Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1996-07-26 / 30. szám - Lőkös Péter: „Comoediákat játszódtak régen kolegyumbeliek” • könyvkritika • Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás a kezdetektől 1800-ig (Argumentum Kiadó) (14. oldal) - Kristó Nagy István: Ismeretlen remekmű • könyvkritika • Vasvári Pál: A szerelmes bajnok (Eötvös Kiadó) (14. oldal) - Bata Imre: Krúdy Gyula egyik korai regénye • könyvkritika • Krúdy Gyula: Pál apostol levelei. Regény (Szenci Molnár Társaság, Bp., 1995.) (14. oldal)

LŐKÖS PÉTER: „Comoediákat játszódtak régen kolegiumbeliek” ■ Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás a kezdetektől 1800-ig. Argumen­tum Kiadó, 213 oldal, 420 Ft A magyarországi iskolai színjátszás iránti érdeklődés nem újkeletű. Már századunk elején számos kitűnő szak­ember foglalkozott az iskoladráma­­kutatással, a szövegemlékek sziszte­matikus feltárása, vizsgálata és kiadá­sa azonban csak az utóbbi két évti­zedben kezdődött meg. Az MTA Iro­dalomtudományi Intézetének XVIII. századi osztálya keretében működő drámakutató csoport feltárta a kato­likus és protestáns iskolai színjátszás forrásait és irodalmát, a Régi Magyar Drámai Emlékek sorozatban kiadta a protestáns, a minorita, a pálos és a jezsuita iskoladrámákat. A minorita és a ferences drámákról egy-egy kis­monográfia is megjelent. A most be­mutatandó kötet e szorgos kutató­munka legújabb gyümölcse. A témá­ról utoljára a század elején jelent meg összefoglaló jellegű munka, in­dokolt volt tehát egy új, a kutatás leg­frissebb eredényeit tükröző összegző áttekintés megírása. Minthogy e darabok nem olvasás­ra szánt művek voltak, a szerző a ko­rábbi irodalomközpontú vizsgálatot kiegészítette a komplex színháztör­téneti módszerrel, ami egyrészt azt jelentette, hogy összegyűjtött min­den adatot az előadások körülmé­nyeiről (időpont, hely, alkalom, kö­zönség stb.), másrészt azt, hogy — a mai értelemben vett dráma fogal­mát kiszélesítve — a színjátszás kö­rébe vont minden olyan művet, amelyet az iskola tanulói több sze­replő közreműködésével közönség előtt előadtak, így közel 700-ra emelkedett a magyarországi protes­táns iskolai színjátszásra vonatkozó adatok száma. A szövegükben is is­mert darabok száma több mint 200, ám ezeknek csak egy része magyar nyelvű, a többi latin, német, cseh és szlovák, a szerző ugyanis a történel­mi Magyarország területén keletke­zett összes iskoladrámát vizsgálta. A könyv a színjátékokat témájuk és az előadási alkalmak szerint csoporto­sítva mutatja be. Témájuk szerint két nagy csoport különböztethető meg: a vallásos és a világi tárgyú művek. A val­lásos tárgyú drámák fő forrása termé­szetesen a Biblia volt. A protestáns fe­lekezetek iskoláiban a drámaszerzők főként az ószövetségi könyvekből vit­tek színre történeteket, de gyakran dolgoztak fel újszövetségi témákat is. A vallásos tárgyú színjátékok előadásá­ra elsősorban a nagyobb vallási ünne­pek szolgáltattak alkalmat. A világi tár­gyú drámákhoz tartoznak a jelen vagy a közelmúlt eseményeivel foglalkozó történeti drámák, az antik és fiktív té­mát feldolgozó darabok. Ez utóbbiak egyre nagyobb számban való megjele­nése a XVIII. század végén a világi színjátszás felé való elhajlást is mutatja. A világi tárgyú drámákhoz sorolhatók az iskolás darabok is, amelyek a neve­léshez, az iskolához, a tanulás folyama­tához kapcsolódnak s amelyeket a tan­év valamely fontosabb eseménye (pél­dául vizsgák) alkalmával adtak elő. Bármely csoporthoz tartozott is egy dráma, elsődleges funkciója az erköl­csi nevelés és a retorikai képzés volt, így e művek jelentőségét sem mai esz­­tétikai szempontok alapján kell meg­ítélni, hanem annak a szerepnek alap­ján, amelyet a nevelésben, oktatásban századokon át betöltöttek. A könyv nem szorítkozik pusztán a számbavételre, hanem vizsgálja a három protestáns felekezet iskolai színjátszása közötti azonosságokat és eltéréseket (tárgyválasztás, műfaj, szerkesztés, nyelv, színrevitel), s rá­mutat az eltérések okaira is. Igen érdekes a könyvnek az­ a része, amelyik azt elemzi, hogyan függ össze az iskolai színjátszás a hivatásos szín­játszás kialakulásával. A XVIII. század vége felé az iskolai színjátszás elvilági­­asodása figyelhető meg. Unitárius és református fordítók egyre gyakrab­ban fordítanak profán darabokat vilá­gi színpadok számára, ugyanakkor az iskolai színjátszás egyre gyakrabban vesz át világi témákat. 1800 táján az is­kolai színjátszásban már nyoma sincs a hajdani iskoladrámák didaktikai és erkölcsnevelői célkitűzéseinek, a kö­zönséget polgári szomorújátékok, tag­­játékok, szentimentális, rokokó pász­torjátékok szórakoztatják. A hivatásos színház első színészei, drámaírói, for­dítói az unitárius és református kollé­giumokból kerültek ki. Az iskolai szín­játszás tehát előkészítette a világi szín­játszás ügyét. A könyv végén áttekintést ka­punk arról is, hol, milyen körül­mények között adták elő e darabo­kat, milyen volt a színpad, a sze­replők öltözete, milyen technikai eszközök, díszletek álltak rendel­kezésre, milyen volt a közönség, a játék hatása, milyen rendezői uta­sításokat tartalmaznak a fennma­radt szövegek. A könyv legnagyobb érdeme, hogy az olvasó az eddiginél árnyal­tabb képet alkothat irodalomtörté­netünk e fontos fejezetéről. KRISTÓ NAGY ISTVÁN: Ismeretlen remekmű ■ Vasvári Pál: A szerelmes baj­nok, Eötvös Kiadó, 616 Ft Joseph-Ignace Guillotin doktor azért találta fel a mindmáig nevét megörökítő kivégző szerkezetet, hogy a pillanat alatt véghezvitt le­fejezéssel magszabadítsa az elítél­teket a szenvedésektől. Bár Victor Hugo írása (Egy halálraítélt utolsó napja) megörökíti egy rosszul si­került végrehajtás iszonyatát, a guillotine általában jól működött. De itt, Kelet-Európában még ez is hiányzott. A Saint-Just-höz oly ha­sonló szemléletű és sorsú későbbi, ám még fiatalabb magyar forradal­már ifjú, Vasvári Pál életének (ha az ellentmondó híradásoknak hin­ni lehet) francia nyaktiló helyett egy megvadított román paraszt baltája vetett véget. — „Irtóztató”, — idézhetnők Arany Hamlet for­dításából, s ez a vég szinte jelképi tartalom hordozója. Vasvárit az el­lenforradalmár közvélemény kép­viselői valósággal belehajszolták a reménytelen küzdelembe, de hi­szen ez történt barátjával és har­costársával, Petőfivel is (mint azt Németh László Petőfi Mezőbe­­rényben című egyfelvonásosa áb­rázolja, amely miatt aztán az akko­ri pártsajtó meg is támadta a drá­maírót, mivelhogy Petőfi áldozata nem volt „hiábavaló”). A Vasvárit és kis csapatát legyűrő román fel­kelőket Bécsből biztatták fel ön­nön érdekeik ellen,­­ de fegyvert már nem adtak nekik, s a még mindig humánusabb golyó helyett maradt a baltával való lefejezés... így pusztult el 1848-nak Petőfi mellett legkülönb ifjú hőse, aki — mint most kiderült — költőként sem akárki valt. A 19 éves korában írt vígeposz, A szerelmes bajnok másfélszáz év­vel ezelőtt keletkezett, de csak most jut el az olvasóhoz, a szerző komor végét nem is sejtető derűs olvasmányt kínálva. Ma is frissen ható írás,­­ egy ifjú zseni zsengé­je, melynél különböz­ő műfajban akkor csak Arany János alkotott, de amit még a legfelsőbb bíráló, Vörösmarty sem kedvelt, mert ol­vastán saját epikus művének nem­csak túlhaladását, hanem kifigurá­zását is érezhette, — más kérdés, hogy saját költészete is csak ezután mélyült el vagy emelkedett meg igaz­án... Nincs értelme, hogy ele­mezzem s értelmezzem az 1318- ban játszódó, de a múlt század ele­jének feudális csökevényei ellen szót emelő kis remekművet; ezt megteszi a mai kiadás kissé még túl is méretezett, mert sok ismét­lést vagy alkalmi utalást tartalmazó kísérő szövege, Fekete Sándor és Simor András különben nem elég­gé dicsérhető filologizálása. Nekik a