Élet és Irodalom, 2007. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

2007-09-14 / 37. szám - Mélyi József: Múzeumügyi értesítő (7. oldal)

- Föltűnő, hogy a regényeidben na­gyon sokszor a történelem kerül az elő­térbe. Mintha minduntalan előretola­kodnék a múlt. Érthető, hogy a sorsod, az 1944-es múlt regényekbe kívánko­zik. De miért gondolod, hogy a törté­nelem ennyire egyeduralkodó, vagy legalábbis a te életedben miért az? - A regényalakok jönnek, mennek, pusztulnak, túlélnek. A történelem szá­mukra a sorsuk. Az autentikus embe­ri helyzet ebben az örvénylésben kon­centrálódik. A sodrás körkörössége ér­dekel. A múlt és a jelen egymásra ré­tegződése. Ami így kialakul, azt való­ságos időnek nevezem. A kérdés az, hogy a múlt és a jelen egymásra réteg­ződésének présében, a valóságos idő­ben mivé lesz az ember. Ez a kérdés mindig nyitott. Az ilyen nyitottság di­namikája adja a regénytörténést. - Az egymásra rétegződésre és a kör­­körösségre még visszatérünk, most maradjunk a történelemnél. Amikor a történelmet teszed meg regényeid főszereplőjévé, akkor az a célod ez­zel, hogy valamiféle tablót állíts, el­magyarázd azoknak, akik ezt a tör­ténelmet nem élték meg, vagy pedig egész egyszerűen a saját sorsod és az életed történése késztetett arra, hogy mindezeket meg kell írni.­­ Az „anyagom” a megélt XX. század. Az egész, mert közismert, hogy a fel­menők ismeretei is belejátszanak a sa­ját tapasztalatba. A tabló már nagyon régen letűnt az irodalomban. A törté­nelmi regény több évszázadon át biz­tos helyzete is szétporladt mára. A tu­dományos megközelítésekben is nagy váltások történtek. A múlt század ele­jén Benedetto Croce még úgy véleke­dett, hogy a történelem az élő szellem önismerete. A század végén erről Hayden White és mások azt mondták, hogy ha nem találjuk meg a történe­lem belső értelmét, szakítani kell azzal az illúzióval, hogy az megfogalmaz­ható. Természetesen jelen vagyok a re­gényeimben, hol a személyes sorsom­mal, hol a tapasztalataimmal. - Mi a különbség a kettő között? Tanú voltál, résztvevő és elszenvedő, mindig jelen voltál a saját történelmednél. - így jött... A tanú, a résztvevő szere­pét vállalnom kellett. Negyvennégy­ben, ötvenhatban, azóta is. Ez közel nyolcvanéves tapasztalatot jelent. Ez a viszonylag hatalmas anyag nagy kincs. Hitelesen kell meríteni belőle, mérv­­adóan kell „megdolgozni”. A tapasz­talataim természetesen az általam meg­ismert sorsokról és emberekről kialakí­tott tapasztalataim. De gyakorlatilag egyetlen regényem, a Tengeri kavics kivé­telével valamennyi regényem fikció. - Ha már szóba hoztad a képzeletet: miért nem akarsz jobban elmerülni a fikcióban mint teljes kitalálásban? Azt mondod, hogy ezek a könyvek fikciók, közben én meg azt gondo­lom, hogy ezek valóságos történetek. Nem vonzott-e az a világ, hogy leülj és kitalálj egy történetet? Hogy egy légből kapott történetet írjál meg?­­ Tizenhárom regényemből másfélnek a története „valóságos”. Azért mondok másfelet, mert a Tengeri karm valóban dokumentált családtörténet, de már a követés második, jelen idejű szintje, az ezredfordulós nyomozati réteg is fik­ciós elemeket olvaszt magába. - Olvaszt, de a történelem mégiscsak beszivárog, nem? - Persze, de számomra az az egyik leg­érdekesebb kérdés, hogy az alakok éle­tében, ütközéseikben, gondolatvilá­gukban úgy van „benne”, hogy nem is tudnak róla. Az ember nem szink­ronfordítója a sorsának. Főképpen, amióta a történelem mediatizált, átpo­litizált, így hamis és átláthatatlan. A regény az ennek hatására kialakult ál­arcok mögé próbál pillantani. Értet­lenség, közöny, az ösztönvilág felülke­­rekedése, és persze az undor mindet­től. Annyira köznapi, hogy észre sem veszed. De ha „kitalálod” egy regény számára, akkor arról írsz, ami van.