Élet és Irodalom, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-01 / 14. szám - Kontha Sándor: A Petőfi-szobor néhány viszontagsága • reflexió • Vargha Balázs: ÉS 1988. március 11. (4. oldal) - Kalmár György: Petőfi Itáliában • reflexió • Vargha Balázs: A Petőfi-szobor viszontagságai. ÉS 1988. március 11. (4. oldal) - Varjas Károly: Újabb híradások Petőfi-szobrokról • reflexió • Vargha Balázs: A Petőfi-szobor viszontagságai. ÉS 1988. március 11. (4. oldal) - Dr. M. Szabó Miklós: Hogyan halt meg Horthy István? • reflexió • Bokor Péter interjúja. ÉS 1988. március 25. (4. oldal)
A Petőfi-szobor néhány viszontagsága Egy-két apróságot meg kell kérdőjeleznem tisztelt és szeretett egykorirajztanárom, Vargha Balázs cikkében (Élet és Irodalom, 1988. március 11.). Nem vagyok például biztos abban, hogy Ferenczy Béni Petőfi-szobra, a jelzett időpontban a Szépművészeti Múzeumban kapott menedéket. (1956 júniusától a szoborosztályon gyakornokoskodott. Ott találkoztam először a művésszel. A raktárban szinte naponta jártam.) Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a szobor gipsze az ötvenes évek legvégén — hogy pontosan mikor, természetesen az is kideríthető — a Nemzeti Galériába került. (Megalakulása után, 1957-től már ott dolgoztam, részt vettem az anyag költöztetésében.) Ez a gipszpéldány létezésének nem egészen negyven esztendeje alatt sok életveszélyes helyzetből került ki viszonylagos épségben. A kényszerű ide-oda szállítások miatt valami, persze, mindig történt vele. A kardja ki tudja hányadszor sérült meg, két évvel ezelőtt viszont — úgy értesültem róla — megtörtént a legértékesebb gipszeket mindig fenyegető, gyakran jóvátehetetlen esemény: a szobor ízzé-porrá törött. Ismeretes, hogy a mű egy bronzpéldánya Gyulán, egy pedig a milánói Ambrosiana udvarán áll. A milánói Petőfi-szobor gondolata feltehetően jóval korábbi annál, amiről a cikkben olvashatunk. Minden valószínűség szerint egy átfogó koncepciónak a tervezettnél sokkal későbbi megvalósulásáról van szó. Nincs kizárva, hogy már Mészáros László 1933-as, Rómában mintázott Petőfi-vázlata ennek jegyében készült, ugyanígy Pásztor János későbbi Petőfije is. Az elképzeléshez ez esetben Gerevich Tibornak is köze lehetett. Egy bronzpéldány a Petőfi Irodalmi Múzeumban található. Ez arra vár, hogy róla megfelelő eljárással negatív, s ebből újra bronzöntvény szülessen. A művész hagyatékában maradt ugyanis egy rajz, amely megjelöli a budapesti felállítás kívánt helyét: a Bécsi kapu tér és a Fortuna utca találkozásánál, az evangélikus templom mellett, szemben a Hatvany utcával. 1990-ben lesz a művész születésének centenáriuma. Remélhetőleg akkorra állni fog Budapesten is a valóban sok viszontagságot megért remekmű. Kontha Sándor IRODALOM Petőfi Itáliában Az Élet és Irodalom 1988. március 11-i számának első oldalán jelent meg Vargha Balázs A Petőfiszobor viszontagságai című cikke. A szerzőnek tudomása van arról, hogy szobor (Ferenczy Béni alkotásáról van szó) egy példánya a milánói Ambrosiana Könyvtár udvarán áll, s azt is tudni véli, hogy „a toszkán műemlékek főfelügyelőjének leánya (...) tett a legtöbbet ennek érdekében.” Majd így fejezi be cikkét: „Adataink a milánói akcióról hiányosak. Hogy a szobor ott áll az Ambrosiana kertjében, az bizonyos. De azt is jó volna tudni, ki, mikor döntötte el, hogy ilyen módon is jóvá kell tenni —, habár utólag — a halmozott méltánytalanságokat.” Nos, a szobrot 1960-ban állították fel ,,Gyulán, az előtt az egykori megyeháza előtt, ahol a költő — Mezőberénybe, s onnan Segesvárra menet — utoljára vett részt a közügyekben” — írta Hubay Miklós 1972-ben megjelent Aranykor című könyvének 253. oldalán, majd (friss kiegészítésül) így folytatta: „Amikor Ferenczy Béni mintázta a Petőfijét, mondogatta, hogy Milánóban volna a helye, az Ambrosiana udvarán —, a levonatok korrigálásában épp itt tartok, amikor hallom a hírt, hogy csakugyan oda fog kerülni, felállítják ott is.” A „milánói akciót” Tolnai Gábor is említi tavaly megjelent Szóbeli jegyzék című kötetének 338—339. oldalán. (Tolnai 1949— 50-ben hazánk római követe volt.) A magyar szabadságharc centenáriuma alkalmából tartott külföldi megemlékezések sorában jelentős helyet foglalt el az olaszországi rendezvénysorozat, amely Itália csaknem egész területére kiterjedt, s amelynek szervezésében — Tolnai Gábor irányításával és személyes közreműködésével — oroszlánszerepe volt a római magyar külképviseletnek. „Volt a jubiláris esztendőnek fájdalmas kudarca is” — folytatja Tolnai. „Olyan tervről van szó, amit az olaszok kezdeményeztek, de a mai felsőbb irányítószervünk nem hagyott jóvá. A dolog kezdete Rómába kerülésem előttre nyúlik vissza. A milánói híres Ambrosiana Könyvtár díszudvarán —, ahol a világ lángelméinek panteonja van —, szerették volna felállítani az olaszok Ferenczy Béni Petőfi-szobrát. A Szabad Művészet című folyóirat 1948. októberi száma már azt is tudni véli, hogy a szobor leleplezése 1949. július 31-én, a költő eltűnésének századik évfordulóján lesz. Tájékozódásom szerint követségünk valami efféle döntést kapott Budapestről. Petőfi szobrának a milánói Ambrosiana Könyvtár díszudvarán történő felállítását nem tartjuk időszerűnek. — Az én követi megbízásom után egy idővel az Ambrosiana Könyvtár hozzám is fordult a szobor ügyében közvetítő útján. Talán abban bízott, hogy új seprű eredményesebben söpör? — Az előzményekről nem is lévén tudomásom, örvendező hangon jeleztem Budapestre a nem mindennapi javaslatot. Nem kell mondani, én is határozott visszautasításban részesültem. Legközelebb, amikor idehaza jártam, Révai József személyesen is visszatért az ügyre, valami olyan módon kioktatva: — Azt hittem, több eszed van annál, hogy egyáltalában szóba állj a klérus képviselőivel! Különben Ferenczy Béni szobrát sehol sem állítjuk fel, mert rossz szobor. Nem fejezi ki Petőfi nagyságát.” Ezután Tolnai Gábor a következő információt adja a szobor milánói felállításáról: „Huszonnégy esztendőnek kellett eltelnie ezután, hogy Ferenczy Béni remeke 1973-ban felállíttassék az egyházi vezetés alatt álló Ambrosiana Könyvtár díszudvarán, Homérosz, Dante, Shakespeare és Goethe szobra mellett. Elfogulatlanul állíthatom, hogy a magyar költő bronzalakja a legszebb műalkotás a világ felsorolt lángelméi szobrainak sorában.” Itt még a következő lapaljai jegyzetet találjuk: „1973- ban volt Petőfi születésének 150. évfordulója. Az alkalomra emlékbizottság jött létre Itáliában, Ranuccio Bianchi Bandinelli elnökletével. Országszerte előadások hangzottak el a költőről, az első — mégpedig több előadóval —, éppen Milánóban. Magam is tartottam itt előadást. Ez alkalommal avatta fel az Ambrosiana díszudvarán a Petőfi-szobrot Kalmár György, a Római Magyar Akadémia igazgatója.” Még annyit fűznék hozzá, hogy az akkori Kulturális Kapcsolatok Intézete, melynek feladatköréhez tartozott a jelentősebb évfordulókról való külföldi megemlékezések előmozdítása is — és az irányítás alatt álló Római Magyar Akadémia (Hubay Miklós ösztönzésére) már évekkel korábban magáévá tette a szobor milánói elhelyezésére vonatkozó eredeti elgondolást. A terv, a körülmények kedvező alakulása folytán, a Petőfiévforduló alkalmából valósulhatott meg. Kezdeményezésünket megértő segítőkészséggel fogadták olasz tárgyalópartnereink, köztük elsősorban Vito Agresti professzor, az Oktatási Minisztérium szépművészeti főigazgatóságának akkori vezetője és Monsignor Paredi, az Ambrosiana Könyvtár igazgatója. A tárgyalások eredményeként kerülhetett sor 1973 tavaszán az ünnepélyes