Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1998-12-11 / 50. szám - Imre László: • könyvkritika | Ex libris • Horváth János: Tanulmányok I-III. (Csokonai, 1997.) | Lőkös István: A horvát irodalom története (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.) | D. Molnár István: Lengyel irodalmi kalauz - a kezdetektől 1989-ig (Széphalom Könyvműhely, 1997.) | Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.) (11. oldal)
EX LIBRIS IMRE LÁSZLÓ Olykor együtt és egymásra vonatkoztatva érdemes szólni olyan könyvekről, amelyek látszólag nem függenek össze. A debreceni Kossuth Egyetemi Kiadó tett közzé újra egy (első és egyetlen kiadása óta) nehezen hozzáférhető alapművet. Megfigyelhető, hogy meglepő előreugrások éppen akkor következnek be, amikor az európai és a hazai sajátos elegyedése folytán vesz egyedi irányt a fejlődés. Az a típusú szimbolista regény például, mely az orosz századforduló speciális vívmánya (Andrej Belij, Fjodor Szologub, Valerij Brjuszov), legalább annyira az orosz misztikából és Dosztojevszkijből nő ki, mint a nyugat-európai szimbolizmusból. Vagy amint erre utal is Horváth János: Tanulmányok I-lll. (A Tanulmányok 1956-ban jelentek meg, akkor egy kötetben. A mostani szöveg tartalmazza a magától a szerzőtől származó javításokat is.) Ebben olvasható ismét a Magyar irodalomismeret, mely szerint az irodalmakban van ugyan „közöselvűség”, mégsem „szabad kölcsönkérnünk mástól semmiféle sablont..., csak irodalmunk saját történeti anyagának a vallomására kell bíznunk magunkat”. Eme tétel igazságát meg nem kérdőjelezve is adódhat a felismerés: egy-egy nemzeti irodalom fejlődéstörténete (a kronologikus rendben közölt Horváth-tanulmányok akár sajátos „irodalomtörténet” gyanánt is olvashatók) nemegyszer több más irodalom alakulásrendjével összevetve válik igazán érthetővé. A közelmúltban megjelent horvát, lengyel és orosz irodalomtörténettel való összehasonlítást az is indokolhatja, hogy miután bizonyos politikai tabuk érvényüket vesztették, megnőttek az „önelvű”, nemzeti fejlődésrajz szerinti tárgyalás esélyei. (Nyomban hozzátehetjük azonban: mint a magyar, eme másik három irodalom történetében sem jelent a marxista irodalomkoncepció kényszerének megszűnése oly fokú módosulást az értékhierarchiában, mint az korábban feltételezhető volt.) A későbbi következtetések kedvéért máris tisztázandó: az eltérő vallások (s az orosz esetében elkülönülő betűhasználat) ellenére is, különböző mértékben, de végső soron a nyugat-európai kultúrkörhöz igazodó irodalmakról van szó. Ez természetes a római kereszténységhez kapcsolódó szláv irodalmak, a katolikus horvátok és lengyelek, valamint a magyarok esetében. A másik nagy kultúrkörtől, a bizáncitól induló oroszok jó darabig izoláltan fejlődnek (nincs náluk gótika, sem reneszánsz, sem reformáció), aztán mégis ők azok, akik a XIX. században (miután a XVIII. század elejétől kezdve folyamatosan szinte mindent asszimilálnak a nyugat-európai irodalmakból), s talán nem is függetlenül e speciális előzményektől, irányszabó módon szólnak bele az európai fejlődésbe. (Nemcsak Spengler, mások is vélekedtek úgy, hogy a XIX. századi orosz irodalom olyan gazdagodást és felvirágzást hozott a világcivilizáció számára, mint annak idején az itáliai reneszánsz.) Ilyen mértékben meghatározóvá az európai kultúrában sem a horvát, sem a lengyel, sem a magyar irodalom nem vált, holott hasonló utat jártak be: nyugat-európai inspirációkat hasonítottak „belső érték”-ké, úgyszintén autonóm fejlődésüknek köszönhetően, ami az esélyt nekik is megadta arra, hogy „világnagyságok”-at teremjenek. (Ezek a „világnagyságok” - természetesen - meg is vannak mindhárom irodalomban, pusztán összeurópai kisugárzásuk, fordulatot hozó hatásuk nem fogható az oroszokéhoz.) (Csokonai, 1997. 