­­ Térjünk most vissza a rétegekre és körökre. Az, hogy a múlt és a jelen egymásra rétegződik, érthető. De mit jelent a történelem körkörössége, és ebben a körkörösségben hol van az ember? - A körkörösség például azt jelenti, hogy a zsákutcák újabb és újabb válto­zatai jelennek meg. A gyermek-szülő, a férfi-nő kapcsolatok évezredek során lényegében ismétlik önmagukat. - Most már vegyük egy kicsit szemé­lyesebbre a dolgot: amikor vissza­mész ezekre a helyszínekre, azért mész vissza, hogy azok a részletek is fölmerüljenek, amelyek otthon a ka­rosszékben ülve nem jutnak eszed­be? Olyan ez, mint a hipnózis: fölho­zod ezzel a dolgokat a múltból? Ez a célod, vagy valami más?­­ A még létező helyszínek inspirálhat­nak. Például ha látok egy házfalon go­lyónyomokat, és nem tudható, hogy azok negyvennégyből vagy ötvenhat­ból valók-e. De az, amit „felhozok” ma­gamból, „feljöhet” az íróasztalnál, séta közben vagy a reggeli borotválkozásnál is. Nemrégiben újra elolvastam Jaspers­­nek azokat a gondolatait, hogy őt már a negyvenes évek végén rémülettel töl­tötte el a múlt feledésbe merülése. Az ilyen érzést innovatív rémületnek neve­zem. Keresésre, szembenézésre, helyszí­nek, események felidézésére ösztönöz. - Nem látod problémának, hogy a múlt éppenséggel nem merült feledésbe? Egyfelől igen, mert Magyarországon nem néztek szembe vele, más szem­pontból pedig mintha visszajönne. Ezt is beleérted a rendszeredbe? - Magyarországon az egész XX. szá­zad feldolgozatlan. Rengeteg kitűnő történészi munka jelent meg. A leg­­jobbak is nyílt vagy latens vitában áll­nak egymással. Ez a tudományban természetes. Nálunk a közgondolko­dást terheli súlyosan a múlt ama ré­mületet keltő ismerethiánya. Ez sok tekintetben megkülönböztet bennün­ket Nyugat-Európától. A legutóbbi frankfurti utamon föltettem valaki­nek azt a kérdést: miképpen jutottak túl a közgondolkodásban a nácizmu­son. Azt a választ kaptam: egyszer már nagyon megégettük a kezünket, vigyáznunk kell, hogy ez ne történ­hessen meg újra. Arra a kérdésemre, hogy miképpen jutottak el eddig, azt válaszolták: sokat kellett dolgoznunk magunkon, és még sokat is kell. Ná­lunk a felismerés is, az önmagunkon való munka is elmaradt. Ama körkö­­rösséget bizonyítva vissza-visszatér a múlt. Szerves kapcsolatban van a múltfelejtés és a múltnak az újrameg­­jelenése. A múlt felejtése, a múlt tisz­tázatlansága, a szembe nem nézés ad lehetőséget a múlt eltorzítására, az át­világított múlt helyett az átvilágítat­­lan, az önigazoló, a múltból nem ta­nuló magatartásoknak a személyes, politikai-történelmi kialakulására. - Amikor a múlt átvi­l­ágí tatl­an­ságá­­ról beszélsz, akkor a regényeiddel és „történelmi” regényeiddel a múltat világítod át? Ez is a szándékod? - Semmilyen szándékom nincs. Azaz egyetlen azért van. Regényt kívánok írni arról, amiről regényt kívánok írni. - Mikor azt mondod, hogy eltorzít­ják a történelmet, akkor általános alanyt használsz. Szerinted kik, mik ezek az erők, amelyekkel - gondolom - te is szeretnél harcba szállni a regé­nyeid segítségével? - Az irodalom nem harc. Más. Több­ létlátás, illetve forma- és nyelvtalálás hozzá. Az örvény középpontjára irá­nyuló tekintet. Annak az előhívása, amit a látszatok eltakarnak. A lélek­ben, az emberi kapcsolatokban, a tör­ténelmi sorsfordulókon. Annak is a ku­tatása, ami bennünk van, de nem tu­dunk róla.