Élet és Irodalom, 2006. janár-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
2006-06-02 / 22. szám - Sárközi Mátyás: Meghalt Minden. Reminiszcenciák a fellazító könyvosztogatásról (9. oldal) - Vámos Miklós: Ki volt az • Írhatnám polgár (9. oldal)
Meghalt Minden Reminiszcenciák a fellazító könyvosztogatásról A The Times május 9-i számú nekrológ-rovatában fél oldalon emlékezett meg George Minden nyolcvanöt éves korában elhunyt, hajdani CIA- ügynökről. Mint a lap írja: „a jóképű, arisztokratikus román menekült élete harminchét esztendejét áldozta arra, hogy a CIA által pénzelt program keretében nyugati könyvek és kiadványok millióit juttassa el a vasfüggönyön túl élő értelmiségiek kezébe”. Fontos propagandaakció volt a könyvosztogatás, jelszavául a „fellazítását tűzte zászlajára. Egyik kezdeti szponzora, John P. C. Mathews „az intellektus Marshall-tervének” nevezte. Én mindenesetre örömmel vállaltam, hogy a program londoni magyar megbízottja legyek, miután meggyőződtem róla, hogy más CIA-feladatokkal nem jár a dolog. Az amerikai hírszerzés involválva volt ugyan a könyvosztásban, a semmitmondó International Advisory Council, azaz Nemzetközi Tanácsadó Testület néven bújt a Szabad Európa Bizottság mögé, de a nyugatra kilátogató magyaroktól megszerezhető, ilyen vagy olyan fontosságú, főként hangulatfelmérést szolgáló információk begyűjtésére más embereik voltak, Londonban például egy idős hölgy, aki kávézni vagy akár ebédelni hívta meg a hazai kiutazókat, majd jelentést készített az általa hallottakról a CIA számára. A londoni, párizsi, római, bécsi és müncheni magyar és egyéb könyvosztók munkája azonban egyszerűen abból állt, hogy a náluk tárolt állományból köteteket, folyóiratokat és újságokat adjanak szakmai vagy turistaúton kint járó értelmiségieknek, hogy ezek megismerkedhessenek mindazzal, amitől azokban az időkben szinte hermetikusan el voltak zárva, tehát a politikai színezetű irodalmi munkákkal, a társadalomtudományok új eredményeivel, s a világ fejlődéséről alkotott nyugati nézetekkel. Munkámért igencsak szerény javadalmazást kaptam, ami alig kárpótolt azért, hogy az akció érdekében fűt-fát meg kellett hívnom a lakásomra, s a vendégek, akik jókora könyvcsomaggal távoztak, remekül érezték magukat nálunk, szívesen maradtak éjfélig, az utolsó metrójárat indulásáig, hogy elfogyasszanak egy fél üveg whiskyt. Évente egyszer-kétszer Londonban George Mindennel szolgálati beszélgetést folytathattam, meghívására fehér asztalnál, szálláshelyén, valamelyik drága londoni hotelban, vigyázva arra, hogy csak főételt rendeljek, s abból is olcsóbbik fajtát. A The Times nekrológírója szerint a bukaresti születésű, hat nyelven beszélő, Romániából 1946-ban elmenekült nagybirtokos „jóképű latin volt, szomorú, sötétbarna szemekkel, melyhez hasonlók bizánci mozaikokon láthatók”. Mister Minden az én emlékezetembe úgy ivódott be, mint ahogyan a tipikus CIA-ügynököt a filmekben ábrázolják. Elegáns, komor, méltóságteljes úr volt, jól szabott öltönyeiben olyasféle, mint egy legfelső kategóriába sorolható New York-i olasz maffiózó. Elsősorban arról beszélgettünk, hogy milyen könyveket kellene megrendelnie, és érdemes-e továbbra is nagy példányszámban, támogatólag előfizetni a párizsi emigráns Irodalmi Újságra, a müncheni Új Látóhatárra, vagy a római Katolikus Szemlére, majh' nem közöltek-e olyan Amerikát sértő cikket, ami ezt végképp kizárttá teheti. Másodsorban borzasztó művelt dolgokról kellett fecsegni, főként a francia irodalomról, melyben Minden úr, a maga sznob módján, igen jártas volt. A program 1991-ig, mikor is megszűnt, évente 300 000 könyvet és kiadványt juttatott el a vasfüggöny mögé. Én magam az évek során körülbelül tízezer kötetet és folyóiratot nyomtam a kilátogatók kezébe, és tizenötezer dollárt költöttem könyvkívánságaik kielégítésére. Amikor 1963 és 1966 között Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztőmunkatársa voltam, ideiglenesen Czigány Lóránt vette át az osztogatást, és ügyes húzással kibérelte a London-belvárosi magyar könyvkereskedés egy kis külön bejáratú raktárszobáját. Sajnos, ezt anyagi okokból visszatértem után fel kellett adni, és újból házamba ömlesztették könyvcsomag áradatukat a postásautók. Feleségem haragosan nézegette az előszobában plafonig növekvő könyvhalmokat. A rendszerváltozás évéig meg sem próbálkoztam a hazalátogatással, de a feleségem néha leküzdötte a vízum-megtagadási nehézségeket, és három napra szóló beutazási engedéllyel felkereste Budapesten a súlyos beteg szüleit. Egy ízben valamiféle formaság ürügyén becitálták az idegeneket ellenőrző államvédelmi központba, megrótták az én könyvosztogató tevékenységem miatt, és rákérdeztek: járt-e nálunk „felforgató irodalom” beszerzése végett Haraszti Miklós. Ili közölte a „hivatalnokkal”, hogy annyira gyűlöli az éjfélig iddogáló magyarokat, hogy le se jön az emeletről, ha nálunk vannak. Fogalma sincs arról, vizitált-e Haraszti. (Pontosan tudta, hogy igen). A kapott könyveket a megajándékozottak jelentős százaléka nem merte hazavinni Magyarországra. Ha rokonaiknál szálltak meg, elolvasás után otthagyták a köteteket, folyóiratokat. Aminek előnye is volt, mert újabb hazai szállóvendégek tanulmányozhatták a polcra gyűlt irodalmat. A lakóhelyemhez közeli antikváriumokban gyakran viszontláttam az általam adott, angol nyelvű könyveket. De hát nem csak betűvel él az ember. Sokan hazafelé utaztakban a vonaton „felejtették” a veszélyes olvasnivalót, mások szennyes fehérnemű közé rejtve, a koffer mélyén csempészték be. Voltak, akik a vámosokkal vitába bocsátkoztak, mondván, hogy az elkobzandó könyvek a tudományos munkájukhoz szükségesek, s erről pecsétes igazolásokat lengettek. Értesüléseim szerint az elkobzott anyag nemegyszer az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő társadalomtudományi intézet anyagába került, egy-két kötet egyenesen Aczél György magánkönyvtárába. 1989-es első budapesti visszatérésem alkalmával egy neves egyetemi tanár elmondta, hogy kandidátusi értekezését az általam Londonban ajándékozott könyvek alapján írta meg, feltűnést keltve új nyugati szociológiai elméletek hazai megismertetésével. A könyvek becsempészése miatt senkit sem tartóztattak le vagy bocsátottak el munkahelyéről. „Lebukás” esetén azonban bizonyára bejegyzés került az illető káderlapjára. Sokszor töprengtem azon, mi lesz, ha egyszer úgy határoz a magyar pártvezetés, hogy a fellazítási akciót „le kell leplezni”, és megneveznek olyan értelmiségieket, akikre amúgy is haragszik a rezsim. Talán azzal vághattam volna vissza, hogy valamelyik emigráns irodalmi lapban cikket írok, s én is említek neveket, azoknak a fontos kádereknek vagy európai hírű íróknak, tudósoknak a nevét, például Berend T. Ivánét, vagy a másik kategóriában Illyés Gyuláét, akik szintén részesültek könyvadományban. De a rezsim felelősei nem léptek fel támadólag, ők tudták, miért. Azt olvasom a George Mindenről szóló nekrológban, hogy megbízásakor a CIA nyilatkozatot íratott vele alá arról, hogy a fellazító akcióról senkinek sem beszél, és jóllehet, a hidegháború már régen véget ért, ő mindhalálig titokban tartotta a részleteket. Pedig talán érdemes volna elemző tanulmányt készíteni a gondolkodó fők megnyeréséért folyó kelet-nyugati küzdelemnek erről az érdekes vállalkozásáról. Sárközi Mátyás 2006. JÚNIUS 2. VÁMOS MIKLÓS: írhatnám polgár Ki volt az Sokáig laktam a Pozsonyi úton, egy valaha jobb napokat élt bérházban. A kapu mellett a márványborítású falon betűhiányos felirat jelzi, hogy ez és a szomszéd ingatlan egykoron a hatvani cukorgyáré volt. A helybéli nép rebesgette, a Dunára néző fronton a legszebb otthon Hatvany Lajosé volt. Melyik? — kérdeztem. Hát, ahol a tetőteraszon fák vannak. Látszottak a parkból. Nagy fák. Mint kiderült, dézsákban álltak. Karinthy és Kosztolányi leveleiből tudtam, hogy Hatvany a két háború közének legmódosabb irodalompártolója volt, akit emezek zavartan vagy pimaszul lejmoltak. Egyéb ismeret híján puszta kalandvágyból hoztam haza a könyvtárból Hatvany Lajos leveleit, az általa, illetve nekik írottakat (Szépirodalmi, 1985, a szöveg gondozását felerészben az özvegye végezte). Mióta végigolvastam, lenyűgözve bámulok magam elé. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a nevét a családi cukorgyár színhelyéről, a fővárostól hatvan kilométerre található városkáról nyerte. Azt sem képzeltem, hogy egészen 1961-ig élt itt. Ha az idő engedte, nyugszékben feküdt a tetőteraszon, melyről a kilátás - ő írta - mindenért kárpótolta. Nagyon szépnek kell lennie - a „minden” a hatalmas vagyon elvesztését (is) tartalmazza. Báró Hatvany Lajos 1880-ban született, Deutsch Lajosként. Édesapja azok közé a zsidók közé tartozott, akik - majd háromszázan - nemességet kaptak a kiegyezéstől a monarchia végéig terjedő időszakban. Közülük huszonhat lett báró. A Deutsch I. és fia cukorgyárat a nagyapja alapította. A magyarosításban előbb Hatvaniak lettek, majd a nemesség után ipszilonra cserélték az it. Lajos, akit a magánérintkezésben általánosan Laciztak, az édességipar helyett a nyelvek és az irodalom iránt érdeklődött. A családban nem egyedül. Testvérei közül Bertalan a vállalatvezetés mellett a keleti tudományok és nyelvek avatott tudora lett, s ugyanakkor a Szép Szó folyóirat alapítóinak egyike. Ferenc képzőművészként és gyűjtőként vált ismertté. Hatvany Lajos Gyulai Pál tanítványául szegődött. Az öregúr egy ízben kíváncsiskodott, mivel foglalkozik a polgári életben. Üzletben vagyok, válaszolta a báró, s további kérdésre hozzátette: Cukorkaüzletben. Hol van üzletük? A Nádor utcában ez nem volt hazugság, az édesipari vállalatóriás pesti központja székelt ottan. Mire az irodalomkritikusok doyenje: Ha arra kerülök az akadémiáról, majd ott veszem a cukrot. Hatvány szabadkozott, nálunk csak nagy tételben árusítanak. Gyulai ezt nem találta akadálynak: Ha nagyon megkérem az apját, nekem csak adnak! A jó Lajos mérhetetlen mennyiségű levelet váltott, nagyjából mindenkivel, aki számított a magyar irodalomban a századfordulótól a negyvenes évekig. Legfontosabb partnerei a korrespondanciában: Ady Endre, Krúdy Gyula, József Attila, Remenyik Zsigmond, Babits Mihály, Gyulai Pál, Osvát Ernő, Juhász Gyula, Szép Ernő, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Kaffka Margit, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Lengyel Menyhért, Tersánszky Józsi Jenő... Többségük barátja, rokona vagy üzletfele volt, utóbbi általában azt jelenti, hogy anyagilag patronáltja. A kötet csupán azokat a leveleket tartalmazza, amelyek fönnmaradtak, s a szerkesztők - a kiadás évében a szocializmus prüdériájának végéveit éltük - nem tartották túl indiszkrétnek. Özvegy Hatvanyné (az utolsó) előtt fejet hajtok, amiért jóváhagyta, hogy a Bajor Gizivel váltott üzenetek is szerepeljenek, ez a nagy színésznő egészen biztosan a báró szeretője volt. Egyik üzenetét ekként zárja: „Szeretettel a Tied (megállj és nem írok nevet).” Kiderül belőle, hogy Hatvany beszereltette hozzá a telefont, ámbár az még nem működik. Jászai Mariról a szöveg csupán sejtet valami hasonlót. A külföldi írók közül sem akárkikkel levelezgetett Hatvany, Gerhart Hauptmann, Klaus Mann, Thomas Mann. Úgy látszik, főként azokat a németeket szerette, akiknek a neve „férfi”-ra végződik. A báró tekintélyes életművet hagyott maga után. Ezek egy részét németül írta, mint A tudni-nem-érdemes dolgok tudományát. Vaskalapos filológusok és elemzők ellen hadakozott. Magyarul legutóbb a Gondolat publikálta, jelenleg csak előjegyezhető, például a www.antikva.hu-n. Az Én és a könyvek is németül fogalmazódott, csakúgy, mint a Zsiga a családban, a regény trilógia első darabja, mely rögvest angolul is megjelent. Külföldön sikert sikerre halmozott, az említettek mellett színdarabokkal. Itthon a Nyugat dölyfös szerkesztői nagy előszeretettel utasítják vissza a munkáit. Ami azért pikáns adat, mert a báró nem csak lelkes támogatója, tulajdonosa is a lapnak. Egészen addig, míg halálosan összevesztek vele (1911). „Osvát és köztem irodalmi controversia volt. Az urak velem - Velem - szemben jónak látták az »irodalmi függetlenséget« megvédeni. Mintha irodalmi exploiteur kiadó volnék - mintha nyernék az üzleten. E télen már majdnem magyar lettem - maradok németnek.” A legtöbb levelet Ady Endrével váltotta. Szerelemhez hasonlatos barátság. Viharos összeveszésekkel, könnyes tüdőre borulásokkal. A költő így írja alá sorait: „Adyd.” Hatvany pedig így: „Laczid.” Ady sokszor fogad el vagy köszön meg pénzt, ám - legalábbis a közzétett szövegekben - ritkán kér. Egyszer, 1915-ben furcsamód négy lovat szeretne a bárótól, kettőt az apjának Érmindszentre, kettőt magának, Csúcsára. Nem tudom, megkapta-e őket. Ha igen, talán épp e lóügyről juthatott eszébe: „Én téged a mai Magyarország Széchenyijének látlak.” A költő sokszor szinte esdekel levélért, találkozásért, versei bírálatáért. A báró kíméletlenül és többször letolja, mivel az újabb versek jók, de lehetnének jobbak. Úgy véli, hiányzik a költőből a koncentráció. Váljék Goethévé és Flaubert-ré. „A regényt meg kell írnod. A lyrával magadat emészted...” [„Magad emésztő, szikár alak! / Én megbántottalak.” Ezt huszonhárom évvel később írja József Attila Babitsról s-nak.] Hatvany a tanácsadást ekként folytatja: „...a regényírás physice hasznos.” Jó hír ez számomra is. Eleddig physice a testmozgásban bíztam. A mecénás szerepe sokat ártott Hatvanynak, az írónak. Ady szerint: „Bajt okozott a te pénzességed... Hidd el, hogy nagyon sokszor nagyon-nagyon szerettem volna, ha neked sincs pénzed.” Világos beszéd. Tersánszky szerint: „Magam részéről az ő lehetőségeivel, millióival és külsejével, valljam be, mit tennék?... időmet mulatókban, kártyatermekben herdálnám, legföljebb medvevadászatra ruccannék ki Máramarosba, vagy Afrikába, oroszlán és fekete tündérek vadászatára! ...Foglalkoznék én irodalommal?” Érmindszentről jelenti Ady 1914. július 5-én: „Nevezd szenilis fordulatnak, őrülten, megbolondultan szeretek egy alig húszéves kislányt. Úgy mutatja, hogy ő is szeret, tehát most okvetlenül nagyon is hiszi. A leány - csodálkozz - nem zsidó, de nagyon előkelő, erdélyi félmágnás... Gondoltam, tanácsot kérek, de te olyan szertelen, bolond szerelmi életet éltél, hogy legrosszabb esetben is megnyugtatnál.” Válasz: „Józan Deutsch fővel adva van egy nem egészséges, nem is fiatal poéta és egy kislány, egy kis húszéves hysterica. Mert ugye hogy az... baj, baj, baj... A Hatvány pedig, ez az y-os nevű, majdnem gentry, majdnem duhaj, majdnem magyar pedig, aki mindig küzdött bennem az óvatos zsidóval, neked is azt ajánlja: uccu neki... rajta: az élet annyit ér, amennyi az élmény. Bölcsebb vagy?” Mint tudjuk, Ady elvette Boncza Bertát, azaz Csinszkát. Földessy Gyula egyik leveléből kiviláglik, a hysterica a második férj szerepére Ady előtt Babits Mihályt és Harsányi Zsoltot is célba vette. Hatvany életpályája regénybe illő. A Nyugattól való távozása után Berlinben él. Amikor hazatér, megveszi s szerkeszti a Pesti Naplót, illetve az Esztendőt. Az őszirózsás forradalom egyik fontos szereplője. Emigrálnia kell, Bécsben Jövő címmel lapot alapít. 1927-ben újra hazajön, pedig vád alatt áll a forradalmi múltja miatt. Elítélik, börtönbe vonul, amnesztiával szabadul. A fasizmus elől újra elmenekül, Oxfordban köt ki. Híres palotáját a budai várban, ahol sokakat látott vendégül, értékesítenie kell. Ott találkozott többek között Bartók Béla és Thomas Mann. Földessynek írja, 1940. február 29-én: „Bécsikapu tér eladva, vagyonváltságra elmegy az ára. Nem akarok több lakást. Hotelszobák lakója leszek." Bármerre tűnt föl, magas termetével, kifogástalan eleganciájával, mindenütt a társaság középpontja s a nők kedvence lett. Állandóan harcolt Adyért, vele kapcsolatos köteteket állított össze. 1947-ben tért vissza Budapestre, ki tudja, hanyatlik . Egyetemi tanárként kereste a kenyerét. Amikor akadémikus lett: „Bevallom, jólesik ez az elismerés, mely ha későn jött is, nemcsak erkölcsit, hanem anyagit is jelent.” A báró immár nem áll jól. Nyolcvanadik születésnapjára Aczél György művelődési miniszterhelyettes viszi házhoz a Kossuthdíjat a fekvő betegnek. Talán épp a tetőteraszon adta át. Hatvanyt legfőbb műve, az így élt Petőfi egymagában is érdemessé tette a díjra. Nem maradt terem, hogy szóljak a kötet csodás képmellékletéről. És Illés Endre remek előszaváról, amelyet inkább utószónak olvassanak, ha rám hallgatnak, mert néhány nagy poént lelő. A várban, közel egykori palotájához, a nyúlfarknyi Hatvany utca őrizte a nevét. A rendszerváltás utáni zűrzavarig, amikor ezt is megváltoztatták. Azóta Kard utca. Tessen mondani, ki volt az a Kard? !· ÉLET ÉS ÍR IRODALOM