Élet és Irodalom, 1998. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1998-06-26 / 26. szám - Perczel Tamás: Jár-e majd Orbán Viktor a József nádor tér 1-be? • Eco (5. oldal)

Jár-e majd Orbán Viktor a József nádor tér 1-be (folytatás a 5. oldalról) A zavar, a diffúz szorongás jelé­nek tartom azt a Litván Györgytől Siposhegyi Péterig, az Élet és Iroda­lomtól a Kapuig terjedő furcsa kép­zettársítást a FIDESZ vezetők és Kun Béláék, illetve Hegedűs András kö­zött, a korosztályi hasonlóság kap­csán. Persze „a hír szent az asszociá­ció szabad”, de azért a pszichológu­sok jól tudják, a képzettársítás ko­rántsem véletlen, sőt nagyon sokat elárul a személyről, hogy milyen memóriakategóriák, tartalmak vál­nak hozzáférhetővé adott hívó szó­ra. (Isten ments, hogy szándékos le­­alacsonyításra, tudatos rosszérzés­­keltésre gondoljak!) Miért nem az első független, magyar, felelős kor­mány ötlött fel bennük, hiszen Batthyány sem érte el a negyvenet, Szemere a harminchatot, Eötvös a harmincötöt, nem is beszélve az or­szág nádoráról, István főhercegről, aki szinte siheder volt a FIDESZ- esekhez képest. Miért nem az jutott eszükbe, hogy a száz évvel ezelőtti Országgyűlés három meghatározó alakja, gróf Tisza István, gróf And­­rássy Gyula és gróf Apponyi Albert egyaránt huszonöt éves korában lett képviselő. Andrássy már túl volt egy miniszterségen, mire Orbánkorúvá vált, és gróf Tisza István sem sokkal haladta meg a negyvenet, amikor miniszterelnök lett. Miért nem ju­tott eszükbe, legalább a kerek évfor­duló kapcsán, a negyven éve mártír­halált halt Maléter Pál, az ország 39 éves hadügyminisztere? * Diagnosztikai értékűnek érzem a „polgár” szó körüli ál-értetlenséget, mű-süketséget, szofista okvetetlen­­kedést is. Az, hogy Horn Gyula egy alapfokú pártszeminárium definíci­óját felhasználva a jómódú gazdál­kodóra, vállalkozóra, kapitalistára szűkíti le a fogalmat, még érthető, mint ahogy kézlegyintéssel elintéz­hető Sándor László minapi nagyréti blődlije is (polgár-e a mozgássé­rült?) , de nehezebben fogadható be azok kötözködése és viszálykodása, akik éveken át beszéltek polgár­esz­ményről, bánkódtak a civil társada­lom fejletlenségén, vágytak egy pol­gári középrétegre. Úgy tűnik, csak a FIDESZ-nek nem szabad a polgár szót használnia, mert ha ők polgári­nak, polgári értékeket követőnek mondják magukat, az azt jelenti, hogy nem polgárnak, sőt ellenség­nek tekintik a velük egyet nem értő­ket. Ez a hajmeresztő logikai bakug­rás Kornis Mihály, Horn Gábor, Eörsi István és Konrád György mun­káiban egyaránt fellelhető. A csúsz­tatás lényege, hogy ha a polgár fo­galmába nem tartozik bele minden­ki, akkor a többiek kirekesztettekké, ellenségekké válnak. Miért nem me­rült fel soha ez az őrült gondolat a liberális szóval kapcsolatban? Mélyebb elemzést érdemel Szabó Miklós eszmefuttatása (Úr és pol­gár, Népszava, 1998. június 6.). Ő legalább megkísérli a polgár fogal­mának definiálását a citoyen és bourgeois és a Bildungsbürger meg­különböztetésével, de a rá olyannyi­ra jellemző - és Karinthy H. G. Wels paródiáját idéző - határozottság, az ellentmondást nem tűrő