Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1998-11-06 / 45. szám - Megyesi Gusztáv: „Akárhogy is fáj, Viktor itt a sztár!” • Sport (24. oldal) - Szív Ernő: Amikor a miniszterelnök labadarúg • Sport (24. oldal)
MEGYESI GUSZTÁV: „Akárhogy is fáj, Viktor itt a sztár!” Gyerekek, most már aztán tényleg kilóg a lóláb. Itt volt ez a szombati, Fáy utcai meccs, az Év mérkőzése. Közvetlenül a Vasas-Győr bajnoki rangadó előtt az angyalföldi öregfiúk csapata mérte össze tudását Pápa veteránjaival, ami azért már önmagában is esemény, megmozgatja a tömegeket, főleg, hogy az angyalföldieknél személyesen Orbán Viktor is pályára lépett. Mit pályára lépett, csapata kilenc góljából hármat ő szerzett! Mondanom se kell, az egész liberális sajtó elhallgatta az eseményt. Megnéztem az újságokat: a Népszabadság és a Magyar Hírlap egy büdös sort se írt a meccsről, a Népszavát meg jobb, ha hagyjuk, ők az egész Fáy utcai programot, az öregfiúk és a „nagyok” meccsét teljesen egybemosva, egyenesen temetői hangulatnak minősítették, értjük, miért. Ám feltűnő módon a bulvárlapok is nagyokat kussoltak. A Vasárnapi Hírek (tudjuk, kicsodák ők), nemhogy a miniszterelnök góljairól vagy legalább a pályára lépéséről említést tett volna, de magáról a Vasas-Győrről se volt egy szavuk sem, mint ahogy a Blikk is csak két nappal később említette meg, hogy a Győr 4-1-re verte a Vasast. S ami különösen fájó, hogy a Mai Nap is csak egy szűkszavú nyilatkozatot kért a miniszterelnöktől mérkőzés előtt, hogy szerinte győz-e a Győr Pesten. - Nem tudom - felelte a miniszterelnök határozottan. Gyerekek, az istenért. Azért az nem igaz, hogy egy ilyen meccs nem téma. A közszolgálati tévé például nagyon helyesen személyesen szólaltatta meg Orbán Viktort, hogy miért játszik a jobbszélen. Ez igen jó kérdés, tartja a paritásos egyensúlyt, pénzbe se kerül, amellett szellemes is (már Hornnak is feltettek ilyen kérdést, de nem értette), nos, Orbán vette a lapot, s elmondta, hogy azért játszik a jobbszélen, mert jobblábas, s ebből adódóan annak idején is a jobbszélen játszott. (Annak idején: értsd alatta, hogy nem most, hanem amikor még nem volt miniszterelnök, lévén akkor még csak tizenhat éves). De nehogy azt higgyük, hogy ezzel vége, oknyomozók vagyunk, vagy mi a szösz. Mert például a pápai öregfiúknál meg Kövér László titokminiszter játszott, aki viszont ballábas. De vigyázat: mindebből nem következik, hogy momentán a baloldalon játszott. Épp ellenkezőleg, rendre a jobboldalon bukkant fel, így kerülvén el azt a kellemesen belpolitikai helyzetet, hogy baloldali védekező középpályásként összecsapjon a jobboldali támadó középpályás Orbánnal. Vasárnap este aztán a TV2, önkéntesen közszolgálati televíziónk a sportösszefoglalóban mutatta is, amint Orbán a jobboldalon vezetgeti a labdát, felnéz, de senki se támadja. Lopakodik előre, változatlanul a jobb oldalon, de még mindig nincs rajta senki, erre fogja magát és passzol. Hogy kinek, azt már nem mutatták, de így is nagy jelenet volt, sokszor vissza fogják még játszani: egy ilyen képsor kimeríti a politikai pikantéria teljes tárházát, megy előre a jobbszélen, vele szemben senki, Kövér a legkevésbé. Vagy ha támadják is: a Napi Magyarország fényképes tudósításában látni, hogy mi van ilyenkor: a miniszterelnök egy épp összecsuklani készülő hasas, kopasz ember előtt indít támadást a jobb oldalon, illetve, ahogyan a képaláírás is mondja: kapura tör. Amit aztán a Magyar Nemzet helyez tágabb összefüggésekbe, amennyiben azt írják a mérkőzésről, hogy tulajdonképpen ez volt a főmeccs, s lehet, hogy a jövőben is az lesz a szurkolók kifejezett kívánságára. (Kristóf Attila még nem szólalt meg az