Élet és Irodalom, 2007. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-19 / 3. szám - Széky János: Ez ám a karrier • Méd levelek (32. oldal) - Fáy Miklós: Burában születtek • Zene - St.Martin (32. oldal) - Grecsó Krisztián: Mi, internacionalisták • Rádió - Aranyemberek (32. oldal)

SZÉKY JÁNOS: Méd levelek Ez ám a karrier Ki nem akar tizenöt percre vagy akár tizenöt hónapra híressé válni? A következőkben tanácsokat adunk kezdő hírességjelölteknek és haladó médiarobotosoknak, miként járulhatnak hozzá e vállalkozás sikeréhez. Vegyünk egy nem politizálásból élő személyt, akit hivatásában megbecsülnek, s akit a nyilvánosság egy picit szélesebb körében egyöntetűen okosnak, jó ügy iránt elkötelezettnek tartanak. Mindezen erényeivel és teljesítményével némi nemzetközi hírnévre is szert tesz. Másfelől van egy népes publikumhoz szóló sajtószerv, műsorszám, egyáltalán, hírszolgáltató közeg, amelynek mindez nem elég, így hát, letudván a tényleges politikusok és a médiaszempontból agyonnyűtt hírességek megszólaltatását, a fennmaradó időt nem szakmailag elismert, okos és tisztességes embereknek szentelt, hanem szájjal ellátott robotprogramoknak és ügyeletes aktuálpolitikai bohócoknak. Első tanács hírességjelöltnek: váljon el kicsit a szakterületéről. Ha például a nők megkülönböztetése és a családon belüli erőszak elleni harc az issue-ja, és a kisebbségben élő arab nők elnyomása van napirenden, kerülje a családon belüli erőszak témáját (beleértve annak szélsőséges formáját, a becsületgyilkosságot), és vessen föl olyan bajokat, amelyek nőt, férfit egyaránt sújtanak. (Ilyen például az izraeli arab nők alulreprezentáltsága a közigazgatásban és a bírói hatalomban; a több tekintetben analóg, súlyos magyarországi alulreprezentáltságról most feledkezzünk meg egy percre.) Médiamunkásnak nincs teendője, az egész ügy messze a sajtó-ingerküszöb alatt van. 2. tanács Kj.-nek: ha szakterületéről a szűkebben vett nemzetközi politikába való átrándulását az érintett ország nehezményezi, és ennek diplomáciai, majd személyi következménye van, akkor sértődjünk meg. A sértődés hatalmas energiákat szabadít fel a jobb agyféltekében, szenvedéllyel telíti szavainkat, mimikánkat meggyőzővé teszi. Majd alkossunk összeesküvés-elméletet ellenségeink összejátszásáról. Az öe.-e. szép, az öe.-e. jó, s a tudóstól elvárható szigorú logika és fogalmi gondolkodás kikapcsolásával hatalmas energiákat szabadít fel a bal agyféltekében. Az átlag médiarobotos ingerküszöbét ezen új fejlemény még mindig nem éri el, hiszen a különféle megkülönböztetések megkülönböztetése egynél több logikai lépést követel, az pedig már sok. 3. tanács: ha ez megvolt, szakadjunk el a fogalmaktól, és állításainkat emeljük át az ellenőrizhetetlenség birodalmába. Nevezzük ki például befolyásos cionista szervezetnek a négytagú nem cionista kulturális egyesületet, majd ezen állításunkat terjesszük el külföldön. Állításunkat készpénznek fogadják el, ellenőrzésre nincs mód, de amúgy is minek. A médiamunkásnak végre feltűnik a sprőd hívószó, és besorolja a hírességjelöltet egy kétszereplős játék egyik térfelére. Megnyílt a hírnév felé vezető út. 4. tanács: tekintsük „a gyermek természetes igazságérzetét” a politikai elemzés mércéjének. Magunk is legyünk gyermekien jámborak, és ne föltételezzük, hogy a forradalom kerek évfordulóján, a kiéleződött belpolitikai helyzetben balhé lesz az utcán, ahol nem lehet feltétlenül számítani a rendőrség disztingváló képességére. Vigyük magunkkal gyermekünket, hadd kóstoljon bele a politikába. Miután a rendőri beavatkozás szenvedő alanyaivá lettünk, a túlkapásokat gondolkodás nélkül tulajdonítsuk a monolit Hatalom véres bosszúvágyának. Ennek kivizsgálására társuljunk például a Lelkiismeret '88 jogi képviselőjével. Szigorúan függetlenül. 5. tanács: tegyünk úgy, mintha kódoltan zsidóznánk. Ezzel sok hívet szerzünk radikális berkekben. A kódolt zsidózásban az a jó, hogy kódolva van, azaz mindig marad értelmezési egérút. Mire a másféle értelmezésről kimutatják, hogy hazug és buta, a mai ebéd már a Vaskapunál úszik. Médiamunkás még 2006-ban se tudjon erről a csiki-csukiról, röhögtesse ki magát azzal, hogy a kódolónak meg akarja magyarázni a saját kódját. 6. tanács: e magyarázatot üdvözült mosollyal hallgassuk, a tárgyra törő kérdéseket harsányan fojtsuk bele a médiamunkásba. Mivel a médiamunkásoknak sok az ellenségük, ezt mérsékelt körökben is az ész és tisztesség diadalaként fogják ünnepelni. Médiamunkás a világért se engedjen szokott udvariasságából, hiszen még így is agresszornak könyvelik el, hát még ha ragaszkodna a válaszhoz. A médiakritikus megszidja a saját fejét, hogy minek növeli még ő is az újdonsült celeb Google-találatainak számát. De hát emberek vagyunk, vagy mi a szösz. 32 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM FÁY MIKLÓS: Oly sok gyönyörűséges és vértelen, felejthetően lenyűgöző hanglemez közreműködője, a St.Martin in the Fields kamarazenekar jött el újra a Művészetek Palotájába, ezúttal a főnökkel, az alapító atyával, Neville Marrinerrel. Becsületükre legyen mondva: gyönyörűségesek voltak és vértelenek, felejthetően lenyűgözőek. Ezzel akár zárhatom is soraimat, amit még mondani lehet, az már csak nyammogás a témán, mondjuk, hogy milyen érdekes, hogy őket mi kamarazenekarnak mondjuk, bár ők magukat Academynek nevezik, hát ne számoljuk, hogy az hol hány fő, ezen az estén egyébként elég sok, például tizennyolc hegedűs, közel szimfonikus létszám. Ennél fontosabb, hogy vannak még megbízható elemek a klasszikus zene világában, Sir Neville hiába tapossa már a nyolcvanharmadikat, tudja, amit tud, hozza a formáját. Nem okoz csalódást, nem okoz szenzációt, tiszta, ápolt muzsikálás zajlik. Ha mindez elégedetlenkedésnek hangzik, az csak azért van, mert szívünkből nem akar kipusztulni a romantika, és mindenféle furcsa elképzelésünk van arról, hogy ha valaki a kezébe veszi a hegedűt, akkor rögtön vallania kell önmagáról, a világról, a műről és ezek kölcsönösségéről, hogy nincs személyesebb közlendő, mint egy szimfónia vagy akár a Galántai táncok, amire Sir Neville fütyül. Már nem a Galántai táncokra, hanem a személyességre meg a vallomásra, neki egyszerűen örömöt okoz az, hogy a látványt hangzássá formálja, fog egy partitúrát, és a zenekar segítségével megmutatja, hogy a légypiszok az öt vonalon hogyan is szól. Mi esetleg erre azt feleljük, hogy Kodály biztosan nem erre gondolt, és ezek a dallamok nem így szóltak sem eredetiben, se megszelídített, szimfonikus formájukban. Marriner meg erre azt mondja képzelt beszélgetésünkben, hogy de a kottában csak ez szerepel, és ha a szerző ezen túli szándékaira hivatkozunk, akkor miért nem írunk egy másik művet, amely a mi szándékainkat fejezi ki, nem kell feltétlenül Kodály háta mögé bújni. Bizonyos szempontból igaza van. Meghallgatjuk ezt a jól nevelt, frakkot húzott Galántai táncokat, és akár örülhetünk is annak, hogy legalább ennyit megértettek ezek az angolok abból, amihez igazán nincs sok közük. Miért is érdekelné őket, hogy hol van Galánta, és hogyan játszott a galántai banda. Arról most nem is beszélve, hogy talán mi is pont enynyit értünk a Dvorák írta Szláv