Élet és Irodalom, 1997. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1997-08-08 / 32. szám - Galántai Zoltán: • könyvkritika | Ex libris • Űrtan (Springer Hungarica Kiadó, 1996.) | Tillmann J. A.: Távkertek (Kijárat Kiadó, 1997.) | Kőnig Frigyes: Orbis Pictus (Enciklopédia Kiadó, 1997.) | Summárium. A teremtés könyvei (M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikái sorozat (Valhalla Páholy, 1996.) (13. oldal) - Korányi Gábor: rajza • kép (13. oldal)
EX LIBRIS GALÁNTAI ZOLTÁN Urtan Egyes elképzelések szerint egy esetleg 2019 körül útnak induló Mars-expedíció „már az előkészítés fázisában a politikai helyzetet stabilizáló tényező lenne”, ugyanis az irtózatosan magas költségek miatt nemzetközi összefogás nélkül lehetetlen volna megvalósítani. És valószínűleg ez a hihetetlen pénzigényesség az oka annak is, hogy az űrhajózás lassanként lekerült az újságok címoldaláról: amíg a ‘60-70-es évek fő attrakciója a holdon sétáló űrhajós volt, addig az ezredvég éveiben a számítógépes szuperhálózat és annak használói. Miközben egymás után állítják le Japánban, Európában, sőt, az USA-ban is a hordozóeszközök, a rakéták vagy éppen az űrrepülőgépek fejlesztését, aközben hovatovább úgy tűnik, mintha a komputerek a mindennapi élet részeivé válnának - ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az űrhajózás, valamint az űrrel kapcsolatos dolgok tudománya, az űrtan veszített volna korábbi érdekességéből. Legalábbis a Springer Hungarica első, kizárólag magyar szerzők által írott Űrtanából mintha ennek éppen az ellenkezője derülne ki. És nem is csak arról van itt szó, hogy a könyv szép és könnyen kezelhető, noha persze kétségtelenül fontos az is, hogy (az SH atlaszok hagyományainak megfelelően) az egyik oldal tematikus szócikkeit a másik oldal magyarázó ábrái teszik értehetőbbé és látványosabbá. Még akkor sem ez a legfontosabb, ha az is igaz, hogy ezek között a képek között van jó pár olyan (holdbázisok tervrajzai, Voyager-fotók a Szaturnusz holdjairól, áttekintő térkép az űrrepülőterekről, stb.), amivel nem nagyon találkozhatunk máshol. Minden bizonnyal jóval nagyobb súllyal esik ugyanis latba, hogy a kötetet végigolvasva az embernek az az (egyébként minden bizonnyal illuzórikus) érzése támad, hogy valóban minden arra érdemes dolgot megtudott az űrtan szerteágazó és komplex tudományáról a műholdas távközlési rendszerektől az ultraibolya-csillagászaton és az újonnan felfedezett, a bolygókezdemény és az üstökös közötti átmenetet jelentő plomereken keresztül egészen addig bezárólag, hogy milyen hatást gyakorol a gerincoszlopra a tartós súlytalanság és hogy milyen nemzetközi szerződések szabályozzák az űrkutatást. Hogy szinte szakértőjévé vált egy valóban érdekes tudományterületnek. (Szerkesztette: Almár Iván - Both Előd - Horváth András és munkatársaik. Springer Hungarica Kiadó, 1996. 328 oldal, 1980. Ft. ) Ami persze nem jelenti azt, hogy az űrkutatásra a továbbiakban ne lenne szükség, és azt még annyira sem, hogy ez biztosan a lehető legszerencsésebb megoldás az emberiség számára. A kötet címadó írásában szereplő távkert, a Telegarden legalábbis mintha éppen a torzulásra utaló jel volna: egy, a World Wide Weben keresztül vezérelhető robotkar segítségével lehet virágot ültetni, locsolni, és egy távkamerán keresztül figyelni a fejlődését. Ahonnét már tényleg csak egyetlen lépés van