feladatásra. Végül egy pontosítás: a milánói Ambrosiana Könyvtár díszudvarán nem a „nagy emberek” (uomini magni), hanem a „nagy szellemek” (spiriti magni) szobrai állnak. Kalmár György a Római Magyar Akadémia volt igazgatója ÉLET ÉS 14 Kérdőjelekből — úgy látszik — a sok sem elég. Ferenczy Béni szobrának viszontagságairól írva azt próbáltam megmutatni, hogy sok még e körül a megoldásra váró, kérdéses mozzanat. Köszönöm Kontha Sándor barátom kérdőjeleit, s megint csak kérdőjelekkel felelek rájuk. Köszönöm továbbá Kalmár György és Varjas Károly sorait. Hubay Miklóstól, Ferenczy Béni és Genthon István jó barátjától tudom, hogy Genthon adott menedéket a gipszszobornak a Szépművészeti Múzeumban. Kontha Sándor mint negatív szemtanú mondja, hogy 1956 júniusától gyakornokoskodott a Szépművészetiben, s nem látta egyszer sem a szobrot. Csakhogy ennél korábbi dátumok forognak itt szóban. Ferenczy Bénit 1949-ben költöztették ki a főiskoláról. Fischer Józseftől, a Közmunkatanács akkori elnökétől tudom, hogy a hivatali autóját adta oda a hurcolkodáshoz. A Petőfi-szobrot, persze nem szállította az elnöki autó, de valahova azt is elvitték. Ha nem a Szépművészetibe, akkor hova? Azt viszont Frank János mondja, hogy a gipszváltozat 1955-ben mutatkozott először a nyilvánosság előtt, az V. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. Itt törte le s vitte el Petőfi kardját egy ifjú „műbarát”. Ekkor mondta Nagy László: „Talán az óriás heréjű gigantok irigyelték meg a költő kardját”. Frank János fejből idézi Nagy Lászlót, de egykori nyomtatott szöveg alapján. Hol jelent ez meg? A kardlopás nem szóbeszéd. Tessék megnézni Hatvany Lajos Így élt Petőfije első, ötkötetes kiadásának a borítóját: tisztán látszik, hogy a kardot úgy pótolták hozzá egy kardtalan fényképhez, „amerikai” retussal. Ferenczy Béni Írás és kép kötetében, 1961-ben már újra kardja van Petőfinek, mert 1959 nyarán a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítására kipótolták. Másik különbség: a könyvborítón egy érme látszik Petőfi nyakában, a kihajtott ing hegyesszögének közepén. Az 1961-es kötetben már nincs ott az érme, de a kinagyított részletképen látszik a nyoma valaminek. Mi volt ez az érme? Ábrázolt-e valamit? Az 1955-ös kiállításra elhozták valahonnan a gipszszobrot, s el is szállították utána valahova. Ugyanoda? Vagy másüvé? Az 1948-ban megfogalmazott és túlzás nélkül szólva életveszélyes ideológiai (?) aggályok 1955-re kezdtek már elporlani. Nem történhetett-e meg — kérdezem —, hogy máshova vitték a kiállítás után, illetékesebb helyre, mint ahonnan elhozták? 1959-ben hihetőleg ez történt. Kontha Sándornak az az adata, hogy a gipszszobor az 1950-es évek legvégén került a Nemzeti Galériába, jól egyeztethető azzal a ténnyel, hogy 1959 nyarán állították föl a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítására. Szoborszállításnak dokumentációja kell hogy maradjon. Valamint annak is, hogy 1986-ban milyen körülmények közt mehetett ripityára egy becses gipszszobor. Tüzetes tanulmány készüljön a Petőfi-szobor sorsáról ■— kívántam cikkemben. Most már azt is tudom, hogy kit óhajtsak szerzőjének: Kontha Sándort. Hubay Miklós az Ambrosianában fölállított példány történetének megírására keres olasz kutatót. Azok az olaszkoni előzmények, amelyeket Kontha sejt és kutat, rendkívül érdekesek, számos új kérdést támasztanak. Vargha Balázs Újabb híradások Petőfi-szobrokról Az Élet és Irodalom 1988. március 11-én megjelent A Petőfi-szobor viszontagságai című cikkéhez szeretnék még néhány adatot hozzáfűzni. Ferenczy Béni Petőfi-szobra 1973 óta Quitóban, Equador fővárosában áll. 1937-ben Pátzay Pál is elkészítette a milánói Ambrosiana díszudvara számára Petőfi-szobortervét; a mű felállítását megakadályozta a második