Élet és Irodalom, 2006. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

2006-09-29 / 39. szám - Kozák Dániel: Közszereplők-e a főpapok? S a miniszterek? • reflexió | Agora (16. oldal)

Közszereplők-e a főpapok? S a miniszterek? Az ügynökakták nyilvánosságának híveként indítottam két pert: az egyiket még két éve, a másikat pontosan egy évvel ezelőtt. Az eldöntendő jogi kérdés nem tűnik túl bonyolultnak, ráadásul a jogszabály is segítséget nyújt ehhez: közszereplőknek számítanak-e a politikusok, illetve a nagy egyházak vezetői. Ha azoknak minősülnek, akkor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára adatot adhat arról, hogy az érintett személyek ügynökök voltak-e az előző rendszerben. A már szinte abszurdan egyszerű kérdés ellenére a bíróság még nem tudott döntést hozni egyik ügyben sem: két évvel a kereset benyújtása után nem történt semmi fejlemény abban a perben, ahol egykori miniszterek közszereplőségéről kell dönteni. (A másik perben legalább már volt egy érdemi tárgyalás.) Mire várnak, teszem fel magamnak a kérdést. Talán arra, hogy jobb a békesség alapon meg kéne várni, míg magától megoldódik az ügy. 2004 decemberében ugyanis felcsillant a remény az ügynökkérdés rendezésére (és ezáltal a per okafogyottá válására is), amikor az MSZP elnöke, Hiller István bejelentette: törvényjavaslatot készítenek, hogy az állambiztonsági levéltárban levő anyagok korlátozás nélkül megismerhetővé váljanak. Ez az elképzelés azonban nem valósult meg: tavaly októberben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az elfogadott, de hatályba nem lépett jogszabályt. 2005 októberében tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a jogszabályok pontosításától, módosításától hiába remél segítséget a bíróság, mivel egyszerűen nincs rá politikai akarat. Azóta az SZDSZ próbálkozott újból rendezni a kérdést, figyelembe véve az Alkotmánybíróság ügynöktörvénnyel szemben megfogalmazott kifogásait, valamint a közszereplői kör tételes felsorolásával - talán nem függetlenül a közszereplős pertől -, mindhiába. Szóval el kellene már döntenie a bíróságnak, hogy közhatalmat gyakorolnak-e a miniszterek és az országgyűlési képviselők, vagyis közszereplő-e Nógrádi László (volt közlekedési miniszter, jelenleg parlamenti képviselő), Boros Imre, volt tárca nélküli miniszter és egykori képviselő és Kádár Béla exminiszter, a Monetáris Tanács tagja. Ők ugyanis nem ismerték el, hogy azok lennének.• Közszereplőknek számítanak-e a főpapok? Ezt a kérdést tárgyalja a másik, a nagy történelmi egyházak vezetőivel kapcsolatos per. Szerintem a válasz egyértelműen igen. Nem más, mint maga az egyik alperes támasztja alá állításomat egy néhány évvel ezelőtti cikkében. „Nem kerülhető meg továbbra sem az egyházak politikai súlya, amit önmagában alátámaszt a legutóbbi népszámlálás eredménye”, írta az Evangélikus Élet című hetilapban Frenkl Róbert 2002 augusztusában, aki megemlíti azt is, hogy „nem vitatható tézis az, hogy az egyház politizál, de nem pártpolitizál”. A katolikus egyház szerint viszont nem közszereplők az egyházfők. Két ok vezérelt, amikor a főpapok múltjáról érdeklődtem az állambiztonsági levéltárban, amely végül ebbe a perbe torkollott: egyrészt az egyházak, az egyházi vezetők kimaradtak eddig mindenféle átvilágításból, másrészt az állítólagos Antall-féle ügynöklistán, amely 2005 februárjában került nyilvánosságra, politikusok és más ismert személyiségek mellett számos egyházi vezető neve is szerepelt. Az „egyházas” per jóval izgalmasabban alakul az előzőnél: noha ezt csak egy évvel később, tavaly szeptemberben indítottam, már volt érdemi vitával fűszerezett tárgyalás is. Mivel egy adminisztratív hiba miatt az alperesek közül csak a katolikusok értesültek a tárgyalás időpontjáról, így csak az ő jogi képviselőjük volt jelen (a formálisan alperesi, ténylegesen pedig semleges pozícióban levő szaklevéltár ügyvédje mellett). Az érintett katolikus egyházmezetők (a kereset benyújtásakor a katolikus püspökkari konferencia elnöke, alelnöke, illetve titkára, vagyis Seregély István, Bosák Nándor és Veres András) egy tapasztalt, jól felkészült ügyvédet bíztak meg képviseletükkel, aki a kereset elutasítását kérte a bíróságtól, mondván, a megbízóik nem közszereplők. Miért vállalják föl az érintett főpapok a pereskedést? Puszta formállogikai fejtegetés: a kereset arra irányul, hogy a bíróság mondja ki az érintett személyek közszereplő voltát. Amenynyiben a bíróság ezt megállapítja, akkor az állambiztonsági levéltár előtt elhárul az akadály az adatszolgáltatás elől, ha pedig a rendelkezésére álló adatai alapján a levéltár úgy találja, hogy az érintettek az állambiztonság hivatásos vagy hálózati személyei voltak, akkor az azonosításhoz szükséges dokumentum, az úgynevezett 6-os karton hivatalos másolatát kiadja a kérelmezőnek. Aki ennyire védekezik a közszereplősége ellen, az múltját homályba óhajtja burkolni. Józan paraszti ésszel nem lehet nem arra a következtetésre jutni, hogy komoly oka van a közszereplői mivolt elleni hadakozásnak. Mintha ezt az okoskodást támasztaná alá, hogy a közszereplői minőségét egyedül elismerő református egyházi vezetőről, Bölcskei Gusztávról az állambiztonsági levéltár - mivel ez esetben nem volt akadálya a kutakodásnak - megállapította: a nevezett személy nem állt kapcsolatban az előző rendszer állambiztonságával. A két másik történelmi egyház vezetői is - a református püspökkel ellentétben - tagadták, hogy közszereplők lennének. Mivel azonban adminisztratív hiba miatt nem kaptak pontos, szabályszerű idézést, ezért az első érdemi tárgyaláson nem tudtak részt venni, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöke, Szebik Imre püspök, az országos felügyelő, Frenkl Róbert, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv a katolikus főpapokhoz hasonlóan ragaszkodnak-e ahhoz, hogy nem közszereplők. Miért is tekinthetők közszereplőknek a nagy történelmi egyházak vezetői? Kiindulhatunk akár a nem sokkal a tavaszi parlamenti választások előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyik kijelentése által kiváltott vitából, mely szerint a vallás magánügy. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Senyén Zsolt vitatta ezt: egyfelől személyes ügy is lehet a vallás, amennyiben az egyes ember saját választása, hogy melyik valláshoz tartozik, jár-e templomba, másfelől viszont a vallás közügy, amennyiben az egyház intézményrendszereket tart fenn, és „az is közügy, hogy az egyháznak mint jogi személynek joga van közéleti kérdésekben is megnyilvánulni”. A kereszténydemokrata politikus kifogásolta, hogy a „miniszterelnök folyamatosan kétségbe vonja az egyháznak azt a jogát, hogy közéleti kérdésekben megszólaljon”. A vitában a katolikus püspökkari konferencia akkori titkára, a per egyik alperese, Veres András is megszólalt, mégpedig Semjén Zsolt pártján, amikor azt mondta egy rendezvényen: „a hit nem magánügy”. Ezekből a kijelentésekből kiindulva - a hit nem magánügy, a vallás közügy - nem vétünk a logika szabályaival szemben sem, amikor kijelentjük: a vallási vezetők sem magánemberek akkor, amikor az egyházuk nevében beszélnek, lépnek fel. .Ahogy Semjén Zsolt mondta: „az egyháznak joga van közéleti kérdésekben is megnyilvánulni”. A leghelyesebb és legkézenfekvőbb azonban a vonatkozó jogszabályból kiindulva bizonyítani azt, hogy a főpapok bizony közszereplők. „Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”, határozza meg a közszereplő fogalmát azÁllambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény. Az egyházi vezetők nem azért közszereplők, mert közhatalmat gyakorolnának (nincs közhatalmuk, így ez több szót nem is érdemel), hanem - ahogy a törvény definíciójának rájuk vonatkoztatható része szól - mert „a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítják”. Ez igen általánosan hangzik, de a törvény részletes indoklása kifejti, hogy mire is gondol a jogalkotó: „a politikai közvéleményt az a szentély alakítja feladatszerűen, aki saját nevében vagy valamely szervezet nevében, több alkalommal a nyilvánosság előtt politikai kérdésben úgy nyilvánított véleményt, hogy az alkalmas volt arra, hogy mások politikai kérdésekről alkotott véleményét befolyásolja”. Mi sem tűnik egyszerűbbnek ennek bizonyítására, mint legalább kétkét olyan nyilatkozat vagy közlemény beidézése mindegyik alperes főpaptól, amikor valamely közéleti, politikai kérdésben véleményt nyilvánítottak, állást foglaltak. A teljesség igénye nélkül, példálózó jelleggel gyűjtöttünk ki ilyen cikkeket a tárgyalásra, amelyeket bizonyítékokként csatoltunk a peranyaghoz. (A világon semmi baj nincs azzal egyébként, ha egyházi vezetők elmondják véleményüket közéleti vagy politikai kérdésekről. De ismerjék is el, hogy ezt azzal a szándékkal teszik, hogy hassanak híveikre, „formálják a közvéleményt”, és ezzel közszereplőként lépnek fel.) A katolikus főpapok jogi képviselője szerint azonban a törvény indoklásában található meghatározás nem eléggé egzakt, például nem lehet tudni, mit is kell érteni „politikai közvélemény” alatt. Ezért a tárgyaláson indítványozta, hogy a bíróság kérje föl az Alkotmánybíróságot, hogy fejtse ki és értelmezze a politikai közvélemény fogalmát. Ha a bíróság megteszi ezt, jó pár évig megakadhat a per: az Alkotmánybíróságot nem köti határidő, s akár több évbe is beletelhet, míg foglalkozik a kérdéssel, s a bíróság csak ez után térhet vissza az ügyre. A múltfeltárás hívei csak remélhetik, hogy erre nem kerül sor. A politikai közvélemény fogalmát ugyanis nem lehet oly kreatívan meghatározni, hogy olyan eredmény jöjjön ki, hogy például a katolikus püspöki konferenciának a 2002-es választások előtt kibocsátott és minden templomban felolvastatott körlevelére azt lehessen mondani, hogy az nem a politikai közvéleményt kívánta befolyásolni. „El kell tehát mennünk a választások mindkét fordulójára, és felelősséggel kell szavaznunk. A keresztény ember olyanokra szavaz, akik a keresztény értékrendet tiszteletben tartják és védik. Nem szabad csupán az ígéretekben hinni, hanem eddigi tapasztalatainkra alapozva kell döntenünk. Arra szavazzunk tehát, aki védi a teljes életet, a házasság és a család szentségét, biztosítja a többgyermekes családok megélhetését, a gyermekvállalás megbecsülését; - aki óvja fiataljainkat az önromboló, káros szenvedélyektől és segíti a fiatalok lakáshoz jutását, biztosítja a tanulás és továbbtanulás lehetőségét, aki megbecsüli a magyar kultúra