Élet és Irodalom, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-02 / 5. szám - Vidra Szabó Ferenc: Mennek a fiúk Pester • riport (16. oldal) - Somogyi Győző: Körtefa • kép (16. oldal)
VIDRA SZABÓ FERENC RIPORTJA: _________________________________________________________________\ 9 V Andráshegyen, ebben a hétszáz lélekszámú Szabolcs-Szatmármegyei faluban mindig csendesek a vasárnap délutánok. Különösen így két óra felé, amikor még nem nyitott ki a kocsma és a munkásszállító buszok sem kezdték még felszippantani a Pest felé igyekvőket. A legtöbb helyen már elfogyasztották a bőséges vasárnapi ebédet, regittak három-négy fröccsöt és most csendesen emésztenek a konyhában vagy a nagyszobában. Három családnál: Balláéknál, Sütőéknél és Lajoséknál korántsem ilyen nagy a nyugalom: csirkét vágtak, süteményt sütöttek, és most csomagol az egész háznép, pizsama, fogkefe, papucs, fehér ing kerül a’ rántott csirke mellé a kopott bőröndbe. Lajosék nagy guriga vécépapírt is tesznek a csomagba (,,azt is írták, hogy vinni kell!”), a Sütő fiú a gitárját szorongatja, hogy anélkül egy lépést se megy, Balla Feri kap egy kis üveg szilvapálinkát, hátha hideg lesz éjjel a vonaton. Sütő Tibi a nagy fehér zománclavórban megmossa a fejét, a nyakát, a fülét, aztán tiszta alsónadrágot vesz, tiszta zoknit, fehér inget, nyakkendőt, így várja a busz indulását, összecsomagolva, felöltözve, a csomag tetején az ötszázforintos gitárral. Balla Feri édesanyja közben tízszer is átjön megkérdezni, hogy mit csomagoljanak még, nehogy valami kimaradjon. A nyolcórás busz ezen az estén pontosan érkezik, igaz, tömve van, de legalább megáll, mert sokszor előfordul, hogy Andráshegyen már senki nem fér rá. Balla Ferit elkíséri az édesanyja („legalább megtudom, hová kerül”), Sütő Tibi az apjával utazik, aki Pesten dolgozik, és szólt a művezetőnek, hogy hétfőn nem megy be, mert a fia felvételét intézi. Lajos Pista egyedül vág neki az útnak, odatalál a többiekkel, van elég esze hozzá! Felnyomak,szarak a farmotoros buszra, a bőröndök a lábuk között dülöngélnek. Elindulnak, kikanyarodik a jármű a faluból. Mennek a fiúk Pestre, szakmát tanulni! Balla Feri épületasztalos lesz. Sütő Tibi szobafestő, Lajos Pista hidegburkoló. Andráshegy múltjáról és jelenéről beszélgetünk Adorján Sándorral, a falu református lelkészével: — Ezen vidéken nem voltak nagybirtokok,’ kisbirtokosok éltek, az úgynevezett hátszilvafás nemesek, és olyan szegénység volt, hogy erről a tájról vándoroltak ki legtöbben Amerikába. Az ötvenes években Ózdon voltam lelkész, ott is kilencven százalékban szabolcsiak dolgoztak. Amerikába is így mentek ki,, egymás után, és reménykedve. Ma is élnek Ausztráliában is, Kanadában is, szinte minden részében a világnak. Ma reggel harangoztattam éppen egy olyan embernek, aki itt volt boltos, kiment Amerikába, és most, nyolcvankét éves korában megtalt. Az a szokás, hogy itt is harangoztalak érte. Az elődöm nagyon jól tudott angolul, és ezt úgy hasznosította, hogy két deci pálinkáért angolról magyarra fordította a leveleket, magyarról angolra meg négy deciért. Ugyanis már a második meg a harmadik generáció, él odakint, akik már nem tudnak magyarul... Egyébként az emberek nagyon szorgalmasak voltak, és ma is azok, csak a pálinkázás a legjámborabb emberre is rányomja a bélyeget. A szilva már nagyon régen elterjedt itt, mert nincs vele gond, nő magától. Egy 1895-ös statisztika szerint több mint ezerháromszáz szilvafa volt a faluban! És nincs kibúvó, ha jönnek hazafelé a munkából vagy átmennek egymáshoz, muszáj inni. Az a mondás járja, hogy az andrási embernek fél liter pálinkától még csak jó hangulata van, de fél liter bortól berúg. Volt egy idős postamester bácsi, két éve temettük el, ő a templomba is magával vitte az üveget. Szertartásosan megtörölte a kézfejével, meghúzta, megint megtörölte és rákínálta a szomszédjára. Mondtam neki, hogy Gábor bácsi, ne tessék inni a templomban, ez rontja az emberek áhítatát. Azt mondta, hogy őt már csak ez melegíti! Na, jó, de legalább ne kínálja,a szomszédját! Azt válaszolta: milyen dolog az, hogy ő iszik, a másik meg nézi! Néhány évvel ezelőtt az iskolából is vittek el gyereket gyomormosásra. Meg az egyik családnál előfordult, hogy építkeztek, és a gyerek egyszercsak összerogyott. Ott volt a pálinka, ivott mindenki, hát ivott belőle ő is! Élt itt egy régi tanító házaspár: az öregek mégnyolcvanévesen is olyan pontosan szépen írtak, még a helyesírásuk is jó volt! Most elég sok képesítés nélküli tanít, és az első évben a gyerekek szinte együtt tanulnak a tanárjukkal. Nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a gyerekek kikerülnek a falu közösségéből, ahol mégis összetartoztak, és a városban nagyon sokan nem tudnak megállni a saját lábukon. Átveszik a külsőségeket, aztán jön a papír, hogy a fiatalembert kizárták az iskolából vagy hogy kitiltották Pestről, mert erre is volt már példa. A feleségem a postán dolgozik, sokszor előfordul, hogy elmennek hozzá a szülők megkérdezni, van-e levél a fiuktól vagy lányuktól. Sokszor azt se tudják pontosan,hol keressék a gyereküket. Járatlanok Pesten... • Az általános iskola udvarán beszélgetünk a szülők egy csoportjával a gyereknevelésről, pályaválasztásról. — Engem hároméves koromban vert meg az apám először és utoljára— kezdi egyikük—, mert nem ettem meg, a vajaskenyeret. Én is szeretem a gyerekeimet, csak az a baj, hogy amikor a munkából hazajövök, kevés időm marad. Vasárnaponként szoktam játszani velük egy keveset, felültetem a kislányt a nyakamba meg leállok focizni a fiammal. A kislány tanítónő vagy óvónő szeretne lenni, de addig még sok idő van hátra. Biztatom is őket, hogy tanuljanak, mert a tudás manapság nagyon sokat ér. Látom a televízióban a vetélkedőket, az okosabbak öt-hat perc alatt megkeresnek annyit, amennyiért nekem egy hétig kell dolgoznom. A fiam sofőr akar lenni, vagy szobafestő. Az iskolában is elég jól rajzol, a múltkor azt kérdezte tőlem, apukám, van-e olyan szakma, hogy valaki csak otthon magának rajzol? Mondtam, hogy van, de ahhoz főiskolát kell végezni. — Nálunk hagyomány az építőipar — veszi át a szót egy negyven év körüli édesanya. — A nagyapám és az apám kőművesek voltak, kőműves a férjem, és a nagyobbik fiam is annak tanul Pesten. Az első évet itt végezte Szálkán, de mindig csak a gitározás járt az eszében, úgyhogy nagyon rossz bizonyítványa lett. Az uram akkor még maszek volt, de nem valami jól ment neki, kicsi falu ez, kevés az építkezés. Az se megoldás, hogy mindig a harmadik meg a negyedik faluba járjon el dolgozni, mondtam neki, hogy eredj fel Pestre, vidd a gyerekét is, hátha jobb lesz! És tényleg jobb is lett. A fiam amúgy nagyon józan életű, egyáltalán nem iszik, csak ruhára költ, meg néha elmegy moziba. Nemrég megnövesztette a haját, de én nem bánom, mert jól áll neki, még úgyis huzatos helyen dolgozik, legalább védi a fülét. A kisebbik fiam még csak második osztályos, neki még van ideje a pályaválasztásra. Nálunk, mondom, hagyomány az építőipar, de ha máshoz lesz kedve, én nem állom útját. — Két lányom van — folytatja egy másik szülő —, az egyik tizennégy éves, a másik tíz. Az a helyzet, hogy most már a gyerekek akarnak nekünk parancsolni! A nagyobbat tízszer annyit nevelem, mint a kicsit, mégse látszik rajta. Nem elég ha erélyesen rászólok, néha oda is kell húznom! Mert ő csak azt csinálja, amihez kedve van, csak azt eszi, amit szeret. Őneki besült hús kell, a házikolbász is csak frissen jó, mert amikor megszárad, már nem ízlik. Valamelyik nap mondom neki, hogy zárja be a disznókat. Hát nem rossz helyre zárta be őket?! Nem tudja, melyik disznónak hol a helye, mert őt az nem érdekli, pedig látja mindennap. Csak a divat jár az eszében, minden nap másik ruha kell, de ha megveszek egy komoly holmit, akkor abban lenne egész nap. Hiába mondom, hogy vesse le, majd estére felveheti, ha megy egy jobb helyre. Nyáron a téeszbe jár segíteni, oda szívesebben felmegy, de azt már nem lehet mondani, hogy törölgessen el, mert összetörné a tányérokat! ... Azt nem mondhatnám, hogy nem tanulnak, tanulnak ezek maguktól. És fogok is rájuk áldozni, mert ma már az iskola beszél! A fiatalság szökik a téesztől, egykét fiatal legény lézeng a miénkben is. Mindegy, hogy minek tanul, csak tanuljon! Fő, hogy a földet ne túrja, mint ahogy mi túrtuk egész életünkben! Aztán, amikor férjhez mennek, én nem bánom, mit csinálnak, ha kedvük tartja, elköltöznek a városba, ha meg akarnak) ide jönnek lakni. Nagy ez a ház, elférnének benne... Egy évvel ezelőtt a nyolcadik osztályban tizenhárom fiú végzett. Ebből hatan Pestre kerültek szakmunkástanulónak: három épületasztalos, egy szobafestő, egy vasöntő és egy a gépszerelő szakmában. Egy fiú jelentkezett a közeli Baktalórántházára traktorszerelő tanulónak, hárman Mátészalkára, szakközépiskolába és egyikük a vásárosnaményi gimnáziumba. Végül ketten a Csepel Művekbe mentek dolgozni, betanított munkásnak. A gimnazista fiúnak maszek villanyszerelő az apja, a szakközépiskolások apjának, nagyapjának húszhuszonöt hold földjük volt, a pesti szakmunkástanulók szinte valamennyien egykori cselédek utódai. A két csepeli betanított munkás kosárfonó-vályogvető cigány családból származik. Mindez lehet véletlen is, de lehet pontosan nyomon követhető társadalmi folyamateredménye is. Sütő Tibi édesanyja nyolc gyereket nevelt fel. Szegény családból származik, ők is tízen voltak testvérek. Amikor a férjével összekerültek, kondásnak szegődtek egy közeli faluba, majd a férje Pestre ment munkát vállalni. — Azt mondta, hogy én ne dolgozzak, csak végezzem a háztartási munkákat, majd ő keres, és beosztjuk, ahogy tudjuk. El is ment Pestre, a Betonútépítő Vállalathoz, segédmunkásnak, most múlt tizenöt éve, hogy ott dolgozik. Amikor a nagyobbik fiam tizenhat éves lett, kérdezi, hogy hová menjen, hát megy ő is az apjával! örült is az emberem, hogy most már nem egyedül kell járnia. Aztán a második fiam, a Vili, az is elment tizenhat éves korában. Akkor a követ,kező kisfiam, az is tizenhat éves lett, az is ugyanannál a vállalatnál dolgozik azóta. És nem hagyták el a munkahelyüket, egyikük sem örül isaz apjuk, hogy együtt vannak. A Jenő fiam elvégezte a nyolc osztályt, és jöttek Pestről, hogy hová óhajtana menni tanulni. Az én kisfiam azt a célt választotta, hogy vasöntőnek megyen. Mondom, te, Tibiké, te nem lehetsz más, csak szobafestő. Legalább lesz, aki kifesti a lakást, ha oda kerül a sora. Amikor az első kisfiam elment, három hónapig betege lettem... Jaj, mindig azon voltam, hol üti el őket a villamos, hol éri őket valamilyen baj! Aztán, most meg már úgy telik el a hetem, hogy várom őket. Általában péntek este érkeznek, először a Jenő fiam szokott jönni a Tibivel. Aztán a tizenegyessel jönnek a többiek, az egész. Akkor aztán azt se tudom, hogy mit csináljak. Ott van az étel, az ágy meg van vetve, olyankor, ha beteg vagyok is, úgy érzem, nem fáj semmim. Mondják, hogy anyu, ezt főzzél, azt se tudom, mossak, főzzek, takarítsak? ... Amikor mennek visszafelé, akkor külön készítek csomagot a