Élet és Irodalom, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-01 / 48. szám - Székely Dezső: Hajsza • vers (7. oldal) - Szemethy Imre: Joyce-vázlat • kép (7. oldal) - Szerkesztőség: Műfordítók munkafóruma • Tájékozódás (7. oldal)
SZÉKELY DEZSŐ: hajsza A szél a csillaghomlokú este nyomában bóklászva üget. Én is megyek s úgy lépek át szalmaszálat, hangyát, követ, mint országhatárt a sötét. Kivilágított akvárium: fényben dereng a zsúfolt város, egymáshoz ér szív, száj, könyök és mégis hány ember magányos .. Az úton mennyi akadályba botlik a láb, mennyi kaland vár: vonatkisiklás, buszkarambol, itt egy kidőlt fa, ott egy hajszál, váltók, sorompók, piros lámpák, váratlan igazoltatások... Hófúvások fehér falánál kaput kutatva meg-megállok . A hajsza évek óta tart s egyre messzebbről ködlik arcod, csak szívem remeg még soká, mint a sínpár, ha egy szerelvény elviharzott. 1973. DECEMBER 1 TÁJÉKOZÓDÁS DÍJNYERTES MAGYAR KÉPESKÖNYV Janikovszky Éva és Réber László Ha én felnőtt volnék című képeskönyve nyerte az idén az NSZK-ban az ifjúsági könyv díját Nyugat-Németországban ez az egyetlen rendszeresen kiadott állami irodalmi díj, melyet az idén dr. Katharina Focke, ifjúsági, család- és egészségügyi miniszter nyújtott át ünnepélyes külsőségek között A többek között pedagógusokból, kiadói szakemberekből és iskolai tanulókból álló zsűri a díj indoklásában kiemeli a képeskönyv újszerű szemléletét, esztétikai értékeit, a szöveg, a kép és a tipográfia egységét A könyv 1965-ben jelent meg magyarul, az NSZK-ban pedig tavaly látott napvilágot, Grosse dürfen alles címmel. A baloldali beállítottságú Anrich Verlag néhány éve figyelt fel a Janikovszky— Réber könyvekre. Így született meg a Velem mindig történik valami, az Akár hiszed, akár nem és a Ha én felnőtt volnék német kiadása. 1974-re a Felelj szépen, ha kérdeznek közreadását tervezik. Az eddig megjelent Janikovszky —Réber képeskönyvek sajtóvisszhangja rendkívül kedvező volt az NSZK-ban. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Anrich Verlag az idén benevezte a Ha én felnőtt volnék címűt az ifjúsági könyvek versenyébe. A magyar gyermekirodalom jelenkori történetében azért is figyelemreméltó esemény ez a külföldi siker, mert ismét felhívja a figyelmünket arra, hogy nálunk nincsen gyermekkönyvdíj. Pedig legjobb gyermek-és ifjúsági könyveink talán itthon is megérdemelnének hasonló elismerést és bátorítást JÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS A tanácskozáson az írószövetség és a magyar írótársadalom neve Szemethy Imre Joyce-vázlat MŰFORDÍTÓK MUNKAFÓRUMA Petőfi és Madách születésének százötvenedik és Csokonai születésének kétszázadik évfordulójára emlékezve e hó 20-a és 23-a között a Magyar Írók Szövetsége megrendezte irodalmunk külföldi fordítóinak konferenciáját. A vendégek tizenhat európai országból jöttek (Bulgária, a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, Ausztria, Franciaország, Anglia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Svédország, az NSZK, Finnország, Izland), s megfigyelőként részt vettek birodalmunk Brazíliából, Törökországból és Venezuelából ideérkezett fordítói is. A találkozó célját, terveit világosan megjelölik Garai Gábor köszöntő szavai, amelyek a találkozó „Híradójában” vendégeinket fogadták: „Ez a baráti találkozó alkalmat kíván adni a párbeszédre, a szakmai vitára olyan emberek, olyan alkotók között, akik a nyelvek bábeli hangzavarában a közös emberi gondolat tolmácsolására, a megértés igéinek hirdetésére vállalkoztak. A tanácskozás megszervezését mi, a Magyar Írók Szövetségének tagjai és vezetői vállaltuk, de a megbízatást erre Petőfi Sándor, Madách Imre és Csokonai Vitéz Mihály adta nekünk... Ezt a nemzetközi találkozót most mégsem elsősorban ünnepi megemlékezésnek szánjuk, sokat inkább a közös munka fórumává szeretnénk avatni. Ezért arra kérjük kedves külföldi vendégeinket, tájékoztassanak minket az alkotó műhelyekben folyó munkáról, a további