Élet és Irodalom, 1993. július-december (37. évfolyam, 26-52. szám)
1993-10-08 / 40. szám - H. E.: Madarak • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - (doros): Mikor megyünk Nepálba? • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - Holler Endre: Szörnyű tudatlanság • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - Vitányi Iván: Marx és Engels szobra • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - -dizol: Mintha • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - (szále): Nyelvtani becsület • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - (esti): Rekviem. Közszolgálati glossza • glossza | páratlan oldal • Verseny a Soros Alapítvány támogatásával, 1993. IV. szakasz I. forduló (9. oldal) - Szemethy Imre patafizikus jegyzete • kép (9. oldal)
IKMJJMJ VERSENY A SOROS ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL, 1993, IV. SZAKASZ, 1. FORDULÓ páratlan oldal Madarak Olvasom, hogy a világkiállítás jelképének kiötlője, rövid magyarországi látogatásának hatására úgy döntött, megváltoztatja a figurát. Kár érte! Gusztusos kis darab volt és pompásan illett nagy, történelmi madaraink sorába (turulmadár, Mátyás hollója, expocsibe), ilyen módon segítve, hogy a kiállítás elfoglalja méltó helyét históriánkban. A tyúkért tehát kár, de van még valami zavaró ebben az ügyben. Föltételezve, hogy az alkotót a legjobb szándék vezérli és hazai jeleseinkkel folytatott megbeszélései, valamint a helyszín megtekintése újabb tápot adtak nemes indulatainak, meg kell jegyezni: annak idején valami pályázat volt az ügyben kiírva. Jó lenne tudni, hogy ott a mű vagy a művész diadalmaskodott. De az utóbbi esetben is kérdések sora marad nyitva. Azt jelenti-e a győzelem, hogy az illető szabad kezet kapott egy tetszése szerinti jelkép megalkotására? Esetleg egy új bizottság ül össze? Esetleg új pályázat lesz? Esetleg minket néznek madárnak? Η. E. buszok húznak, a közművelődési intézmény előtt zenekar dobol hangosan, két asszony perlekedik a postánál — de ez csak egy óra múlva jut eszembe, amikor otthon, a konyhában kipakolom a csöves kukoricát, vizet teszek föl főni, és a míves teáskannákat bemutató naptáramon beikszelem az aznapi dátumot. Még negyven év Nepálig, (boros) fortélyaival és lószőrből sem tudnak ponyvát csinálni. Általában elmondható, hogy a faekés földműveléshez és a nomád, legeltető állattenyésztéshez szükséges ismeretek alapjaival sem rendelkezik ifjúságunk. Még autót vezetni sem nagyon tudnak. Ebbe a fogyatékosságukba aztán időnként bele szoktak halni. Holler Endre Mikor megyünk Nepálba? Megállunk egy ismerős nővel beszélgetni, mindkettőnk kezében tömött bevásárlókosár, az övéből vécépapír lóg ki, az enyémből néhány cső kukorica. „Te — mondja —, ha az ember azt tehetné mindig, amit akar, de jó lenne! Ha nem kéne mindig a gyerekre, a főzésre, az iskolára gondolni, istenem... Csak utaznék. Egy évet lennék Indiában, egyet Nepálban, egyet egy gurunál, egyet egy kolostorban, aztán a tengeren, a sivatagban. Megmásznám a Himaláját, szívnék hasist Koppenhágában, Prágában hetekig söröznék. Ausztráliában kengurukat nevelnék." Nem mondok neki semmi szokásosat, nem erősítem, hogy tényleg milyen jó is lenne, leteszem inkább a szatyromat és komolyan ránézek: „Esküdjünk meg, hogy negyven év múlva, amikor én majdnem hetven leszek, te meg majdnem nyolcvan, s az unokáink is felnőttek, elmegyünk és megcsináljuk. " Kezet ad. Süt a tenyere, így állunk néhány másodpercig, összefogódzkodva, mellettünk füstös Szörnyű tudatlanság Egy szép, őszi reggelen jeles publicistánk afölötti keserűségének adott hangot a rádióban, hogy kiveszőben vannak a régi szép szokások, mesterségek, táncok, viselkedésmódok. Szomorú példaként említi, hogy falvainkban százezrével élnek olyan ifjak, akik nem tudnak kaszálni, és leányok, akik nem tudnak kenyeret dagasztani. Javaslom, ne álljunk meg félúton! Ürítsük fenékig a keserű poharat! Mert egészen bizonyos, hogy hazánkban csak elvétve találni olyan legényt, aki képes vágtató lováról hátrafelé nyilazni, arról nem is beszélve, hogy egy becsületes adag, nyereg alatt puhított lóhús elfogyasztása milyen mértékben viselné meg a nyápic testüket. Leányaink közt sem nagyon akad olyan, aki tisztában lenne a kumisz elkészítésének Marx és Engels szobra Megkezdődött a füvesítés Marx Károly és Engels Frigyes szobrának helyén a Jászai Mari téren, a képviselők háza (közkedvelt néven a „Fehér Ház") mellett. Ezzel befejeződik Boross Péter nagy műve, a főváros marxtalanítása. Előbb a szobrot vitték el, aztán nyár végén a talapzatot, most pedig — miután helyét sóval behinteni nem korszerű — legalább