­­ A történelem nem volt valami vidám a XX. században, és az általad megírt történeteknek is a nagy része komor. Az életnek azonban van derűsebb ol­dala is. Nem azt mondom, hogy ez tel­jesen hiányzik a műveidből, de amikor az ember olvassa a regényeidet, esszé­idet, az az érzése, hogy ez egy végtele­nül komor pali. A derűt kicsit félre te­szi. Készakarva mellőzöd? - Van bennem derű, szeretet. Irónia, sajnos, kevés. De nem vagyok komor. Nézz rám, amikor lehet, sokat neve­tek. A Dráiga Liv szerelmi történet, a Századvégi történet is. A követésben pe­dig még a pokol tornácán is vannak érzéki-érzelmi-játékos mozzanatok. A Ködlovas börtönjeleneteiben is. Beckettnek a XX. századról szóló mondata jut az eszembe a kérdésed­ről: az asszonyok lovaglóülésben szül­nek a sírok fölött. Pedig mennyit le­het röhögni Beckett színdarabjain. - A működésednek a másik fő terü­lete az esszé, s ezekben is ott a törté­nelem: 1848,Tiszaeszlár, 1944,1956. Azokban is ugyanezt keresed, mint a regényeidben, csak egy másik világ­ban, tehát nem a képzeletnek a biro­dalmában. Próbálod elemezni ugyan­azt hűvösebb fejjel? - Akaratlanul is kimondtad, hogy a regényeim a „képzelet birodalmában” járnak, vagyis fikciók. Többször is el­mondtam már: nálam a regény és az esszé starthelyzete közös: indulás az ismeretlenbe. A regény epikai, az esz­­szé fogalmi útbejárás. Kétműfajúság? Ez természetes az irodalomban. Az esszét sem írom „hűvösebb fejjel”. - M­itől függ az, hogy egy kérdést esz­­szében akarsz megírni vagy regény­ben? Mert ezek a motívumok mind­két műfajban benne vannak. - Közhely, hogy a regény képekkel, sorsokkal, belső világokkal „dolgozik”. Más a nyelve, a struktúrája. Az esszé problémákkal néz szembe. Körüljár­ja a dilemmákat, amíg el nem jut az újabb dilemmákig. Van hasonlóság abban, hogy mindkettő titokfeltáró, és a titok mögött újabb feltárandó titkot keres. A regénypoétikai, közéleti, napi politikai kérdések az esszé-dossziéba kerülnek. A hosszabb, könyvnyi esz­­szék többnyire akkor születnek, ami­kor nem tudok végiggondolni egy olyan problémát, amely a munkám­mal jár, vagy amelyet magam körül ér­zékelek. A kilencvenes évek elején meg­rázott az újra előkúszó rasszizmus, an­tiszemitizmus. Ez nagymértékben be­lejátszott abba, hogy megírtam a Vég­semmiségei mű Bánk bán-könyvemet, és kidolgoztam benne azt, hogy a ma­gyar irodalom talán legszebb nőalak­ja, Melinda nem magyar, és hogy a Bánk bán szereplői az egész drámá­ban elbeszélnek egymás mellett. - Az a benyomásom, hogy a műveid­ben sokkal erősebben jelenik meg a múlt, mint a jelen. Bizonyára ez a sa­ját sorsodból fakad, de végtére is, mi az igazi oka? - Ellent kell mondanom. S nem csak magamra hivatkozhatom. Számom­ra a múlt annyiban autentikus, amennyiben nélküle megjeleníthe­­tetlen a jelen. A jelen csak annyiban valószerű, amennyiben a múlt indí­tékvilága hiteles mögötte. - Sokat beszéltünk a múltnak és a je­­lennek az egymásra rakodásáról, ugyanakkor téged szenvedélyesen ér­dekel Bibó. Ebből is az tetszik ki, hogy magadat demokratának tartod. De­mokrataként, ugyanakkor íróként, aki átélte az 1944-es történelmet, ki­- Semmilyen dilemma előtt nem ál­lok. A gárda megjelenése a mai ma­gyar történelem mélypontja. Sokkal többre mutat rá, mint ami a politikai és közbeszédben elhangzik róla. - Veszélyt látsz benne? - Igen. Mindenekelőtt nem a néhány száz fekete ruhás, árpádsávos trappo­lásában, hanem abban, hogy a poli­tikai elitből csak a kormánypártok haj­landók és az MDF meglátni, hogy va­lójában mi történik. Továbbá abban, hogy a magát polgári középjobbnak nevező, már régen nem polgári középjobb pártszövetség határozott el nem határolódása miatt a társada­lom nagy része sem látja világosan, minek a revideálása folyik. - Ugyanakkor a demokrácia tele van veszélyekkel, ez a saját csapdája. Ve­szélyesnek gondolod, ugyanakkor ez a velejárója is. Épp ezért kérdeztem, hogy egy demokrata mit gondol egy efféle dilemmáról.­­ A demokráciának sok minden a ve­lejárója. A veszélyek is. De a társada­lom immunrendszerét roncsoló ve­szélyekkel szembeni önvédelem is. A demokrácia alkotmányos, parlamen­ti,jogi alapjai stabilak. Habár vannak újabb, nem lényegtelen stabilizáló je­lenségek e területeken is. Viszont az általános tudati-mentalitásbeli mező­ben jelentős az instabilitás. Időszerű Bibónak az a korábbi felismerése, mi­szerint a társadalom vezető elitje a tör­ténelmileg sorsdöntő kérdésekben so­hasem tudott egységesen és helyesen dönteni. A demokratikus államszer­vezet önmagában nem biztosít immu­nitást a bűnnel szemben. A tisztán látó politikusoknak és szellemi embe­reknek sokkal többet kellene foglal­kozniuk azzal, hogy a Horthy-rend­­szer és a Szálasi-rémuralom nemcsak a közel félmillió zsidó származású ma­gyar iszonyú elpusztításért felelős, ha­nem az egész magyarsággal szemben követett el történelmi bűnöket. A Hit­ler oldalán a háborúba való belépés­től a Don-kanyarban áldozatul oda­dobott magyar katonák pusztulásá­ig, a Budapestet rommá tevő esztelen harcokig, melyeket az utolsó fasiszta csapatok oldalán vívtak. Itt van a Fi­desz hatalmas felelőssége: még min­dig számít a szélsőjobb szavazatokra. E párt vezetőinek el kellene olvasni­uk, hogy mit írt Márai Sándor a mai árpádsávosok elődeiről Szálasi hata­lomátvétele után: „Az elmúlt hóna­pokban sokan azt hittük Magyaror­szágon, hogy már a pokol fenekére értünk. Két napja tudjuk, hogy a po­kol fenekénél is van mélyebb szint, mintha egy csapóajtó megnyílt vol­na, mintha még az eddiginél is mé­lyebb, bűzösebb gyehenna fogadna be.” A mai magyar társadalom jelen­tős része nem tudja, hogy a Horthy­­korszak hová vezette az országot. - A Magyar Gárda nem éppen azt tükrözi, hogy nagyon is tudják? Is­merik a szimbólumokat, azt, hogy milyen célokat kellene magunk előtt látnunk.­­ Vezetőjük kijelentette: az „igazi” ma­gyarok a mesehősök egyenruháját vi­selik. Ami persze nemcsak elrettentő és komikus, hanem meggyalázása az ország lakosságának, annak a millió és millió embernek, akik büszkén vallják magukat magyarnak. Akik nem őket követik, azok szerintük nem „igazi” magyarok.­­ Szerinted miben rejlik ennek az iga­zi veszélye? Mert azt mondják, ez va­lóban pár száz ember, és borzasztó asszociációkat idéz föl, de a mai ma­gyar demokráciában mindez valódi veszélyeket rejteget? Milyeneket? - A múlt eltüntetésével együtt jár a társadalom tájékozatlansága. Nem kellőképpen ismert, hogy mi a kü­lönbség, ahogy erre Bibó emlékezte­tett, az „igazi és az igaz magyarok kö­zött. Továbbá az sem, amit Illyés Gyu­la így írt a Magyar Csillagban már 1943 decemberében: „Hírünk a világban riasztó”. Az sem, hogy milyen súlyos felelősség terhelte ezért a magas ran­gú államférfiak hintapolitikusi maga­tartását. Ennek tanulságaira különö­sen a köztársaság elnökének kellene figyelni, különben akarata ellenére is hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság egy része ne tudjon különbséget tenni a jogos protestálás és az egyelőre még csak verbális agresszió között. - Azt mondod, nálunk nem történt meg a szembenézés. Ma egészen má­sok a viszonyok, akkor nácizmus és háború volt, ma Európában minde­nütt demokrácia vesz minket körül. Azt is mondod, hogy veszély van. El­képzelhetőnek tartod-e, hogy ez a de­mokrácia legyőzi vagy elnyeli ezeket a fajta mozgalmakat?­­ Valóban, Európában ma szerencsé­re más a helyzet. De a tekintetben is más, hogy nyugaton a jobboldali kö­zéppártok élesen elhatárolódnak - még a kormányzás elnyeréséért való küzdelemben is - a szélsőjobbtól, fő­képpen annak történelmi örökségé­től. Van még valami, amivel az orszá­gért felelősséget érzőknek egyszer már szembe kell nézniük. Mindazok a for­dulatok, amelyek nálunk a XX. szá­zadban történtek, külső hatásra tör­téntek. A rossz irányúak is, a jó irá­nyúak is. Nem kellene végre abba­hagyni azt, hogy a külső, európai kör­nyezetre hivatkozunk? Nem kellene végre a saját képességünkből is közös összefogással tenni valamit? Európa is változik. Jönnek az új nemzedékek, legyintenek a múltra. Ilyen ma a Va­lóságos Idő, amelyről a regénnyel kapcsolatban beszéltünk. Hogy a de­mokrácia önmagában legyőzi-e a gár­dához hasonló mozgolódásokat? E tekintetben is nyitottnak látom a jö­vőt, amiként a valóságos időben min­den nyitott. A regényeim befejezésé­ben is próbálom megvalósítani az ilyen nyitottságot. Az „anyagom” a megélt XX. század Sándor Ivánnal Várkonyi Benedek készített interjút Sokakat foglalkoztat a még láthatatlan jövő. Mások a múltba áhítoznak, zongára dilemma előtt állsz, hogy ve­­talán épp azért, hogy többet értsenek e jövőből, és nem okvetlenül azért, lekedsz a Magyar Gárdáról, hogy újra átéljék mindazt, ami kéretlenül megadatott nekik. Ki tudja, mi kényszeríti regénybe a borzalmas időket. Sándor Iván évtizedek óta nyo­moz, a saját múltja és a mi múltunk után­ kutatja a golyónyomokat és a saját, XX. századi sorsát. Történelmet kever a képzelet világához. 2007. SZEPTEMBER 14. ­,5% s­zeretettel várunk minden könyvbarátot, -.................... a történettudományok iránt, s a szép épületekre kíváncsi valamint a szellemi értékekre nyitott érdeklődőt szeptember 15-én, szombaton, 10 órától, a Kulturális Örökség Napján, a Politikatörténeti Intézetben, (Budapest V., Alkotmány u. 2.) • CD es '03 és f CD a volt Kúria épület bemutatásával (11, 14, 16 órakor),e­xs 03 könyvtárunk és levéltárunk a Kádár-korszakkal kapcsolatos ' CCS I dokumentumokkal, ”C3 CD korabeli dokumentumfilmekkel, exrs 03 könyvkötészeti bemutatóval, V? valamint a több könyvkiadó összefogásával megrendezendő P­­ I tudományos és szakkönyvvásáron.W w­ww.polhcist.hu Élet És|· IRODALOM

Next