értékeit, segíti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, nyitott szívvel, áldozatokat is vállalva fordul a határainkon túl élő magyar testvéreink és a szomszéd népek felé. (...) Mint az Egyház vezetői, tiszteletben tartjuk híveink szabad döntését, ezért nem nevezhetünk meg személyeket és pártokat. A magyar választási rendszer ismeretében azonban felelősséggel mondhatjuk a következőket: Ne vesztegessük el szavazatunkat esélytelen jelöltekre. Az első választási fordulóban próbáljuk megtalálni azt az egyéni képviselőt, akit leginkább alkalmasnak tartunk és akinek van esélye a bejutásra. Ugyanígy döntsük el, hogy az első fordulóban melyik párt listájára szavazunk. Ha egy párt ugyanis nem éri el az öt százalékot, nem jut be a parlamentbe, szavazatunkat más pártok kapják meg, így esetleg olyan pártot juttatunk előnyhöz, amely akaratunkkal ellenkező nézeteket képvisel...” Szavazz Orbán Viktorra és a Fideszre - summázható a körlevél lényege, amit csak az nem értett, aki nem akarta. Ezt a körlevelet a püspökkari konferencia jegyzi, azonban név szerint senki sem írta alá, így az alperesek sem. Nem véletlen viszont, hogy a katolikus egyház részéről miért pont arról a három főpapról kértem adatot: ők azok, akik legjobban reprezentálták a püspöki kart a kereset benyújtásakor (az elnökről, az alelnökről és a titkárról van szó). És különben is, ezt a körlevelet, ahogy általában szokásos, 2002. március 17-én minden szentmisén fel kellett olvasni, így a jogszabály szerint valamennyi pap, aki felolvasta ezt, közszereplő, ha ezen kívül legalább egy alkalommal ehhez hasonló dolgot felolvasott a templomban (például az idei választások előtti körlevelet: „...ilyen szempontok szerint válasszunk, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg a választási programokat, és olyan pártra, olyan jelöltre adjuk le szavazatunkat, amely, illetve aki ezeknek az értékeknek a képviseletét vállalja...” ). A volt szocialista országok többsége a múltfeltárás terén jóval előttünk jár. Romániában például az elmúlt hetekben oldották fel az egyházi vezetők aktáinak titkosságát, így a főpapokat is átvilágíthatja az ottani, erre hivatott testület. A nagy romániai egyházak és az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői is egyetértettek az iratok nyilvánossá tételével. Az általam indított két per legfőbb célja nem más, mint hogy felhívja a figyelmet, mennyire nincs nálunk rendben az ügynökkérdés. Ezek a perek a maguk abszurditásában mintha a szocialista rendszert idéznék, ahol a legegyszerűbb kérdésről is egy túlbonyolított mechanizmus révén döntenek végtelennek tűnő idő alatt. Az előző rendszer igazi működését, és ezzel együtt a közelmúltat, nem lehet megismerni az ügynökiratok nélkül. Az akták megismerhetőségével pedig megszűnhet közéleti szereplőkkel kapcsolatos (elsősorban a politikusokra gondolok) zsarolás lehetősége. Nem több a célom ezekkel a perekkel, mint újra felhívni a jogalkotó Figyelmét a kérdés rendezésének szükségességére. Kozák Dániel Lapzártakor kaptam egy idézést, amely szerint idén októberben lesz az első tárgyalás. Volt miniszterek nem engednek az ügynökaktákhoz (http://ww.origo.h/itthon/20040921képviselők.html) 3 Egyházi vezetők nem engednek az ügynökaktákhoz (http://unine.origo.lui/itthon/20050905 neelesitsdegyhazi.html) ÉLET ÉS!· IRODALOM híV AGORA Vásároljon Ön is éves bérletet. A Cirko-Gejzír mozi közhasznú alapítványa az alábbi bankszámlára fogad adományokat: 10800014-20000006-10462197 ' M's/AH\ns.\}. 2006. SZEPTEMBER 29.