Élet és Irodalom, 1997. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

1997-08-08 / 32. szám - Galántai Zoltán: • könyvkritika | Ex libris • Űrtan (Springer Hungarica Kiadó, 1996.) | Tillmann J. A.: Távkertek (Kijárat Kiadó, 1997.) | Kőnig Frigyes: Orbis Pictus (Enciklopédia Kiadó, 1997.) | Summárium. A teremtés könyvei (M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikái sorozat (Valhalla Páholy, 1996.) (13. oldal) - Korányi Gábor: rajza • kép (13. oldal)

EX LIBRIS GALÁNTAI ZOLTÁN Urtan Egyes elképzelések szerint egy esetleg 2019 körül útnak induló Mars-expedíció „már az előkészítés fázisában a politikai hely­zetet stabilizáló tényező lenne”, ugyanis az ir­tózatosan magas költségek miatt nemzetközi összefogás nélkül lehetetlen volna megvaló­sítani. És valószínűleg ez­ a hihetetlen pénz­igényesség az oka annak is, hogy az űrhajózás lassanként lekerült az újságok címoldaláról: amíg a ‘60-70-es évek fő attrakciója a holdon sétáló űrhajós volt, addig az ezredvég évei­ben a számítógépes szuperhálózat és annak használói. Miközben egymás után állítják le Japánban, Európában, sőt, az USA-ban is a hordozóeszközök, a rakéták vagy éppen az űrrepülőgépek fejlesztését, aközben hovato­vább úgy tűnik, mintha a komputerek a min­dennapi élet részeivé válnának - ami azon­ban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az űrha­józás, valamint az űrrel kapcsolatos dolgok tudománya, az űrtan veszített volna korábbi érdekességéből. Legalábbis a Springer Hungarica első, kizá­rólag magyar szerzők által írott Űrtanából mintha ennek éppen az ellenkezője derülne ki. És nem is csak arról van itt szó, hogy a könyv szép és könnyen kezelhető, noha per­sze kétségtelenül fontos az is, hogy (az SH at­laszok hagyományainak megfelelően) az egyik oldal tematikus szócikkeit a másik oldal magyarázó ábrái teszik értehetőbbé és látvá­nyosabbá. Még akkor sem ez a legfontosabb, ha az is igaz, hogy ezek között a képek között van jó pár olyan (holdbázisok tervrajzai, Voyager-fotók a Szaturnusz holdjairól, átte­kintő térkép az űrrepülő­terekről, stb.), ami­vel nem nagyon találkozhatunk máshol. Minden bizonnyal jóval nagyobb súllyal esik ugyanis latba, hogy a kötetet végigolvas­va az embernek az az (egyébként minden bi­zonnyal illuzórikus) érzése támad, hogy való­ban minden arra érdemes dolgot megtudott az űrtan szerteágazó és komplex tudományá­ról a műholdas távközlési rendszerektől az ultraibolya-csillagászaton és az újonnan felfe­dezett, a bolygókezdemény és az üstökös kö­zötti átmenetet jelentő plomereken keresz­tül egészen addig bezárólag, hogy milyen ha­tást gyakorol a gerincoszlopra a tartós súlyta­lanság és hogy milyen nemzetközi szerződé­sek szabályozzák az űrkutatást. Hogy szinte szakértőjévé vált egy valóban érdekes tudományterületnek. (Szerkesztette: Almár Iván - Both Előd - Horváth András és munkatársaik. Springer Hungarica Kiadó, 1996. 