Élet és Irodalom, 2004. janár-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
2004-03-26 / 13. szám - Kenedi János: 8 és 1/2 (16. oldal)
1) Kunstár Csaba interjút készített velem (Szigorúan nyilvános iratok, Népszabadság, február 23.). Dr. Simon Gábor megbírálta (Mítosz és valóság, Népszabadság, március 16.). Saját vonzalmaim szerint, az ÉS-ben válaszolok rá. Hét kijelentését szeretném cáfolni, egy vitatható állítását pedig vitatni. 2) A cikket jegyző országgyűlési képviselő kijelenti: a valóságban nem, csupán egy afféle „összeesküvés-elméletben” léteznek olyan, a főigazgató-helyettesi kinevezést meghiúsító levelek, amelyeket az ÁSZTL főigazgatója és az iratok átadását felügyelő háromtagú bizottság írt a házelnök asszonynak. Szili Katalin 2004. január 30-án levelet írt Gyekiczki Andrásnak: „az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratbázisának létrehozását felügyelő bizottság tagjai levélben fordultak hozzám, amelyben jelezték, hogy szakmai okokból nem támogatják az Ön kinevezését. A Levéltár főigazgatója - a törvényben előírt véleményezési jogával élve - szintén arról tájékoztatta levélben a két [parlamenti K. J.] bizottságot és engem, hogy kinevezését nem támogatja.” A házelnök mégsem a szakmai indítékot hangsúlyozta a közrádió 16 Óra című magazinjában (február 14.): „Pontosan azért utasítottam azt el, hogy az általam meghallgatásra jelölt Gyekiczki András urat kinevezzem, mert mint a parlament elnöke, számomra a további működőképességet kérdőjelezte volna meg, hiszen úgy a főigazgató úr, mint a felügyelőbizottság tagjai is aggályaikat fejezték ki, éppen az ő eddigi politikai szerepvállalását illetően.” Gálszécsy András - a bizottság három tagjának egyike - eltérőleg nyilatkozott: „nem név szerint Gyekiczki András kinevezése ellen tiltakoztak”. (Hetek, február 20.) Vida István tag szerint viszont: „levelükben aggodalmukat fogalmazták meg Gyekiczki kinevezésével kapcsolatban.” (Népszava, február 25.) A levelek tehát léteznek és nem „összeesküvés-elméleti” szülemények. 3) Dr. Simon Gábor állító formában kérdezi: milyen alapja van „a titkosszolgálatoktól eredeztethető” zsarolási vádnak? „Miképp lehet törvénytelen lépésként, vétójogként beállítani azt, hogy a főigazgató él véleményezési jogával?” A tények alapján. Igaz, a törvényszöveg kétértelmű. Nincs meghatározva, ki, mikor és kinek a véleménye szerint dönt. A házelnök egyetlen jelöltje Gyekiczki András volt. A bizottságok őt hallgatták meg, őt fogadták el, majd Szili Katalin őt nem nevezte ki, hivatkozván a főigazgató és a „felügyelőbizottság” véleményére. Gyarmati hozzáfűzi: „az egyik parlamenti bizottságban az ellenzéki pártok egyértelmű vétót mondtak, a másik esetben pedig ki is vonultak a bizottsági ülésről”. (Népszabadság, március 23.) A házelnöknek nem a jelölés előtt kellett volna kikérnie a főigazgató véleményét, ha van pályázat? Vagy lehet, hogy a kinevezésről pusztán a főigazgató szava dönt? A „Gyekicz kitelenített”, a „nemkívánatos, törlendő” elvi alapjaira épülő második pályázati felhívás megjelenése után egy nappal, Gyarmati György már jó előre nyilatkozott: van jelöltje (Népszava, február 25.). Akkor hát mivégre a pályázat? Olybá tűnik, mintha Gyarmati kinevezéséről is Tóth András, a titkosszolgálatokat irányító államtitkár döntött volna, jóllehet akkor is eljárták a pályázati násztáncot (HVG, 2003. április 10.; ÉS, 2003/20.). A főigazgató házelnöknek írt levele arról szólt, ha Gyekiczki jön, ő megy. El kell döntenie a Mítosz és valóság szerzőjének, KENEDI JÁNOS: 8 és 1/2 mit is cáfolt szómágiával: a zsarolást vagy a vétójogot?! 