Élet és Irodalom, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-17 / 29. szám - Gondos István: Virághajó • kép (2. oldal) - Devecseri Gábor: Ne fürödjünk be azzal a kifürdéssel • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez (2. oldal) - Nem a tanya égett • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez (2. oldal) - Csányi László: Legyen-e cigány irodalom? • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez • Tánczos Gábor: Cigány irodalom. Van-e, legyen-e? (ÉS 1971. július 10.) (2. oldal)

LELET­ESt ! Megjelenik minden szo«rb»toe­b oldalon POszerkentdi NEMES GYÖRGY @­r 6szerves216- helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Bidapest, V., Alpart Gyula u. n Telefon: 310—920 314—164 111—08; 113—221 111—424 madia: LAPKIADO VÁLLALAT Budapest VH., Lenin Scrt i­ll- Tel: 721—m Telelte K­taó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszt: a Magyar Posta Előfizethető: bárme­l postahilvatalná a kézbesítőknél, a Posta Juriapuzietel­­len és a Posta Központ: Hirlap Irodá­nál (Bp. V. József nádor tér 1.). Kül­földiek részére előfizethető: Kultúr* Könyv- «* Hírlap KÜlkereskedelmi Vállalat, Budapest, 61. P. O. B. 149. Előfizetés: dl]: » nőnapra !« forint, negyedévre: 90 forint félévre: 60 fo­rint, egész évre: 110 forint KÉZIRA­TOKAT­­? RAJZOKAT MÉM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA ! INDEX: 25.244 Gondos István: Világhajó HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Ne fürödjünk be azzal a ki­fürdéssel Legyen-e cigány irodalom? Remélem, nem a rosszhiszemű­ség, hanem csak a felületesség kö­vetkezménye az, hogy egy vidéki lap a legutóbbi hetekben egy me­gyei tanácselnököt megrovó cikket közölt. És sajnálom, hogy az Élet és Iro­dalom hasonló véleményt vissz­hangozott. Megütődtem. Minthogy az illetőt azok közé az emberek közé soro­lom, akik széles e hazában a kul­túra területén mindig a nagyvo­nalúak, kezdeményezők varázsla­tos gyorsasággal kivitelezők között vannak akár egyes művészi pro­dukciók, akár kulturális intézmé­nyek létesítéséről van szó, s ugyan­akkor ez nem vonja el egyéb — legtöbbször maga kitűzte —, az egész megyét érintő feladataitól. Jelen voltam, amikor a most ki­lencéves és — nem tudok más jel­zőt alkalmazni — már dicsőséges múltú Iseum-beli játékokat ő se­gítette útnak indítani. Villámgyor­san építtetett fel SZTK-rendelőin­­tézetet, a külföldi vendégek szá­mára is színvonalas szállodát, az ország egyik legragyogóbb zeneis­koláját és megyei könyvtárát. Mindig gondoltam, hogy felfi­gyelnek rá. Most felfigyeltek. Egy skanzenépítkezés miatt ró­ják meg azt, aki közben már egész megyét épített, és tetteivel valóban és eredményesen szocialista ver­senyre hívta ki a szomszédos me­gyéket. Szemére vetik: újságíróknak er­ről­ úgy nyilatkozott, hogy a skan­zent a büki fürdőt (nem Kőszegről van szó, mint az újságíró tévesen írja) az illetékesekből „kifürdette”. Nem feltétlenül szükséges az ilyen humort élvezni. Én a magam részéről élvezem a diákos és egy­ben jovális, komoly és jó dolgokról való tréfás beszélgető módot. De felismerni mindenképpen kellett volna. Egyébként kinek „fürdette ki”, és mit? Nem tajtékpipát magának vagy piros pántlikát az unokahú­gának, hanem skanzent és fürdőt a megyének. Megjegyzendő: abban a fürdőben, amelynek fejlesztésé­ről épp