Élet és Irodalom, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-29 / 48. szám - Földeák János: Egy süket ügy - nem süket illetékeseknek • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Ilkei Csaba: Baj van a Mikulásokkal? • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Tettamanti Béla: rajza • kép (9. oldal) - Ladányi Mihály: Vázlatkönyv • vers (9. oldal)
FÖLDEÁK JÁNOS: Egy süket-ügy a nem süket illetékeseknek A hetvenéves, veteránként nyugdíjazott honpolgár, még aktív író, állami kitüntetések és irodalmi díjak birtokosa, mint még közéleti ember, pár hónapja azt vette észre, hogy értekezleteken, bizottsági és vezetőségi üléseken nem hallja érthetően az előadót, se a föl- és hozzászólókat. Ez különösen akkor volt kellemetlen, amikor ő volt azelnök, és az elhangzottakhoz a saját véleményét is nyilvánítania illett és kellett. Először eltömődésre gyanakodott, de a füle tisztasága megcáfolta. Annyit mégis kiderített, hogy csak a jobb fülére süket teljesen. S amikor a felesége minduntalan „lázadozott” a rádió és tévé túl hangos beállítása miatt, elszánta magát, hogy orvoshoz fordul. Mint politikai-mozgalmi veterán, egészségi gondozásban évek óta a H. kórház szakrendelőiben részesül. Az első orvosi konzultáció azzal végződött, hogy másnap halláskivizsgálásra küldték. A több mint egy óráig tartó alapos vizsgálat egyik eredménye a „rizikóval” is járó műtét ajánlása volt: másik eredményként hallókészülék kipróbálását vetették föl, amennyiben honpolgárunk a kissé kényelmetlen segédeszköz használatát vállalja. Persze, hogy inkább vállalta, mint a kétes végződésű műtétet. Igen ám, de a H.-kórház „nincs berendezkedve hallókészülékek szervizére”, így honpolgárunkat a hallásvizsgálat grafikonjával és egy kísérő levéllel a J. kórház audiológiájára küldték (csak csütörtökön mehet), majd ott állapítják meg, milyen hallókészülékre van szüksége. A J. kórházban közölték honpolgárunkkal, hogy lévén XI. kerületi lakos, már nem tartozhat hozzájuk, és sajnálkozva eltanácsolták a T. kórházba, mondván, annak audiológiája illetékes hallókészülékek kiutalására. Honpolgárunk úgy vélte, nem volna helyes, ha az 1. kórház audiológiájára címzett levéllel és vizsgálati leletekkel egyszerűen beállítana a T. kórház szakrendelőjébe, hátha (és joggal) igényelnék a hivatalos hozzájuk irányítást. Másnap visszament a H. kórházba, ahol meglepődtek a J. kórház audiológiai jogkörének megváltozásán, de megnyugtatták honpolgárunkat, nincs szükség a kísérőlevél címzésének helyesbítésére. A T. kórház audiológiáján, szóbeli magyarázkodás után, szívesen fogadták „ismerős” nevű honpolgárunkat, azonban egyértelműen tudomására adták, hogy a H. kórház hallásvizsgálati grafikonja és orvosi véleménye dacára , ők is hallásvizsgálatot tartanak nála, mielőtt a hallókészüléket kiválasztják ... Honpolgárunk nem tehetett okosabbat, mint udvariasan megegyezni az újabb hallásvizsgálat napokkal későbbi időpontjában. Hogy a vizsgálat és a hallókészülékek próbálgatása mennyi ideig tartott, elég arra utalni, hogy nemcsak honpolgárunk szorult rá, de mások is. Végül is kitöltötték a szabvány-űrlapot a vizsgálatról, megállapítva, milyen hallókészülékre van szükség. Azon viszont honpolgárunk már meghökkent, hogy az orvosi szakvéleménnyel alátámasztott hallókészülék-utalványt az SZTK Központban jogosítani kell; azt hitte, hogy újabb, ellenőrző vizsgálatra kerül sor. Talán ezért csodálkozott azon, hogy a sorbanállás után csupán nyilvántartásba vették az utalványozást, és pecséttel nyomatékosított igazolványt kapott róla, no, meg egy sokszorosított Tájékoztatót a további teendőkről. A következő stáció a hallásjavító készülékek szaküzlete volt. A legriasztóbb meglepetés itt érte honpolgárunkat. Közölték vele, hogy a hallókészüléket külföldről hozatják, és csak a jövő évben juthat hozzá, de az igényelt készülékek számától függően. Mert ha a honpolgárunknak kiutalt készülék már nem fér bele az első negyedévi rendelésbe, csak a második negyedévi szállítmányból kapja meg .. Bizonyára elhiszik, e tájékoztatás után honpolgárunk normális ésszel is képtelen megérteni, hogy olyan hallókészülékből, melyre rajta kívül sok más megsüketültnek is szüksége lehet és lesz (tanúbizonyság rá az audiológiákon jelentkező rossz hallásúak tömege), miért nem tartható akár egy tucat is raktáron? Miért nem, amikor a neki is orvosilag javallt hallókészüléknek már régen kialakulhatott a (mondjuk) havi mennyiségigénylési átlaga? Miért kell a hallássérülteket, dühítő „üzleti” óvatosságból, hosszú hónapokig várakoztatni?... Még nincs vége e süket-ügynek, mert minden embernek más és más a füle formája, nagysága és állása, ezért honpolgárunknak az előre írt és „jogosított” igazolással jelentkeznie kellett annál a vállalatnál, ahol a hallókészüléket kiegészítő „fülillesztőket” méretre elkészítik. Amire odaért, illetve az ügyfeleket eligazító és sorszámmal ellátó tisztviselőnő előkerült, két perccel lejárt a jelentkezési határidő. Érthető, hogy a „szabályok” értelmében honpolgárunkat „holnap tessék jönni”-re utasították. Csak azért nem kérlelte szabálysértésre a tisztviselőnőt, mert az előszobában vagy ötvenen várakoztak a rendelői sorra kerülésükre. Honpolgárunk másnap a nyitás után egy órával később jelentkezett. Sorszámot kapott, 47-en voltak előtte. Mozdulni alig lehetett a tenyérnyi előszobában, mégis türelemmel várt. Aztán fölháborodott: miért várakoztatják a síró, nyűgösködő, néhány éves kisgyerekeket is? Azon meg már megdöbbent, amikor a mellette szorongó fiatal házaspártól megtudta, hogy a tizenhat hónapos kissgyerelkükkel hajnali négy órakor szálltak vonatra Vas megyében, hogy idejében érjenek a rend -ve delésre, mert (és ezt nemcsak a házaspár mondta) a Budapesten lévő vállalat egyetlen az országban, ahol... Minek részletezni honpolgárunk háborgását? Acsorog, m°rt nem hiszi el, hogy amiket a fővárosi vállalat készít, mindazt legalább a megyeszékhelyeken létesült vállalatok ne készíthetnék el, hogy ne kellene az ország legtávolabbi részéből is Budapestre utazni a készítményekre rászorulóknak. Másfél órai keserves várakozás után honpolgárunk füleiről is „mértéket” vettek a fülillesztékhez, az elkészültét január 9-re rögzítve írásban is. Távoztakor újra megszámolta a várakozókat: 63-an voltak. Hadd idézzem e süket-ügy leendő befejezéséül a honpolgárunknak adott TÁJÉKOZTATÓ 4. pontját: „A hallókészülék kiváltsa után feltétlenül meg kell jelenni a hallókészülékkel és annak tartozékaival az audiológiai állomáson (a T. kórház címe), ahol a hallókészüléket ellenőrizzük, beállítjuk és annak helyes használatára megtanítjuk". Tekintve, hogy honpolgárunk hallókészüléke biztosra ígért megérkeztének ideje, 1981. második negyedéve még messze van, addig e süket-ügy végleges befejezése függőben marad... 1980. NOVEMBER 29. ) iwmmmmmm páratlan oldal immsxsammammmen Baj van a Mikulásokkal? A jól reklámozott áruház igazgatójának előszobájában várakozom. A nyugdíjközeli titkárnő azt mondja: legyek türelemmel, odabent kissé elhúzódik az idei télapó-jelöltek kiválasztása és eligazítása. Azoké, akik a jövő héten beöltöznek, hogy hófehér szakállal, jóságos tekintettel sétálgassanak az áruház körül, s a reklámkeret terhére cukrot, csokoládét osztogassanak. A titkárnő szerint nagy hiba ennyi tinédzserkorú Mikulást szerződtetni, mert még nem elég érettek. Csak hallottam volna, milyen közönségesek. Az igazi, kipróbált Mikulások, bizony, már nem jönnek, mert nincsenek megfizetve. No, ebből ennyi is elég, gondolom, amikor nyílik az ajtó: az igazgató, a munkaügyis és a reklámfőnök nyolc-tíz pelyhesállú és négy-öt idősebb, alkalmi Mikulásjelöltet terelget maga előtt — kissé illúziórombolóan. (Noha még nem hull a pelyhes, fehér hó, az ázott kutya dezodormentes illata suhan át a titkárságon. De hát a télapók messziről szoktak érkezni, s megizzadnak.) • Mi a baj a Mikulásokkal? — kérdem a súlytalan téma gondjaitól terhelt vezetőket, mielőtt rátérnék jövetelem egész más természetű céljaira. Sorolják. Az utóbbi években sok panasz érkezett az idősebb télapókra. Keveset mozognak, barátságtalanok, munkaidőben el-eltűnnek egy-egy féldecire a sarki kocsmába, a gyerekek pedig utánuk. Könnyen korrumpálhatok: a megengedett reklám norma (egy-két cukorka, csoki) tízszeresét is szétosztották, ha a gyereksétáltató anyukák és nagypapák borravalót csúsztattak a zsebükbe. Amikor figyelmeztették őket a munkafegyelemre és az elosztás demokratikus szabályaira, akkor némelyek Mikulás-mozgalmi múltjukra hivatkoztak és szakszervezeti jogaikat emlegették. Ezért is, tavaly több fiatalt szerződtettek. Átmenetileg voltak velük beilleszkedési problémák. Kettesével jártak, mint a rendőrök; halálkomolyan, kardot nyelve játszották szerepüket, otrombán mélyítették a hangjukat stb. Aztán egy ismeretlen járókelő a körúti lármás tömegből gombostűt szúrt a kövér Mikulás-Kovács hátsójába. Az felordított, elkáromkodta magát, mire segítségére sietett a többi tinédzser-télapó, és revansra éhesen terrorizálni kezdték a vásárlókat. De ez még semmi. Amikor a környékbeli nagyobb srácok felismerték a Mikulás-haverokat, balhéból, a nagyközönség füle hallatára csúfnevükön szólították őket; hangosan érdeklődtek, hogy kiszabadult-e már le- és felmenő rokonuk a sittről, hozzanak-e uzsonnára ragasztót, vagy kibírják anélkül estig — és így tovább. És ezt csak akkor hagyták abba, amikor a télapók bundáztak velük: megengedték nekik, hogy belenyúljanak a puttonyukba és anynyit vegyenek, amennyit akarnak. A legkínosabb mégis az ebédszünetben történt. Ifjú Mikulásaink az egyik kapualjban snóbliztak, miközben suba alól ment körbe a laposüveg, nem éppen tojáslikőrrel. („Bizony, kezdők, de roppant tanulékonyak ezek a mai gyerekek!” — veti közbe a reklámfőnök, mintha csak a Közhely-szótárból idézne.) A gonosz törpének becézett kis Mikulás egyszer csak csalást kezdett emlegetni, mire valaki szájonvágta, a többiek pedig „Puha vagy, Jenő!” felkiáltással nekiestek. A gonosz kis törpe azonban egérutat nyert, és szaladni kezdett a mellékutcában. Követték őt az üldöző Mikulások. Amíg az URH véget nem vetett a látványosságnak. „Mindez tavaly volt, csak azért meséltük el, hogy megértse az idei gondjainkat, s azt, hogy miért foglalkozunk a Mikulás-kérdéssel’’ — mondta az igazgató. Hát, igen. Ez van. És a felnőttekhez illő komolysággal rátértünk az élet egészen más (?) problémáira. Ilkei Csaba lak. Tettamanti Béla ra]za LADÁNYI MIHÁLY: . j. , , i , j ? i jífjr.io.vox fi&íí*fo'áiiífiinom. í űri oss VÁZLATKÖNYV Egyensúly Hogy vagy? — kérdezte ellenségem. Ellenség előtt szabad félnem? Örülök, hogy még élek — mondtam életuntán. Esztétika A vers kötött szavak mézízű rendje, rímet lógat bele a Végtelenbe, s tejutakból kavar tejszínhabot. Tanúsítják újságmosatlanok. Fogadóban Vendéglős lett az öreg ellenálló. Családja is — tak-tak-tak — leterít. Egy számlával. Mennyi, az istenit ?! Káromkodás -! kocsma , ateistálló. Természet Gyümölcs helyett sluszkulcsot ringat a faág, ezzel csalogatja a kismadarat. S Becőcske is, mire eljön a balatoni holtszezon, valutával megtömött pásztortáska. Világos Istent keresem a számban, amikor imádkozom, a jó keserű füstöt keresem a pipaszárban, szinonimákat keresek a szinonimaszótárban, de benned mit keressek, Kismaris? Pénteken Én lebeszéltek arról, hogy feltámadt. Jó ürügy lesz ez Pilátusnak, hogy újabb örökélet-gyanúsítottakat vezettessen a Koponyák Hegyére. BEH rei.