4) Dr. Simon Gábor kérdés formában állítja: „milyen alapja van bárkinek arra, hogy (...) hatalmi túlterjeszkedéssel, sőt zsarolással vádoljon”? Az alaptörvény: az alkotmány szólás- és véleményszabadságról rendelkező 61. §-a. 5) Dr. Simon Gábor kijelenti: amolyan legenda „hatalmi túlterjeszkedést” emlegetni a „pártallan és független iratátadást felügyelő bizottság” vonatkozásában. Nos, az a prózai helyzet, hogy egy kormányrendelettel felülírták a törvényt, sőt, egy csapásra több törvényt is. A 2003. évi III. tv. 13. íjának (2) bekezdése valóban felhatalmazást ad a kormánynak, hogy a törvény végrehajtásához szükséges intézkedéseket megtegye, e célból rendeletet alkosson. Ez a jogosítvány azonban - a jogszabályok hierarchiája szerint - csak szigorúan a törvény rendelkezéseinek keretein belül gyakorolható. A jelen esetben azonban, a végrehajtás szabályozásának ürügyén, a kormány átrendezi, kiforgatja, visszájára fordítja a törvényszabta alkotmányos, garanciális elveket és hatásköröket. A Levéltár felállításról szóló, 2003. évi III. tv. 12. §-a szerint az NBH- ból a Levéltárba kerülő iratok átadását két szakmai civil szervezet képviselője (MTA és Magyar Történelmi Társulat) valamint a hatalom (kormány) egy delegátusa felügyeli. A Nemzetbiztonsági Hivatal honlapján (is) olvasható 43/2003. (III. 31.) számú kormányrendelet 4. §-ában a három tag helyett már egyetlen, összevont hatáskörű szerv, „a felügyelőbizottság” szerepel. Míg a törvényben az iratok átadását felügyelő bizottság dolga értelemszerűen az iktatókönyvek összevetése a létező aktákkal, a vitás ügyek továbbítása a Legfelsőbb Bíróság e feladat ellátására kijelölt bírájához stb., addig a kormányrendelet alig burkolt felhatalmazást ad a kancelláriaminiszternek, hogy megkerülje a bírói eljárást. Kiss Péter előtt 50 db titokgazdái döntésre váró iratcsomó hever - nyilatkozta Sipos Levente, a Magyar Történelmi Társulat delegátusa az MTI-nek, 2003. december 28-án. Épp a „szupertitkos” minősítés miatt - tette hozzá. Az említett kategória annyira titkos lehet, hogy még a „titoktörvény” titokköri jegyzékében sem található. ,A „felügyelőbizottságtól” a kancelláriaminiszterig azonban csak a titkosszolgálatokat irányító államtitkáron át vezet út. Ezt hiába keresnénk a törvény útvesztőiben. A végrehajtási rendelettel létrehozott „felügyelőbizottságot”, a rendeletet kibocsátó kormány évekre ellátta hivatallal, tagjait a köztisztviselői illetményalap tízszeresével járó tiszteletdíjjal (330 000 Ft/hó), plusz költségátalánnyal (25 000 Ft/hó), s még az állami üdültetési tervben is szerepelnek. 6) Dr. Simon Gábor kijelenti: költői túlzás holmi „nemzetbiztonsági lobbiról” szólani. A törvény nem hatalmazta fel a „felügyelőbizottságot” az illetékes parlamenti bizottságok szavazati többségével már rendelkező főigazgató-helyettes kinevezésével kapcsolatos véleményezési joggal. Ám a kormányrendelet szövegének ismeretében már érthető, hogy miért is beszéltem „hatalmi túlterjeszkedésről” a kifogásolt interjúban. Más az, ha a munkáltató - ez esetben a házelnök a kormányzat hatalmi súlyával rendelkező állami hivataltól hoz a kézbesítő „kebelbeli” levelet, mintha a postás három civil feladó méltatlankodó levelét dobná be a levélszekrénybe. Amúgy egyikük