Élet és Irodalom, 2004. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
2004-10-08 / 41. szám - Czigány Zoltán: Nádor • széppróza | novella (18. oldal) - Albert Markert: munkája • kép (18. oldal)
Nádor egy ló. Pej, barna, a sörénye fekete. A Hidász utcai lovardában lakik, a nagy, L alakú istállóban. Ha az első bejáraton lépünk be, balra, az ötödik boxban áll. Akár most is oda lehet menni, bele lehet nézni két sötétbarna, szelíd szemébe, de nem ajánlatos. Zebegényi szeretett útnak indulni, szeretett hazamenni, még úton lenni is szeretett (talán csak az volt kissé kényelmetlen számára, ha autóval utazott, és nem ő vezetett), de legtöbbször két álló nap után már sem otthon, sem idegenben nem érezte jól magát, és olyankor egyre gyakrabban gondolt arra, hogy hamarosan indulnia kell. Talán tudta, hogy úton lenni, a szabadság egyik lehetséges képzete, talán nem, nem kereste a magyarázatot, utazni úgyis vagy kellett, vagy lehetett. Egy alkalommal egy nem is olyan távoli városba érkezett, ahol mégis oly sok volt az idegen. Színes volt a bőrük, a ruhájuk, különös ékszerek csörögtek rajtuk, sosem látott hangszereiket ütötték vagy fújták, szokatlan pillantásokat és mosolyokat szórtak szét, s közben zúgott sokféle beszédük, mintha a világ összes tengere keveredett volna össze a világ összes folyójával, de tavával és patakjával is, mintha egyszerre futottak volna ki Zebegényi lába elé, és mintha készültek volna el is nyelni őt. Egy hófehér ruhás, faarcú férfi cigarettát kért tőle a Dzsámi alatt, tőle még megtudta, hogy algériai, de később a fekete bőrű lányt, aki megszólította, már elvitte a sodrás. A svédeket fölismerte, a bolgárokat és persze a koreaiakat is, másokat nem, mert a beszédüket nemhogy nem értette, alig is hallotta a szakadatlanul síró és lüktető sípok és dobok mellett. A sokadalom a négytornyú templom alatt volt a legsűrűbb, a két palotával határolt, lejtős téren. Ráadásul itt csaknem veszélyes mozgolódás támadt, amikor a püspöki palota erkélyén megjelent egy kerek, vörös arcú ember, és piros almákat kezdett hajigálni a tömegbe. A színes ruhások, színes bőrűek előbb azt hitték, barátságból szór nekik szép piros almákat föntről a férfi, de aztán a dobások erejéből, elszántságából, tulajdonképpen a dühéből, valamint az erkélyen imbolygó alak arcának színéből, mely vörösebb volt bármelyik almánál, hamar világossá vált, hogy támadásról van szó, almabombázásról. Ekkor néhány langaléta északi igyekezett elmenekülni (az túlzás, hogy futottak), az arabok pedig, megszokott sebességüket sokszorosan túllépve, villámgyorsan hajlongva szedték össze a félig összeroncsolt gyümölcsöket, és azonnal viszont tüzet zúdítottak fölfelé, amely ahhoz képest, hogy lényegesen előnytelenebb helyzetből kellett dobálniuk, nem volt szégyellnivalón eredménytelen. Csak a feketék álltak mereven, némán, és véreres szemükkel sötéten nézték a röpködő almákat. Zebegényit is tarkón találta egy püspöki alma, sajgó nyakkal lehajolt érte, megforgatta ujjai között, aztán beleharapott. Édes volt, harsogott volna a harapás, ha bármit is lehetett volna hallani a zajtól, a zenétől és az üvöltözéstől. Mikor lenyelte az első falatot, fölnézett a palota erkélyére, ahol éppen megjelent egy idegen, színes öltözetű, magas férfi, és barátságosan, erősen, úgy ölelte át a piros arcát, hogy az legfeljebb az ölelés viszonzásáig tudta fölemelni a karját, tovább már nem. Zebegényinek azonnal ismerős volt a férfi, de mire biztosan fölismerte, hogy Janus Pannonius az, már mindketten vissza is léptek az erkélyről a függönyös szobába, csak a gyérülő arab almazápor csattogott még kis ideig az épületen. Egy-egy édes alma, minthogy már odalent is félig megpuhult, úgy kenődött a barna falra, hogy néhány pillanatig megállt ott, akár egy valódi ágyúgolyó egy valódi