328 oldal, 1980. Ft. ) Ami persze nem jelenti azt, hogy az űrkuta­tásra a továbbiakban ne lenne szükség, és azt még annyira sem, hogy ez biztosan a lehető legszerencsésebb megoldás az emberiség szá­mára. A kötet címadó írásában szereplő táv­kert, a Telegarden legalábbis mintha éppen a torzulásra utaló jel volna: egy, a World Wide Weben keresztül vezérelhető robotkar segít­ségével lehet virágot ültetni, locsolni, és egy távkamerán keresztül figyelni a fejlődését. Ahonnét már tényleg csak egyetlen lépés van hátra addig, hogy az ember számítógép gene­rálta, algoritmikus szabályoknak engedel­meskedő virágok növekedésében gyönyör­ködjék az igaziak helyett. És bár kétségtelen, hogy lehetséges olyan matematikai törvény­­szerűségeket találni, melyek gyakorlatilag tet­szőleges élethűséggel utánozzák a természet törvényszerűségeit, az is kétségtelen, hogy az így megalkotott struktúrák nem lesznek élők. Talán ugyanúgy túlzás a meghirdetett nagy, belső utazás is, mint ahogy túlzásnak bizo­nyultak az űrhajózás jövőjével kapcsolatos el­várások is. ,a nyugalom eléréshez nem is kell űrutazásra mennem - írja Tillmann -, vagy kiszolgáltatnom magam holmi hálózatoknak, még kevésbé a virtualitás kétes technolágiá­jának. Elég csak elérnem a magam nyugalmá­nak tengerét...” (Kijárat Kiadó, 1997. 78 oldal, 496 Ft.)­lalkotó tudományok” esetében központi sze­repet játszott, és tulajdonképpen ennek a koncepciónak a háromszáz évvel későbbi, lo­gikus továbbvitele az, ha a térrel kapcsolatos vizsgálódásokba bevonjuk a csontvázat ugyanúgy, mint ahogy az élőlények külső és szabad szemmel jól látható szerkezetét is. Hi­szen ebben az esetben is formáról és struktú­ráról van szó, térbeli elrendezésről. És éppen ez az Orbis Pictus tárgya: az, hogy „ma, mikor számtalan ábrázolási forma és le­hetőség létezik, hogyan adhatunk választ a tér kérdéseire a képzőművészet eszközeivel”, és ennek megfelelően ez a könyv is több a pusztán egymás mellé helyezett esettanulmá­nyoknál. Mint ahogy König művészetében a tárgyak elrendezése meghatározza az őket körülvevő teret, ugyanúgy határozza meg a kötet kompozícióját a téma, és előre haladva ugyanúgy jutunk el az élettelen, geometrikus rendtől és a néhány vonallal ábrázolt tárgyak­tól az absztrakt struktúrákon át egészen a szerves életig. König úgy tanulmányozza a te­ret, ahogyan mások egy modellt: a véletlen­szerűen egymás mellé kerülő tárgyakról vo­nalas rajzot készít, és hagyja, hogy bizonyos részletek előtérbe kerüljenek, miközben má­sok háttérbe szorulnak; egy tónussal különíti el „a megfigyelt rész középpontját”; vonalhá­lót helyez rájuk vagy éppen különböző időpontokban ábrázolja őket; és végül a vari­ációkat készít „a kép egyszerűsítésére és gaz­dagítására”. Egy másik tanulmánysorozatban a beállí­tást járja körül, és „a nézőpont megváltozta­tásával a tárgyak más és más arculata jelenik meg”; ismét másutt pedig addig transzfor­málja az „idő múlása által kivágott és szét­úsztatott tér” képét, amíg kristályszerkezet nem lesz belőle. A példákat hosszasan le­hetne sorolni, de talán fontosabb ennél, hogy alaposabban is tanulmányozva őket, az ember a kötet végére megérez vagy legalább megsejt valamit abból a művészeti térkon­cepcióból, ami König számára meghatározó jelentőségű. Szerencsésebb esetben pedig tanul is belő­le, mert bár az Orbis Pictus nem hagyomá­nyos értelemben vett képzőművészeti tan­könyv (mint amilyen például Barcsay művé­szeti anatómiája volt), hanem autonóm, mű­vészi alkotás, azért arra is alkalmas, hogy az érdeklődők a példákon keresztül többet megértsenek a tér, a tárgyak és a struktúrák viszonyáról. (Enciklopédia Kiadó, 1997, 111 oldal, 3500 Ft) Korányi Gábor rajza Tillmann J. A.: Távkertek (A nyugalom tengerén túl) Az első holdutazás Apollo-programja tu­lajdonképpen mélyen az amerikai hagyomá­nyokban gyökerezik - állapítja meg Till­­mann. J. A. új esszékötetének első tanulmá­nyában­­, és mint