Élet és Irodalom, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám - Beke György: A Szacsvay-örökség • riport (16. oldal) - Roskó Gábor: rajza • kép (16. oldal)

CSKE GYÖRGY RIPORTJA: A Szacsvay­örökség Buckingham Palace — ennyi áll a levélpapíron, elegánsan, szűk­szavúan. Károly trónörökös és Diana hercegnő köszönetet mon­datnak Szacsvay Imre grafikus- és fotóművésznek Erdélyi utakon cí­mű könyve angol változatáért. A háromkötetes albumot a hercegi pár látogatásakor ajándékozta ne­kik a művész, kissé „szülőföldi em­lékeztetőként”. Károly herceg ugyanis — maga is említette Buda­pesten — harmincketted részben székely. Szacsvay Imre teljességgel az. Az Erdélyi utakon csodálatos szépségű, ódon hangulatot és emel­kedettséget sugárzó képein látható az erdőszentgyörgyi templom bejá­rata és egy címeres sírkő. Dr. Kicsi Sándor tömör, pontos és igen szép kísérőszövege elmondja, hogy a Kisküküllő mentén fekvő székely nagyközség református temploma a XIII. század végén épült, sokszor elpusztult és sokszor újjáépítették, míg mai alakját megkapta. A falu földesura a rövid ideig uralkodó erdélyi fejedelem, Rhédey Ferenc volt. Ennek egyik utódja, gróf Rhédey Zsigmondné báró Wesselé­nyi Kata 1760-ban alapjaitól újjá­építtette. Abból az időből való a faragott kőszószék és a papkorona, az erdélyi reformátusok jelkép­rajzával, a fiait vérével tápláló pelikánnal. A címeres sírkő gróf Rhédey Claudiára emlékeztet, Sán­dor würtembergi herceg feleségére, akit 1841-ben, egy nagy katonai parádén megvadult lova taposott halálra Grác városában. Hazahoz­ták pihenni. Eme Rhédey grófnő a nagyanyja volt V. György angol király feleségének, Mary király­nénak, a most uralkodó II. Erzsébet nagyanyjának. Károly herceg ki­számította ezt a harmincketted rész Rhédey-rokonságot. Erdőszentgyör­­gyön úgy emlegetik az angol kirá­lyi házat, mintha látóközelségben élő pártfogóik lehetnének. A londoni köszönőlevél kelte: 1990. május 16. Szacsvay Imre akkor már két napja halott. Találkoztak előbb is ők, a lon­doni királyfi és a székely művész. Károly herceg a maga erdőszent­györgyi ősei jogán tiltakozott volt Ceausescu őrült falurombolásai el­len. Szacsvay Imre a fényképeivel tette ugyanezt. Még a háromkötetes Erdélyi utakon megjelenése előtt, az abba foglalt képeket sok száz esztendős templomokról, várromok­ról, sajátos hangulatú települések­ről vagy havasi tanyákról, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizott­ság — az S. O. S. Erdély genfi bizott­sága révén — szétküldte a világ négy tájára, minden olyan testület­nek vagy magánszemélynek, akik­től segítséget remélhettek. Szacsvay Imre felvételei az erdélyi hagyo­mányok, építészeti értékek, kultú­ra, a magyar folytonosság mellett érveltek az UNESCO-ban, a Világ­­örökség Bizottságánál, az Emberi Jogok Bizottságánál, az Európai Parlamentben, az Európa Tanács­ban, a Vatikánban. Nyomon lehet-e követni egy til­takozási hullám útját és eredmé­nyeit? Higgyünk abban, mert nem alaptalanul hisszük, hogy a felhá­borodás méretei is belejátszottak az erdélyi falvak megmentésébe. Ceausescu és „építészei” várták a felcsapó nemzetközi ellenkezés le­­csillapultát — a hazai kérelmekkel, panaszokkal soha nem törődtek! —, majd azután láttak volna hozzá a rombolásokhoz. Addig Erdélyből is (például Tamási Áron falujából, Farkaslakáról) Bukarest környéké­re vezényelték a földkotró gépe­ket. Színes, pompás képek, amelyek nem a heves harc, hanem a szelíd emlékezet céljaira születtek, így válhattak a létmentő küzdelem fegyvereivé. Szacsvay Imre 1984 és 1987 között három nyáron át ba­rangolt Erdélyben, Nagyváradtól a Hargitáig, Csíkszéken meg Há­romszéken, majd Brassótól Nagy­­enyedig. Saját költségén utazott, hogy a maga „beállításában” rög­zítse Erdély s ezen belül a családi szülőtáj, a Székelyföld minden ér­tékes látnivalóját. Hetvenedik esztendősen úgy tér­hetett meg őseihez, hogy mostoha körülmények ellenére, ezer gáncs közepette gyarapította a családi örökséget: végezte a nemzet, az anyaföld szolgálatát. Orbán Balázs, a Székelyföld tu­dós barangolója, levéltárak búvár­lója derítette fel és rögzítette nagy művében, hogy az Erdély-szerte és Magyarországon kiterjedt Szacs­vay család eredetileg a háromszéki Szacsváról való, első tagja, akiről feljegyzés maradt. Szacsvay Ger­gely a marosszentimrei csatában tüntette ki magát, 1442-ben Hu­nyadi János, akkori erdélyi vajda, későbbi magyar kormányzó kato­nájaként. Egyszerre nagyon közel érzem szívemhez a régi történelmi nyomot: Szacsva, ez a manapság ölbe vehetően kicsiny székely tele­pülés karnyújtásnyira esik szülő­falumtól. Azontól, tanúja lehettem l­akói riadalmának, hogy kiűzik őket otthonaikból és Uzon zord tömbházaiba telepítik őket, a Moldvából nem éppen cél nélkül odahozott román családok közé. Szacsvay Imre grafikus- és fotó­művész Budapesten, illetve a soly­mári hegyek lábainál okkal remél­te, hogy őseinek faluját menti meg, mikor erdélyi fényképeit mű­vészi rendbe állítja. Kövessük a családfáját, Orbán Balázs segítségével, a kicsiny ha­­vasalji falucskától a nyitottabb há­romszéki síkságig. „Mihály, mint Bethlen Gábor kapitánya szerepel, s érdemei jutalmául ezen fejede­lemtől szablyát tartó oroszlán cí­mert és jószágot nyer Szacsván. Ezen Mihály unokái, György és András szállnak el Szacsváról, s szerzik a lécfalvi és esztelneki ágat.” A lécfalvi ágból egyetlen hajtás maradt fenn az irodalomtörténeti emlékezetben: Szacsvay Sándor, az első nevezetesebb magyar publicis­ta, Rát Mátyás munkatársa, majd egyik szerkesztője a pozsonyi Ma­gyar Hírmondónak, a XVIII. szá­zad utolsó évtizedeiben. Saját lapot is indít Pozsonyban, a Magyar Kurírt, már az első számát betilt­ják, átviszi a lapját Bécsbe. A fel­világosodás újságírójának nevez­hetném, eszméi miatt szorult ki a közéletből, meg kellett válnia lap­jától is. Kolozsvárra vonult visz­­sza. A francia forradalom híve ma­radt haláláig. Egy következő, immár magyar forradalom, az 1848—49-es szabad­ságharc színtereire lépnek ki a má­sik ág, az esztelneki Szacsvayak. Egyik országgyűlési jegyző, kettő lőporkészítő ezermester. Hasznos forradalmi tevékenységek, csak fö­löttébb veszélyesek. Nagyváradon, a Sebes-Körös partján, kicsi park­ban szobor, talapzatán délceg férfi, tollát éppen aláírásra tartja. Szacsvay Imre Bihar vármegye képviselője volt, országgyűlési jegy­ző, aki tiszte szerint a határozato­kat hitelesítette. „Egy tollvonás volt bűne” — hirdetik a kőbetűk a talapzat alján. A solymári ott­honban őrzik az 1849. áprilisi kiáltvány eredeti lenyomatát. Négyoldalas szöveg, válasz a csá­szári jogtiprásra, a magyar nem­zet akaratának kinyilvánítása. Nyi­tánya a magyar kiscímer, záróképe Erdély címere. Hárman írták alá „a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát”: Báró Perényi Zsig­­mond, a felsőház elnöke, Almássy Pál, a képviselőház alelnöke és Szacsvay Imre jegyző. Ezért a toll­vonásáért végezték ki tizennyolc nappal az aradi tizenhárom után, a pesti Új Épület mellett. Nem le­hetett epizodista a történelemben, ha a debreceni Kossuth-szobron is megjelenik, mellékszereplőként. Solymáron egy 1848-ban készült könyvecskét őriznek: Népkívána­­tok. Közli Szacsvay Imre. Készült N.Váradon, Tichy Alajos nyomdá­jában. Váradon mindig kegyeleti sétát teszek a Körös-parton, Szacsvay Imre szobrához. Mintha személyes ismerősömet sértették volna meg, úgy belém fájdult, mikor a múlt napokban fényképen­ láthattam a szobrot. Háromszor akkora betűk­kel, mint a vértanú neve, valaki felmázolta rá: Afara! Vagyis: ki vele: Szacsvay Imrével? Az őt tisz­telő váradi magyarokkal? Pedig Nagyváradot a viszonylagos meg­nyugvás városának tudtuk, a ma­gyar-román békesség szigetének hittük azokban a meglódult na­pokban, mikor Vásárhelyen gyil­kolt a gyűlölet. Szacsvay Imre az országgyűlés­ben, esztelneki rokonsága Három­szék vármegye önvédelmi harcá­ban bizonyult méltónak az ősök­höz, Hunyadi János és Bethlen Gá­bor katonáihoz. Maga Berde Mó­zes, Háromszék kormánybiztosa ke­reste fel Esztelneken a hetven esz­tendős Szacsvay Andrást, aki híres volt arról, „olyan lőport tud csi­nálni, hogy a medve golyó nélkül is megdöglik attól.” Az öreg a fiát állította a szabadságharc szolgála­tába. Eme Szacsvay János, idős Molnár Józsiással egyetemben, ágyúgolyókat készített Kézdivásár­helyen, míg egy másik utcában Gábor Áron és Turóczi Mózes ágyúkat öntött, hogy legyen mivel kiröppenteni a golyóbisokat. Bukás, kivégzések sem csillapít­hatták a Szacsvayak türelmetlen szabadságvágyát. Mikor kirobban az osztrák—piemonti háború, s újabb reménye csillan az itthoni szabadságharcnak, a Kossuth-emig­­ráció tagjai tömegesen csatlakoz­nak a Türr István, Gáli Sándor, Teleki Sándor gróf, Klapka György, Perczel Mór és mások kezdemé­nyezte „magyar légióhoz”, amely olasz földön a magyar szabadságért kívánt harcolni. Mintegy négyezren gyűltek a légió zászlaja alá, nem­csak a nyugati emigrációkból. Há­romszékről csapatostól indultak székely fiatalok. Egy Szacsvay ne­vű esztelneki birtokos, havasi vi­lágban járatos ember vezette a székely legényeket át a közeli oj­­tuzi hágón Moldvába. Feljelentet­ték. Megszökött az elfogatási pa­rancs elől. Az osztrákoknak min­denképpen kellett egy Szacsvay Esztelnekről, elhurcolták a kilenc­­gyermekes Szacsvay Károlyt, aki teljességgel ártatlan volt. Így, ár­tatlanul két esztendőt töltött ne­héz börtönben Nagyszeben váro­sában. Ennek a Károlynak­ a dédunoká­ja volt a grafikus- és fotóművész. Nemcsak hűségüket adják tovább a következő nemzedékeknek a Szacsvayak, néha a hangjuk színét is. A fotóművész ősei között ott a színész Szacsvay Imre, a Nemzeti örökös tagja, akinek élete a múlt század közepétől ívelt át száza­dunk derekáig. 1939-ben hunyt el, de máig emlékeznek rá idősebb pá­lyatársai, akik tőle tanultak be­szédtechnikát. Rideg ez a szó, töb­bet, a beszéd művészetét, a hang­hordozás varázslatát lesték el tőle. Valaki e tanítványok közül egy­szer dermedten hallgatta a fotómű­vész hangját. — Ez nem lehet igaz! Tisztára öreg Szacsvay! Mintha csak ő tá­madt volna fel, ahogy egy hozzá fogható nagyságú Shakespeare-szí­­nészhez illik is a feltámadás. A későbbi grafikus gyermekként felejthetetlen nyarakat töltött a nagyszüleinél Esztelneken. Hatvan esztendővel később ju­tott el megint a Kárpátok lábaihoz. Elborította az emlékek hangulata. Elűzték volna a felnőtt kor keserű évtizedeit? Esztelnek nyugalma mintha az újrakezdés lehetőségét sugallta volna. Pedig nem lehet visszapergetni az időt. Érdemes lenne-e a Fiuméig, ahol édesapja a kikötőváros utolsó magyar rendőr­­kapitánya volt. Az összeomlás után Budapesten szolgál. 1940-ben vég­leg leteszi a kardját, nem érthet egyet a zsidóüldözéssel. Néhány esztendő múlva, a pogári rendszer képviselőjeként, menyével és alig megszületett unokájával együtt ki­telepítik Budapestről. Imre nincs velük, nem lehet velük, börtönben ül. 1949-ben záratta be a Rákosi­­diktatúra, 1953-ban szabadult. Egy régi barátja pénzt kért tőle, hogy disszidálhasson. Nem jelentette fel. A korszak logikája szerint amúgy is ellenség lehetett csak, egy volt rendőrkapitány fia, aki maga is Ludovikát végzett, légvédelmis szá­zadosként esett fogságba Sopron­nál, csak 1947-ben került haza a Szovjetunióból. Nem tért vissza a seregbe — fogadták volna-e? —, egyik vállalkozótársával együtt textilgépek alkatrészeit gyártotta, kisiparosok bevonásával. Volt Horthy-tiszt, most kisk­apitalista? Csendes ember, aki csak a mun­kának él? Az ilyenek igazán veszé­lyesek, rejtőzködnek, nem akarják felfedni magukat! Szabadulása után vasesztergályos Csepelen. Majd