az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli minisztere, Gálszécsy András - a rendeletileg „kinevezett civil” -, válaszolja arra az újságírói kérdésre, hogy „ha volna titkosszolgálati lobbi hazánkban, miféle érdekek mozgatnák?”, azt, hogy, ,A józan ész.” Ami szerinte így működik: „A magyar gazdasági hírszerzés szerencsére szép eredményeket ért el a 70-es, 80-as években. Ennek eredményeképp az akkori Magyarország gépiparában, vegyiparában gyógyszeriparában olyan fejlesztések is történhettek, amelyekre egyébként a mindenféle tilalmak - például a COCOM-lista - miatt aligha kerülhetett volna sor. Ha mindezeket nyilvánosságra hoznák, ahogyan egyesek szeretnék, akkor bizony a nagy nemzetközi cégek egy része kaphatna az alkalmon és szabadalombitorlás vagy más hasonló jogcímeken milliárdos pereket akaszthatna a Magyar Köztársaság nyakába, mert a köztársaság »folyamatosan« létezik. És lehet, hogy ezzel egyesek jól járnának.” (Vasárnapi Hírlap, március 7.) Szép kis józan ésszel, csinos jogérzékkel indulunk az EU-ba. A törvényen túlterjeszkedő rendeleti kormányzással a III. Magyar Köztársaság egyre inkább sodródik vissza a Magyar Népköztársasághoz. Márpedig épp annak áldozatait lett volna hivatott információs kárpótlással és tudományos megismeréssel kielégíteni a 2003. évi III. tv. A törvényalkotói szándék az volt, hogy az iratok állami birtoklását váltsa fel a magánosítás, méghozzá a civil társadalomé. A fordítottja történik: az iratok újra államosítása. Ez akár „titokgazdasági válságot” is előidézhet. A folyamatot a törvényhozói és végrehajtó hatalmi ágak szorosabbra fonódása kíséri a házelnök asszony körül, ami az alkotmányos demokrácia intézményes gyengítéséhez, a társadalmi nyilvánosság kizárásához vezethet. Ha ezt a cikkíró országgyűlési képviselő másként értékeli, viselje érte „pártunk és kormányunk” felelősségét. Akár azzal is, hogy például az aláírása mellé odabiggyeszti pártja, az MSZP nevét. S nem általános „országgyűlési képviselő”-ként szignálja a cikkét, mint „Általános bácsi”, a zacis, a Krajcáros Igazság hírharsona zugújságíróinak megmentője, Heltai Jenő Kiskirályok című szatírájában. A mű ma, Kossuth-díj-szezonban, szocialista realista nagyregénynek minősülne, noha megjelenésekor (1913-ban), a „magyari közélet” balkánságának opusa volt. 7) Dr. Simon Gábor kijelenti: „Európa kevés országában jellemző a titkosszolgálatok tevékenységét szabályozó törvényekbe a fékek és a biztosítékok olyan mértékű beépítése, mint éppen Magyarországon.” Elég baj ez - mármint az 1990 előtti iratokra nézve. Február 16-án, a frankfurti repülőtéren letartóztatták Keresik Sándort, a svéd állampolgárságú magyar kémet. O, testvérével együtt, 1967 és 1986 között Conrad amerikai őrmester kémhálózatához tartozott, aki 1,2 millió dollárért eladta a NATO titkos nukleáris terveit - a magyar és csehszlovák ügynökhálózaton keresztül - a Varsói Szerződés tagállamainak, kiváltképpen a Szovjetuniónak. A Kercsik-botránytól hetek óta zeng a nyugati sajtó, a Népszabadság is tudósított róla. Épp az ilyen és ehhez hasonló ügyek eltussolásának szándéka miatt nem lehetett az Állambiztonsági Főcsoportfőnökség teljes iratállományát felszabadítani a történeti kutatás céljára. Itt a konkrét eset, el lehet dönteni, mire van inkább szüksége a III. Magyar Köztársaságnak, az EU-csatlakozásra készülő Magyarországnak? A titkolódzásra vagy az előbb-utóbb úgyis bekövetkező nemzetközi botrányra? Dr. Simon Gábor mellét a titkosszolgálatokban dobogó nemzeti szív dagasztja, mely a rendszerváltáskor sem szűnt meg dobogni. Hiába több a biztosíték, jobb a fék, segít-e ez elválasztani a múlt állambiztonsági szolgálatának iratait a jelen nemzetbiztonsági feladataitól? Nem. A szabályozók annyira szűkre fogták az iratmegismerés határait, amennyi már felveri a titok árát. 6-os kartonokból túlkínálat lesz a nemzetközi „kompromitka-piacon”. 