ügyben.) És akkor robban a bomba: a nemrég indult Axel Springeres lap (na hiszen), a Vasárnap Reggel, kiemelt címben közli a lényeget, hogy „Orbán válogatott formában ”, majd olyanokat ír, hogy a „hazaiak éke Orbán Viktor volt, aki három góljával oroszlánrészt vállalt stb.de aztán kiderül, hogy csak azért ez a behízelgő, simogató hang, hogy utána egy óriásfotó alá ezt írják: felvételünkön a kormányfő a titokminiszter Kövér Lászlót csapja be”. Tehát akkor Kövér mégis a baloldalon? Akkor most hogy az istenbe’ van ez? Itt valaki nagyon hazudik. Úgy fest, a sajtóban tényleg nagyon fel van borulva az értékrend, legjobb, ha nem hiszünk senkinek se. Az egyik oldal becsületesen szolgál a sajtóban, a másik meg hazudik vagy ami rosszabb, nagyokat hallgat (bár a Beszélőt még nem olvastam). Ami egyébként súlyos szakmai hiba is. Mert azért kell-e ennél nagyobb ziccer, s izgalmasabb téma egy újság számára: egy 35 éves fiatalember (aki mellesleg kormányfő), 35 éves létére futni tud, sőt, focizni, mégpedig annak ellenére, hogy makkegészséges és világéletében igazolt focista volt. Erre azért egyből ugrani kéne, de legalább rácsodálkozni az eseményre. Sajnos azonban itt már a békéscsabai kolbásztöltő versenyről is csak ímmelámmal írtak a nem kormánypárti lapok, elhallgatván ráadásul azt a tényt, hogy a miniszterelnök különdíjat is kapott a vetélkedő végén, mégpedig egy vietnami csüngőhasú törpemalac képében, tudniillik éppen az ő asztalánál volt a legnagyobb érdeklődés, amire - köztünk szólva - senki se számított. Nem azt mondom, hogy a sajtó is azt csinálja, amit a Nemzeti Sport nevű szaklap (a marhák egy külön keretes cikkben megírták, hogy Orbán Viktor voltaképp Újpest-drukker, de most aztán meg is nézheti magát közvéleményesen), de hogy itt az ideje észnél lenni, az biztos. A kormányfő egyre jobb formában van, még majd egy szédült és szélhámos menedzser fillérekért megveszi őt, aztán eladja a Hapoel Tel Avivnak, mi meg megint nem fogunk semmit se tudni az egészről. VERESS: Hommage à Paul Klee Schiff András, Várjon Dénes Budapesti Fesztiválzenekar - Heinz Holliger Teldec CD PIAZZOLLA: María de Buenos Aires Gidon Kremer, Astor Quartet Teldec 2 CD PREISNER: Requiem for my friend Sinfonia Varsovia Erato CD és kazetta GERSHWIN - Zenés játékokból Dawn Upshaw, Judy Blazer Nonesuch CD A teljes Warner klasszikus katalógus olvasható az Interneten: http://www.warner-classics.com 24 ÉLET ÉS ÍR IRODALOMI SZÍV ERNŐ: Amikor a miniszterelnök labdarúg A múlt hétvége egyik nagyon fontos sporthíre volt, hogy a magyarok miniszterelnöke a Fáy utcában labdarúgott a Vasas öregfiúk színeiben. Semmi kedvem kellemetlenkedni, de Horn Gyuláról sose számolt be a sajtó, hogy például ő mikor teniszezik. Az biztos, hogy Gyuszi bátyánk nem volt egy Tarango, de a magyarok mostani miniszterelnöke minden harmadik hétvégén labdarúg valahol a kies honban, és ez most már akkor is hír lesz, ha egy mórahalmi nyolcadikos kislánynak betonból van a szűzhártyája. Néhány hete például az ősi Csongrád megyében, Mórahalmon labdarúgott az elnök, a helybéli hírlapírók siserahada ellen. Hetekig készültünk, nagypályás edzések, hektónyi Anna-vizek, szaunamellények, óvatos szexuális élet és salátareggelik, de tényleg, volt valami általános megjavulás, a lélek nemesebbre hajlása, meg is kérdezték otthon, mi van veled, beteg vagy talán, mondtam, dehogy, csak a hétvégén jön a miniszterelnök. És tényleg jött a miniszterelnök. És Mórahalom föllobogózva, és családi hangulat, sör, kolbász, és néhány pimasz esőfelhő. A mérkőzés tényleg színvonalas volt, vezette Puhl (9), és a miniszterelnök igen jól játszott (7), kedves volt és közvetlen volt, és még gólt is rúgott. Másnap meg is jelent a Délmagyarországban egy fotó, melyen a Majorka nevű igen jó barátom tetszetős labdarúgó-felszerelésben ecsetelte a miniszterelnöknek a vidéki magyar ember gondját, baját, örömét és bánatát. Az elnök arcán ama ismert csibészes mosoly, tudom én ezt, édesem, hogyne tudnám, és fél óra múlva lefutotta Majorkát, és okos gólt rúgott róla. Irigykedve bámultam a fotót. Mert hogy én persze nem voltam ott. Hetekig készültem, aztán mégse mentem el Mórahalomra. Amikor találkoztunk, a csapatkapitány főszerkesztőm - a szegedi illetőségű - összetolta homlokán a szemöldökét, s azt kérdezte szelíden, hol a fészkes fenébe voltam. Mondtam, végül is világnézeti okból maradtam távol. Nem tudtam eldönteni, ki ellen játszom majd Mórahalmon, a magyarok miniszterelnöke vagy jó polgártársam, Orbán Viktor ellen, mert a kettő nem ugyanaz. Énnekem a miniszterelnök ellen semmi kedvem játszani, egy miniszterelnököt nem lehet fölkúrni, ha sokat ugrándozik, vagy ha megaláz, teszem azt, egy esernyőcsellel. Képzeld csak el, egy miniszterelnök, amint bekötöz. Hahh! Nem sziszegheted neki, hogy te gyermek, az egyetlen életeddel játszol. Egy miniszterelnököt nem segíthetsz föl a pajeszánál fogva. Ha kicselez, nem kérdezheted meg halkan, hány árva sír utánad, apukám. Ez így nem megy. Futni kezdek például Orbán Viktor felé, és mire utolérem, feltéve ha utolérem, már miniszterelnök. Bocsánatot kérek, de csak kimondom. A faszom lohol egy miniszterelnök után. Nem és nem. Különben meg tudom, hogy megy ez. Tizenegyesnél illendően hátranéznek a csapattársak, akarod-e, kérlek, elnök úr. És ne legyenek illúzióink, ez most már mindig így marad itt, nem az ember tehet róla, hanem a történelem. Sok kicsi, sértett, meg eltökélt, meg mittudomén milyen ember odafekteti az arcát az elnök lábszárvédőjére. Énnekem a Viktorral semmi bajom. De, tegyük föl, a miniszterelnökre fölöttébb neheztelek a Nemzeti Színház okán, következésképpen egy ellene abszolvált becsúszó szerelésnél lendülő bal lábamat nem fogom vissza, hanem még ösztökélem is arra nézvést, hogy merőleges irányban kaszáló mozdulatot végezzen. Na de, mi lesz velem, ha eltöröm a magyar miniszterelnököt? Berohan a pályára Simicska, és áfacsaláson kap? Berohan Borókai kolléga és kitilt a szakmából? Nemeskürty tanár úr kipálcáz a harmadik évezredből? A mórahalmi Fidesz-aktivisták különböző méretű csákányokat helyeznek el a testemben? De mondom a legrosszabbat. Előfordulhat, hogy még az ÉS pelyhecskéjét is kilehelgetik a Kulturális Alap mézes kosarából, büntetésből. [A szerző nyilván ironizálni akart, mert ez már megtörtént — a szerk.] Persze nem csak rólam van szó. Hanem az országról is. Mi lesz a honnal, ha a vidéki rögvalóság gyöpén eltöröd a miniszterelnöködet? Csúszik a NATO-tagság, az Európai Közösség?! Gipszelt lábbal biceg Schröder után az elnök, hitte, hitte, azért a szocdemek se annyira cikik?! Ebben az egészben az a fontos, hogy jó honfitársamat, a polgár Orbán Viktort el lehetne törni, amiként ő is eltörhetné szerény személyemet, és akkor ez helyénvaló lenne. Mármint hogy ez a lehetőség fönnáll. Játszunk és eltörethetünk. Ez legyen meg. Szabad legyen, de ne legyen. Azt hiszem, érthető. És akkor minden megvan, a férfiasság, nyíltság, virtus, erő, tapintat, figyelem, ravaszság, etc. De tessék ezt elképzelni egy miniszterelnök ellen. Ha például ő rúg le téged. Kettétör, mint egy pálcikát. Mégha nem is akarja. Nem olyan. De mégis. Ha kettétör a miniszterelnök, mert bizony nem a Viktor, de akkor is ő, a miniszterelnök játszik, amikor pedig a Viktor játszik. 1998. NOVEMBER 6. NOI____________________________________________________________________________