Élet és Irodalom, 2004. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

2004-10-08 / 41. szám - Czigány Zoltán: Nádor • széppróza | novella (18. oldal) - Albert Markert: munkája • kép (18. oldal)

Nádor egy ló. Pej, barna, a sörénye fekete. A Hidász utcai lovardában lakik, a nagy, L alakú istállóban. Ha az első bejáraton lépünk be, balra, az ötödik boxban áll. Akár most is oda lehet menni, bele lehet néz­ni két sötétbarna, szelíd szemébe, de nem ajánlatos. Zebegényi szeretett útnak indulni, szeretett hazamen­ni, még úton lenni is szeretett (talán csak az volt kissé ké­nyelmetlen számára, ha autóval utazott, és nem ő veze­tett), de legtöbbször két álló nap után már sem otthon, sem idegenben nem érezte jól magát, és olyankor egyre gyakrabban gondolt arra, hogy hamarosan indulnia kell. Talán tudta, hogy úton lenni, a szabadság egyik lehetsé­ges képzete, talán nem, nem kereste a magyarázatot, utazni úgyis vagy kellett, vagy lehetett. Egy alkalommal egy nem is olyan távoli városba érke­zett, ahol mégis oly sok volt az idegen. Színes volt a bő­rük, a ruhájuk, különös ékszerek csörögtek rajtuk, so­sem látott hangszereiket ütötték vagy fújták, szokatlan pillantásokat és mosolyokat szórtak szét, s közben zú­gott sokféle beszédük, mintha a világ összes tengere ke­veredett volna össze a világ összes folyójával, de tavával és patakjával is, mintha egyszerre futottak volna ki Ze­begényi lába elé, és mintha készültek volna el is nyelni őt. Egy hófehér ruhás, faarcú férfi cigarettát kért tőle a Dzsámi alatt, tőle még megtudta, hogy algériai, de ké­sőbb a fekete bőrű lányt, aki megszólította, már elvitte a sodrás. A svédeket fölismerte, a bolgárokat és persze a koreaiakat is, másokat nem, mert a beszédüket nem­hogy nem értette, alig is hallotta a szakadatlanul síró és lüktető sípok és dobok mellett. A sokadalom a négytornyú templom alatt volt a leg­sűrűbb, a két palotával határolt, lejtős téren. Ráadásul itt csaknem veszélyes mozgolódás támadt, amikor a püspöki palota erkélyén megjelent egy kerek, vörös ar­cú ember, és piros almákat kezdett hajigálni a tömegbe. A színes ruhások, színes bőrűek előbb azt hitték, barát­ságból szór nekik szép piros almákat föntről a férfi, de aztán a dobások erejéből, elszántságából, tulajdonkép­pen a dühéből, valamint az erkélyen imbolygó alak ar­cának színéből, mely vörösebb volt bármelyik almánál, hamar világossá vált, hogy támadásról van szó, alma­bombázásról. Ekkor néhány langaléta északi igyekezett elmenekülni (az túlzás, hogy futottak), az arabok pedig, megszokott sebességüket sokszorosan túllépve, villám­gyorsan hajlongva szedték össze a félig összeroncsolt gyümölcsöket, és azonnal viszont tüzet zúdítottak fölfe­lé, amely ahhoz képest, hogy lényegesen előnytelenebb helyzetből kellett dobálniuk, nem volt szégyellnivalón eredménytelen. Csak a feketék álltak mereven, némán, és véreres szemükkel sötéten nézték a röpködő almá­kat. Zebegényit is tarkón találta egy püspöki alma, sajgó nyakkal lehajolt érte, megforgatta ujjai között, aztán be­leharapott. Édes volt, harsogott volna a harapás, ha bármit is lehetett volna hallani a zajtól, a zenétől és az üvöltözéstől. Mikor lenyelte az első falatot, fölnézett a palota erkélyére, ahol éppen megjelent egy idegen, szí­nes öltözetű, magas férfi, és barátságosan, erősen, úgy ölelte át a piros arcát, hogy az legfeljebb az ölelés vi­szonzásáig tudta fölemelni a karját, tovább már nem. Zebegényinek azonnal ismerős volt a férfi, de mire biz­tosan fölismerte, hogy Janus Pannonius az, már mind­ketten vissza is léptek az erkélyről a függönyös szobába, csak a gyérülő arab almazápor csattogott még kis ideig az épületen. Egy-egy édes alma, minthogy már odalent is félig megpuhult, úgy kenődött a barna falra, hogy néhány pillanatig megállt ott, akár egy valódi ágyúgo­lyó egy valódi