Élet és Irodalom, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-23 / 47. szám - Simonyi Imre: Ifjúkor • vers (15. oldal) - Gyulai Líviusz: Delphi este (részlet) • kép (15. oldal) - Eörsi János: Munkaerkölcs (15. oldal)
SIMONYI IMRE: Ifjúkor Egy nap Hajnal. Most imbolyog föl tétován, s a hegytetőn úgy elpirul mint első csók után a lány ha szégyellőn nyakadba hull. Reggel Agyad még kábult és kedved fanyar, az ágy kihűlve ásít vissza rád, —s te arra gondolsz, hogy vajon megért-e ennyi csömört a tegnapesti vágy!? Dél. Ó, ünnep ez, ha roskadó az asztal és szivarodból a füst kékesen száll, — de láttam én darab kenyéren, hagymán egy félországot elfojtott panasszal. Délután. Akár egy kedélybeteg vénlány ... — — Homlokára minden ok nélkül sértődött felhők ráncolódnak, szeszélyesen és unalmasan nyújtózik végig a szobákon lompos árnyéka. Olykor valami bágyatag fény bár beszüremlik a rácsokon át, s még látod: a por cicázva kering csillogva aranylón; — egyszerre mégis úgy elszomorodsz és bámulsz csak magad, elé, mint aki únod az életet, mint aki únod a halált, mint aki unod az unalmat s úgy érzed mindjárt sírni muszáj, és ölni szeretnél... — Aztán elgyengülve hanyatt dőlsz, nézed a pókhálót a falon, s a könyv kihull a kezedből... Alkony. A táj meleg szürkés ezüsttel árnyalt, majd mélyül és a végtelenbe szárnyal, s a szellőzködő, tikkadt városon puhán, mint roppant árnyéklároson. Ej. Ilyenkor könnyen könnyezel. — Kibotorkálsz egy kocsmaajtón s a csillogó, latyakos pallón valami múltra emlékezel. — Imádod hőén a hazát, szidod a kormányt rendületlen, — s fölrúgod e szent révületben holnap egy ember igazát... 1942 Hazám Júniusban a toronygombokon búzatáblát ringatnak a fények. Decemberben a tornyos gondokon akácok merednek a füstös égnek. 1. (paraszt) Kutyája mozdul egyet — hogyha bévül tilosba fordult—, menten visszatérül és már ruházó gondolattal tűri: — egy jerke gyapjas üstökét levágja, s csecsét leszívja két sarju báránya s három aki gondosan kiheréli... 2. (munkás) A kéményről sok gólya pusztul el, a tetőről kémény se mozdul el, tető alatt egy pipás füstölög, füstjébe gólyák gondja költözött, valamely jó irányba szállni el s a tűnő gondok emlékeivel lepottyantani — pont amennyit ért — a kéményre a megemésztett bőrt... S. („nadrágos”) , nézd az íven botorkáló Pennát! Nem ír, — kivet egy zord antipoemmát! Ám könyökén a lyukká tágult klott selyemszoknyáról mond példázatot. .. A cvikkel törött üvegén kilát a nagyvilágba — s oly csodákat észlel, hogy fő- és mellékutca rubrikák közt egy adóalany — hátralékát egy lány nyomán leróni készül éppen ... 4. („közéleti nagyság”) Egy fejben megcsomósodott az ész — (lógnak rajta csimbókos kultúrák) a rántást nem kavarta gondos kéz: odakozmák a nagyhírű cukák s ott gőzöl most a nemzet asztalán — Forrósodik, de fenetlen a kés ... Gégét nem vág ... csak köszörül... S a tószt löttyent a honfibúra lanyha szószt — — — 5. (költő) Egy őrült lantot ragadott kezébe, bár nálunk csak botfülben nincs hiány ... Vakablak alatt ad így szerenádot siket nyirettyán, üstfoldó cigány. 6. Még sosem írtam le: — hazám. -----------Esztendeje ravatalán láttam anyai nagyapám, kit a bor leterített... -----------A szomszéd mondta, hogy a kór oka lehetett ama bor, mit nem kapott meg amikor tán már csak az segített------— 1944 fall? -‘VV-r.V*'A Gyulai Líviusz: Delphi este (részlet) EÖRSI JÁNOS: Munkaerkölcs Pócs Franciska, az elhivatottságáról közismert újságírónő felolvasta tárcáját a reggeli, munkára buzdító rádióműsorban: „Gyermekem tegnap először hozott haza fekete pontot az iskolából, ahelyett, hogy figyelt volna az órán, kibámult az ablakon. Megkérdeztem, mi volt olyan érdekes odakint — mert, kedves szülőtársaim, ajánlatos ilyenkor utánanézni a dolgoknak. Tudjuk, a piros és a fekete pont az első jelzés a csemete számára: jelzés arról, miképpen értékeli az osztály kis közössége — és ezen keresztül a társadalom — teljesítményét és szorgalmát. Talán mondani sem kell: az effajta jelzésekre a felnőtttársadalomnak is nagy szüksége van, különösen most, nehéz gazdasági helyzetünkben. Ám a gyermek nevelésekor cselekedeteinek mellékkörülményeit is mérlegelnünk kell. De mindjárt a sarokba állításra, a zsebpénzmegvonásra gondoljunk — hogy a pofonokról ne is beszéljek —, hanem kérdezzünk, felvilágosult szülők és pedagógusok módjára. Nos, tegnap meggyőződhettem róla: a gyermek nem azáltal kapta a nagyobb pofont — most már képletesen értve —, hogy kis értékelőlapjára fekete pontot írt be a tanító néni. A nagyobb pofont a társadalomtól, a felnőtt-társadalomtól kapta. Mert mi történt odakint, mire figyelt oda ez a gyermek? Szemben az építőmunkások kugliztak ahelyett, hogy dolgoz 1984. NOVEMBER 23. tak volna: hosszú kötéllel egy fél téglát erősítettek az állványhoz, és ezzel célozgatták a földön álló kilenc sörösüveget. Kérdem én: lehet-e elzárkózni e látvány elől? Kitörölhetjük-e a fogékony gyermek emlékezetéből azt, amit a felnőttek munkaerkölcseiről tapasztalt? Én azonban azt gondolom, ki kell, és ki is lehet köszörülnünk a csorbát. Jó példamutatással, fegyelmezett munkával.” Pócs Franciska fesztelen, hétköznapi hangsúlyozással olvasta fel ezt a tárcát. Tagadhatatlan: e közvetlenségében rejlett az újságírónő meggyőző ereje — mintha nem is olvasná, hanem a szívéből és lelkéből, egyszóval belülről tálalná fel mondójukat. Pócs Franciska műsora után zene következett, mégpedig éppen Józsi kedvenc száma. Józsi mégsem vidult fel. Talán bal lábbal kelt fel ma a fiatal mester, mindenesetre tény, hogy tegnap este tízig fusizott. Letette a vakolókanalat, és dühösen kikapcsolta a zsebrádiót. Alant az állványzatról lelógó kötél szabadon lengedezett a barátságtalan szélben — a fél tégla még az éjszaka folyamán leesett róla. Mindjárt a reggeli szesztilalom feloldása után Józsi két deci cseresznyét vásárolt a sarki közértben; az üveget csak visszatértekor bontotta ki, nehogy a közértesek lármát csapjanak. Társainak, az idősebbik mesternek és a két segédmunkásnak is adott egy-egy nyalintást; ilyenformán Józsi körülbelül egy deciliter, negyven százalék töménységű italt nyakait be. Aztán megkereste, és visszakötötte a fél téglát: tegnap a kötél már kivájta rajta a maga helyét. A kis kétdecis cseresznyésüveg meglehetősen nehéz célpontnak bizonyult. Ráadásul Józsi az alkohol befolyása alatt, és mert dühe sehogy se akart csillapodni, sőt nőttön nőtt — elkövette azt a hibát, hogy dobta a fél téglát; márpedig a kuglijáték e válfajában a lengősúlyt nem dobni kell, hanem csupán ráállítani természetes lengőpályájára, amelyen haladva a nehezék szépen kiüti a bábut. Józsi — mintha még soha életében nem kuglizott volna — elfelejtkezett a kötélről, arról, hogy egyáltalán nem szabadon mozgó tárgyat hajigál, célzott és dobott, ám ekkor működésbe lépett a kötél, a fél tégla gellert kapott, pörögni, kacsázni kezdett, és széles ívben elkerülte a pálinkásüveget. Négy-öt kísérlet folyt le így. Józsi már valósággal őrjöngött, az idősebbik mester és a két segédmunkás körbeállták, ugratták. Aki jól figyelt, megállapíthatta: Józsi két malomkő közé került. Ha továbbra se hallgat az ész és a természet szavára, ha egyre csak hajigálja, és nem csupán pályájára bocsátja a fél téglát, soha életében nem dönti fel a palackot. Ha viszont engedelmeskedik a természet elrendelésének, mintegy átengedve neki a kezdeményezést , hogyan töltse ki dühét? Végül sajátos módon vágta ki magát a kutyaszorítóból. Rákiáltott az üvegre: „Na, megállj, te büdös Franciska!” — és rüszttel belerúgott. Az üvegbetét — amely üveg, tehát közvetve energia is — úgy másfél méter magasságban a frissen vakolt falhoz vágódott, és szilánkokra törve hullott a porba. Józsi kissé megenyhült. Visszafordult — ám ekkor elképesztő látvány tárult a szeme elé, szemben, az iskola csaknem valamennyi ablakából gyerekek bámultak rá. Mit tehetett Józsi? Két öklét rázta az iskola felé. Az idősebbik mester és a két segédmunkás ekkor már gurult a röhögéstől. Az első kő osztályban a magukról megfeledkezett kisdiákok felocsúdtak, és bizony meg is szeppentek az építőmunkás dühödt fenyegetésétől. Gyorsan a helyükre takarodtak — csakhogy már későn: a tanító néni bevéste nekik, megérdemelt büntetésként, a fekete pontot.