Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
2001-08-03 / 31. szám - Kamarás István: Embertan, erkölcstan, vallástan, hittan • levél • Nyílt levél Orbán Viktornak (5. oldal)
2001. AUGUSZTUS 3. 5 * KAMARÁS ISTVÁN: Embertan, erkölcstan, vallástan, hittan Egy újabb „hittanvitát” látva kibontakozni, barátaim, kollégáim, tanítványaim, „szaktársaim” arra biztattak, hogy írjak nyílt levelet Orbán Viktornak, mint vallásszociológus, mint ember- és erkölcsismereti tankönyvek szerzője és mint a veszprémi egyetemen működő Emberismeret, Erkölcsismeret, Vallásismeret szakirányú továbbképzési szak vezetője. Szívesebben választanám a közbeszéd más műfaját, ha mégis „nyílt levelet” írnék, így kezdeném: Kedves Viktor! Bizonyára emlékszel még arra, amikor - a megváltozott rendszer második, a készülő nemzeti alaptanterv negyedik évében -, mint a Reformvár című utópia vallásszociológus szerzőjét felkerestél, s arra kértél, legyek a Fidesz valláspolitikai tanácsadóinak egyike. Bármily csábító is volt ajánlatod, nemet kellett mondanom. Érveimet megértetted és elfogadtad: mint egyházam, a katolikus egyház kutatója mindenféle párttól távol kell tartanom magam, kiváltképpen az akkor még (ma már ezt furcsa hallani) harciasan antiklerikális Fidesztől. Mindazonáltal arra kértél, hogy ott, izibe (Borsodi söröző, velős pirítós, korsó borsodi barna) kíméletlenül mondjam el véleményem a Fidesz valláspolitikájáról. Megtettem, férfiasan álltad, sűrűn bólogattál, majd arra kértél, ajánljak magam helyett megfelelő szakembereket (megtettem, beváltak), továbbá arra, hogy azonnal hívjalak föl, ha valami rendellenességet tapasztalok a Fidesz valláspolitikájában. És megadtad otthoni telefonszámodat. Teltmúlt az idő (nem kellett hívjalak), legközelebb akkor találkoztunk, amikor már mint friss miniszterelnök átsétáltál a Vörösmarty tér könyvheti forgatagában. Észrevéve a Cicero Kiadó könyvsátra előtt, megkértél, dedikáljam gyerekeidnek Csigamesémet. Eközben megkérdeztem, oktatásügyben is felhívhatlak-e, mondjuk, a nemzeti alaptantervvel (a továbbiakban nat) kapcsolatban. Egy pillanatra összevontad a szemöldököd, majd hamiskásan mosolyogva azt mondtad: „Hogyne, persze”. Ekkor Szamosi Ivánné, a kiadó vezetője (hetven éve teljes súlyával és hitelével) megkérdezte tőled: „Elfogadja-e miniszterelnök úr egy baloldali gondolkodású öregasszony jókívánságait?” Elérzékenyülve [sic!] bólintottál. És akkor egy pillanatra - afféle ritka kegyelmi pillanat volt - régóta (és azóta is) áhított ökumené alakult ki a különféle poklokat megjárt baloldali értelmiségi, egy katolikus utópista és a fiatal és újdonsült miniszterelnök között. „Miért ne sülhetne ki ebből akár valami nagyon jó?”, reménykedett kiadóm, miként én is. Talán hiba volt, hogy nem hívtalak ember- és erkölcstan ügyben, de már csak azért sem tettem, mert hamarosan Pokorni Zoltán is felkért - tizenketted-magammal - tanácsadónak, ezúttal etikaoktatás-ügyben, és most már nem mondhattam nemet, mert ekkor már éppen egy évtizede foglalkoztam az ember-, erkölcs- és vallástan-oktatással, alsó-, közép- és felsőfokon. Ami mostani, „hittan-erkölcstan” elképzelésed illeti, hadd szögezzem le mindjárt, hogy - amennyiben persze első elemitől érettségiig gondolod (és miért gondolnád másképpen) - ez óriási előrelépés lenne ahhoz képest, ami mára az ígéretes elképzelésekből a kerettantervben megmaradt: mindösszesen heti egy órában a hetedik évfolyamon az Ember és társadalom, etika (ráadásul más tantárgyakkal összevonható „modulként”), a tizenegyedik évfolyamon pedig (ugyancsak heti egy órában) az Emberismeret és etika (a gimnáziumban), valamint a Társadalomismeret és etika (a szakközépiskolában). Ettől - vagyis az erkölcstan jelenlegi nyomorúságos helyzetétől eltekintve - utópiád több szempontból is problematikus. Ez a „hittanerkölcstan” afféle denevér, amit az egérgyerek tündérnek nézhet ugyan, ám mégiscsak bőregér, ugyanis a tündér légies, varázsos, és - ami mégis csak a legfontosabb - teljesíti kívánságainkat. Szerencsére vannak ilyen - ráadásul oktatásügyi - tündéreink: a natban szereplő emberismeret, és a kerettantervben szereplő (igaz, óraszámát tekintve csúfonómmá töpörödött) ember- és erkölcstan tantárgyak. Utóbbiak ígéretes (és tünde) eredetije az oktatási miniszter által felkért, az etikaoktatási szakbizottság kigondolta emberismeretre épülő etika volt. Ezek olyan eredeti magyar találmányok, amelyeknek valóban nincsen párja Európa-szerte, amelyeknek csak halovány mása az a több európai országban működő elképzelés, mely szerint a vallásos tanuló hittant, a többiek „laikus etikát” tanulnak. Nézzük először a hittant! Fő tanácsadód, Balogh Zoltán nemrég (július 12.) a Magyar Rádió Esti klónítójában - miközben hittan versus erkölcstan elképzelésedet védelmezte -, református lelkész létére „ország-világ előtt” azt nyilatkozta, hogy ő bizony saját gyerekeit az iskolai hittan helyett inkább iskolai erkölcstanra íratná be. Hosszan szólhatnék erről mint hittanügyben eléggé tájékozott vallásszociológus, most csak annyit jegyzek meg, hogy a hitoktatás terén sincsen kevesebb probléma a professzionalizmussal, mint másutt a pedagógiában. Sokakkal egyetértve határozottan úgy gondolom, hogy a nem vallásos polgártársainknak sem mindegy, hogy milyen színvonalú az iskolai hitoktatás. Nagyon sok hitoktató és lelkész, s jó néhány magas rangú egyházi vezető is úgy látja, hogy a hittan nem közönséges tantárgy, hanem a hittel, a kegyelmi ajándékkal együttjáró többletöröm és többletkötelesség, és művelésének megfelelőbb helye lenne a vallási közösségben, mint az iskolában (ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne esetenként az iskolában is jó hangulatú és jó minőségű, és összességben áldásos hittanoktatás. Azzal is egyetért sok vallásos szülő, pedagógus, lelkész és hitoktató, sok nem vallásos polgárral egyetemben, hogy minden tanulónak járna állampolgári jogon jó minőségű vallástan (vallásismeret), mint az európai általános műveltség és „általános emberség” szerves része. Emellett a „hittan-erkölcstan”-modell azért sem a legszerencsésebb elképzelés, mert van olyan általános etika és konszenzusetika - még keresztény szerzők is alkottak ilyet, például a mi Nyíri Tamásunk, mely jó alapja lehet mindenfajta irányzatos (vallási, felekezeti) etikának. Még egy gyengéje van az általad elképzelt modellnek: megfelelő emberismeret (vagyis az emberrel kapcsolatos lélektani, szociológiai és filozófiai ismeret, tudás) nélkül mind a hittan, mind az erkölcstan a levegőben lóg, könnyen válhat olcsó vagy erőszakos moralizálássá, ráolvasássá. Modelledben könnyen lehet vesztes akár a hittant, akár az erkölcstant választó diák, ugyanis a laikus etikára járó kimarad a vallásismeretből (lehet, hogy a hittanos is, ha csupán saját vallása, felekezete katekézisét tanulja, ami ma még eléggé általános), a hittanra járó pedig kimarad az általános etikából és a környeztében előforduló, másfajta humanista erkölcsi rendszerek megismeréséből. Ezzel is egyetért nagyon sok vallásos ember és szakember. Furcsa talán olvasnod, de nekem, mint hiteles tanúnak elhiheted, hogy a rendszerváltás előtt egy évvel a készülő nemzeti alaptanterv az Ember és társadalom témakörben - egyéb embertudományok mellett - az önismeret, a filozófia, az erkölcstan és bizony a vallástan is szerepelt. Mindezt egy olyan munkabizottság dolgozta ki, amelyben a legkülönbözőbb ízlésű, világnézetű és „pártállású” szakemberek dolgoztak. Mint ennek a munkabizottságnak a tagja felvetettem egy olyan szintetikus tantárgy, az embertan (emberismeret) lehetőségét, amelyben összeépülnek a leíró és a normatív embertudományok. Én is tapasztaltam ugyanis, hogy az ember csodáját és titkát megismerő és megélő tanulók saját maguktól fogalmaznak meg erkölcsi következtetéseket (szabályokat, követelményeket, normákat). Ha ugyanis megtudja Jakabos Csaba, hogy az ember nemcsak olyan, mint minden ember, hanem olyan is, mint senki más a világon, tehát pótolhatatlanul egyedi, akkor - amint embertanunkat kipróbálva gyakorta tapasztalhattuk - kijelenti, ebből az következik, hogy az embert tisztelni kell, hogy az embernek, bárki és bármilyen legyen is, méltósága van. És a hittanosok megtoldhatják azzal, hogy ez már csak azért is így van, mert ez ember istenképmás. A nemzeti alaptantervbe ez az integrált, vagyis különféle embertudományokból (elsősorban lélektanból, szociológiából, filozófiai antropológiából és etikából) ötvözött Emberismeret került be a 7-10. évfolyamra, mint az Ember és társadalom műveltségi terület részterülete, s az egyes iskolák döntötték el, hogy a tananyagot különféle tantárgyakra (önismeret, etika, filozófia) kiporciózva, vagy integrált formában tanítsák. Az emberismeret tematikájának és követelményeinek megfogalmazása az én feladatom lett, amire azért is vállalkozhattam, mert akkor már 3-6 éve több tucatnyi iskolában tanították az ember- és erkölcsismeret valamelyik változatát. Köztük igen eredeti módon Turcsik György katolikus plébános is a győrzámolyi általános iskola 1-8. osztályaiban. (Méghozzá ingyen és saját örömére. Megjegyzendő: a plébániai hittanteremben tartott katekézise is élményszámba ment.) A messze nem tökéletes, de az előző pártállami - tantervhez képest európai nap két nagy vesztese egyébként a filozófia és a vallástan volt. Talán hallottál róla, hogy pedagógusok tízezrei sajnos úgy értelmezték a Fidesz választási programjának legfőbb pedagógiai célkitűzését, hogy „a nemzeti alaptantervet végképp eltöröljük”, s nagyon meglepődtek, amikor az oktatás irányítói a nat alapján dolgozták ki a központi kerettantervet. (És ekkor nem kevesen abban kezdtek reménykedni, hogy majd a következő kormányzat a kerettantervet fogja „végképp eltörölni”.) És mi történt az erkölcstant is magába foglaló emberismerettel? Sok iskolában - a „végképp eltöröljük” igézetében - sajnos egyszerűen szabotálták a nemzeti alaptantervet, nemkülönben az embert, s el sem kezdték tanítani az emberismeretet. Több mint ezer iskolában elkezdték, s mintegy félezerben igen tisztességesen. Mindebből mára, sajnos, alig száz maradt hírmondónak. Példaszerű kivételt jelent az a negyven iskola, melyben a Zsolnai-program szerint (az értékközvetítés és képességfejlesztés jegyében) tanítanak, ahol ötödiktől érettségiig minimum heti egy órában van erkölcstant magába foglaló emberismeret, felsőbb osztályokban pedig ezen kívül még külön erkölcs- és vallástan. Szerepeljen-e és hogyan (választható vagy kötelező tárgyként), mekkora súllyal (milyen évfolyamokon és mekkora óraszámmal az etika a nat alapján készülő kerettantervben? Ezt a kérdést tette fel Pokorni Zoltán nekünk, az általa felkért etikaoktatási szakbizottság tagjainak. Fontosnak tartom megemlíteni: úgy alakult, hogy a szakbizottság tagjainak többsége gyakorló vallásos szakember volt, s természetesen tagjai voltak a három legnagyobb egyház képviselői is. Ennek a bizottságnak minden tagja arról próbálta meggyőzni a minisztert, hogy az emberismeretre építő, abba beleágyazott, és elsősorban a különböző élethelyzetek erkölcstanát jelentő etika legalább ötödiktől kötelező tárgy legyen. Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, túlnyertük magunkat, aztán egy láthatatlan, számunkra máig azonosíthatatlan, pragmatikus-racionális erővel szemben már azért harcoltunk a miniszterünkkel együtt, hogy mentsük, ami menthető. Megjegyzem, hogy a hittan- vagy erkölcstan-kérdés fel sem merült. Az egyházak képviselői egyáltalán nem tekintették az embertannal összeépített etikát a hittan ellenlábasának, konkurrensének, sőt, ellenkezőleg, „szövetségesének”, jó megalapozójának. Az ember- és erkölcsismeretből végül is csak csekélyke töredék maradt a kerettantervben. Olyasmi történt, amit az ötvenes évek egyik legjobb vicce így érzékeltetett: „A széncsatát megnyertük. A szén alulmaradt”. Az elkészült és törvényerőre emeltetett kerettantervben az ember alulmaradt, az ember- és erkölcsismeret tárgyai jelentéktelen melléktárgyak lettek. Persze, mondhatjuk Rajkinnal, „valami van, de nem az igazi”. Hangsúlyozom, nem a kerettantervi tárgyak tartalmával van baj, hanem e tárgyak „méretével”. Ezek a minimálisra zsugorított melléktantárgyak óhatatlanul az eredeti szándék paródiájává válnak akkor, ha, mondjuk, mindössze 3-4 óra jut csak olyan kulcskérdésekre, mint a nemiség, szerelem, házasság, család témaköre, ha csak 1-2 óra, vagy ennyi sem olyanokra, mint a szabadság és szabadosság, a lelkiismeret, a felelősség, az erények, az erkölcs és politika, az értékek és az értékrend. Mit tehet ilyenkor egy magamfajta „ember-és erkölcsismeretben utazó”? Utópista? Ember-, erkölcs- és vallásismeret szakirányú továbbképzési szakot vezet, főiskolai és egyetemi szintű ember- és erkölcstan nappali szak alapításán és indításán ügyködik, etikatankönyvet ír gimnazistáknak, etikaoktatási műhelyt szervez. És reménykedik. És persze álmodozik. Olyan országban szeretne élni, ahol unokái legalább annyit tudnak majd az értékekről, mint a vegyértékekről, a homo religiosusról, mint a homo oeconomicusról, legalább annyit a személyiség, mint az etilmetilketon szerkezetéről, nem kevesebbet az érzelmekről és az erényekről, mint távoli földrészek növény- és állatvilágról, akik olyan iskolába járnak majd, ahol ember- és erkölcstan fő tantárgy, ahol van vallástan is, méghozzá mindenkinek, ahol mindezek a tárgyak bevezetik, megalapozzák a hittant, amelynek egyik színhelye akár az iskola is lehet. Reménykedem, hogy erre most megint bólogatsz, majd kéred, hadd gondolkozz el rajta, de megígéred, „visszajelzel”. Ha mégsem lenne egészen így, akkor is engedd meg, hogy dedikáljam néked Bevezetés az embertanba című könyvemet, felnövő gyermekeiteknek pedig - a Csigamese mellé - erkölcstan tankönyvemet. Így fejezném be Orbán Viktornak írott levelem, egy szálat, szólamot szőve abba a közbeszédbe, amit Esterházy Péter írása ürügyén kibontakozó eszmecserében Horányi Özséb sürgetett, a magamfajta keresztény értelmiségiek részvételére számítva. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM