Élet és Irodalom, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 4. szám - Hegedüs Géza: Egy szobor hiányzik • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - M. Z.: Lázadás az autóbuszon • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - -laji: Beszerzést tervezni • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (iszlai): Makutyi dumák (9. oldal) - Tettamanti Béla: rajzai (9. oldal) - Tóth Bálint: Költőnők, parodizálva • vers (9. oldal)
■■■l—Viiia—uiiiii««i.jwmmw; paratlan oldal in miiiMiiiii ni f imii—i ir—Trinr EGY SZOBOR HIÁNYZIK Szeretem a Margitsziget szoborpantheonját. Nem állítom, hogy külön-külön valamennyi portré tetszik, mint műalkotás, valójában elég kevés szép szobor van a kultúránk múltját idéző sétányvidéken.Mégis, akármilyen a szobor, így, együtt olyan jóleső látomását adja legnemesebb örökségünknek, szellemi kincstárunknak, hogy időről időre kisétálok a feleségemmel ama faragott arcmások közé, mint aki számbaveszi, mit is kapott lélekbeli gyönyörűségben a hazai évszázadoktól. Nemrég megint ott sétálgattunk,s egyszerre csak az jutott eszembe, hogy lelki nagybátyám, Arany János után, felkeresem hitem szerint a legeslegeurópaibb s félreismerhetetlenül legmagyarabb szellemi atyámfiát, Krúdy Gyulát, akinek mondatai valahogy úgy hatnak idegzetnek tudományosított lelkemre, mint legkedvesebb italaim, a skót whisky, az orosz vodka, a francia konyak vagy a legtősgyökeresebb hazai törköly. Tehát elkezdtük keresni Krúdy Gyulát — és nem találtuk. Nem akartam hinni a szememnek, illetve kutató tehetségemnek. Hiszen képtelenség, hogy ebben a pantheonban Krúdynak nincs szobra. Pedig nincs. Bevallom őszintén: igazán jól ismerem Mikszáthot, Móriczot..., de lélekbeli nagyapám, Jókai után, én Krúdy Gyulát szeretem a legjobban minden magyar prózaíró között. Ha véletlenül franciának születik, ő lett volna Marcel Proust (és ha Proust magyarnak születik, ő lett volna Krúdy). Miféle szórakozottság felejtette ki ebből a szoborparkból Krúdy Gyulát? Vagy azok az illetékesek, akik elgondolták és megvalósították ezt a lélekhez szóló szoborparkot, nem tudták, hogy a magyar prózastílus legnagyobb művésze Krúdy Gyula volt? Tudom, van Budapesten Krúdy utca (én szebb, látványosabb utcát vagy utat vagy teret adtam volna neki), itt-ott van Krúdy-emlékmű is. De a jó hétszáz éves magyar irodalom egyik törvényes örököseként sehogyan sem értem, ki felejtette ki és hogyan is felejthette ki egy magyar pantheonból Szindbád, a Vörös Postakocsi, a Napraforgó, az Asszonyok díja, a Rezeda Kázmér prózapoétáját, a XX. század európai irodalmának legmagyarabbul legeurópaibb és legeurópaibbul legmagyarabb prózaművészét? Hadd említem meg, hogyha olyan derék hajdani bürokratának, mint a jóemlékezetű Kamermayer Károlynak van tere is, szobra is Budapest belvárosában, vajon a bürokráciánál sokkalta értelmesebb magyar szónak, dallamnak, képnek, szobornak miért nincs annyi becsülete, mint egy kétségkívül derék közhivatalnoknak? Derkovitsnak van utcája és tere (nagyon is indokoltan), de Csontvárynak nincs! Kálmán Imrének van utcája (igen helyesen) de Lehár Ferencnek, Jacoby Viktornak és Ábrahám Pálnak nincs (pedig ők négyen képviselik a világhódító magyar operettet). Boross Elemérnek, a magyar avantgárd dráma kezdeményezőjének és egyetlen sikeres szerzőjének nincs utcája. Paulay Ede, Ditrói Mór, Hevesi Sándor — a magyar színházi