világháború. Párczay szobortervének fényképe megjelent a Művészet 1937-es évfolyamában. Varjas Károly Dési Elza metszete a HOGYAN HALT MEG HORTHY ISTVÁN? Az Élet és Irodalom 1988. március 25-i száma közli Bokor Péter interjúját Horthy István özvegyével, aki kitért férje 1942. augusztus 20-i tragédiájára is. Kifejtette hogy a hivatalos verziót „teljes képtelenségnek” tartotta, hiszen férje már korábban is „megcsúszott” Héja gépével, de a négyezer méteres magasságban korrigált. Bár a kanadai Magyar Szárnyak számára 1978-ban még olyan véleményének adott hangot az özvegy, miszerint „Fogható bizonyíték nincs, sem mellette, sem ellene, hogy szabotázs volna az ok, de hogy súlyos körülmények vannak, amelyek arra mutatnak, az elvitathatatlan.”, az ÉS-ben ez tompítottabb formában jelentkezik. Ennek lényege: „Elég, ha valamit elvágtak, egészen kis beavatkozás is elegendő lehetett ahhoz, hogy néhány pillanattal a fölszállás után lezuhanjon.” Természetesen elvitathatatlan joga az özvegynek, hogy férje tragédiáját a maga szemszögéből magyarázza. Ezt még érthetőbbé teszi a baleset körülményeivel kapcsolatban az elmúlt, közel öt évtizedben keletkezett, jó vagy rossz szándékú, de mindig tendenciózus magyarázat. A náci „beállításról” az özvegy is szólt interjújában. A másik törekvést András Sándor repülő vezérkari alezredes, az 1. repülőcsoport parancsnoka képviselte, aki még 1942. augusztus 20- án azt javasolta Jány vezérezredesnek, a 2. magyar hadsereg parancsnokának, hogy a balesetről „két jegyzőkönyv készüljön: egy hivatalos és egy a nyilvánosság számára”. Az ezzel ellentétes véglet még a közelmúlt magyar zsurnalisztikájában is helyett kapott, miszerint az iszákos aranyifjú, a a bővérű Bea nővér által a kritikus éjjelen kimerített repülőtiszt önemésztő életmódjának lett az áldozata. Megítélésem szerint az elmúlt évek hadtörténeti kutatásai lehetővé teszik, hogy reális képet rajzoljunk a kormányzóhelyettes haláláról. Horthy István tartalékos repülőfőhadnagy Kitzinger tábornoknak, Ukrajna német főparancsnokának villájában töltötte háromnapos szabadságát (augusztus 15-18) a Kijevbe érkezett feleségével.. Augusztus 19-én jelentkezett ismét szolgálattételre századparancsnokánál, este 22 óra 25 perckor döntöttek: a másnap hajnali bevetés két géppárjának egyikét a „soron következő” Horthy István és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester képezi. E géppárnak 1942 augusztus 20-án 04 óra 55 perces indulással kellett kísérnie a Szvoboda légterébe küldött egyik Heinkel He-46 típusú közelfelderítő repülőgépet. A kormányzóhelyettes V-421 jelű Héja-gépén Tóth János címzetes őrmester 4 óra 40 perckor hajtotta végre a motorpróbát Horthy István, valamint Bodó András főtörzsőrmester, hangármester; Kocsis István törzsőrmester, főszerelő; Mészáros Ferenc tartalékos c. szakaszvezető, segédszerelő; továbbá Kovács János c. őrvezető, Landesz József honvéd és Bebesi Antal tartalékos szakaszvezető jelenlétében. Mindent rendben találtak, amit az üzemi felülvizsgálati jegyzőkönyvbe is bevezettek. A repülőgép kifogástalan állapotát valószínűsíti az is, hogy két nappal korábban hajtották végre motorján a „nagyápolás”-t. Ilyen előzmények után indult bevetésre a géppár. A mintegy két kilométer szélességű ilovszkojei erdő északi oldalán volt a vadászrepülőtér, a közelfelderítőké pedig a délin. Az időjárás kedvezett a repülésnek: a látási viszony jó, a felhőzet hatszáz ezer méter között volt és tíz km/óra sebességű északnyugati szél fújt. Az 5 óra 7 perckor — ekkor állt meg Horthy István órája — bekövetkezett szerencsétlenséget (tehát nem „néhány pillanattal a felszállás után” — mint az interjúban olvasható) megelőző eseményeket így rögzítette jegyzőkönyvbe pár órával később Nemeslaki 1988. ÁPRILIS 1.