8) Dr. Simon Gábor kijelenti: „Nincs miért perelni a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Jelenleg folyik a III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség teljes iratanyagának felülvizsgálata, és precízen betartják a törvényes határidőket.” Na éppen ezért állampolgári kötelesség perelni! Mert jelenleg folyik az egykori (még csak a hetvenes évekbeli!) iratok titkos minősítésének felülvizsgálata. Ez törvénysértés. A törvénysértéstől jogerősen is eltiltotta a Legfelsőbb Bíróság az NBH-t. Varga László történész, az NBH ellen indított precedens-perben, több évi pereskedés után, a 2001. május 30-án született, jogerős ítélet alapján jutott hozzá az 1944-ben Erdélyben működő csendőrhálózatok irataihoz, amelyeket 1996 után minősítettek titkossá. Én 1998-ban indítottam pert a Belügyminisztérium ellen, az 1960- as években keletkezett, az Állambiztonsági Szolgálat infrastruktúrájának adatait tartalmazó 8 db irat tudományos megismerése érdekében. Jóllehet, négy jogerős ítélettel rendelkezem, mégsem tanulmányozhattam az aktákat. Pedig a Legfelsőbb Bíróság már 1999. április 20-án jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság ítéletét, mivel a kutatni kívánt iratok 1980 előtt keletkeztek, „felülvizsgálatukra tehát az 1995. évi LXV törvény 28. § (2) bekezdése irányadó, vagyis felülvizsgálatukat 1996. június 30-a napjáig el kellett volna végezni. Ennek hiányában a minősítésük megszűnt. A törvényalkotó ezen szűkítő rendelkezés meghozatalát azért tarthatta indokoltnak, hogy az 1980 előtt keletkezett, korábban államtitokká minősített adatok felülvizsgálata mielőbb megtörténjen. Ennek a rendelkezésnek csak akkor van értelme, ha a megszabott határidőnek a minősítés felülvizsgálata nélküli letelte után a kérdéses adat többé nem nyilvánítható államtitokká. A jogszabályi rendelkezésnek nem volna célja és értelme, ha az 1980 előtt keletkezett, minősített adatokat tartalmazó iratokat bármikor - tartalmuk észlelésekor -felül lehetne vizsgálni és államtitokká minősíteni (...).” Mióta kézhez kaptam a Pesti Központi Kerületi Bíróság (2001. május 15-én kelt) végzését, miszerint - a BM önkéntes teljesítésének hiányában - nyilatkoztak, hogy vajon a jogerős ítéletben foglaltak végrehajtása érdekében a Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma ellen „pénzbírság kiszabását, illetőleg karhatalom igénybevételét” kívánom-e, nem csodálkozom különösebben az adófizetők pénzének gátlástalan herdálásán. Dr. Simon Gábor választott képviselő érdektelensége azonban meglep. A kormány a nemzetbiztonsági/belügyi apparátus mohóságának táplálására és a tudatlanság tartósítására szánt fundusokba teszi az adóforintokat. Számára ez a kifizetődő. Hiszen az új ismeretek kezelhetetlen gondolatokat ébresztenének, beszivárognának a tankönyvekbe, azok meg még újabb kérdéseket támasztanának, újabb és újabb feleleteket követelnének a közelmúlttól. A mentalitások változásától iránytű nélkül maradna a nómenklatúra észjárás, berogyna a szamárlétra. Ilyen