hátra addig, hogy az ember számítógép generálta, algoritmikus szabályoknak engedelmeskedő virágok növekedésében gyönyörködjék az igaziak helyett. És bár kétségtelen, hogy lehetséges olyan matematikai törvényszerűségeket találni, melyek gyakorlatilag tetszőleges élethűséggel utánozzák a természet törvényszerűségeit, az is kétségtelen, hogy az így megalkotott struktúrák nem lesznek élők. Talán ugyanúgy túlzás a meghirdetett nagy, belső utazás is, mint ahogy túlzásnak bizonyultak az űrhajózás jövőjével kapcsolatos elvárások is. ,a nyugalom eléréshez nem is kell űrutazásra mennem - írja Tillmann -, vagy kiszolgáltatnom magam holmi hálózatoknak, még kevésbé a virtualitás kétes technolágiájának. Elég csak elérnem a magam nyugalmának tengerét...” (Kijárat Kiadó, 1997. 78 oldal, 496 Ft.)lalkotó tudományok” esetében központi szerepet játszott, és tulajdonképpen ennek a koncepciónak a háromszáz évvel későbbi, logikus továbbvitele az, ha a térrel kapcsolatos vizsgálódásokba bevonjuk a csontvázat ugyanúgy, mint ahogy az élőlények külső és szabad szemmel jól látható szerkezetét is. Hiszen ebben az esetben is formáról és struktúráról van szó, térbeli elrendezésről. És éppen ez az Orbis Pictus tárgya: az, hogy „ma, mikor számtalan ábrázolási forma és lehetőség létezik, hogyan adhatunk választ a tér kérdéseire a képzőművészet eszközeivel”, és ennek megfelelően ez a könyv is több a pusztán egymás mellé helyezett esettanulmányoknál. Mint ahogy König művészetében a tárgyak elrendezése meghatározza az őket körülvevő teret, ugyanúgy határozza meg a kötet kompozícióját a téma, és előre haladva ugyanúgy jutunk el az élettelen, geometrikus rendtől és a néhány vonallal ábrázolt tárgyaktól az absztrakt struktúrákon át egészen a szerves életig. König úgy tanulmányozza a teret, ahogyan mások egy modellt: a véletlenszerűen egymás mellé kerülő tárgyakról vonalas rajzot készít, és hagyja, hogy bizonyos részletek előtérbe kerüljenek, miközben mások háttérbe szorulnak; egy tónussal különíti el „a megfigyelt rész középpontját”; vonalhálót helyez rájuk vagy éppen különböző időpontokban ábrázolja őket; és végül a variációkat készít „a kép egyszerűsítésére és gazdagítására”. Egy másik tanulmánysorozatban a beállítást járja körül, és „a nézőpont megváltoztatásával a tárgyak más és más arculata jelenik meg”; ismét másutt pedig addig transzformálja az „idő múlása által kivágott és szétúsztatott tér” képét, amíg kristályszerkezet nem lesz belőle. A példákat hosszasan lehetne sorolni, de talán fontosabb ennél, hogy alaposabban is tanulmányozva őket, az ember a kötet végére megérez vagy legalább megsejt valamit abból a művészeti térkoncepcióból, ami König számára meghatározó jelentőségű. Szerencsésebb esetben pedig tanul is belőle, mert bár az Orbis Pictus nem hagyományos értelemben vett képzőművészeti tankönyv (mint amilyen például Barcsay művészeti anatómiája volt), hanem autonóm, művészi alkotás, azért arra is alkalmas, hogy az érdeklődők a példákon keresztül többet megértsenek a tér, a tárgyak és a struktúrák viszonyáról. (Enciklopédia Kiadó, 1997, 111 oldal, 3500 Ft) Korányi Gábor rajza Tillmann J. A.: Távkertek (A nyugalom tengerén túl) Az első holdutazás Apollo-programja tulajdonképpen mélyen az amerikai hagyományokban gyökerezik - állapítja meg Tillmann. J. A. új esszékötetének első tanulmányában, és mint ilyen, valójában