közzétételben is oroszlánrészük volt — bár a szinte ismeretlen Eöt­vös Kiadóé a megjelentetés bátor­sága, utóvégre még a füzet 616 fo­rintos ára is aligha hozza be a ki­adás költségeit... Pedig a reform­kor kiemelkedő alkotásáról van szó, amely a korábbi —jórészt po­litikai okokra visszavezethető — sunyi fanyalgások ellenére most már klasszikusaink közé sorolható. Hibái persze vannak s nem szel­lemiségében vagy bravúros verse­lésében, mint inkább szerkezeté­ben: a Béka-egér harc­ra emlékez­tető betét vagy a szinte regény­anyagként helytálló kitérő, Kakas királyi jegyző szerelmének törté­nete, kissé megtöri a cselekmény fővonalát, ámde kárpótol lélektani és társadalmi tartalmával. A jegyző ugyanis kénytelen eltűrni, hogy ki­rálya az ő menyasszonyának (is) csapja a szelet. De még az előbbi is elragad fantasztikus gazdagságá­val, melyből — mellesleg — kide­rül, hogy a ma már csaknem telje­sen kihalt alföldi „földi kutya” a múlt században még tömegestül fordult elő. No de még fontosabb az­ utóbbi betét pszichológiával összekapcsolt társadalom­kritikája, amelyre akkor a (még alig meg­született) magyar regényben alig van példa. A nemesek rátartiságá­­nak és gyávaságának, az érdek mindenek fölöttiségének kimon­dása olyan, mintha Vasvári a még meg sem írt kommunista kiált­­vány­t olvasta volna. Persze olva­sott mást, ami erre a többértelmű ábrázolásra képessé tette: a fran­cia forradalom emlékeit. Nem folytatom, még csak egyet­len dolgot emelnék ki: az Arany­párhuzamokat. Vasvárit a Kisfaludy Társaság pál­yzatán Arany kétségkí­vül különb, bár szintén fanyarul fo­gadott Elveszett alkotmány­a győzte le, de nem tudni: Arany olvasta-e (később?) Vasvári kéziratát. Ha igen, a hatás, s a Vasvárinál megjele­nő (témák) magasabb fokon való realizálása nagyon tanulságos; ha pedig nem ismerte A szerelmes baj­nokot, az Aranynál észlelhető meg­felelések azt mutatják, hogy meg­annyi költői ötlet szinte a levegőben volt a század közepén. Az egész ko­mikus történetet sokkal sűrítetteb­ben írta meg Arany a Pázmán lovag­ban, de mintha a királyi udvarnak kiszolgáltatott szép fiatal lány Vasvá­rinál is feltűnő tragikuma fogalma­zódnék meg a Zács Klárában, a fő­hős típusa pedig a Magyar Misi­ben olvasható újra. Még érdekesebb a király ellen lázadó s lázító, azt itt nem megtorlásra, hanem engedé­kenységre késztető dalnok fellépte­tése, amely a szituációt megfordító Walesi bárdok előképe c­íme: így születik, ifjúi „ráhibázás” nyomán az érett remekmű. Még Ady Komp­ or­szága is feltűnik: „Mert e komposok itt maradási kolomposok és a­­ Komp maradási kolomp, melly őket hátra vezérli.” Már csak ezekért is érdemes elol­vasni A szerelmes bajnokot, amely persze sokkal több, máig élvezhető új hang a magyar költészetben s köl­tészeten is túlmutató társadalomlá­tás, ami ama nevezetes március idu­sán lesz történelemformáló erővé. Ami pedig a főhőst illeti, ma is el­mondható: „...már napról napra nö­vekszik / A szájhősöknek félénk or­szága jelenleg.” A költő (és közgaz­dász, vállalkozó, politikus) kollégák­ra pedig ez talál: „... »honi«-nak nevezett dalaikban az eszme külhoni, s külföldit honiként árulni merészek.” Nádler István műve ÉLET ÉS ÍRZ IRODALOM 1 A 1­1*T1 14 .. ΒΑΤΑ IMRE: .... . ·. - · - ·-■ · .· ·' . . ·. ■· . ·* 1'kt '­Krúdy Gyula egyik korai regénye ■ Krúdy Gyula: Pál apóstol le­velei. Regény. — 1995. Buda­pest, Szenes Molnár Társaság, 144 oldal, 530 Ft Még a múlt század végén írott — folytatásokban 1899-ben jelent meg — Krúdy-regény, nyugodtan minősíthető zsengének. A tehetség azonban — a stílus! — már-már felismerhető. Akkor is, hogyha még különválik történés, és a stí­lust indukáló történetfilozófiai hát­tér, s itt még az utóbbi érdekelheti az olvasót inkább, abból tudhat meg többet arról, ami utóbb Krúdy prózáját eltéveszthetetlenné tette. Maga a szüzsé átlagos szerelmi történet, leginkább