Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-26 / 30. szám - Lőkös Péter: „Comoediákat játszódtak régen kolegyumbeliek” • könyvkritika • Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás a kezdetektől 1800-ig (Argumentum Kiadó) (14. oldal) - Kristó Nagy István: Ismeretlen remekmű • könyvkritika • Vasvári Pál: A szerelmes bajnok (Eötvös Kiadó) (14. oldal) - Bata Imre: Krúdy Gyula egyik korai regénye • könyvkritika • Krúdy Gyula: Pál apostol levelei. Regény (Szenci Molnár Társaság, Bp., 1995.) (14. oldal)
LŐKÖS PÉTER: „Comoediákat játszódtak régen kolegiumbeliek” ■ Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás a kezdetektől 1800-ig. Argumentum Kiadó, 213 oldal, 420 Ft A magyarországi iskolai színjátszás iránti érdeklődés nem újkeletű. Már századunk elején számos kitűnő szakember foglalkozott az iskoladrámakutatással, a szövegemlékek szisztematikus feltárása, vizsgálata és kiadása azonban csak az utóbbi két évtizedben kezdődött meg. Az MTA Irodalomtudományi Intézetének XVIII. századi osztálya keretében működő drámakutató csoport feltárta a katolikus és protestáns iskolai színjátszás forrásait és irodalmát, a Régi Magyar Drámai Emlékek sorozatban kiadta a protestáns, a minorita, a pálos és a jezsuita iskoladrámákat. A minorita és a ferences drámákról egy-egy kismonográfia is megjelent. A most bemutatandó kötet e szorgos kutatómunka legújabb gyümölcse. A témáról utoljára a század elején jelent meg összefoglaló jellegű munka, indokolt volt tehát egy új, a kutatás legfrissebb eredényeit tükröző összegző áttekintés megírása. Minthogy e darabok nem olvasásra szánt művek voltak, a szerző a korábbi irodalomközpontú vizsgálatot kiegészítette a komplex színháztörténeti módszerrel, ami egyrészt azt jelentette, hogy összegyűjtött minden adatot az előadások körülményeiről (időpont, hely, alkalom, közönség stb.), másrészt azt, hogy — a mai értelemben vett dráma fogalmát kiszélesítve — a színjátszás körébe vont minden olyan művet, amelyet az iskola tanulói több szereplő közreműködésével közönség előtt előadtak, így közel 700-ra emelkedett a magyarországi protestáns iskolai színjátszásra vonatkozó adatok száma. A szövegükben is ismert darabok száma több mint 200, ám ezeknek csak egy része magyar nyelvű, a többi latin, német, cseh és szlovák, a szerző ugyanis a történelmi Magyarország területén keletkezett összes iskoladrámát vizsgálta. A könyv a színjátékokat témájuk és az előadási alkalmak szerint csoportosítva mutatja be. Témájuk szerint két nagy csoport különböztethető meg: a vallásos és a világi tárgyú művek. A vallásos tárgyú drámák fő forrása természetesen a Biblia volt. A protestáns felekezetek iskoláiban a drámaszerzők főként az ószövetségi könyvekből vittek színre történeteket, de gyakran dolgoztak fel újszövetségi témákat is. A vallásos tárgyú színjátékok előadására elsősorban a nagyobb vallási ünnepek szolgáltattak alkalmat. A világi tárgyú drámákhoz tartoznak a jelen vagy a közelmúlt eseményeivel foglalkozó történeti drámák, az antik és fiktív témát feldolgozó darabok. Ez utóbbiak egyre nagyobb számban való megjelenése a XVIII. század végén a világi színjátszás felé való elhajlást is mutatja. A világi tárgyú drámákhoz sorolhatók az iskolás darabok is, amelyek a neveléshez, az iskolához, a tanulás folyamatához kapcsolódnak s amelyeket a tanév valamely fontosabb eseménye (például vizsgák) alkalmával adtak elő. Bármely csoporthoz tartozott is egy dráma, elsődleges funkciója az erkölcsi nevelés és a retorikai képzés volt, így e művek jelentőségét sem mai esztétikai szempontok alapján kell megítélni, hanem annak a szerepnek alapján, amelyet a nevelésben, oktatásban századokon át betöltöttek. A könyv nem szorítkozik pusztán a számbavételre, hanem vizsgálja a három protestáns felekezet iskolai színjátszása közötti azonosságokat és eltéréseket (tárgyválasztás, műfaj, szerkesztés, nyelv, színrevitel), s rámutat az eltérések okaira is. Igen érdekes a könyvnek az a része, amelyik azt elemzi, hogyan függ össze az iskolai színjátszás a hivatásos színjátszás kialakulásával. A XVIII. század vége felé az iskolai színjátszás elvilágiasodása figyelhető meg. Unitárius és református fordítók egyre gyakrabban fordítanak profán darabokat világi színpadok számára, ugyanakkor az iskolai színjátszás egyre gyakrabban vesz át világi témákat. 