Élet és Irodalom, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-17 / 29. szám - Gondos István: Virághajó • kép (2. oldal) - Devecseri Gábor: Ne fürödjünk be azzal a kifürdéssel • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez (2. oldal) - Nem a tanya égett • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez (2. oldal) - Csányi László: Legyen-e cigány irodalom? • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez • Tánczos Gábor: Cigány irodalom. Van-e, legyen-e? (ÉS 1971. július 10.) (2. oldal)
LELETESt ! Megjelenik minden szo«rb»toeb oldalon POszerkentdi NEMES GYÖRGY @r 6szerves216- helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Bidapest, V., Alpart Gyula u. n Telefon: 310—920 314—164 111—08; 113—221 111—424 madia: LAPKIADO VÁLLALAT Budapest VH., Lenin Scrt ill- Tel: 721—m Telelte Ktaó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszt: a Magyar Posta Előfizethető: bármel postahilvatalná a kézbesítőknél, a Posta Juriapuzietellen és a Posta Központ: Hirlap Irodánál (Bp. V. József nádor tér 1.). Külföldiek részére előfizethető: Kultúr* Könyv- «* Hírlap KÜlkereskedelmi Vállalat, Budapest, 61. P. O. B. 149. Előfizetés: dl]: » nőnapra !« forint, negyedévre: 90 forint félévre: 60 forint, egész évre: 110 forint KÉZIRATOKAT? RAJZOKAT MÉM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA ! INDEX: 25.244 Gondos István: Világhajó HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Ne fürödjünk be azzal a kifürdéssel Legyen-e cigány irodalom? Remélem, nem a rosszhiszeműség, hanem csak a felületesség következménye az, hogy egy vidéki lap a legutóbbi hetekben egy megyei tanácselnököt megrovó cikket közölt. És sajnálom, hogy az Élet és Irodalom hasonló véleményt visszhangozott. Megütődtem. Minthogy az illetőt azok közé az emberek közé sorolom, akik széles e hazában a kultúra területén mindig a nagyvonalúak, kezdeményezők varázslatos gyorsasággal kivitelezők között vannak akár egyes művészi produkciók, akár kulturális intézmények létesítéséről van szó, s ugyanakkor ez nem vonja el egyéb — legtöbbször maga kitűzte —, az egész megyét érintő feladataitól. Jelen voltam, amikor a most kilencéves és — nem tudok más jelzőt alkalmazni — már dicsőséges múltú Iseum-beli játékokat ő segítette útnak indítani. Villámgyorsan építtetett fel SZTK-rendelőintézetet, a külföldi vendégek számára is színvonalas szállodát, az ország egyik legragyogóbb zeneiskoláját és megyei könyvtárát. Mindig gondoltam, hogy felfigyelnek rá. Most felfigyeltek. Egy skanzenépítkezés miatt róják meg azt, aki közben már egész megyét épített, és tetteivel valóban és eredményesen szocialista versenyre hívta ki a szomszédos megyéket. Szemére vetik: újságíróknak erről úgy nyilatkozott, hogy a skanzent a büki fürdőt (nem Kőszegről van szó, mint az újságíró tévesen írja) az illetékesekből „kifürdette”. Nem feltétlenül szükséges az ilyen humort élvezni. Én a magam részéről élvezem a diákos és egyben jovális, komoly és jó dolgokról való tréfás beszélgető módot. De felismerni mindenképpen kellett volna. Egyébként kinek „fürdette ki”, és mit? Nem tajtékpipát magának vagy piros pántlikát az unokahúgának, hanem skanzent és fürdőt a megyének. Megjegyzendő: abban a fürdőben, amelynek fejlesztéséről