Élet és Irodalom, 1992. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-13 / 11. szám - Bodor Béla: • könyvkritika | Ex libris • Régi magyar költők tára - XVI. század, IX. kötet (Akadémiai Kiadó) | Régi magyar költők tára - XVII. század, XIV. kötet (Akadémiai Kiadó) | Pálos iskoladrámák, királyi tanintézmények, katolikus papneveldék színjátékai (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Drámai Emlékek) | Faludi Ferenc prózai művei (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Prózai Emlékek) | Bessenyei György: Költemények (Akadémiai Kiadó) | Csokonai Vitéz Mihály: Szépprózai művek (Akadémiai Kiadó) (11. oldal) - Németh Nelli: rajza • kép (11. oldal)
1992. MÁRCIUS 13. rs I EX LIBRIS BODOR BÉLA Régi magyar költők tára - XVI. század, IX. kötet „Habent sua fata libelli” — ha van könyv, amelyre igaz a mondás, akkor a Régi Magyar Költők Tárának XVI. századi sorozatára biztosan. Első kötete — a középkori versemlékek 1526-ig — 1877- ben látott napvilágot; a legutóbbi (VIII.) 1930-ban. Az első kettőből dolgozott József Attila szegedi egyetemista korában, és az ő kedves professzora volt az a Dézsi Lajos, aki a IX. kötet szerkesztéséhez már az 1930-as években hozzákezdett. Dézsi azonban meghalt, a szerkesztést Varjas Béla vette át, és be is fejezte 1945- re. Már nyomtatták a könyvet, amikor a nyomdát találat érte, és a kész szedés a kézirattal együtt porrá égett. Varjas az 1970-es évek végén kezdhette újra sajtó alá rendezni az anyagot, de meghalt, mielőtt elkészült volna. Dézsi és Varjas tervei alapján most öttagú bizottság fejezte be a IX. kötetet, és — remélhetőleg — szerkeszti a hátralevő, nagyjából már összeállított mintegy nyolc kötetet, amelyek kiadásával a tizenhatodik századi magyar költészet teljes szöveganyaga hozzáférhetővé válik. A kötetben Valkai András és Görcsöni Ambrus históriás énekei, az Árgirusról, az Euriálusról és Lucretiáról, valamint a Telamonról szóló széphistória, Huszti Péter Aeneise, és Majssai Benedek két vallási éneke található. Nem szeretnék indokolatlan várakozást gerjeszteni; a kötet szerzői nyomába sem érnek nagy kortársaiknak, Bornemisszának, Balassinak. Valkai Bánk bánjában a totális happy end szinte már komikus. Az irodalommal mélyebben foglalkozók számára azonban izgalmas olvasmány Eurialus és Lucretia históriája, amelyben a négysoros bokorrím egyeduralma után megjelenik a Balassi-strófa első változata. Itt ugyan mégcsak ritkán találni belső rímet, de a sormetszethez már oda-odatalál egy-egy asszonánc, ragrím. (Ebből alakul majd ki a Balassi-strófa legfőbb formaeleme, a késleltetett rím, ami az európai újkor költészetének meghatározó kelléke.) És szép részei is vannak, elvégre a szerelemről van szó: ..Természettől vagyon hintetvén szívünkben az szerelemnek magva, / Vadak és madarak, fene oroszlánok vannak birodalmában, / Tengerbeli halak vízben sem lehetnek miatta bátorságban.” Ami pedig általánosságban érdekes; a könyvből kiderül, hogy hogyan és miről meséltek-énekeltek a szétdarabolt országban, egy emberöltővel Mohács után. (Akadémiai Kiadó, 648 lap, 195.— Ft) Régi magyar költők tára - XVII. század, XV. kötet A háború után az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Főbizottsága úgy döntött, hogy ,,a XVII. századi magyar énekanyag közreadása még sürgetőbb feladat, mint a XVI. századi sorozat befejezése, illetve az eddigi kötetek újrakiadása”. 