Élet és Irodalom, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-14 / 37. szám - Brenner György: Idegen szavak képes szótára. N. • kép (11. oldal) - Lengyel József: Miből lesz a serke? • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - K. Zs.: Nem nyugszom meg az ítéletben • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - Eörsi István: Levél a véletlenről • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - (f): Na mi? • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - E. I.: Le a szemüveggel! • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - l. p.: Kosár-strand • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - T.: Rejtvények • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - - zy -: Fordítás, ó! • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - Heitler László: Emlékmúzeum • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal)
Brenner György: IDEGEN SZAVAK KÉPES SZÓTÁRA Nobob VÉLEMÉNYÜNK SZERINT MIBŐL LESZ A LERKE? „Magyarország felfedezése"’ címmel Darvas József tanulmányt írt a Kortárs 9. számában. Őszinte és önvallomással hitelesített, megdöbbentő írás ez: „A mi szociográfiai sorozatunk? A legszívesebben ezt írnám, (ha nem lenne a szónak félreérthető zöngéje), csak »kormánypárti« lehet.” Nincs ilyen zöngéje! Különösen mert a tanulmány, mely jórészt Végh Antal Állóvíz című (Valóság, 1968. II.) írása kapcsán lefolytatott helyszíni vizsgálatot tartalmazza, messzebb ment — mint látni fogjuk — Végh Antal írásainál. Darvas, aki Végh és a megye vezetői között való „békesség szerzése” céljából ment le Szabolcsba, arról tudósít, hogy közbenjárása „valójában eddig nem is sikerült. Ám a kísérletem sokféle, nagyon izgalmas tanulsággal járt, olyanokkal, amelyek nemcsak erre az egy esetre szólnak, hanem az egész sorozatra vonatkoztathatók. Sőt, még azon is messze túlmutatnak, némely tekintetben úgy érzem, országos érdekűek. Ezekről szeretnék, a krónikás hűségével számot adni; talán ez is egy miniatűr »Magyarország felfedezése« lesz...” A tanulmány minden sora figyelmet érdemel. Érdekes, hogy a faluban a legnagyobb felháborodást nem a vitathatatlan tények, hanem a „csúfság” váltotta ki, hogy megírták: az iskolás gyerekek tetvesek. (Én ezért nem írom itt ki a falu nevét újra.) Az ijesztő — az, ami, sajnos, messzebb és felfelé mutat — többek között a következő. Idézem Darvast: „Mi a véleménye — kérdezem a védőnőt — az Állóvíz ad igazabb képet a faluról, vagy a megyei lap riportsorozata? Habozás nélkül felel: az Állóvíz. Az elvtársnő, aki velünk jött a megyei pártbizottságtól, hirtelen rákérdez: »És melyik volt hasznosabb?« Zavarba jön, gondolkozik, majd ezt mondja: »A megyei lapé...« Arra a kérdésemre viszont, hogy ami nem igaz, vagy kevésbé igaz, hogyan lehet hasznos, már nem tud válaszolni. Talán nem is akar.” Így a VÉDŐNŐ, a húsz éves, az egyetlen, aki habozás nélkül ismételte, amit előbb Végh Antalnak is mondott. Az ÚJSÁGÍRÓ, a megyei lap munkatársa, név szerint Gesztelyi Nagy Zoltán, aki Végh Antalt támadta, szintén kitart állítása mellett. Újra Darvast idézem, aki színdarabja élő alakjaival találkozott a faluban, igen figyelemreméltó módon: „ ... A tetű-ügy itt is szóba került, ők is mérgesek a csúfságért. »Én is letagadom Pesten, hogy .... -s vagyok« — mondja Szabó Ferenc. »S mit mond, hová való?