közegben aztán az apparátus se tudna mit kezdeni készségeivel és eszközeivel. Felkopna az álla. ES VI A vagylagosság miatt vitatható dr. Simon Gábor állítása: „Kenedi szerint Gyekiczkit azért nem engedik kinevezni, mert az ÁSZTL vezetőjeként a jelenlegi törvénytelen állapot felszámolása érdekében pert indíthatna a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen.” Részben igaza van dr. Simon Gábornak. Ha két parlamenti bizottság többségi szavazata folytán mégis betöltené a főigazgató-helyettesi állást, az önmagában nem növelné Gyekiczki András perképességét. De csak a honi jogrendszer természete és nem az ő személyes alkalmassága miatt. A magyar jog ugyanis közelebb áll a némethez, s távolabb az angolszásztól. Csak egyéni sértettek fordulhatnak a bírósághoz. Félő azonban, hogy hasonló eredménnyel járnának, mint az NBH ellen „csupán” három évi bíróságra járkálás után pernyertes Varga László, vagy mint én, aki hat év alatt kaptam négy, az iratok kiadását elrendelő jogerős ítéletet, ellenben egyetlen, a perben „kutatásra ítélt” iratot sem. Nos, ha Magyarországon nem remélhető, hogy egy angolszász típusú közvádló generális pert indítson az államtitok folyamatos megsértési kísérletei ellen, a jurátus Gyekiczki Andrástól talán várható lett volna, hogy élve az ÁSZTL főigazgató-helyettesi kinevezésével - akár saját pártja útján is - törvénymódosítást kezdeményez, vagy perek sokaságát indítja a törvénysértő titokgazdák ellen. Én magam épp azért bízom Gyekiczki András alkalmasságában, amiért „untauglich” az állami apparátus számára. Az államnak arra ugyan megfelel, hogy a KEHI egyik elnökhelyetteseként, EU-pénzek milliárdjainak elköltését ellenőrizze, de arra nem tartatik alkalmasnak, hogy az 1990 előtti állambiztonsági iratok jogszerű kezelését felügyelje. Gyekiczki András emberjogi elkötelezettségét Kuncze Gábor belügyminiszter kabinetfőnökeként is bizonyította. Nem csak azzal, hogy 1995-ben megindította az Iratfeltáró Bizottság munkáját, ami nélkül a közvélemény és a tudomány jóformán semmit se tudna az egykori Állambiztonsági Főcsoportfőnökség működéséről. Mi több, a belügyi apparátus legnagyobb megrökönyödésére indítványozta, hogy a BM pincéiből szolgáltassák vissza a koncepciós perek áldozatainak személyes tárgyait családtagjaiknak. Ezeket hozatta ki a BM-ből, nem pedig Szalay Gábor 6-os kartonját. A civil társadalom számára Gyekiczki András: „tauglich”. „A szabad akarat mint az illúzió mellékterméke még mindig eléggé szabad akaratnak tűnhet arra, hogy irányítsa az emberi haladást és boldogságot kínáljon. Hagyjuk ennyiben?” Edward C. Wilson Minden egybecseng a Typotex Kiadóban 4200 Ft. (Bp. 1024, Retek u. 33-35. Tel.: 316-3759) 15% kedvezménnyel ÉLET ÉS|·■ IRODALOM■ 16 III. (Debrecenli Diafonózett fesztivál ) φ0 Résztvevők: 2004. március 31.- 19 óra f . KÁNYADI SÁNDOR BUDA FERENC TÉREY JÁNOS 2004. április 1. - 19 óra JUHÁSZ FERENC TAKÁCS ZSUZSA SOMLYÓ GYÖRGY Helyszín: Vojtina Bábszínház Debrecen, Kálvin tér 13. Jegyár: 400 Ft Diák, nyugdíjas: 300 Ft Közönségszolgálati Iroda, információ, elővételi jegypénztárak: Apolló mozi — Miklós u. 1. Tel.: 52/417-847 Tourinform — Piac u. 20. · Tel.: 52/412-250 Vojtina Bábszínház — Kálvin tér 13. · Tel.: 52/418-160 Főnix Csarnok — Kassai út 28. · Tel.: 52/518-497 Jegyek válthatók az előadás előtt 1 órával, a rendezvény helyszínén is. FŐNIX RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KHT. 2004. MÁRCIUS 26.