Élet és Irodalom, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-12 / 15. szám - Bakács Tibor Settenkedő: Kusturica hazatalált? • filmkritika • Emir Kusturica: Underground (18. oldal) - Károlyi Csaba: Az Éneklő Borz (a Kalligram áprilisi számáról) • Lepkeháló (18. oldal) - Kristó Nagy István: ÁFA ha mondom • Műgyűjtés (18. oldal)
BAKÁCS TIBOR SETTENKEDŐ: Mozifilm KÁROLYI CSABA: Lepkeháló Kusturica hazatalált? – Szerencsétlen Kusturica Emir Kusturica lépre csalta önmagát. UNDERGROUND címmel „szerb” filmet forgatott egykori hazájáról, Jugoszlávia széteséséről. Bár családtörténetbe bújtatott allegóriája pontosan ellentmond ennek az idézőjelbe tett szerbségnek ( „volt egyszer egy ország” - hogy ideidézzem narrációjából a leginkább kilógó vezérszólamot), de még az ő formaérzékenysége is édeskevésnek bizonyult a politikai korrektséggel szemben. Kusturicának nincs szerencséje. A valamikori szarajevói lakos megpróbált kibújni a kétlelkűségéből (bosnyákszerb ivadék) fakadó válaszadás elől, de az Arizonai álmodozók amerikai helyszíneivel megbélyegezte jó előre önmagát. Gyávának kellett őt tartani, hisz nem lehet egy valódi művésznek a fikcióba menekülnie akkor, mikor hazájában egy sokkal vadabb fikció, a Nagy Szerb Birodalom vívta élethalál harcát. S most tessék! Megpróbált szembenézni olyan, történelmi szavatosságában lejárt fogalmakkal, mint például haza, testvériség, forradalom-fasizmus. S hiába kapta meg Cannes-ban az Aranypálmát, Európa vezető értelmiségei fordított fáklyákkal kiátkozták moziját a Mennyei Vetítőteremből. Mondom, filmjének politikai korrektsége erősen vitatható: gondolok itt a bevezető dokumentumokra, hol Zágráb fasizmusával szemben Belgrád leigázottsága erkölcsileg előre (50 évre) eldönti (nála?) a morális oldalt. De apokaliptikus vízióinak filmvégi besűrűsödése sem menti meg a rendezőt attól,, hogy elfeledkezzen Lebrenciáról, vagy Tuzláról. Még akkor sem menthető fel, ha a korábbi esztétikai rendszerekben (Kant, Hegel) ténylegesen nem játszik szerepet az értékképzésben a politikai korrektség. Inadekvát szempont Velazquez vagy Leonardo da Vinci művészetének értékelésében az alkotók politikai magatartása. Ám a film konkrét műfaj, mind a vásznon látható tárgyra, mind a tárgyról a valóságra való vonatkoztathatóságában. Emiatt a film sokkal inkább a történelmi emlékezet része, mint a festészet vagy az irodalom. Szerencsétlen Kusturica. A sztori kivételesen érdemes elmesélni a film sztoriját. Érzésem szerint itt van elásva a háború háromlábú kutyája. S ráadásul minden kimódoltsága ellenére itt csúszik ki a rendező kezéből az irányítás s így a film maga is. 1941-ben megkezdődik Belgrád megszállása. Az ellenállást félig kommunista, félig bűnöző elemek kezdik szervezni. Hőseink, Marko és Crni balkáni életörömmel s vakmerőséggel gázolnak keresztül a háború irracionalizmusán. Könynyű nekik, szerelmesek egy színésznőcskébe, s tudjuk jól, ha a szerelem lakik az ember lelkében, akkor ott más csapás képtelen helyet fogni. Fegyvert lopnak, szállítanak Titónak, embereket bújtatnak egy pincerendszerben. Véget ér a háború. Leginkább azoknak, kik fent vannak, mert a fegyverüzletet tovább folytató Markó „elfelejti” értesíteni erről a pincében lakókat. Helyette elindul a pártkarrier lépcsőin, kihasználva a bepincézett hősökről kialakuló legendákat. Közel húsz év telik el, mikor egy baleset következtében felszínre jutnak páran az egykori „partizánok” közül. Pont egy háborús film forgatásán találják magukat, így a hazugság minimum hihető fikció, amibe egyikük bele is hal. A film harmadik részében pedig már a