Élet és Irodalom, 1999. július-december (43. évfolyam, 26-52. szám)
1999-08-06 / 31. szám - Seres László: Isten, haza, 300 milliárd (3. oldal) - Gábor Áron: rajza • kép (3. oldal) - Viktor Jerofejev: The soft and the hard • Fordította Kiss Ilona. (3. oldal)
„Soha életemben nem vágytam semmiféle funkcióra. Számomra teljesen közömbös, hogy közkatona leszek, vagy más feladat jut osztályrészemül.” Ez volt pont négy éve, és a Független Kisgazdapárt elnöke, aki azóta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője, plusz a Ferencvárosi Torna Club elnöke is lett, továbbra is egyszerű közkatonaként képzeli el osztályrészét. Ez derül ki legalábbis nyilatkozataiból, amelyek szerint ő abszolúte nem akar államfő lenni, hát kinek kell az a sok üres és felületes pszeudotevékenység, ha egyszer FVM-főnökként hatékonyan és (még Orbán Viktor szerint is) sikeresen képviselheti a vidéken élők érdekeit. „Én meglehetősen aktív egyéniség vagyok, a köztársasági elnöki pozíció ennél lényegesen passzívabb alkatot igényel” - nyilatkozta még januárban a Népszavának, a minap pedig a Koránkelő csurkista című hétvégi rádióműsorban nevezte „protokollárisnak” az államfői teendőket, amelyekre „egyelőre” nem tart igényt, köszöni. Az aktív egyéniség mindenekelőtt pénzt szeretne adni a passzív leszakadtaknak, vidékieknek, kistermelőknek, akik ráadásul elég sokan vannak, tudomása szerint „az ország lakosságának négyötöde vidéken él” (a KSH szerint a magyarok 63 százaléka városokban lakik) és azt, hogy ki a vidéki, mik az érdekei, és hogy ez a réteg lehet-e előbb-utóbb klientúra, azt természetesen ő, a kisgazda agrárminiszter tudja mindannyiunk közül a legpontosabban („A társadalomtudományoknak jóformán minden ágában otthonosan mozgok.” Új Magyarország, 1995. júl. 4.). Éppen ezért, a vidéknek való osztás vágyától hajtva követel hónapok óta kemény 413 milliárd forint közpénzt a jövő évi büdzséből, és fog kapni egy Orbánnal való különalku keretében uszkve 300 milliárdot. Ettől még azonban dr. Torgyán József közkatona, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FKGP és az FTC elnöke jövőre minden különösebb ció nélkül, akár akarata ellenére is a Magyar Köztársaság elnöke lehet. Ha dr. Torgyán József lesz ennek a köztársaságnak az elnöke, akkor azt - jelölési jog ide vagy oda - csak és kizárólag Orbán Viktornak köszönhetjük majd, aki az államfőválasztás kérdését minden jel szerint nem az ország és benne minden polgár presztízse szempontjából lényeges kérdésként kezeli, hanem annak rendeli alá, hogyan tudná a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legköltségkímélőbb módon bedarálni az FKGP-t, és mihamarább stabilizálni a „polgári” koalíciót. Torgyánnal vagy anélkül, pártunióban vagy választási szövetségben. Egy dologról mindenképpen lemondhatunk: arról, hogy a Fidesz számára elvi kérdés lesz Torgyán doktor megvétózása - ha egyáltalán lesz vétó. (A Fidesz számára már nem is nagyon léteznek elvi kérdések, a felsőközéposztálybeli családok állami támogatásán túl.) Ha viszont Orbán pont úgy akarja hatástalanítani a Torgyán-bombát, hogy államfővé buktatja fel, akkor azt fogja meglépni, efelől jobb, ha biztosak vagyunk. Elvégre mi fenyegeti? Egy pár kemény MSZP-s és SZDSZ-es azonnali kérdés, látványos kivonulás az ülésteremből? Majd valahogy túléli. Néhány liberális publicisztika? Szórakoztató