1959 óta ez a sorozat kapott tehát zöld utat, és tízezer lapnyi értékes ritkaságot juttatott el az olvasókhoz. Jó néhány ragyogó név (Szenes Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Tótfalusi Kis Miklós és mások) mellett számtalan kevésbé jelentős, de nekünk mégis kedves alkotó kapott nyilvánosságot a sorozat lapjain; a legtöbbjük évszázadok óta először. Persze, ez a század, amely a világirodalomban Shakespeare-rel és Cervantessel kezdődik, Calderónnal, Donne-al és Miltonnal folytatódik, és Moliére-rel, Racine-nal zárul, a magyar kultúra kevésbé fényes korszakai közé tartozik. A „magyar romlás századáénak utolsó másfél évtizede, amelynek dalai és versei ebben a kötetben találhatók, arról lehetne híres, hogy egyáltalán sikerült túlélni. Fizikai és esztétikai értelemben egyaránt: „Jaj, gyásszal béborult napok, / Életre gyászt folyó bajok, / méreggel itató zajok, / Mint folynak jajok.” — siratja az ismeretlen költő — kissé bizarr stílusban — a török elleni harcban fiatalon elesett Rhédey Zsigmondot, és egész, „két pogány közt” vergődő hazáját. De nem lehet nem gondolni Petőfi „diligenter frequentált” versére Görgei Mihály paszkvillását olvasva: „Ha hitnek dolgában kel controversia, / Mint arbiter summus, maga decidallya, / Szent íráson kívül authentizállya ... stb.”. Érdekes megfigyelni, ahogy a még mindig meghatározó szerepet betöltő bokorrím fokozatosan, hangrendi váltakozással alakul át ölelkező- és keresztrímmé: „ki-faragnac —meg-czifráznac — megraknac — környül állnac.” Végül, ha egyik-másik szöveg ismerősnek tűnik, szó sincs véletlenről. Ezekben a dalokban gyökerezik jó néhány új típusú népdal; némelyiknek alaposan átköltött változatát a század elején Kodály is összegyűjtötte. Egyetlen példa: „Siralmim nem múlnak, / Kínjaim újulnak, / Orszámon könyveim halnak, / S úgy tetszik, az fák is sírnak.” (Akadémiai Kiadó, 980+8 lap, 350,— Ft) Pálos iskoladrámák, királyi tanintézmények, katolikus papneveldék színjátékai „Gyakorta sóhajtunk azon, hogy csupán a dramaturgia az, amely hazánkban meg nem foganszik. ... ‘Azt is hiszik, hogy a magyar erre alkalmatlan; sőt, hogy a nyelv inkább dalokra, mint beszédekre van puhítva...” — panaszkodik Katona József ismert dolgozatában, 1821-ben. Igaza lenne? Igen is, nem is. A XVIII. századi magyar dráma történetéből fájdalmasan hiányoznak a remekművek. Az életnek azonban része volt az alkalmi színjátszás, az „alakos” népszokásoktól a vásári komédián át a szóban forgó iskolai színjátszásig. A protestánsoktól jelentős mennyiségű, bár esztétikailag kevéssé jelentős ószövetségi, és latin-görög mitológiai témájú darab szövege maradt fenn, javarészt bokorrimes-négysoros strófákban. A minoriták történelmi és misztériumjátékai között szép számmal akad prózában írott, reálisabb jellemeket mozgató darab, olykor a Moliére-komédiákra emlékeztető vígjáték. Ezek olvashatók a sorozat korábbi köteteiben. A pápai és a sátoraljaújhelyi pálos gimnáziumban is az oktatás-nevelés fontos eleme volt a színjátszás. Pápáról tudjuk, hogy az első és a második osztálynak egy darabot magyarul, a harmadiknak két „declamatiót” latinul kellett bemutatnia minden évben. Sajnos, csak egyetlen, remete Szent Pálról szóló darab szövege maradt meg ezek közül. A sátoraljaújhelyi repertoárból való azonban talán az egyetlen olyan iskoladráma, amelyet ma is játszanak olykor: az Omnia Vincit amor című, latin nyelvű mitológiai játék közjátékaként fennmaradt Kocsonya Mihály házassága. Nagyváradról, a jezsuita rend feloszlatását követő időből való Szluha Demeter Pásztorjátéka és Gubernáth Antal komédiája, a Nagyra héjázó Ordás Demeter; utóbbi a magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozza a némettel szemben. A katolikus papneveldék anyagából a pozsonyi komédiák olykor mulatságosak. (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Drámai Emlékek, 612 lap, 260.— Ft. Faludi Ferenc prózai művei Bárcsak minden kívánságom ilyen hamar teljesülhetne! Az elmúlt év őszén tettem szóvá, hogy Faludi prózai életműve évszázadnál hosszabb ideje hozzáférhetetlen, és íme, itt a két vaskos kötet. A két dolognak persze semmi köze egymáshoz, de hajós ősök babonás utódaként hadd kiáltsam most: Dugonics! Hátha beválik. (Kétszáz éve nem jelent meg az Etelka teljes szövege. Elképesztő!) A Faludi-kötet igazi szenzációja a Történetek a Szűz Máriáról című legendagyűjtemény, amit Szörényi László fedezett fel az 1970-es évek végén, és még nem jelent meg nyomtatásban. A negyvenhat történetecske, melyeket Faludi számos ismert és azonosítatlan szerző munkáiból „egybe szedegetett”, a Szent Szűzhöz szóló imádságok csodatevő erejét, „harcban foganatos közbenjárását”, az őt káromlók rettentő bűnhődését, a „hitben tévelygőkhöz való kegyességét”, a „halálra váltakhoz való irgalmasságát” példázza. Ez azért érdekes, mert Faludi korábbi műveiben kerülte a hagyományos katolikus magyar Mária-kultusz érintését, „az egész magyar nemességhez kívánva szólni”, ahogy a szöveget gondozó Vörös Imre írja. 1776-ban azonban, három évvel azután, hogy XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, és a hetvenéves, beteg Faludi a rohonci szegényházba kényszerült (ahol 1779-ben meg is halt), érthető, ha „a protestánsokkal folytatott hitviták gyakran igen kemény hangján szólal meg”. Persze feltéve, hogy a Kantz János másolatában fennmaradt mű csakugyan az ő munkája. A William Darrel angol jezsuita művei alapján készült viselkedéstani könyvek: a Nemes ember, a Nemes asszony és a Nemes úrfi, a spanyol Baltasar Grácián Oracule-jából fordított Udvari ember, a Robert Dodsley után készült Bölcs ember, és a talán eredeti Szent ember elsősorban a tizennyolcadik század első felének gondolkodásmódját értetik meg — minden kommentárnál hitelesebben. A Téli éjszakákról — én, optimista — azt képzelem, hogy valami halvány fogalma talán van az átlagolvasónak is. Azt azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy a Halotti beszéd első olvasata is Faluditól származik, és Jegyzőkönyvének szólás- és közmondásgyűjteménye olyan kincs, amit nem lehet eléggé megbecsülni. (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Prózai emlékek, 1174 lap, 490,— Ft) Bessenyei György: Költemények Bessenyei összes műveinek kritikai kiadásából a Holmi, a Prózai munkák 1802 —04, a Színművek és az Idegen nyelvű munkák és fordítások után, ötödikként jelent meg a versek és versfordítások gyűjteménye. A lexikon a szerzőt csak ötödsorban tartja költőnek, ha arra gondolok, hogy Alexander Pope három és fél ezer soros filozófiai poémáját, Az embernek próbáját képes volt csupán azért teljes egészében újra lefordítani, mert belátta, hogy rossz ... csakugyan, ezt egy költő aligha tette volna meg. Tréfán kívül: Bessenyei valóban csak a drámák, a Holmi, a bölcseleti művek és a Tarimenes utazása mellett írta verseit, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezek mindenestül rosszak is lennének. Igaz, hogy sokszor komikusnak hat egyik-másik képe („Kis test! melly kedvesek előttem verseid! / Nagy Lélek! melly szépek érzékenységeid ...), de ne feledjük, hogy a megírásuk óta eltelt több mint két évszázad gyökeresen megváltoztatta egyes szavak jelentését, és főként a hangulatukat. Triviális példával: „Alig jöttem ki e’ magános hellyre, holl a’ természet csak szüntelen való szülésben láttatik lenni ...” — írja Bugyiból keltezett versében. Egy mai olvasó nem tud annyira kulturált lenni, hogy ezen (és a „földeinket csendesen áztató” esőn) ne kezdjen kajánul vigyorogni, bármennyire tudja, hogy az illető ruhadarab akkoriban még nem volt feltalálva. Ha tehát elmélyed az ember ezekben a műn versekben, rövidesen hozzászokik a nyelvújítás előtti szóhasználathoz, és lassan észreveszi azokat a szálakat, amelyek ebből a költészetből Berzsenyihez, Vörösmartyhoz, Komjáthyhoz, sőt: Adyhoz és József Attilához vezetnek. Aztán talán már őszintén megrendülhet a kétsoros töredéken: „Barátom kérdezed, mondjam meg mint vagyok: / Mozgok a világiján, nézek és hallgatok.” (Akadémiai Kiadó, 440 lap, 220.— Ft) Csokonai Vitéz Mihály: Szépprózai művek Nagy szükség van már Csokonai munkáinak kritikai kiadására. Tudjuk, a múlt századi ponyva tele volt a nevében költött ordinátor hamisítványokkal — ezeket tehát le kell választani az életműről, de úgy, hogy ne keverjük közéjük a jóízűen csipkelődő, vagy éppen erotikus tartalmú eredeti műveket. A prózák esetében a feladat gyakran fordított; itt az eredeti műveket kell a feledéstől megmenteni. Húsz év telt el a legutóbbi komoly Csokonai-gyűjtemény, a Magyar Remekírók kétkötetes kiadása óta. Azóta két prózai műről bizonyosodott be, hogy nem eredeti alkotás: Az oroszlán és a szamár című Lessing-mese Aszalay János fordítása, Csokonai csak lemásolta, a Kinizsi Pál hamvai pedig Horváth János versének prózai, rövid kivonata. Nem világos, hogy az Amaryllis című „idillium” miért került most a színművek helyett a szépprózai művek közé, bár műfaja kétségtelenül nehezen meghatározható, az ekloga, a színjáték és az emlékbeszéd közötti átmenet. A Metastasio-kantáták nyersfordítását csakugyan indokolatlan lenne a költemények közé sorolni, így jogosan szerepelnek a prózai írások kötetében. Azzal azonban nem tudok egyetérteni, hogy az olvasó minden szöveget hosszadalmasan ki kell nyomozzon, mert a tartalomjegyzék csak címeket sorol fel. Szerintem az anyagot sajtó alá rendező Debreczeni Attila és a szerkesztők (Szilágyi Ferenc és Szuromi Lajos), akik a szöveg gondozásában körültekintően jártak el, akkor szerkesztették volna helyesen a kötetet, ha a tartalomjegyzékben feltüntetik a mű fajtáját („állatok dialógusa”, beszéd, prózai nyersfordítás stb.), és a fordításoknál a mű szerzőjét. Úgy vélem, egy tartalomjegyzéktől ennyi tájékoztatás igazán elvárható. Egyébként mostanában gyakran jut eszembe az a kis mese, amelyet állítólag belga nyelvről fordított franciára bizonyos Tourneur ügyvéd, franciából magyarra pedig egy Magyar Hadi Tiszt. Persze mindez misztifikáció — belga nyelv nincs is — a mese Petőfi „kutyák és farkasok dala ’-inak előképe, és nagy valószínűséggel Csokonai eredeti írása. A szamár és a szarvas arról szól, hogy egy elszabadult szamár a szarvasok közé áll, és lelkesen szónokol a szabadságról; azonban „érkezett a’ hideg ősz, meg szűkült az eledel a’ mezőben. Ordított a’ Szamár, ’s ő kegyetlen Urának istállóját és marok szénátskáját óhajtotta. ...Mit mondhatott ennek láttára a’ Nemes lelkű Szarvas? csak azt, a’ mit mondott: Nem is Szamárnak való a’ Szabadság.” (Akadémiai Kiadó, 400 lap, 130.— Ft) Németh Netli rajza ÉLET ÉS ÉS IRODALOM KÍA