kijelentés­halmaz sem ellensúlyozza azt a meg­döbbentő tájékozatlanságot, amit a fogalom elmúlt ötvenéves változásá­val, sőt a fejlett társadalmak fél év­százados átalakulásával kapcsolat­ban elárul. Az a kijelentés, hogy az alkalmazásban álló munkavállaló nem polgár, hogy a bürokrácia nem polgári tényező, hogy a polgári fel­fogás szerint az ember azt teszi, ami­ből haszna származik, a hatalomelvű szemlélet szerint azt, amire kénysze­rítik, továbbá, hogy a kispolgárság (ami szerinte azonos a versenykép­telen kisegzisztenciák rétegével) szintén nem sorolható a polgárság­hoz - legalábbis meghökkentő. Mindez jó harminc évvel azután, hogy Pierre Bourdieu már kimerítő­en és meggyőzően értekezett a kü­lönböző tőkefajtákról, a munkabé­res polgárságról, felhíva a figyelmet az „owner” és a „manager” szerep­­változására, az „individual posse­­sory” holdingok „power systemmé” alakulásának tendenciájára évtize­dekkel azután, hogy a nyugati világ állampolgárai döntő hányadának komplex gazdasági magatartásában az alkalmazotti, munkavállalói elem éppúgy jelen van, mint a részvénye­si, vállalkozói momentum - egyene­sen anakronizmus. Ennek megfeje­­lése avval, hogy a FIDESZ polgári programja a versenyképtelenek sza­nálása, ami vagy hazug demagógia vagy egy lyukas zsák megtöltésére tett, hiábavaló kísérlet, már nem is érdemelne szót, ha nem villanna meg benne az a paratörténészfeno­­mén-kvalitás, ami mások nem tuda­tos, definiálatlan szándékainak egy­értelmű felismerését teszi lehetővé. Szabó Miklós egy korábbi írásában már találkoztam evvel a transzcen­dentális képességgel, amikor kije­lentette, hogy Kovács Gyula függet­len képviselő nem is akarta lelőni gróf Tisza Istvánt, csak fel akarta hívni magára a figyelmet. A távolsá­got, a fegyvert, a körülményeket és a házelnöki széken ma is fellelhető golyónyomokat figyelembe véve, va­lóságos Tom Mix-nek kellett lennie, hogy erre a körüllövöldözésre vállal­kozzon. A teóriában engem csak az az apró mozzanat zavart, hogy Ko­vács Gyula helyben és azonnal főbe is lőtte magát, ami az olcsó feltűnés­keresésnek elég szokatlan módja. Elismerem, hogy a FIDESZ is adós maradt az általa használt pol­gár, vagy polgári szó egyértelmű de­finíciójával. Az a meghatározás, amit Orbán Viktor vetett oda Horn Gyulának („a polgár mindenki szá­mára megadja és a maga számára megköveteli a tiszteletet”), talán Winnetoura illik a legpontosabban, de azért mindnyájan tudjuk, ha tud­ni akarjuk, hogy miről beszél a FI­DESZ! Nincs választási kényszer a három polgárfogalom között. Elé­rendő és elérhető cél a felelős és önérték-tudatos, belülről vezérelt állampolgár­ mivolt, reális lehetőség a gazdasági tőke megszerzése (so­kak számára), és a kulturális tőke birtoklása (csaknem mindenki szá­mára) . Pontosan tudjuk, hogy a pol­gár lét­állapota nem a magányos in­dividuumé, polgárságról, civil világ­ról, a rendszerek által felzabált élet­világ újrateremtéséről, visszaállításá­nak lehetőségéről álmodunk. A szé­les középréteghez tartozás perspek­tívájáról szól a program, a jelen dur­va dichotómiája, a kisszámú nyertes és a pauperizálódó nagy többség