Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-09-17 / 38. szám - Ladányi Mihály: Dicshimnusz | Kommunizmus | A szerelem olykor • vers (1. oldal) - Körösényi Tamás: kiállításáról: Barátaim • kép (1. oldal) - Székelyhidi Ágoston: Lefelé kerekítve? (1. oldal)
XXI. ÉVFOLYAM 38. SZÁM Mtg ■^'ShS uaeiSfei.t ■ * F1Q^ J| I~% IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP 1977. SZEPTEMBER 17. Száraz György: 175 éve született Kossuth Lajos Tánczos Gábor: Szász szomszéd — sváb szomszéd Nemere István riportja: Két deci benzin Eörsi István, Fenákel Judit, Hárs László, Pintér Tamás, Rab Zsuzsa és Tamás István tárcája LADÁNYI MIHÁLY: i Dicshimnusz Oh, mennyire bámulom bájotok ti fennköltek! S lám szintúgy odavannak a szenvelgők, a kiművelt sznobok szalmán szürcsölik levét dalotoknak. Ah, milyen gazdag a dögunalom műveitekben, udvari zenészek! Mennyire helyén van minden, bizony, nehogy talán kikezdje az enyészet — S mennyi szonett! A műfaj dísze mind, s míg fenekünkre esve, lesve rátok, kápráznak kiguvadt szemeink, látván a műgondot (s kevés karátot) mit kismirgliztek és kikalapáltok: sajnáljuk, hogy anyaguk puszta bádog. Kommunizmus A Pénzügyminisztérium Deviza Főosztálya sárga inggombokat adna ibolyaszínű nadrággombokért! A szerelem olykor A szerelem olykor jóságosan leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe. Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen az ember tartozik annyival érzelmesnek, mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is, midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON: LEFELÉ KEREKÍTVE? Furcsa választás elé került a tanácselnök. Ünnepi beszédének két változatát olvasgatta, hasonlítgatta, latolgatta egész délután. Melyik mellett döntsön? Úgy lenne jó, mormogta, ha a kettőből egy elfogadható harmadikat gyúrhatnék. De hát ezek nem párosíthatók. Elém tolta a lapokat. Nézd meg, biztatott komoran, igazam van-e. Igaza is volt meg nem is. A szövegek valóban nem vegyülhettek. Tisztesen unalmas közhelyekből, megszokottan szabályos sorrendbe szedett kitekintésekből, nehézkesre duzzasztott, kanyarított mondatokból állt az egyik. Ügyes ötletességgel, merészebb ellenpontozással, érzékelhető, bár kissé mesterkélt lendülettel készült a másik. Ezt csúsztattam vissza az asztalra. Néhány törlés, javítás, kiegészítés árán megszabadulhat főfájásától a szónok, ajánlottam a segítséget mindjárt. Fölösleges tovább emésztstődnie. Vagy mégsem? Tompított indulaté, kesernyés kifakadást kaptam válaszul. Megtörtént már ugyanis az elnökkel, hogy egy termelőszövetkezeti közgyűlésen fölszólalván lezáratlan, azaz hétpecsétesnek vélt ügyeket feszegetett, a szövetkezeti demokráciát pedig követelményként értelmezte. Nyugtalanul és nyugtalanítóan viselkedett. Ő maga hetekkel később értesült arról, hogy nem azt nyújtotta, amit „a tagság várt”. Mit vártak? Egyszerűbb és megnyugtatóbb fölszólalást, simább és személytelenebb hangot. Jó. És kik várták ezt? Ha ide, a megyéig eljutott a hír, csak akadtak néhányan, veregette hátba a vádlottat hivatali fölöttese. Persze, nincs baj. De a közérthetőségre, az egyszerűségre nem árt figyelni! Még egyszer elérte emberünket az aprócska hullámverés. Névnapi vacsorán arra bujtogatták a jókedvű és kaján cimborák, rögtönözne pohárköszöntőt, hiszen hallották hogy úgy beszél, mint valami színész. Ezek után a tanácselnök most az első szöveget tette a táskájába. Otthon majd alakítgat, csiszolgat rajta valamicskét, és mikor eljő az idő, fölolvassa szép tagoltan, lágyan, közérthetően. Így búcsúztunk. Nem tudhatom, mint érzett a képességét, műveltségét, ízlését megcsonkító előadó, összehajtogatván az utolsó papírlapokat. Ismerem viszont azt a beszédet, amely ugyanebben a megyében, ugyanezen a ünnepen hangzott el egy vezető politikus szájából. Bizony nem volt híjával sem a nyugtalanító tényeknek, sem a bonyolult magyarázatoknak. Tekintettel a valóságra, melyből mindezek vétettek, továbbá a hallgatóságra, mely éppen erre a nem kevéssé nyugtalanító és bonyolult valóságra volt kíváncsi Más kérdés, hogy a hallgatóság kíváncsiságára sokan nem kíváncsiak. Hadd hozzak egy-két példát erre. Rangsorolás nélkül. Közös forrásokat érdemes nyomozni úgyis. Engem egy Váci-vers elutasítása hökkentett meg igazán. Ez úgy esett, hogy valamelyik nagyvárosunk