« » Bátorka ...« Gesztelyi Nagy itt is magyarázza: csak néhány gyerek volt... s némelyiknek a fejében csak serke... Az öreg a lócán ül, fűzi a bakancsát, mert nemsokára indul Pestre. Ültéből felnéz Gesztelyi Nagyra, s ezt mondja mély meggyőződéssel: »Uram, ahol serke van, ott tetű is van!...« Bölcs ember.” Eddig az idézetek. Az én korántsem kimerítő kommentárom. Egy megyei lap bizonyos mértékig már fej és ing. Valamennyiünk inge. És valamennyiünknek magunkra kell venni. De az sem mindegy, mi van a fejen és mi van a fejben. Lengyel József NEM NYUGSZOM MEG AZ ÍTÉLETBEN Nehezen tájékozódom a jogszabályok, törvények és rendeletek szövevényében. És nem ismerem annak a „jogeset”-nek sem a szereplőit, sem a — talán — módosító motívumait, melynek szűkszavú, napilapbeli ismertetése kissé felborzolta természetesnek vélt jogérzékemet. Férjének első házasságából származó fiát egy özvegyasszony egy éves kora óta nevelte. A fiú, felnövekedvén, viszonzásképp eltartotta nevelőanyját. A fiú azonban meghalt, a nevelőanya úgynevezett szülői nyugdíjért folyamodott. Két bíróság meg is ítélte neki, s végül az ügy, törvényességi óvás nyomán, a Legfelsőbb Bíróság elé került. Ez hatályon kívül helyezte a két bíróság ítéletét, s a nevelőanya keresetét elutasította. Indokolás: „a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló rendelet... csak a szülőknek és a nagyszülőknek biztosít szülői nyugdíjat, ha az előírt feltételek fennállnak... A mostoha- és nevelőszülők a rendeletben felsoroltak között nem szerepelnek... A bíróságnak nincs joga a rendeletbe foglalt személyek körét bővíteni.” Gondolom, az újságírónak még kevésbé van joga „a rendeletbe foglalt személyek körét bővíteni”, mint bármely bíróságnak. De joga — sőt, talán kötelessége is — felhívni a figyelmet (a bíróságét? a rendeletalkotókét?) arra a közismert, tapasztalati tényre, hogy egy gyermeket felnevelni még sokkal nehezebb, mint megszülni. K. Zs. LEVÉL A VÉLETLENRŐL Kedves Rózsa Gyula! Már sok képzőművészeti cikket olvastam jóízlésű, filozófiai megalapozottságú kritikusnak tartom, ezért ámultam el olyan nagyon, hogy Kassák és a képzőművészet című írásában olyan mérhetetlenül túlbecsülte a véletlen szerepét. Csodálkozik ugye? Hiszen nem is írt a véletlenről. Csakugyan nem írt róla, de meghökkentően alkalmazta. Nem vitázom — kedvem ellenére — Kassákra vonatkozó megállapításaival, csupán annak a mondatának a képtelenségére szeretném felhívni a figyelmét, amely erőszakot tett a véletlenen. Íme: „Ezért örvendetes, hogy a modernek iránti szimpátiáit őrző székesfehérvári István király Múzeum — Orosz János érdekes, bár várakozáson alul maradt tárlatával egyidőben — megrendezte ezt a jelentős személyiséget (Kassákot) jól repre zentáló emlékkiállítást.” Hogy került ebbe a Cikkbe Orosz János? Úgy, hogy véletlenül Kassákkal egyidőben volt Székesfehérváron kiállítása. Elegendő tartalmi összefüggés ez? Ilyen alapon máskor így is bevezethetné Oroszra vonatkozó magánvéleményét: „Erről jut eszembe az ugyancsak júniusi születésű (vagy: ugyancsak tömzsi, ugyancsak kétlábú) Orosz János ...” A véletlen szerepének ezt az eltúlzását tovább súlyosbítja, hogy idézett közbevetett mondatát — nyilván szintén véletlenül — nem előzte meg és nem is követte bírálat. A Népszabadság olvasói csak ebből az utalásból