alapképlete helyett. Ebbe a rétegbe valóban beletartozik az önálló vállal­kozó és a többé-kevésbé jómódú gazdálkodó is (főleg, ha ez utóbbi egyszer kap minimális esélyt a min­denkori oligarcháktól), de szamár­ság azt állítani, hogy csak ők, és rá­galom azt sugallni, hogy csak a párt­­politikai szempontból megbízhatók tartoznak ehhez a körhöz. Szerencsére valami megváltozott az elmúlt napokban. Már György Péter tárgyilagos és higgadt elemzé­se is enyhet adó volt, jó volt Orosz Istvánt, Bruck Andrást olvasni, sőt még Kulcsár Kálmán is üdítően ha­tott, de az új időszak kezdetét Pető Iván nyilatkozata jelezte. Kétségte­len, hogy voltak előjelei a változás­nak, főleg a reálszférában. Széles Gábor pozitív nyilatkozatát még az MDF-es szimpátia számlájára lehe­tett írni, de az elvakult konzervatív­nak aligha nevezhető Demján Sán­dor megjelenését a FIDESZ Kong­resszuson, és nyilatkozatát a 7 száza­lékos növekedés realitásáról, már nem. Az a tény, hogy a vélhetően nem kripto-MIÉP-es Peter Murikkal egymilliárd dolláros befektetésbe kezdenek Budapesten, és további kétmilliárd dollárt szándékoznak Magyarországon keresztül megmoz­gatni, többnek tűnik, mint udvarias gesztusnak, mint ahogy a GE elnöke sem üres szóvirágokkal fejezte ki bi­zalmát. Mégis, Pető nyilatkozata a társadalombiztosítási önkormányza­tokkal kapcsolatos FIDESZ-tervek és a korábbi SZDSZ-program közötti azonosságról, a FIDESZ-SZDSZ al­kotmányügyi, közjogi, sőt gazdaság­­politikai rokonelvűségéről, meglepő és imponálóan európai volt. Lehet, hogy a FIDESZ kap némi bizalmat vagy türelmet attól az ötezer értel­miségitől, akinek a véleményével szemben, Kornis szerint, nem lehet politikát csinálni? (Én ugyan tartok attól, hogy a nép, amilyen megátal­kodott, még képes volna ezt is meg­kísérelni.) Talán igen! Ez jó esélyt ad ahhoz, hogy ne a tét nélküli, vagy csak partikuláris érdekeket érintő értelmiségi pszichodráma harmadik felvonása kezdődjön el, hanem az áhított rendszerváltozás logikusan következő része, a mo­dern polgári Magyarország megala­pozása. * Ez az a pont, ahol vissza kell tér­nem a szájzugba kényszerített légy­hez, amit már hosszabb ideje szeret­nék kiköpni. Az én legyemet nem MIÉP-nek hívják, a MIÉP számomra lakmuszpapír, az ország lelkiállapotá­nak változását jelző indikátor, népsze­rűségük emelkedése a kormány rossz munkáját jelzi, négy év múlva a FI­DESZ is vethet rá egy pillantást. Az én legyem nem a Kisgazdapárt - kétség­telen, hogy nehéz batyu lesz a FI­DESZ hátán -, és Lezsák ide, Horváth Balázs oda, nem az MDF. Ők a pszi­chodráma előző felvonásának szerep­lői, ha a FIDESZ valós átalakulásokat szorgalmaz, nem ők jelentik majd a fő gondot. Az én legyem a Postabank, illetve a Postabank-FIDESZ kapcsolat. Már egy évvel ezelőtt is zavart az a látszó­lagos érdektelenség, hűvös távolság­­tartás, ami a FIDESZ-t a Postabank ügyben jellemezte. Hosszú ideig azt vártam, hogy a FIDESZ fel fogja is­merni az ügyben rejlő politikai le­hetőséget, és fel fogja ismerni a ve­zető ellenzéki párt tényleges felelős­ségét, illetve a felelősségben való osztozás veszélyét, ha nem emeli fel a szavát