Élet és Irodalom, 1992. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-13 / 11. szám - Bodor Béla: • könyvkritika | Ex libris • Régi magyar költők tára - XVI. század, IX. kötet (Akadémiai Kiadó) | Régi magyar költők tára - XVII. század, XIV. kötet (Akadémiai Kiadó) | Pálos iskoladrámák, királyi tanintézmények, katolikus papneveldék színjátékai (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Drámai Emlékek) | Faludi Ferenc prózai művei (Akadémiai Kiadó, Régi Magyar Prózai Emlékek) | Bessenyei György: Költemények (Akadémiai Kiadó) | Csokonai Vitéz Mihály: Szépprózai művek (Akadémiai Kiadó) (11. oldal) - Németh Nelli: rajza • kép (11. oldal)

1992. MÁRCIUS 13. rs I EX LIBRIS BODOR BÉLA Régi magyar költők tára - XVI. szá­zad, IX. kötet „Habent sua fata libelli” — ha van könyv, amelyre igaz a mondás, akkor a Régi Magyar Költők Tárának XVI. szá­zadi sorozatára biztosan. Első kötete — a középkori versemlékek 1526-ig — 1877- ben látott napvilágot; a legutóbbi (VIII.) 1930-ban. Az első kettőből dolgozott Jó­zsef Attila szegedi egyetemista korában, és az ő kedves professzora volt az a Dé­­zsi Lajos, aki a IX. kötet szerkesztéséhez már az 1930-as években hozzákezdett. Dézsi azonban meghalt, a szerkesztést Varjas Béla vette át, és be is fejezte 1945- re. Már nyomtatták a könyvet, amikor a nyomdát találat érte, és a kész szedés a kézirattal együtt porrá égett. Varjas az 1970-es évek végén kezdhette újra sajtó alá rendezni az anyagot, de meg­halt, mielőtt elkészült volna. Dézsi és Varjas tervei alapján most öttagú bizott­ság fejezte be a IX. kötetet, és — re­mélhetőleg — szerkeszti a hátralevő, nagyjából már összeállított mintegy nyolc kötetet, amelyek kiadásával a­ ti­zenhatodik századi magyar költészet tel­jes szöveganyaga hozzáférhetővé válik. A kötetben Valkai András és Görcsö­­ni Ambrus históriás énekei, az Árgirus­­ról, az Euriálusról és Lucretiáról, vala­mint a Telamonról szóló széphistória, Huszti Péter Aeneise, és Majssai Benedek két vallási éneke található. Nem szeret­nék indokolatlan várakozást gerjeszteni; a kötet szerzői nyomába sem érnek nagy kortársaiknak, Bornemisszának, Balassi­nak. Valkai Bánk bánjában a totális hap­py end szinte már komikus. Az irodalom­mal mélyebben foglalkozók számára­­ azonban izgalmas olvasmány Eurialus és Lucretia históriája, amelyben a négyso­ros bokorrím egyeduralma után megje­lenik a Balassi-strófa első változata. Itt ugyan még­­csak ritkán találni belső rí­met, de a sormetszethez már oda-odata­­lál egy-egy asszonánc, ragrím. (Ebből alakul majd ki a Balassi-strófa legfőbb formaeleme, a késleltetett rím, ami az európai újkor költészetének meghatáro­zó kelléke.) És szép részei is vannak, el­végre a szerelemről van szó: ..Természet­től vagyon hintetvén szívünkben az sze­relemnek magva, / Vadak és madarak, fene oroszlánok vannak birodalmában, / Tengerbeli halak vízben sem lehetnek miatta bátorságban.” Ami pedig általá­nosságban érdekes; a könyvből kiderül, hogy hogyan és miről meséltek-énekel­­tek a szétdarabolt országban, egy ember­öltővel Mohács után. (Akadémiai Kiadó, 648 lap, 195.— Ft) Régi magyar költők tára - XVII. század, X­V. kötet A háború után az újjászervezett Ma­gyar Tudományos Akadémia Irodalom­történeti Főbizottsága úgy döntött, hogy ,,a XVII. századi magyar énekanyag köz­readása még sürgetőbb feladat, mint a XVI. századi sorozat befejezése, illetve az eddigi kötetek újrakiadása”. 