pedig érde­mes figyelnünk, érdemes nagyon odafigyelnünk arra, ami közvet­len szomszédságunkban egy kor­szerű marxista közgondolkodás — de csak a „szakmánál” marad­va —, az esztétika területén is folyik. Mert ezúttal tényleg létkérdés számunkra, hogy elhagyjuk a provinciális önelégültség szellemi szigetét... Ha valaki, hát az is sokat te­het szomszédaink felfedezése, a korszerű marxista közgondolko­dás meghódítása érdekében. BARCSAY JENŐ: Mindig élvezettel, nagy érdek­lődéssel vettem elő a hetenként megjelenő Élet és Irodalmat. Ez a lap oly sokoldalú, hogy telje­sen megfelel egy hetilap igényei­nek. Ellenben az utóbbi időben meg­jelent s ott közölt rajzok leg­gyakrabban felháborítóan gyön­gék, lelkiismeretlenül odavetett blöffök. Véleményem szerint a lap megérdemelne érdekesebb, színvonalasabb műveket, mert a célja ezután is növelni a nagy­­közönségnek azt a részét, amely nagy érdeklődéssel fordul a kép­zőművészeti alkotások felé. Tehát, ha a szerkesztőség kva­litásos rajzokkal teszi majd gaz­dagabbá a lapot, akkor elérte a célját. BENEDEK ISTVÁN: A jó lap úgy funkcionál, szakmám hasonlatával szólva, mint az agy, a szív és a máj együttese. Okos és bölcs, mint az agy, indulatos és bátor, mint a szív, ítélete pedig tárgyától füg­gően jó vagy rossz májú, tehát: IGAZ. Hogy az És ilyen-e? Közelít hozzá. Azt lehet mondani, hogy amikor kérdéseket tesz fel, ak­kor ilyen. De amikor válaszolni kellene a kérdésekre, akkor el­bizonytalanodik. Ha okos, bátor és igaz kérdéseire okosan, bátran és igazul válaszol, jó lap csak akkor lesz majd igazán az És. BOLDIZSÁR IVÁN: íróasztalom mögött van egy Rippl-Rónai rajz. A tízes évek elején rajzolta tollal a kaposvári Turul Nagyszálló levélpapírjára, édesapámnak. Van rajta egy ör­dögfej, amint a tenyerét nyújtja egy férfinak, akiben apám voná­sait vélem felismerni, nem tudni, pénzt ad-e vagy kér-e. A kép felírása: „Legjobb manapság a Reggeli Újság, ami nincs.” Ez a válaszom a kérdés első felére, milyennek képzelek egy irodalmi-politikai hetilapot. Ma­gyarországon az újság mindig sokkal több, mint hírközlő szerv, nemcsak azért, mert a kapcsolat a lap és a nyájas olvasó között szenvedélyes, tehát személyes, hanem elsősorban azért, mert lapalapító nemzet vagyunk és egy kicsit minden olvasó szer­keszt is. Ezért nálunk mindig az a legjobb lap, ami nincs. Ehhez mérik azt, ami van: az Es­t is, hiszen a kibicnek és az olvasónak semmi sem drága. De még ennél is komolyabbra fordítva a szót, így fejleszteném tovább Rippl-Rónai rajz­mondá­sát: „Legjobb manapság az Élet és Irodalom, mert van.” Mert az utóbbi években megtalálta he­lyét, mondanivalóját, szerepét, függetlenségét és olykor arányait is. Mert állandó rovatai (Faragó, Nagy Péter, Hámos, Eörsi) biz­tosítják azt a folyamatosságot, ami nélkül nincsen hetilap és folyóirat. Mert van kezdeménye­zőkedve és folytatóereje. Mert állandó író-újságíró nevei mellé keres és néha talál is fiatalabba­kat, máshangúakat. Három dolgot keressek: az elemzést, a mércét és a kipillan­­tást. Kevés az elemző cikk, fő­képpen a nemzetközi jelenségek­kel foglalkozó anyagokban. A mérce nem alacsony, de nem is elég magas; sok az olyan írás, amely éppen megüti. A kipillan­tásnál pedig a korunkat mozgató eszmékre, irányzatokra és az ezekről szóló vitákra gondolok; ezekről kevés a tájékoztatás, pe­dig milyen jót tenne nemcsak az olvasóknak, hanem az íróknak is egy kicsit több gondolatiság. Ettől az emberek még kíván­­csiabbak volnának arra, mit ír a nagykorúvá vált És. (Mert az irodalomban a békés évek is duplán számítanak.) 11. ÉVFOLYAM 10. SZÁM­ÁRA: 1,50 FT 1967. MÁRCIUS 11

Next