318+431 oldal, 900 Ft) Az Élet és Irodalmat kiadó Irodalom Kft. új kiadványa: Válogatás Molnár Erzsébet 1992-ben kezdett sorozatának anyagából. Könyvbemutató: 1998. december 15-én, 11 órakor az írók Boltjában. A kötetet Megyesi Gusztáv mutatja be. A könyv december 15-től kapható az alábbi könyvesboltokban: írók Boltja (1061 Andrássy út 45.) Balassi Könyvesbolt (1023 Margit u. 1.) Fókusz Könyváruház (1072 Rákóczi út 14.) Pont Könyvesbolt (1052 Mérleg u. 6.) A könyv - a postaköltségek felszámításával - 1.100 Ft-os áron, utánvéttel is megrendelhető a szerkesztőség címén. 1998. DECEMBER 11. Lőkös István: A horvát irodalom története című monográfiájában, a XVI. századi európai vígjáték-irodalom klasszikusa, a Dundo Maroje nemcsak a plautusi komédia modellje szerint épült, és nemcsak Dubrovnik korabeli élete inspirálta, hanem Itália szoros szellemi, irodalmi, sőt nyelvi közelsége. A négy irodalom közös vonásai, fejlődéstörténeti és műfaji párhuzamai minden esetben a nemzeti sors és a műforma kapcsolatba kerülését, „összjáték”-át mintázzák. A keresztény ..ség felvétele a lengyel kultúra pogány gyökejreit (s ezáltal folklór műfajait) éppúgy „elmet- ■ i szetté”, ahogy ez a magyaroknál (hogy miképpen fájlalta Arany ősi epikánk pusztulását, ismeretes) vagy az oroszoknál lejátszódott. Lengyelországban a reneszánsz éppoly egyidejűséget teremt a Nyugattal, mint nálunk vagy a horvátoknál, de éppoly mulandót is. Az egymástól teljesen külön fejlődő, külön utakon járó magyar és orosz irodalmakban a sok megpróbáltatás kollektív bűnbánathoz és az erkölcsi megtisztulás óhajához visz el. Nálunk a törökdúlás mutatkozik sokak számára Isten büntetésének, az orosz Szerápionnál a tatár iga. De a cél azonos: vezeklésre, talpraállásra buzdítani. S mindkét irodalomban egészen a XX. századig kelt visszhangot ez az óhaj, újabb válságok nyomán, történelmi és irodalmi reminiszcenciákkal (Ady Endre, Alekszandr Biok). (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 351 oldal, 1750 Ft) Árulkodó lehet azután a befogadás logikája is. Amint erre legújabban D. Molnár István: Lengyel irodalmi kalauz a kezdetektől 1989-ig című munkájában rámutat, a XVII. századi lengyel emlékiratírók iránt éppúgy újabban nőtt meg az érdeklődés, aminthogy az erdélyi emlékiratok recepciója is (Kemény Zsigmond csaknem visszhangtalan múlt századi felfedezései után) a XX. századra vált igazán elevenné. S aligha tévedünk nagyot, ha rokon nemzeti identifikációs törekvéseket gyanítunk a háttérben. Természetes, hogy a horvát törökellenes epikának éppúgy van magyar megfelelője, ahogy a népköltési gyűjtés megindulása egyképpen élénkíti a XIX. század elejének orosz és magyar költészetét. A felvilágosodás egyszerre európai és nemzeti öntudatosodási folyamat mindeme „megkésett” fejlődésű irodalmakban, melyekben a honi történelem „múltteremtő” felidézése kerül előtérbe, ezért a krónikákból merített tárgyak válnak a romantika témáivá. A kollektív „búsongás” sem magyar vonás (ezt is szokás feszélyező provincializmusnak tekinteni), nagyon is sok okkal meghatározó mindeme irodalmakban, a fentmaradás és élniakarás megmegújuló törekvésével felváltva. A szaporodó tanulságok összefüggővé és eszméltetővé akkor válnak igazán, amikor az orosz, a lengyel és a horvát irodalom párhuzamai újra és újra azt sugallják, hogy nemcsak az egyes nemzetek irodalmi önszemléletének elbizakodottságával, hanem az egyedi vonások kishitű bagatellizálásával szemben is ellenszert kínálnak ezek az irodalomtörténetek, illetve a belőlük nyerhető szemléletbővülés. Feltűnő például, hogy a lengyel irodalmat a politikum, a nemzeti és társadalmi elhivatottság egyáltalán nem „nehezítette el”, miközben ez a „veszély” időről időre aggodalommal tölti el honi ítészeinket. Az is köztudott, hogy éppen a totálisan a saját nemzeti és vallási egyediségükhöz ragaszkodó orosz írók váltak (a fend értelemben