értesültek a szóbanforgó kiállításról — annak bezárása után. Holott — és ezt éppen önnek nem kell magyaráznom — Orosz János kétségkívül a legtehetségesebb festők közé tartozik; ön is érdekesnek találja tárlatát, annak ellenére, hogy nem elégítette ki várakozásait. Nem ért volna-e ez meg egy elemzést, olyan időkben, amikor a várakozáson felüli alkotások jórésze is érdektelen? Tisztelettel: Eörsi István NA MI? „A két csókolózó galamb giccs. Ezt értem. A milói Vénusz nem giccs. Ezt is értem” — közli verses egyszerűséggel Radó György a Ludas Matyiban. De mi az, ami a kettő között van? — kérdi. „... választ még nem kaptam. Tehát nem értem” — panaszolja. Én értem. A válasz benne van a kérdésben. Ami két dolog között áll, az középen áll. Ami a giccses mű és a remekmű között áll, az közepes mű. Ez legyen a legnagyobb esztétikai problémánk. (0 LE A SZEMÜVEGGEL! A lány — irodalomtanár — állást keres. Pesti születésű, pesti lakos. Pesten akar elhelyezkedni — magánügye ez, amelyért persze bírálhatjuk, mint ahogy ezt gyakran teszik is, kiváltképpen olyanok, akik már régóta elhelyezkedtek Pesten. Mindenesetre akár elítéljük e vállalkozást, akár nem, az eredmény ugyanaz marad: nem tud állást szerezni. Elhatározza, hogy ideiglenesen más szakmát keres. Mivel érdeklik az emberek — azért is ment tanárnak —, a vendéglátóiparral próbálkozik. Felszolgálónő akar lenni, espressóban. Megtudja, hogy valahol — mindegy hol, ■ olyan tipikus a történet — munkaílzőt keresnek. Rögtön odaszalad, megkeresi a főnököt, aki végigméri és kijelenti: „Szemüveges felszolgálónőt nem használhatunk.” Aztán udvariasan hozzáteszi még: „Sajnos.” A lány most azon gondolkozik, hogy vajon jellemhiba-e a szemüveg? Vagy esztétikailag van rossz hatással a vendégekre? Vagy az a baj, hogy értelmiségi külsőt kölcsönöz és a fogyasztó nem szereti, ha kiszolgálója műveltebbnek látszik, mint ő? Vagy egyszerűbb a magyarázat: elképzelhető, hogy a szóban forgó vendéglátóipari egység főnöke klinikai eset? E. I. KOSÁR-STRAND Szemtanúja voltam, amikor filmfelvevőgépes emberek az új kosár-strandot fényképezték augusztus 19-én Visegrádon. Este azután látható volt a tévé-híradóban, hogy elkészült az új létesítmény. Egy visegrádi üdülőben láttam a híradót. Rossz idő volt aznap, nemigen lehetett mást tenni, mint sétálni, s csaknem mindenki eljutott az üdülőből a kosárstrandhoz. Mindannyian láttuk, hogy az a sarka, amelyet fényképeznek, készen áll, kerítéssel, virágvázákkal. Láttuk az orkánkabátban didergő nézelődők között az egy szál fürdőruhára vetkezett fiatalembert, aki a híradó számára felavatta a strandot. Láttuk a túlsó oldalt is, ahol nemcsak kerítés nem volt, hanem olyan nyílások tátongtak a félig kész deszkapadlóban, amelyeken nyugodtan áteshetett volna egy ember. Szerencsére huszadikán, amikorra a tévéhíradón felbuzdulva valaki esetleg Visegrádra utazhatott fürödni, egy óvatos munkás elzárta a bejárást. Úgy hallom, azóta elkészült a strand. Végiggondoltam az ügyet, három megoldást találtam: 1. El lehetett volna készíteni a híradót most, amikor készen van a strand. 2. Lehetett volna nem készíteni tévé-híradót arról, ami nincs. 