tervekről és mindenekelőtt: mondják el őszintén, milyen — nyelvi, technikai és egyéb — nehézségekkel küzdenek klasszikusaink, vagy a mai magyar költészet és irodalom fordítása közben. A tanácskozás hazai előadói, szervezői és résztvevői minden rendelkezésünkre álló eszközzel arra törekednek, hogy baráti segítséget nyújtsanak e nehézségek leküzdésében. A magyar költészet és irodalom értékei nyelvünk közismert elszigeteltsége miatt, még mindmáig sem jutottak ki úgy a nagyvilágba, ahogy azt szeretnénk. Mi azonban nem hiúságból vagy önhittségből vagyunk elégedetlenek, csupán azért, mert úgy véljük, közkinccsé válhatna jónéhány olyan alkotásunk, amely ma még csupán a miénk... Reméljük, ez a találkozás, a kölcsönös ismerkedés és az alkotó vita újab lendületet ad majd annak a közös munkának, amelyet mindannyian a benső küldetés érzésétől vezéreltetve vállaltunk.” ben Dobozy Imre köszöntötte a vendégeket, akik, mint mondta, nem először vannak Magyarországon, s reméljük, még sokszor eljönnek. Az elmúlt évek konferenciái és hétköznapi munkája során az együttműködés egyre javult. Ez az év, három nagy költőnk évfordulójának éve, ünnep a magyar irodalom számára. Közülük Petőfi és Madách nem ismeretlen a világban — s ez nem kis részben a mostani vendégeink érdeme. Csokonaival azonban sajnos, más a helyzet: voltak ugyan kísérletek a fordítására, de ez kevés. Ezen a konferencián a három klasszikuson kívül főleg a kortárs magyar irodalomról lesz szó. „Viszonzásul” — mondta Dobozy Imre — irodalmunk külföldi fordítóit olyan irodalmi élettel fogadjuk, amely mindig szomjasan várta a kortárs világirodalom értékes alkotásait: a jó verset, a jó kisprózát, a jó regényt. Legkiválóbb költőink és íróink juttatják el vendégeink hazájának kortársi irodalmát a magyar közönséghez. A VERSFORDÍTÁS PARADOXONA A konferencia első előadását a költői műfordítás problémáiról tartotta Lator László. Azzal kezdte, hogy nem nagyon hisz a fordításelméletben. A versfordításnak, a prózafordításnak igazából nem elmélete van, hanem gyakorlata. A műfordítók feladatát az teszi nehézzé, egyszersmind fontossá, hogy tartalmukat tekintve a világirodalom legnagyobb alkotásaiban is találhatók közhelyek; az erőt gyakran a gondolat közlésének módja, váratlan helye adja. Minél egyszerűbb egy vers, fordítása annál nehezebb. Ezért nehezebb jól fordítani Petőfit, mint a legtöbb huszadik századi költőt. S szinte reménytelenné teszi a versfordítók vállalkozását, hogy minden egyes szóhoz szótári jelentésén kívül asszociációk sora kapcsolódik — s ezek más nyelven elvesznek. Sokan ezért gondolják, hogy verset fordítani nem is érdemes — a költészetet csak eredetiben lehet igazán élvezni. Lator László, mint mondta, mégis fordításpárti, mert bár otthonos néhány nyelvben, mint olvasó, igazi lírai élményeit mindig fordított versből kapta. Az idegen ajkú olvasó és a szöveg között ott áll ugyanaz a korlát, amely a fordítást is nehezíti. A MAI OLVASÓKNAK Balabán Péter, a Corvina Könyvkiadó irodalmi vezetője Petőfi megismertetéséről és válogatási problémáiról beszélt. Petőfi a legismertebb magyar költő külföldön; verseinek idegen nyelvre fordítása megkezdődött. Beszámolt Balabán a Corvina Kiadó e téren végzett munkájának tapasztalatairól, eredményeiről. Tizenkét évvel ezelőtt jelent meg kiadásukban angol nyelven Az apostol. A hatvanas évek elején látott napvilágot először az a háromkötetes orosz nyelvű Petőfi, amelyet Kun Ágnes válogatott s többek között Paszternák, Tyihonov, Marsak és Martinon fordított, s azóta a harmadik kiadást érte meg. 1970-ben Libero kaj amo (Szabadság, szerelem) címen eszperantó nyelvű Petőfit adott ki a Corvina, Kalocsay Kálmánnak, az eszperantó egyik úttörőjének és jelentős költőjének fordításában. Martin Remané a fordítója az ugyancsak 1970-ben megjelent, 175 verset tartalmazó német Petőfinek. Rousselot válogatta azt a francia nyelvű Petőfit, amelyet Chaulot, Guillevic, Jean-Luc Moreau, Manoil és Rousselot