1959 óta ez a sorozat kapott tehát zöld utat, és tíz­ezer lapnyi értékes ritkaságot juttatott el az olvasókhoz. Jó néhány ragyogó név (Szenes Molnár Albert, Pápai Páriz Fe­renc, Tótfalusi Kis Miklós és mások) mellett számtalan kevésbé jelentős, de nekünk mégis kedves alkotó kapott nyil­vánosságot a sorozat lapjain; a legtöbb­jük évszázadok óta először. Persze, ez a század, amely a világirodalomban Shakes­­peare-rel és Cervantessel kezdődik, Cal­­derónnal, Donne-al és Miltonnal folyta­tódik, és Moliére-rel, Racine-nal zárul, a magyar kultúra kevésbé fényes korszakai közé tartozik. A „magyar romlás századáénak utolsó másfél évtizede, amelynek dalai és versei ebben a kötetben találhatók, arról lehet­ne híres, hogy egyáltalán sikerült túlélni. Fizikai és esztétikai értelemben egyaránt: „Jaj, gyásszal bé­borult napok, / Életre gyászt folyó bajok, / méreggel itató za­jok, / Mint folynak jajok.” — siratja az ismeretlen költő — kissé bizarr stílusban — a török elleni harcban fiatalon elesett Rhédey Zsigmondot, és egész, „két po­gány közt” vergődő hazáját. De nem le­het nem gondolni Petőfi „diligenter fre­­quentált” versére Görgei Mihály paszk­­villását olvasva: „Ha hitnek dolgában kel controversia, / Mint arbiter summus, maga decidallya, / Szent íráson kívül au­­thentizállya ... stb.”. Érdekes megfigyel­ni, ahogy a még mindig meghatározó szerepet betöltő bokorrím fokozatosan, hangrendi váltakozással alakul át ölelke­ző- és keresztrímmé: „ki-faragnac —­­meg-czifráznac — megraknac — környül állnac.” Végül, ha egyik-másik szöveg ismerősnek tűnik, szó sincs véletlenről. Ezekben a dalokban gyökerezik jó né­hány új típusú népdal; némelyiknek ala­posan átköltött változatát a század ele­jén Kodály is összegyűjtötte. Egyetlen példa: „Siralmim nem múlnak, / Kínja­im újulnak, / Orszámon könyveim hal­­nak, / S úgy tetszik, az fák is sírnak.” (Akadémiai Kiadó, 980+8 lap, 350,— Ft) Pálos iskoladrámák, királyi tanin­tézmények, katolikus papneveldék színjátékai „Gyakorta sóhajtunk azon, hogy csu­pán a dramaturgia az, amely hazánkban meg nem foganszik. ... ‘Azt is hiszik, hogy a magyar erre alkalmatlan; sőt, hogy a nyelv inkább dalokra, mint be­szédekre van puhítva...” — panaszko­dik Katona József ismert dolgozatában, 1821-ben. Igaza lenne? Igen is, nem is. A XVIII. századi magyar dráma történetéből fájdalmasan hiányoznak a remekművek. Az életnek azonban része volt az alkalmi színjátszás, az „alakos” népszokásoktól a vásári komédián át a szóban forgó iskolai színjátszásig. A pro­testánsoktól jelentős mennyiségű, bár esztétikailag kevéssé jelentős ószövetségi, és latin-görög mitológiai témájú darab szövege maradt fenn, javarészt bokorri­­mes-négysoros strófákban. A minoriták történelmi és misztériumjátékai között szép számmal akad prózában írott, reáli­sabb jellemeket mozgató darab, olykor a Moliére-komédiákra emlékeztető vígjá­ték. Ezek olvashatók a sorozat korábbi köteteiben. A pápai és a sátoraljaújhelyi pálos gimnáziumban is az oktatás-nevelés fon­tos eleme volt a színjátszás. Pápáról tud­juk, hogy az első és a második osztály­nak egy darabot magyarul, a harmadik­nak két „declamatiót” latinul kellett be­mutatnia minden évben. Sajnos, csak egyetlen, remete Szent Pálról szóló da­rab szövege maradt meg ezek közül. A sátoraljaújhelyi repertoárból való azon­ban talán az egyetlen olyan iskoladráma, amelyet ma is játszanak olykor: az Om­nia Vincit amor című, latin nyelvű mito­lógiai játék közjátékaként fennmaradt Kocsonya Mihály házassága. Nagyvárad­ról, a jezsuita rend feloszlatását követő időből való Szluha Demeter Pásztorjáté­­ka és Gubernáth Antal komédiája, a Nagyra héjázó Ordás Demeter; utóbbi a magyar nyelvű oktatás fontosságát hang­súlyozza a­­ némettel szemben. A kato­likus papneveldék anyagából a pozsonyi komédiák olykor mulatságosak. (Akadé­miai Kiadó, Régi Magyar Drámai Emlé­kek, 612 lap, 260.