3. El lehetett volna készíteni a híradót 19-én arról, hogy a kosárstrand nem készült el határidőre. I. p. valaki véleményét közölni a szerzőről, gyorsan megnéztem a többi nyelven is: franciául, angolul, spanyolul, oroszul, következetesen egyes számban áll a cím — ráadásul franciául mindenfélefajta névelő nélkül, ami egy francia ismerősömet csengő kacajra fakasztotta, —, így hát akaratlanul is feltolult bennem az a világtörténelmi szempontból kétségkívül szégyenletesen elenyésző jelentőségű kérdés, hogy ha már rendeznek Budapesti Művészeti Heteket, és ha már kiadnak soknyelvű prospektusokat róla, nem lehetett volna olyan fordítókat találni, akik meg tudják egymástól különböztetni az egyes- és a többesszámot? - ig - REJTVÉNYEK Bűbájos gyermekrejtvényt láttam „Rejtett közmondás” címen. Idemásolom: Sz—j -g-z-t, b-t-r-k a f—d. A hiányzó betűket beírva, megkapjuk az épületes tanítást: „Szólj igazat, betörik a fejed.” El ne feledjem: a bájos rejtvény a Népszabadságban jelent meg. Hogy mivégre? Az már egy másik rejtvény. .. FORDÍTÁS: Ó! A Budapesti Művészeti Hetek című kiadványt nem lehet következetlenséggel vádolni; erről akkor győződtem meg, amikor a színházi bemutatókat ismertető részben a német változatban, Eörsi István neve után az „Ein Fass”-t olvashattam darabja címéül, holott — mint ez rögtön utána ékes magyarsággal közhírré tétetik — a cím többesszámban: „Hordók”. Mivel felrémlett bennem, hogy talán csak a német szöveg rossz — esetleg így akarta ------------Df EMLÉKMÚZEUM Ha Badacsonban járok, sohasem mulasztom el, hogy legalább egy pillantást vessek a vasútállomás közelében arra a házra, melyben az 1951-ben elhunyt kiváló festőnk, Egry József, élete utolsó évtizedét töltötte. Sokszor elnézegettem ezt a keskeny, emeletes épületet, melyet 1958 óta márványtábla jelöl. Naiv fejemmel már 1960-ban azt hittem, hogy a ház emlékmúzeum. Azóta sem az. (Akkor legalább néhány szép kép volt az egykori műteremben.) Legutóbb 1968. augusztus 17-én jártam ott. Az elvadult, bekerítetten kert nem lelkesítő látvány. A márványtábla környékén a borostyán elhalt szálai hálózzák be a falat. A ház másik oldalán cirkuszi sátor áll, és az „OROSZLÁN GITTER” hangszórója bömböli túl az oroszlánokat. Odébb a lovasautós körhinta ricsaja kapcsolódik be a hangversenybe. A tömeg hömpölyög a vasút, a móló és a Badacsony oldalában levő vendéglők és pincék között, előzőnk acéllövöldével és egyebekkel felszerelt vurstlit. A napi sokezres vendégseregből vajon eszébe jut-e valakinek a modern magyar festészet mestere, a Balaton nagy álmodója? Az 1966-ban Tihanyban rendezett emlékkiállítást — ha jól hallottam — százezernél többen látták. Erre gondolva remélem, hogy itt is lenne látogatója egy jól berendezett emlékmúzeumnak. Ha némi hírveréssel anynyit elérnénk, hogy minden száz badacsonyi vendég közül egy betérne ide, az is nagy eredmény lenne. Egy-egy nyáron több ezer lehetne az érdeklődők száma. Tudom, hogy a szakemberek és műbarátok rendszeresen elzarándokolnának Badacsonyba, ahol a nagy tó és a vulkáni hegy szomszédságában a művek is többet elárulnának magukról. Van már emléktábla Egry József keszthelyi és két badacsonyi lakóházán, van már — évek óta — Egry Emlékbizottság, csak emlékmúzeum nincs. Valahogy nem sikerül megszerezni azt a házat, amelyik leginkább szolgálhatná a célt: Egry József művészetének megismertetését. Van valami jelképes abban, hogy a badacsonyi kulturális sivatagban az idei nyáron az oroszlánok ordítanak Heitler László