olyanná teszik a talajt, mintha soha semmi nem állt volna ott. Ott voltam a szobor utolsó estéjén, amikor a főváros értelmisége búcsúzott tőle — és éppen nemcsak azok, akik pártállásukra nézve hitelvszerűen tisztelték volna őket, hanem olyanok, akik a világ nagy gondolkodói előtt tisztelegtek. Aztán sokszor megálltam a csonka talapzat előtt, remélve, hogy elfelejtik lebontani a választásokig, és akkor talán majd az új kormány, mint az intolerancia emlékművét, örök mementóként őrzi meg. De nem, nem voltak feledékenyek, megjelentek a buldózerek, most meg a kertészek. Bevégeztetett. Én azonban elgondolkoztam a sors forgandóságán. Az eltávolított szobron megjelenített gondolkodók nem voltak mellékszereplői az elmúlt másfél évszázad európai és világtörténelmének. Olyan gondolatokat fejtettek ki, amelyekben sokak álmát fogalmazták meg egy olyan világról, amelyben a szabadság nem ellentétes az egyenlőséggel és testvériséggel. Tévedhettek több mindenben, de igazságukat sem lehet megtagadni. Hatásuk titka az utóbbiban van. Nem a szovjet rendszer felépülésén és összeomlásán kell ezt mérni, hanem a szociális eszme térhódításán, a jóléti állam és a demokrácia terjedésén. Az eddigi történelemnek azonban van egy sajátossága. Akkor volt ez a hatás különösen nagy, akkor terjedt legnagyobb erővel a Marxék által (is) képviselt gondolat, amikor és amíg nem volt még szobra sem Marxnak, sem Engelsnek. Amikor még a fennálló hatalommal szemben nyújtotta valami jobbnak az ígéretét. Hiszen tudni való, hogy a szovjet rendszer is előbb a Nagy Vezérek hatalmas emlékműveit szorgalmazta, valahogy ódzkodott tőle, nyilván attól félt, hogy igazságuk őket is égeti. Csak az utolsó időben állítottak neki szobrot Moszkvában és Budapesten is. Éppenséggel abban az időben, amikor a világ már inkább arra figyelt, hogy Marx és Engels megfogalmazásaiban mi minden bizonyult időlegesnek és érvénytelennek. Levonhatjuk tehát a következtetést: Marx (és nem a „marxizmus") történelmi ereje jobban ki tud bontakozni szobor nélkül, mint szoborral. Nagyobb a hatása akkor, amikor nem protokollünnepségeken tisztelik és protokolltanszékeken hirdetik, hanem az igazság keresése érdekében ütik fel műveit. Vajon tudták-e ezt azok, akiknek olyan sürgős volt a szobrok eltüntetése? Vitányi Iván SZEMETHY IMRE PATAFIZIKUS JEGYZETE 1993. OKTÓBER 8. Mintha „A Magyar Televízió úgy viszonyul a választásokhoz (majd), mintha a médiatörvény léteznék..." (Tv-híradó, szeptember 21.) Nem értem Nahlik urat. Hogyan lehet úgy viszonyulni valamihez, mintha léteznék, mikor nem létezik, és épp azért nem létezik, mert tudniillik nem fogadták el. Ezek után én, ha országgyűlési képviselő lennék, beterjesztenék egy törvényt (most mindegy, hogy miről), s miután a parlament ezt nem fogadná el — nem fogadná el, mert tudniillik ellenzéki képviselő volnék —, mégis úgy viselkednék, mintha elfogadták volna, vagyis léteznék az a törvény (mondjuk, a többnejűségről), amely valójában nem is létezik. Sőt! Egyszerűen csak úgy viselkednék, mintha honatya lennék és már be is terjesztettem volna azt a bizonyos törvényt, és — persze — akképpen is viselkednék... Nahlik úr erre mit cselekedne? - bizol Nyelvtani becsület Az indulatos megjegyzéseiről híres Eörsi Mátyás a minap a parlamentben kétségkívül azt vágta Balsai István fejéhez, hogy az ország nála sokkal becsületesebb igazságügyminisztert érdemelt volna. Volt is nagy fölzúdulás: becsületsértés! Jó, jó, nem szép gesztus, az biztos. Ám ha úgy vesszük, hogy a becsületesebb a becsületes jelző középfokú formája, akkor Eörsi szövegében az is benne van, hogy a miniszter becsületes. Legfeljebb a képviselő még Balsainál is becsületesebbet kívánt volna az országnak. Szerintem a dolog így rendben is van. Nyelvtanilag. (szólé) Rekviem Közszolgálati glossza Ezennel rovatot nyitok. Annyi varázslatosan őrült történetet hallok újabban a tévéről és a rádióról, hogy kár volna ezeket veszni hagyni, megfosztani a nemzetet önmaga megismerésétől. Különös tekintettel arra, hogy két ún. közszolgálati intézményről van szó, úgyhogy mindez mintegy a mi jóváhagyásunkkal történik. Neveket nem említek, mert ezek nyilván körülményesen bizonyítható történetek, egy tanú nem tanú, és (nekem) elég, ha Lengyel László jár bírósági tárgyalásokra. Az újonnan kinevezett kis zenei főnök megtekinti az október hatodikai zenei programot, s rábök Wolfgang Amadeus Mozart nevére (Rekviem!). Ingatja a fejét. Nem lesz ez jó. Mért? Az aradi vértanúk napján itt nem lesz osztrák zeneszerződés. Ad notam: itt nem lesz lecsózás. Tudom, azt hiszik, én találtam ki. De nem én találtam ki. Hozott anyagból dolgozom. (esti)