szó volt. A rómaiakra való célzás, az, hogy hiszen ők is fürdő­ket létesítettek ugyanott, a fentebb említett humor jegyében monda­tott. Ezeknek az intézményeknek ab­ban a megyében mindenki jószív­vel örül és — ugyancsak tapaszta­latom szerint — vége-hossza nin­csen azoknak a tréfálózásoknak, amik a rómaiakra, az egyiptomi Isis istennőre vonatkozóan a va­sárnapi leves mellé viszik be csa­ládi körbe a megyei közügyeket. A helyzet nem „kínos”, a kifür­dőzés gyakorlata nem „méltatlan és tarthatatlan” (csak a humor­érzék hiánya az), annál is kevésbé, mert ilyen módon mindenütt fo­lyik, a nemzetközi csúcstalálkozók vadászataitól egészen addig az ap­róságig, hogy ugyan a tanácselnök az évről évre megtartott Savaria­­program megbeszéléseket velünk nem csak tárgyalóteremben, hanem kerti asztalnál, lehetőleg jó bor mellett is folytatta. Nem nábob ő, mint egy másik orgánum írta róla. Vagy ha igen, népnábob és­ köznábob. Még sok ilyen nábobot kívánok magamnak, magunknak, az egész országnak. Devecseri Gábor 1 IRODALOM 1 Nem a tanya égett „Több okból is igen elgondolkoz­tató cikket olvashattunk az Élet és Irodalom 1971. május 22-i szá­mában. A címe: Ég a tanya! Szer­zője, Szalatnai Rezső, május 10-én előadást tartott a nagykátai köz­ségi könyvtárban ...” Így kezdődik a BM Tűzrendészet Országos Pa­rancsnokságának szakfolyóiratá­ban, a Tűzvédelem legutóbbi szá­ntában közölt Tanyának nézték a bakelit dobozokat című, és lapun­kat bíráló cikk. A továbbiakban Szalatnai Rezső említett írásának alapvető téve­déseit igazítják helyre, jogosan. Szalatnai ugyanis a szó szoros ér­telmében égő tanyának hitte a sülysápi Virágzó Tsz éjjeli őre, Agócs bácsi által halomba rakott és felgyújtott kiselejtezett akku­mulátor bakelit dobozokat. Ilyen tévedés mindenkivel előfordulhat. A Tűzvédelem szakfolyóirata csak azt kifogásolja — és ebben igazat kell adnunk —, hogy a tények nem ismeretében Szalatnai Rezső elma­rasztalja a nagykátai és mendei tűzoltókat, akik, állítása szerint, mit sem törődtek az ő telefonriasz­tásával. A helyreigazításból kide­rül, hogy a „passzív reakció” nem „bürokratikus akadékoskodás” eredménye volt. Szalatnai Rezső ugyanis nem mondta be, hogy mi, hol ég, s hogy honnan beszél, mi a neve, mi a foglalkozása. Hogy mi ég, ezt valóban nem tudta, tehát nem is mondhatta, de az is termé­szetes, hogy a hiányos bejelentést nem vették figyelembe a nagykátai parancsnokságon. Jó lenne, ha megérdemelt érdek­lődést keltene Tánczos Gábor ÉS- beli cikke a cigány irodalomról, s a kérdésről végre lehántanánk a romantikus túlzásokat, s eloszlat­nánk az értelmetlen, sőt emberte­len ellenérzéseket. Először a foga­lomzavar tisztázandó: cigány nép­­költészet van, ezt elvitatni éppoly értelmetlenség lenne, mint az, ha valaki ebből arra következtetne, hogy akkor­ cigány irodalom is van. A cigány népköltészetről elég részletesen elmondtam véleménye­met (Filológiai Közlöny, 1967. 3—4. szám, majd változtatás nélküli szö­veggel, Hid., 1970. 