várfalban, s csak azután hullott le lucskosan, megnyomorodva, pálinkának vagy almabornak valóan a püspöki palota kapuja elé. Mikor megint a kiabálás fölé emelkedett a hangszerek visítása, Zebegényi lassan kioldalozott a tömeg sűrűjéből, elballagott a déli, forró napfénytől hevülő, öreg házfalak között, aztán, túl a Dzsámin, kivett egy kicsi szobát egy fogadóban. A délutáni nap az ablakában lógott, odabent is elviselhetetlen volt a meleg, ráadásul az udvarra néző szoba alatt lehetett akonyha, ahonnan a zsírban és olajban fortyogó húsok, a sűrű párát okádó főzelékek szaga is mind őhozzá tért be elsőként. Nem tudott pihenni. A fénytől és a forróságtól szédelegve indult el újra az utcákon, és erőltetett türelemmel kerülgette az embereket. A sarkokról jósdák reklámtáblái kacsintottak rá, s bár alattuk hűvös kapualjak hívogatták, mégsem lépett be egyiken sem, mert amit még nem tudott, azt nem akarta előre megismerni, amit meg tudott, azt nem akarta hallani. Végül, amikor meglátta, hogy a téren po CZIGÁNY ZOLTÁN: Nádor fizikusok készülnek beszédet mondani, leült egy távolabbi sörözőben, aztán egy másikban, harmadikban, sokadikban, s mert az édes almával jóllakott, a zsír szagától pedig még mindig émelygett, csak ivott és ivott, fekete, sárga és barna söröket, árpából, komlóból vagy búzából készült italokat. Estére megunta a sörözők vécéjében töltött hosszú perceket, és eszébe jutott az is, hogy nem szereti a sört, ezért úgy döntött, abbahagyja a sörözést, és ezen az estén most már csak bort fog inni. Két vagy három poháron lehetett túl, amikor egy sötét utcasarkon, ahol becsukott szemmel akart befordulni, hogy ne lássa a jósdát, beleütközött Nádorba. Egyszerre egy ló nyakat érzett az arca alatt. Kinyitotta a szemét, és látta, igazán egy lóval áll szemben, aki az imént egy pillanatra fölkaphatta a fejét meglepetésében, de már szelíden néz rá sötétbarna tekintetével. Zebegényi is a ló szemébe nézett, és látta benne a tavalyi havat és a tavalyelőtti tengert, látta az útjain látott szemeket, látta benne nagymamáját, a paprikás rétest, Kardos atyát, egy régi, kettős telefonfülkét és egy beton pingpongasztalt, aztán látta a fákat és a vizeket, amelyek mind kidőltek és elfolytak gyerekkora óta. - Meneküljünk! - mondta Zebegényi. - Fussunk - helyesbített Nádor, hiszen a lovak mint zsákmányállatok a futást nem csupán menekülésre használták, a vágtában vélték megtalálni szabadságukat is. Nem mozdultak a sötét sarokról. Zebegényi átölelte a ló nyakát. - Látod, milyen hülye vagyok? - suttogta a fülébe. - Volt egy édes almám, amit neked adhattam volna, de délben megettem. Nádor úgy nézett Zebegényire, mintha mégis megkapta volna, és éppen most nyelte volna le az almát. Jó ideig álldogáltak még a sarkon, aztán csak elindultak, hogy igyanak még valahol egy pohár bort. Egy szakadt, füstös, boltíves kocsmába fordultak be, ahol zenegép szólt, és asztali foci is volt. Amíg Zebegényi sorban állt a pultnál, és azon tűnődött, vödörrel kérje-e a szeszt, Nádor húsz-harminc éves zenéket indított el a gépen. Zebegényi ránézett, és komolyan fölmerült benne a gondolat, hogy maga az idő jött érte, de nem viszi vissza a gyermekkorába, mert már itt van. Persze nem így volt: gyermekkorában szinte sohasem csocsózott, most viszont hatalmas meccseket vívtak Nádorral. Jól játszott a ló, s különösen jól játszottak egymással, kiegyenlített küzdelem volt, s körülbelül ugyanannyiszor győzött Zebegényi, mint Nádor, éppen csak az ötvenesek fogytak el egy idő után. Jóval elmúlt már éjfél, mikor kiléptek a kocsmából az esőbe. Üresek, sötétek, fénylők voltak az utak és a házfalak. Egy kerítés vasrácsát zsúfolásig teleaggatták a szerelmesek lakatjaikkal, egyikről másikra csorogtak a cseppek. Zebegényi időnként a ló nyakára hajtotta fejét, úgy mentek tovább. Nem