egy, az ország számára nyil­vánvalóan káros, mind a gazdasági ésszerűség, mind az erkölcs szem­pontjából elfogadhatatlan folyamat láttán. Ma is azt hiszem, hogy egy évvel ezelőtt radikális tőkecsökken­téssel szanálni lehetett és kellett vol­na a Postabankot, és megfelelő el­lenzéki nyomással ez kikényszeríthe­­tőnek tűnt. Nem ez történt, és az el­lenzék tapintatosan félrenézett idén áprilisban is, amikor nyilvánosság elé tárták a már korábban megjósolt helyzetet, a növekvő tőkevesztést, a csőd­ közeli állapotot. Történt vala­mi ezután, aminek nem minden részlete ismert, de nagyon rossz akusztikája van. Ha igaz, a Posta­bank által támogatott Magyar Na­rancsban meg akartak jelentetni egy, Szekeres Imre és felesége üzleti tevékenységével foglalkozó, nem ép­pen pozitív hangvételű cikket. Erre a cikkre a FIDESZ egy választási programbeszédben hivatkozni akart. Princz Gábor letiltotta a cik­ket, és egyidejűleg tájékoztatta a FIDESZ-t, a cikk megjelenése elma­rad, ne hivatkozzanak rá. Ha ez így volt, sok máig megválaszolatlan kér­dés vetődik fel. Az, hogy Princz tett egy szívességet Szekeres Imrének, szinte magától értetődő. Az, hogy erről tájékoztatta a FIDESZ-t, már kevésbé! Ami főleg nyugtalanító, hogy honnan tudott Princz Gábor a FIDESZ felhasználási szándékáról, és ami ennél is aggasztóbb, miért nem használta fel a FIDESZ az így még kerekebbé vált, a letiltással fű­szerezett történetet, és miért nem vall színt azóta sem? Miért ad evvel tápot több százmilliós burkolt ado­mányokról, kedvezményes hitelek­ről szóló mendemondáknak? Az új kormánynak, a közeljövőben, mindenképen kezdenie kell valamit a Postabank üggyel, a Horn-korszak egyik legnyomasztóbb örökségével. Ez nem elkerülhető. Egyrészt mert szakér­tői becslés szerint rohamosan nő a megmentéséhez szükséges összeg (százmilliárdról is beszélnek), másrészt mert az utóbbi két hónap eseményei egyértelműen bizonyították: a hálózat foglyává vált Postabank, a jelenlegi ve­zetéssel, csak az eddigi úton gördülhet tovább, hovatovább a gazdaság egészé­re veszélyt jelentő pénzügyi lavinává duzzadva. Az áprilisi közgyűlés előtt hangot adtam azon gyanúmnak (Pos­­ta(va)bank, 1998. április 10. ÉS), hogy a menedzsment meg fogja aka­dályozni az állami többség létrehozá­sát, minimális tőkeemeléssel valame­lyik részvényes nevében. A közgyűlés és az azt követő események szép pél­dáját adták annak, hogy milyen szegé­nyes a fantázia a valósághoz képest! Amíg én a tulajdonelméleti és ügy­nökelméleti megközelítéssel bajlód­tam, aktivizálódott a „döntések sze­­metesvödör-modellje” (Co­hen/March/Olsen 1976, 1972), fel­bukkant két „angolszász” befektető, akik az állam helyett vállalkoztak a tel­jes összegű tőkeemelésre, és magukra vették volna az orosz államadósság be­hajtásának nyűgét is. Az ötlet zseniá­lis. A Postabank megmenekült volna az állami ellenőrzés rémétől, pszeu­­do-külföldi többségű magánbankká válva sikerült volna megkaparintani az „orosz torta” utolsó nagy szeletét, és valakik az ország egyik legnagyobb bankjának tulajdonosává váltak volna. Az angolszász megjelölés ugyanis pon­­tatlan, kelta