rendezés nagy újítói — megkapták utcájukat, de a valamennyit megelőző, első igazán európai magyar rendező, Molnár György még egy mellékutca erejéig sem megbecsült. Justh Zsigmond, Czóbel Minka, a magyar modernség előkészítőinek nevét se utca, se szobor nem őrzi sehol. Ady legkezdetibb harcostársainak, a Holnaposok közül például Emőd Tamásnak egy lakótelepi mellékutca sem jutott. És talán a most százéves, világszerte ismert magyar drámaíró, Bartók Csodálatos Mandarinjának librettószerzője, Lengyel Menyhért is kiérdemelt már legalábbis egy utcácskát, úgy szeretett Budapestjén. És a legédesebb és legbudapestibb poétának, Szép Ernőnek is kijárna talán egy kis utca, sőt talán még egy szerény mosolyú kis szobor is Budapesten. Hát mindez azért jutott eszembe, mert a Margitsziget szoborpantheonjában nem találtam Krúdy szobrára. Persze, hogy ezzel kell kezdeni, de gondoljunk a többiek■re is! Hegedűs Géza LÁZADÁS AZ AUTÓBUSZON Az autóbusz-történeteket nem lehet abbahagyni. Hiszen járműveken ,töltjük életünk majd egyötödét. S ez mennyivel változatosabban eltöltött idő, mint az otthoni vagy a munkahelyi. Természetes hogy itt adódnak kedvderítő és elkeserítő pillanataink. Tegnap, például. Én állok. Állni szoktam. Közelemben csinos fiatalasszony ül, mellette kapaszkodik a kisfia, nyolc-kilencéves. — Én most leszállok, Tamáska, ülj le gyorsan a helyemre! Ez eddig ismerős, minek boszszantsam magam vele. Hanem a folytatás! A kisfiú bizonytalan, lát egy kis görbe öregasszonyt, nem éri el a kapaszkodórudat, csak egy ülésbe fogódzik. Az éber mama észreveszi kisfia erkölcsi megingását. — Te csak ne pislogj mindenfelé! Azt mondtam, a helyemre ülsz, és kész... Ne felejts el a harmadik megállónál leszállni! Megértetted? — Igen, mama. Mások is az utolsó pillanatra hagyják, hogy megmozduljanak. A legfürgébbek leülnek, Tamáska is. A gondoskodó mama még utoljára is figyelmeztető tekintetének kényszerítő súlya alatt A görbe öregasszonynak, meg a többi nyavalyásnak nem jut hely. Most jön az, amiért mégis megírtam. A kisfiú óvatosan utána néz az anyjának. Végre biztosan kiszabadul az óvó tekintet béklyójából, a busz továbbindul. Most. Még mindig lopva, feláll. — Néni... Ez hőstett. Ez lázadás. Megcsillan előttem a jobb jövő lehetősége. Lesznek gyerekek, akik szembeszegülnek megszokott törvényeinkkel. Csakhogy... Mire az öregasszony észrevenné, a kisfiú helyére már le is ül egy magabiztos harmincéves úr, körül sem figyelve, újságot olvas. Futólag, mintegy atyaian meg is simítja a gyerek fejét. Tamáska elvörösödik, de nem meri mondani, hogy ő nem neki, hanem az öreg néninek... Ráérne, hiszen még három megállónyit megy, de lassan az ajtó felé sompolyog.. Most vereséget szenvedett, de én továbbra is neki szurkolok. Hogy ne sikerüljön az anyukának kinevelnie belőle ezt a lázadást. Mert az anyuka még úgyis megpróbálja, s a társadalom, az autóbusz társadalma is az anyukának segít. M. Z. Tettamonti Béla rajzol TÓTH BÁLINT: Költőnők, parodizálva RAB ZSUZSA a nosztalgikus pápai kollégyom udvara! Első selyemharisnya! Rózsa íze! A zongorán a botló „Für Elise”, s a kabhegyi szalonkules szaga. S utána hány sivatag éjszaka! Majd vad grúz szablyák Villogása vár, és duruzsol egy nagy réz-szamovár, és Vinokurov tölt teát maga. Zord Ahmatova, édes Jeszenyin, hadd lehessek társatok, társaim! Mutasd meg, Adám, költővé szeretsz-e? Milyen vagyok? (Szólj, szurdokos