1800 táján az iskolai színjátszásban már nyoma sincs a hajdani iskoladrámák didaktikai és erkölcsnevelői célkitűzéseinek, a közönséget polgári szomorújátékok, tagjátékok, szentimentális, rokokó pásztorjátékok szórakoztatják. A hivatásos színház első színészei, drámaírói, fordítói az unitárius és református kollégiumokból kerültek ki. Az iskolai színjátszás tehát előkészítette a világi színjátszás ügyét. A könyv végén áttekintést kapunk arról is, hol, milyen körülmények között adták elő e darabokat, milyen volt a színpad, a szereplők öltözete, milyen technikai eszközök, díszletek álltak rendelkezésre, milyen volt a közönség, a játék hatása, milyen rendezői utasításokat tartalmaznak a fennmaradt szövegek. A könyv legnagyobb érdeme, hogy az olvasó az eddiginél árnyaltabb képet alkothat irodalomtörténetünk e fontos fejezetéről. KRISTÓ NAGY ISTVÁN: Ismeretlen remekmű ■ Vasvári Pál: A szerelmes bajnok, Eötvös Kiadó, 616 Ft Joseph-Ignace Guillotin doktor azért találta fel a mindmáig nevét megörökítő kivégző szerkezetet, hogy a pillanat alatt véghezvitt lefejezéssel magszabadítsa az elítélteket a szenvedésektől. Bár Victor Hugo írása (Egy halálraítélt utolsó napja) megörökíti egy rosszul sikerült végrehajtás iszonyatát, a guillotine általában jól működött. De itt, Kelet-Európában még ez is hiányzott. A Saint-Just-höz oly hasonló szemléletű és sorsú későbbi, ám még fiatalabb magyar forradalmár ifjú, Vasvári Pál életének (ha az ellentmondó híradásoknak hinni lehet) francia nyaktiló helyett egy megvadított román paraszt baltája vetett véget. — „Irtóztató”, — idézhetnők Arany Hamlet fordításából, s ez a vég szinte jelképi tartalom hordozója. Vasvárit az ellenforradalmár közvélemény képviselői valósággal belehajszolták a reménytelen küzdelembe, de hiszen ez történt barátjával és harcostársával, Petőfivel is (mint azt Németh László Petőfi Mezőberényben című egyfelvonásosa ábrázolja, amely miatt aztán az akkori pártsajtó meg is támadta a drámaírót, mivelhogy Petőfi áldozata nem volt „hiábavaló”). A Vasvárit és kis csapatát legyűrő román felkelőket Bécsből biztatták fel önnön érdekeik ellen, de fegyvert már nem adtak nekik, s a még mindig humánusabb golyó helyett maradt a baltával való lefejezés... így pusztult el 1848-nak Petőfi mellett legkülönb ifjú hőse, aki — mint most kiderült — költőként sem akárki valt. A 19 éves korában írt vígeposz, A szerelmes bajnok másfélszáz évvel ezelőtt keletkezett, de csak most jut el az olvasóhoz, a szerző komor végét nem is sejtető derűs olvasmányt kínálva. Ma is frissen ható írás, egy ifjú zseni zsengéje, melynél különböző műfajban akkor csak Arany János alkotott, de amit még a legfelsőbb bíráló, Vörösmarty sem kedvelt, mert olvastán saját epikus művének nemcsak túlhaladását, hanem kifigurázását is érezhette, — más kérdés, hogy saját költészete is csak ezután mélyült el vagy emelkedett meg igazán... Nincs értelme, hogy elemezzem s értelmezzem az 1318- ban játszódó, de a múlt század elejének feudális csökevényei ellen szót emelő kis remekművet; ezt megteszi a mai kiadás kissé még túl is méretezett, mert sok ismétlést vagy alkalmi utalást tartalmazó kísérő szövege, Fekete Sándor és Simor András különben nem eléggé dicsérhető filologizálása. Nekik a közzétételben is oroszlánrészük volt — bár a szinte ismeretlen Eötvös Kiadóé a megjelentetés bátorsága, utóvégre még a füzet 616 forintos ára is aligha hozza be a kiadás költségeit... Pedig a reformkor kiemelkedő alkotásáról van szó, amely a korábbi —jórészt politikai okokra visszavezethető — sunyi fanyalgások ellenére most már klasszikusaink közé sorolható. Hibái persze vannak s nem szellemiségében vagy bravúros verselésében, mint inkább szerkezetében: a Béka-egér harcra emlékeztető betét vagy a szinte regényanyagként helytálló kitérő, Kakas királyi jegyző szerelmének története, kissé megtöri a cselekmény fővonalát, ámde kárpótol lélektani és társadalmi tartalmával. A jegyző ugyanis kénytelen eltűrni, hogy királya az ő menyasszonyának (is) csapja a szelet. De még az előbbi is elragad fantasztikus gazdagságával, melyből — mellesleg — kiderül, hogy a ma már csaknem teljesen kihalt alföldi „földi kutya” a múlt században még tömegestül fordult elő. No de még fontosabb az utóbbi betét pszichológiával összekapcsolt társadalomkritikája, amelyre akkor a (még alig megszületett) magyar regényben alig van példa. A nemesek rátartiságának és gyávaságának, az érdek mindenek fölöttiségének kimondása olyan, mintha Vasvári a még meg sem írt kommunista kiáltványt olvasta volna. Persze olvasott mást, ami erre a többértelmű ábrázolásra képessé tette: a francia forradalom emlékeit. Nem folytatom, még csak egyetlen dolgot emelnék ki: az Aranypárhuzamokat. Vasvárit a Kisfaludy Társaság pályzatán Arany kétségkívül különb, bár szintén fanyarul fogadott Elveszett alkotmánya győzte le, de nem tudni: Arany olvasta-e (később?) Vasvári kéziratát. Ha igen, a hatás, s a Vasvárinál megjelenő (témák) magasabb fokon való realizálása nagyon tanulságos; ha pedig nem ismerte A szerelmes bajnokot, az Aranynál észlelhető megfelelések azt mutatják, hogy megannyi költői ötlet szinte a levegőben volt a század közepén. Az egész komikus történetet sokkal sűrítettebben írta meg Arany a Pázmán lovagban, de mintha a királyi udvarnak kiszolgáltatott szép fiatal lány Vasvárinál is feltűnő tragikuma fogalmazódnék meg a Zács Klárában, a főhős típusa pedig a Magyar Misiben olvasható újra. Még érdekesebb a király ellen lázadó s lázító, azt itt nem megtorlásra, hanem engedékenységre késztető dalnok felléptetése, amely a szituációt megfordító Walesi bárdok előképe címe: így születik, ifjúi „ráhibázás” nyomán az érett remekmű. Még Ady Komp országa is feltűnik: „Mert e komposok itt maradási kolomposok és a Komp maradási kolomp, melly őket hátra vezérli.” Már csak ezekért is érdemes elolvasni A szerelmes bajnokot, amely persze sokkal több, máig élvezhető új hang a magyar költészetben s költészeten is túlmutató társadalomlátás, ami ama nevezetes március idusán lesz történelemformáló erővé. Ami pedig a főhőst illeti, ma is elmondható: „...már napról napra növekszik / A szájhősöknek félénk országa jelenleg.” A költő (és közgazdász, vállalkozó, politikus) kollégákra pedig ez talál: „... »honi«-nak nevezett dalaikban az eszme külhoni, s külföldit honiként árulni merészek.” Nádler István műve ÉLET ÉS ÍRZ IRODALOM 1 A 11*T1 14 .. ΒΑΤΑ IMRE: .... . ·. - · - ·-■ · .· ·' . . ·. ■· . ·* 1'kt 'Krúdy Gyula egyik korai regénye ■ Krúdy Gyula: Pál apóstol levelei. Regény. — 1995. Budapest, Szenes Molnár Társaság, 144 oldal, 530 Ft Még a múlt század végén írott — folytatásokban 1899-ben jelent meg — Krúdy-regény, nyugodtan minősíthető zsengének. A tehetség azonban — a stílus! — már-már felismerhető. Akkor is, hogyha még különválik történés, és a stílust indukáló történetfilozófiai háttér, s itt még az utóbbi érdekelheti az olvasót inkább, abból tudhat meg többet arról, ami utóbb Krúdy prózáját eltéveszthetetlenné tette. Maga a szüzsé átlagos szerelmi történet, leginkább