Élet és Irodalom, 2006. janár-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

2006-03-31 / 13. szám - Kálmán C. György: Magyar-magyar szótár • könyvkritika • Milyen a magyar…? 50 hungarikum (L'Harmattan Kiadó, Bp., 2005.) (28. oldal) - Kelecsényi László: Krúdy az oldalzsebben • könyvkritika • Krúdy Gyula munkái (Arcanum-életműsorozat (DVD Rom, Arcanum Kiadó, Bp., 2005.) (28. oldal) - Gajdó Ágnes: Utánam, olvasó! • könyvkritika • Színháztörténeti képeskönyv (Osiris Kiadó, Bp., 2005.) (28. oldal)

KÁLMÁN C. GYÖRGY: Magyar-magyar szótár ■ Milyen a magyar...? 50 hungarikum. Főszerkesztő Bori István, szer­kesztette Kiss Noémi, Pongrácz Péter, Vaderna Gábor. L'Harmattan Ki­adó, Budapest, 2005. 146 oldal, 2000 Ft Amúgy sem könnyű manapság dűlőre jutni, hogy vajon magyar-e az em­ber, mármint bármelyikünk, mármint abban az értelemben, ahogyan né­mely politikus a magyar embert látja vagy látni szeretné. Miként ennek a könyvnek rögtön az első szócikkéből („Lélek”) kiderül, különösen a nőne­műeknek van okuk mélyen magukba nézni. Ha a magyar lélekhez hozzá­tartozik, hogy a magyar ember nagyokat szeret mulatni, szereti a sört is, és a sör mellé az Unicumot, meg szeret a parkban sakkozni, imádja a kártya­játékokat és így tovább - akkor bizony az lehet a gyanúnk, hogy a magyar lélek mindenekelőtt férfilélek, a magyar ember férfi. Ahogyan — a könyv legvégén­­ a magyar sport csakis a férfi vízilabda-válogatott (női kajakosok, női kézilabdások, női úszók - ugyan már), a sportoló pedig Puskás Ferenc (tényleg, hiszen női foci-aranycsapat nem volt), és ahogyan az „Irodalom” címszó alatt a következő mondat is olvasható: „Állítólag létezik női iroda­lom is, amelyet nők írnak nőkről.” Ezt a rendkívül ostoba mondatot nem egyszerűen a tájékozatlanság ter­mékének kell tekintenünk (hiszen a szócikk szerzője nyilván jól tudja, hogy kiváló nőírók vannak, és nem is feltétlenül nőkről írnak), nem is a könyvet belengő macsó szellem újabb bizonyítékának. Hanem két olyan kérdéshez vezet el, amelyek egy ilyen könyvecske szerzőinek valóban meg­nehezíti a helyzetét. Ez a gyűjtemény - a Balassi Intézet hungarológiai ok­tatóinak vállalkozása - ugyanis két-háromlapnyi összefoglalót ad mindar­ról, amit a külföldieknek Magyarországról, a magyarokról, kultúrájukról és mindennapjaikról tudniuk érdemes. Szinte elkerülhetetlen, hogy ezek a kis írások tele legyenek sztereotípiákkal és közhelyekkel (így a közhelyes, a kötet férfi és női szerzőibe egyaránt beleépült szexizmussal), végtére is, be­csületes dolog ezeket vállalni, mintegy kirakatba tenni - ez a gondolkodás is a magyar kultúra és mindennapi élet része. Vagy lehet nagyon szemé­lyes (vagy váratlan, vagy egyéni) „szócikkeket” írni, csak azért is egyetlen személyt választunk az áttekintés helyett (Puskás mellett például Demján Sándort, ő az „Üzletember”). Ilyen szűk keretek között - gondolhatta a szerzők többsége - ezeken kívül aligha van másra lehetőség. (Pedig van: a „Mondavilág”, a „Betegség” és még sok más szócikk példát mutathatott volna.) A női irodalomról szóló buta mondat tehát a vállalt (és, némi jóin­dulattal, önironikusnak is tekinthető) közhelyesség példája lehet. De lehet példája annak az összekacsintásnak is, amit másutt is tetten ér­hetünk. Márpedig ez aztán igazán nem szép. Ha idegeneknek akarunk valamit bemutatni, akkor hozzájuk forduljunk, ne a beavatottakat szóra­koztassuk. A „Kortárs író” címszón legfeljebb a hazai belterj tudna kacag­ni, ha volna benne bármi humor (ahogyan a szerző nyilván reméli), az ef­féle gesztusoktól meg kellett volna szabadulni. A szócikkek egyébként nyilván vég nélkül szaporíthatók volnának. Min­denesetre talán érdemes lett volna a „Könnyűzenét” szétvágni „Cigányze­ne” és „Popzene” (meg még akár „Jazz”) címszóra, és a „Zeneszerző” végét ide áttenni. Annak az elég fölösleges mondatnak az elhagyásával, hogy „A hatvanas évek magyar könnyűzenéjére a beat-mozgalom volt a legnagyobb hatással” - ugyan, mi más? Különben is: a könyv gyakran olyasmit köt az olvasó lelkére, amit az nagy valószínűséggel tud, vagy maga is kitalálhat; máskor meg (lásd akár a beavatottaknak szóló célzásokat, de sok mást is­ túlságosan keveset magyaráz. Idekapcsolható végül a nyelv kérdése; nem hihető, hogy ezt a könyvet igen alapos nyelvtudás nélkül, egyedül olvas­hatják a külföldiek; a mondatok nyelvtanuláshoz túl bonyolultak; aki pe­dig már különösebb gond nélkül - akár szótárral - megérti, annak vélhe­tőleg nagyon sok olyasmiről van ismerete, amiről a könyv szól. Tehát nem nagyon motivált arra, hogy elolvassa. Ez a sokszerzős magyar­ kompendium egyébként szépen fogy, úgy lát­szik, megvan a közönsége. Azért az érdekes volna, hogy vajon itt élő (vagy külhoni) külföldiek-e avagy magyarok (?), akik elsősorban vásárol­ják. Ha mégis van valami haszna annak, hogy a könyvet a magyar (?) ol­vasó forgassa, az a saját sztereotípiáival, előítéleteivel és ismereteivel va­ló szembenézés lehet. Ha külföldi ismerőseimnek erről vagy arról be kellene számolnom, el kellene magyaráznom a magyar élet (kultúra, sport, étkezés stb.) egy-egy szeletét - mit mondhatnék? Ezt? Vagy vala­mi egészen mást? És mit emelnék ki? Hogyan torzít az én nézőpontom? Ezen elgondolkodni mindig időszerű. KELECSÉNYI LÁSZLÓ: Krúdy az oldalzsebben ■ Krúdy Gyula munkái. Arcanum­­életműsorozat, DVD ROM. Arca­num Kiadó, Budapest, 2005. Ár­megjelölés nélkül. Napok óta duplán látok. Mióta megkaptam ezt a tenyérnyi, csillo­gó kerekséget - kétfelé vagyok. Vaskos köteteket kapdosok le a polcról, és egyidejűleg a képer­nyőre meredek. Hasonlítgatok. Mert hát a jövendő nemzedékek­nek­­ tetszik nekünk, vagy nem, mindegy - lehet, hogy ez lesz majd a Krúdy-etalon. Hetvenöt centi­méternyi könyvsor helyett egy ti­zenkét centiméter átmérőjű fényes lemezen elfér. Mi is? A teljes Krúdy? No, az azért nem. Huszon­négy kötetnyi szöveg: a húsz kötet­ből álló „Barta”, amely 1976-tól 1989-ig futott a Szépirodalminál, s még négy melléje csatolt mű­­ a teljesség igénye nélkül. Merthogy a teljes Krúdy - álom. Lehetetlen­ség mindent összeszedni: jó sze­mű, báránytürelmű, matuzsálemi kort megérő kutatócsapatokra len­ne szükség, hogy mindent feltár­junk a történelmi Magyarország 1892 és 1933 között kinyomtatott sajtótermékeiből. Jószerivel az is töredék, melyet ennek a nemrégi­ben piacra dobott DVD ROM-nak a szerkesztői digitalizáltak. A Szép­­irodalmi Kiadó sorozata koránt­sem volt teljes. Alkalmasint terje­delmi megfontolásokból kimaradt belőle szerzőnk ifjúkori novelliszti­kájának és regénytermésének sok darabja. A végén pedig jött a csőd, a kiadás abbamaradt. De hát Krúdyt így is „beírták”. Lehet olvasni számítógépen, lapto­pon, s lehet hallgatni is a műveit, akár sétálva, merthogy hat kötetét (köztük A vörös postakocsit és a Szindbádot) három színművész tol­mácsolásában fülelhetjük. Próza az utcazajban! Ám megnézném azt a bibliofilt, aki beéri ennyivel. A kép­ernyőről olvasás nehézkes, még laptoppal sem lehet villamoson, postai sorban állás közben vagy für­dőkádban perceket visszalopni a hétköznapokból a kultúrának. Gya­nítom, sokára jön el az idő, mikor, mondjuk A podolini kísértet nyomta­tott példánya helyett ezt a lemezt adja kezünkbe a könyvtáros. Nem az elektronikus szerkentyűk­kel van baj. A párhuzamos médiu­mok - sok friss példa szemlélteti - jól megférnek egymás mel­lett. A technikát mi tanítjuk be, látjuk el információkkal. A gond az, mit táplálunk be a szolgáló gépekbe. Például 2005-ben beíratni A tiszaesz­­lári Sólymosi Eszter 1975-ös megcsonkított (magyarán: cenzúrázott) szövegét, mi­kor itt van a Fábri Anna ál­tal helyreállított 2003-as ki­advány - ha nem is bűn, de hiba. Jókainak, Mikszáthnak van kritikai kiadása, aki ab­ból indul ki, nem téved na­gyot. Krúdy azonban csú­szós textológiai terep, még a szakértőknek is ajánlott az óvatos haladás. A sorozatkiadvány kiegé­szítése elhamarkodottan tör­tént. A négy ráadás kevés. Ha a szerkesztők alaposab­ban körülnéznek a Krúdy­­kötetek között, kezükbe ke­rülhetett volna az Öreg szó az ifjakhoz kiadatlan publiciszti­kákat tartalmazó összeállítá­sa 1995-ből, valamint még korábbról a legtöbb ifjúsági regényét közlő A cirkuszki­rály (Móra Kiadó, 1982). Míg a most kezdődött új életműkiadás eljut eddig, több év lepereg a kalendári­umban. Ez az olvasási tech­nika amúgy is az ifjabb kor­osztályokat célozza meg. Gyermekeknek, fiataloknak kerülhetett volna a kezébe a mesemondó Krúdy Gyula. Mégsem így lett. Kaptunk is Krúdy-összest, meg nem is. A feladat hozzávetőlegesen tökéletes - mert abszolút tökély nem létezik - megol­dása papírra, nyomdára, könyvkötőkre, no meg más Nádler István munkája szerkesztőkre marad. GAJDÓ ÁGNES: Utánam, olvasó! ■ Színháztörténeti képeskönyv. Szer­kesztette Belitska-Scholtz Hedvig, Raj­nai Edit, Somorjai Olga. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 392 oldal, 9800 Ft A színházi témájú könyvek nagyon népszerűek - talán a teátrum válto­zó, színes világa, a primadonnák és bonvivánok színfalak mögötti élete, az előadások egyedi és megismétel­hetetlen volta miatt. A közönséget nemcsak az érdekli, hogyan játssza el a társulat a Három nővért vagy A padlást, hanem az is, mi lakozik a jelmez, a festett maszk mögött, s még a színészek legféltettebb titkait is szeretné kifürkészni. Az elmúlt időszakban jó néhány színházzal foglalkozó könyv jelent meg: játékos színháztörténeti kalei­doszkóp a múlt század színi világá­ból (Színház az egész!...)­, tudomá­nyos kézikönyv (Magyar színháztörté­net 1920-1949), a határon túli magyar színházművészet kislexi­konja (Színészek, színházak, városok), díszlet- és jelmeztervezőket bemu­tató album (Díszlet-jelmez [Magyar szcenográfia 1995-2005]), színházi alkotókról szóló monográfia (Mol­nár Gál Péter, Zenthe Ferenc; Földes Anna-Kőháti Zsolt: Film, színház, szerepek - Törőcsik Mari), Bessenyei Ferenc és Kabos László özvegyének emlékezése (B. Elthes Eszter: Fér­jem, a komédiás; Urbán Erika: Az én Kabosom). E sorba illő pompás kiadvánnyal lepte meg a színház szerelmeseit az Osiris Kiadó, amely - a minőséget tekintve - a hazai könyvkiadás egyik legmegbízhatóbb bázisa. E vaskos, szemet gyönyörködtető album jó minőségű papíron, majd’ négyszáz oldalon sorakoztatja föl a magyar színháztörténet legérdekesebb tör­ténéseit és szereplőit - az első ma­gyar színtársulatoktól a hadifogoly­­táborok színházán át a Katona Jó­zsef Színházig, Ábrahám Páltól, Aczél Ilonától Zolnay Zsuzsáig, Zsámbéki Gáborig. Minden színészt és színielőadást lehetetlen számba venni, ezért a szerkesztők egy-egy emblematikus név, darabcím, kiemelkedő színház­­történeti esemény vagy érdekesség köré csoportosítottak képeket és idézeteket, így: Súgók és színlap­­osztók; Színházi cenzúra; A Petőfi megverselte komikus, Megyeri Ká­roly; Újházi Ede, a Mester; Kaba­rék a két háború között; A szocialis­ta realista operett; A Vígszínház a hetvenes években. Ismert művészek lépnek elénk: Márkus Emília, a Szőke Csoda, Já­szai Mari, a tragika, Blaha Lujza, a nemzet csalogánya, Bajor Gizi, Pe­tites Imre, Odry Árpád, Somlay Ar­túr, Latinovits, a megújult Major Tamás, és folytathatnánk a sort egészen 1980-ig. (A közelmúlt és a jelen képeit nyilván a következő kétszáz évről szerkesztett albumban teszi közzé. Talán az is bővelkedik majd érdekességekben.) A Színháztörténeti képeskönyv száz­­kilencven év színházának képeiből, színlapokból, metszetekből, litográ­fiákból, szövegkönyvekből, rende­zőpéldányokból, díszlet- és jelmez­tervekből, plakátokból, portrékból és karikatúrákból válogat. A párat­lan képgyűjteményben szép szám­mal találunk kuriózumokat: példá­ul Zoltán József színész, énekes ce­ruzarajzait pályatársairól, Kassai Vidorról, Újházi Edéről, Vízvári Gyuláról (84.); Rakodczay Pál saját magáról készített mimikai tanul­mánysorozatát (111.) vagy azt az 1909-ben készített képet, melyen Móricz Zsigmond a Sári bíróból ol­vas fel Blaha Lujzának (147.). De különleges a 176-180. oldal össze­állítása a János vitézről, vagy a 290-292. oldalon található doku­mentumok, melyek az első világhá­ború után felállított fogolytáborok színházáról számolnak be. A jól kiválasztott fotókhoz váloga­tott szöveg illik: vallomás, színikriti­ka, interjú, riport, vers- és dráma­részlet, szórólap, magánlevél, memo­ár. A Magyar Kurírból vett idézet 1820-ban Kilényi Dávid társulatának pozsonyi előadásáról tudósít Déryné dicséretét zengve: „Éneke ha ment is a’ halmozott piperétől, és az erőlkö­dő tzikornyaságtól, de nem művészi tsinosodás nélkül való; ’s különös ér­deme még az, hogy minden szótagot érthetővé teszen.” (24.) Bedák Sári 1929-ben egyik leghíresebb főszere­pére, a János vitézre, pontosabban a bemutató előtti nehézségekre emlé­kezik: „A premier a legnagyobb iz­galmak közepette folyt le. Beöthy so­ha nem látott módon nervózus volt. Mindig csak azt hajtogatta, hogy:­­ Csak a gatyán legyünk túl, a többi aztán már rendben van.” (177.) Lati­novits Zoltán 1959-ben, Beke Albert­­hez írt levelében kételyeit fogalmazza meg: „Én érzem, hogy valahol mű­vésznek születtem. De ez csak örök­ség. Színészi pályán, most már egyre inkább biztosan érzem, nem soká fo­gok maradni. Nem nekem való. Volt egy-két értékes alakításom. Mindket­tőben magamat adtam.” (345.) A színháztörténet vajon melyik korszakot találja izgalmasabbnak? A kezdeteket, amikor Kelemen László vezetésével az első Magyar Játszó Társaság Simai Kristóf Igazházi Eolt ad­ta elő? Vagy a reformkor színházi életét, amikor egyre többen sürget­ték a Nemzeti Theátrum felépítését? Vagy a pesti kabaré születését? Mennyi érdekesség, tele drámai for­dulattal. Amikor Alexander Bach a színházról mint a „népműveltség egy hatalmas emeltyűjé”-ről írt, még sen­ki nem sejtette, hogy 1950-ben a Belvárosi Színház szórólapon tobo­roz nézőket a Mélyszántás című szín­játékra, mely „nem parasztdarab, ha­nem lényegében a munkás-paraszt­­szövetség színpadi ábrázolása. A szerző azt bizonyítja, hogy a dolgozó parasztság egyetlen igazi szövetsége­se az ipari munkásság, amelynek se­gítsége nélkül nem mehetne végbe a szocializmus építése falun.” (306.) A záró idézet Shakespeare Szentvánéji álom című darabjából Puck (a könyvben véletlenül Pukk) búcsúja, s mellette Vajda M. Pál fel­vételén a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház és az Operaház nézőtere. A kötet végén ott a szövegek lelőhelye, és mutató is segít a tájékozódásban. A magyar színháztörténet felfede­zése valódi szellemi kaland. Mintha Bulgakov kacsintana és kiáltana ránk A Mester és Margaritából: Utá­nam, olvasó! ÉLET ÉS­# IRODALOM 2006. MÁRCIUS 31.

Next