népfront-bizottsága műsorra kért javaslatot. irodalmi Három verset is vitt magával az illetékes: legyen miből válogatni. Nem hitt azután a fülének. Mert a legjobb, a legalkalmasabb művet első hallásra elvetették a döntnökök, kisütvén, hogy „nem eléggé világos”, mi több „követni és értelmezni kell, ami a hallgatóságot megzavarná”. Kivédhetetlen érvelés, panaszkodott a megkínzott népművelő. Mert úgy igaz, hogy a verset értelmezni kell. Többek között ezért is készült. Tagadhatatlan az is, hogy az értelmezés szellemi erőfeszítést kíván. Oda torkollik így a kérdés, hogy a hallgatóság vállalja-e, netán zokon veszi-e a feladatot. Hogy igen vagy nem, vajon ki állíthatná csalhatatlanul. Mindenesetre ennek a bizottságnak a tagjai ismerni vélték a titkot. Csak tovább ne adják, szívott nagyot és dühöset cigarettájából a mi népművelőnk. Majd így folytatta: „Meghívtak az ifjúsági szervezet egyik járási tanácskozására. Főleg a propagandáról esett szó. Okítási szándékkal. Kint zuhogott az eső. Bent az előadó erre azzal kezdte, hogy a vita várható élénksége majd fölülkerekedik a nyomasztó, álmosító hangulaton. Igyekezzünk tehát, mert ez rajtunk múlik. Ebben a kedélyeskedő, fölényeskedő hangnemben is folytatta. Megjegyzem, hogy olyan kérdéseket, amelyeknek megoldása nem rájuk tartozik, egyesegyedül az izgágák és tájékozatlanok tesznek föl. Míg az ifjúság józan és öntudatos tömegei a termeléssel, a tanulással, a környezet szépítésével, valamint a sportolással és a szórakozással törődnek. Ebben a sorrendben. Nyilván egyöntetűen is, ahogy a józan tömegekhez illik. Mi csak ült! ,k és hallgattuk a mesét. Vita természetesen nem volt. A bágyadtságon és egyebeken nem kerekedtünk fölül. Előadónk derűlátó jóslata nem vált be. Biztosan valamennyien a lehető legjózanabb tömegekhez tartozunk. Legalább ennyit megtudtunk magunkról.” Most már az is bosszant, ha akár humoros vagy gunyoros fenntartással hivatkoznak az egyarcú tömegre. Milyen alapon teszi, aki teszi? Magát hová sorolja? Milyen mércéhez igazodik? Milyen határokat képzel el? Magam úgy tapasztaltam, hogy az emberek kizárólag abban egyformák, amiben tudatlanok, tehetségtelenek, kiszolgáltatotta k. A tudás, a lehetőség, a szabadság egyénivé, sajátossá formál. Hát akkor melyik oldalunk, álláspontunk, szintünk értékesebb? Melyiket kell elsősorban tudomásul venni? Melyik érdemli, sőt követeli a kibontakozást és a kibontakoztatást? Ilyen meggondolások miatt berzenkedem az állítólagos tömeg állítólagos ismerői avagy éppen szószólói ellen. Hiszen valóságismeret dolgában a közösségek, csoportok, rétegek végtelenül sokszínű és sokszintű, mozgalmas képe uralkodik nálunk. Napról napra javuló, emelkedő átlaggal. Csakhogy itt az átlag emelkedése éppen a sajátosság, az egyediség teljesedésében jelentkezik. Valamiképpen az önállóságban. Teszem azt, a házépítésben. Az öltözködésben. Az újításban. Az utazásban. A lemezhallgatásban. A társadalmi tevékenységben. A versmondásban. A vetélkedésben. Ha nem is mindegy, milyen területen, az irány maga kétségtelenül gazdagodást mutat. Tapasztalat, tudás, műveltség, tevékenység, érdeklődés eme szüntelenül változó és terebélyesedő folyamatában azután ugyan hol akadhatunk közös és állandó jegyekre? Olyanokra, amelyek itt és most millió és millió embert tömegnek minősíteni engednének. Méghozzá éppen gondolkodásuk, igényük, ízlésük szempontjából. Képtelen kérdés. Meddő törekvés. Tény, hogy a szellemi magatartásban ki lehet tapintani alacsony, alacsonyabb, legalacsonyabb szinteket. Lassú mozgást, mozdulatlanságot is olykor. Föltárásuk, körülhatárolásuk okvetlenül szükséges: fejlesztésük lehetőségének, útjának, módjának, eszközének megkeresése és szorgosabb működtetése érdekében. Az alacsonyság és a mozdulatlanság — tény, amit számításba kell venni. De nem érv, amivel bármit cáfolni lehet. Igaz, hogy amennyire szükséges, éppen annyira nehéz megvalósítani magas igény és széles közérthetőség egybehangolását. De nem úgy van-e, hogy itt a mérce vonzerő, hajtóerő is? Ezért aki az átlaghoz akarja állítani ezt a mércét, körültekintően tegye. Ha csupán az adott tényezőkre néz, formájában hibátlanul bár, mégis hiányosan számol. Lefelé kerekít. Holott a tényezők változása és változtatása is tényező. Kölclényi Tamás kiállításáról: Barátaim ÁRA; 2,50 Ft