siettek, hagyták, hogy mossa őket az eső, de azért betértek még menedékül egy kocsmába, amit nyitva találtak. - Tudom, mi van a szemedben - mondta hosszú hallgatás után Zebegényi. - Én is tudom, éppen te - bólintott Nádor. - Marhaság! - nevetett Zebegényi, aztán hirtelen csöndes lett megint. - A megérkezés van benne. Ivott a borából. Nádor nem válaszolt, csak nézett. - Vigyél el! - kérte Zebegényi. - Egy rendes lóval messzire eljut az ember! Nádor megrázta a sörényét. Zebegényi letörölte az asztalról a vizet, aztán újból a lóra nézett. - Akkor vigyél haza. Szeretlek, nem? - Nem - mondta Nádor, és talán illendőségből most nem rázta a sörényét. Azon a sarkon váltak el, ahol találkoztak. Zebegényi hajnalban összecsomagolt, kiment a vasútállomásra, megvette a jegyét, aztán leült a restiben. Nézte az állomás elnyűtt arcú lakóit. Mintha évtizedek óta várnák, hogy elutazzanak. Zebegényi is éppen sört vett, amikor elment a vonata. Visszaült a rojtosra foszlott, piros székre, rágyújtott egy cigarettára. Az ajtón át látta, ahogy a napfény elindul a síneken. Mikor elhagyta az ajtó keretét, fölállt, az elébe álló, kesehajú hajléktalannak pénzt adott, de amikor a fiú beszélni kezdett, barátságosan figyelmeztette. - Ne haragudj, de mennem kell! Most indul a vonatom. A farmerkabátos srácnak a szemébe lógott a haja, mégis jól látta Zebegényi, ahogy felcsillan. - Akkor te Itáliába mégy! Apám, igaz, hogy Itáliába mégy? Albert Markert munkája pályázat Kiírás időpontja: 2004. szeptember 21. Az IPKA Exgyesület pályázatot hirdet elsősorban audiovizuális irodalmi szerzők részére folyamatos beadással az alábbi témakörökben: elsősorban audiovizuális irodalmi szerzők művei idegen nyelvre fordításának támogatására, a bel- és külföldi pályázatokkal kapcsolatos költségek támogatására elsősorban audiovizuális területen (pl.: pályázati díjak, pályázati anyag sokszorosítása, úti- és postaköltségek támogatása), a szociális támogatásra. A pályázatok benyújtása folyamatosan írásban történhet, az elérhetőségek feltüntetésével, az alábbi mellékletekkel: támogatási kérelem indoklással, rövid szakmai életrajz. A pályázatok elbírálása negyedévente történik. A pályázatok: az egyesület címére nyújthatók belőlere Budapest, Városligeti fasor 30. Tel.: 343-as 215 További információ: wvm.irine.hu ÉLET ÉS 1918 IRODALOM. Az adókarbantartáskor is a hétfő: kedd: Orosz József Bánó András szerda: csütörtök: péntek: Aczél Endre Betlen János Pallagi Ferenc Nap-kelte az első szombat: vasárnap: producer: Verebes István Lakat T. Károly Gyárfás Tamás Bár szombaton adókarbantartás miatt az m1-es csatorna számos helyen nem volt fogható, a reggeli televízió-műsorok versenyében a Nap-kelte ennek ellenére is messze a legnézettebb volt. Ez a tény is önmagáért beszél, az MTV reggeli műsora csatát nyert, a műsor hívei talán rég nézték az m2-t ilyen nagy arányban, mint azon a bizonyos hétvégi napon. A mögöttünk álló héten hétköznapokon a Nap-kelte közönségaránya országosan 40,3% volt. Jelentkezése időszakában ezúttal is egyedül többen nézték, mint a vetélytársait az RTL Klubot, a tv2-t és a Duna TV-t együttvéve. A Nap-kelte 40,3%-ával szemben a felsoroltak együtt 39,2%-ot értek el. A hétvégén, szombaton és vasárnap az adókarbantartás ellenére ugyancsak a Nap-kelte vívta ki a legmagasabb közönségarányt. Közönségarányok 2004. 40. hét (szeptember 27-től október 3-ig), országosan IX. 27. IX. 28. IX. 29. IX. 30. X.1. X. 2. X. 3. Országos átlag Országos hétköznap hétvégén1 MTV Nap-kelte 39,9 39,3 41,6 42,4 37,9 30,8 36,2 40,3 33,6 f1 RTL Klub 19,7 23,1 18,8 16,8 18,4 16,4 16,8 19,3 16,6 03 IcM 18,5 17,6 17,6 18,1 19,5 17,3 18,8 18,3 18,0ás Duna TV 1,4 1,8 1,6 1,7 1,2 3,5 2,9 1,6 3,2 A Nap-kelte internet-elérhetősége: napkelte.fotexnet.hu Napkelte, a KÉRDÉSEK műsora 2004. OKTÓBER 8.