a dekorációban dolgozik. Gyermekkora óta tehet­ségesen rajzolt és fotózott. Diák­ként kiváló felvételeket készített, beállítás, szín, hangulat mind oly remek, hogy az egyik budai fotó­műhely ingyen hívta elő a képeit, cserében azt kérte, hogy saját rek­lámjaként tehesse ki ezeket a ké­peket az üzlet kirakatába. Mikor 56 után úgy érezte, puszta jelenléte terhére lehet a munka­közösségnek, eljött. Szabad foglal­kozású értelmiségiként, grafikáiból és fotóiból tartotta el a családját. Hány művészi naptárt és pros­pektust tervezett különböző válla­latoknak? Egy szekrény őrzi őket Solymáron. Egyik naptárgrafikája visszhangos elismerésben részesült 1972-ben, nemzetközi kiállításon, Brémában, ötvennégy ország mű­vészei állítottak ki, Szacsvay Imre munkája lett a második. Hazai kitüntetést kapott az Er­délyi utakon, a Fitz József-könyv­­díjat, éppen hatvankilencedik szü­letésnapján, 1989. augusztus 16-án. Erre még büszkébb volt, mint a nemzetközi dicséretre: a Fitz Jó­­zsef-díjat a könyvtárosok, tehát közvetve az olvasók ítélete alapján adják ki, az elmúlt, időszak legke­resettebb könyveinek jutalmazá­sára. Élete fő művét érte a kitüntetés. Ezeket az erdélyi felvételeket elő­zőleg rangos kiállításokon tekint­hette meg a közönség Zalaegersze­gen, Szombathelyen, Vasváron, Szentendrén, Kiskunhalason, Kis­kőrösön, Tatabányán, Bonyhádon, Nagykőrösön. Kiállította képeit Solymáron is, ahol a táj, a levegő, a hegyek, a hangulat Esztelneket idézi. Ezért is teremtett itt otthont magának és családjának. Házuk földszintjén lakott a feleségével, az emeleten nyomdamérnök fia, aki a családi örökséget szép könyvek előállításával folytatja. Jó harminc éven át volt szabad foglalkozású. Nem számíthatott nyugdíjra. Élete utolsó pillanatáig dolgozott. Soha nem kapni akart. Színes levelezőlapok sorozatát ké­szítette, el az erdélyi magyar nép­viseletekről, ezeket a szentendrei Hagyományőrző Egyesület az er­délyi menekültek felsegélyezésére árusította. Szacsvay Imre munka­asztalán ott az Erdélyi utakon ne­gyedik kötete, félig készen, Erdély vallásos műemlékeiről. Ezt már az özvegye és a fia fejezi be. Utolsó látogatója voltam, másnap mentőkocsi jött érte. Egészségesnek tűnt, fiatalos hévvel mutatta ké­peit, diáit. Nézzem csak gyimesi völgyet, mennyire kifejező, szelíd lanka, mögötte az őrálló, zord ha­vas, előtérben pásztorkunyhó! Ez itt a Gyilkos-tó, kékben játszó víz, benne üszkös fenyőcsonkok, fölötte komor sziklafalak ... — Esztelneki képeid vannak-e, Imre bátyám? öreg épületeket keresett elő. Esztelneken láthatók új épületek is, a ferencesek teljesen újjáépítet­ték a templomukat, de Szacsvay Imre régi épületeket, tájakat ke­resett ki, gyermekkorának emlé­keit. — Az unokáimra gondoltam, azért kalandoztam vissza az időben. Családunkban mindenki hagyott valamit az utódaira. Századokon át öröklődött az otthoni föld, a csa­ládi ház, a kert, az erdő, vele ki­csit a patakok, a hegyek és az ég is. Én csak fényképeket adhatok mindezekről az unokáimnak. Szerkeszti a szerkesztőbizottság, elnöke: ΒΑΤΑ IMRE Szerkesztőség: Budapest, V., Széchenyi utca 1. 1054. Telefon: 153-3122, 153-3287, 153-3500, 111-3221 MEGJELENIK 1ELET ÉS|© IVldUJ d S C rt l_i Lj ΖΛ O IjA XT — EO XV KJ IN I V l\i A JJW V /Λ ΧΊοΛΕΛ X · D­UUdljltfhL, V IX., Dt Jlili ΛΙ L. SJ 11. DCVtUlIUl . HMD. X Ulil­illUK . 37D, X tjl. · 1*41— QcZtl, I4X'iJJJU Felelős kiadó: NÉMETH JENŐ vezérigazgató. 90—4602. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató MINDEN­ IRODALOM Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapkézbesítési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest, XIII., Lehel utca 10/A. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 219-98636 / Postabank Rt. 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA! INDEX: 25-44. HU ISSEN 0424—8848 PÉNTEKEN 16 OLDALON 1990. JÚNIUS 15.

Next