Élet és Irodalom, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-09 / 15. szám - Nemeskürty István: Krúdy Gyula: Kánaán könyve • könyvkritika | A hátsó polcról (6. oldal) - Marsall László: Barokk óda egy régi ártézikúthoz • vers (6. oldal) - Haász István: Tektonika • kép (6. oldal) - (valachi): Sajtólajstromok (6. oldal)
NEMESKÜRTY ISTVÁN: A HÁTSÓ POLCRÓL Krúdy Gyula: Kánaán könyve Tudom, hogy ezt a mestert nem illik fölfedezni, hiszen napjainkban valóságos Krúdy-láz van. De hogy hányféle Krúdy van, arról mégse szólhatunk eleget. Talán évtizedekig is eltart, amíg változatos életműve újabb kiadásokban teljes egészében az olvasók szeme elé kerül. A Kánaán könyve című, 102 lapos füzet silány hadipapiroson, 1919-re keltezve, de alighanem már 1918 karácsonyára jelent meg, az Athenaeum Modern Könyvtár című sorozatának 550—553. köteteként. (A külső címlapra még 1918 van nyomtatva, a belsőre viszont már 1919.) Az előszóval együtt huszonnégy tárcanovellát tartalmaz, a „régi” — alig három-négy év előtti! — békebeli Budapestről, valójában pedig a háború értelmetlen szörnyűségéről. „A messzi történelmi időben, a háború előtt...” írja a Fogadó a régi világhoz című novellában. A viszonylagos messziség tehát azért tetszik oly különösen távolinak, mert Krúdy tudja már — és az olvasó is tudja —, hogy valami végérvényesen megváltozott a társadalomban. „A régi kedves Pestet el kell temetnünk lassan a háború halottaival. Pest hősi halált halt a világháborúban.” (Pest aranykora.) Mégsem a békeidők siratása az a Krúdy-könyv. Hanem első kötete, melyben az őszirózsás forradalmat és a dolgozó nép Magyarországát üdvözli: „Mátyás király óta senki se kapáltatta meg úgy a henye urakat, mint most az új király, a Demokrácia az ország népét, parasztot és grófot. Mindenki munkában áll és mindenki dolgozni akar, építeni vagy rombolni, mert az álombéli Magyarország elmerült, mint a sziget, amelyet hal hátára tett a természet. A leviathán, a világháború megmozdult és a tejjel-mézzel folyó, tunya, álmodozó, dologtalan Magyarország leszállóit a vizek fenekére.” (Jegyzet egy régi kalendáriumba.) Most már csak a végleges béke kellene: „Mi lenne, ha már letennék a fegyvereket a katonák, ha mindenki megkapná jutalmát az elmúlt három esztendőért, amely kínosabb volt, mint a gályához láncolt rabok élete; ha az újság többé nem írna offenzíváról, csatáról, tengeralatti hacról; ha nem remegne többé millió szív a holnaptól; ha felemelhetné fejét a gödörbe zárt gondolat...” (Az álomlátók.) Hiszen „A háború olyan fertőt zúdított az emberiség nyakába, hogy nagyon sokáig kell tanítani az iskolákban a mosakodást. Posvánnyá változott a világ, rablók, hamis pénzverők országa lett a föld.” Képmutató módon „Majdnem a szószékről prédikálták, hogy nem kell búsulni a háború viszontagságai miatt, mert a kiállított szenvedésekből fakad az emberiség megváltása.” Figyeljünk: ez még nem a Tanácsköztársaság hónapjaiból ismert Krúdy, ezek a tárcák 1917— 18 táján keletkeztek, akkor, amidőn a fülledt múltba révedésnek elkönyvelt Őszi utazások a vörös postakocsin is született. De mindez, mondjuk, irodalomtörténeti érdekesség, egy nagy író politikai hitvallása, még a tizenkilenc márciusi nagy fordulat előtt. Stílusában is megfigyelhetünk azonban változást: annyiszor méltán megcsodált hangulatkeltő erejével itt és most nem andalít, hanem szinte zalai atmoszférával érezteti a város nyomorát és bűzét: „A Belváros szűk sikátoraiban a varróműhelyek, kalaposboltok cérna- és leányruhaillata keveredett a kapu alatti kis serházak hordó- és virsliszagával, midőn eljött a kánikula és a Rákoson elaludtak aszelek, mint henyélő szolgalegények. Minden bolt, minden ház, sőt talán külön mindegyik pesti lakás vándorolni küldte az utcákra a szagát, mint kisgyermeket kergetnek el a háztól gonosz szülők. Nyitott ablaknál aludtak az emberek, a gangon mosakodtak, az ágyneműt szellőztették, mezítláb sétált otthon a kioszk lenge delnője, az Erzsébetváros keskeny utcáiban a nyitott, földszintes ablakok mögött bolhákat kerestek, amint közönségesen az ingesi nők tenni szokták, alsónadrágos házmester nyitotta ki a kaput és az emeletről néha lepottyant egy meztelen ember, aki virágcserépben óhajtotta tölteni a meleg pesti éjszakát.” Így kell ezentúl bemutatni ezt a várost, nem úgy, mint „költők hazudtak” „amikor a pesti nők a kávéházban a füstös prímás zenéjén andalogtak” és „a Császárfürdő vén platánjai alatt üldögéltek öreg falusi plébánosok mellett.” Krúdy mintha végleg szakítani akarna Rezeda Kázmér világával, de még az álmok világával is, mert ugyan most is álmodnak Magyarországon, de ezeket az álmokat már „nem mindig lehet megfejteni az eddigi kulcsokkal”. Miért? Mert „a politikai álmok, amelyek három esztendeig bebörtönözve üldögéltek az agyvelőkben, most indulnak el fantasztikus útjaikra. Most kezdenek ismét álmodozni a magyarok, mint akár a múlt század ama időszakában, amelyet negyvennyolcnak is neveznek”. Még mintha az előhang is egy témát, hangot váltó Krúdyt mutatna be: „Bizonyos korszakig, mondjuk az aranyszőlő-illatú negyvenedik életévig nem igen törődnek az írók egyéb mondanivalóval, mint a szerelmi hangokkal.” Most azonban, üzeni Krúdy a Vörös postakocsiért éppen most rajongó és immár a sokadik kiadást elkapkodó olvasóközönségnek, másféleképpen fog írni. „Hangzatok, amelyek a női nevekből kicsendülnek, Isten veletek. Az Irmák budai félszagú neve, az Arankák strucctollas, legyezős lengése, a Máriák ég felé fordított szemefehére, a Katinkák affektálása, Juditok bibliai, színészkedő szenvedélye, Sárák anyáskodó, de erőszakos csókja, a Margitok apácásan kopogó cipősarka a hátunk mögött, női nevek álmodozó varázsa — Isten veletek... Pá, elmerengő séta a hársak alatt... szívdobogásos randevú, ugrás az első emeletről és tébolyult menekülés az erdőben a házőrző komondorok elől.” Karácsonyi meglepetésül szánhatta ezt a könyvecskét Krúdy önmagának is, olvasóinak is. MARSALL LÁSZLÓ: Barokk óda egy régi ártézikázhoz Csak ez a huzamos nyelvtőnek higanyos kénnel elegyes zamatos vele csatakos kőpadokon is langyos zuhogás aranyos jó-vízbeszéd kiolthatatlan gőzölgő katlan üstjében fő egy lakatlan földmélyi kamilla-rét Rekkenő agyagos ívek alatt izzó parazsak bozsgatnak és mocsarat porrá porlik a kő homokban elrekedő nomád temető valahány halottja forróvíz bujkálta csontja lassan elég Mintha tülökbe fújnak szarmata állkapcsok kilazulnak s a holtak szájából kimosott kortyot vízfalatot a múltak fészkéből kilopott szárcsatolást e régiek leheletét tar koponyákra gurítja szemüregekbe szorítja mandulává idomítja felszín iránt eredő kénes áramerő görgeti kéztöveken által pontoszi karperecén futtatja tarsolylemezen mintha a régi vésnökök keze szerint a fonatos minta útjait járná a megcsavarintva bujkáló inda , ezüst veretét mint sokágú szíjfonatok szála sodoratban úgy kanyarog nomád lovasrohamok vágta útján a hurok mint aki keresi nem leli eredetét Mintha régi barackos termése potyorászna terűje kiterülne kádakba begyűlne erjedne elülne majd gyulladna alatta máglya s mint füstös szeszfőzde üstje fölött felhőzne rotyogó baracklé földméhe alkémiája szesze a pára S egy bámuló isten huzatos orrlikán át az aranyos felhő betörne sárga acélcső torkolatába s míg döngeti az alkonyat a míniumos sajtokat és nem szűnik a kiskapuk ezer csörgő szarka-hangja összekonduló kannák harangja víz-hordások ditirambja asszonyok-gyerekek víz szüretre jönnek ahe kő-kemence ontja javát a kör-medence csattog a rácsa cementje locsolja minden nemzedék berepedezett jobbkezét ingujjak fehér szőttesét udvarolja e vízbeszéd körülfolyja a gyöngyházgombot kidudorodó csuklócsontot kannák hasában ingadoz hintázik akár éjen át tisztaszobában a nászi ágy s e kerek kávának körülötte telik a kanna dübörögve cserreg a bögre szakad e langyos áradat mindétig örökre Pm •ISj^Éplt tlS »Épp rv‘ -TV. mmm Haősz István: Tektonika félet és|#| Sajtólajstromok Nem kell ahhoz feltétlenül irodalom- vagy sajtótörténésznek lenni, hogy a könyvtárakban honos katalógusok hordozható változatait, a bibliográfiai füzeteket és a repertóriumokat élvezettel forgassa az ember. A Petőfi Irodalmi Múzeum tíz éve folyamatosan adja ki a magyar irodalmi folyóiratok ábécé szerinti jegyzékét. Lakatos Éva, a vaskos könyveknek is beillő „füzetek” adatgyűjtője kilenc év alatt — kilenc folytatásban — 2276 irodalmi orgánum legfontosabb ismérveit kartotékolta. A legutóbb megjelent két, kötet az M—N illetve az N—P kezdőbetűs lapok fő jellemzőit ismerteti. Lapozzunk bele e több százoldalas leltárfüzetbe: a szűkszavú adatok mögül ódon levegőt árasztó történelmi hétköznapok hunyorognak felénk. Ilyen zamatos magyarsággal harangozta be Kassán 1789- ben Széphalmy Vintze — alias Kazinczy Ferenc — Orpheus című lapját: „egy hónapos írás a józan gondolkodásnak, igazabb ízlésnek és magyar történelemnek elősegéllésére”. A nyolc évtizeddel később megjelent Negyvenkilencz című politikai folyóirat — fiktív impresszumadatokkal — Kossuth Lajos Olaszországban készített lapja volt. Vele a készülő kiegyezést igyekezett megakadályozni — ma már tudjuk: hasztalan. Kuriózumnak beillő újságcímek tucatszámra találhatók a katalógusban. Ilyenek: Magyar Titkok, Magyar Weekend Újság, Magyar Úri Otthon, Magyar Vendéglős- és Kávés- Ipar, Nemzeti Hangeső, Nemzeti Társalkodó és Nemzeti Ifjúkor; utóbbi „az ifjúságot mételyező pornográfia ellen indul harcba” 1910 decemberében — de ki tudja miért, csak egyetlen számot ér meg. Győzött volna közben a szabadosság? A vicclapokról nem tudni, mennyire voltak kacagtatok— nevük mindenesetre gyakran fölért egy élccel: Mehett; Mejjpor; Mamelukok Albuma; Menykű; Móricka („hírlap a nevető izmok fejlesztésére, a máj és vesék froclizására”); Ne Sírj Világ; Ördögborda (ennek szerkesztője maga a Sánta Ördög — igazi nevén Ugrón Gábor, ki evilági mesterségét Pesten űzte, 1869-ben). Másfajta, egyetlen korhoz kötött időbúvárélményt jelent a repertóriumok forgatása. A Petőfi Irodalmi Múzeum Botka Ferenc szerkesztette újságrepertórium-sorozata a régi hírlapokban megjelent s elfelejtett jelentős cikkeket, irodalmi értékű írásokat veszi számba. A nagyszabású vállalkozás első, mintegy próbakötete, a Magyar Nemzet 1938 —39 közötti korszakának szelektált tartalomjegyzéke, melyben csaknem hatezer, egy napig élt cikk válik újra ajánlott olvasmánnyá. A Kendéné Palágyi Erzsébet összeállította repertóriumban közölt címekből a háborúba sodródó ország naprakész krónikája olvasható ki, 1939. szeptember 20.: „Eddig 1200 lengyel menekült érkezett Magyarországra; Tilos a tetszés és nem tetszés nyilvánítása a mozielőadásokon; Az amerikai magyarok hazautazása”. Szeptember 21.: „Németországnak már nincsenek háborús céljai” (!) — Az idézett címekhez tartozó szövegeket a Széchényi Könyvtárban a régi lappéldányokról készített mikrofilmtekercseken őrzik. A Magyar Nemzet repertóriumának következő kötetei nyomon követik, hogyan élesztgette az antifasiszta ellenállás szellemét a legendás múltú napilap 1944. március 22-i betiltásáig. Hasonló sajtólajstrom készül a néhai Estlapok, a Magyarország, a Pesti Napló és Az Est irodalmi vonatkozású anyagáról is — kutatók s böngésző hajlamú laikusok közös örömére. (valatfn) 1982. ÁPRILIS 9.