vett) „világnagyságok”-ká (Tolsztoj, Dosztojevszkij). Sokáig az európai korstílusok, műfajok megjelenése mutatkozik értéknek eme irodalmakban, ám egy idő (több száz év) elteltével eljutnak egy magasabb stádiumba, valamifajta új minőséghez. Mindezen irodalmak esetében éppen a XIX. század az (talán a horvátoknál inkább a XX.), amikor nemzetileg autonóm műfajok, s ezáltal a nyugat-európaiakkal egyenrangú irodalmak születnek, alighanem valaminő „nemzeti klasszicizmus” (Horváth János kategóriája nyilván alkalmazható volna máshol is), vagy ahhoz hasonló szintjére jutva fel. ,A történet korszakai nem felváltják egymást, hanem felgyülekeznek egymás mellé valamely ideális jelenbe, ott tovább élnek, hatnak saját törvényeik szerint.” (A hagyományrétegek új minőséget konstituáló funkciójára vonatkozó definíció Horváth Jánostól való, de akik megfeledkeznek erről, s ezek meglehetős számosan lehetnek, akár valamely ma igen divatos elméleti szerzőnek is tulajdoníthatnák.) (Széphalom Könyvműhely, 1997. 438 oldal, 1200 Ft) Több példát hoz erre Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig, hiszen a viszonylag rövid (mindössze jó kétszáz éves) „európai léptékű” orosz irodalomban Puskin Rrokig, Dosztojevszkij Bulgakovig „ér el”, Nabokov meg Gogollal érintkezik időben „visszafelé”. Ezen természetesen az is értendő, hogy folyton változik az irodalmak „én-kép”-e. Ehhez a viszonyításhoz segít hozzá az akár csak felületesen is ismert „szomszéd” irodalmak fejlődéstendenciáinak mérlegelése, bátorító hatása. D. Molnár István idézi Czeslaw Milos tételét: „a gazdag és szerencsés franciáknál van naturalizmus, a nemzeti létükben is fenyegetett lengyelektől távol áll a naturalista attitűd.” Sok más közép- és kelet-európai kultúra visszatérő magyarázata lehet hasonló, ám nem feltétlenül önsajnáló gesztusok kíséretében. Hiszen, hogy mi számított valaha „elmaradás”-nak, „lemaradásának, s mi minősül annak a ma szemszögéből, az a recepcióesztétika tételei után egyre értékteremtőbb módon relativizálódik. (Nálunk Ady, Móricz „fáziskésés”-én sajnálkoztak egy időben, talán már akkor sem kellő indokkal.) Az irodalomtörténetnek az elmúlt két-három évtizedben divatba jött alábecsülése (mely sajátos, alig érzékelt, de feloldhatatlan ellentmondásban van a szöveghagyományozódásra koncentráló ugyancsak elterjedt felfogással), valamint ebből következően a komparatisztika (mely csakis történeti alapon művelhető) háttérbe szorítása tehát a jelen önelemzését szűkíti, s olyan koncepciók háborítatlan regnálásához vezethet el, amelyek nem vesznek tudomást a nézeteiket cáfoló párhuzamos irodalmak tényéről. A Horváth Jánostól idézett „közöselvűség”, s a szóba hozott értékes és érdekes „fejlődéstörténet”-ektől nyerhető viszonyítási pontok óvhatnak meg a magyar irodalom túlbecsülésétől és lebecsülésétől egyaránt. Kivált, ha minden kor folyton változó értékrendjét alapul véve tisztában vagyunk azzal, hogy belső értékhierarchia, s nemzetközileg hitelesített normák állandóan változó aránya és labilitása nemcsak elkerülhetetlen, de nem is kerülendő el. Merthogy a dolog természetéhez tartozik. (Szerkesztette: Zöldhelyi Zsuzsa, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 347 oldal, 1176 Ft) 11 A Helikon Könyvesház (VI. Bajcsy-Zsilinszky u. 37.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Chagall-La Fontaine-Faludy: Állatmesék (Glória) 2. Esther Dyson: Életünk a digitális korban (HVG) 3. Gordon Johnson: Az indiai világ atlasza (Helikon) 4. Lengyel László: Kívül és belül (Helikon) 5. Carl E. Schorske: Bécsi századvég (Helikon) 6. Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű (Európa) 7. Robert M. Pirsig: Lila (Európa) 8. Josef Skvoreczky: Az emberi lélek mérnöke (Kalligram) 9. Selma Lagerlöf: A halál kocsisa (Európa) 10. Giacomo Casanova emlékiratai (Atlantisz) ÉLET ÉS ÍR1 IRODALOM