Élet és Irodalom, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-12 / 7. szám - Horváth Dezső: A balesetek otthon történnek • riport (16. oldal)

HORVÁTH DEZSŐ RIPORTJA: A balesetek otthon történnek Szeretném kikiáltani nagy­ örö­mömet. Jó lenne megírni, hogy pontosan elintéztem, amit rám bíztak. Csakhogy ennek az írásnak még a végét se szidolozhatom ki, mert a vége ugyanaz, ami az eleje: nem jutottam sehova. Kezembe ad­tak valamit, és nem lett belőle semmi. Valamiből lett a semmi. • Arra kért meg Szabó István, a feneketlen tanyavilág legfenekén, segítsek neki. Egész nap teng-leng, lebzsel, lopja a napot, üres, zsebbel urat játszik, pedig ő dolgozni sze­retne. — Ehhez minek a segítség? Kiáltson egyet, és százan jönnek magáért. — Háztáji kéne. — Törvény van rá, kinek jár, ki­nek nem. — Nekem nem szól a törvény. Rokkant vagyok. — És dolgozni akar? — Legalább piszmogni. Fölke­lek, lefekszem, és közte nincsen semmi. Maga tudna így élni? — Dehát temérdek itt a parlag­föld! Tavasszal kicsírázik rajta a gaz, őszre erdő lesz belőle. Menjen be a tanácshoz, álljon be az egyik­be, és kapálja, ameddig akarja. — Nekem nem lehet. Nekem nem szól a törvény. Rokkant vagyok. — Kedves Szabó István, próbál­junk szerencsét. Ha többet tudok, visszajövök. — Ne menjen el, előbb hallgas­son meg.• Elömlöttyinti panaszát. Megjárta ő már száz tű hosszát, mindenhová íratott levelet, de aki válaszolt, csak azt válaszolta, hogy kivizsgál­ják az ügyét. Hogy elküldték a szakszervezetbe a levelét, onnan várjon segítséget. — Mi a baj ? — Méreg. Permeteztem az álla­mi gazdaságban, rosszul lettem, be­vitt a mentő. Azt mondta az orvos, ha még egy kicsit késnek velem, már alulról szagolom az ibolyát. Megreperált ahogy tudott, aztán nyugdíjaztak. Kértem, mondják ki, hogy üzemi baleset volt, hátha jár érte valami. Nem hasznot akarok húzni a bajomból, de ha ezután dolgozni nem tudok, akkor a fillér is pénz. Legalább egy hold háztájit adjanak érte. — Tehát dolgozott, és kint lett rosszul. — A lucermaföld végében. — Mikor? — 1972-ben. Úgy benőtte ezt már a fű, száz fiskális be nem bizonyítja, hogy igaza van. Elesett nyomorúságában belém kapaszkodott, nem mond­hattam neki: nyugodjék békében. — Próbálja meg legalább — kö­­nyörgött —, hátha magának sike­rül. Amit kér, mind megfizetem, csak segítsen. — Kért már valaki pénzt csak azért, mert segít? — Tudom én, ingyen semmi nem megy. Ha ügyvédhez megyek, pénz nélkül ő se csinálja. Akármit kér, magának megadom. Csak ágrólszakadt szegénységét adhatná. Elvesztettem minden jó­zanságom, amire száz fiskális le­­gyintene, belevágtam. — Vissza tud emlékezni arra a napra? — Csak az elejére. Hatra men­tem dolgozni, az eligazításon mondtam a növényvédésnek, nem érzem jól magam, nem nekem való méreggel bánni, nem megyek per­metezni. Azt mondta rá: volt maga katona? Mindig az utolsó parancs a parancs, tessék menni permetez­ni. Elmentem, két gép vizet beke­vertem, el is locsoltuk, aztán rosz­­szul lettem. —Nehéz ezt elhinni. Az „utolsó parancs”-ot leginkább. — Mind igaz. Ha igaz, ha nem, itt áll egy sze­rencsétlen ember, és lehet, hogy igaza van. Ha nem, majd kiderül. Elmentem a szakszervezetbe, a munkavédelmi felügyelőhöz, ahol állítólag minden levél elakadt. Nem tudtak róla, de tisztességgel fölháborodtak, és segítséget ígér­tek. Néhány­­nap múlva egy csomó jegyzőkönyvet mutattak, és azt mondták, nem tudnak segíteni. Az állami gazdaság jegyzőkönyvekkel fedezi magát Legalább jegyző­könyv már van, gondoltam. Igaz, késeiek,­­de az igazság későn-ko­­rán igazság marad. Mindenn jegy­zőkönyvet