kamera nélkül forgatott háborúban találják magukat. Cini egy sehova sem tartozó szabadcsapat parancsnoka, ki rendületlenül tovább irtja a „fasiszta kurva anyátokat”. Számára a háború bizonyíthatóan soha nem ért véget. Mindenesetre a jelen mindenképp őt igazolja. E harmadik részben felerősödik Kusturica - vizuálisan valóban lenyűgözővá teszi ereje. Kezd lemondani a sztori egyenes meséléséről, allegóriákat futtat szimbólumokba. Föld alatti alagútrendszereket látunk Berlintől egészen Athénig (!), hol üzletelő fekete Unprofor katonák márkáért menekülteket síbolnak. Mintha Kusturica maga is hinné, hogy a háború, ha a föld mélyébe rejtve is, de tényleg tovább folyt volna az elmúlt ötven év alatt. Trianon Tulajdonképpen nekünk magyaroknak könnyű lenne hinnünk Kusturicának. Nekünk is volt „valaha egy országunk”, amit idegen hatalmak darabokra szedtek. (Amiről Kusturica beszél, pont ekkor és ily módon jött létre.) Gondoljunk Erdélyre. Érzelmeinkben mennyire játszik szerepet, hogy lakosságának közel fele akkoriban valóban román volt? Emocionálisan valóban érzek némi sorsközösséget a szerb-jugoszláv Kusturicával. De ahogy nem lehet megfeledkezni a Horthy-féle országegyesítő program háttérideológiájáról (fasizmus), úgy Kusturica sem feledkezhet meg a Tito-féle totalitarianizmusról sem. Mert mindkettő kizárja a népek önrendelkezésének jogát. Függetlenül az idegen hatalmaktól, lélekben folyó háborúról, Párizs melletti békékről. Egyébként a film érdekes, izgalmas, helyenként szép. (Underground, Emir Kusturica) - Volt öt szép évünk - mondá kissé rezignáltan Nagyházi Csaba, az első számúnak deklarált, sőt megválasztott műkereskedő, mikor tudomására jutott az újabb húzás, mely ugyan keveset hoz az államkasszának, de kedvez a fekete műtárgy-kereskedelemnek és a külföldieknek, akik nem fizetnek ÁFÁ-t, hadd vigyék, ami még itt lappang, festmény, műtárgy, szőnyeg... Nagyházi kétségesnek vélte, hogy érdemes-e egyáltalán aukciót hirdetnie, mégis belevágott: április 2- án és 3-án több mint 600 tárgyat árverezett el Balaton utcai helyiségében. A gyönyörű katalógus eleve ígéretes volt: címlapján egy 16. századi toszkán Madonnával, amely el is ment 3 millió 600 ezres kikiáltási áron (+ ÁFA + jutalék). Csakhogy, ennyi hibát még sosem találtunk katalógusban, aminek persze a sietség lehetett a fő oka. Azt már szinte röstellem (harmadszorra!) szóvátenni, hogy Kernstok nevét nem kellene dacosan Kernstock-nak írni, inkább a tizedáron (18 ezerrel) feltüntetett Patkó-képet és számtalan más, kisebb-nagyobb elírást reklamálnék. A legsúlyosabb változás volt, hogy a legkülönb magyar művet, Ferenczy nagybányai tájképét visszavonták (a tulajdonos nyilván kevesellte az 1 millió 200 ezres kikiáltási árat; igaza volt, mert többet aligha lehetett volna elérni). Így is akadt nem egy millión felüli tétel: egy szép Koszta, a szentes-berekháti szélmalommal és cigányputrikkal 650-ről,700 ezerrel, egy tipikus klasszicizáló Enderkép másfélmillióval (egy grafikája tizedannyival), egy másik osztrák (Baisch) leszállított áron 1,100 ezerrel, egy 18. századi emeletes írószekrény 1 millió 200 ezerrel, egy színgazdag Vaszary-virágcsendélet 1,600 ezerrel, míg egy művészi tekintetben semmivel sem gyengébb aktja, noha leszállított áron, 350 ezerrel megmaradt: igen, mert a kis cigánylány nem volt eléggé „vonzó”. Bezzeg „vonzóak” voltak Fried Pál, Diósi, Helbing, Szánthó, Vidai Brenner mutatós, de giccshatáron elnyúló vigyori hölgyikéi: mind elkelt, mint ahogy egy bájosan pikáns Csók is, 600 ezerért. Modern külföldiek közül egy Cocteau grafika 30-ról 170-re emelkdett, megmaradt viszont egy Lalique-tál és Tiffany-hamutartó, mint ahogy Kozma Lajos nyolc gyönyörű art deco támlásszéke is (a 8 darab 400 ezerért megvehető lett volna). Most sem kelt el a máig méltatlanul mellőzött mártír festő, Cserepes két kitűnő kis képe, meg az először szereplő Hornyánszky Gyula tipikus műve, amely (hiába szóltunk) Miklós néven szerepelt. De megvették Járitz Józsa üde kertjét és a szegedi Winkler László csendéletét. Visszament egy-egy Domanovszky, Frank, Lotz, Mikola, Tornai, Tornyai - utóbbi ritka expresszív alkotása egy alföldi mesternek. Már az eddigiekből is látható: az aukciós házat és gyűjtőket egyaránt megnyomorító feltételek ellenére a színvonal jónak mondható: még (számomra) teljesen ismeretlen művészek is jól megfestett, néha meglepően ízléses, friss képekkel szerepeltek, el is keltek 100 ezer forint körüli árakon. A maiak közül kiemelkedett Gerzson kubista aktja, amely 70-ről indítva csaknem duplájáért talált jó értékű gazdára, akárcsak egy Korga-csendélet (44-ről 110- ért), s szintén kétszeres árért egy absztrakt Lossonczy (míg egy nonfiguratív Hincz megmaradt). Szebbnél szebb Egry, Mednyánszky, Nagy István, Perlrott Csaba, Szőnyi mind elkelt, utóbbi 280-ről háromnegyed millióért. Világpiaci árakat tekintve most is olcsók voltak a holland, német, olasz, osztrák képek: ezeket nem mind lévén védett, többnyire külföldiek vették meg - azóta Bécsben árulják őket. Mert számos külföldi vevő is jelen volt, köztük franciák is ügyesen válogattak, pedig a magyar közönség is választékos gyűjtő és befektető társaságból tevődött össze; „nepperek” a várakozás ellenére kevéssé voltak képviselve. A ritka szép szoborgyűjteményt (bármely múzeumunk megirigyelheti!) 40-100 ezer körül forgalmazták - kivétel egy 18. századi Szent Vendel faszobor, amely 240-ről méltán emelkedett 700 ezerre. Szintén szép barokk Madonnák, puttók, pieták viszont megmaradtak. Érdeklődéssel fogadták a szintén 18. századi, ritka mézeskalács formákat: 60- 150 ezer körül vásárolták; az ugyanilyen korú orosz öntött bronz ikonok viszont mindössze 15 ezerrel majdnem mind megmaradtak. Túl drágán indították a Zsolnay-kőedény vázákat: 100 ezer fölött alig kelt el belőlük valami. Egy múlt századi barokkos násfa 220 ezerrel visszamaradt, egy platina kitűző ugyanennyiért elkelt. A szép szőnyegkollekció minden darabja gazdára talált: itt egy telefonon licitáló ügyfél diktálta a tempót. Kristó Nagy István AFA ha mondom .isMAh-Jó» MŰGYŰJTÉS Szerkeszti: Bátki Mihály ÉLET ÉS ÍR IRODALOM Az Éneklő Borz (a Kalligram áprilisi számáról) Az Éneklő Borz romániai magyar hangos irodalmi folyóirat, olyasmi, mint A 84-es kijárat volt a 80-as években Magyarországon. Lassan négy éve létezik, az első estjét - A haza címűt - 1992 augusztusában tartotta Tatán, a JAK-táborban, a tizennyolcadik rendezvénye már négy napos mikulás-fesztivál volt Kolozsváron, 1995 decemberében. Jelenleg Láng Zsolt, Salat Levente és Visky András szerkesztik, s állandó szerzői az újabb erdélyi írók legjelesebbjei, az említetteken kívül elsősorban Kovács András Ferenc, Kisgyörgy Réka, Jakabffy Tamás, Tompa Gábor, Vida Gábor. Rajtuk kívül munkatársai a legfiatalabb erdélyi költők, írók közül számosan, és néha magyarországi vendégművészek is (például Kukorelly Endre, Márton László, Esterházy Péter). Felléptek már többek közt Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben, Bukarestben és Budapesten. Ez jó, nem? Persze, hogy jó. Ámde. Egy folyóirat akkor az igazi, ha kézbevehető, olvasható, szagolgatható, lapozgatható. Ez az, ami - érzékelve az éneklő borzok nem mindennapi alkotói energiáit - évek óta annyira hiányzik. Itt van egy nagyon karakteres szellemi műhely, és jó ideje nem tudja megteremteni a maga szuverén fórumát. Hasonlóan A 84-es kijárathoz. Annak is jó öt évre volt szüksége ahhoz, hogy írott lappá váljon. Akkor főleg politikai okok hátráltatták a megjelenést. Most inkább az anyagiak. Pedig éppen az lenne a ritka fényűzés, ha ez az alkotó- és szerkesztőgárda nem juthatna saját laphoz. Miért? Hiszen egyénileg bárhol megjelenhetnek. A legjobb lapokban, kiadóknál. Nos, azért, mert az a hang, amit ők képviselnek, csak együttes fellépésükkel és jelenlétükkel válhat igazán ösztönzővé - és éppen ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá: otthon, az erdélyi irodalomban. Míg a színvonalas alkotókban nem túlzottan bővelkedő szlovákiai magyar irodalomnak egyelőre még két irodalmi havilapja is van (az Irodalmi Szemle és a Kalligram), addig az évről évre újabb tehetségeket felmutató erdélyi irodalomnak - szigorúan véve - egyetlen egy, a marosvásárhelyi Látó. Azért bemutatkozott a legújabb nemzedék folyóirata, a kéthavi megjelenésűre terveztetett Előretolt Helyőrség, felelős kiadója Szőcs Géza. Az immár a negyvenes éveihez közeledő derékhadnak azonban máig nincsen lapja, mondanánk. Hacsak... Most talán mégis. A pozsonyi Kalligram kiadója, Szigeti László, a lap áprilisi számában arra vállalkozott, hogy bemutassa az Éneklő Borz eddigi „számainak” legjavát: A haza, az Állatkerti Exkluzív, a Lolla haliz, a Péntek, A sütő, a Közérzet és az Ágyazás hívószavakra készült esszéket, verseket, rövidprózákat. Bár ezek az írások általában már olvashatók voltak ittott - kivéve a lap végén található közérzet-jelentéseket, amelyek ebbe a számba készültek egy körkérdésre, öröm végre együtt újraolvasni őket. (Korábban főleg magyarországi lapokban bukkantak fel a felolvasásokra készült munkák, többek közt az ÉS 1994. november 4-i, és a jelenkor 1993. 7-8. száma közölt összeállításokat.) Ha jól tudom, ez a szövegválogatás nemcsak összegzés, hanem előzetese is egy leendő nyomtatott folyóiratnak. Ha ez így van, akkor csak azt mondhatom az Éneklő Borz csapatának, amit a vendéglátó Hizsnyai Zoltán, a Kalligram főszerkesztője írt most utószavában: „szívből (!) kívánom, hogy egymást erősítő hangjaik eme albérleti horgony segítségével rögzüljenek egy saját folyóiratban.” (128 oldal, 25 Sk, 100 Ft, 2000 Lej) Aukciók péntektől-péntekig Ékszer: ápr. 15. (du. 5) Belvárosi Aukciósház (V. Váci u. 36.) Papírrégiség (tanügy): ápr. 17. (du. 5) Első Budai Árverezőház (II. Margit krt. 16.) Vegyes műtárgy, textília: ápr. 18. (du. 5) Első Budai árverezőház (II. Margit krt. 16.) Numizmatika, militaria: ápr. 19. (du. 5) Első Budai Árverezőház (II. Margit krt. 16.) Bélyeg: ápr. 18. (du. 1/25) Profila (VI. Vörösmarty u. 65.) Festmény, grafika: ápr. 19. (du. 5) Műgyűjtők Galériája (V. Kossuth, L. u. 10) Biztosan készpénzhez juthat! Ön kiválaszthatja, hogy műtárgyait, ékszereit, régiségeit a BÁV Rt. aukcióin vagy szakboltjaiban adja el a legmagasabb piaci áron. Készpénért megvásároljuk vagy magas előleget fizetünk! Szakfelvevőhelyeink: Ékszer: V. Párisi u. 2. 118-6217 VI. Andrássy u. 43. 342-9143 VII. Thököly út 14. 322-5014 Szőnyeg: V. Ferenciek tere 10.118-7898 és valamennyi fővárosi és vidéki boltban. Festmény, műtárgy: VI. Bécsi u. 13. 117-2548 V. Kossuth L. u. 103. 118-0433 V. Falk Miksa u. 21. 131-0513 V. Semmelweis u. 19. 117-6327 VI. Andrássy út 27. 342-5525 I. Hess A. tér 3.175-0392 Bútor: Címbejelentés: 217-6307; 218-7898 A beszállítás díjmentes! BÁV Rt. — az értékek birodalma! 1996. ÁPRILIS 12.