várfalban, s csak azután hullott le lucsko­­san, megnyomorodva, pálinkának vagy almabornak va­lóan a püspöki palota kapuja elé. Mikor megint a kiabálás fölé emelkedett a hangszerek visítása, Zebegényi lassan kioldalozott a tömeg sűrűjé­ből, elballagott a déli, forró napfénytől hevülő, öreg ház­falak között, aztán, túl a Dzsámin, kivett egy kicsi szobát egy fogadóban. A délutáni nap az ablakában lógott, oda­bent is elviselhetetlen volt a meleg, ráadásul az udvarra néző szoba alatt lehetett a­­konyha, ahonnan a zsírban és olajban fortyogó húsok, a sűrű párát okádó főzelékek szaga is mind őhozzá tért be elsőként. Nem tudott pi­henni. A fénytől és a forróságtól szédelegve indult el új­ra az utcákon, és erőltetett türelemmel kerülgette az embereket. A sarkokról jósdák reklámtáblái kacsintottak rá, s bár alattuk hűvös kapualjak hívogatták, mégsem lé­pett be egyiken sem, mert amit még nem tudott, azt nem akarta előre megismerni, amit meg tudott, azt nem akarta hallani. Végül, amikor meglátta, hogy a téren po­ CZIGÁNY ZOLTÁN: Nádor fizikusok készülnek beszédet mondani, leült egy távolab­bi sörözőben, aztán egy másikban, harmadikban, soka­dikban, s mert az édes almával jóllakott, a zsír szagától pedig még mindig émelygett, csak ivott és ivott, fekete, sárga és barna söröket, árpából, komlóból vagy búzából készült italokat. Estére megunta a sörözők vécéjében töl­tött hosszú perceket, és eszébe jutott az is, hogy nem szereti a sört, ezért úgy döntött, abbahagyja a sörözést, és ezen az estén most már csak bort fog inni. Két vagy három poháron lehetett túl, amikor egy sö­tét utcasarkon, ahol becsukott szemmel akart befordul­ni, hogy ne lássa a jósdát, beleütközött Nádorba. Egy­szerre egy ló nyakat érzett az arca alatt. Kinyitotta a sze­mét, és látta, igazán egy lóval áll szemben, aki az imént egy pillanatra fölkaphatta a fejét meglepetésében, de már szelíden néz rá sötétbarna tekintetével. Zebegényi is a ló szemébe nézett, és látta benne a tavalyi havat és a tavalyelőtti tengert, látta az útjain látott szemeket, látta benne nagymamáját, a paprikás rétest, Kardos atyát, egy régi, kettős telefonfülkét és egy beton pingpongasz­talt, aztán látta a fákat és a vizeket, amelyek mind kidől­tek és elfolytak gyerekkora óta. - Meneküljünk! - mondta Zebegényi. - Fussunk - helyesbített Nádor, hiszen a lovak mint zsákmányállatok a futást nem csupán menekülésre hasz­nálták, a vágtában vélték megtalálni szabadságukat is. Nem mozdultak a sötét sarokról. Zebegényi átölelte a ló nyakát. - Látod, milyen hülye vagyok? - suttogta a fülébe. - Volt egy édes almám, amit neked adhattam volna, de délben megettem. Nádor úgy nézett Zebegényire, mintha mégis meg­kapta volna, és éppen most nyelte volna le az almát. Jó ideig álldogáltak még a sarkon, aztán csak elindul­tak, hogy igyanak még valahol egy pohár bort. Egy sza­kadt, füstös, boltíves kocsmába fordultak be, ahol zene­gép szólt, és asztali foci is volt. Amíg Zebegényi sorban állt a pultnál, és azon tűnődött, vödörrel kérje-e a szeszt, Nádor húsz-harminc éves zenéket indított el a gépen. Zebegényi ránézett, és komolyan fölmerült ben­ne a gondolat, hogy maga az idő jött érte, de nem viszi vissza a gyermekkorába, mert már itt van. Persze nem így volt: gyermekkorában szinte sohasem csocsózott, most viszont hatalmas meccseket vívtak Nádorral. Jól játszott a ló, s különösen jól játszottak egymással, ki­egyenlített küzdelem volt, s körülbelül ugyanannyiszor győzött Zebegényi, mint Nádor, éppen csak az ötvene­sek fogytak el egy idő után. Jóval elmúlt már éjfél, mikor kiléptek a kocsmából az esőbe. Üresek, sötétek, fénylők voltak az utak és a ház­falak. Egy kerítés vasrácsát zsúfolásig teleaggatták a sze­relmesek lakatjaikkal, egyikről másikra csorogtak a cseppek. Zebegényi időnként a ló nyakára hajtotta fejét, úgy mentek tovább. Nem siettek, hagyták, hogy mossa őket az eső, de azért betértek még menedékül egy kocs­mába, amit nyitva találtak. - Tudom, mi van a szemedben - mondta hosszú hall­gatás után Zebegényi. - Én is tudom, éppen te - bólintott Nádor. - Marhaság! - nevetett Zebegényi, aztán hirtelen csöndes lett megint. - A megérkezés van benne. Ivott a borából. Nádor nem válaszolt, csak nézett. - Vigyél el! - kérte Zebegényi. - Egy rendes lóval messzire eljut az ember! Nádor megrázta a sörényét. Zebegényi letörölte az asztalról a vizet, aztán újból a lóra nézett. - Akkor vigyél haza. Szeretlek, nem? - Nem - mondta Nádor, és talán illendőségből most nem rázta a sörényét. Azon a sarkon váltak el, ahol találkoztak. Zebegényi hajnalban összecsomagolt, kiment a vasútállomásra, megvette a jegyét, aztán leült a restiben. Nézte az állo­más elnyűtt arcú lakóit. Mintha évtizedek óta várnák, hogy elutazzanak. Zebegényi is éppen sört vett, ami­kor elment a vonata. Visszaült a rojtosra foszlott, piros székre, rágyújtott egy cigarettára. Az ajtón át látta, ahogy a napfény elindul a síneken. Mikor elhagyta az ajtó keretét, fölállt, az elébe álló, kesehajú hajléktalan­nak pénzt adott, de amikor a fiú beszélni kezdett, ba­rátságosan figyelmeztette. - Ne haragudj, de mennem kell! Most indul a vonatom. A farmerkabátos srácnak a szemébe lógott a haja, mégis jól látta Zebegényi, ahogy felcsillan. - Akkor te Itáliába mégy! Apám, igaz, hogy Itáliába mégy? Albert Markert munkája pályázat Kiírás időpontja: 2004. szeptember 21. Az IPKA Exgyesület pályázatot hirdet elsősorban audiovizuális irodalmi szerzők részére folyamatos beadással az alábbi témakörökben:­­ elsősorban audiovizuális irodalmi szerzők művei idegen nyelvre fordításának támogatására, a bel- és külföldi pályázatokkal kapcsolatos költségek támogatására elsősorban audiovizuális területen (pl.: pályázati díjak, pályázati anyag sokszorosítása, úti- és postaköltségek támogatása), a szociális támogatásra. A pályázatok benyújtása folyamatosan írásban történhet, az elérhetőségek feltüntetésével, az alábbi mellékletekkel: támogatási kérelem indoklással, rövid szakmai életrajz. A pályázatok elbírálása negyedévente történik. A pályázatok: az egyesület címére nyújthatók­ be­­lőlere Budapest, Városligeti fasor 30. Tel.: 343-as 215 További információ: wvm­­.irine.hu ÉLET ÉS 191­8 IRODALOM. Az adókarbantartáskor is a hétfő: kedd: Orosz József Bánó András szerda: csütörtök: péntek: Aczél Endre Betlen János Pallagi Ferenc Nap-kelte az első szombat: vasárnap: producer: Verebes István Lakat T. Károly Gyárfás Tamás Bár szombaton adókarbantartás miatt az m1-es csa­torna számos helyen nem volt fogható, a reggeli tele­vízió-műsorok versenyében a Nap-kelte ennek ellené­re is messze a legnézettebb volt. Ez a tény is önma­gáért beszél, az MTV reggeli műsora csatát nyert, a műsor hívei talán rég nézték az m2-t ilyen nagy arányban, mint azon a bizonyos hétvégi napon. A mögöttünk álló héten hétköznapokon a Nap-kelte közönségaránya országosan 40,3% volt. Jelentkezé­se időszakában ezúttal is egyedül többen nézték, mint a vetélytársait az RTL Klubot, a tv2-t és a Duna TV-t együttvéve. A Nap-kelte 40,3%-ával szemben a felsoroltak együtt 39,2%-ot értek el. A hétvégén, szombaton és vasárnap az adókarbantar­tás ellenére ugyancsak a Nap-kelte vívta ki a legma­gasabb közönségarányt. Közönségarányok 2004. 40. hét (szeptember 27-től október 3-ig), országosan IX. 27. IX. 28. IX. 29. IX. 30. X.1. X. 2. X. 3. Országos átlag Országos hétköznap hétvégén1 MTV Nap-kelte 39,9 39,3 41,6 42,4 37,9 30,8 36,2 40,3 33,6 f1 RTL Klub 19,7 23,1 18,8 16,8 18,4 16,4 16,8 19,3 16,6 03 Ic­M 18,5 17,6 17,6 18,1 19,5 17,3 18,8 18,3 18,0ás Duna TV 1,4 1,8 1,6 1,7 1,2 3,5 2,9 1,6 3,2 A Nap-kelte internet-elérhetősége: napkelte.fotexnet.hu Nap­kelte, a KÉRDÉSEK műsora 2004. OKTÓBER 8.

Next