ilyen, valójában az ígéret Földjének keresése szolgált a mintájául. Hi­szen ,Az első holdraszállók az új ígéret Föld­jét meghódító pionírok utódai” voltak. Ám bár a project sikeresnek bizonyult, a tenden­cia manapság mégis az extenzió, a külső tér helyett az intenzió, a belső tér és ennek megfelelően a virtuális realitás irányába mu­tatnak, és amikor Werner von Braun, a hold­utazás szellemi atyja arról beszélt, hogy nemsokára ugyanolyan mindennapi tevé­kenységgé válik az űrutazás, mint az autóve­zetés, akkor persze hamis prófétának bizo­nyult. De hát nem nagyon láthatta előre, hogy nagyjából ugyanakkor, amikor Amstrong megtette az első lépéseket a Nyu­galom tengerének holdporral borított tala­ján, akkor a számítógépek hálózatba kapcso­lásával olyan fejlődés vette kezdetét, ami két évtizeden belül elvezetett a cyberspace fo­galmának kialakulásához is. Meg az Internethez és a tulajdonképpen a virtuális realitáshoz is, és „a Space iránti érdeklődés helyébe a Cyberspace került”. Egy mai em­ber mérhetetlenül nagyobb valószínűséggel indul virtuális, mint űrsétára, és az űrruha, a space suit helyét az adatöltöny, a data suit veszi át. Expanzió helyett extenzió, külső tér helyett belső világegyetem. 1997. AUGUSZTUS 8. König Frigyes: Orbis Pictus (Művészeti téranalízisek) Az Orbis Pictus nem a virtuális vagy a koz­mikus tér könyve, hanem a művészetié. „A tér egy olyan fajta, anyagilag tetten érhető kö­zeggé válik a dolgok bemutatása során - álla­pítja meg König Frigyes könyvének bevezeté­sében -, hogy formaként kell vele számolni”, ami egyben azt is jelenti, hogy a formán ke­resztül lehet megragadni. Az pedig nagyon sok minden lehet: egy asztalon felejtett bo­rosüveg vagy az ablakon bevetülő árnyék geo­metrikus mintázata éppen úgy, mint egy rák páncélzata és egy teratológiai esettanulmány összenőtt gerincű csontvázai. A XVII. sz. természetkutatói számára a geo­metria a térben nyugvó, a fizika pedig a tér­ben mozgó testek tudománya volt. Vagyis a mindennapi tapasztalatainkban euklidészi­­ként megjelenő tér az „élettelen világgal fog­ 13 Az Osiris Könyvesbolt (V. Veres Pálné u. 4-6.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Pilinszky János összes versei (Osiris) 2. Richard Pipes: Az orosz forradalom története (Európa) 3. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (Osiris) 4. Gerald Durrell: A susogó táj (Európa) 5. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás (Cserépfalvi) 6. Köztes-Európa 1763-1993 (térképgyűjtemény) (Osiris) 7. Boris Vian: Piros fű (Polgár) 8. Szerkesztők és szerzők kézikönyve (Osiris) 9. John Updike: Isten velünk vonul (Európa) 10. Hayden White: A történelem terhe (Osiris-Gond) Ro Summárium: A teremtés könyvei A „klasszikus” science-fiction annak idején a tudományt és a technikát helyezte a közép­pontba, úgyhogy az embernek mindmáig olyan dolgok jutnak vele kapcsolatban az eszébe, mint az űrhajózás, a robotika vagy az időparadoxon és a fénynél nagyobb sebesség­gel haladó képzeletbeli részecskék: a tachyonok. Egyáltalán nem véletlen, hogy a valaha nemzetközi viszonylatban is rangos­nak számító magyar tudományos-fantasztikus folyóirat, a Galaktika hátoldalán az az idézet volt olvasható, mely szerint „A science fiction híveinek egyik kongresszusán, amelyen hat Nobel-díjas és ötven egyetemi tanár volt je­len, elhangzott az a kijelentés, hogy a tudo­mányos fantasztikus irodalom nagyobb