elolvastam. „Készült 1975. dec. 11-én. Tárgy: Szabó István 1972. aug. 15—16-án elszenvedett Bi 58-as vegyszer mér­gezése. Személyesen megjelenő ke­rületvezető előadom, hogy Szabó István (1941) vegyszeres mérgezé­séről utólag szereztem tudomást, amikor munkacsapat-vezetője be­hozta az orvoshoz, és azt követően jelentette nekem az esetet. Szavai szerint Szabó István az őt ellátó orvosnőnek elmondta, hogy előző nap burgonyáját Bi 58 vegyszerrel permetezte, és a rendelőben ilyen diagnózis alapján kapott injekciót. Az esetet, mint otthon történt bal­esetet vettem tudomásul.” Első gondolatom: Szabó István becsapott Otthon kínlódott a mé­reggel, és rá akarja verni az állami gazdaságra. A másik gondolat: sze­rencsétlen ember, nem nézek ki belőle fifikát. A következő vallo­más: „Személyesen megjelenő trakto­ros előadom, hogy 1972. augusztus hó 16. napján reggel a XXII-es táblán Régiónéval kellett perme­tezni, amikor is munkagépkezelőm, Szabó István lett volna. Reggel 6 órakor elindultunk a központból, illetve Szabó István a Kiskezű ta­nyánál csatlakozott hozzám. Ami­kor a munkaterületre értünk én kb. fél 7-kor reggelizni kezdtem. Ugyanígy Szabó István is. Unottan evett, és látszott rajta, hogy sá­padt. Megkérdeztem tőle, miért eszel ilyen keveset, ill. miért nem eszel rendesen. Azt felelte, nem tudja, rosszul érzi magát. Azt mondtam neki, akkor várjuk meg az agronómust, és ő majd megteszi a megfelelő intézkedést. Ezután ő félreállt, ill. a tartálytól távolabb leguggolt, én pedig feltöltöttem a tartályokat vízzel, majd beletöltöt­­tem a Régiónét. Szabó István sem­mihez nem nyúlt hozzá. Ezzel el­telt kb. egy óra, és fél 9—9 óra körül az agronómus kiérkezett a helyszínre, ahol is elmondtam neki a történteket.” Ez is mást mond. Hozzá se nyúlt Szabó István a méreghez. Bizto­san becsapott. De miért kell betar­tani a szolgálati utat? Ha valaki rosszul lesz a lucernaföldön, viselje emberséggel, amíg idevetődik fel­jebbvalója és intézkedik? Miért nem intézkedett a traktoros? Jegy­zőkönyvbe foglalt mulasztás lenne? Olvasom tovább: „Személyesen megjelenő agronó­mus előadom, hogy Szabó István növénytermelési dolgozó volt, és az én felügyeletem alatt végezte mun­káját. 1975. augusztus hó 15. nap­ján délben tőlem elkéredzkedett azon indoklással, hogy délután krumpliföldjét akarja megperme­tezni. Azt nem mondta, hogy mivel. Én elengedtem. Másnapra, azaz au­gusztus 16-ára ... traktoros mellé osztottam be munkagépkezelőnek, azzal, hogy Regionozást végezzen. Amikor kiérkeztem a munkaterüle­tükre, a XXII-es táblához, úgy kb. 8 óra körül, akkor láttam, hogy nem dolgozik, félreül, és rosszul van. Ugyanígy tájékoztatott a trak­toros is. Elmondta, hogy Szabó Ist­ván munkát végezni nem tudott, nem is csinált semmit, és kért egy munkagépkezelőt is. Én azt mond­tam, mivel rosszul van, ne is dol­gozzon, ugyanis ott a táblán el­mondta nekem, hogy előtte való nap délután Bi 58 vegyszerrel per­metezte krumpliföldjét, és ezért én már komoly bajra gyanakodtam, aminek következtében tiltottam meg az esetleges munkavégzést. El­mentem munkagépkezelőért, elhoz­tam a XXII-es táblára, és Szabó István behoztam az orvoshoz, mi­vel azt mondta, hogy fel bír ülni a motorra. Úgy emlékszem, 10 óra előtt már az orvosnál voltam Sza­bó Istvánnal. (Törölve a jegyzőkönyvben: vé­gignéztem. Bementem Szabó Ist­vánnal az orvosnőhöz is, és hallot­tam, hogy Szabó István ott is azt mondta, hogy Bi 58-cal permete­zett, s úgy emlékszem, az orvosnő injekciót is adott neki. Hallottam, amikor az orvosnő felhívta a szege­di mentőket, telefonba is azt mond­ta, hogy Bi 58-as mérgezéshez kell a kocsi.”• Itt a koronatanú. Látta, hogy be­teg, tudja, hogy előtte való nap tőle kéredzkedett el, krumplit per­metezni. Vigyázzunk! Kérdezzük meg Szabó Istvántól, volt-e egyál­talán krumplija. Gyanú támad bennem. Ez az a vegyszer, amit a nagyüzem nem használ. Hátha ép­pen azért emlegetik. Bolond gya­nú. Inkább azt vegyük észre, ami biztos. Az előbb jegyzőkönyvezett mulasztás meg púpozva tér vissza. Az agronómus már komoly bajra gyanakszik, már sejti, hogy az az ember, aki a tábla végén gubbaszt, méreg áldozata lehet, mégsem fut vele orvoshoz mindjárt, előbb ke­rít a széles határból gép­kezelőt helyette. Az ő órája fél vagy egy órát késik a traktoroséhoz képest, de szerinte 10 óra körül már orvoshoz került. Két órát asza­­lódott addig a lucernatábla végén Szabó István. Tegyük föl, gyorsan járt a telefon, és a mentő is robo­­­gott, akkor is 11 óra, mire ide kiér, és legalább fél 12, mire a klinikára beér. Reggel hatkor jelenti, hogy rosszul érzi magát, fél 7-kor a traktoros is tudja, nyolckor, vagy kilenckor­­az agronómus is látja, és tíz óra körül kerül bele az ellenin­­jekció. Ha lassan ballagó méreg van benne, ennyi idő alatt az is hat. Ez már akkora üzemi mulasz­tás, gondolom én, ha kávéscsészé­vel itta saját akaratából otthon a Bi 58-at, akkor is üzemi baleset. Aztán leintem magam, nem értek én ehhez. „Személyesen megjelenő trakto­ros, Szabó István sógora, az ismer­tetett vallomások következtében a f. évi dec. 9. napján tett vallomá­sát a következőképpen módosítja. Emlékszik arra, hogy sógora, Szabó István Csiszár Antaltól bérelt 1972. évben burgonyaföldet.” Ha szembesítés után emlékszik minderre, két nappal előbb nyilván nem emlékezett, vagy másra emlé­kezett. „Módosítja vallomását úgy is, hogy­ az agronómus neki a baleset napján nem délben szólt, és nem délben érkezett a XXII-es táblához, hanem délelőtt. Közelebbi órára nem emlékszik. Arra sem emlék­szik, hogy sógorát ott látta-e, vagy sem.” Van tehát krumpliföld, „ügyfe­lem” Csiszár Antaltól bérelte. Meg­állni! Hatalmas kanyar! A sógor egyetlen szavát sem hiszem. Azt mondja „arra sem emlékszik, hogy sógorát ott látta-e vagy sem”. Ha örökös ellensége a sógora, vagy ha soha nem látott idegenről van szó, akkor is két dolgot mondhat: vagy láttam, vagy nem láttam. De arra nem emlékezni, hogy látott-e ott fetrengő embert, aki miatt őt most hirtelen idecitálták, és az éppen a sógora, ezt nem lehet. Olyan sógor nincs a világon, aki nem megy oda megkérdezni: hát veled, sógor, mi van? Lapozgatom a papírosokat, mind­egyiken van burgonya és Bi 58, és ellentmondás. Indulok megkeresni a traktorost és az agronómust. Be­hívatják az irodába, amíg megér­keznek, beszélgetünk. Nincs nekem tapasztalatom a praktikákban, mondom tehát: azt keresem, aki­nek a száján először kiszaladt a Bi 58. Valaki mondta az orvosnő­nek, az fölírta, a mentősök is föl­írták, a klinika is fölírta, erre már lehet tényként hivatkozni. Sokan voltunk, nem vettem észre, hogy ezt már a traktoros is hallja, meg az agronómus is. Külön szobában, jegyzőkönyvével ellentétben, azt mondja tehát az agronómus, hatá­rozottan állítja, hogy nem kísérte be az orvosnő szobájába a beteget, nem hallotta, és nem is hallhatta, hogy ott Bi 58-at említett volna. Azt sem hallhatta, hogy a mentők­nek is Bi 58-at mondott a doktornő a telefoniba. Még azt is mondta, or­voshoz szállítás közben nyakába csurgott a hátsó ülésen utazó beteg nyála. Sok a hajszál ebben a levesben. Megkérdeztem az agronómust: — Találkozhatott reggel 6-kor a növényvédelmi felelőssel Szabó István? — Igen. Amikor visszajöttem az orvostól, jelentést tettem neki. Megijedt, első szava ez volt: még szerencse, hogy ki volt oktatva. — Furcsa szerencse a szerencsét­lenségben. A kioktatás mindig reg­gel történt? — Igen. Szigorú ember volt, sen­kit nem engedett kioktatás nélkül dolgozni. Ha az egész történetből csak ezt fogadom el hitelesnek, akkor is nyertem. Ha mérgezését hazulról hozta volna Szabó István, a reggeli kioktatáson azt is észre kellett vol­na venni. A motoron már habzott a szája! Ha ilyen állapotban mun­kába küldik, és ha csak késve szál­lítják ötvöshöz, az is hatalmas mu­lasztás. Elmentem az állami gazdaság igazgatójához,­ hátha tudna valahol tanyák közé beszorult kicsike föl­det adni Szabó Istvánnak. — Saj­­­­nos, nincs rá lehetőség — mondta. Előadtam, mit tudok és mit nem hiszek az egész mérgezésből. Azon­nal hivatkozik egy jegyzőkönyv­re, amelyben maga Szabó István ismeri el aláírásával, hogy Bi 58- cal permetezett otthon. Erőlködöm egy kicsit, leint. — Értse meg, ez gyengeelméjű. Gyerekkora óta. — Erős a vád. Fogalmazzunk így: súlyos állapotában néha beszámít­hatatlan. Láttam a papírjait. — Kérem, higgye el úgy, ahogy én mondom. — Bocsánat! Szabad egy gyönge­elméjűt méreg közelébe engedni? És ha­­belekóstol, ha kristálycukor­nak nézi? — Orvosi engedélye volt rá. Marad tehát az aggodalmam, el szabad-e fogadni hitelesnek azt a jegyzőkönyvi aláírást, amely állí­tólag gyöngeelméjű kezétől való? Más hajszálak. Azt állítja a rok­kant ember, nem volt krumplija, nem volt mit permeteznie otthon. A téesztől kapott harmadosát, de azt a téesz vegyszerezte. A sógor sok mindenre nem emlékszik ugyan a jegyzőkönyvben, de arra igen, hogy­ Csiszár Antaltól bérelte a krumplit, és ott permetezett. Megyek Csiszár Antalhoz. Neki se volt, ő is a téesztől harmadolt. Baj van a krumplival, baj van a Bi 58-cal! Bekopogtam a doktornőhöz is. Rögtön mondta, nem jó helyen já­rok, ő nem emlékszik semmire, Szabó István nem is az ő körzeté­hez tartozik. Nem is hallott róla, de mérget venne rá, hogy otthon történt a baleset. — Honnan tudja, ha nem is az ön betege, és nem is hallott róla? — Mert mindig így van. A nagy­üzem vigyáz, betartja az előíráso­kat, otthon pedig soha nem tartják be. Nincs álarc, nincs kesztyű, ka­lap, védőruha. Ismerem a falut. Itt balesetek otthon történnek. Furcsa nekem ez a holtbiztos biztonság. Egy másik traktoros mondja, a baleset előtt nem sokkal éjszakai porozáson volt Szabó Ist­vánnal. Akkor sem vitték ki a vé­dőfelszerelést. Sötétben úgy se lát­szik. Kerestem szakértőt. Keresnem kellett, mert a klinikai értesítés harmadik sorában ez áll: „Dg.: Permetezőszer-mérgezés (Bi—58).” És ez az értesítés bizonyíték. A szakértők szerint a Bi—58 a szer­ves foszforsavészterek családjába tartozik, mint a Wofatox, a Basu­­din, Parathion és a többi, azoktól a toxicitás (mérgezés) fokában tér é. Ellenszerük közös, kezelésük ha­sonló. Megkérdeztem: — Ha a körzeti orvos Bi 58-at ír le, és a klinika is konstatálja, ész­reveszi, hogy valóban foszforsav­­észter mérgezés történt, vizsgálja-e külön is: Bi 58, Wofatox vagy más okozta a bajt? — .Vizsgálhatja, de a kezelés szempontjából nem ez a fontos, ha­nem a cholinsterase. Nem mernék tehát esküt tenni a klinikai értesítés után sem, hogy Bi 58 van a dologban. Megkérdeztem azt is, létezik-e va­lamiféle küszöbérték a mérgezések­nél . Ha alatta van a dózis, nem érezni hatását, de ha fölhalmozó­dik, ha átlépi a küszöböt, az illető rosszul lesz, hányingere van, enni nem tud, sápadt, habzik a szája. Azt a feleletet kaptam, van ilyen küszöb, és ezt rendszeresen vizs­gálják is. — És ha két rutinvizsgálat köz­ben lépi át a határt? — Akkor van a baj. Ezen megint rágódhatok. Eléri a küszöböt a nagyüzemben, átlépi otthon, akkor a gazdaság a hibás, vagy az otthoni krumpli? Ha lenne otthoni krumpli, összefoglaltam összes tapasztala­tomat és „beadványt” küldtem a gazdaság munkaügyi döntőbizottsá­gához. Amit eddig leírtam, rövidít­ve mind benne volt levelemben. Nem sokra mentem vele. A nyol­cadik napon a küldeményt vissza­kaptam a 9/1967. MVM sz. rendelet 19. § (1) és (2) bekezdése alapján hiánypótlásra, és fölszólítottak, hogy a hiányosságokat nyolc napon belül pótoljam. Végre egy határidő. Négy éve úszik az ügy, senki nem törődött vele, most legalább engem sürget­nek. Avval kellene kiegészítenem a beadványomat, hogy illetékes va­gyok beleszólni Szabó István ügyei­be. Ki lehet illetékes? „ ... a dolgo­zót csak és kizárólag hozzátartozó­ja, munkatársa, ügyvéd, és szak­­szervezet képviselheti.” Egyik sem vagyok. Viszamegyek tehát a szak­­szervezetbe, kérem, képviseljék ők az emberséget és tisztességet. Né­hány nap múlva megdicsértek, mert körültekintő munkát végez­tem, biztosítottak arról is, hogy ne­kem drukkol­nak, de segíteni nem segíthetnek. Ez is valami. Letelt viszont a nyolc nap, és még mindig nem va­gyok se rokona, se munkatársa „a dolgozónak”, ügyvéd se lettem, és szakszervezetté se változtam. Hát­ha kihagytak valamit a sorból, ta­lán az ügyészség is beleszólhat. Bele is szólt, igen hamar, és igen határozottan. Kihallgatott minden­kit, és szembesített. Ha az előbb azt írtam, sok a hajszál a levesben, most kiderült, több parókára való van benne. A megkérdezettek lényeges dol­gokban mondtak gyakran egészen mást, mint ami az én jegyzőköny­veimben állt, és azt egy se mondta ki, hogy az állami gazdaság mérgé­től lett rosszul Szabó István. Be kell látnom, rossz úton já­rok. Ha százszor megcáfolom is, amit más állít, attól még nem lesz igaz, amit én mondok. Alattomos a méreg. Ha kisujját vágta volna meg Szabó István, azt üzemi balesetnek minősítik. Látni lehet a vért, a vágást, a kötést, még a bicskát is, tanút is lehet talán ke­resni. De ki tudja, mi szívódott föl reggel 6-tól 10-ig vagy fél 12-ig — vagy éppen kora tavasztól augusz­tus 16-ig — az egyébként is beteg emberbe?­­ A kimondottan jószándékú, pon­tos és törvényes vizsgálat is el­akadt tehát. A lényeg: lehet, hogy üzemi baleset történt, de nem bi­zonyítható. — És a mulasztás, hogy oly so­­­­kára jutott orvoshoz? — Másik bíróság dolga, perelni kell. Eddig jutottam. A méreg az erő­sebb. MEG.TÖr­ENIK MINDEN SZOMBATON. 16 OLDALON ★ Főmunkatárs: NAGY LÁSZLÓ ÉLET ÉS­ IRODALOM IRODALM ÉS POLITIKAI HETILAP I Főszerkesztő: JOVANOVICS MIKLÓS, helyettes főszerkesztő­ FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. Telefon: 111—424, 310—920, 314—164, 14 óra után 113—221 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadta: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VTT Lenin krt 9—11 levélcím: 1906 Postafiók 323 Telefon: 221—285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató: 77—502 Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Roder Imre Igazgató Terjeszti a Magyar posta Előfizethető: a helyi­­Budapesten a kerüle-li kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél Külföldön terjeszti a „Kultúra” Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. H—1389 Budapest, Postafiók 149 Előfizetési díj: egy hónapra 10 forint, negyed*­"-e­71 forint fél évre 60 forint, egész évre 120 forint INDEX: 25 244 . HI, ISSN 0414—8848 1977. FEBRUÁR 12.

Next