Élet és Irodalom, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1976-08-21 / 34. szám - Lengyel Gyula: rajza: Örkény István • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Frick László: Világvége • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Fetter András: Halhatatlanság • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Marafkó László: Csütörtök • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Szabó András György: Az ember titka • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - -BP-: Ideológiai szeminárium 2100-ban | Dekonjunktúra • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Révbíró Tamás: Ne fogjunk semmilyen mesterséghez, mielőtt minden csínját-bínját nem sajátítottuk el | Történeteink • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Harna Ibolya: Akikre rájött az ötperc • Paródia-pályázat 3. (15. oldal) - Hetényi István: Isten vele, őrnagy úr • Paródia-pályázat 3. (15. oldal)

PARÓDIA-PÁLYÁZAT ■ ■0 R K­­r E N Y I­S T V Á N Lengyel Gyula rajza Világvége — Pirandellót ismeri? — kérdez­te a jegyszedőnő a sötét öltönyös férfit. — Igen — bólintott az higgadtan. Homlokán apró, borostyánfejű pat­tanások fénylettek. (Acne vulgaris) — És Shaw-t? — Hát Madáchot? Csehovot, Shakespeare-t? — Mindet ismerem — bólintott ismét higgadtan a sötét öltönyös férfi. 1954-ben vakbélmötéten esett át, latinul: appendectomia. — Netán ... Örkényt is? — Kedvencem. — Minek jár az ilyen színház­ba... — tűnődött el a jegy­szedőnő (hadifogságban volt 1942—1947, és zseblámpájával agyonverte a sötét öltönyös férfit. Frick László Halhatatlanság Részlet egy majdani érettségi dolgozatból: Örkény. „Nagyk. Pest — Pilis — Solt — Kiskun vm. alsódabasi j. 5568 lak. Tel., posta, távíró.” (Révai Nagy Lexikona, XV. köt. 1922.) Feh­ér András Csütörtök Sztari Nyikolszkojéban akkor már nagyon hideg volt. A tiszt felemelte a puskáját. — Sprechen Sie Deutsch? — mondta B.-nek. B. kimérten összecsukta a tábo­ri konyháját. • • — An diese drei Männer dachte Kohlenmunkpeter oft, wenn er einsam im Tannenwald sass — mondta.­­ A fegyver csütörtököt mondott. Még szerencse, hogy B.-nél vélet­lenül volt egy kivégzési szabály­zat. Kölcsönadta: Marafkó László 1976. AUGUSZTUS 21. * Az ember titka — Hány lába van egy széknek? —• kérdeztem barátomat az eszp­resszóban. — Négy — válaszolta egy kicsit csodálkozva. — Nono. Gondolkozz egy kicsit. — Hát, tulajdonképpen lehet há­rom is. De mit jelentsen ez a kérdés? — Csak három vagy négy lehet? — Hm. Ha úgy vesszük, egylábú szék is van, például a zongoraszék. — Nem tűnt még fel neked, hogy lehet egy, három vagy négy lába egy széknek, csak éppen két lába nem lehet? — Mi van ezen feltűnő? Hiszen két lábon nem tudna megállni. A súlypont, a feltámasztás, izé ... — Érdeke*'. Pedig ar embernek éppen két lába van. Ha elgondol­kozol ezen, nagy igazságoknak jö­hetsz a nyitjára. Szabó András György Ideológiai szeminárium 2100-ban 1. Nyissuk ki a závárzatot. 2. Helyezzük be a töltényt. 3. Biztosítsuk ki a fegyvert 4. Tegyük ujjunkat a ravaszra. 5. Célozzunk a mellettünk ülőre. 6. Kényszerítsük, hogy adjon ne­künk két hatalmas pofont, így megtudhatjuk, hogy milyen volt az az idő, amikor ember embernek a farkasa volt Dekonjunktúra Mesés biztonsággal töltögette a cseresznyepálinkát nap mint nap. A mozdulat már régen nem oko­zott izomlázat. Az is igaz, hogy egyre kevesebb volt a dolga. Pe­dig ez a temetőszéli krncsmi vala­ha aranybánya volt. De mostanában már kevesebb a sírásó. Pedig ezt a munkát még el sem kezdték gépesíteni. Mégis Nincs elég halott, ugyebár. Túl sok az orvos, az ápoló, a gyógyszer, a tévétorna. Nem is akarják annyira a másvilágot, mint hajdan. Néha már arra gondolt, hogy át kellene költözni a kórházkapuhoz Ettől csak a villamosmegállók mozgó fruttiárusának, Egonnak a mondása tartotta vissza: — A végállomás az mégiscsak végállomás. Jelige:­­BP­ Ne fogjunk semmilyen mesterséghez, mielőtt minden csínját-bínját nem sajátítottuk el Doppelgänger Árpád belépett a körúti eszpresszóba, s mivel má­sutt helyet nem talált, egy magá­nyos férfi asztalához telepedett. Aktatáskáját az ölébe fektette, és egy hatalmas köteg üres kéziratpa­pírt húzott elő belőle. A pincér­lánytól konyakot és kávét rendelt, majd lecsavarta töltőtolla kupak­ját, és határozott betűkkel írni kez­dett: „A VARÁZSHEGY regény írta: Doppelgänger Árpád Első fejezet Hans Castorp történetét..." Az írással nem jutott tovább. Asztaltársa, aki az első pillanattól fogva egyre üvegesebb tekintettel figyelte a fejleményeket, áthajolt az asztalon, és a karjára tette a kezét. — Elnézést, hogy beleszólok, de ezt már megírták. Doppelgänger keze megállt a pa­píron. — Mit beszél? — Mondom, ezt már megírták. — Kicsoda? — Thomas Mann — mondta az ismeretlen. — Ne beszéljen. — Pedig így igaz. — Mondja, biztos ebben? — Különben nem mondanám. — Kár — sóhajtotta Doppelgän­.­ger Árpád, és visszacsavarta töltő­tolla kupakját. — Pedig milyen jó téma volt. Történeteink Említésre méltó dolog történt a minap egy említésre nem méltó em­berrel. Az embert ezért most nem nevezzük meg, nem is fontos. Az ő szerepe csak annyi volt, hogy ép­pen arra járt. Tulajdonképpen az sem volt igazán említésre méltó, ami történt vele. Akkor hát miért mesélte min­denkinek, még évek múlva is? Talán azért, mert az összes em­lítésre nem méltó dolog közül, ami életében történt vele, még aránylag ez volt a legemlítésreméltóbb — azaz a legkevésbé említésre mél­tatlan. Ezért mesélte mindig. Mind ilyenek vagyunk. Révbíró Tamás Akikre rájött az öt perc Nelli (az Üteg utca 5.-ből) az új lakótelepi ötödiken behátrál új la­kásának előszobájába. Egyenként leejti, majd felszedegeti a szöge­ket. A másik lakás olyan, mint az egyik. A lakók lényegileg külön­böznek, de Szent Ilonán mind egy­formák lesznek. Sőt. Már itt is pillanatok múlva. A kulcs elve­szett s a nyitva maradt ajtón egyenként, hátrafelé kúszva be­jön Bolyongó és még sokan má­sok. Mindegyikük egy láda pezs­gőt hoz rózsákkal. Fóris (az újra négy aranycsíkos pilótaparancs­nok, Nelli férje) jön utoljára és az egész társaságot az asztal alá ül­teti. Mint egy pilótafülkében. Me­netiránynak baloldalt ül a pa­rancsnok, jobbra Erika (aki a ku­tatót várja a hatodikról), mögötte a Nelli, hátul Katinka és a csősze­relő. A Bolyongó Bolyong. Több ember most nincs benn, a gyász­huszárok már kivitték a szom­szédnak szánt koporsót. Bodó sincs még itt (Katinka vőlegénye). NELLI: (a férjének szánt levél­lel a szájában): Nem láttátok a kulcsomat? Fózisból hatalmas porfelhő csap ki a feltételezett pöff miatt. Sem­mit nem látni. Egymás szeméből olvassák ki a gondolatokat. KATINKA: Milyen kulcsot? Itt Katinka beszél, a Bodó menyasz­­szonya. Ki kérdezte? NELLI: Az anyád. ERIKA: Itt Erika beszél. EGY HANG: Halló, halló... ERIKA: Ez ki volt? BOLYONGÓ: Az anyám hang­ja a telefonból. Izgul a kutyá­jáért FÓRIS: Maga kicsoda? BENEDEK: Maga kicsoda? Miért nem jelentkezik, ha meg­szólal ? NELLI: Megőrülök. Ez ki volt? BOLYONGÓ: (jelentkezik): Itt nem beszél senki. Ideges? Igyon Sztár Tonikot Nelli tovább rágja a levelet a többiek pezsgőt isznak és énekel­nek rá. EGY HANG: Ez kinek a lába? MÁSIK HANG: Az én kezem. HARMADIK HANG: Pardon, összevissza mászkálnak a sö­tétben. Mind a kulcsot keresik. A kulcs a zárban volt. Belül. Egész idő alatt. Vannak ilyen dolgok. Harna Ibolya ­ Isten vele, őrnagy úr (Regény, színdarab, filmvázlat és tervezett opera) Idillikus környezet Itt élnek Tóték. A családfő tűzoltóparancs­nok, de húsz éve nem volt egy va­lamire való tűz. Se bengáli, se gö­rög, se semmi. De aztán bekövet­kezett a nagy világégés, a máso­dik világháború. SAS-behívót kap az ifjabb Tót. Az orosz frontról jönnek a tábori lapok. Kettős cenzúra: 1 a fron­ton az őrnagy, 2. otthon a félnó­­tás postásfiú szűri meg a híreket. Az őrnagy úz idillikus környe­zetben szeretné megviselt idegeit pihentetni. Persze, szívesen fogad­ják Tóték. Különösen a csitri lány......................................______ Az őrnagy nem szimpatizál Tót­tal, mert annak fényesebb a si­sakja. Nikkeles. Az övé meg csak kekiszínű. Hajszolja a családot Dobozt hajtogatnak éjjel-nappal. A nor­ma állandóan emelkedik. Tót az udvar végében lévő kis faépítményben ülősztrájkra ren­dezkedik be. Eközben Tót ráébred, hogy a margóvágóval nemcsak kartont lehet vágni. Szépen, akkurátusan. Négy felé. Ügy is történt. Hetényi István

Next