táncokból, hát ne nagyképűsködjünk. De ha már Dvorák szóba került, rettenetes volt a Hegedűverseny előadása. Mert ennél a műnél a Marriner-elmélet csődöt mond, a darab nem nélkülözheti a jelentős előadót, aki szívével-lelkével, egojával megtámogatja a művet. Vagy, ha maradunk a korrekt hangzássá változtatásnál, akkor ez lesz belőle, unalom és eseménytelenség, mintha egy ál Brahms írta volna ezt a versenyművet, valóságos invenció nélkül a lassú tételben. A gyors tételek még ezt is kibírnák, ha egy kicsit markánsabban hegedülne Barba Skride, ha valami határozott állítás törne elő a Stradivariból, és nem csak ez a távoli zümmögés szólna a sajtbura alatt. De hogy ne ússzuk meg fordulat nélkül az estét. Mendelssohn Olasz szimfóniája érvényes előadásban hangzik el, egyszerűen öröm hallgatni, jó kis belső szólamokat vesz észre az ember, mert a brácsások miatt igazán nem kell szégyenkezniük St. Martinéknak, a ráadástételétől pedig még meg is lehet hatódni, bárcsak Mendelssohn-estet adtak volna, ez a vidámabb tanulság. Sir Neville hunyori szemmel néz és integet, miközben lesétál a pódiumról, a rögzített zene történetének egyik fontos alakja, és lehet, hogy többé soha nem látjuk. (St. Martin int the Fields - Művészetek Palotája, január 15.) Burában születtek GRECSÓ KRISZTIÁN: Rádió Mi, internacionalisták Ha valamit nagyon akarunk, megy. Erősen koncentráltam rá, hogy szimpatikusnak találjam Katona István népművelőt, és sikerült. Merthogy Katona úr sok jót csinált, és a jót a jók szeretik. Ő a martosi Feszty Árpád Művelődési Park megálmodója, létrehozója, a szlovákiai táncházmozgalom elindítója, az Ifjú Szívek Együttes egykori motorja. Többek között az Állami Népi Együttes valamikori táncosa mára farag és persze ír is, sokoldalú, örökmozgó népművelő. Az Aranyemberek sorozatba kiváló, történtek vele dolgok, élete van, amiről színesen lehet diskurálni. A jót a jók szeretik, vonzódnak hozzá, én meleg szívvel és angyali mosollyal ajkamon hallgattam a park csacsijainak rázását, a szamarakat Katona úr médiasztároknak nevezte, és mókásan megemlítette, hogy okosabbak nála. Katona István almával etette kedvenceit, jó kedély, házias kellem uralta a beszélgetést, magunk ismét elátkoztuk a percet, mikor vidéki exodusunkat nyélbe ütöttük, és a tiszai ártérbe vágyott szívünk vissza, ahogy a nóta is mondja. Aztán Katona úr erősen metaforizálni kezdett, ami nekünk is gyöngénk, a felvidéki magyarság kezdeményezéseit homokra épített várhoz hasonlította, mely sokat idézett és közismert kép vasárnapról vasárnapra templomok százaiban kerül elő, a martosi parkot pedig a Golgotához fogta, merthogy mindkettő szemétdomb. Ekkor már kicsikét szivárgott szívünkből a kegyelem, mert sohasem állhattuk a meztelen szólamokat, hogy egy aktuális képzavarral éljünk, homokra építve. Szerettünk volna bizonyítékokat előbb, őszinte, valódi gondolatokat, kihallani a mondatok mögül a törődést, a munkát és az alázatot. Hogy a park egy irdatlan turul, ízlés kérdése. A turul minket nem zavar, mindig is tartottunk az erőt sugárzó állatoktól, ráadásul a martosi turul a Nazca-vonalakhoz hasonlóan csak a levegőből látszik, tehát akinek turulallergiája van, kis jóindulattal észre se veszi. Békésiné tanárnő óráján azt tanultuk a szegedi alma materben, hogy az egész szövegen át végigvitt metafora allegóriává nemesül, ennek tudatában írjuk tehát le, hogy Martoson a turul farkán, nemzőszervén van a színpad és az öltözők, a fején a szállások és a jurták. Valahol még székek is vannak, melyekre az van írva, hogy falu rossza, falu szépe. A parkban minden pünkösdkor misztikus kavalkádot rendeznek, gyerekek táncolnak a bokrok és fák körül, jó a hangulat, színes a forgatag, tartalmas az időtöltés. A park megőrzi az identitást, továbbá az elbutulás és gyökértelenség ellen is való. Hogy konkrétan mi történik ottan, sül-e a kolbász, gitározás van-e meg hamiskás közös éneklés, íjaznak-e hátrafelé szittya lovasok, csörgetik-e a kardot magyar huszárok, arról keveset tudtam meg, inkább az elvi szempontok domináltak, afféle gondolatokkal, mint hogy pályázaton sohasem nyernek pénzt, mégis száll a madár ágról ágra. Katona István egészségi okok miatt volna kénytelen otthagyni a színpadot, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy milyen kár, nem bölcsészetet tanult, mert még sohasem látott a parlamentben filozófust elkopott nyelvvel, de azt már látta, hogy négy forintból ott egyet csinálnak. Továbbá a liberálisok, különösen a radikális liberálisok azt akarják, hogy a nép elbutuljon, a buta ember gyökértelen ugyanis, és pikk-pakk elveszti az identitását. Régóta tapasztaljuk, hogy a sámáni hevülettel megáldott értelmiségiek körében mindjárt bűnösnek kezdjük érezni magunkat. Keresztényi neveltetésünknek hála, és mert apánk is mindig a gyöngébb csapatnak szurkolt, kivéve az akkor még valamit számító MTK-t, mert annak halálig, egyszóval azonnal a távollévőkkel érzünk együtt, és ösztönösen a sanda célozgatások céltábláivá válunk. A mi kulturális identitásunknak sohasem volt szüksége ellenségre, nem azzal kezdtük önnön definíciónkat, hogy ki ellen vagyunk, és akkor szükségszerűen azok vagyunk mi, ami ők nem. Hogy magunk is a ki nem mondás sunyi retorikájával éljünk, vannak bizonyos értelmiségiek, akiket folyton elnyomnak, üldöznek és az érzelmeik miatt mellőzik őket ők, a folyton megújuló, hatalmukat átmentő gonoszok. Konkrétabban: internacionalisták. A mai, rohanó világban a jókhoz a jók, a gonoszhoz a gonoszok vonzódnak. Hogy Katona úr fontos mondandójából idézzünk, annyira kapkodunk, hogy nincs időnk apánk sírjához leülni, hogy gondolkodjunk ott egy kicsit. Mennyi a szomorúság. Jómagunk, anélkül, hogy látatlanból elmarasztalnánk a Kondor Katalinnak kedves martosi parkot, megjegyezzük, még sohasem éreztük jól magunkat Makovecz-jurtában, és rendes táncházat is csak kocsmában, szocreál, csempézett büfésarokban, góré mögött vagy füstös folyosón láttunk. A hétvégi szólótáncfesztiválon például se jurta, se négyméteres faszobor nem volt, egy információs pult előtt volt szerencsénk látni, amint bihari román prímások muzsikájára ropták a mindenféle legények és leányok, ha kellett, románul, ha kellett, magyarul csujogattak, és az ország legjobb magyarországi román népzenét játszó prímásával, Barkócz tanár úrral, aki magyar ember, és az ország egyik legjobb magyar népzenét játszó cimbalmosával, a Dűvő muzsikusával, aki szlovák, csodáltuk a két flanelinges, román öreget, ahogy nyűvik az ócska, háromnegyedes hegedűt, mintha a jóistennek is ilyen repedezett ujja volna. A csabai tót, az eleki román gyerekek meg együtt ropták a vajdaszentiványi magyar népzenére. Katona úr sértődötten fals szövegét hallva eszembe jutott, hogy innen erőt merítve elballagok Martosra, és beledúdolom a szamarak fülébe az Örömódát. Hátha a csacsik megsejtenek valamit. (Aranyemberek, január 12., Kossuth rádió, szerkesztő-riporter: Benkei Ildikó) Zene zkiss galéria OROSZ JÁNOS „Nap, Homok, Tenger" rajzok, 1968 január 10—31 -ig 1122 Budapest, Városmajor u. 23. Ny.: H-P: 14 órától 18 óráig 202-0371, 20-332-8967 www.zkissgaleria. hu info@zkissgaleria.hu zkiss galéria KJUm 2007. JANUÁR 19.