Élet és Irodalom, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-25 / 17. szám - Koltai Tamás: Kultuszdráma avagy a küzdés maga • színikritika • Madách Imre: Az ember tragédiája, rendező Iglódi István, Nemzeti Színház a Várban | Az ember tragédiája, rendező Lengyel György, Debreceni Csokonai Színház a Kölcsey Kamaraszínházban | Az ember tragédiája, rendező Schlanger András, Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza (18. oldal) - Vajda György Mihály: Lendület • színikritika • Mozart: Don Giovanni, rendező Lengyel György, karmester Kocsár Balázs, Debreceni Csokonai Színház (18. oldal)
KOLTAI TAMÁS. VAJDA GYÖRGY MIHÁLY: Lendület Különös szerencsém volt, hogy ott lehettem a debreceni Csokonai Színházban a Don Giovanni bemutatóján, mert olyan előadást láthattam, amilyet ritkán kap ajándékba az ember. A színház rendkívüli becsvággyal készült az operák e gyöngyszemének prezentálására, amelyet Mozart és szövegírója, Lorenzo da Ponte „derűs drámának” (dramma giocosa) nevezett, ámbár sem az identitása, sem a vége nem derűs, betanulása és színrevitele pedig igen nagy erőfeszítést kíván rendezőtől, énekestől, színésztől, zenekartól, az egész színházi együttestől. Nem lett volna csoda, ha a feladat felülmúlta volna az együttes erejét. De nem így történt. Nem így történt, annak ellenére, hogy a nyitány erőtlenül indult, hogy amikor az őrt álló Leporello hangja felcsendült volna, a függöny csak félig húzódott a magasba, hogy az éjszaka világosabb volt a kelleténél, amikor az álarcos Don Giovanni a színpadra futott a kiáltozó Anna elől, majd halálos párbajt vívott a kormányzóval. Nem így történt, mert a színpadi mozgás és vele a cselekmény már az első jelenetben lendületet vett, s attól kezdve a lendület a színpadon, zenekarban, az énekesek hangjában és színészi teljesítményében egyre fokozódott, hogy az ötödik jelenetben a Regiszter-áriával eljusson az előadás első olyan pontjára, amelynél magasabbra már nem juthatott. Igaz, a Regiszter-áriát maga Mozart is ilyennek szánta, és a Leporello szerepét éneklő Busa Tamás is itt eresztette ki először oroszlánkörmeit. Itt szárnyalt fel a dirigens, Kocsár Balázs dinamikus és precíz irányításával a zenekar és tartotta színvonalát végig, közel három órán keresztül. Végig nem csökkent az előadás irama sem, nem látszott a fáradtság semmi jele sem az énekeseken, sem az énekkaron, sem a táncosokon, mindenkor harmonikus maradt a színpadi mozgás, dekoratív a színpadi kép, lenyűgözően szépek az égbolt változó színei, amelyek Kádár János Miklós festői fantáziájával kísérték a cselekmény hangulati változásait. Egy fiatal, muzikális gárda, egy összetanult együttes lépett ez este a közönség elé: az elegáns Don Juan (Andrejcsik István), a szárnyaló hangú Donna Anna (Bódi Marianna), az amerikai-angol anyanyelvű, de csengő tenorján Don Ottavio szerepét magyarul éneklő Timothy Bentch, búgó basszusával a kormányzót megszemélyesítő Tréfás György, az Elvirát ízléssel és tartózkodással megjelenítő Sudár Gyöngyvér, az esetlen szerepében kitűnő Masetto (Egri László), végül az előadás egyik erőssége, az énekesnek és színésznek egyaránt kiváló Zerlina, Váradi Zita. Mindezek, az énekkarral és a táncosokkal együtt, Libor Katalin változatos, mindig jellemző jelmezeiben léptek fel, amelyek az ancien régime világát idézték, az életélvező, szépségkedvelő, szabados erkölcsű rokokat. Ebben a lenyűgöző előadásban az első pillanattól az utolsó jelenetig a színpadon volt — láthatatlanul — Lengyel György, a sugallatos rendező. Az ő elgondolása kísérte végig (ha a színészi szabadságnak engedve nem szabta is meg) az előadás minden mozzanatát. Rendezői koncepcióját két antagonisztikus törekvésre, két szembenállásra építette föl: Don Giovanni és Anna, valamint Don Giovanni és a Kormányzó ellenirányú küzdelmére. Anna Don Giovanniban találja meg a hozzá illő egyetlen igazi férfit, egyetlen szerelmét, akinek halálát, ahogy szokás, egy évig gyászolja, ezért kér Ottaviótól (az utójátékban) egy évi haladékot. De mint Corneille Cid-jében