épp szó volt. A rómaiakra való célzás, az, hogy hiszen ők is fürdőket létesítettek ugyanott, a fentebb említett humor jegyében mondatott. Ezeknek az intézményeknek abban a megyében mindenki jószívvel örül és — ugyancsak tapasztalatom szerint — vége-hossza nincsen azoknak a tréfálózásoknak, amik a rómaiakra, az egyiptomi Isis istennőre vonatkozóan a vasárnapi leves mellé viszik be családi körbe a megyei közügyeket. A helyzet nem „kínos”, a kifürdőzés gyakorlata nem „méltatlan és tarthatatlan” (csak a humorérzék hiánya az), annál is kevésbé, mert ilyen módon mindenütt folyik, a nemzetközi csúcstalálkozók vadászataitól egészen addig az apróságig, hogy ugyan a tanácselnök az évről évre megtartott Savariaprogram megbeszéléseket velünk nem csak tárgyalóteremben, hanem kerti asztalnál, lehetőleg jó bor mellett is folytatta. Nem nábob ő, mint egy másik orgánum írta róla. Vagy ha igen, népnábob és köznábob. Még sok ilyen nábobot kívánok magamnak, magunknak, az egész országnak. Devecseri Gábor 1 IRODALOM 1 Nem a tanya égett „Több okból is igen elgondolkoztató cikket olvashattunk az Élet és Irodalom 1971. május 22-i számában. A címe: Ég a tanya! Szerzője, Szalatnai Rezső, május 10-én előadást tartott a nagykátai községi könyvtárban ...” Így kezdődik a BM Tűzrendészet Országos Parancsnokságának szakfolyóiratában, a Tűzvédelem legutóbbi szántában közölt Tanyának nézték a bakelit dobozokat című, és lapunkat bíráló cikk. A továbbiakban Szalatnai Rezső említett írásának alapvető tévedéseit igazítják helyre, jogosan. Szalatnai ugyanis a szó szoros értelmében égő tanyának hitte a sülysápi Virágzó Tsz éjjeli őre, Agócs bácsi által halomba rakott és felgyújtott kiselejtezett akkumulátor bakelit dobozokat. Ilyen tévedés mindenkivel előfordulhat. A Tűzvédelem szakfolyóirata csak azt kifogásolja — és ebben igazat kell adnunk —, hogy a tények nem ismeretében Szalatnai Rezső elmarasztalja a nagykátai és mendei tűzoltókat, akik, állítása szerint, mit sem törődtek az ő telefonriasztásával. A helyreigazításból kiderül, hogy a „passzív reakció” nem „bürokratikus akadékoskodás” eredménye volt. Szalatnai Rezső ugyanis nem mondta be, hogy mi, hol ég, s hogy honnan beszél, mi a neve, mi a foglalkozása. Hogy mi ég, ezt valóban nem tudta, tehát nem is mondhatta, de az is természetes, hogy a hiányos bejelentést nem vették figyelembe a nagykátai parancsnokságon. Jó lenne, ha megérdemelt érdeklődést keltene Tánczos Gábor ÉS- beli cikke a cigány irodalomról, s a kérdésről végre lehántanánk a romantikus túlzásokat, s eloszlatnánk az értelmetlen, sőt embertelen ellenérzéseket. Először a fogalomzavar tisztázandó: cigány népköltészet van, ezt elvitatni éppoly értelmetlenség lenne, mint az, ha valaki ebből arra következtetne, hogy akkor cigány irodalom is van. A cigány népköltészetről elég részletesen elmondtam véleményemet (Filológiai Közlöny, 1967. 3—4. szám, majd változtatás nélküli szöveggel, Hid., 1970. 9. szám), ehhez sok újat nem tudnék hozzátenni. Tánczos Gábor sem a népköltészetet vitatja, hanem másik kérdést szegez nekünk: legyen, vagy ne legyen cigány irodalom? Az ilyesmi persze nem szándék kérdése, s még az se lenne perdöntő, ha megszavaztatva az ország cigány lakosságát, kiállnának saját irodalmuk mellett. Messzemenően, s igazán fenntartás nélkül vallom, hogy minden nemzetiségnek alapvető joga, s önmagával szemben talán kötelessége is, hogy saját nyelven szóljon magáról, s a világról. A nemzetisőg csak elnyomásban tud gondolkozni, tehát mindig alantas eszközökhöz kell nyúlnia. Következésképp a magyarországi cigányságnak is joga van ahhoz, hogy saját irodalma legyen. Ám, az a kérdés, hogy lehet-e? Hazánkban körülbelül 300 000 cigány él. A szám teljesen megbízhatatlan, s inkább azt mondanám: legföljebb ennyi, s több semmiképp. Továbbra is maximumokban gondolkozva: ennek legföljebb a fele tud cigányul, ami ugyan még mindig tekintélyes szám lenne, de továbbra sem beszélhetünk egységes népcsoportról, jelentős részük ugyanis román nyelvű (úgynevezett „oláh cigány”), akik ha némi torzításokkal is, de a ma élő román nyelvet beszélik. Cigány irodalomról tehát csak a maradékkal kapcsolatban lehetne szó, de ezeknek nyelve sem egységes, s ha megértik is egymást, ez alig több, mint amikor szlovákul beszélnek egy lengyelhez. További nehézséget jelent, hogy a hajdani, de akkor sem egységes cigány nyelv feltarthatatlanul lazul, veszít szókincséből, erejéből. Erre két példát említek. Hermann Antal múlt századi gyűjtéséből felolvastam több verset cigányoknak, s egyszerűen nem értették meg. (A próbát bárki elvégezheti. Hermann tanulmánya, versekkel, fordításaival a Pallas lexikonban található.) De nem is érthetik meg, amikor a kodifikálatlan cigány nyelvet mindenki úgy beszéli, ahogy akarja, szabály nem köti, a szókincs pedig állandóan változik, s a jövevényszavak nemcsak technikai jellegűek, hanem hűen tükrözik a magyar környezetet. Erre egy verssort idézek, ami újabb keletkezésű versből való: közeledik a hajnala. Le se kell fordítani. Itt tehát olyan nyelvi problémával állunk szemben, mely áthidalhatatlannak látszik. Mert ahhoz, hogy cigány irodalom jegyei, meg kellene teremteni az egységes nyelvet, rögzítve szabályait, s idomítva a folyton változó feltételekhez. Ha pedig felállítanánk egy ilyen tudományos bizottságot, az valószínűleg lehetetlenre vállalkoznék, akkor is, ha akadna — amit kétlek — egy tudós gyülekezetre való szakértő. Csak utalásként — ha úgy tetszik, kedvszegenek — említek egy távolabbi példát. Közép-Afrikában több millió ember beszéli a ruanda, joruba, luba, fula, mandingo, ibo, fanti, zulu, galla, xhosza nyelvet, nem szólva a kisebb nyelvek légiójáról, hisz Földünk bábeli nyelvzavarában csaknem háromezer nyelvet használnak. Közép-Afrikában azonban csak a hausza, illetve a szuahéli mögött áll olyan irodalom, amely túlmutat törzsi jelentőségén, de például Léopold Sédar Senghor, Szenegál tudós államfője, franciául igyekszik megfejteni a „négritude” egyre elevenebb problémáját. Még valamit. Tánczos Gábor egyik megszólaltatott költője, aki magyarul ír, ezt mondja: Amikor írok, cigány szavak, ritmusok bukkannak fel bennem. Cigány szavakból sohasem lesz magyar vers, de a ritmusok emléke se bizonyít semmit. Talán elég erre Arany nevezetes levelét idézni, mely így szól: „Kevés számú lírai darabjaim közül most is azokat tartom sikerültebbeknek, amelyek dallamát hordtam már, mielőtt kifejlett eszmém lett volna.” Ez a dallam — s bármily dallam — csak az indításhoz elég, amelyből lehet jó vers is, rossz is. Aranynál mindig jó vers lett belőle. Aki cigány ritmusokra gondol mielőtt verset ír, egy ritmusképlethez igazítja mondanivalóját, de aki ebből cigány irodalomra következtet, nagyon messzire téved, főleg, ha közben magyarul ír. S itt már a kérdés megfordul, mert nem arra kell felelni, hogy legyen, vagy ne legyen cigány irodalom, hanem arra, hogy lehet-e? Ha lehet, miért ne legyen? De ehhez annyi feltétel kellene, amit valószínűleg az elképzelt cigány irodalom szószólói sem gondoltak végig. Csányi László A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERSEK, DRÁMÁK MIHAIL BULGAKOV: DRÁMÁK. (Európa) KAPUSI IMRE: MALOMKÖVEK. Versek. (Kozmosz) SZÉPPRÓZA C. P. RAMUZ: AZ ELBOCSÁTOTT SZOLGALÓLÁNY — PÁRIZS. Novellák és regény. (Európa) MURIEL SPARK: A KÖZÖNSÉG hALVÁnya. Regény. (Európa, Modern könyvtár) GENCSŐ SZTOEV: AZ ARANY ÁRA. Történelmi regény. (Európa) KENNETH ROBERTS: ÉSZAKNYUGATI ÁTJÁRÓ. Regény (Gondolat) ALEXANDRU LIPPERCO: A VASgazda árnyékában. Regény. (Kossuth) MEZEI ANDRÁS: SZERELMES ICARUS. Regény. (Kozmosz) RÁTONYI RÓBERT: NE VEGYÉK KOMOLYAN! (Kozmosz) CSAPLAK VILMOS: LOVAGKOR. Novellaciklus. (Magvető) GYURKOVICS TIBOR: RIKIKI. Ifjúsági regény. (Móra) BARDOS PÁL: NÉGYSZÁZ FORINT. Elbeszélések. (Szépirodalmi) CSÁK GYULA: ÁLOMZUG. Regény. (Szépirodalmi) ALAIN ROBBER GRILLET: ÚTVESZTŐ. Kisregény. (Kriterion, Bukarest) UTUNK ÉVKÖNYV 71. Antológia, (Utunk, Kolozsvár) TANULMÁNYOK CSATKAI ENDRE: CÉGÉREK. (Corvina) MICHEL BÚTOR: IRODALOM, FÜL ÉS SZEM. Válogatott tanulmányok (Európa, Modern könyvtár) MARKARJAN: A MARXISTA KULTÚRA-ELMÉLET ALAPVONALAI (Kossuth) TYITARENKO: MACHIAVELLIZMUS ÉS MORALIZÁLÁS. A burzsoá szociológia bírálata az erkölcs és a politika viszonyának kérdésében. (Kossuth) CSILLAG FERENC: KARDOK TÖRTÉNELMÜNKBEN. (Zrínyi) ÚTLEÍRÁS, DOKUMENTUM MAXIMILIAN JACTA: HÍRES FRANCIA BÜNPEREK. Bűnügyi történetek. (Magvető) VEDRES LÁSZLÓ: GUMIKAJAKKAL KÉT TENGERRE. (Otleirás. (Móra) PÉNZES BETHEN: HALÓVAL A TENGEREN. (Táncsics, Ctikalandok) SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL. Levéltári évkönyv. (Kaposvár) Filmbemutatók EPER ÉS VÉR. Színes amerikai film. Bemutató: július 22-én. A SZÉP DRAGONYOS HALÓJÁBAN. Színes, szélesvásznú csehszlovák bűnügyi vígjáték. Bemutató: július 22-én. A KÉTÉLTŰ EMBER. Színes szovjet kalandfilm (felújítás). Bemutató: július 22-én. Színház HACSATURJAN: SPARTACUS. Bemutató a szegedi Dóm téren, ,július 17-én. COMICO—TRAGOEDIA — PIKKO HERTZEG ÉS JUTKA PERZSI. Bemutató: a Szentendrei Teátrumban, július 23-án. Hangversenyek CARL RAINER BÖHME orgonaestje a fóti római katolikus templomban, július 18-án délután. A KODÁLY-VONÓSNÉGYES Brahmsestje a Kiscelli Múzeum parkjában, július 19-én. Közreműködik: Sándor Judit, Lantos István. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a tihanyi Apátsági templomban, július 20-án. Közreműködik: Werner Mária. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a tihanyi Apátsági templomban, július 21-én. Közreműködik: Werner Mária és a Zürichi Kórus. A RUHA-VONÓSNÉGYES (Kolozsvár) Schubert-estje a Kiscelli Múzeum parkjában július 22-én. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a kőröshegyi római katolikus templomban, július 23-án. 1971. JULUS 17