Élet és Irodalom, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-04 / 36. szám - Végh-Alpár Sándor: A ló másik oldala • riport (16. oldal) - Cs. Kovács László: rajza • kép (16. oldal)
VÍGH-ALPÁR SÁNDOR RIPORTJA:-------| A LÓ MÁSIK OLDALA 1. Az idei statisztikai zsebkönyvben a hazai állatállomány felsorolásából hiányzik a ló. Szerepel a szarvasmarha, a sertés, a baromfi — a ló kimaradt... Pedig van lovunk, csak miát egyre kevesebb. 1920-ban számuk megközelítette a 720 000-et; a felszabadulás után a lóállomány így alakult. 1945 329 ezer 1950 712 ezer 1960 628 ezer 1965 312 ezer 1975 155 ezer Ha a csökkenés ilyen mértékben folytatódik, hazánkban 2000 táján ló már csak az állatkertben lesz látható! Az apák elmesélik majd gyermekeiknek, hogy az ember hajdanán ezzel a négylábúval közlekedett, harcolt csatákban, a csaták után szántott-vetett, csépelt, húzatta a csillét, az omnibuszt, s miatta vesztett csinos pénzeket az ügetőn. A jobb emlékezetű atyák talán nem fogják kihagyni a felsorolásból — szimbólum gyanánt — a lovascsendőrt és a lókolbászt sem. " „Növényevő, páratlanujjú patás. Szabadon már nem, csak állatkertben, zárt ménesekben él." Így lesz vajon? A feliratot — szó szerint — a budapesti állatkert egyik ismertető táblájáról írtam le. A przewalski lóra vonatkozik. Egyelőre"... 2. A törtékem valószínűleg utolsó — s talán legborzalmasabb — lovascsatáját a lengyel hadsereg vívta 1939-ben. Német tigrisek, tankok ellen ... A magyar néphadseregben 1952- ben még felállítottak egy huszárhadosztályt. Az elképzeléshez azonban kevés zab termett, de valószínűbb, hogy a motorizált alakulatok szorították ki a lovasokat. A huszárokból rövidesen újra gyalogosok lettek. A magyar honvédelem 1953-ban végképp lemond a lóról. (A határőrségnél, meg a katonai parádéhoz marad még néhány.) Történelminek mondható dátum, hiszen a mezőgazdaság mellett a honvédség foglalkoztatta a legtöbb lovat az ideig. A lóállomány csökkenésének bizonyos mértékig természetes folyamata nem áll meg. 1958-ban eltűnik Budapestről az utolsó postakocsi. (Az igazi, a Krúdyé már egy emberöltővel korábban.) Rövidesen motorizálják a sörösök, a szállítási vállalatok kocsijait is, hogy megmaradjanak hírmondónak — meg a közmondás erősítésére — a szódáslovak. Az ország lóállományának nagy része természetesen a közös gazdaságokban és az egyéni kisüzemekben található. Néhány adat: a lovak hozzávetőlegesen 80—85 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatja, 10—15 százaléka a sportban és a tenyésztésben található. A maradék kvóta megoszlik a maszek fuvarosok „gumirádlisai”, az Alföld tanyasi postásai, egy-két mutatóba maradt vidéki fiákerei, és a cirkuszok között. Ezek az arányok nagyjából évek óta változatlanok. Azaz: minden kategóriában apad az állomány. 3. A ló az ötvenes évek végén lezajlott kollektivizálás óta gond a mezőgazdaságban. Talán azért, mert nem igyekeztek tisztázni: lehet-e magántulajdonban vagy sem? Aztán kibocsájtottak egy rendeletet, és világos lett minden. Téesztagnak — e rendelet szerint — nem lehet lova. Lehet tehene, lehet disznója, még kistraktora is — lova nem. A parasztok istállói kiürültek, téesz-istállók viszont nem voltak. Mi legyen a lovakkal? „Úgyis a traktoré a jövő” — és a lónak pusztulnia kellett. Legyen belőle kolbász ... Lett. A Gubacsi úti Vágóhídon alig győzik a munkát. A lóvágóhíd akkori igazgatójának, Hoklics Károlynak emlékezete szerint a hatvanas évek elején naponta százötvenet is vágtak. Válogatás nélkül. A legszebb példányokat sem kímélte a tagló. Pedig a lóhús nálunk soha nem volt közkedvelt. — Mit gondol, miért? — kérdem. — Többféleképp magyarázzák. Szerintem azért, mert szeretjük a lovat. Egyszerűen sajnáljuk... Persze, nem mindenki. Abban az időben a miniszter senn járt egy dunántúli gazdaságban. Megnézte a ménest is. Utána így összegezte tapasztalatait : „Szeretném mielőbb látni az utolsó özvegy kancát... A lótartásról szóló rendelet az ötvenes évek végén, születésekor, úgy-ahogy érthető volt. Ma, amikor a háztáji gazdaságokra oly nagy feladatok hárulnak, a ló száműzetése ellentmondásnak, s mellesleg, megkerülhetőnek látszik. Merthogy egy családnak akadhat téeszen kívüli tagja is ... v 4. Egyre kevesebb a ló, sorra tűnnek el a kerékgyártók, a kocsikészítők, a kőmívesek és szíjártók, a patkoló kovácsok. De fogynak a lovas szakemberek is. Nemcsak mennyiségben... Az év elején értekezletet tartottak az Országos Lótenyésztési Felügyelőségen. A gondokról szóló vitában egy felszólaló megjegyezte: ne csak a lóban keressék a bajok okát. Mert tudja-e valaki, hogy a téeszekben a fogatosok és a lovakkal foglalkozók bére 1800—2000 forint, a gépekkel dolgozók keresete meg eléri a 4—5000 forintot is. Tudják ezt a szakemberek, tudnak sok egyebet is. Jegyzőkönyvbe foglalták észrevételeiket, javaslataikat, és elküldték magas és még magasabb fórumokhoz. 5. Fogadjuk el kissé kényszeredetten, hogy itthon nem kell még anynyi ló sem, amennyit jelenleg tartunk. Kell viszont külföldön. Az iráni sah 1974-ben százegy paripát vásárolt Magyarországon. Százat a testőrségnek, darabját 85 ezer forintért, egyet meg magának 750 ezerért... Valutában, természetesen. A magyar sport- és tenyészlovak híre még mindig jó a világban, annak ellenére, hogy az utóbbi jó néhány évben — fogathajtóinkat és Imperiált kivéve — a mieink nem sok vizet zavartak a lovassportban. Bábolna és Mezőhegyes neve jól cseng a tenyésztők fülének, bárhol ejtik is ki. Erre a hírnévre alapozva hozták létre néhány éve az „Agrária” külkereskedelmi irodát, éppen Bábolnán, azzal a céllal, hogy gazdája legyen a sportolóexportnak. Az „Agrária” 1974 óta évente két alkalommal rendez az ország különböző részein árverést az európai, helyesebben a nyugat-európai vásárlók részére, akik az ottani szaksajtóban közzétett hirdetésre kerekednek fel. Például Pomázra, ahol az idén tavasszal tartották a legutóbbi árverést. 6. Pomáz, április vége, szakadó eső, egy útmenti fán frissen festett tábla: „Pferdeauktion”. A lovasiskola felé mutat. Az árverési katalógusban szereplő 111 ló már az istállókban. A gazdák — 39 téesz és állami gazdaság elnöke, állattenyésztői — a lovasiskola félig kész vendégházában gyülekeznek. Széles kézfogások, ázott kabát- és pálinkaszag, s főképp bizakodó tekintetek, hogy nemhiába fáradtak többszáz kilométerről ide lovaikkal. (Egy pár ló szállítása száz kilométerre 4000 forintba kerül...) A megjelenteket a pomázi Petőfi téesz elnöke, Schiffer Andor köszönti . — Elnézést kérek mindenkitől, amiért az árverést nem tudjuk eredeti elképzelésünk szerint megrendezni. Nem rajtunk múlott. Tegnap az utóbbi évek legnagyobb vihara teljesen tönkre áztatta a lovaspályát. Ezért az udvaron próbáltunk megfelelő körülményeket teremteni. Vevők, az előzetes hírekkel ellentétben, szép számmal jelentkeztek. Úgy vélem, jelenlegi alacsony áraink mellett bizonnyal sok ló elkel h májd. Leül, aztán félhangosan még hozzáteszi: — Lassan a cigányok is adnak már ennyit egy lóért. Akkor csakcsak adnak a nyugatiak is ... Az árakat a gazdaságok javasolják, s a lovak szemrevételezése után bizottság hagyja jóvá. Pomázon a legalacsonyabb ár 40 ezer, a legmagasabb 85 ezer forint volt. (Az árat az „Agrária” dollárra számítja át. Az árverés dollárban folyik.) 7. Eközben Georg Junginger, Svájcból, az istállókat járja. — Junginger úr, most vásárol nálunk először lovakat? — Nem. Kereskedő vagyok, és sokszor vásároltam már Magyarországon. Sőt, szinte kizárólag magyar lovakkal foglalkozom. — Miért? — Mert szelídek, barátságosak, azon kívül nagyon jók hobbi- és tereplovaglásra. — Versenysportra? — Ahhoz az önök lovai valamelyest alacsonyak. Kicsik. — Elégedett az árakkal? — Csak a minőség érdekel. Ha tetszik valamelyik, nem sajnálok érte semmi pénzt. Ettől függetlenül, az utóbbi két évben drágábbak lettek a magyar lovak. — Bizonnyal jobbak is ... Georg Junginger titokzatosan mosolyog, és folytatja az istállószemlét. 8. Az árverésen először egyenként felvezetik a lovakat. Ez volt a tulajdonképpeni mustra. Ekkor még hang sem esett árakról. Jávor György, aki az aukciót vezette, németül — csak németül — felsorolta a „portéka” adatait, nemét, származását, azt, hogy hová valósi, a vásárlók pedig jegyzeteltek. Ha ugyan jegyzeteltek ... Ezután a látottak megemésztésére ebédszünet következett, majd megkezdődött a java, a licitálás. Ismét felvezették ügetésben, kantárszáron a derék négylábúakat. Ez alkalommal áruk is nyilvánosságra került. Jöttek a lovak, egyik a másik után, szépek, kevésbé szépek, drágábbak, olcsóbbak. Csend. Egyre döbbentebb csend. Csak a kikiáltó hangja harsogott, mint rossz hanglemez, amelyen beakadt a tű: — Kein Angebot? Kein Angebot ... — Nincs ajánlat. Kár folytatni. A pomázi árverésen a katalógusban felsorolt több mint száz lóból tizennégy kelt el. Kettő kivételével kikiáltási áron. — Ez csőd, öregem ... — mondta az egyik átázott téesz-elnök. — Disznóval kell foglalkozni — válaszolta a kollégája. — Egy malac ára ezer forint. Nem kell már ló senkinek ... Stgng Ádám, a bábolnaiak képviselője elkeseredetten jegyezte meg: — Ez az ötödik árverésünk 74 óta, de ilyen még nem volt. Tavaly, Orosházán a felvezetett lovak felét megvették. Akkor 50 ezer dollár bevételünk volt, most meg alig 17 ezer. Mindez csupán annyi kiegészítésre szorul, hogy a szóban forgó orosházi árverésen a lovak kikiáltási ára átlagosan tíz százalékkal kevesebb volt. Az állatok minősége viszont — többek véleménye szerint — sokkal jobb. 9. Külföldön azonban nemcsak a jóvérű, szép tartású sport- meg tenyészlovaknak van piaca; volna a kevésbé szemrevaló munka- és vágólovaknak is, így mondják a Terimpexnél, ahol ezek exportálásával foglalkoznak. Ám a vállalat munkájából 1974-ben 1500 darabot exportált, tavaly már csak 600-at... — Mi a visszaesés oka? — kérdem Nádor Miklóst, a fiatal szakembert. — Kevés a csikó. Van állami gazdaság, ahol tizenegy éve nem fedeztettek kancát. Nálunk nehéz, drága dolog a lótartás, így aztán az emelkedő árak miatt — hazai felvásárlási árakra gondolok — nem tudjuk ellátni az üzletfeleket és sorra elveszítjük a korábban biztos piacokat, Hollandiát, Dániát és még jó néhány országot. — Igen, ez a legfőbb baj. Nincs csikó — mondja Csányi Jenő főosztályvezető is. Ő bonyolítja a vágóló üzleteket. — Pedig hihetetlenül jó piac Olaszország és Franciaország. Illetve jó piac lehetne... A vágóló tonnánkénti ára 1970 óta megkétszereződött. Akkor 474 dollár volt, 1975-ben 955 dollár. Ez több, mint a vágómarha ára. Azon kívül, a ló nem tartozik a közös piaci rendtartáshoz, nem nehezítik bevitelét különböző védővámokkal. De hiába magyarázzuk ezt fűnekfának, mintha süketek lennének. 