Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

2001-08-03 / 31. szám - Kamarás István: Embertan, erkölcstan, vallástan, hittan • levél • Nyílt levél Orbán Viktornak (5. oldal)

2001. AUGUSZTUS 3. 5 * KAMARÁS ISTVÁN: Embertan, erkölcstan, vallástan, hittan Egy újabb „hittanvitát” látva kibontakozni, barátaim, kollégáim, tanít­ványaim, „szaktársaim” arra biztattak, hogy írjak nyílt levelet Orbán Viktornak, mint vallásszociológus, mint ember- és erkölcsismereti tankönyvek szerzője és mint a veszprémi egyetemen működő Ember­­ismeret, Erkölcsismeret, Vallásismeret szakirányú továbbképzési szak vezetője. Szívesebben választanám a közbeszéd más műfaját, ha mégis „nyílt levelet” írnék, így kezdeném: Kedves Viktor! Bizonyára emlékszel még arra, amikor - a megváltozott rendszer második, a készülő nemze­ti alaptanterv negyedik évében -, mint a Reformvár című utópia vallás­szociológus szerzőjét felkerestél, s arra kértél, legyek a Fidesz vallás­politikai tanácsadóinak egyike. Bár­mily csábító is volt ajánlatod, nemet kellett mondanom. Érveimet meg­értetted és elfogadtad: mint egyhá­zam, a katolikus egyház kutatója mindenféle párttól távol kell tarta­nom magam, kiváltképpen az akkor még (ma már ezt furcsa hallani) harciasan antiklerikális Fidesztől. Mindazonáltal arra kértél, hogy ott, izibe (Borsodi söröző, velős pirítós, korsó borsodi barna) kí­méletlenül mondjam el vélemé­nyem a Fidesz valláspolitikájáról. Megtettem, férfiasan álltad, sű­rűn bólogattál, majd arra kértél, ajánljak magam helyett megfelelő szakembereket (megtettem, be­váltak), továbbá arra, hogy azon­nal hívjalak föl, ha valami rendel­lenességet tapasztalok a Fidesz valláspolitikájában. És megadtad otthoni telefonszámodat. Telt­múlt az idő (nem kellett hívjalak), legközelebb akkor találkoztunk, amikor már mint friss miniszter­­elnök átsétáltál a Vörösmarty tér könyvheti forgatagában. Észrevé­ve a Cicero Kiadó könyvsátra előtt, megkértél, dedikáljam gye­rekeidnek Csigamesémet. Eközben megkérdeztem, oktatásügyben is felhívhatlak-e, mondjuk, a nem­zeti alaptantervvel (a továbbiak­ban nat) kapcsolatban. Egy pilla­natra összevontad a szemöldö­köd, majd hamiskásan mosolyog­va azt mondtad: „Hogyne, per­sze”. Ekkor Szamosi Ivánné, a ki­adó vezetője (hetven éve teljes súlyával és hitelével) megkérdez­te tőled: „Elfogadja-e miniszterel­nök úr egy baloldali gondolkodá­sú öregasszony jókívánságait?” Elérzékenyülve [sic!] bólintottál. És akkor egy pillanatra - afféle ritka kegyelmi pillanat volt - rég­óta (és azóta is) áhított ökumené alakult ki a különféle poklokat meg­járt baloldali értelmiségi, egy katoli­kus utópista és a fiatal és újdonsült miniszterelnök között. „Miért ne sülhetne ki ebből akár valami na­gyon jó?”, reménykedett kiadóm, miként én is. Talán hiba volt, hogy nem hívta­lak ember- és erkölcstan ügyben, de már csak azért sem tettem, mert ha­marosan Pokorni Zoltán is felkért - tizenketted-magammal - tanácsadó­nak, ezúttal etikaoktatás-ügyben, és most már nem mondhattam nemet, mert ekkor már éppen egy évtizede foglalkoztam az ember-, erkölcs- és vallástan-oktatással, alsó-, közép- és felsőfokon. Ami mostani, „hittan-erkölcstan” elképzelésed illeti, hadd szögezzem le mindjárt, hogy - amennyiben persze első elemitől érettségiig gon­dolod (és miért gondolnád máskép­pen) - ez óriási előrelépés lenne ah­hoz képest, ami mára az ígéretes el­képzelésekből a kerettantervben megmaradt: mindösszesen heti egy órában a hetedik évfolyamon az Em­ber és társadalom, etika (ráadásul más tantárgyakkal összevonható „mo­dulként”), a tizenegyedik évfolya­mon pedig (ugyancsak heti egy órá­ban) az Emberismeret és etika (a gim­náziumban), valamint a Társadalom­­ismeret és etika (a szakközépiskolá­ban). Ettől - vagyis az erkölcstan je­lenlegi nyomorúságos helyzetétől el­tekintve - utópiád több szempont­ból is problematikus. Ez a „hittan­erkölcstan” afféle denevér, amit az egérgyerek tündérnek nézhet ugyan, ám mégiscsak bőregér, ugyanis a tündér légies, varázsos, és - ami mégis csak a legfontosabb - teljesíti kívánságainkat. Szerencsére vannak ilyen - ráadásul oktatásügyi - tündéreink: a natban szereplő em­berismeret, és a kerettantervben szereplő (igaz, óraszámát tekintve csúf­onómmá töpörödött) ember- és erkölcstan tantárgyak. Utóbbiak ígé­retes (és tünde) eredetije az oktatási miniszter által felkért, az etikaokta­tási szakbizottság kigondolta ember­­ismeretre épülő etika volt. Ezek olyan eredeti magyar találmányok, amelyeknek valóban nincsen párja Európa-szerte, amelyeknek csak ha­­lovány mása az a több európai or­szágban működő elképzelés, mely szerint a vallásos tanuló hittant, a többiek „laikus etikát” tanulnak. Nézzük először a hittant! Fő ta­nácsadód, Balogh Zoltán nemrég (július 12.) a Magyar Rádió Esti kló­­nítójában - miközben hittan versus erkölcstan elképzelésedet védelmez­te -, református lelkész létére „or­szág-világ előtt” azt nyilatkozta, hogy ő bizony saját gyerekeit az is­kolai hittan helyett inkább iskolai erkölcstanra íratná be. Hosszan szólhatnék erről mint hittanügyben eléggé tájékozott vallásszociológus, most csak annyit jegyzek meg, hogy a hitoktatás terén sincsen kevesebb probléma a professzionalizmussal, mint másutt a pedagógiában. So­kakkal egyetértve határozottan úgy gondolom, hogy a nem vallásos pol­gártársainknak sem mindegy, hogy milyen színvonalú az iskolai hitokta­tás. Nagyon sok hitoktató és lelkész, s jó néhány magas rangú egyházi vezető is úgy látja, hogy a hittan nem közönséges tantárgy, hanem a hittel, a kegyelmi ajándékkal együttjáró többletöröm és többlet­kötelesség, és művelésének megfele­lőbb helye lenne a vallási közösség­ben, mint az iskolában (ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne esetenként az iskolában is jó hangu­latú és jó minőségű, és összességben áldásos hittanoktatás­. Azzal is egyetért sok vallásos szülő, pedagó­gus, lelkész és hitoktató, sok nem vallásos polgárral egyetemben, hogy minden tanulónak járna ál­lampolgári jogon jó minőségű val­lástan (vallásismeret), mint az euró­pai általános műveltség és „általános emberség” szerves része. Emellett a „hittan-erkölcstan”-modell azért sem a legszerencsésebb elképzelés, mert van olyan általános etika és konszenzusetika - még keresztény szerzők is alkottak ilyet, például a mi Nyíri Tamásunk­­, mely jó alap­ja lehet mindenfajta irányzatos (val­lási, felekezeti) etikának. Még egy gyengéje van az általad elképzelt modellnek: megfelelő emberismeret (vagyis az emberrel kapcsolatos lé­lektani, szociológiai és filozófiai is­meret, tudás) nélkül mind a hittan, mind az erkölcstan a levegőben lóg, könnyen válhat olcsó vagy erősza­kos moralizálássá, ráolvasássá. Mo­­delledben könnyen lehet vesztes akár a hittant, akár az erkölcstant választó diák, ugyanis a laikus etiká­ra járó kimarad a vallásismeretből (lehet, hogy a hittanos is, ha csupán saját vallása, felekezete katekézisét tanulja, ami ma még eléggé általá­nos), a hittanra járó pedig kimarad az általános etikából és a környezté­ben előforduló, másfajta humanista erkölcsi rendszerek megismerésé­ből. Ezzel is egyetért nagyon sok vallásos ember és szakember. Furcsa talán olvasnod, de nekem, mint hiteles tanúnak elhiheted, hogy a rendszerváltás előtt egy év­vel a készülő nemzeti alaptanterv az Ember és társadalom témakörben - egyéb embertudományok mellett - az önismeret, a filozófia, az erkölcs­tan és bizony a vallástan is szerepelt. Mindezt egy olyan munkabizottság dolgozta ki, amelyben a legkülönbö­zőbb ízlésű, világnézetű és „pártállá­sú” szakemberek dolgoztak. Mint ennek a munkabizottságnak a tagja felvetettem egy olyan szintetikus tantárgy, az embertan (emberisme­ret) lehetőségét, amelyben össze­épülnek a leíró és a normatív em­bertudományok. Én is tapasztaltam ugyanis, hogy az ember csodáját és titkát megis­merő és megélő tanulók saját ma­guktól fogalmaznak meg erkölcsi következtetéseket (szabályokat, kö­vetelményeket, normákat). Ha ugyanis megtudja Jakabos Csaba, hogy az ember nemcsak olyan, mint minden ember, hanem olyan is, mint senki más a világon, tehát pó­tolhatatlanul egyedi, akkor - amint embertanunkat kipróbálva gyakorta tapasztalhattuk - kijelenti, ebből az következik, hogy az embert tisztelni kell, hogy az embernek, bárki és bármilyen legyen is, méltósága van. És a hittanosok megtoldhatják az­zal, hogy ez már csak azért is így van, mert ez ember istenképmás. A nemzeti alaptantervbe ez az in­tegrált, vagyis különféle embertu­dományokból (elsősorban lélektan­ból, szociológiából, filozófiai antro­pológiából és etikából) ötvözött Em­berismeret került be a 7-10. évfo­lyamra, mint az Ember és társadalom műveltségi terület részterülete, s az egyes iskolák döntötték el, hogy a tananyagot különféle tantárgyakra (önismeret, etika, filozófia) kiporci­­ózva, vagy integrált formában tanít­sák. Az emberismeret tematikájának és követelményeinek megfogalma­zása az én feladatom lett, amire azért is vállalkozhattam, mert akkor már 3-6 éve több tucatnyi iskolában tanították az ember- és erkölcsisme­ret valamelyik változatát. Köztük igen eredeti módon Turcsik György katolikus plébános is a győrzámolyi általános iskola 1-8. osztályaiban. (Méghozzá ingyen és saját örömére. Megjegyzendő: a plébániai hittante­remben tartott katekézise is élmény­számba ment.) A messze nem töké­letes, de az előző­­ pártállami - tan­tervhez képest európai nap két nagy vesztese egyébként a filozófia és a vallástan volt. Talán hallottál róla, hogy peda­gógusok tízezrei sajnos úgy értel­mezték a Fidesz választási program­jának legfőbb pedagógiai célkitűzés­ét, hogy „a nemzeti alaptantervet végképp eltöröljük”, s nagyon meg­lepődtek, amikor az oktatás irányí­tói a nat alapján dolgozták ki a köz­ponti kerettantervet. (És ekkor nem kevesen abban kezdtek reményked­ni, hogy majd a következő kor­mányzat a kerettantervet fogja „végképp eltörölni”.) És mi történt az erkölcstant is magába foglaló em­berismerettel? Sok iskolában - a „végképp eltöröljük” igézetében - sajnos egyszerűen szabotálták a nemzeti alaptantervet, nemkülön­ben az embert, s el sem kezdték ta­nítani az emberismeretet. Több mint ezer iskolában elkezdték, s mintegy félezerben igen tisztessége­sen. Mindebből mára, sajnos, alig száz maradt hírmondónak. Példa­szerű kivételt jelent az a negyven is­kola, melyben a Zsolnai-program szerint (az értékközvetítés és képes­ségfejlesztés jegyében) tanítanak, ahol ötödiktől érettségiig minimum heti egy órában van erkölcstant ma­gába foglaló emberismeret, felsőbb osztályokban pedig ezen kívül még külön erkölcs- és vallástan. Szerepeljen-e és hogyan (választ­ható vagy kötelező tárgyként), mek­kora súllyal (milyen évfolyamokon és mekkora óraszámmal­ az etika a nat alapján készülő kerettanterv­ben? Ezt a kérdést tette fel Pokorni Zoltán nekünk, az általa felkért eti­kaoktatási szakbizottság tagjainak. Fontosnak tartom megemlíteni: úgy alakult, hogy a szakbizottság tagjai­nak többsége gyakorló vallásos szak­ember volt, s természetesen tagjai voltak a három legnagyobb egyház képviselői is. Ennek a bizottságnak minden tagja arról próbálta meg­győzni a minisztert, hogy az ember­­ismeretre építő, abba beleágyazott, és elsősorban a különböző élethely­zetek erkölcstanát jelentő etika leg­alább ötödiktől kötelező tárgy le­gyen. Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, túlnyertük magunkat, az­tán egy láthatatlan, számunkra máig azonosíthatatlan, pragmatikus-raci­onális erővel szemben már azért harcoltunk a miniszterünkkel együtt, hogy mentsük, ami menthe­tő. Megjegyzem, hogy a hittan- vagy erkölcstan-kérdés fel sem merült. Az egyházak képviselői egyáltalán nem tekintették az embertannal összeépí­tett etikát a hittan ellenlábasának, konkurrensének, sőt, ellenkező­leg, „szövetségesének”, jó megala­pozójának. Az ember- és erkölcs­ismeretből végül is csak csekélyke töredék maradt a kerettanterv­ben. Olyasmi történt, amit az öt­venes évek egyik legjobb vicce így érzékeltetett: „A széncsatát meg­nyertük. A szén alulmaradt”. Az elkészült és törvényerőre emelte­tett kerettantervben az ember alulmaradt, az ember- és erkölcs­ismeret tárgyai jelentéktelen mel­léktárgyak lettek. Persze, mond­hatjuk Rajkinnal, „valami van, de nem az igazi”. Hangsúlyozom, nem a kerettantervi tárgyak tar­talmával van baj, hanem e tár­gyak „méretével”. Ezek a mini­málisra zsugorított melléktantár­gyak óhatatlanul az eredeti szán­dék paródiájává válnak akkor, ha, mondjuk, mindössze 3-4 óra jut csak olyan kulcskérdésekre, mint a nemiség, szerelem, házas­ság, család témaköre, ha csak 1-2 óra, vagy ennyi sem olyanokra, mint a szabadság és szabadosság, a lelkiismeret, a felelősség, az eré­nyek, az erkölcs és politika, az ér­tékek és az értékrend. Mit tehet ilyenkor egy magam­fajta „ember-és erkölcsismeret­ben utazó”? Utópista? Ember-, erkölcs- és vallásismeret szakirá­nyú továbbképzési szakot vezet, főiskolai és egyetemi szintű em­ber- és erkölcstan nappali szak alapításán és indításán ügyködik, etikatankönyvet ír gimnazistáknak, etikaoktatási műhelyt szervez. És re­ménykedik. És persze álmodozik. Olyan országban szeretne élni, ahol unokái legalább annyit tudnak majd az értékekről, mint a vegyér­tékekről, a homo religiosusról, mint a homo oeconomicusról, legalább annyit a személyiség, mint az etil­­metilketon szerkezetéről, nem keve­sebbet az érzelmekről és az eré­nyekről, mint távoli földrészek nö­vény- és állatvilágról, akik olyan is­kolába járnak majd, ahol ember- és erkölcstan fő tantárgy, ahol van val­lástan is, méghozzá mindenkinek, ahol mindezek a tárgyak bevezetik, megalapozzák a hittant, amelynek egyik színhelye akár az iskola is le­het. Reménykedem, hogy erre most megint bólogatsz, majd kéred, hadd gondolkozz el rajta, de megígéred, „visszajelzel”. Ha mégsem lenne egészen így, akkor is engedd meg, hogy dedikáljam néked Bevezetés az embertanba című könyvemet, felnövő gyermekeiteknek pedig - a Csigame­se mellé - erkölcstan tankönyvemet. Így fejezném be Orbán Viktornak írott levelem, egy szálat, szólamot szőve abba a közbeszédbe, amit Esterházy Péter írása ürügyén ki­bontakozó eszmecserében Horá­­nyi Özséb sürgetett, a magamfajta keresztény értelmiségiek részvéte­lére számítva. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next