öt perc lesz átfutni őket. Az értelmiség majd kicsit háborog, ahogy szokott, legfeljebb néhány labilisabb idegzetű fideszes frakciótag tör-zúz frusztráltan a közértekben, ennyi. Torgyán doktor államfősége ellen szól persze, hogy jóval kevésbé népszerű, mint például a whiskys rabló, aki pedig ugyanúgy a polgárok közpénzét nyúlja le és költi el, mint ő, csak kisebb tételben és legalább nem nevezi kormányzásnak. Ambrus Attilával szöges ellentétben Torgyán Józseffel, a Szonda Ipsos 25-ös politikusi listájának 24. helyezettjével senki nem akar energiaitalt reklámozni, nem gyártanak pólókat meg ajándéktárgyakat az arcmásával, internetes honlapja üresebben pang, mint egy közép-kaukázusi pedofil homepage. A dolog egy merő rejtély, hiszen a doktor elmúlt egy éve lényegében sikersztori: a kért egy nagy tárca helyett kapott mindjárt négyet, fontosakat; nyíltan megfenyegette Járait, hogy gabonát borít a PM épülete elé, és Orbán hallgatott; leszerelte Pokornit felsőoktatás ügyben; leszerelte Deutschot sportingatlan ügyben és kisajátította a Fradi nevű „nemzeti kincset”; most pedig, ha minden igaz (és igaz), elképesztő mennyiségű forintot sikerül kizsarolnia a jövő évi költségvetésből, csak úgy röpködnek a „kompromisszum” fedőnevű háttéralku tárgyai, a súlyos adómilliárdok, amelyek felhasználása ily módon hosszú hónapokkal a költségvetési vita előtt eldöntött tény, a törvényhozás (benne: a kormánypárti frakciók) megkerülve. Jó, becsúszott Trixi meg a légügyi dinasztia, és egyelőre sikertelen volt Surányi megfúrása, kinek nincsenek rossz pillanatai, de még a világ legrövidebb tejembargójából is úgy jött ki, mintha Pepó Pállal együtt be akarna szállni a Ki tudja jobban megdöbbenteni az Európai Uniót? vetélkedőbe. Torgyán közkatona államfősége mellett szól legendás kommunikációs képessége is, amelyhez képest simán elbújhatnak a fideszes primage-logopédusok. Nem a média, a nyelv maga az üzenet. „Én olyan egyéniség vagyok, aki rányomom a bélyegemet arra a politikai formációra, amelynek tagja vagyok, tehát engem mindenképpen ki kell iktatni, ha más irányba akarják vinni a tagságot.” (Népszava, 1999. jan. 14.) Egy ilyen alany mellett, mint ő, kit érdekel már, mi az állítmány? És ha a nemzetet egyesítő legendás integratív képességéről van szó, miért kéne bárkinek is felhánytorgatnia a híres Kossuth téri féregirtó beszédet? Van annak már három éve is. Annak pedig már egyenesen négy éve, hogy (a Népszabadság beszámolója szerint) clevelandi magyarok előtt így minősítette jelenlegi koalíciós partnereit: „A lakitelki sátrat az MSZMP Központi Bizottságában állították fel, a Fidesz levegőt sem vett az SZDSZ nélkül, a Fidesz képviselőit még géppisztollyal sem lehetne arra kényszeríteni, hogy nemzeti ügy mellett álljanak ki. A liberálisok a Fideszt áthelyezték a baloldalról a jobboldalra, hogy mindenképpen győzzenek.” Győztek, így aztán: Jóban-rosszban együtt haladunk. (...) Nem tudunk más koalíciót elképzelni, mint a jelenlegi polgárit. Ezért állítom, hogy a mostani közös kormányzás nem egy ciklusra szól, hanem többre”. (Magyar Hírlap, 1999. jún. 12.) Ez pedig már végképp nem izgat senkit, és joggal: az MTI-nek bocsánatot kellett kérnie amiatt, hogy helyesen értelmezte Torgyán összefüggéstelen mondatait a jövő évi agrárbüdzsé szükség esetén ellenzéki megtámogattatásáról, mint azt egy RTLKlubos műholdas kapcsolás keretében Erős Antónia konkrét kérdésére konkrétan be is vallotta. Ami úgy szép, hogy előtte való nap még kioktató stílusban pirított rá az RTL riporterére, amikor az rákérdezett a Fidesszel való konfliktusára. Nem, Torgyán doktor az olyan médiakérdéseket kedveli, mint a Veszprém Megyei Naplóét (1999. jún. 12.). A legutóbbi találkozásunk előtt beszéltem egy minisztériumi főosztályvezetővel, aki azt mondta, csodálja önt. A legtöbb ember ugyanis addig dolgozik keményen, amíg a miniszteri bársonyszékig jut, ön pedig most is példátlan iramot diktál”, hiszen az ilyen kérdésekre lehet válaszként sejtetni egy lehetséges karriertörténetet. A munkabírásom alapja az lehet, hogy a szüleim annak idején azt szerették volna, ha hegedűművésznek megyek. (...) A hegedűművészetre való felkészülés nagyon munkaigényes.” Jó szívvel ajánlanánk a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy a haza és az egyetemes zeneművészet érdekét szem előtt tartva gondolkodjon el gyermekkori álma megvalósításán és módosítson pályát, ha nem konfrontálná a Napló újságírónője egy további könyörtelen közbevetéssel: „Rendkívüli munkabírásáról állítólag még tények is vannak.” Az más. Ha tények is vannak, az más. Akkor jöjjön, aminek jönnie kell. SERES LÁSZLÓ: Isten, haza, 300 milliárd Gábor Áron rajza 1999. AUGUSZTUS 6. VIKTOR JEROFEJEV: The soft and the hard Mindig is tudtam, hogy a „kis magyar pornográfia” más, mint a „nagy orosz pornó”: a magyart nyugodtan be lehet rakni éjfél után akár még a köztévébe is, még tizennyolc éven felüli szexshopok se kellenek hozzá. Bezzeg az orosz: az per definitionem barbár és patologikus, kiskorúak és állatok fetrengenek benne. Nem csicsás papírra nyomott szado-mazo, hanem véres ütközet, jobb esetben pár év börtönnel sújtható erőszak-zuhatag. Esterházy Péter tudja csak igazán, mi az, hogy kis pornográfia: nagy pornográfiáról álmodó fajtalankodók művelik, akik azonban bizonyos okok miatt önkorlátozásra és igazi vadságuk leplezésére kényszerülnek. A kis magyar pornografisták a nagy pornográfia gyámoltalan áldozatai, csakhogy közben a bálvány is áldozat lett: a kádárista-brezsnyevista hazugság-összeesküvés kétélű fegyvere egyszerre csapott le magyarokra és szovjet barátaikra egyaránt. Kellő képzelőerővel megáldott embernek elég egyetlen éjszakát előzetesben tölteni, hogy pontosan tudja, milyen a börtön. De hol van ez az igazi börtöntapasztalathoz képest?! Az utánozhatatlan nagy orosz pornográfia magaslatairól nézve a kis magyar „erotika” kisdedóvónak is látszik csupán. De hát egy óvodában is lehet tanulmányozni az emberi természetet Csak az a kérdés, hogyan csinálják. Esterházy rátalált arra az iróniára, arra a játékosságra, ami a magyar dolgok nyitja. Oroszországban ez az anekdotikus könnyed hang a bűntény banalizálása lenne, azaz halmozott bűntény, visszaeső betörés. Oroszországban a nonkonformista irodalomnak a börtönök és tolvajok nyelvén kellett megszólalnia ahhoz, hogy visszatérhessen alanyhoz és állítmányhoz. Az orosz nonkonformista csak a fekete humort szeretheti. Van valami szimbolikus grimasz abban, hogy bár gyakran találkozom Esterházyval, nincs közös nyelvünk. Ő németül társalog, úgy én megmukkanni se tudok. Angolul és franciául beszélek, az viszont neki nem erőssége. - Szo szlucsilosz in your country? - kérdezi elbűvölő kotyvaléknyelven