erő, mint az atomenergia.” És persze az sem vélet­len, hogy ma már egyáltalán nem volna olyan egyértelműen és feltétel nélkül pozitív ez a hasonlat. Talán ennek a technikától való eltávolo­dásnak is szerepe volt benne, hogy (legin­kább Tolkientől és a Gyűrűk Urától számít­hatóan) megjelent egy új irányzat, az ún. fantasy is, ahol a technológia helyét a mágia és a kard foglalja el, illetve a kemény termé­szettudományokét a lágy társadalomtudo­mányok. Ahol a pszeudofizikát a pszeudo­­történelem és pszeudoszociológia szorítja ki, és ez számunkra most annyiban érdekes, hogy innét már karnyújtásnyi közelségbe ke­rültünk a szerepjátékhoz, aminek a résztve­vői (rendszerint, de nem feltétlenül) egy fantáziavilághoz kapcsolódva, közösen talál­nak ki és játszanak végig különböző kalan­dokat. Ehhez persze elengedhetetlen egy, a kép­zeletbeli helyszíneket, a lehetséges szereplő­ket stb., valamint a játékszabályokat leíró mű, egy kézikönyv. Hiszen ha az ember nem isme­ri az egész alapjául szolgáló, fiktív történel­met, ha nem tudja, hogy milyen társadalmi osztályok léteznek, milyen hiedelmek és mi­tológiák határozzák meg a képzelt világ sze­replőinek gondolkozását, hogy egy adott helyzetben mit tehet vagy nem tehet, stb., ak­kor nyilvánvalóan nem lesz képes belehelyez­kedni. És az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen sza­bálykönyv annál használhatóbb, minél rész­letgazdagabb, miként azt a minden bizonnyal a legjobb magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S. sorozat világleírásának a példája is bizonyítja. Aki ugyanis veszi a fáradságot, hogy figyelme­sen végigolvassa Ynevnek, a M.A.G. U.S. fantá­ziavilágának egészen apró részletkérdésekre is kiterjedő geográfiáját, áttanulmányozza a városok és a birodalmak térképeit, a népek, fajok és szörnyek leszármazási vonalait, a há­borúk krónikáit, a ráolvasások szövegét és a mágiafajtákat, a varázstárgyak nevét és a hoz­zájuk fűződő hagyományokat, annak végül abban a nem mindennapi élményben lesz ré­sze, hogy mintegy a szeme láttára válik valósá­gossá és kézzelfoghatóvá egy képzeletbeli vi­lág. És bár erre azt lehetne mondani, hogy egy jól megírt regény is megelevenedik, itt azért kissé másról van szó. Itt ugyanis komoly kihívás is ez a könyv abban az értelemben, hogy az ember csak a történet, illetve az összes lehetséges és ellentmondásmentes tör­ténetek rugalmas vázát kapja meg, amit aztán a vele együtt játszókkal közösen alakít és ját­szik végig. A végeredmény pedig - miként minden jól felépített és kellőképpen komp­lex rendszer esetében is - olykor egészen meghökkentő is lehet, és mint olyan, akár szimbólumnak is tekinthető a képzelt Ynev egyik képzelt fővárosában, Erionban álló táb­la, amin a Summarium leírása szerint „har­mincegy zafír­ és ugyanennyi alexandritfi­­gura foglal helyet... semmi sem védi, csak gyenge mágiát sugároz, ám egyszerűen lehe­tetlen elmozdítani a helyéről, ahogyan a figu­rákat sem... A Táblán az első nap óta folyik a játszma... ismeretlen szabályok szerint, és im­máron kétezer éve nem szakadt vége. Számta­lan tudós és bölcs próbálkozott a... megérté­sével... de: A leghíresebb elmélet sem tartot­ta magát tovább tíz hónapnál.” ■ (Gáspár András - Gáspár Péter - Kornya Zsolt összeállítása. M.A.G.U.S. avagy a kalan­dorok krónikái sorozat, Valhalla Páholy, 1996, 463 oldal, 1590 Ft.) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next