Gerence!) Kívül páncélom hordja önmagát, s belül puha — legyintés — mint a Rák. BESZERZÉST TERVEZNI Volt idő, mikor kellemesen elszórakoztatott az árváltozásokat elővezető újságcikkek egyrészt-másrészt fogalmazása. Főként akkor mulattam jóízűen, ha a cikkírók úgy próbálgattak gazdasági bánkódásomból kirángatni, hogy azt mondták: ennyi és ennyi százalékkal megy föl — mondjuk — a vaj ára, ezzel szemben ennyi és ennyivel lett olcsóbb — mondjuk — a nyugágyvászon. . Mostanában, ha lehet, még tréfásabbak a vásárlói komorságomat földerítő sajtóközlemények. Azzal indítanak, hogy bizonytalan százalékok helyett konkrét forintokban adják meg a — veszteségeimet helyrebillentő — nyereségeimet. Például: „A kétliteres vesszőfonatú demizson 1 forinttal lett drágább, míg a műanyaggal kombinált 20 fillérrel olcsóbb." Az ilyesmitől határozottan jókedvre derülök. Különösen, amikor — ugyanennek az árőrjárati cikknek másik bekezdésében — rábukkanok a bűbájos kis abszurdra: „Időleges (legalább féléves) árstabilitás híján képtelenek (ma még legalábbis) forgalmat, beszerzést tervezni a kereskedők." Vajon vigasztalja-e a kereskedőket, hogy a vevők még képtelenebbek? -laji PARDI ANNA a mélyértelmű? Az iskolában sem értettem őket, hová ragadtak immaginárius számok?, arany szandálban koldul Zaratusztra és Szemirámisz kertjében csavargók, misztikus virágok, bocsássatok meg! Szoc-szürreál rózsafüzérgyöngyöse zuhog, (de jól jönne most egy rím! mondjuk: látni) a férfi-meteort villantó egekig vagy a csontrejtő földbe, mely mélységesen mély, mint egy cserép muskátli. Makutyi dumák Mottó: Vérkeringünk? Vérkeringünk? Hozzászólás „A történelmi pillanatokat nehéz túlélni, de viszont aki túléli, az történelmi pillanatokat élt meg.” » Tévécseve. — Úgy veszem észre, hogy tavaly óta lényegesen jobb a memóriája is Balogh Józsefnek. — Papp Sándor vagyok. — Hát, igen. Rádiójegyzet-részlet „Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a környezetvédelem egyenlő a természetet károsító tevékenységgel.”. Közgyűlésen — Bizony, sokan meghaltak. — Nem elegen. Biológ .„Életévét súlyos veszteség érte, az irodalmat.” Ilyen gazdagok voltunk „Föltalálta a disznóba tölthető kolbászt.” Műsor ára Ali Csak ütök, és mese nincs. Menü Krúdy-jubileumra Postaló-kóstoló. Családi állapota Hős Ujak a Nap alatt Szennyvíz-kibocsájtó vállalat. Illegális szemétlerakóhely. Belsőépítészeti alkotótábor. Esemény utáni tabletta. Biztató felirat Rögtön jövök! Jó tudni „Abul el Bir — illegális mozgalmi nevén: Birahi Baki.” Fölhívás lapszerkesztőkhöz „Hagyjunk föl, elvtársak, a lefelé nivelláló passzivitással!” Színes riport „Nagy a keletje nyugaton házias leányainknak.” Hirdetés „Jogosítvánnyal elfoglaltságot keresnő. Minden érdekel — N 2118 jeligére a kiadóba”. Nyugi „A vonatok általában megérkeznek.” Katarzis előtt — Tényleg Zoli bácsi, te miért nem írsz egy drámát? — Mert nem tudok. ■— Túl vidám vagy hozzá? ■ (iszlai) KISS ANNA a vajákos Halljátok? Kipp-kipp-kipp, fel, a harangozó, kopp-kopp-kopp, le, megint patkányt kerget, bűvöl közben furulyával, pí-pí-pí, nem a tilinkós legelőn, fel-le a nyikorgó toronylépcsőn, egyre, csak egyre, huss, ti galambok! Sírok közt botozó öreganyám a kenderfoszlatóból nézi, csak nézi, áztatja a napok szálait, kendericéim, a tejút ezüst tilolófája csattan, hopp-hopp, csillag, le-lecsap hess-varjú-fekete hajamra’ 1980. JANUÁR 26.Élet ési IRODALOM