az ígéret Földjének keresése szolgált a mintájául. Hiszen ,Az első holdraszállók az új ígéret Földjét meghódító pionírok utódai” voltak. Ám bár a project sikeresnek bizonyult, a tendencia manapság mégis az extenzió, a külső tér helyett az intenzió, a belső tér és ennek megfelelően a virtuális realitás irányába mutatnak, és amikor Werner von Braun, a holdutazás szellemi atyja arról beszélt, hogy nemsokára ugyanolyan mindennapi tevékenységgé válik az űrutazás, mint az autóvezetés, akkor persze hamis prófétának bizonyult. De hát nem nagyon láthatta előre, hogy nagyjából ugyanakkor, amikor Amstrong megtette az első lépéseket a Nyugalom tengerének holdporral borított talaján, akkor a számítógépek hálózatba kapcsolásával olyan fejlődés vette kezdetét, ami két évtizeden belül elvezetett a cyberspace fogalmának kialakulásához is. Meg az Internethez és a tulajdonképpen a virtuális realitáshoz is, és „a Space iránti érdeklődés helyébe a Cyberspace került”. Egy mai ember mérhetetlenül nagyobb valószínűséggel indul virtuális, mint űrsétára, és az űrruha, a space suit helyét az adatöltöny, a data suit veszi át. Expanzió helyett extenzió, külső tér helyett belső világegyetem. 1997. AUGUSZTUS 8. König Frigyes: Orbis Pictus (Művészeti téranalízisek) Az Orbis Pictus nem a virtuális vagy a kozmikus tér könyve, hanem a művészetié. „A tér egy olyan fajta, anyagilag tetten érhető közeggé válik a dolgok bemutatása során - állapítja meg König Frigyes könyvének bevezetésében -, hogy formaként kell vele számolni”, ami egyben azt is jelenti, hogy a formán keresztül lehet megragadni. Az pedig nagyon sok minden lehet: egy asztalon felejtett borosüveg vagy az ablakon bevetülő árnyék geometrikus mintázata éppen úgy, mint egy rák páncélzata és egy teratológiai esettanulmány összenőtt gerincű csontvázai. A XVII. sz. természetkutatói számára a geometria a térben nyugvó, a fizika pedig a térben mozgó testek tudománya volt. Vagyis a mindennapi tapasztalatainkban euklidésziként megjelenő tér az „élettelen világgal fog 13 Az Osiris Könyvesbolt (V. Veres Pálné u. 4-6.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Pilinszky János összes versei (Osiris) 2. Richard Pipes: Az orosz forradalom története (Európa) 3. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (Osiris) 4. Gerald Durrell: A susogó táj (Európa) 5. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás (Cserépfalvi) 6. Köztes-Európa 1763-1993 (térképgyűjtemény) (Osiris) 7. Boris Vian: Piros fű (Polgár) 8. Szerkesztők és szerzők kézikönyve (Osiris) 9. John Updike: Isten velünk vonul (Európa) 10. Hayden White: A történelem terhe (Osiris-Gond) Ro Summárium: A teremtés könyvei A „klasszikus” science-fiction annak idején a tudományt és a technikát helyezte a középpontba, úgyhogy az embernek mindmáig olyan dolgok jutnak vele kapcsolatban az eszébe, mint az űrhajózás, a robotika vagy az időparadoxon és a fénynél nagyobb sebességgel haladó képzeletbeli részecskék: a tachyonok. Egyáltalán nem véletlen, hogy a valaha nemzetközi viszonylatban is rangosnak számító magyar tudományos-fantasztikus folyóirat, a Galaktika hátoldalán az az idézet volt olvasható, mely szerint „A science fiction híveinek egyik kongresszusán, amelyen hat Nobel-díjas és ötven egyetemi tanár volt jelen, elhangzott az a kijelentés, hogy a tudományos fantasztikus irodalom nagyobb erő, mint