Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-09-17 / 38. szám - Ladányi Mihály: Dicshimnusz | Kommunizmus | A szerelem olykor • vers (1. oldal) - Körösényi Tamás: kiállításáról: Barátaim • kép (1. oldal) - Székelyhidi Ágoston: Lefelé kerekítve? (1. oldal)

XXI. ÉVFOLYAM 38. SZÁM Mtg ■^'ShS uaeiSfei.t ■ * F1Q^ J| I~% IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP 1977. SZEPTEMBER 17. Száraz György: 175 éve született Kossuth Lajos Tánczos Gábor: Szász szomszéd — sváb szomszéd Nemere István riportja: Két deci benzin Eörsi István, Fenákel Judit, Hárs László, Pintér Tamás, Rab Zsuzsa és Tamás István tárcája LADÁNYI MIHÁLY: i Dicshimnusz Oh, mennyire bámulom bájotok ti fennköltek! S lám szintúgy odavannak a szenvelgők, a kiművelt sznobok szalmán szürcsölik levét dalotoknak. Ah, milyen gazdag a dögunalom műveitekben, udvari zenészek! Mennyire helyén van minden, bizony, nehogy talán kikezdje az enyészet — S mennyi szonett! A műfaj dísze mind, s míg fenekünkre esve, lesve rátok,­ kápráznak kiguvadt szemeink, látván a műgondot (s kevés karátot) mit kismirgliztek és kikalapáltok: sajnáljuk, hogy anyaguk puszta bádog. Kommunizmus A Pénzügyminisztérium Deviza Főosztálya sárga inggombokat adna ibolyaszínű nadrággombokért! A szerelem olykor A szerelem olykor jóságosan leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe. Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen az ember tartozik annyival érzelmesnek, mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is, midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON: LEFELÉ KEREKÍTVE? Furcsa választás elé került a ta­nácselnök. Ünnepi beszédének két változatát olvasgatta, hasonlítgat­­ta, latolgatta egész délután. Melyik mellett döntsön? Úgy lenne jó, mormogta, ha a kettőből egy elfo­gadható harmadikat gyúrhatnék. De hát ezek nem párosíthatók. Elém tolta a lapokat. Nézd meg, biztatott komoran, igazam van-e. Igaza is volt meg nem is. A szövegek való­ban nem vegyülhettek. Tisztesen unalmas közhelyekből, megszokot­tan szabályos sorrendbe szedett ki­tekintésekből, nehézkesre duzzasz­tott, kanyarított mondatokból állt az egyik. Ügyes ötletességgel, me­részebb ellenpontozással, érzékel­hető, bár kissé mesterkélt lendü­lettel készült a másik. Ezt csúsz­tattam vissza az asztalra. Néhány törlés, javítás, kiegészítés árán megszabadulhat főfájásától a szó­nok, ajánlottam a segítséget mindjárt. Fölösleges tovább emész­ts­tődnie. Vagy mégsem? Tompított indula­té, kesernyés kifakadást kaptam vá­laszul. Megtörtént már ugyanis az elnökkel, hogy egy termelőszövet­kezeti közgyűlésen fölszólalván le­záratlan, azaz hétpecsétesnek vélt ügyeket feszegetett, a szövetkezeti demokráciát pedig követelmény­ként értelmezte. Nyugtalanul és nyugtalanítóan viselkedett. Ő ma­ga hetekkel később értesült arról, hogy nem azt nyújtotta, amit „a tagság várt”. Mit vártak? Egysze­rűbb és megnyugtatóbb fölszóla­­lást, simább és személytelenebb hangot. Jó. És kik várták­ ezt? Ha ide, a megyéig eljutott a hír, csak akadtak néhányan, veregette hátba a vádlottat hivatali fölöttese. Per­sze, nincs baj. De a közérthetőség­re, az egyszerűségre nem árt figyel­ni! Még egyszer elérte emberünket az aprócska hullámverés. Névnapi vacsorán arra bujtogatták a jóked­vű és kaján cimborák, rögtönözne pohárköszöntőt, hiszen hallották hogy úgy beszél, mint valami szí­nész. Ezek után a tanácselnök most az első szöveget tette a táskájába. Ott­hon majd alakítgat, csiszolgat raj­ta valamicskét, és mikor eljő az idő, fölolvassa szép tagoltan, lá­gyan, közérthetően. Így búcsúztunk. Nem tudhatom, mint érzett a ké­pességét, műveltségét, ízlését meg­csonkító előadó, összehajtogatván az utolsó papírlapokat. Ismerem viszont azt a beszédet, amely ugyanebben a megyében, ugyan­ezen a ünnepen hangzott el egy vezető politikus szájából. Bizony nem volt híjával sem a nyugtalaní­tó tényeknek, sem a bonyolult ma­gyarázatoknak. Tekintettel a való­­ságra, melyből mindezek vétettek, továbbá a hallgatóságra, mely ép­pen erre a nem kevéssé nyugtala­nító és bonyolult valóságra volt kí­váncsi Más kérdés, hogy a hallgatóság kíváncsiságára sokan nem kíván­csiak. Hadd­ hozzak egy-két példát erre. Rangsorolás nélkül. Közös forrásokat érdemes nyomozni úgy­is. Engem egy Váci-vers elutasítása hökkentett meg igazán. Ez úgy esett, hogy valamelyik nagyváro­sunk népfront-bizottsága műsorra kért javaslatot. irodalmi Három verset is vitt magával az illetékes: legyen miből válogatni. Nem hitt azután a fülének. Mert a legjobb, a legalkalmasabb művet első hal­lásra elvetették a döntnökök, ki­sütvén, hogy „nem eléggé világos”, mi több „követni és értelmezni kell, ami a hallgatóságot megzavarná”. Kivédhetetlen érvelés, panaszkodott a megkínzott népművelő. Mert úgy igaz, hogy a verset értelmezni kell. Többek között ezért is készült. Ta­gadhatatlan az is, hogy az értelme­zés szellemi erőfeszítést kíván. Oda torkollik így a kérdés, hogy a hall­gatóság vállalja-e, netán zokon ve­szi-e a feladatot. Hogy igen vagy nem, vajon ki állíthatná csalhatat­lanul. Mindenesetre ennek a bizott­ságnak a tagjai ismerni vélték a titkot. Csak tovább ne adják, szí­vott nagyot és dühöset cigarettájá­ból a mi népművelőnk. Majd így folytatta: „Meghívtak az ifjúsági szervezet egyik járási tanácskozá­sára. Főleg a propagandáról esett szó. Okítási szándékkal. Kint zuho­gott az eső. Bent az előadó erre az­zal kezdte, hogy a vita várható élénksége majd fölülkerekedik a nyomasztó, álmosító hangulaton. Igyekezzünk tehát, mert ez rajtunk múlik. Ebben a kedélyeskedő, fö­lényeskedő hangnemben is folytat­ta. Megjegyzem, hogy olyan kérdé­seket, amelyeknek megoldása nem rájuk tartozik, egyesegyedül az iz­gágák és tájékozatlanok tesznek föl. Míg az ifjúság józan és öntudatos tömegei a termeléssel, a tanulással, a környezet szépítésével, valamint a sportolással és a szórakozással tö­rődnek. Ebben a sorrendben. Nyil­­ván egyöntetűen is, ahogy a józan tömegekhez illik. Mi csak ült!­ ,k és hallgattuk a mesét. Vita­­ termé­szetesen nem volt. A bágyadtságon és egyebeken nem kerekedtünk fö­lül. Előadónk derűlátó jóslata nem vált be. Biztosan valamennyien a lehető legjózanabb tömegekhez tar­tozunk. Legalább ennyit megtud­tunk magunkról.” Most már az is bosszant, ha akár humoros vagy gunyoros fenntartás­sal hivatkoznak az egyarcú tömeg­re. Milyen alapon teszi, aki teszi? Magát hová sorolja? Milyen mér­céhez igazodik? Milyen határokat képzel el? Magam úgy tapasztal­tam, hogy az emberek kizárólag ab­ban egyformák, amiben tudatlanok, tehetségtelenek, kiszolgáltatott­a­ k. A tudás, a lehetőség, a szabadság egyénivé, sajátossá formál. Hát ak­kor melyik oldalunk, álláspontunk, szintünk értékesebb? Melyiket kell elsősorban tudomásul venni? Me­lyik érdemli, sőt követeli a ki­bontakozást és a kibontakoztatást? Ilyen meggondolások miatt berzen­kedem az állítólagos tömeg állítóla­gos ismerői avagy éppen szószólói ellen. Hiszen valóságismeret dolgá­ban a közösségek, csoportok, réte­gek végtelenül sokszínű és sok­szintű, mozgalmas képe uralkodik nálunk. Napról napra javuló, emel­kedő átlaggal. Csakhogy itt az átlag emelkedése éppen a sajátosság, az egyediség teljesedésében jelentkezik. Valami­képpen az önállóságban. Teszem azt, a házépítésben. Az öltözködés­ben. Az újításban. Az utazásban. A lemezhallgatásban. A társadalmi te­vékenységben. A versmondásban. A vetélkedésben. Ha nem is mind­egy, milyen területen, az irány ma­ga kétségtelenül gazdagodást mu­tat. Tapasztalat, tudás, műveltség, tevékenység, érdeklődés eme szün­telenül változó és terebélyesedő fo­lyamatában azután ugyan hol akad­hatunk közös és állandó jegyekre? Olyanokra, amelyek itt és most millió és millió embert tömegnek minősíteni engednének. Méghozzá éppen gondolkodásuk, igén­yük, íz­lésük szempontjából. Képtelen kér­dés. Meddő törekvés. Tény, hogy a szellemi magatar­tásban ki lehet tapintani alacsony, alacsonyabb, legalacsonyabb szin­teket. Lassú mozgást, mozdulatlan­ságot is olykor. Föltárásuk, körül­határolásuk okvetlenül szükséges: fejlesztésük lehetőségének, útjának, módjának, eszközének megkeresé­se és szorgosabb működtetése érde­­kében. Az alacsonyság és a mozdu­latlanság — tény, amit számításba kell venni. De nem érv, amivel bármit cáfolni lehet. Igaz, hogy amennyire szükséges, éppen annyira nehéz megvalósítani magas igény és széles közérthető­ség egybehangolását. De nem úgy van-e, hogy itt a mérce vonzerő, hajtóerő is? Ezért aki az átlaghoz akarja állítani ezt a mércét, körül­tekintően tegye. Ha csupán az adott tényezőkre néz, formájában hibát­lanul bár, mégis hiányosan számol. Lefelé kerekít. Holott a tényezők változása és változtatása is tényező. Kölclényi Tamás kiállításáról: Barátaim ÁRA; 2,50 Ft

Next