Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1998-11-06 / 45. szám - Megyesi Gusztáv: „Akárhogy is fáj, Viktor itt a sztár!” • Sport (24. oldal) - Szív Ernő: Amikor a miniszterelnök labadarúg • Sport (24. oldal)

MEGYESI GUSZTÁV: „Akárhogy is fáj, Viktor itt a sztár!” Gyerekek, most már aztán tényleg kilóg a lóláb. Itt volt ez a szombati, Fáy utcai meccs, az Év mérkőzése. Közvetle­nül a Vasas-Győr bajnoki rangadó előtt az angyalföldi öregfiúk csapata mérte össze tudását Pápa veteránjai­val, ami azért már önmagában is esemény, megmozgatja a tömege­ket, főleg, hogy az angyalföldieknél személyesen Orbán Viktor is pályá­ra lépett. Mit pályára lépett, csapata kilenc góljából hármat ő szerzett! Mondanom se kell, az egész libe­rális sajtó elhallgatta az eseményt. Megnéztem az újságokat: a Nép­­szabadság és a Magyar Hírlap egy büdös sort se írt a meccsről, a Nép­szavát meg jobb, ha hagyjuk, ők az egész Fáy utcai programot, az öreg­fiúk és a „nagyok” meccsét teljesen egybemosva, egyenesen temetői hangulatnak minősítették, értjük, miért. Ám feltűnő módon a bulvár­lapok is nagyokat kussoltak. A Va­sárnapi Hírek (tudjuk, kicsodák ők), nemhogy a miniszterelnök gól­jairól vagy legalább a pályára lépé­séről említést tett volna, de magá­ról a Vasas-Győrről se volt egy sza­vuk sem, mint ahogy a Blikk is csak két nappal később említette meg, hogy a Győr 4-1-re verte a Vasast. S ami különösen fájó, hogy a Mai Nap is csak egy szűkszavú nyilatko­zatot kért a miniszterelnöktől mér­kőzés előtt, hogy szerinte győz-e a Győr Pesten. - Nem tudom - felelte a minisz­terelnök határozottan. Gyerekek, az istenért. Azért az nem igaz, hogy egy ilyen meccs nem téma. A közszolgálati tévé pél­dául nagyon helyesen személyesen szólaltatta meg Orbán Viktort, hogy miért játszik a jobbszélen. Ez igen jó kérdés, tartja a paritásos egyensúlyt, pénzbe se kerül, amellett szellemes is (már Hornnak is feltettek ilyen kérdést, de nem értette), nos, Or­bán vette a lapot, s elmondta, hogy azért játszik a jobbszélen, mert jobb­lábas, s ebből adódóan annak ide­jén is a jobbszélen játszott. (Annak idején: értsd alatta, hogy nem most, hanem amikor még nem volt mi­niszterelnök, lévén akkor még csak tizenhat éves). De nehogy azt higgyük, hogy ez­zel vége, oknyomozók vagyunk, vagy mi a szösz. Mert például a pápai öregfiúknál meg Kövér László titokminiszter ját­szott, aki viszont ballábas. De vigyá­zat: mindebből nem következik, hogy momentán a baloldalon ját­szott. Épp ellenkezőleg, rendre a jobboldalon bukkant fel, így kerül­vén el azt a kellemesen belpolitikai helyzetet, hogy baloldali védekező középpályásként összecsapjon a jobboldali támadó középpályás Or­bánnal. Vasárnap este aztán a TV2, ön­kéntesen közszolgálati televíziónk a sportösszefoglalóban mutatta is, amint Orbán a jobboldalon vezetge­ti a labdát, felnéz, de senki se tá­madja. Lopakodik előre, változatla­nul a jobb oldalon, de még mindig nincs rajta senki, erre fogja magát és passzol. Hogy kinek, azt már nem mutatták, de így is nagy jelenet volt, sokszor vissza fogják még játszani: egy ilyen képsor kimeríti a politikai pikantéria teljes tárházát, megy elő­re a jobbszélen, vele szemben senki, Kövér a legkevésbé. Vagy ha támadják is: a Napi Ma­gyarország fényképes tudósításában látni, hogy mi van ilyenkor: a mi­niszterelnök egy épp összecsuklani készülő hasas, kopasz ember előtt indít támadást a jobb oldalon, illet­ve, ahogyan a képaláírás is mondja: kapura tör. Amit aztán a Magyar Nemzet helyez tágabb összefüggé­sekbe, amennyiben azt írják a mér­kőzésről, hogy tulajdonképpen ez volt a főmeccs, s lehet, hogy a jövő­ben is az lesz a szurkolók kifejezett kívánságára. (Kristóf Attila még nem szólalt meg az ügyben.) És akkor robban a bomba: a nem­rég indult Axel Springeres lap (na hiszen), a Vasárnap Reggel, kiemelt címben közli a lényeget, hogy „Or­bán válogatott formában ”, majd olyanokat ír, hogy a „hazaiak éke Orbán Viktor volt, aki három góljá­val oroszlánrészt vállalt stb.de aztán kiderül, hogy csak azért ez a behízelgő, simogató hang, hogy utá­na egy óriásfotó alá ezt írják: felvé­telünkön a kormányfő a titokmi­niszter Kövér Lászlót csapja be”. Tehát akkor Kövér mégis a balol­dalon? Akkor most hogy az istenbe’ van ez? Itt valaki nagyon hazudik. Úgy fest, a sajtóban tényleg nagyon fel van borulva az értékrend, legjobb, ha nem hiszünk senkinek se. Az egyik oldal becsületesen szolgál a sajtóban, a másik meg hazudik vagy ami rosszabb, nagyokat hallgat (bár a Beszélőt még nem olvas­tam). Ami egyébként súlyos szak­mai hiba is. Mert azért kell-e ennél nagyobb ziccer, s izgalmasabb téma egy újság számára: egy 35 éves fia­talember (aki mellesleg kormány­fő), 35 éves létére futni tud, sőt, fo­cizni, mégpedig annak ellenére, hogy makkegészséges és világéleté­ben igazolt focista volt. Erre azért egyből ugrani kéne, de legalább rá­csodálkozni az eseményre. Sajnos azonban itt már a békéscsabai kol­básztöltő versenyről is csak ímmel­­ámmal írtak a nem kormánypárti lapok, elhallgatván ráadásul azt a tényt, hogy a miniszterelnök külön­­díjat is kapott a vetélkedő végén, mégpedig egy vietnami csüngőha­sú törpemalac képében, tudniillik éppen az ő asztalánál volt a legna­gyobb érdeklődés, amire - köztünk szólva - senki se számított. Nem azt mondom, hogy a sajtó is azt csinálja, amit a Nemzeti Sport nevű szaklap (a marhák egy külön keretes cikkben megírták, hogy Or­bán Viktor voltaképp Újpest-druk­ker, de most aztán meg is nézheti magát közvéleményesen), de hogy itt az ideje észnél lenni, az biztos. A kormányfő egyre jobb formában van, még majd egy szédült és szélhá­mos menedzser fillérekért megveszi őt, aztán eladja a Hapoel Tel Aviv­­nak, mi meg megint nem fogunk semmit se tudni az egészről. VERESS: Hommage à Paul Klee Schiff András, Várjon Dénes Budapesti Fesztiválzenekar - Heinz Holliger Teldec CD PIAZZOLLA: María de Buenos Aires Gidon Kremer, Astor Quartet Teldec 2 CD PREISNER: Requiem for my friend Sinfonia Varsovia Erato CD és kazetta GERSHWIN - Zenés játékokból Dawn Upshaw, Judy Blazer Nonesuch CD A teljes Warner klasszikus katalógus olvasható az Interneten: http://www.warner-classics.com 24 ÉLET ÉS ÍR IRODALOMI SZÍV ERNŐ: Amikor a miniszterelnök labdarúg A múlt hétvége egyik nagyon fon­tos sporthíre volt, hogy a magyarok miniszterelnöke a Fáy utcában lab­darúgott a Vasas öregfiúk színeiben. Semmi kedvem kellemetlenkedni, de Horn Gyuláról sose számolt be a sajtó, hogy például ő mikor tenisze­zik. Az biztos, hogy Gyuszi bátyánk nem volt egy Tarango, de a magya­rok mostani miniszterelnöke min­den harmadik hétvégén labdarúg valahol a kies honban, és ez most már akkor is hír lesz, ha egy móra­­halmi nyolcadikos kislánynak beton­ból van a szűzhártyája. Néhány hete például az ősi Csongrád megyében, Mórahalmon labdarúgott az elnök, a helybéli hírlapírók siserahada el­len. Hetekig készültünk, nagypályás edzések, hektónyi Anna-vizek, szau­namellények, óvatos szexuális élet és salátareggelik, de tényleg, volt vala­mi általános megjavulás, a lélek ne­mesebbre hajlása, meg is kérdezték otthon, mi van veled, beteg vagy ta­lán, mondtam, dehogy, csak a hétvé­gén jön a miniszterelnök. És tényleg jött a miniszterelnök. És Mórahalom föllobogózva, és családi hangulat, sör, kolbász, és né­hány pimasz esőfelhő. A mérkőzés tényleg színvonalas volt, vezette Puhl (9), és a miniszterelnök igen jól játszott (7), kedves volt és közvet­len volt, és még gólt is rúgott. Más­nap meg is jelent a Délmagyaror­­szágban egy fotó, melyen a Majorka nevű igen jó barátom tetszetős lab­darúgó-felszerelésben ecsetelte a miniszterelnöknek a vidéki magyar ember gondját, baját, örömét és bá­natát. Az elnök arcán ama ismert csibészes mosoly, tudom én ezt, édesem, hogyne tudnám, és fél óra múlva lefutotta Majorkát, és okos gólt rúgott róla. Irigykedve bámultam a fotót. Mert hogy én persze nem voltam ott. Hetekig készültem, aztán még­se mentem el Mórahalomra. Ami­kor találkoztunk, a csapatkapitány főszerkesztőm - a szegedi illetősé­gű - összetolta homlokán a szemöl­dökét, s azt kérdezte szelíden, hol a fészkes fenébe voltam. Mondtam, végül is világnézeti okból marad­tam távol. Nem tudtam eldönteni, ki ellen játszom majd Mórahal­mon, a magyarok miniszterelnöke vagy jó polgártársam, Orbán Viktor ellen, mert a kettő nem ugyanaz. Énnekem a miniszterelnök ellen semmi kedvem játszani, egy minisz­terelnököt nem lehet fölkúrni, ha sokat ugrándozik, vagy ha megaláz, teszem azt, egy esernyőcsellel. Kép­zeld csak el, egy miniszterelnök, amint bekötöz. Hahh! Nem sziszeg­heted neki, hogy te gyermek, az egyetlen életeddel játszol. Egy mi­niszterelnököt nem segíthetsz föl a pajeszánál fogva. Ha kicselez, nem kérdezheted meg halkan, hány ár­va sír utánad, apukám. Ez így nem megy. Futni kezdek például Orbán Viktor felé, és mire utolérem, felté­ve ha utolérem, már miniszterel­nök. Bocsánatot kérek, de csak ki­mondom. A faszom lohol egy mi­niszterelnök után. Nem és nem. Különben meg tudom, hogy megy ez. Tizenegyesnél illendően hátra­néznek a csapattársak, akarod-e, kérlek, elnök úr. És ne legyenek il­lúzióink, ez most már mindig így marad itt, nem az ember tehet ró­la, hanem a történelem. Sok kicsi, sértett, meg eltökélt, meg mittu­­domén milyen ember odafekteti az arcát az elnök lábszárvédőjére. Én­nekem a Viktorral semmi bajom. De, tegyük föl, a miniszterelnökre fölöttébb neheztelek a Nemzeti Színház okán, következésképpen egy ellene abszolvált becsúszó sze­relésnél lendülő bal lábamat nem fogom vissza, hanem még ösztöké­lem is arra nézvést, hogy merőleges irányban kaszáló mozdulatot végez­zen. Na de, mi lesz velem, ha eltö­röm a magyar miniszterelnököt? Berohan a pályára Simicska, és áfa­csaláson kap? Berohan Borókai kolléga és kitilt a szakmából? Ne­­meskürty tanár úr kipálcáz a har­madik évezredből? A mórahalmi Fidesz-aktivisták különböző méretű csákányokat helyeznek el a testem­ben? De mondom a legrosszabbat. Előfordulhat, hogy még az ÉS pely­hecskéjét is kilehelgetik a Kulturá­lis Alap mézes kosarából, büntetés­ből. [A szerző nyilván ironizálni akart, mert ez már megtörtént — a szerk.] Persze nem csak rólam van szó. Hanem az országról is. Mi lesz a honnal, ha a vidéki rögvalóság gyöpén eltöröd a miniszterelnökö­det? Csúszik a NATO-tagság, az Eu­rópai Közösség?! Gipszelt lábbal bi­ceg Schröder után az elnök, hitte, hitte, azért a szocdemek se annyira cikik?! Ebben az egészben az a fontos, hogy jó honfitársamat, a polgár Or­bán Viktort el lehetne törni, ami­ként ő is eltörhetné szerény szemé­lyemet, és akkor ez helyénvaló len­ne. Mármint hogy ez a lehetőség fönnáll. Játszunk és eltörethetünk. Ez legyen meg. Szabad legyen, de ne legyen. Azt hiszem, érthető. És akkor minden megvan, a férfiasság, nyíltság, virtus, erő, tapintat, figye­lem, ravaszság, etc. De tessék ezt el­képzelni egy miniszterelnök ellen. Ha például ő rúg le téged. Kettétör, mint egy pálcikát. Mégha nem is akarja. Nem olyan. De mégis. Ha kettétör a miniszterelnök, mert bi­zony nem a Viktor, de akkor is ő, a miniszterelnök játszik, amikor pe­dig a Viktor játszik. 1998. NOVEMBER 6. N­OI____________________________________________________________________________

Next