Élet és Irodalom, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-01 / 13. szám - eszpé: Hazugságszolgálatás • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (szále): Katekizmus • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Czímer József: „Csak közlésre…” • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - A. J.: Poeta (Resig)natus • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (máriássy): Klotild • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (valachi): Születésnap a múzeumban • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Lázár István: Világváros határában • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Balla László: Még élek • glossza | páratlan oldal (9. oldal)

HAZUGSÁGSZOLGÁLTATÁS Vádolom magam. Napok óta nem hagy nyugodni a bűntudat. Engedjék meg, hogy teljes és részletes beismerő vallomást tegyek, melyet remélem, enyhítő körülménynek tekint majd a bíróság. Eszmei segédletemmel, mi több, szellemi vezérségemmel, két tizenéves egy lakótelepen ízzé-porrá tört egy autóbuszt. A járművet sok-sok ember nem kevés társadalmi munkája tette használhatóvá a lakótelepi óvodások részére, de alig egy órával fölállítása után a két kamasz szétverte, majd az óvodai gondnoknőt életveszélyesen megfenyegetve távozott. Minderről lapunk kedvenc televíziós műsorából, a Pénteki randevúból értesülhettünk. S hogy miként kerülök ebbe a bűncselekménybe? A riportban megjelenő pszichológus elmondta, hogy mindezért én, mint a társadalom tagja vagyok a felelős. Mert a lakótelepi életforma rossz, mert mi szülők fáradtak vagyunk, nem törődünk a gyerekekkel, azután persze unalmukban ilyen csínytevéseket követnek el. No jó, mondtam akkor még magamban, a pszichológusok végül is azért vannak, hogy az egyszerű dolgokat a mélylélektannal tegyék bonyolultabbá, lehetőleg belekeverve a társadalmat is. Ekkor azonban megjelent a nyomozást vezető rendőr hadnagy, és határozottan a szemembe mondta: én vagyok a felelős! Mert szemetelek a lakótelepen, mert letépem a tapétát az újonnan átadott lakások faláról, mert több ízben csúnya kifejezéseket használtam az ilyen romlatlan lelkű ifjú vandálok előtt. Bevallom, előbb disznó módon arra gondoltam, egy rendőrnek nem ez a dolga, hanem hogy elfogja a tettest, és jól fenéken billentse. Eszembe jutottak egykori jogi tanulmányaim is a cselekvőképesség, a büntethetőség, a hátrányos helyzetből származó enyhítő körülmények témaköréből. Védőbeszédem végiggondolásakor az is eszembe jutott: József Attila apukáját ma lumpen elemnek neveznénk, s anyukája se volt az az illatos virágszál. (Bizonyára letépte volna a tapétát a szoba faláról, ha lett volna... tapétája.. .Gondoltam Charlie Chaplinre is, akinek az apukája közbeszérít és alkoholista volt, anyukája pedig szintén iszákos elmebeteg, nem beszélve annak a londoni városnegyednek a társadalmáról, ahol felnőtt. Márpedig, ahogy nem vonjuk felelősségre eme szülőket, a társadalmat, azért, mert a kis Attila századunk egyik legnagyobb költője, a kis Chaplin Karcsi pedig egyik legnagyobb színésze lett, bizonyára akkor se illetné szüleiket és a nemzetet a teljes felelősség, ha Attila és Karcsi egy unalmas délutánon nem az úszó dinnyehéjat nézegetnék, hanem nekirontanának egy lakótelepi busznak. Azután azonban elszégyelltem magam. Hiszen tényleg sok a leszakadt tapéta, kevés és drága a lakás, sokszor unottak és gonoszak a felnőttek, a tanárok hiszen tényleg rossz lehet a lelkiismeretünk. S ha a társadalomnak ennyire nyomja a kor a lelkét, könnyen átesik a ló legtúlsóbb oldalára. Szóval már csak