1 10. Hogyan lehetséges az, hogy szerte a világban, még az olyan fejlett mezőgazdaságú országokban is, mint Dánia vagy Hollandia, kell a ló, nálunk meg egyre kevésbé? Két fontos oka lehet. Az egyik, hogy a traktor — tévedések eloszlatására! — nem ellenfele,hanem társa a lónak a korszerű mezőgazdaságban. (Az Egyesült Államok abszolút gépesített mezőgazdaságában minden egyes traktorra másfél ló jut!) Merthogy nem minden munka végezhető el nagygépekkel olyan gazdaságosan, azaz olcsón, mint lovakkal. Nálunk minden ló ellen esküdött szakember azt hajtogatja ellenérvként, hogy egynek az évi tartása 20 ezer forintba kerül. Valóban fényűzés — ha dísznek tartják. Ha a ló munkát, képességeire szabott munkát végez, tartása máris olcsóbb, sőt hasznot hajt. Félő, hogy mifelénk a sok vita közepett senki nem gondol erre. Pedig épp a hagyományos fajtájú magyar ló, a félvér az, melyet annyi mindenre lehet használni. Kocsi előtt éppúgy megállja a helyét, mint hátasnak. Többek között ezért is kedvelt külföldön. — A lovat nem azért tartják a legintelligensebb állatok egyikének, mert érti, ha szólnak hozzá, meg jól idomítható. Nem. Az intelligenciája abban fejeződik ki, hogy minden korban tudott alkalmazkodni a számára kijelölt feladatokhoz — mondta egy régi lovasember. 11. Korunkban új szerephez jutottak a lovak az emberek szabad idejében. Ezt fölismerve alapítottak szerte a világok lovasiskolákat, rendeznek lovas kirándulásokat. Mi, magyarok igen gyorsan „kapcsoltunk”. Az IBUSZ lovastúrái, bentlakásos lovasiskolái 1962 óta állnak nyitva minden külföldi turista előtt. Nálunk tehát, majdnem kizárólag, devizaforrás. (Aki honfitársaink effajta lehetőségeire kíváncsi, fáradjon ki egyszer a Kerepesi úti lovardába. Nyelheti a port, meg a mérgét...) Az IBUSZ az idén 400 lovat foglalkoztat rendezvényein. Két éve még 550-et. A vállalkozás — mint Ernszt József, a programok szervezője mondja — nem nyereséges. A tartási költségeket, a külföldi turisták csökkenő száma miatt, az árak nem fedezik. — Miért csökken a külföldi érdeklődők száma? — Messze maguk mögött hagytak bennünket még a környező országok is. Szolgáltatásaink romlanak. Ócska autóbuszok, eldugult vécék ... Nagyvázsonyban — pedig az a jobbak közé tartozik — nincs büfé, közös a fürdőszoba. Nincs lovaspályánk, ahol osztályban lovagolhatna valaki. Soroljam még? S vegye hozzá, hogy a mi árainknál csak a svájciaké magasabb. (Az IBUSZ idei katalógusában egy tíznapos lovastúra ára teljes ellátással 561 dollár 50 cent.) 12. A pomázi árverésen végigjártam az istállókat. Egy sötét mén mellett sokan nézelődtek. Én is megálltam. — Szép állat — böktem a ló felé. — A ló nem állat — szólt valaki a hátam mögül. — Hát micsoda? — A ló, az ló ... — Értem — feleltem bocsánatkérően. ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: JOVANOVICS MIKLÓS, helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. Telefon: 111—424 , 310 —920 314—164, 14 óra után 113—821 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest Vtl Lenin krt 9—11 Levélcím: 1908 Postafiók 323 Telefon: 221—285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT 76—3275 Szikra Lapnyomda: Budapest Felelős vezető: Roder Imre Igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi éttézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél Külföldön terjeszti a „Kultúra" Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat H—1389 Budapest Postafiók 149. Előfizetési díj: egy hónapra 10 forint negyedévre 30 forint, fél évre 60 forint, egész évre 120 forint INDEX: 25 244 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON, 16 OLDALON Főmunkatárs: NAGY LÁSZLÓ 1976. SZEPTEMBER 4.