— Ft. Faludi Ferenc prózai művei Bárcsak minden kívánságom ilyen ha­mar teljesülhetne! Az elmúlt év őszén tettem szóvá, hogy Faludi prózai életmű­ve évszázadnál hosszabb ideje hozzáfér­hetetlen, és íme, itt a két vaskos kötet. A két dolognak persze semmi köze egy­máshoz, de hajós ősök babonás utóda­ként hadd kiáltsam most: Dugonics! Hátha beválik. (Kétszáz éve nem jelent meg az Etelka teljes szövege. Elképesz­tő!) A Faludi-kötet igazi szenzációja a Tör­ténetek a Szűz Máriáról című legenda­gyűjtemény, amit Szörényi László fede­zett fel az 1970-es évek végén, és még nem jelent meg nyomtatásban. A negy­venhat történetecske, melyeket Faludi számos ismert és azonosítatlan szerző munkáiból „egybe szedegetett”, a Szent Szűzhöz szóló imádságok csodatevő ere­jét, „harcban foganatos közben­járását”, az őt káromlók rettentő bűnhődését, a „hitben tévelygőkhöz való kegyességét”, a „halálra váltakhoz való irgalmasságát” példázza. Ez azért érdekes, mert Faludi korábbi műveiben kerülte a hagyomá­nyos katolikus­ magyar Mária-kultusz érintését, „az egész magyar nemességhez kívánva szólni”, ahogy a szöveget gon­dozó Vörös Imre írja. 1776-ban azonban, három évvel azután, hogy XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, és a hetvenéves, beteg Faludi a rohonci sze­gényházba kényszerült (ahol 1779-ben meg is halt), érthető, ha „a protestánsok­kal folytatott hitviták gyakran igen ke­mény hangján szólal meg”. Persze felté­ve,­ hogy a Kantz János másolatában fennmaradt mű csakugyan az ő munká­ja. A William Darrel angol jezsuita művei alapján készült viselkedéstani könyvek: a Nemes ember, a Nemes asszony és a Nemes úrfi, a spanyol Baltasar Grácián Oracule-jából fordított Udvari ember, a Robert Dodsley után készült Bölcs ember, és a talán eredeti Szent ember elsősor­ban a tizennyolcadik század első felének gondolkodásmódját értetik meg — min­den kommentárnál hitelesebben. A Téli éjszakákról — én, optimista — azt kép­zelem, hogy valami halvány fogalma ta­lán van az átlagolvasónak is. Azt azon­ban valószínűleg kevesen tudják, hogy a Halotti beszéd első olvasata is Faluditól származik, és Jegyző­könyvének szólás- és közmondásgyűjteménye olyan kincs, amit nem lehet eléggé megbecsülni. (Aka­démiai Kiadó, Régi Magyar Prózai emlé­kek, 1174 lap, 490,— Ft) Bessenyei György: Költemények Bessenyei összes műveinek kritikai ki­adásából a Holmi, a Prózai munkák 1802 —04, a Színművek és az Idegen nyelvű­ munkák és fordítások után, ötödikként jelent meg a versek és versfordítások gyűjteménye. A lexikon a szerzőt csak ötödsorban tartja költőnek, ha arra gon­dolok, hogy Alexander Pope három és fél ezer soros filozófiai poémáját, Az em­bernek próbáját képes volt csupán azért teljes egészében újra lefordítani, mert be­látta, hogy rossz ... csakugyan, ezt egy költő aligha tette volna meg. Tréfán kívül: Bessenyei valóban csak a drámák, a Holmi, a bölcseleti művek és a Tarimenes utazása mellett írta verseit, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezek mindenestül rosszak is lennének. Igaz, hogy sokszor komikusnak hat egyik-má­sik képe („Kis test! melly kedvesek előt­tem verseid! / Nagy Lélek! melly szépek érzékenységeid ...), de ne feledjük, hogy a megírásuk óta eltelt több mint két év­század gyökeresen megváltoztatta egyes szavak jelentését, és főként a hangulatu­kat. Triviális példával: „Alig jöttem ki e’ magános hellyre, holl a’ természet csak szüntelen való szülésben láttatik len­ni ...” — írja Bugyi­ból keltezett versé­ben. Egy mai olvasó nem tud annyira kulturált lenni, hogy ezen (és a „földein­­ket csendesen áztató” esőn) ne kezdjen ka­jánul vigyorogni, bármennyire tudja, hogy az illető ruhadarab akkoriban még nem volt feltalálva. Ha tehát elmélyed az ember ezekben a műn versekben, rövidesen hozzászokik a nyelvújítás előtti szóhasználathoz, és las­san észreveszi azokat a szálakat, amelyek ebből a költészetből Berzsenyihez, Vö­­rösmartyhoz, Komjáthyhoz, sőt: Adyhoz és József Attilához vezetnek. Aztán talán már őszintén megrendülhet a kétsoros töredéken: „Barátom kérdezed, mond­jam meg mint vagyok: / Mozgok a világ­iján, nézek és hallgatok.” (Akadémiai Ki­adó, 440 lap, 220.— Ft) Csokonai Vitéz Mihály: Szépprózai művek Nagy szükség van már Csokonai mun­káinak kritikai kiadására. Tudjuk, a múlt századi ponyva tele volt a nevében költött ordinátor hamisítványokkal — ezeket tehát le kell választani az életmű­ről, de úgy, hogy ne keverjük közéjük a jóízűen csipkelődő, vagy éppen erotikus tartalmú eredeti műveket. A prózák ese­tében a feladat gyakran fordított; itt az eredeti műveket kell a feledéstől meg­menteni. Húsz év telt el a legutóbbi komoly Csokonai-gyűjtemény, a Magyar Remek­írók kétkötetes kiadása óta. Azóta két prózai műről bizonyosodott be, hogy nem eredeti alkotás: Az oroszlán és a szamár című Lessing-mese Aszalay János fordí­tása, Csokonai csak lemásolta, a Kinizsi Pál hamvai pedig Horváth János versé­nek prózai, rövid kivonata. Nem világos, hogy az Amaryllis című „idillium” miért került most a színművek helyett a szép­prózai művek közé, bár műfaja kétség­telenül nehezen meghatározható, az ek­­loga, a színjáték és az emlékbeszéd kö­zötti átmenet. A Metastasio-kantáták nyersfordítását csakugyan indokolatlan lenne a költemények közé sorolni, így jo­gosan szerepelnek a prózai írások köteté­ben. Azzal azonban nem tudok egyetér­teni, hogy az olvasó minden szöveget hosszadalmasan ki kell nyomozzon, mert a tartalomjegyzék csak címeket sorol fel. Szerintem az anyagot sajtó alá rendező Debreczeni Attila és a szerkesztők (Szi­lágyi Ferenc és Szuromi Lajos), akik a szöveg gondozásában körültekintően jár­tak el, akkor szerkesztették volna helye­sen a kötetet, ha a tartalomjegyzékben feltüntetik a mű fajtáját („állatok dialó­gusa”, beszéd, prózai nyersfordítás stb.), és a fordításoknál a mű szerzőjét. Úgy vélem, egy tartalomjegyzéktől ennyi tá­jékoztatás igazán elvárható. Egyébként mostanában gyakran jut eszembe az a kis mese, amelyet állítólag belga nyelvről fordított franciára bizo­nyos Tourneur ügyvéd, franciából ma­gyarra pedig egy Magyar Hadi Tiszt. Persze mindez misztifikáció — belga nyelv nincs is — a mese Petőfi „kutyák és farkasok dala ’-inak előképe, és nagy valószínűséggel Csokonai eredeti írása. A szamár és a szarvas arról szól, hogy egy elszabadult szamár a szarvasok közé áll, és lelkesen szónokol a szabadságról; azonban „érkezett a’ hideg ősz, meg szű­kült az eledel a’ mezőben. Ordított a’ Szamár, ’s ő kegyetlen Urának istállóját és marok szénátskáját óhajtotta. ...Mit mondhatott ennek láttára a’ Nemes lel­kű Szarvas? csak azt, a’ mit mondott: Nem is Szamárnak való a’ Szabadság.” (Akadémiai Kiadó, 400 lap, 130.— Ft) Németh Netli rajza ÉLET ÉS ÉS IRODALOM KÍA

Next