annyit kérek a Tisztelt Igazságszolgáltatástól, nézze büntetlen előéletemet, szintén nehéz gyermekkoromat, s ha lehet, ültesse mellém azért a vádlottak padjára azt a két ártatlan, halmozottan hátrányos helyzetű, unatkozó tinédzsert is, akik félórás nehéz munkával tönkreverték mások sokmilliós, szívből jövő munkáját. Vagy ha mégsem ültethetjük oda őket, a társadalom nevében hadd adjak azért nekik két olyan pofont, hogy a szemük szikrázzon t eszpé K: Mit kell tenni, hogy a nyári TOTÓ-kupa botrány ne ismétlődhessék meg? V: A legegyszerűbb: megszüntetni a nyári TOTÓ-kupát. K: Mikor érezheti magát biztonságban a magyar totózó? V: Ha olasz, francia, román, albán totózónak érzi magát, vagyis, ha sose kell magyar csapatra tippelnie. K: Mi különbözteti meg a magyar totózót a külfölditől? V: Az, hogy a külföldi totózó belföldi csapatokra fogad, a magyar külföldiekre. K: Hogyan lehet megmenteni a totófogadást, ha majd az Intertotócsalást leleplezte az Interpol? V: Nem futball-, hanem vízilabdameccseket kell fölvenni a szelvényre. K: És ha kiderül, hogy a pólósok is emberek? V: Akkor be kell vezetni a meteorototót, ahol a fogadónak azt kell eltalálnia, hogy majd vasárnap esik azeső (1-es), süt a nap (2-es), veri az ördög a feleségét (x). K: Ennek a totónak a tisztasága garantálható? V: Tökéletesen, de azért a biztonság kedvéért célszerű beforrasztani a szent Antal perselyek száját. K: Igazi, becsületes, magyar totót nem lehetne csinálni? V: Igen (1). Nem (2). Nemigen (x). (szálé) KATEKIZMUS Kérdés: Hogyan sikerült megakadályozni, hogy NB I-es csapatok részt vegyenek a TOTO-csalásban? Válasz: Az NB I-esek erkölcséhez nem fér makula, különben is, már rég áttették szombatra a mécseseiket. K: Hogyan lehet az NB II-es csapatok tisztességét megvédeni? V: Szívós nevelőmunkával, és nem szabad mérkőzéseiket a TOTÓ-ban szerepeltetni. 1383. ÁPRILIS 1. „CSAK KÖZLÉSRE...” Sárospataky István Szemfényvesztők című színdarabja egy szemefényét vesztett emberről szól, aki hazugságra kényszeríti a környezetét, azok pedig hamis adatokkal szemfényvesztőkként tévesztik meg őt. Nem véletlenül jut eszembe róla az a bosszantó felszínesség, az adatoknak, a tényeknek, a pontosságnak az a hányaveti semmibe vevése, amivel szükségképpen megtévesztik a nyilvánosságot. Sárospatakytól az egyik újságíró azt kérdezte, hogy ugye ez már a második darabja. Holott már három prózaibemutatója volt Péncses, egy a gyulai Várszínházban, egy táncjátékát pedig Eck Imréék mutatták be. Egy másik azt kérdezte tőle, mikor volt a Szemfényvesztők pécsi ősbemutatója. Holott a várszínházi premier ősbemutató volt. De ezek legalább megkérdezték őt. A Pesti Műsorban azt írták, hogy pályájára a pécsi színház volt dramaturgja indította el. Ha ijedős volnék, felhívtam volna a színházamat, hogy szentisten, felmondtak volna nekem? A Szemfényvesztők osztogató lapján csak a következő „szemfényvesztő” adatok szerepelnek: 1. A darab Berlinben játszódik. Ezzel szemben a darab egy , német kisvárosban játszódik. 2. A képkereskedő Brüszszelből jön. Ezzel szemben a képkereskedő Berlinből jön, Brüsszel elő sem fordul a darabban. 3. A Szemfényvesztők a fiatal szerző ■második bemutatója. Ezzel szemben a Szemfényvesztők a szerző hatodik bemutatója. 