az atomenergia.” És persze az sem véletlen, hogy ma már egyáltalán nem volna olyan egyértelműen és feltétel nélkül pozitív ez a hasonlat. Talán ennek a technikától való eltávolodásnak is szerepe volt benne, hogy (leginkább Tolkientől és a Gyűrűk Urától számíthatóan) megjelent egy új irányzat, az ún. fantasy is, ahol a technológia helyét a mágia és a kard foglalja el, illetve a kemény természettudományokét a lágy társadalomtudományok. Ahol a pszeudofizikát a pszeudotörténelem és pszeudoszociológia szorítja ki, és ez számunkra most annyiban érdekes, hogy innét már karnyújtásnyi közelségbe kerültünk a szerepjátékhoz, aminek a résztvevői (rendszerint, de nem feltétlenül) egy fantáziavilághoz kapcsolódva, közösen találnak ki és játszanak végig különböző kalandokat. Ehhez persze elengedhetetlen egy, a képzeletbeli helyszíneket, a lehetséges szereplőket stb., valamint a játékszabályokat leíró mű, egy kézikönyv. Hiszen ha az ember nem ismeri az egész alapjául szolgáló, fiktív történelmet, ha nem tudja, hogy milyen társadalmi osztályok léteznek, milyen hiedelmek és mitológiák határozzák meg a képzelt világ szereplőinek gondolkozását, hogy egy adott helyzetben mit tehet vagy nem tehet, stb., akkor nyilvánvalóan nem lesz képes belehelyezkedni. És az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen szabálykönyv annál használhatóbb, minél részletgazdagabb, miként azt a minden bizonnyal a legjobb magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S. sorozat világleírásának a példája is bizonyítja. Aki ugyanis veszi a fáradságot, hogy figyelmesen végigolvassa Ynevnek, a M.A.G. U.S. fantáziavilágának egészen apró részletkérdésekre is kiterjedő geográfiáját, áttanulmányozza a városok és a birodalmak térképeit, a népek, fajok és szörnyek leszármazási vonalait, a háborúk krónikáit, a ráolvasások szövegét és a mágiafajtákat, a varázstárgyak nevét és a hozzájuk fűződő hagyományokat, annak végül abban a nem mindennapi élményben lesz része, hogy mintegy a szeme láttára válik valóságossá és kézzelfoghatóvá egy képzeletbeli világ. És bár erre azt lehetne mondani, hogy egy jól megírt regény is megelevenedik, itt azért kissé másról van szó. Itt ugyanis komoly kihívás is ez a könyv abban az értelemben, hogy az ember csak a történet, illetve az összes lehetséges és ellentmondásmentes történetek rugalmas vázát kapja meg, amit aztán a vele együtt játszókkal közösen alakít és játszik végig. A végeredmény pedig - miként minden jól felépített és kellőképpen komplex rendszer esetében is - olykor egészen meghökkentő is lehet, és mint olyan, akár szimbólumnak is tekinthető a képzelt Ynev egyik képzelt fővárosában, Erionban álló tábla, amin a Summarium leírása szerint „harmincegy zafír és ugyanennyi alexandritfigura foglal helyet... semmi sem védi, csak gyenge mágiát sugároz, ám egyszerűen lehetetlen elmozdítani a helyéről, ahogyan a figurákat sem... A Táblán az első nap óta folyik a játszma... ismeretlen szabályok szerint, és immáron kétezer éve nem szakadt vége. Számtalan tudós és bölcs próbálkozott a... megértésével... de: A leghíresebb elmélet sem tartotta magát tovább tíz hónapnál.” ■ (Gáspár András - Gáspár Péter - Kornya Zsolt összeállítása. M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikái sorozat, Valhalla Páholy, 1996, 463 oldal, 1590 Ft.) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM