Élet és Irodalom, 2004. janár-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

2004-02-20 / 8. szám - Hernádi Miklós: Egri Mária: Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. (Források) | Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik. Kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban | Örökölt realizmus. A valósághű festészet öt évtizede | Hajdu István: Bak Imre • könyvkritika | Ex libris • Egri Mária: Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. (Források) (Múlt és Jövő Kiadó, 2003.) | Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik. Kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban (Vince Kiadó-Magyar Zsidó Múzeum, 2003.) | Örökölt realizmus. A valósághű festészet öt évtizede (Új Művészet Kiadó, 2003.) | Hajdu István: Bak Imre (Gondolat Kiadó, 2003.) (25. oldal)

K­ét művészmonográfiát és két csoportkiál­lításra készült katalógust készülök bemu­tatni. Tanulság egyelőre csak annyi, hogy a magyar könyvszakma már csodákra is képes, ami az illusztrációk minőségét és bősé­gét illeti. Ennyit biztosan köszönhetünk a digi­tális nyomdai előkészítésnek. A másik előzetes tanulság: egyre többen eresztenek tárnát a közelmúlt magyar képző­­művészetének bányakincsébe, s éppen mert a tárnák lejtése, irányzéka, mélysége más és más, egyre kevesebb a még átjáratlan térfogat. A „szegény ország gazdag képzőművészettel” klisét sem kell elővennünk, hogy belássuk: ma­rad még feladat ezutánra is, hisz az új feldol­gozások maguk is feldolgozandókká válnak. Egri Mária: Ámos Imre Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok (Források) Ez a nagyon szükséges gyűjtemény előszörre vagy nem előszörre, de egy nagyon intim le­vélcsomag kivételével minden leírt szót kö­zöl, ami Amos Imre magyar festőművésztől (1907-1944) ma fellelhető. Közöl ezen kívül négyszáz tus- vagy szénrajzot is, amelyeket a festő a szövegei mellé vagy külön lapokra ké­szített. A naplót 1984-ben Pataki Gábor és György Péter már publikálta. Most talán még nyilván­valóbb, hogy a harmincas évek második felé­nek sötétedő művészeti életében olyan zseb­lámpafényt csóvál körül, amely nélkül nehe­zebb volna a dolgunk Vajda Lajos, Bálint End­re, Farkas István, Bernáth Aurél, Scheiber Hugó, Kádár Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Czóbel Béla, Pais Goebel Jenő, és sereg kurá­tor, kritikus, gyűjtő, valamint természetesen a hitves, Anna Margit munkásságának elemzése közben. Még egy 1937-es, Chagallnál tett láto­gatás is lerögzült a napló lapjain. A legbeszé­desebb fénycsóva, persze, Amoson magán ül meg. Az ő „asszociatív expresszionizmusa” Vajda sok tekintetben rokon „konstruktív szürrealizmusával” a mából visszatekintve ta­lán legpregnánsabb válasz a korszak érzelmi és materiális nyomorára. (Szemben a Bernáth­­nak korántsem javára írt, hanem fejére olva­sott poszt-nagybányaisággal, „a natúra túlbe­csülésével”.) Amos (és persze Vajda) nagyon is pontos és rajzos, de műveikből egyszer sem hi­ányzik a vízió. És még agyon sem kell őket in­terpretálni, hogy a vízió kibomoljék. Amos fogékony a zenélésre, a verselésre is. Egri Mária 94 versét közli, amelyek költészeti­­leg nem kimagaslók, de azért példás emberi monumentumok, méltók az elolvasásra. Teljes­ségük most először jelenik meg kötetben. Uk­rajnai, egy évnél is hosszabb munkaszolgálata alatt írja például, hogy az otthon maradt ked­ves „acél síneknek végtelen partjain” tanyázik, s kéri, mert élményeire úgysem lesz szava: „Ne kérdezz semmit, hogyha megjövök”. Az áttekinthető, de fekvő alakja miatt nehe­zen forgatható szöveg- és rajzgyűjtemény leg­­feltáróbb része 10 Amos-vázlatkönyv aprólé­kos leírása, bőséges illusztrációkkal. (All. vázlatkönyv, a szolnoki, korábban már hason­más könyv alakban is megjelent.) A 10 vázlat­könyvből csak kettő van a Lustig-féle magán­­gyűjteményben, a többi az MTA Művészettör­téneti Kutatóintézetének tulajdona. E füzetek sem szűkölködnek szöveges bejegyzésekben, amelyek például a kész festmények hollétét, méretét rögzítik, vagy készülő festmények szerkezetét, koloritját vázolják fel. A munka­­szolgálatok idejére eső vázlatkönyvek elesett bajtársak listáját, lakcímeket, pro memóriákat, okmányadatokat, zenemű-listákat rögzítenek, s főleg rajzokat, csodálatosan kiforrott, éppen hevenyészettségükben végleges rajzokat... Vagy száz munkaszolgálatból küldött pos­tai levelezőlap szövegközlésével zárul a gyűj­temény. Valamennyi a hitveshez szól, s kó­dolt (cenzúrázott) szövege ellenére egy gyer­mekien nyílt, Istenben és szerelmében feltét­lenül bízó művészlelket állít elénk. Ilyen le­­velezőlap-kötegek, sajnos, nagyon sok ittho­ni zsidó háztartásban keletkeztek, s aggódó hangjuk, reménykedésük, s egyúttal gyakor­latiasságuk szinte szóról szóra egybevág. Ezért alighanem kollektív alkotásokként kell gondolkodnunk róluk. Bár meg sem íródtak volna! Amostól az utolsó 1944 júliusában ér­kezett, Szolnokról. A többi néma csend. (Múlt és Jövő Kiadó, 2003. 297 oldal, 7000 Ft) őshonos franciaság „önvédelmi” lépéseit. Ezt a kelet-európai, zsidó túlsúlyt segít interpre­tálni a katalógus néhány tanulmánya. Korszakok, irányzatok, iskolák elemzése sa­játos művészettörténeti feladat, megspékelve esetünkben a származás, a vallás szempontjai­nak bevonási kényszerével. A Párizsi Iskola esetében már az is a származás mérlegelésére bírja a kritikust, hogy divergens irányzatról lévén szó, mindenképpen a (kevés) közöset kell hangsúlyoznia. Ki látott már csupa indivi­dualistából összeverődött irányzatot? Ha már ennyire különböző, amit csinálnak, legalább biográfiai közösség létesítendő köztük. Vegyesebb társaságot a Párizsi Iskolánál ke­veset, talán egyet sem ismerhet a közelmúlt művészettörténet-írása, akár ott, Párizsban maradtak a főként Keletről érkezett jövevé­nyek, mint Chagall, Kisling, Zadkine, Lip­chitz, Pascin, Beöthy vagy Réth Alfréd, akár hazaszivárogtak, mint Magyarországra Czó­bel, Farkas István vagy Vörös Géza. Már a két főember, Modigliani és Soutine is oly eltérő stílusban festett, s ráadásul egymástól ezer ki­lométerre kezdte a festést, hogy együtt emle­getésük művészettörténeti justizmordként hathat. Látszólag csak annyi közösség van bennük, hogy egyazon vallás nevelte (volna) őket. De miért ennyire különbözőkké? Magvas tanulmányában Beke László, a kiál­lítás kurátora joggal említi, hogy sokuk, ha él­ne, fennakadna a „zsidó festő” tituluson, noha épp zsidósága miatt kellett a náci időkben el­pusztulnia. Beke nagyon mély problémát fe­szeget, mely a magyar irodalomtörténet szem­pontjából sem közömbös. (Vö. Németh László Szomoryról: „Igaz író, de nem magyar író.”) Ha a zsidók leértékelése és kizárása egy-egy nemzeti közösségből a hülyék „szocializmusa”, vajon nem a kergék „szocializmusa”-e az a hajlandóság, hogy adott esetben, au contraire, értékképző tényezőnek lássuk egy-egy művész zsidóságát? Még akár akarata ellenére is, megmásítva az ő egykori önértékelését? Ugyanerről a kiállítási katalógusról szólva írja Rockenbauer Zoltán, hogy „érthető, ha zsidó identitásukra büszke emberek számon tartják a nagy művészek származását”, ami azt jelenti, hogy akik nem büszkék vagy nem zsi­dók, ne tartsák ezt számon. Ennél Beke bo­nyolultabbnak látja a dolgot, s én inkább vele értek egyet. Miközben minden valamirevaló zsidó művész a művészet univerzalitásába kí­vánkozik, művészetszociológiailag neki előbb egy nem zsidó, nemzeti kultúrába kell bejut­nia, ahol nem zsidó pályatársai eleve tanyáz­nak. A művészet univerzalitása olyan ENSZ, amelynek a zsidó művészet, így, önmagában, nemzeti­­hovatartozás nélkül, sohasem volt és talán nem is lesz a tagja. Ez olyan elsöprő erejű, minden zsidó mű­vészt összekötő művészetszociológiai közösség, amely fölösen indokolja, hogy miközben ne fogadjuk el zsidó festészet vagy szobrászat kü­lön létezését, nagyon is egy színben lássuk szociológiailag azt a száz és ezer zsidó festőt és szobrászt, akinek az univerzalitáshoz való elju­tása a mondott előzetes feltételt is tartalmazza. (Vince Kiadó-Magyar Zsidó Múzeum, 2003. 159 oldal, 4995 Ft) A Szombathelyi Képtár a valósághoz való hű­ség kritériuma alapján rendezett magyar fes­tészeti csoportkiállítást az eltelt ötven év munkáiból. ter­ert­ továbbra is a felismerhetőség határain belül, az érzéki megjelenéshez ragaszkodva áb­rázolta? A XX. század első évtizedeiben sokan úgy gondolták, hogy ez lehetetlen: esszenciá­kat, lelki, és nem külvilági valóságokat kell áb­rázolni e forradalom végrehajtása közben. A realizmus azonban - Magyarországon jelentős kultúrpolitikai támogatással - mostani száza­dunkat is megérte. Más kérdés, hogy „diadalá­nak” rövid időszakát, a Rákosi-korszakot és va­lamennyit a Kádár-korszakból is, ma nem csúcspontnak, hanem mélypontnak látjuk. De a realizmus túlélő képességének más okai is vannak. A végtelenül sokféle emberi és tárgyi valóságot minden festőnemzedéknek újra kell leltároznia. Emlékszünk Cézanne só­hajára: ha csak egy olyan almát tudna festeni, amely megrendíti egész Párizst... Ezt a bizo­nyos almát ráadásul tízévenként még újra meg is kell festeni... A magyarországi szocreál valósághűségével nem az volt a baj, hogy az ábrázolt, akár harco­ló, akár tanuló, akár kiránduló „tömegek” ne úgy néztek volna ki, ahogy a jó nevű festő megörökítette őket, hanem az, hogy nem vol­tak (annyira) boldogok, lelkesek, mint hinnünk adatott, hanem valójában csüggedtek, fárad­tak, éhesek voltak. Sinkovits Péternek a korról és utórezgéseiről készített esszéje joggal üdvözli vívmányként Szőnyi félrefordulását egy pocso­lyában tükröződő léckerítés felé (1954), mert itt végre olyan boldognak vagy boldogtalannak hihettük a kerítést is, meg a pocsolyát is, ami­lyennek csak akartuk. A művész csak akkor szabad, ha szemlélője is szabad lehet. A pop arton és hiperrealizmuson keresztül vezető realista kikászálódás a szocreálból nem a látványt, hanem annak lelkiségét hangszerel­te át radikálisan. A megörökítés sikerélménye Csernusnál, Laknernél és követőiknél elsősor­ban e lelkiség megragadása fölött támadt. (De hisz Rembrandt realizmusa is a kisejlő lelkisé­gen keresztül hatott.) Szeifert Judit esemény­­történeti vázlata, Hudra Klára fotórealizmus­­esszéje és Bordács Andreának a mai változa­tokról készült, terminológiailag kissé túlterhelt áttekintése számos fogódzót kínál a valósághű­ség mai festészeti változatainak megértéséhez, de egy néhány tévését is, hiszen a „medializá­­ció” terminus, hogy a diskurzust vagy a repre­zentációt ne is említsem, egyáltalán nem nyit új korszakot a magyar festészetben. Mi máson keresztül ismerte volna Kossuthot, Napóleont, Kleopátrát, Jézust bárki festő, ha nem médiu­mokon (tankönyveken, korábbi műalkotás­okon) keresztül? De mediatizálódik a valóság már a puszta érzéki rátekintésben is, mert ezer meg ezer előzetes ismeret, ítélet, klasszifikáció stb. raszterén keresztül észlelem. A valóság optikai szuggesztivitása változat­lan, szűrhetjük le a pompás katalógus 2002-ig terjedő képmellékleteiből. De az említett lelki­ség megragadására a valósághű festészeten kí­vül is van esély. Nem feltétlenül jobb, de fölö­sen vizsgálandó esély. (Új Művészet Kiadó, 2003. 111 oldal, ár nélkül) A most következő, Bak Imrét bemutató mo­nográfia kitűnő alkalmat kínál ennek a másik esélynek a vizsgálatára. A magyaron kívül még idegen nyelven is megjelent, akárcsak ki­adója korábbi, hasonlóan pompás Gedő Ilka­­monográfiája. EX LIBRIS HERNÁDI MIKLÓS Varga Leon Gábor munkája Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik Kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban Ez a tanulmányokkal kísért kiállítási katalógus több szempontból is reveláció. A Párizsi Isko­lába sorolt festőkön és szobrászokon a mai na­pig is lötyög a definíciós kabát, vagy éppen­séggel feszül. A Montparnasse vetélkedése a Montmartre-ral­­ talán ez indította el az isko­lába szerveződést, meg talán a maradványelv, hogy mindenki, aki nem Matisse, Picasso, Braque vagy Derain, verődjék külön, rivális csoportba. Az iskola legkülönösebb vonása azonban kelet-európai (zsidó) állományának túlsúlya, ami a húszas évektől el is indította az 2004. FEBRUÁR 20. Örökölt realizmus A valósághű festészet öt évtizede Végre lehetett-e hajtani a festészet forradalmát úgy is, hogy a festő a dolgokat (tájat, arcot, én­ A Balassi Könyvesbolt (Budapest, II. Margit u. 1.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Magyar művelődéstörténeti lexikon I. kötet (Balassi) 2. Szabó Magda: Az ajtó (Európa) 3. Karinthy Márton: Ördöggörcs (Ulpius-ház) 4. Domokos Mátyás: Régi Magyarország képes­lapokon (Osiris) 5. Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata (Balassi) 6. Márai Sándor: A négy évszak (Helikon) 7. Sárközi Mátyás: Levelek Zugligetből (Kortárs) 8. A zsidó kultúra lexikona (Balassi-Larousse) 9. Schiff András: A zenéről, zeneszerzőkről (Vince) 10. S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története (Balassi) Hajdú István: Bak Imre Hajdú István a művészhez fűződő, több évtize­des kapcsolata jogán bravúros szöveget alkotott Bak Imrérel. A szöveg természetesen egész raj pályatársát is elénk idéz. Bak pályája nem olyan egyenes vonalú, mint Hencze Tamásé, de azért kevesebb váltást tartalmaz, mint Nád­­ler Istváné vagy Maurer Dóráé. A ritka elmoz­dulások mindig mélyen tudatos, sok oldalról végiggondolt imperatívuszokból következnek, és a korábbi pályaív végleges elhagyásával jár­nak, miközben változatlan a technikai megva­lósítás tökéletessége. A hatvanas évek közepén pattan ki a burok­ból Kassákot követő, geometrikus, hard-edge szerkesztésmódja, s egy konceptes kitérő után, a hetvenes évek közepétől szemiotikai elemek­kel is telítődik. Ekkor tér át a simább, mégis térszerűbb akrilfestésre is. A legnagyobb váltás a nyolcvanas évek közepén következik be képe­in, amikor - nem bánom, nevezzük absztrakt újromantikának - felbillennek a szigorú egyen­súlyok, s eklektikusabb lesz (egyszersmind haj­lékonyabb, puhább) a formakultúrája, mígnem a kilencvenes évek végére „viszonylag kevés elemből szervezett, központba került motívum­­csoportok, nagy, erős színmezők” jelennek meg képein, amelyek „hol a tájba foglalt város, hol pedig a semmibe nyíló tér képzetét keltik”. Mi ez, ha nem átnyomulás a Konok Tamás által apollói és dionüszoszi féltekére osztott vi­lágművészet apollói térfelére? Bak Imrénél hitelesebben ezt nem lehet megfogalmazni: „nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy min­denféle centrum és háttér és értelmező elv hi­ányzik létezésünkből. Ez ellen én azzal akarok tiltakozni, hogy olyan képeket festek, ame­lyekről azt gondolom, hogy szemben állnak ezzel a szörnyűséges vízióval.” (Gondolat Kiadó, 2003. 247 oldal, 9990 Ft) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next