4. A szerző első darabja a Pécsett bemutatott Táncpestis. A Pécsett bemutatott első darab a Zóra. Az adatok pontossága iránti közöny az igényesebb műfajokban sem új. Az Irodalmi Lexikon azt közli rólam, hogy a háború alatt katona voltam. Sosem voltam katona, a háború alatt illegalitásban éltem, nem is éppen passzívan. Mikor ezt annak idején olvastam, az jutott eszembe, ha ez így folytatódik, legközelebb egy íróról azt fogják közölni: a háborút hősi halottként élte át, nem csoda, hogy csak a háború után kezdett írni. Ennek azonban már húsz éve. És ahogy lenni szokott, a magasabb művészetekben elért eredmények lassan lehúzódnak az alacsonyabb rendűekbe, népszerűsödnek. Most azonban már túlságosan népszerűek. A helyreigazításoknak a lapokban se szeri, se száma. Nyugati sajtókonferenciákon a tájékoztató néha lehalkítja a hangját és bizalmasan közöl néhány adatot az újságírókkal, hozzátéve, hogy „only for information, not for publication”, csak tájékoztatásul, nem nyilvános közlésre. Hovatovább nálunk az lesz a kiadványok jelszava: „only for publication, not for information”, csak nyilvános közlésre, nem tájékoztatásul. Arturo Uit meg lehetett állítani. Ezt nem? Czímer József páratlan olda MIM—BBa—aEW——I MI HM■8—— POETA (RESIGNATUS 1853-ból való Arany János verse, A vigasztaló, amelyet Mádi Szabó Gábor mondott el szombat este, a tévé Vers — mindenkinek sorozatában. A költemény egyik érdekessége, hogy egész hangvételében, s különösen két részletében, erősen hasonlít Arany közismertebb versére, a huszonnégy évvel később, 1877-ben írott Epilógusra. „Néhol egy-egy kis virág nyit, Az is enyhít egy parányit: A virágban téged lellek, Öröme a kietlennek!” — így szól A vigasztaló („téged lellek” — tudniillik a költészetet). S így az Epilógus: „Hiszen az útfélen itt-ott, Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve”. S a másik összevetés: „Verseimben van-e érdem: Sohse’ bánom, sose kérdem” — hallottuk a tévében. S az „őszike” részlete: „S több a hírnév, mint az érdem”. Az önbizalom hiányától úgyszólván egész életében gyötört „fás virág” szavai ezek. Sőt, az önbizalom apadásának lehetünk tanúi, ahogy az életmű nő és gazdagodik. „Míg más írók oly őszintén bámulják önmagukat, Aranyban mindinkább fokozódik az önkritika. Előtte mindig eszménye, a költészet lebegett; előtte lebegett, de meggyőződése szerint nem tudta elérni” — írja monográfiájában Riedl Frigyes. Elégedett költőnek vajmi ritkán mutatkozik, de fiatalabb korában még a versek nyújtotta vigaszról beszél; öregen már erről is csak csüggedt legyintése van. Igaz, szelíd humora ekkor sem hagyja el. Mádi Szabó Gábor versmondása tökéletesen éreztette, hogy a versben egyazon mozzanat sugároz mélabút és vigaszt. Ilyen átélt és megértett, versmondást szeretnénk mindig hallani. A. J. sobban forogjon a vendég. A vállalatnak ez az akciója olyan jól sikerült, hogy a látogatók be se tértek „forogni”. A Klotild most osztrák hitelből épül, feltehetően az idegenforgalomra kacsintva. A tiltakozók azt is megemlítették, hogy a hiteleket idővel meg kell téríteni, továbbá, ha Budapest a magyar honpolgárnak már se kávéházzal, se olcsó szállodával, se tiszta kisvendéglővel nem szolgál, az idegen meghökkenve tapasztalja majd, hogy itt az emberek bezárkóznak, rosszkedvűek, otthonülők. Egy város vonzóerejét ugyanis a drinkbároknál jobban meghatározza lakóinak arca és légköre. Miért tesszük szóvá sokadikként az esetet, holott minden előttünk szólóval egyetértünk? . Mert mintha egykor meghirdette volna a Fővárosi Tanács és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága a „nyíltabb várospolitika” elvét. (máriássy) KLOTILD Egy hét híján két hónapja kérdezte meg a Magyar Nemzet Győrffy Hubánét, a Belvárosi Vendéglátó Vállalat osztályvezetőjét: Mi lesz a Belvárosi kávéházzal? A válaszból megtudhattuk, hogy „szórakoztató központ”, kaszinóval, black jack-automatákkal, melyek forinttal (!) működnek, éjszakai mulatóval, szórakoztató műsorokkal és „vacsorázási lehetőséggel”. Lesz egy drinkbár is. A kávéház az osztályvezetőnő szerint már a múlté. „Így aztán minden bizonynyal eltűnik a név is a honi vendéglátás fogalmai közül.” De, hogy azért a múltnak is adózzanak, az új vendéglátóhely neve valószínű-leg Klotild lesz, hiszen az épületet Klotild palotának hívják. „Őszintén sajnáljuk, hogy a Belvárosi kávéházat el kell felednünk” — jegyezte meg már akkor az interjú készítője. Cikke nyomán újságírók, városvédők, lokálpatrióták hada ragadott tollat, szólalt meg a televízió és a rádió adásaiban, hogy kissé ingerültebben csatlakozzék ehhez a mondathoz. Hivatkoztak más nagyvárosokra, ahol még egyáltalán nem tűnt el a kávéház fogalma és a kávéház. Hivatkoznak arra, hogy black jacket másutt is lehet működtetni, de mind kevesebb az olyan hely, ahol emberek beszélgethetnek, újságot olvashatnak, elérhető áron. Felidézték a Belvárosi kávéház első és második, átalakításának rosszízű emlékét. Az elsőt, amikor ízléses, kényelmes önkiszolgáló étterem nyílt a helyén, a környék egyetemistáinak örömére. Ezt az átépítést azért követte sürgősen a második, mert kiderült, a vendégek innen nem takarodnak el nyomban, ha megebédeltek, meguzsonnáztak, volt merszük tovább üldögélni jegyzetelve, diskurálva. Nosza, újabb beruházással sikerült kiűzni őket a nem rentábilis paradicsomból. Jöttek a kényelmetlen székek, piszkos asztalok, rossz menük, hogy gyor SZÜLETÉSNAP A MÚZEUMBAN Még „csak” kilencvenhat éves volna Kassák Lajos: centenáriumcentrikus halottidéző kultuszunk alapszabálya szerint az idén nem jár neki országos születésnapi ünneplés. A Hozzátartozók, a barátok, emlékének ápolói azonban minden ,év március 21-én megemlékeznek róla. Mióta „saját” múzeuma is van a hivatalos tavasz első napján született költőnek, a Kassák Emlékmúzeum kiállítótermeinek szomszédságában rendezik a születésnapi ünnepséget. Ezúttal Tilless Ágnes előadóművész színvonalas a Kassák-versekből, pályatársak visszaemlékezéséből összeállított — műsorának tapsolhattak a meghívottak, köztük a költő özvegye. Fölhangzott magnetofonról az ünnepelt hangja is (A költő önmagával felesel című versét tolmácsolta, nagy elhitető erővel érvelve saját maga mellett és ellen). Szabó Orsolya zongoraművész pedig — a szavak zenéjét kiteljesítvén — Bartók-műveket szólaltatott meg. Húszan—harmincan lehettünk, akik e bensőséges hangulatú emlékműsort végighallgattuk, noha kétszáz meghívót küldött az iskoláknak és más „érdekelt” intézményeknek dr. Csaplár Ferenc, a múzeum igazgatója. Talán jövőre többen lesznek, ha időközben más múzeumokban is meghonosodik a névadó háziünneplése, sőt ha — horribile dictu! — az irodalmi presszók, cukrászdák után, legalább a hétfői látogatási szünnapokon* a múzeumokban,s otthonra lelne az előadóművészet. Így minden évben felköszönthetnénk irodalmi halhatatlanjainkat , akárha élnének, megszüntetve azt a méltánytalanságot, hogy az esztendőnkénti főhajtás csak az élők jussa legyen. (valachi) VILÁGVÁROS HATÁRÁBAN Hosszabban kell idéznem A főváros kapujában cím alatt az elmúlt héten olvasott cikksorozat általános bevezetőjét: „Pest-környék, Pest-vidék, Budapest árnyékában, a főváros vonzásában — megannyi jelzőt adtak annak az övezetnek, amely fővárosunkat körülveszi, amelyet divatosan agglomerációnak is szoktak nevezni. Erdei Ferenc is vizsgálta ezt a körzetet a Futóhomok című munkájában, s amikor könyvét 1957-ben újra kiadták, új előszót írt munkájához, hangoztatva, hogy ennek a vidéknek alapos ismerete nélkül nem lehet igazán a fővárost sem megérteni. Foglalkozott a témával dr. Fodor László is a Falvak a nagy város árnyékában című könyvében, amely éppen egy évtizede jelent meg. Azóta átfogó mű lényegében nem látott napvilágot, csak a napilapok közöltek olykor-olykor egy-egy írást, többnyire a helyi, elszigetelt problémákat tárgyalva ...” Gondom, egyetlen szó. Az a szó, hogy lényegében. Hogy tudniillik tíz év óta „átfogó mű lényegében nem látott napvilágot” a Budapestet övező szorítógyűrűről. Rosszul emlékeznék? Aligha. Leveszem tehát a polcról, onnan, ahol az eddig naivan tekintélyesnek, félre alighasöpörhetőnek vélt Magyarország felfedezése szociográfiai sorozat negyedszáz kötete sorakozik, Berkovits György Világváros határában című munkáját. Nézem a megjelenés dátumát: 1976. Lapozok a tartalomjegyzékhez: tanúsítja, hogy szerző átfogóan foglalkozott a fővárost övező gyűrű gondjaival, település- és gazdaságtörténetével, közigazgatási problémáival, az anyagi és a szellemi gyarapodás lehetőségeivel, s portrésorozatot is ad az itt élő, különféle típusokról stb. Akkor hát? Akkor hát misztifikáció esete forog fenn. A könyv létezik. A könyv belül van az említett tíz éven. A könyv átfogó. A könyvet megjelenése után elég széles kritikai visszhang övezte. A könyv szerzője azután tagja lett a Magyarország felfedezése sorozat Kállai Gyula elnöklete alatt működő szerkesztő bizottságának. Miközben újabb, Újpestről szóló szociográfiáján dolgozik. Viszont említett műve „lényegileg” mégsem látott napvilágot. Ez nyilván így igaz. Igaz kell hogy legyen , ha a könyvet központi napilapunk cikksorozatának szerzője máig sem vette észre. Lázár István MÉG ÉLEK *.'■ - * ticy A 4 . , : ■ ' "fi 5 Először is szeretnék közölni valamit, ami a lap számos olvasója számára talán közömbös, de azért valóság: e sorok papírra vetésekor, 1983 márciusában életben vagyok. Magam sem gondoltam volna, hogy ezt egyszer híresztelnem kell majd, most mégis így alakult a dolog. Az itteni könyvesboltokban ugyanis csak nemrég jelent meg az „Új magyar lexikonénak az 1962—1980-as éveket felölelő kiegészítő kötete, s ennek 61. oldalán, föllapozva a rólam szóló szócikket, meglepetéssel tapasztaltam, hogy a szerkesztők szerint 1977-ben elhaláloztam. (Egyébként költőként aposztrofálnak, holott könyveim háromnegyed része — próza.) Talán nem is lenne érdemes szóvá tenni ezt a személyemet érintő, tehát nem közérdekű tényt, ha nem volna egy kis általános érvényű kicsengése is. Merthogy mi, akik nem Magyarországon írunk magyarul, gyakran találkozunk a munkásságunkat érintő magyarhoni közleményekben effajta tájékozatlansággal. Az én esetemben például elég lett volna figyelni a Népszabadságot, ahol, ha nem is gyakran, publikálni szoktam; vagy 1978 augusztusában — egy évvel a „halálom” után — ugyanebben a napilapban kritika jelent meg egy színdarabom ősbemutatójáról. És mintegy két évtizede főszerkesztője vagyok az ukrajnai magyarok napilapjának — ebben a minőségemben is történik rólam itt-ott említés a magyarországi sajtóban. Mindezt most nem a megbántottság mondatja velem. Főként azért írok, mert javaslatot szeretnék tenni. Nem lehetne-e valahogy úgycsinálni, hogy ha nem magyarországi íróról, írókról, művekről cikk jelenik meg, ezt az illetékes terület írószövetségi szervezete lektorálhassa? Azután természetesen a kiadó (szerkesztőség) belátására lenne bízva, hogy a lektorátus szempontjait elfogadja-e vagy sem, de annyi mindenképpen elérhető volna, hogy az élők elevenekként, a holtak nyugvókként szerepeljenek. Balla László