Jenő fiamnak, külön Tibikének, ha a menyem férjestül hazajön, akkor külön azoknak, akkor még az uramnak is külön ... Elmennek, ahhoz sincs erőm, hogy kikísérjem őket a Buszhoz, kezdek újra szomorkodni. Bemegyek az egyik szobába, nem látok senkit. Bemegyek a másik szobába, ott sem látok senkit. Úgy érzem, hogy üres az egész ház, nincs senki! Persze, akkor legtöbbször sírok, így telnek az én napjaim! Míg aztán írják, hogy anyu, ekkor meg ekkor megyek! Akkor már egy kicsit vidámabb vagyok!... • Eléggé elterjedt vélekedés, hogy a fővárosi építőipari kollégiumokban a szakmunkástanulók isznak, verekednek, kártyáznak, mert kiszakadtak otthoni környezetükből, és az új körülmények között még nem találták meg a helyüket; sok közöttük a cigány és a szabolcsi, tehát sok a szabolcsi cigány is, és hétvégeken a fekete vonat hozzáviszi őket. Megkérdeztem az egyik kollégium néhány nevelőtanárát is, hogy szerintük milyen a gondjaikra bízott „gyerekanyag”? „Alacsony , nívójú iskolákból jöttek, ott is a gyengék közé számítottak!’’ „Anynyit dolgoztatták őket, hogy nem volt idejük a tanulásra! Hajnali négykor-ötkor keltek!’’ „Úgy elkényeztetik máma ezeket a gyerekeket, még a reggelit is tálcán kapják!’’ „Nagyon messziről jöttek ezek a gyerekek!...” „Alig van egy-kettő, aki tud késsel-villával enni!” „Sok a tetves közöttük!..„A szorzótáblát is mi tanítjuk meg nekik!” „A legtöbben olyan paraszti vagy egyéb szakképzetlen fizikai rétegből jönnek — írja Csákó Mihály és Liskó Ilona a Szakmunkásképzés és társadalmi mobilitás című, a Valóságban megjelent cikkben —, ahol a szakmunkásképzés az emelkedés egyetlen alternatívája. Egyéb középiskolában való továbbtanulás a gyerekek tanulmányi eredménye, iskolához-tanuláshoz fűződő viszonya és a szülők anyagi-egzisztenciális helyzete miatt ezekben a családokban fel sem merül. Ha a gyereknek nem sikerül szakmát tanulnia, szülei szakképzetlen szintjét reprodukálja. Az innen indulók egyértelműen társadalmi emelkedésként élik át a szakmaszerzést: nem egy-egy konkrét szakma vonzza őket, hanem a biztos egzisztenciát ígérő szakmunkás státusz. A szakmunkásrétegbe kerülés puszta ténye is mobilitást jelent számukra...” „.. . Hogy a gyerek milyen társadalmi környezetből származik, többé-kevésbé azt is meghatározza, hogy milyen szakmát tanul. Bizonyos szakmák jobbára csak a foglalkozási és iskolázottsági hierachia magasabb fokairól érhetők el, mások viszont az alacsonyabb fokozatokon álló szülők gyerekei számára is nyitva állnak. Az építőiári szakmunkástanulók között például az átlagosnál magasabb a mezőgazdaságban foglalkoztatott szülők aránya, míg például az autószerelők esetében gyakori, hogy a szülők nem fizikai munkát végeznek ...” Mennek a fiúk Pestre Somogyi Győző: Körtefa ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI és politikai HETILAP Főszerkesztő: JOVÁNOVICS MIKLÓS Helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: 1054 Budapest, Széchenyi utca I. Telefon: 310—920. 310—028. 310—929. 14 óra után 113—221 MEGJELENIK KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT,NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT, Budapest VTT.. Lenin krt 9—11 Levélcím: 1906 Postafiók 323 Telefon 221 —285 MüVnPN Felelős kiadó SIKLÓSI NORBERT Igazgató, 80—403. Szákra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató “ “‘ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlac Irodánál (postacím: Budapest, V., József nádor tér 1. — 19001 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—98162 pénzforgalmi jelzőszámára SZOMBATON Előfizetési díj: negyedévre 48 forint, fél évre 96 forint, egész évre 192 forint INDEX 25 244 . HU ISSN 0424—8818 , 16 OLDALON