szociálpszichológiai motivációval. A bárónő — egy hirhedett dzsentri özvegye — fiát az egyházzal nevelteti, így találjuk a kolostorban Prinyi Palit, aki látszatra püspöknek készül, bensőjében azonban életre szóló szerelmet titkol, amiért el is hagyja egy éjszaka a kolostort, megszökik az egyházi pálya elől. Szerelme, az árva leányka — Agnes — nővére társalkodónéja, de midőn anyjuk megtudja Pál Agnes iránti vonzalmát, a lányt eltávolítja a kúriából - kastélyból? —, s Prinyi Pál apja nyomdokán elindul az italoskártyás dzsentri útján. Mert ez nem is lehet másként, s csak az anya próbálhatja megfékezni fiát, mert ő már a férjével is megpróbálta. Ama kései nagyasszonyok típusa ő, aki a sorsverte, lezuhanó férfi helyére áll, s menti a menthetőt, fizeti a kártyaadósságot. Fia körül is így pásztorkodik. S közben fölcsillan a remény, lányát is, fiát is jól kiházasíthatná. A dzsentri ázsiai ivadék — meditál az ifjú Krúdy —, Kelet minden kényelmességét, hősies mentalitását, bűnét egyesíti magában. Mikor a köznemesség eltűnt a társadalomból, helyét a dzsentri foglalta el. A dzsentri nem társadalmi osztályt vagy kasztot jelent, inkább fogalmat fejez ki a szó. Fogalmát a gavallér magyar úri világnak, amelyik elkölti pénzét cigányra, kártyára, női világra, s mikor tönkremegy, akkor a vármegye terhe lesz, máskor jó gazda és jó házassággal igyekszik vagyonát gyarapítani. Van olyan dzsentri, amelyiknek már földje nincs, mert öregjei elverték. Az ilyen fiskális például, de mentalistásban, attitűdben dzsentri maradt, cigányozik, kártyázik, teszi a szépet, szólja a pénzt. Az igazi dzsentriélet a vidéki kúriákban, udvarházakban, kaszinókban virágzik. A dzsentri és a kártya a vidéki kaszinókban találja meg egymást, ahol a cigány olyan keservesen tudja húzni, s ahol bele lehet vágni a cimbalomba, s beugrani a nagybőgőbe. Itt és így aztán az egész évi jövedelem elmulatható, elkártyázható a maradék föld is, és mikor már minden anyagi javunk oda, az utolsó lapra még föl lehet tenni az otthon aggódó feleséget A mai — a századvégen élő— dzsentri egyike-másika már versenyt gazdálkodik a bérlőkkel, ázsiai lustasága csak néha vesz erőt rajta. Ilyenkor életformája negatív jegyeit éli meg, eszébe jutnak a múlt század ötvenes-hatvanas évei, vagyis a Bach-korszak és utórezgései. Ez az idő volt a nagyszabású sírva-vigadásé, a cigányprímások és a kártya dominálták ezt a húsz esztendőt, hisz nem volt közélet, nem működött a független állam letéteményese, a vármegye, a cseh-morva hivatalnokok viszont nem tudtak beférkőzni a kúriák zárt világába, sáros őszökön, havas teleken megközelíthetetlenek voltak azok, de aki időben odaért, s be is fogadták, az hetekig sirathatta magyarságát, s hallgathatta a cigányt meg Lisznyai-Damó Kálmán Petőfit utánzó dalait Krúdy regényének cselekménye még nem tudta teljesen érzéki alakba fogni, amit fogalmilag a regény derekán kifejtett, de azért eléggé fordulatos a cselekmény. Romantikus ez a fordulatosság, szökés a kolostorból, titkos szerelem, nagyra törő anyai tervek és meghiúsulások, cselszövés és hűtlenkedés, csábítás és hazárdírozás, sőt hamiskártyázás, párbaj, kisgyermek halála, s olyan el nem beszélt történetről is szó van, amit csak az egyik szerelmes leány olvashatott el, amelynek a címe — Pál apostol levelei — végül az olvasható regény címe lett. Prinyi Pál kolostorban íródott naplójáról van szó. A regényben leveleket is olvashatunk. Ezeket a vallomásos leveleket a szerelmes Blanka grófnő írja barátnéjához — Bécsbe, mikor még úgy látszik, hogy a daliás Prinyi Palinak adhatja a kezét. Kelecsényi László ásta ki a regényt a folyóirat-temetőből. Utószavában joggal emlegeti Turgenyev és Jókai hatását, meg az is igaz, hogy a regény bizonyos mozzanatai nyilvánvalóan önéletrajzi eredetűek. 1996. JÚLIUS 26.