Élet és Irodalom, 2004. janár-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

2004-03-26 / 13. szám - Kenedi János: 8 és 1/2 (16. oldal)

1) Kunstár Csaba interjút készített velem (Szigorúan nyilvános iratok, Népszabadság, február 23.). Dr. Si­mon Gábor megbírálta (Mítosz és va­lóság, Népszabadság, március 16.). Sa­ját vonzalmaim szerint, az ÉS-ben válaszolok rá. Hét kijelentését sze­retném cáfolni, egy vitatható állítá­sát pedig vitatni. 2) A cikket jegyző országgyűlési kép­viselő kijelenti: a valóságban nem, csupán egy afféle „összeesküvés-el­méletben” léteznek olyan, a főigazga­tó-helyettesi kinevezést meghiúsító levelek, amelyeket az ÁSZTL főigaz­gatója és az iratok átadását felügyelő háromtagú bizottság írt a házelnök asszonynak. Szili Katalin 2004. január 30-án levelet írt Gyekiczki Andrásnak: „az Állambiztonsági Szolgálatok Törté­neti Levéltára iratbázisának létreho­zását felügyelő bizottság tagjai levél­ben fordultak hozzám, amelyben je­lezték, hogy szakmai okokból nem támogatják az Ön kinevezését. A Le­véltár főigazgatója - a törvényben előírt véleményezési jogával élve - szintén arról tájékoztatta levélben a két [parlamenti­­ K. J.] bizottságot és engem, hogy kinevezését nem tá­mogatja.” A házelnök mégsem a szakmai indítékot hangsúlyozta a közrádió 16 Óra című magazinjában (február 14.): „Pontosan azért utasí­tottam azt el, hogy az általam meg­hallgatásra jelölt Gyekiczki András urat kinevezzem, mert mint a parla­ment elnöke, számomra a további működőképességet kérdőjelezte vol­na meg, hiszen úgy a főigazgató úr, mint a felügyelőbizottság tagjai is ag­gályaikat fejezték ki, éppen az ő ed­digi politikai szerepvállalását illető­en.” Gálszécsy András - a bizottság három tagjának egyike - eltérőleg nyilatkozott: „nem név szerint Gye­kiczki András kinevezése ellen tilta­koztak”. (Hetek, február 20.) Vida István tag szerint viszont: „levelük­ben aggodalmukat fogalmazták meg Gyekiczki kinevezésével kapcsolat­ban.” (Népszava, február 25.) A leve­lek tehát léteznek és nem „összees­küvés-elméleti” szülemények. 3) Dr. Simon Gábor állító formában kérdezi: milyen alapja van „a titkos­­szolgálatoktól eredeztethető” zsaro­lási vádnak? „Miképp lehet törvény­telen lépésként, vétójogként beállí­tani azt, hogy a főigazgató él véle­ményezési jogával?” A tények alapján. Igaz, a törvény­­szöveg kétértelmű. Nincs meghatá­rozva, ki, mikor és kinek a vélemé­nye szerint dönt. A házelnök egyet­len jelöltje Gyekiczki András volt. A bizottságok őt hallgatták meg, őt fo­gadták el, majd Szili Katalin őt nem nevezte ki, hivatkozván a főigazgató és a „felügyelőbizottság” véleményé­re. Gyarmati hozzáfűzi: „az egyik parlamenti bizottságban az ellenzéki pártok egyértelmű vétót mondtak, a másik esetben pedig ki is vonultak a bizottsági ülésről”. (Népszabadság, március 23.) A házelnöknek nem a jelölés előtt kellett volna kikérnie a főigazgató véleményét, ha van pá­lyázat? Vagy lehet, hogy a kinevezés­ről pusztán a főigazgató szava dönt? A „Gyekicz kitelenített”, a „nemkívá­natos, törlendő” elvi alapjaira épülő második pályázati felhívás megjele­nése után egy nappal, Gyarmati György már jó előre nyilatkozott: van jelöltje (Népszava, február 25.). Akkor hát mivégre a pályázat? Oly­bá tűnik, mintha Gyarmati kinevezé­séről is Tóth András, a titkosszolgá­latokat irányító államtitkár döntött volna, jóllehet akkor is eljárták a pá­lyázati násztáncot (HVG, 2003. ápri­lis 10.; ÉS, 2003/20.). A főigazgató házelnöknek írt levele arról szólt, ha Gyekiczki jön, ő megy. El kell dönte­nie a Mítosz és valóság szerzőjének, KENEDI JÁNOS: 8 és 1/2 mit is cáfolt szómágiával: a zsarolást vagy a vétójogot?! 4) Dr. Simon Gábor kérdés formá­ban állítja: „milyen alapja van bár­kinek arra, hogy (...) hatalmi túl­terjeszkedéssel, sőt zsarolással vá­doljon”? Az alaptörvény: az alkotmány szó­lás- és véleményszabadságról rendel­kező 61. §-a. 5) Dr. Simon Gábor kijelenti: amo­lyan legenda „hatalmi túlterjeszke­dést” emlegetni a „pártallan és füg­getlen iratátadást felügyelő bizott­ság” vonatkozásában. Nos, az a prózai helyzet, hogy egy kormányrendelettel felülírták a tör­vényt, sőt, egy csapásra több tör­vényt is. A 2003. évi III. tv. 13. íj­ának (2) bekezdése valóban felhatal­mazást ad a kormánynak, hogy a törvény végrehajtásához szükséges intézkedéseket megtegye, e célból rendeletet alkosson. Ez a jogosítvány azonban - a jogszabályok hierarchiá­ja szerint - csak szigorúan a törvény rendelkezéseinek keretein belül gya­korolható. A jelen esetben azonban, a végrehajtás szabályozásának ürü­gyén, a kormány átrendezi, kiforgat­ja, visszájára fordítja a törvényszabta alkotmányos, garanciális elveket és hatásköröket. A Levéltár felállításról szóló, 2003. évi III. tv. 12. §-a szerint az NBH- ból a Levéltárba kerülő iratok átadá­sát két szakmai­ civil szervezet képvi­selője (MTA és Magyar Történelmi Társulat) valamint a hatalom (kor­mány) egy delegátusa felügyeli. A Nemzetbiztonsági Hivatal honlapján (is) olvasható 43/2003. (III. 31.) szá­mú kormányrendelet 4. §-ában a há­rom tag helyett már egyetlen, össze­vont hatáskörű szerv, „a felügyelőbi­zottság” szerepel. Míg a törvényben az iratok átadását felügyelő bizottság dolga értelemszerűen az iktatóköny­vek összevetése a létező aktákkal, a vitás ügyek továbbítása a Legfelsőbb Bíróság e feladat ellátására kijelölt bírájához stb., addig a kormányren­delet alig burkolt felhatalmazást ad a kancelláriaminiszternek, hogy meg­kerülje a bírói eljárást. Kiss Péter előtt 50 db titokgazdái döntésre váró iratcsomó hever - nyilatkozta Sipos Levente, a Magyar Történelmi Tár­sulat delegátusa az MTI-nek, 2003. december 28-án. Épp a „szupertit­kos” minősítés miatt - tette hozzá. Az említett kategória annyira titkos lehet, hogy még a „titoktörvény” ti­tokköri jegyzékében sem található. ,A „felügyelőbizottságtól” a kancellá­riaminiszterig azonban csak a titkos­­szolgálatokat irányító államtitkáron át vezet út. Ezt hiába keresnénk a törvény útvesztőiben. A végrehajtási rendelettel létreho­zott „felügyelőbizottságot”, a rende­letet kibocsátó kormány évekre ellát­ta hivatallal, tagjait a köztisztviselői illetményalap tízszeresével járó tisz­teletdíjjal (330 000 Ft/hó), plusz költségátalánnyal (25 000 Ft/hó), s még az állami üdültetési tervben is szerepelnek. 6) Dr. Simon Gábor kijelenti: költői túlzás holmi „nemzetbiztonsági lob­biról” szólani. A törvény nem hatalmazta fel a „felügyelőbizottságot” az illetékes parlamenti bizottságok szavazati többségével már rendelkező főigaz­gató-helyettes kinevezésével kapcso­latos véleményezési joggal. Ám a kormányrendelet szövegének isme­retében már érthető, hogy miért is beszéltem „hatalmi túlterjeszkedés­ről” a kifogásolt interjúban. Más az, ha a munkáltató - ez esetben a ház­elnök­­ a kormányzat hatalmi súlyá­val rendelkező állami hivataltól hoz a kézbesítő „kebelbeli” levelet, mint­ha a postás három civil feladó mél­tatlankodó levelét dobná be a levél­­szekrénybe. Amúgy egyikük az An­­tall-kormány titkosszolgálatokat fel­ügyelő tárcanélküli minisztere, Gál­szécsy András - a rendeletileg „kine­vezett civil” -, válaszolja arra az új­ságírói kérdésre, hogy „ha volna tit­kosszolgálati lobbi hazánkban, mifé­le érdekek mozgatnák?”, azt, hogy, ,A józan ész.” Ami szerinte így mű­ködik: „A magyar gazdasági hírszer­zés szerencsére szép eredményeket ért el a 70-es, 80-as években. Ennek eredményeképp az akkori Magyar­­ország gépiparában, vegyiparában gyógyszeriparában olyan fejlesztések is történhettek, amelyekre egyéb­ként a mindenféle tilalmak - például a COCOM-lista - miatt aligha kerül­hetett volna sor. Ha mindezeket nyilvánosságra hoznák, ahogyan egyesek szeretnék, akkor bizony a nagy nemzetközi cégek egy része kaphatna az alkalmon és szabada­lombitorlás vagy más hasonló jogcí­meken milliárdos pereket akaszthat­na a Magyar Köztársaság nyakába, mert a köztársaság »folyamatosan« létezik. És lehet, hogy ezzel egyesek jól járnának.” (Vasárnapi Hírlap, március 7.) Szép kis józan ésszel, csi­nos jogérzékkel indulunk az EU-ba. A törvényen túlterjeszkedő rende­leti kormányzással a III. Magyar Köztársaság egyre inkább sodródik vissza a Magyar Népköztársasághoz. Márpedig épp annak áldozatait lett volna hivatott információs kárpótlás­sal és tudományos megismeréssel ki­elégíteni a 2003. évi III. tv. A tör­vényalkotói szándék az volt, hogy az iratok állami birtoklását váltsa fel a magánosítás, méghozzá a civil társa­dalomé. A fordítottja történik: az iratok újra államosítása. Ez akár „ti­tok­gazdasági válságot” is előidézhet. A folyamatot a törvényhozói és vég­rehajtó hatalmi ágak szorosabbra fo­­nódása kíséri a házelnök asszony kö­rül, ami az alkotmányos demokrácia intézményes gyengítéséhez, a társa­dalmi nyilvánosság kizárásához ve­zethet. Ha ezt a cikkíró országgyűlé­si képviselő másként értékeli, viselje érte „pártunk és kormányunk” fele­lősségét. Akár azzal is, hogy például az aláírása mellé odabiggyeszti párt­ja, az MSZP nevét. S nem általános „országgyűlési képviselő”-ként szig­nálja a cikkét, mint „Általános bácsi”, a zacis, a Krajcáros Igazság hírhar­­sona zugújságíróinak megmentője, Heltai Jenő Kiskirályok című szatírá­jában. A mű ma, Kossuth-díj-szezon­­ban, szocialista realista nagyregény­nek minősülne, noha megjelenése­kor (1913-ban), a „magyari közélet” balkánságának opusa volt. 7) Dr. Simon Gábor kijelenti: „Európa kevés országában jellemző a titkosszolgálatok tevékenységét szabályozó törvényekbe a fékek és a biztosítékok olyan mértékű beépíté­se, mint éppen Magyarországon.” Elég baj ez - mármint az 1990 előtti iratokra nézve. Február 16-án, a frankfurti repülőtéren letartóztat­ták Keresik Sándort, a svéd állam­polgárságú magyar kémet. O, test­vérével együtt, 1967 és 1986 között Conrad amerikai őrmester kémhá­lózatához tartozott, aki 1,2 millió dollárért eladta a NATO titkos nuk­leáris terveit - a magyar és csehszlo­vák ügynökhálózaton keresztül - a Varsói Szerződés tagállamainak, kiváltképpen a Szovjetuniónak. A Kercsik-botránytól hetek óta zeng a nyugati sajtó, a Népszabadság is tu­dósított róla. Épp az ilyen és ehhez hasonló ügyek eltussolásának szán­déka miatt nem lehetett az Állam­biztonsági Főcsoportfőnökség teljes iratállományát felszabadítani a tör­téneti kutatás céljára. Itt a konkrét eset, el lehet dönteni, mire van in­kább szüksége a III. Magyar Köz­társaságnak, az EU-csatlakozásra készülő Magyarországnak? A titko­lódzásra vagy az előbb-utóbb úgyis bekövetkező nemzetközi botrányra? Dr. Simon Gábor mellét a titkosszol­gálatokban dobogó nemzeti szív da­gasztja, mely a rendszerváltáskor sem szűnt meg dobogni. Hiába több a biztosíték, jobb a fék, segít-e ez el­választani a múlt állambiztonsági szolgálatának iratait a jelen nemzet­­biztonsági feladataitól? Nem. A sza­bályozók annyira szűkre fogták az iratmegismerés határait, amennyi már felveri a titok árát. 6-os karto­nokból túlkínálat lesz a nemzetközi „kompromitka-piacon”. 8) Dr. Simon Gábor kijelenti: „Nincs miért perelni a Nemzetbiz­­tonsá­gi Hivatalt. Jelenleg folyik a III. Állambiztonsági Főcsoportfő­nökség teljes iratanyagának felül­vizsgálata, és precízen betartják a törvényes határidőket.” Na éppen ezért állampolgári köte­lesség perelni! Mert jelenleg folyik az egykori (még csak a hetvenes évek­beli!) iratok titkos minősítésének fe­lülvizsgálata. Ez törvénysértés. A tör­vénysértéstől jogerősen is eltiltotta a Legfelsőbb Bíróság az NBH-t. Varga László történész, az NBH ellen indí­tott precedens-perben, több évi pe­reskedés után, a 2001. május 30-án született, jogerős ítélet alapján jutott hozzá az 1944-ben Erdélyben műkö­dő csendőrhálózatok irataihoz, ame­lyeket 1996 után minősítettek titkos­sá. Én 1998-ban indítottam pert a Belügyminisztérium ellen, az 1960- as években keletkezett, az Állambiz­tonsági Szolgálat infrastruktúrájának adatait tartalmazó 8 db irat tudomá­nyos megismerése érdekében. Jólle­het, négy jogerős ítélettel rendelke­zem, mégsem tanulmányozhattam az aktákat. Pedig a Legfelsőbb Bíróság már 1999. április 20-án jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság ítéletét, mivel a kutatni kívánt iratok 1980 előtt keletkeztek, „felülvizsgálatukra te­hát az 1995. évi LXV törvény 28. § (2) bekezdése irányadó, vagyis felülvizsgála­tukat 1996. június 30-a napjáig el kellett volna végezni. Ennek hiányában a minő­sítésük megszűnt. A törvényalkotó ezen szűkítő rendelkezés meghozatalát azért tarthatta indokoltnak, hogy az 1980 előtt keletkezett, korábban államtitokká minősí­tett adatok felülvizsgálata mielőbb meg­történjen. Ennek a rendelkezésnek csak akkor van értelme, ha a megszabott határ­időnek a minősítés felülvizsgálata nélküli letelte után a kérdéses adat többé nem nyilvánítható államtitokká. A jogszabályi rendelkezésnek nem volna célja és értelme, ha az 1980 előtt keletkezett, minősített adatokat tartalmazó iratokat bármikor - tartalmuk észlelésekor -felül lehetne vizs­gálni és államtitokká minősíteni (...).” Mióta kézhez kaptam a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróság (2001. május 15-én kelt) végzését, miszerint - a BM önkéntes teljesítésének hiányá­ban - nyilatkoztak, hogy vajon a jogerős ítéletben foglaltak végrehaj­tása érdekében a Magyar Köztársa­ság Belügyminisztériuma ellen „pénzbírság kiszabását, illetőleg kar­hatalom igénybevételét” kívánom-e, nem csodálkozom különösebben az adófizetők pénzének gátlástalan her­dálásán. Dr. Simon Gábor választott képviselő érdektelensége azonban meglep. A kormány a nemzetbizton­­sági/belügyi apparátus mohóságá­nak táplálására és a tudatlanság tar­tósítására szánt fundusokba teszi az adóforintokat. Számára ez a kifizető­dő. Hiszen az új ismeretek kezelhe­tetlen gondolatokat ébresztenének, beszivárognának a tankönyvekbe, azok meg még újabb kérdéseket tá­masztanának, újabb és újabb felele­teket követelnének a közelmúlttól. A mentalitások változásától iránytű nélkül maradna a nómenklatúra észjárás, berogyna a szamárlétra. Ilyen közegben aztán az apparátus se tudna mit kezdeni készségeivel és eszközeivel. Felkopna az álla. ES VI­ A vagylagosság miatt vitatható dr. Simon Gábor állítása: „Kenedi szerint Gyekiczkit azért nem engedik kinevezni, mert az ÁSZTL vezetője­ként a jelenlegi törvénytelen állapot felszámolása érdekében pert indíthat­na a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen.” Részben igaza van dr. Simon Gábor­nak. Ha két parlamenti bizottság többségi szavazata folytán mégis be­­töltené a főigazgató-helyettesi állást, az önmagában nem növelné Gyekicz­ki András perképességét. De csak a honi jogrendszer természete és nem az ő személyes alkalmassága miatt. A magyar jog ugyanis közelebb áll a né­methez, s távolabb az angolszásztól. Csak egyéni sértettek fordulhatnak a bírósághoz. Félő azonban, hogy ha­sonló eredménnyel járnának, mint az NBH ellen „csupán” három évi bíró­ságra járkálás után pernyertes Varga László, vagy mint én, aki hat év alatt kaptam négy, az iratok kiadását el­rendelő jogerős ítéletet, ellenben egyetlen, a perben „kutatásra ítélt” iratot sem. Nos, ha Magyarországon nem re­mélhető, hogy egy angolszász típusú közvádló generális pert indítson az államtitok folyamatos megsértési kí­sérletei ellen, a jurátus Gyekiczki Andrástól talán várható lett volna, hogy élve az ÁSZTL főigazgató-he­lyettesi kinevezésével - akár saját pártja útján is - törvénymódosítást kezdeményez, vagy perek sokaságát indítja a törvénysértő titokgazdák el­len. Én magam épp azért bízom Gye­kiczki András alkalmasságában, ami­ért „untauglich” az állami apparátus számára. Az államnak arra ugyan megfelel, hogy a KEHI egyik elnök­­helyetteseként, EU-pénzek milliárd­­jainak elköltését ellenőrizze, de arra nem tartatik alkalmasnak, hogy az 1990 előtti állambiztonsági iratok jog­szerű kezelését felügyelje. Gyekiczki András emberjogi elkötelezettségét Kuncze Gábor belügyminiszter kabi­netfőnökeként is bizonyította. Nem csak azzal, hogy 1995-ben megindí­totta az Iratfeltáró Bizottság munká­ját, ami nélkül a közvélemény és a tu­domány jóformán semmit se tudna az egykori Állambiztonsági Főcso­portfőnökség működéséről. Mi több, a belügyi apparátus legnagyobb meg­rökönyödésére indítványozta, hogy a BM pincéiből szolgáltassák vissza a koncepciós perek áldozatainak szemé­lyes tárgyait családtagjaiknak. Ezeket hozatta ki a BM-ből, nem pedig Szalay Gábor 6-os kartonját. A civil társadalom számára Gyekiczki And­rás: „tauglich”. „A szabad akarat mint az illúzió mellékter­méke még mindig eléggé szabad akaratnak tűnhet arra, hogy irányítsa az emberi haladást és boldogságot kínáljon. Hagyjuk ennyiben?” Edward C. Wilson Minden egybecseng a Typotex Kiadóban 4200 Ft. (Bp. 1024, Retek u. 33-35. Tel.: 316-3759) 15% kedvezménnyel ÉLET ÉS|·■ IRODALOM■ 16 I­II. (Debrecenli Diafonózett f­esztivál ) φ0 Résztvevők: 2004. március 31.- 19 óra f . KÁNYADI SÁNDOR BUDA FERENC TÉREY JÁNOS 2004. április 1. - 19 óra JUHÁSZ FERENC TAKÁCS ZSUZSA SOMLYÓ GYÖRGY Helyszín: Vojtina Bábszínház Debrecen, Kálvin tér 13. Jegyár: 400 Ft Diák, nyugdíjas: 300 Ft Közönségszolgálati Iroda, információ, elővételi jegypénztárak: Apolló mozi — Miklós u. 1. Tel.: 52/417-847 Tourinform — Piac u. 20. · Tel.: 52/412-250 Vojtina Bábszínház — Kálvin tér 13. · Tel.: 52/418-160 Főnix Csarnok — Kassai út 28. · Tel.: 52/518-497 Jegyek válthatók az előadás előtt 1 órával, a rendezvény helyszínén is. FŐNIX RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KHT. 2004. MÁRCIUS 26.

Next