szociálpszicholó­giai motivációval. A bárónő — egy hirhedett dzsentri özvegye — fiát az egyházzal nevelteti, így találjuk a ko­lostorban Prinyi Palit, aki látszatra püspöknek készül, bensőjében azonban életre szóló szerelmet tit­­kol, amiért el is hagyja egy éjszaka a kolostort, megszökik az egyházi pá­lya elől. Szerelme, az árva leányka — Agnes — nővére társalkodónéja, de midőn anyjuk megtudja Pál Agnes iránti vonzalmát, a lányt eltávolítja a kúriából - kastélyból? —, s Prinyi Pál apja nyomdokán elindul az italos­kártyás dzsentri útján. Mert ez nem­ is lehet másként, s csak az anya pró­bálhatja megfékezni fiát, mert ő már a férjével is megpróbálta. Ama kései nagyasszonyok típusa ő, aki a sors­verte, lezuhanó férfi helyére áll, s menti a menthetőt, fizeti a kártya­adósságot. Fia körül is így pásztorko­­dik. S közben fölcsillan a remény, lá­nyát is, fiát is jól kiházasíthatná. A dzsentri ázsiai ivadék — meditál az ifjú Krúdy —, Kelet minden ké­nyelmességét, hősies mentalitását, bűnét egyesíti magában. Mikor a köznemesség eltűnt a társadalom­ból, helyét a dzsentri foglalta el. A dzsentri nem társadalmi osztályt vagy kasztot jelent, inkább fogalmat fejez ki a szó. Fogalmát a gavallér magyar úri világnak, amelyik elkölti pénzét cigányra, kártyára, női világ­ra, s mikor tönkremegy, akkor a vár­megye terhe lesz, máskor jó gazda és jó házassággal igyekszik vagyonát gyarapítani. Van olyan dzsentri, amelyiknek már földje nincs, mert öregjei elverték. Az ilyen fiskális pél­dául, de mentalistásban, attitűdben dzsentri maradt, cigányozik, kártyá­zik, teszi a szépet, szólja a pénzt. Az igazi dzsentriélet a vidéki kúriákban, udvarházakban, kaszinókban virág­zik. A dzsentri és a kártya a vidéki ka­szinókban találja meg egymást, ahol a cigány olyan keservesen tudja húz­ni, s ahol bele lehet vágni a cimba­lomba, s beugrani a nagybőgőbe. Itt és így aztán az egész évi jövedelem elmulatható, elkártyázható a mara­dék föld is, és mikor már minden anyagi javunk oda, az utolsó lapra még föl lehet tenni az otthon aggó­dó feleséget A mai — a századvégen élő­— dzsentri egyike-másika már versenyt gazdálkodik a bérlőkkel, ázsiai lustasága csak néha vesz erőt rajta. Ilyenkor életformája negatív jegyeit éli meg, eszébe jutnak a múlt század ötvenes-hatvanas évei, vagyis a Bach-korszak és utórezgései. Ez az idő volt a nagyszabású sírva-vigadásé, a cigányprímások és a kártya domi­nálták ezt a húsz esztendőt, hisz nem volt közélet, nem működött a független állam letéteményese, a vármegye, a cseh-morva hivatalno­kok viszont nem tudtak beférkőzni a kúriák zárt világába, sáros őszökön, havas teleken megközelíthetetlenek voltak azok, de aki időben odaért, s be is fogadták, az hetekig sirathatta magyarságát, s hallgathatta a cigányt meg Lisznyai-Damó Kálmán Petőfit utánzó dalait Krúdy regényének cselekménye még nem tudta teljesen érzéki alakba fogni, amit fogalmilag a re­gény derekán kifejtett, de azért eléggé fordulatos a cselekmény. Romantikus ez a fordulatosság, szökés a kolostorból, titkos szere­lem, nagyra törő anyai tervek és meghiúsulások, cselszövés és hűt­lenkedés, csábítás és hazárdírozás, sőt hamiskártyázás, párbaj, kisgyer­mek halála, s olyan el nem beszélt történetről is szó van, amit csak az egyik szerelmes leány olvashatott el, amelynek a címe — Pál apostol levelei — végül az­ olvasható re­gény címe lett. Prinyi Pál kolostor­ban íródott naplójáról van szó. A regényben leveleket is olvasha­tunk. Ezeket a vallomásos levele­ket a szerelmes Blanka grófnő írja barátnéjához — Bécsbe, mikor még úgy látszik, hogy a daliás Pri­nyi Palinak adhatja a kezét. Kelecsényi László ásta ki a re­gényt a folyóirat-temetőből. Utó­szavában joggal emlegeti Turge­­nyev és Jókai hatását, meg az is igaz, hogy a regény bizonyos mozzanatai nyilvánvalóan önélet­rajzi eredetűek. 1996. JÚLIUS 26.

Next