fordított. Kiadta a Corvina Illyés Petőfi-életrajzát oroszul, németül és angolul. Sajtó alatt van a spanyol nyelvű válogatás, kubai és perui költők munkája, és négy nyelven publikálta a kiadó azt a kis kötetet, amely az évforduló operaházi ünnepségén elhangzott előadásokat: Losonczi Pálét, Aczél Györgyét Illyés Gyuláét és Darvas József koszorúzási emlékbeszédét tartalmazza. Megjelent a „Petőfi — lázadó vagy forradalmár?” című prózai összeállítás Köpeczi Béla szerkesztésében és ebben az évben lát napvilágot a Lukácsy Sándor és Fekete Sándor szerkesztette kötet, amely Petőfiről szóló tanulmányokat gyűjt egybe. A könyvek egy részének kiadását külföldön élő magyarok és nem magyarok, Petőfi fordítói ajánlották fel, ők kezdeményezték. Ez jó jel, arra mutat, hogy szerte a világon ma is foglalkoznak a költővel. A válogatásban a kiadónak minden esetben az volt a célja, hogy úgy mutassa be Petőfit, minél többet mondjon el a mai olvasónak. Radó György a Petőfi- és Madách-életmű külföldi elterjedéséről tartott részletes, kimerítő beszámolót. A legszerencsésebb fordítások, mondta, a szomszéd népeknél születtek, amelyeknél nem egyszer alakult úgy, hogy nagy költőik megértették a magyar eredetit, megérezték és vissza tudták adni nagyságát. Külön érdekesség az, hogy az Októberi Forradalom után az első orosz Petőfi-kötetet 1925-ben Lunacsarszkij válogatta és fordította. Petőfi-kötetek az elmúlt évszázad során szinte a világ minden nyelvén napvilágot láttak, többek között volapük nyelven és rétorománul is. Madách Tragédiájának fordítástörténete minden egyes irodalomban külön regény, s ma már a rádiós és televíziós előadások is gazdag változatot kínálnak. Petőfiről és korának haladó irodalmáról szólt Lukácsy Sándor előadása. Petőfit, mint mondta, mi, honfitársai, a világirodalom nagy alakjának tartjuk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon joggal-e? A világáltalában gyanakvással fogadja, amikor kis népek költőjük világirodalmi rangjával büszkélkednek. Ahhoz, hogy a kérdésre választ kapjunk, azt kell látnunk, hogy Petőfi, gondolat- és eszmevilágában mi volt az, ami közös a kor nagyjaival, s mi az, amiben egyedülálló. KIS NÉPEK DRÁMÁI Hubay Miklós előadásának címe („Madách avagy a kis népek drámáinak jelenléte a világ színpadain”) a szándékot jelölte: nagy elődök, klasszikusok ürügyén a ma élők gondjairól beszélni. A mi irodalmunkban a nyelv, amelyen írtak, a legnagyobbaknál is inkább akadályozta, mint elősegítette, hogy eljussanak a világba. Ez nemcsak magyar végzet, négy-öt világnyelv íróin kívül mindenkit sújt: portugál író épp úgy panaszkodott már a nyelvi korlátokról, mint olasz és joggal. A dráma — fordított vagy eredeti — félbemarad, ha nem jut el a színpadig. A színházi közönség a saját, mai gondjaira keres feleletet. A kegyetlen színház divatjának idején — amely egybeesett a vietnami háború éveivel — előkerültek az addig nem játszott Seneca-drámák és Shakespeare kegyetlenebb kortársai. Minden jel arra mutat, hogy a kor „bejött Madách utcájába”. Kovács Kálmán Csokonai és a felvilágosodás címen rövid ismertetést tartott a költőről, koráról, a debreceni környezetről, amely költészetének háttere volt, azzal a céllal, hogy érdeklődést keltsen, hogy a külföldi vendégek „megsejtsenek valamit egy tág világú nagy magyar lírikus művészetéből”. '* ★ A tanácskozási napokon hozzászólt külföldi vendégeink közül Roger Richard (Franciaország), Vera Thies (NDK), Muzafar Alimbajev (Szovjetunió), Jacques Gaucheron (Franciaország), Rónai Pál (Brazília), Emil Boleslav Lukad (Csehszlovákia), Gerhard Steiner (NDK), Lev Kaltenberg (Lengyelország), Paolo Santarcangeli (Olaszország), Enver Colakovic (Jugoszlávia), Constantin Olariu (Románia), Csavdar Dobrev (Bulgária), Romulus Guga (Románia) és Paskal Gilevski (Jugoszlávia). A plenáris tanácskozások után a magyar és külföldi résztvevők nyelvterület szerinti elosztásban kerekasztal-tanácskozáson vitatták meg a műfordítói munka műhelyproblémáit.