9. szám), ehhez sok újat nem tudnék hozzátenni. Tánczos Gábor sem a népköltésze­tet vitatja, hanem másik kérdést szegez nekünk: legyen, vagy ne le­gyen cigány irodalom? Az ilyesmi persze nem szándék kérdése, s még az se lenne perdöntő, ha megsza­vaztatva az ország cigány lakossá­gát, kiállnának saját irodalmuk mellett. Messzemenően, s igazán fenntar­tás nélkül vallom, hogy minden nemzetiségnek alapvető joga, s önmagával szemben talán köteles­sége is, hogy saját nyelven szóljon magáról, s a világról. A nemzeti­sőg csak elnyomásban tud gondol­kozni, tehát mindig alantas eszkö­zökhöz kell nyúlnia. Következés­képp a magyarországi cigányság­nak is joga van ahhoz, hogy saját irodalma legyen. Ám, az a kérdés, hogy lehet-e? Hazánkban körülbelül 300 000 ci­gány él. A szám teljesen megbíz­hatatlan, s inkább azt mondanám: legföljebb ennyi, s több semmiképp. Továbbra is maximumokban gon­dolkozva: ennek legföljebb a fele tud cigányul, ami ugyan még min­dig tekintélyes szám lenne, de to­vábbra sem beszélhetünk egységes népcsoportról, jelentős részük ugyanis román nyelvű (úgynevezett „oláh cigány”), akik ha némi torzí­tásokkal is, de a ma élő román nyel­vet beszélik. Cigány irodalomról te­hát csak a maradékkal kapcsolat­ban lehetne szó, de ezeknek nyelve sem egységes, s ha megértik is egymást, ez alig több, mint amikor szlovákul beszélnek egy lengyelhez. További nehézséget jelent, hogy a hajdani, de akkor sem egységes ci­gány nyelv feltarthatatlanul lazul, veszít szókincséből, erejéből. Erre két példát említek. Hermann Antal múlt századi gyűjtéséből felolvas­tam több verset cigányoknak, s egyszerűen nem értették meg. (A próbát bárki elvégezheti. Hermann tanulmánya, versekkel, fordításai­val a Pallas lexikonban található.) De nem is érthetik meg, amikor a kodifikálatlan cigány nyelvet min­denki úgy beszéli, ahogy akarja, szabály nem köti, a szókincs pedig állandóan változik, s a jövevény­szavak nemcsak technikai jelle­gűek, hanem hűen tükrözik a ma­gyar környezetet. Erre egy verssort idézek, ami újabb keletkezésű vers­ből való: közeledik a hajnala. Le se kell fordítani. Itt tehát olyan nyelvi problémá­val állunk szemben, mely áthidal­hatatlannak látszik. Mert ahhoz, hogy cigány irodalom jegyei, meg kellene teremteni az egységes nyel­vet, rögzítve szabályait, s idomítva a folyton változó feltételekhez. Ha pedig felállítanánk egy ilyen tudo­mányos bizottságot, az valószínű­leg lehetetlenre vállalkoznék, ak­kor is, ha akadna — amit kétlek — egy tudós gyülekezetre való szak­értő. Csak utalásként — ha úgy tet­szik, kedvszegenek — említek egy távolabbi példát. Közép-Afrikában több millió ember beszéli a ruanda, joruba, luba, fula, mandingo, ibo, fanti, zulu, galla, xhosza nyelvet, nem szólva a kisebb nyelvek légió­járól, hisz Földünk bábeli nyelvza­varában csaknem háromezer nyel­vet használnak. Közép-Afrikában azonban csak a hausza, illetve a szuahéli mögött áll olyan irodalom, amely túl­mutat törzsi jelentőségén, de például Léopold Sédar Senghor, Szenegál tudós államfője, franciául igyekszik megfejteni a „négritude” egyre elevenebb problémáját. Még valamit. Tánczos Gábor egyik megszólaltatott költője, aki magyarul ír, ezt mondja: Amikor írok, cigány szavak, ritmusok buk­kannak fel bennem. Cigány szavak­ból sohasem lesz magyar vers, de a ritmusok emléke se bizonyít sem­mit. Talán elég erre Arany neveze­tes levelét idézni, mely így szól: „Kevés számú lírai darabjaim kö­zül most is azokat tartom sikerül­tebbeknek, amelyek dallamát hord­tam már, mielőtt kifejlett eszmém lett volna.” Ez a dallam — s bár­mily dallam — csak az indításhoz elég, amelyből lehet jó vers is, rossz is. Aranynál mindig jó vers lett belőle. Aki cigány ritmusokra gondol mielőtt verset ír, egy rit­musképlethez igazítja mondaniva­lóját, de aki ebből cigány iroda­lomra következtet, nagyon messzire téved, főleg, ha közben magyarul ír. S itt már a kérdés megfordul, mert nem arra kell felelni, hogy le­gyen, vagy ne legyen cigány iroda­lom, hanem arra, hogy lehet-e? Ha lehet, miért ne legyen? De ehhez annyi feltétel kellene, amit való­színűleg az elképzelt cigány iroda­lom szószólói sem gondoltak végig. Csányi László A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERSEK, DRÁMÁK MIHAIL BULGAKOV: DRÁMÁK. (Eu­rópa) KAPUSI IMRE: MALOMKÖVEK. Ver­sek. (Kozmosz) SZÉPPRÓZA C. P. RAMUZ: AZ ELBOCSÁTOTT SZOLGALÓLÁNY — PÁRIZS. No­vellák és regény. (Európa) MURIEL SPARK: A KÖZÖNSÉG hALVÁnya. Regény. (Európa, Modern könyvtár) GEN­CSŐ SZTOEV: AZ ARANY ÁRA. Történelmi regény. (Európa) KENNETH ROBERTS: ÉSZAKNYU­GATI ÁTJÁRÓ. Regény (Gondo­lat) ALEXANDRU LIPPERCO: A VAS­­gazda árnyékában. Regény. (Kossuth) MEZEI ANDRÁS: SZERELMES ICA­RUS. Regény. (Kozmosz) RÁTONYI RÓBERT: NE VEGYÉK KOMOLYAN! (Kozmosz) CSAPLAK VILMOS: LOVAGKOR. No­vellaciklus. (Magvető) GYURKOVICS TIBOR: RIKIKI. Ifjú­sági regény. (Móra) BARDOS PÁL: NÉGYSZÁZ FORINT. Elbeszélések. (Szépirodalmi) CSÁK GYULA: ÁLOMZUG. Regény. (Szépirodalmi) ALAIN ROBBER GRILLET: ÚTVESZ­TŐ. Kisregény. (Kriterion, Buka­rest) UTUNK ÉVKÖNYV 71. Antológia, (Utunk, Kolozsvár) TANULMÁNYOK CSATKAI ENDRE: CÉGÉREK. (Cor­vina) MICHEL BÚTOR: IRODALOM, FÜL ÉS SZEM. Válogatott tanulmá­nyok (Európa, Modern könyvtár) MARKARJAN: A MARXISTA KUL­­TÚRA-ELMÉLET ALAPVONA­LAI (Kossuth) TYITARENKO: MACHIAVELLIZMUS ÉS MORALIZÁLÁS. A burzsoá szociológia bírálata az erkölcs és a politika viszonyának kérdésében. (Kossuth) CSILLAG FERENC: KARDOK TÖR­TÉNELMÜNKBEN. (Zrínyi) ÚTLEÍRÁS, DOKUMENTUM MAXIMILIAN JACTA: HÍRES FRAN­CIA BÜNPEREK. Bűnügyi történe­tek. (Magvető) VEDRES LÁSZLÓ: GUMIKAJAKKAL KÉT TENGERRE. (Otleirás. (Mó­ra) PÉNZES BETHEN: HALÓVAL A TENGEREN. (Táncsics, Ctikalan­­dok) SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL. Le­véltári évkönyv. (Kaposvár) Filmbemutatók EPER ÉS VÉR. Színes amerikai film. Bemutató: július 22-én. A SZÉP DRAGONYOS HALÓJÁBAN. Színes, szélesvásznú csehszlovák bűnügyi vígjáték. Bemutató: jú­lius 22-én. A KÉTÉLTŰ EMBER. Színes szovjet kalandfilm (felújítás). Bemutató: július 22-én. Színház HACSATURJAN: SPARTACUS. Be­mutató a szegedi Dóm­ téren, ,jú­­­lius 17-én. COMICO—TRAGOEDIA — PIKKO HERTZEG ÉS JUTKA PERZSI. Be­mutató: a Szentendrei Teátrum­­ban, július 23-án. Hangversenyek CARL RAINER BÖHME orgonaestje a fóti római katolikus templom­­ban, július 18-án délután. A KODÁLY-VONÓSNÉGYES Brahms­­estje a Kiscelli Múzeum parkjá­ban, július 19-én. Közreműködik: Sándor Judit, Lantos István. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a ti­hanyi Apátsági templomban, jú­lius 20-án. Közreműködik: Werner Mária. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a ti­hanyi Apátsági templomban, jú­lius 21-én. Közreműködik: Werner Mária és a Zürichi Kórus. A RUHA-VONÓSNÉGYES (Kolozsvár) Schubert-estje a Kiscelli Múzeum parkjában július 22-én. PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestje a kő­­röshegyi római katolikus templom­ban, július 23-án. 1971. JULUS 17

Next