Chimone-t, őt is az ejti kétségbe, hogy apja gyilkosát kell szeretnie. E belső konfliktusát nem tudja feloldani. Az egy évi haladéktól azt reméli, hogy segít rajta. Sorsa nem zárul le a cselekmény végén, mint a kolostorba vonuló Elviráé, vagy a maga sorsát házasságkötéssel megoldó Zerlináé. Anna sorsproblémája feloldhatatlan, ezért tragikus. Csak Mozart muzsikájának bűvös szépsége fedi el magányos tragédiáját, amely ott rejtőzik a „derűs” zenedráma mélyén. Ehhez képest a Kormányzó halála és Don Giovanni elkárhozása, a másik „szembenállás”, amely a „derűs” cseleményt keretbe foglalja, nem tragikus, inkább heroikus, párbajhalál és bátor szembenézés az örök pusztulással. Andrejcsik István színészi tudása, énekhangja, humora és eleganciája itt még egyszer tündökölhet, versenyben a kormányzó félelmetes alakjával és hatalmas hangjával. Lengyel György nem törekedett valami divatos, modern, szokatlan, posztmodern értelmezésre. Azokat az elemeket bányászta ki a mítoszból és a mítoszon alapuló derűs zenedrámából, amelyek benne voltak a mítoszban is, a cselekményben is, az egyedülálló zenében is. Kitűnő munkatársakat gyűjtött maga köré, valódi együttessé formálta őket. Szerencséje, hogy olyan városban tehette ezt, amely támogatja, és szerencséje a városnak, hogy ilyen színházat kapott Lengyel Györgytől. (Don Giovanni — Debreceni Csokonai Színház) Színház ÉLET ÉS|·I .. . JI__ ____ 118 Színház Kultuszdráma avagy a küzdés maga Madách Tragédiája olyan, amilyen — de mégiscsak a miénk. Birkózni vele kutya kötelességünk. Ha áhítatos szavakkal illetjük, lemondunk róla. Szintúgy, ha színpadi vitrin alá rakjuk. Csak akkor él, ha bizonyítani tudjuk, hogy közünk van hozzá. Máskülönben halott. A Nemzeti Színház előadása a Várban szép és szokványos. Nem olyan rossz, mint mondják. Bizonyos fokig rosszabb. Semmilyen. Más baj nincs vele. Szakmailag még jobb is az itteni átlagnál, bár ezzel nem mondtam nagyot. Boltív mögött füllel takart árnyjáték a történelem, szolid divatrevü a cselekmény a színpadi kifutón. Nívós fiatal színészek játsszák a népi csoportokat, bár nem tudják, hogy mit. Párosával lehanyatlanak a londoni haláltáncban (Vámos tanár úr szokta volt így csinálni), csajkát csörgetnek a Falanszterben. Nincs cél, mely gondolati teret nyitna. Széles Tamás lelkes amatőr Adám, ügyesen szaval. Söptei Andrea mikrorealistán elmütyürkézi az Évákat, de nincs köze ehhez az Adámhoz. Garas Dezső Luciferként magát játssza, elégedetlen, destruktív dohogót, gúnyorosan figyel, előre tudja az eredményt, kaján rendezőként beinti a következő jelenet szereplőit, akár egy műkedvelő előadásban. A legvégén, amikor az isteni biztatást követően az emberpár, mit sem tanulván, megismétli paradicsombeli első rajongó szavait, Garas rosszallóan csóválja a fejét a plafon felé: nem lesz így jó, kolléga. Még ez a pillanat a legeredetibb Iglódi István rendezésében. Debrecenben Lengyel György eddigi Tragédia-legjobbját rendezte. Lengyel a misztériumfölfogás híve, aminek hosszú hagyományai vannak. A modern kori továbbfejlesztések dolga, amennyire lehetséges, megszabadulni a transzcendenciától. Az előadás a szertartásszínház elemeire épül. Semleges alapruhát öltött színészcsapat jelzésszerű kiegészítőkkel, elsősorban maszkokkal, létmisztériumot játszik el, amely örök mozgásba, örök körforgásba, az örök megsemmisülés és megújulás dialektikájába helyezi az „arasznyi létet”, az individuális ember konfliktusát. A hozsannázók és szellemalakok afféle emberi tulajdonságokkal fölruházott maszkos bálványok, a történelmi tudatra ébredt emberpár pedig a végén maga is beáll az emberiség végtelen maszkaláncába, amely haláltánc is egyben. A színészek játék közben behálózzák a nézőteret, míg a nézők egy része a széksorok felé kitágított díszletben, a „történelmi lelátón” ül, a játszókkal közös élettérben (a darabot a Kölcsey Kamaraszínházban adják). Mindez kihat a főszereplők kapcsolatára. Ádám és Lucifer nem a teremtésmítosz egyenlőtlen ellenfelei, hanem egy dialektikus gondolatsor tézise és antitézise, Éva pedig örökké változó szexuális mindenes cseléd helyett egyetlen szenvedélyből gyúrt nő, önálló személyiséggel és sok rejtett arccal. Majzik Edit szakít a fregoliszerep-fölfogással, és ezáltal csatát nyer. Csíkos Sándor mint Lucifer elegáns úriember, egyetemi docens, szenvedélytelenül okít, nincs sok dolga a teremtővel, az sem zavarja, hogy a végén beépítik a rendszerbe. Bertók Lajos különleges Ádám. Nem látszik meg rajta a Paradicsom gyerekszobája, inkább az utcán vagy a javítóban nőtt fel, mékány fizikum és értelemkereső tisztaság, erő és hit; elhiszem róla, hogy tudásra vágyik és küzdésre termett. Az első rész jobb, mint a második. Ahogy közeledünk a jelenhez, gyöngülnek a gondolati rezonanciák. Megmaradt néhány évtizedes panel, például, hogy Kepler székéből a párizsi színben nyaktiló lesz. Van, amikor a szövegnek ellentmond a látvány: a londoni forgatag élettelen marionettjét Adám madártávlatból sem láthatja „szebb világnak”. Mindent összevéve, öntörvényű, ambiciózus előadás, még ha kultuszdrámaként, kiállítandó ereklyeként kezeli is a Tragédiát. Miskolcon mentek legtovább Madách újraértelmezésében, és itt érték el a legizgalmasabb eredményt. Schlanger András nem törődik a klasszikusokat megillető (ál) kegyelettel, kiemeli a darabot a múzeumi tárlóból, és kortársunkká teszi a nemsokára százhetvenöt éves szerzőt. A miskolci kamaraváltozat arról szól, mit jelent ma „a küzdés maga”. A miskolci Ádám panellakásban él: könyvespolc, dívány, teaforraló, kávéscsésze; „ez az enyém”, mondhatja joggal, nem vitás, „a Paradicsomon kívül”, ahol szembe kell néznie a mindennapi léttel. A miskolci Ádám a jelenben él, ha kimegy az utcára, a vadkapitalizmust látja, koldusok, bankárok és árusok forgatagát. A „londoni színt”, a madáchi jelen időt. Az előadás tehát „Londonban” kezdődik, az eszmék és értékek kiárusításával, eladó a test és a szellem, mutatványos spilázza a sírverseket, színészek operásítják a Bibliát, színjáték a darabkezdő mennyei hozsanna, vattaszakállas Úr tudósít oratorikus zengzettel a teremtés befejezéséről, ijedős angyalkák fülüket befogják, amikor elbődül a krampusz. A paradicsomi kép: olcsó bábjáték. Nem utalt-e már Madách is a keresztény eszme elüzletiesítésére? A saját bábfigurája mögül kilépő Lucifer egy szellemileg kellően elcsigázott Adámot követ a lakására s altat el — hogy a sorsára ébressze. Az álomképek — egy értelmiségi gyötrődései — Prágától kezdve igazán izgalmasak. Ez nyilvánvaló, hiszen Kuna Károly mai Adámjának a történelmi hősszerep csak gyorstalpaló leckefölmondás, amelyen a rendező átsegíti néhány stilizációval. Kepleré már személyes és modern probléma: a tudós, akit sakkban tart a hatalom és az anyagi szükség. Ez a Kepler, akinek félig öltözött, szajha felesége „reggelre” nem felejt el beszélni a pénzért, egész kétségbeesését rászabadítja a rémülten kihátráló Tanítványra. Danton hit és cinizmus — valamint középen kivágott zászlók — között sötét gúnynyal hintázó kiábrándult forradalmár. (Évát, az arisztokrata nőt Éva, a fölgerjedt pórnő végzi ki.) Reveláció, hogy a kronológia szerint újra elkezdődő londoni szín váratlanul félbeszakad: Ádám fölserken a fütyülő vízforraló hangjára —s tán mert „rettentő látások gyötörték”. Kirohan, érezhetően öngyilkos szándékkal, ugyanabba a valóságba, melyről rosszat álmodott. Most „élőben” is lejátszódik a sorozatos sírba hanyatlás jelenete, a végén a kezét a hasára szorító, Adámnak elérhetetlen Évával, aki „glóriával átúllépi” a halált. Adám itt mondja el predesztinációval dacoló monológját a szabad akaratról , és a mélybe veti magát. A következő jelenet a lét és a nemlét határán játszódik, de nem az űrben, hanem a műtőben, s a kómában vizionáló Ádám kihívására a felelet — a Föld szellemének visszahívó szózata — az újraélesztő orvos hangján szólal meg. A Falanszter- és az Eszkimószín kimarad; egyikük már, másikuk még nem aktuális. Schlanger értelmezési kísérlete annyiban jogosult, amennyiben a transzcendencia láncától eloldódott racionális ember mindennapi léthelyzetével szembesít. Megkérdőjelezhető, persze, jogosan mondja-e a jelenkor „londoni” kavargásában öngyilkosságra készülő Ádám, hogy egymaga van még e világon. Ám ha nem doktrinér módon gondolkodunk, és hiszünk John Donne-nak, aki szerint minden ember egyenlő az emberiséggel, akkor az egyén öngyilkossága „kicsiben” az emberiség öngyilkossága. A miskolci Tragédiaelőadás jelentősége és újdonsága éppen ez a mai embert közvetlenül érintő személyesség, amely Kuna Károly impulzív, ballonkabátos Adámjának és Földi László okos, kiábrándult válaszokra cinikusan rásegítő Luciferének sajátja. Nem döccenetlen az előadás, a görögös-gótikus-barokkos háttérépítmény előtt forgó, örök átépítést sugalló állványrendszer jó teret ad, de kamaraszínpadhoz képest túl mozgalmas, túl harsány forgalmat bonyolít le, az effektus néha elnyomja a szót, sokszor nem érteni a szöveget. Major Melinda kitűnő Müller Borbála, de Évája többnyire még szakmailag éretlen. Talányos a vég, bár ez termékeny talány. Az Úr most megjelenik láthatatlan valóságában, mint valami klasszicizáló Teremtés-oratórium basszusa, s miközben Lucifer eltűnik a Süllyesztőben, a szereplők testükkel óvják az ernyő alá menekült emberpárt. Körülnézek mostan, észrevette-e a mi kis színházi világunk, hogy született egy fontos Tragédia-előadás. Úgy látom, nem vette észre. Néhányan helyreállított Arany-sorokon szöszmörögnek, másoknak száznyolcvan kilométer túl nagy távolság. Majd a Madách-évben megjelennek unalmas cikkek. Nekünk csak a „remekmű” kell, nem az élő színház. (Madách Imre: Az ember tragédiája — Nemzeti Színház a Várban, Debreceni Csokonai Színház a Kölcsey Kamaraszínházban, Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza) Irodalom az 1997-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 24-27. Budapest Kongresszusi Központ Program. Csütörtök, április 24., 16.30 óra: A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitója. Beszédet mond Magyar Bálint, művelődési és közoktatási miniszter. Péntek, április 25., 15.00 óra (Bartók Terem). „Nők a könyvkiadásban/Women in Publishing”. Közreműködik: Dorothea Rein, Verlag Neue Kritik, Frankfurt; Balogh Katalin, Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest; Francis Pinter, CEU Press és mások. Moderátor: Karádi Éva, Magyar LETTRE INTERNATIONALE Péntek, április 25., 17.00 óra (Bartók Terem): Zsuzsanna Gahse, Stuttgart: Übersetzt — Átültetve Közreműködik: Zsuzsanna Gahse, Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos Moderátor: Márton László Szombat, április 26., 15.00 óra (Bartók Terem) Christina Viragh, Róma Rómában élő svájci írónő, Kertész Imre, Nádas Péter, Kornis Mihály fordítója olvas fel írásaiból és fordításaiból Moderátor: Nádas Péter Szombat, április 26., 17.00 óra (Bartók Terem): Joachim Sartorius, München: Az új költészet atlasza Kortárs magyar lírai művek felolvasása és bemutatása Báthori Csaba és Hans-Henning Paetzke műfordításában Közreműködnek: Joachim Sartorius és magyar költők: Balla Zsófia, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Várady Szabolcs, Tandori Dezső és a műfordítók . Moderátor: Konrád György Vasárnap, április 27., 10.00 óra (Bartók Terem): Frankfurti konzultációk II. Könyvkiadók, szerzők, műfordítók és a kulturális élet más képviselőinek tanácskozása Magyarország 1999-es frankfurti könyvásárra való felkészüléséről Részvétel csak külön meghívóval. Vasárnap, április 27., 15.00 óra (Bartók Terem): Ida Fink, izraeli lengyel írónő felolvasása: „Árja papírok” címen Moderátor: Kertész Imre A rendezvényeket a Goethe Institut Budapest a LETTRE INTERNATIONALE magyar szerkesztőségével együtt szervezte. * * * A Nemzetközi Könyvfesztiválon bemutatkozik a német és kelet-európai books in print, vagyis a forgalomban lévő könyvek adatbázisa. Minden könyvkeresőt szívesen látunk a Kongresszusi Központ 209/a standján. Sajtótájékoztatónk, amelyben részletes információt adunk e nemzetközi projektről, április 26-án 13.30-kor lesz a Corvina-teremben. Buchhändler-Vereinigung — Typo TEX Kft. IRODALOM1997. ÁPRILIS 25.