befektetőkről kellene be­szélni, hiszen őhozzájuk kapcsolódik a brit és pannon tájak utolsó közös nyelvemléke. A tényleges befektető cégek Balaton, Szentes, Kaposvár fe­dőnévvel jelentek meg. (Az ügy struk­turális hasonlósága a Dicobe-történet­­tel szembetűnő.) Ha nem követnek el néhány formai hibát és időben lete­szik a 100 millió dolláros ingatlanfe­dezetről szóló igazolást, a Postabank ma MSZP-hez közelálló vállalkozók tulajdonába került volna, gyakorlati­­lag ingyen, hiszen az orosz államadós­ság behajtásából garantáltan keletke­ző haszon fedezte volna a teljes tőke­emelés költségét. Túlzás nélkül állít­ható, hogy banánhéjon csúsztak el, ugyanúgy, mint legutóbb a BCL GmBH 1,4 milliárd forintnyi tőke­emelésével, amely éppen elegendő­nek tűnt ahhoz, hogy megakadályoz­za a vezetés visszahívásához szükséges kétharmados állami többség létrejöt­tét. Az események felgyorsultak. A Postabank végveszélybe sodorta a Pénzintézeti Központot és a Polgári Bankot, lemondások, személycserék következtek be, és eközben - csak úgy mellékesen - végrehajtott még egy trükköt, amit legalább egy éve megjó­soltak már a külső megfigyelők. Sokan már nem is emlékeznek a portfolio csereláncolat azon fázisára, amikor a Postabank a Teve utcai rendőrségi központ építéséért a BM- től kapott ingatlanokat cserélte el az ÁPV Rt-vel, gyakorlatilag készpén­zért! Már akkor szóvá tették, hogy a portfolióból hiányzik a legszebb gyé­mánt, az egyetlen valóban forgalom­­képes ingatlan, a BRFK Deák téri épülete. Szemet szúrt, hogy az ÁPV Rt. nem kényszeríti a bajbajutott Pos­tabankot a tényleges értékek átadásá­ra. Most , miközben az ÁPV Rt. felü­gyelő bizottsága a tavalyi portfóliócse­­re során kialakult másfél milliárdos „egyensúlytalanságon” borong, a Pos­tabank ötmilliárdért túlad az épüle­ten. Ez valóban szép, talán túl magas summa is, ha nem lenne az a szépség­hibája az ügyletnek, hogy a vételárát tíz év alatt kell kifizetni, természete­sen nem megismerhető feltételek mellett. Ha emellett figyelembe vesszük, hogy a vásárló (a Duna Plaza Csoport, ha igaz) még nem is tudja, mit akar kezdeni az épülettel, akkor indokolttá válik a feltételezés, talán a „szemetesvödör-modell” újabb válto­zatáról van szó. A szemetesvödör-mo­­dellen ez esetben azt a folyamatot értjük, amelyben egy döntési kény­szerhelyzetet a résztvevők arra hasz­nálnak fel, hogy megoldjanak a sze­metesvödörbe már korábban beszórt más problémákat, illetve a hatalmi helyzet átstrukturálását, előnyösebb pozíció elérését erőszakolják ki). A már hivatkozott cikkben egyik le­hetőségként azt jelöltem meg, hogy a triád MFB-s tagja pusztulás-fennma­radás típusú szituációban találkozik majd a Postabankkal, és megkísérli a kétharmados állami többségből adó­dó jogok érvényesítését. Úgy tűnik, Husztyék elindultak ezen az úton, de már most megjósolható, hogy a társa­dalombiztosítási önkormányzatok - akár megígérték, akár nem - kritikus helyzetben nem fognak együtt szavazni az MFB-vel. Számtalan trükköt ismertünk meg a közelmúlt­ban, amivel ki lehet bújni egy ilyen kötelezettség alól! Túl erős az egymás­rautaltság, túl régi és túl bonyolult az érdek-összefonódás a két szervezet kö­zött ahhoz, hogy ezt megtehessék. Szervezetelméleti szempontból ma már szinte külön sem választható ugyanannak a gigantikus redisztribú­­ciós rendszernek két, morfológiailag különböző, de stratégiailag azonos lé­nyegű elemét alkotják, és ugyanaz a hálózat működteti őket . A FIDESZ sokak számára eszelős vakmerőségnek tűnő lépése - frontá­lis támadás a társadalombiztosítási önkormányzatok ellen - szükségsze­rű és zseniális stratégiai húzás. Való­ban nem lehet tovább várni a re­formmal, és valóban nem lehet a re­formot végrehajtani a jelenlegi irá­nyítási szisztéma mellett. A feloszla­tás ellen tiltakozó „ős-demokraták”, mint Kovács Pál és Simsa Péter, ami­kor a II. József vagy Tisza Kálmán el­len protestáló vármegyei urak pózá­ban tetszelegnek, egyszerűen megfe­ledkeznek arról, hogy diszkvalifikál­ták magukat, amikor az önkormány­zati rendszer lényegének a megcsú­folásával - biztos, ami biztos - válasz­tás helyett delegálással szilárdították meg pozíciójukat. Ezt az arcátlan vakmerőséget a vármegyék virilistái sohasem engedték volna meg ma­guknak! Természetesen a társadalombiztosí­tás gondjait nem oldja meg az irányító testületek kinevezése, a közvetlen álla­mi ellenőrzés bevezetése, de ez a meg­oldás szükséges eszköze. Ez a változta­tás ugyanakkor kulcs a Postabank-fel­advány megoldásához is. Csak így biz­tosítható az az állami többség, ami el­vezethet majd a menedzsment megújí­tásához, a tényleges helyzet felmérésé­hez, és a szükséges intézkedések meg­tételéhez. Mindez más szempontból is érinteni fogja a Tb-önkormányzatokat Ha radikális tőkecsökkentést hajtanak végre, elveszhet az ő tőkerészük is, és ennek kapcsán felvetődhet a felelősség kérdése, hiszen a tavalyi önkéntes tő­keemelés racionális üzleti megfontolá­sokkal aligha lesz indokolható. Gabonaválság, Tb-hiány, Posta­bank. Nehéz lesz pótköltségvetés nél­kül megúszni. Az új polgári kormány­zat próbaköve lesz, hogyan fog hozzá a megoldáshoz, vállalja-e a többfron­­tos háborút a fő sárkányokkal! Szep­temberben Postabank közgyűlés lesz, ami a biztosítható kétharmados álla­mi többség révén a teljes megújulás nyitányává válhat. Volt már közvetett állami többség 1995-ben és Bokros Lajos fel is akarta használni, de akkor az ország miniszterelnöke, Horn­ Gyu­la elment a közgyűlésre és evvel bizto­sította, hogy Princz Gábor mindkét funkciójában megmaradhasson. Az elkövetkezendő négy év szempontjá­ból ezért döntő fontosságú, hogy mit tesz most a FIDESZ-kormány. Ha Or­bán Viktor hű marad deklarált elvei­hez és céljaihoz, akkor a Tb-önkor­­mányzatokkal együtt lecserélteti a Postabank vezetését is. Ha nem ezt te­szi, hanem elmegy a közgyűlésre, és evvel legitimálja a jelenlegi vezetést, akkor könnyen utolérheti az Ebálhe­­gyi Átok, ami már beteljesedett Horn Gyulán. „Ő fog neked kölcsönt adni, és nem te kölcsönzől neki; ő fej lesz, te pedig fark leszel.” (Mózes V. köny­ve, 28. 44.13. vers) ÉLET ÉS!· II Megrendelhető a 350*1117-es faxon Központi telefonszámok: 350-4349, 320-8217 Hirdetések felvétele: 350-6128, 370-3784 IRODALOM 1998. JÚNIUS 26.

Next