a frankfurti vásáron a tavalyi nagy orosz csőd után. Mit felelhetnék neki nyelv híján? Együtt hallgatunk, együtt makogunk - kölcsönös rokonszenvtől telve. Tudjuk, hogy soha semmit nem fogunk tudni megbeszélni, tudjuk azt is, hogy mindketten értjük, miért is nem tudunk soha semmit megbeszélni - ettől kerültünk egymáshoz olyan közel. Néha észreveszem, ki akar térni a szorosabb kapcsolat elől. Elvégre én az ő szemében mégiscsak egy imperialista vagyok: a nagy orosz pornográfia imperialistája, ő meg a kis magyarnak a túsza. Ez „tisztességtelen” felállás. Amikor viszont az én „orosz szépleányom” megelőzte a piacon az ő könyvét, csak én kaptam tőle levelet: elküldte az újságokból kivágott könyv-sikerlistákat. Gratulált a pillanatnyi győzelemhez. Én erre nem lettem volna képes - gondoltam kínos zavaromban. És aztán nem álltam volna neki ollót keríteni, újságot vagdosni, bélyeget borítékra nyalni, címet előásni. Merő orosz tökellenkedésből. De ő igazi udvarias európai, akinek számít az évszázados szokás és hagyomány. A pornográfia méretkülönbségének persze az égvilágon semmi köze sincs a gondolkodás eredendő eltéréseihez, csak a mocsoktapasztalat nagyságához. Egy író a világhírbe mindig saját nációjának ajtaján át lép ki, legyen az keskeny rés vagy tágas portál. Ostoba becsvágy lenne hátat fordítani neki. Esterházy magyar író maradt, témáinak nemzeti korlátaiért bőségesen kárpótol az, amit az angolok cool-nak mondanak. Esterházy közép-európai coolwriter - sikerre kárhoztatva. A kényszerű magyar tapasztalat azonban mégis ott szól minden könyvében. Amikor azt panaszolja, hogy Európa a teljes elhülyülés felé halad, és nem kíméli saját szülőhazáját se, teljesen igaza van, de ennek semmi köze a jaltai Európához”. Nem Jaltában kezdődött az emberiség - a föld hűlésével felérő - elbutulása. A demokrácia komfortjáért, a piac javaiért fizetjük ezt az árat. Ez viszont nem Európa, hanem Amerika adománya. Az oroszok is, a magyarok is osztották a reményt, hogy majd a szabadság, az mindent megold. Az orosz értelmiség kudarcot vallott, kudarcot vallott a magyar is. Erről a drámáról is szól Esterházy. Szabadságért harcolni és szabadon élni - nem egykutya. Persze fogalmam sincs, ki tud egyáltalán szabadon élni, élni a szabadsággal? A nemzeti öntudatot a szabadsághiány borította homályba. Esterházy szerint a magyarok öntudathiányban szenvednek. Az oroszok bezzeg, hadd hencegjek megint, végképp becsődöltek vele. A magyarok határtudatban élnek: Közép-Európa csak földrajzi otthonuk, amúgy igazából Európa szélén tanyáznak. Oroszország egyszerre terpeszkedik Európában és Ázsiában, de igazából egyik kultúrához sem tartozik: az orosz öntudat darabokra szakadt, túl van minden valóságon. Az egykori legvidámabb barakknak, Magyarországnak van joga a felelőtlen nosztalgiázásra. A vidám barakk státus igazi privilégium, még a pornográfia kicsiségéért is kompenzál. A nosztalgizáló mai oroszok viszont már túl jón és rosszon járnak. Akkor most irigyeljem a magyar istállómeleget, amit Esterházy nagyon is illékonynak lát, mert bármikor készséggel beeresztik helyére a banális nyugatutánzó eszméket? Nem vagyok mazochista. Szeretem a kávéházi langyos csendet. De íróként elborzadva gondolok arra, hogy az élet pokla cukormáznál is édesebb. (Fordította: Kiss Ilona) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM