Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2008-07-18 / 29. szám - drMáriás: Tate-Papa • Tárlat (29. oldal) - Antal István: Óráról órára • Tárlat (29. oldal) - Szeifert Judit: Memento mori • Tárlat - Baksai József kiállítása (29. oldal)
drMÁRIÁS: Tárlat Tate-Papa Bár ebben a rekkenő hőségben természetesen semmi sem ér fel az SZTK- központok reumatológiai rendelői előtt adódó kiváló csajozási lehetőséggel, most mégis tekintsünk el ettől, és beszéljünk a képzőművészetről. A húsz évvel ezelőtti London galériáiban tapasztalható pezsgés kábé olyan volt, mint a mai Zalaegerszegé: itt-ott egy magángalériában valami középavítt gyűjteményecske, valamint sok-sok szürkeség és unalom. Akkortájt Párizs volt a csúcs, a kis galériák, amelyek közül csak jóból volt legalább száz, olyan remek felhozatallal - de nem egyszeri, hanem állandó jelleggel -, hogy az ember nem győzte kapkodni a fejét, miközben a Pompidou Központ remek tárlataival jókora magabiztos felkiáltójelként csúcsosodott a kép hátterében amolyan Eiffel-toronyként. A helyzet azóta sokat változott. Párizs fásultabb lett, a Pompidou-ban öncélú és ismeretterjesztőnek álcázott, gyermeki mentalitásra hajazó, gagyi turistahülyítő kiállítások vannak borsos belépőért, míg Londonban időközben megszületett a Taté Modem, amely a Temze-parton akkorát üt, hogy most már London lehet az, amelyre vizualbce felnézünk. Gyóntatásról, vállalati fotózásról vagy Diana-emléktárgyak vásárlásából a St. Paul’s Cathedralból lefelé csorogva a folyó felé egy metál gyalogoshídra gördülünk, amely biliárdgolyóként egyenesen a volt erőmű épületébe, a vöröstéglás óriás gyomrába, a TM-be gördít. S hogy ott mit lehet látni? Öt szinten akkora anyagot, amelynek a megfelelő lelki feldolgozásához legalább egy hét lenne az optimális idő, mellé megannyi koncert és kísérőrendezvény, mint például a hiperlassú kollektív helyben biciklizés mint össznépi örömprodzsekt, amellyel éppen a fluxuskiállításra hívták fel a szervezők a figyelmet. Persze önmagában ez még nem jelentene semmit, a mennyiség, mint olyan, amely nyilván az észak-koreai testvérintézményben is hasonló módon megvan, ám a TM minőségi felhozatala egyedülálló. Nemcsak azért, mert hogyha egy fluxuskiállítást rendeznek, akkor annak előzményeiként akár Monet-ig is visszanyúlnak, és megkeresik annak rokon szellemi nyomait akár Picasso, teljesen ismeretlen naiv festők vagy éppen a század eleji orosz propagandaplakátok világában, hanem azért is, mert az új anyagból is a legjobbat hozzák, a legütősebb példákat, említsük csak Jonas Mekas itt látható legújabb filmjét, amely akár csak a szerző régebbi alkotásai is, talán a legjobban hordozza magában a fluxus lényegét és poétikáját. Egy külön kialakított hatalmas teremben Mark Rothko vörösesbarna képei keltenek erős meditatív hatást félhomályban, innen kilépve Arnulf Rainer vörösborral festett feszülete látható, ez a lenge vászondarab, amely egy kolostor felkérésére készült, amelynek egyik ablakát vagy húsz évig díszítette, majd jött az alkotó, visszavásárolta, átnyomta még vörösborral és festékkel, s miután olyan eredményre jutott, olyan szikár nyelvezetű, egyszerű, és talán éppen ettől pimaszul gyomron vágó hatású alkotássá, hogy azt a TM figyelő szeme azonnal észrevette, majd a keze fel is kapta, és gyorsan kiállította. Soroljam még? Gyönyörű Dubuffet-k a legvadabb korszakból, néhány pimasz-erős korai Bacon, kiváló Giacometti-szobrok egész sora, Nitsch egyik legelső véres képe, Beckmannok, Dixek, Kleek, Groszok, Magritte-ok, valamint a kiállítás teljes anyagához kötődő interaktív játékok, bemutatófilmek, népszerűsítő kiadványok, kritikai tanulmányok, katalógusok, és még hosszan sorolhatnánk. Az a benyomásom, hogy ha az angolok le is maradtak a foci-Eb-ről, mégis hatalmas gólt rúgtak, jelesül az európai képzőművészeti szcéna kapujába. Vagyis fel van adva a lecke, hogy mit, hogyan lehet láttatni, ráadásul a legjavát, többek között az itt felsoroltakat, mind ingyen. Ne csináljunk mi is ilyet? (A Tate Modem időszakos tárlata megtekinthető augusztus 25-ig.) SZÉFERT JUDIT: Tárlat Memento mozi Baksai József frissen készült művekkel lepte meg kiállításának látogatóit. Egy új sorozat képei láthatók a szentendrei Vajda Pince falain. Ezek a festmények szó szerint ide készültek. Genius loci a hely szelleme ihlette őket. A tárlat címe Block 11., ami szintén a múltra utal. Ez az épület volt ugyanis a 11-es számú blokk, ahonnan a gázkamrába hurcolták az ártatlanul halálra ítélt embereket. Ettől a nyomasztó múltbéli emléktől nem tudott szabadulni a festő, amikor jelenlegi tárlatára készült. Baksai Józsefnek szinte egész életműve alapvetően az élet és halál dualitásáról szól, és vannak korábbi képei, sorozatai, amelyek konkrétan ezt a kérdéskört dolgozzák fel, így a mostani kiállítás művei szervesen illeszkednek alkotói folyamatába. De nemcsak a tematika kapcsolja közvetlenül a korábbi festményekhez őket, hanem az alkalmazott munkamódszer is azonos. Baksai vaskos festékcsomókból hozza létre rusztikus képfelületeit. Ezeket a tisztán festékből képzett relieffestményeket legtöbbször puszta kézzel, ecset vagy más közvetítő eszköz használata nélkül formázza. Ez a technikai megoldás eredményezi az alkotásaiban rejlő műfaji kettősséget, ti., hogy művei egyszerre festményplasztikák és plasztikus festmények is. De Baksai József par excellence festő. Bár tagadhatatlan, hogy munkái a művészeti ágak és műfajok kölcsönhatását és határaik megszűnését is jelzik, mégis alkotói megközelítése, hozzáállása alapvetően festészeti problematikán alapul. Számára a színek, a fények, a matériák, valamint az anyagtalan és testetlen, érzékeinkkel egyáltalán nem, vagy csak részlegesen felfogható jelenségek megragadása, vizuális leképezése az elsődleges. A képfelszínből kitüremkedő részletek is kizárólag festékből állnak, és elsősorban a hangsúlyos elemek (szó szerinti) kiemelését szolgálják. A jelenlegi sorozaton belül négy hasonló méretű és felépítésű kép szorosabban összetartozik. Mind a négy álló téglalap alakú, és rajtuk rácsszerkezetet idéző osztásban téglalapszerű rusztikus festékpászmák mint felnagyított ecsetnyomok vagy szabálytalan tetőcserepek sorakoznak. Ezek a képek címeikben egyrészt az őselemekre utalnak - Tűz, Víz és Föld - a levegő viszont nem szerepel közöttük. A negyedik kép a Hold címet viseli. A már említett mátrixban elhelyezett festéknyomok között valamennyi képen megjelenik egyegy koponya. A sötétkékekkel megfestett Víz az Örökkévalóság alcímet kapta. A kép felső harmadának közepén megjelenő koponyatető felülnézetből látszik, és kiemelkedik a képfelszínből. Rajta a varrat sárga színű, ami az örökkévalóság színe. A fekete árnyalataival komponált Föld alcíme: Tisztaság, amire szintén csak a rajta látható koponya kék színű varrata utal. A kék ugyanis többek között a tisztaság jelképe. A Hold nem kapott kiegészítő címet, de alapvetően fehér színe szintén gazdag szimbolikát hordoz, hiszen a tisztaság, az ártatlanság, a győzelem és a tökéletesség, ezen túl pedig az isteni fény szimbóluma. A lépcső melletti falon a Füst című kisméretű kompozíció rokonítható vele, hiszen ott is teliholdra emlékeztet a sötét hátteréből kidomborodó világos koponyatető. A Tűz a Feltámadás alcímet viseli, és vörös színe a vér asszociációját is felidézi. Szorosan hozzá köthető a következő falon bemutatott kisebb méretű kép, a Stigmák (2008), amelyen három plasztikus izzó vörös rózsa emelkedik ki a fekete rusztikus háttérből. A vörös rózsa a keresztény ikonográfiában a szentek mártíromságának jelképe, és amennyiben az ötös számmal (pl. öt szirom, öt darab rózsa) kapcsolódik össze, akkor konkrétan Krisztus stigmáit szimbolizálja. Baksai jelenlegi festményén csak három vörös rózsa jelenik meg, de a kép 2000-ben készült változatán öt rózsa látható, amelyek elhelyezése is utal a kereszten függő korpuszra. A rózsa-stigma jelenleg is a keresztre feszítéshez kapcsolódik. Baksai képein a keresztre feszítés tematika a szenvedés és a kín, valamint a halandó emberi test szinonimája. Ugyanakkor a feltámadás által egyben az újjászületést, az életet és a lélek halhatatlanságát is jelenti. Ezzel a gondolattal van összefüggésben A feketefal című nagyméretű, vízszintesen osztott diptichon, amely a Tűz és Víz című festmények között látható a kiállítótér hosszanti falán. A fekete fal volt 11-es blokkban a kivégzések helye. A képen koponyatetők törnek elő, domborodnak ki a fekete alapból - ami egyrészt felidézi a Koponyák hegyét, a halál-áldozatot, másrészt olyan hatást kelt, mintha magok kelnének ki a földből. Ezzel a kép az (újjá)születésre, illetve a „nincs értelmetlen halál” gondolatra is utal. A koponya Baksai korábbi sorozatain is megjelenik mint az egyik leggyakoribb és legfontosabb vanitasszimbólum. Az összefüggést még egyértelműbbé teszi, hogy jelenleg is szerepel a tárlaton egy Vanitas (2007) című kisebb méretű, sötétzöld kompozíció. A vanitas a földi dolgok hiábavalóságát, értéktelenségét és múlandóságát jelölő kifejezés, amelyet Baksai az ikonográfiai tradíció szerint a legvégsőkig lecsupaszított emberi maradvánnyal (a koponyával) kapcsol össze. Ezzel részben az időmetaforára, illetve közvetve, a vanitáshoz kapcsolódó másik fogalomra, a meztelenségre is aszszociál. A már említett keresztre feszítés szintén összefüggésbe hozható a meztelenséggel. Hiszen a keresztre feszítés előtt Krisztust, mint egy bűnözőt megfosztották ruháitól. A megszégyenítés eszközéül használt meztelenség Krisztus alakja által a szenvedés szinonimájává vált. A Holddal egy falon látható a Kapu (2008) , amely egy fehér alapon megjelenő fekete rács-szerkezetet formáz. A kapu rácsozatának struktúrája megegyezik a négyes (Tűz - Víz - Föld - Hold) sorozat mátrixos osztásával. A kép bal oldalán oszlopszerű kitüremkedés, ezen szintén koponya, melynek homloka közepén céltábla látható. A keresztény ikonográfiában az oszlop a vértanúság jelképe. Ezenkívül Krisztus szenvedéseinek eszközei (arma Christi) között is szerepel, hiszen ostorozásakor oszlophoz kötözték ki. Baksai korábbi és mostani festményein az oszlop és a rózsa a mártíromság szimbólumai. Általuk a konkrét krisztusi szenvedéstörténeten túl, általánosságban szól a megszenvedett útról, és minden az út során eltűrt, önként vállalt, illetve ránk kényszerített áldozatról. Ez a tárlat az emlékezés helyévé teszi a Vajda Stúdió pincéjét. Emlékeztet az időbeli tárlatokra. A tragikus történelmi múltra. A pillanatnyi jelenre. Emlékeztet személyes jövőnkre. Memento mari! Emlékeztet a halálra. (Baksai József kiállítása a Szentendrei Vajda Lajos Stúdióban július 24-ig látható.) 2008. JÚLIUS 18. ANTAL ISTVÁN: Tárlat Óráról órára Bori Bálint és Lábas Zoltán a Képzőművészeti Főiskolán végzett, tagjai voltak az Erdély Miklós tanítványaiból, valamint fiatal művésznövendék barátaiból alakult INDIGO csoportnak, és hosszú idő óta Berlinben élnek. Mindketten intellektuális művészalkatok, ami különböző alkotásaikon úgy tükröződik, hogy, magas színvonalon birtokolják ugyan a kézművesség valamennyi technikáját, szakmájuknak mégsem ezek a fogásai izgatják őket igazán, hanem szinte tudományos kísérletező kedvvel kutatnak gondolati, filozófiai jellegű tételeket műveikkel. Lábas hosszú idő óta színházi látvány-, díszlet- (és talán jelmez-) tervezőként dolgozik Németországban, Bori pedig, aki, emlékeim szerint, soha nem kapkodta el a kiállításokkal történő jelentkezés lehetőségeit, feltehetően ma is így él. Munkáikkal soha sem csak gyönyörködtették a nézőt, hanem gondolati tételek játékos kacskaringóival bizsergették szellemét. A művekben elrejtett játékok persze, soha nem vérre menően komolyak, de nyilvánvaló jelenlétük révén elrepítik a nézőt a puszta gyönyörködésből egy egészen más szellemi szférába, ahol úgy kezdi érezni magát, mintha egy matematikai feladvánnyal vagy egy sakkjátszma végjátékának megoldási variációival szembesülne. Lábas mindig szívesen állított ki hozzá hasonlóan gondolkozó barátaival, máig lelkemet gyönyörködtető emlék, az a régi kiállítása, amikor Nemesi Tivadarral a lebontásra ítélt műteremlakásukat búcsúztatták oly módon, hogy telefestették a falait szintén megsemmisítésre ítélt késekkel. Bori, aki Erdély utolsó filmjében, a Tavaszi kivégzésben, „halálra ítélt” mesterének „szerepét” játszotta el, bennem mindig azt a benyomást keltette, mintha már régen túllenne a művészetnek nevezett bohóságon, és mindennapi életvitelének ad ehelyett művészi minőséget. Nagy csalódást okozott nekem, amikor megtudtam, hogy mégis „alkot”. Mintha megboldogult Dixiről derült volna ki, hogy tulajdonképpen űrhajós. Bori műveiből árad a gyermeki (nem gyermeteg!) költészet: tulajdonképpen, távolról ugyan, de egyetlen magyar (származású) művész - gondolkodóhoz hasonlíthatom, Baksa-Soós János Január Herceghez. Mégis, most, hogy összedugták megint a fejüket, és felépítették a Ráday utcában ezt az óráról órára (órákból órákba) csengő-bongó, gördülő, ketyegve is mulatságos, időjelző világot, a szerkezetekbe rejtett filozófiákkal, kulturális őrsi gyűlés résztvevőjének érzem magam megint. Minden, amit látok, játék. Sőt, játék a játékkal, de a legkomolyabb módon, mint két koravén (vagy örökgyerek) kisfiú bevallatlan szerelme vagy öngyilkossága. Bruno Schulz Fahajas boltozoknak világába valók Lábas és Bori órái. Ott szerepelnek azok a figurák, akik, ha kell, életük árán is reparálni képesek az ilyen szerkezeteket, ha valami „bajuk” esik. A kiállítás gondolati lényegét a 2B Galéria belső termében vetített mozgókép jeleníti meg, amin egy grandiózus kerék forog monoton ritmusban, az idők kezdetének teljes magányában, mintha a legelső kereket vetítenék elénk. A legelső forgást, minden mozgás kezdetét. Mintha egy bibliai jelenet látnánk. A lehengerlő (a mindenséget eltakarító) időt. Shakespeare Macbethjének kiszámítatlan idejét. A török harcosok ellen legördített tűzkerekek ősét. Hiszen az óra (is) körbejár, ahogy egy film címe és a sláger hirdeti (Rock Around the Clock). A kiállított időmérő, időmúlást mutató tárgyak szellemes forgatagában egy, az angol pop-art hangulatát felelevenítő kompozíción Őfelsége Erzsébet királynő is órává válik. Egy kutyás naptár előtt fekvő fején ugyanis a művészek forgó jobb szeméből órát szerkesztettek. (Sőt, örökórát, elvégre God Save the Queen!) A kiállítók talán legszellemesebb üzenete az a tárlatukkal, hogy csupán elhatározás vagy kellően élénk fantázia dolga, és bármilyen tematikus kiállítás témájául szolgáló tárgyról, eszközről, jelenségről stb. bebizonyítható, hogy az egész világ, az élet vagy a földi lét bármilyen leküzdhetetlen vagy megoldásra váró nehézség abból fakad. Például az óra használatából vagy annak hiányából. Ezen a kiállításon például az órákhoz hasonlóan hangsúlyos szerephez jutottak a Mackósajtok. Meghempergetve pirospaprikában, óraként, óraalkatrészként, faliórák ingájaként. Hol ránk vigyorog büszkén a mackó, hol eltakarja arcát a paprikapapír, bár ilyen esetekben is érezzük, ha belekaparunk kicsit a mélybe, mint pákosztos kisfiúként a vasárnapi rántott hús készítésekor a tojásos, lisztes, zsemlemorzsás trutymóba, amikor nem néz oda anyuka, megnyomkodhatjuk a szemét. Nagyon szép műtárgy a Fűára is. Igazi fűszálak mutatják az időt - még másodperc mutatóra is futotta a készletből. Az Óráról órára címmel kiállított tárgycsoport (leglényegesebb látványelemét tekintve monitorban vetített komputeranimáció) egy üzembe helyezhető monitorból, a monitor előtti tárcsában elhelyezett órából és a tárcsa körül, illetve a monitor előtt, a talajon szétterített műanyag (papír?) szeletekből áll. A monitorban működő 1+2 órában a földön látható, beszkennelt papírok mutatóként forognak. A tárcsában és a monitorban lévő órák más ritmus szerint forognak, és a monitoron is különbözik egymástól a két alsó és a felettük elhelyezett óra mozgása. A monitorba vetített anyagba szkennelt műanyag szeletek mozgásának formációi izgalmasak és nagyon szépek. Szellemesek (önálló művekként értékelhetők) az órakonstrukciók elnevezései. Ízelítőül felidézek néhányat: Aranytoronyóra arany óralánccal, Órabross, Radíróra, Gyalogóra, Sajttal, Tintaóm, Paprikamutatóóra, Üres időóm, Mackósajtóm, Harisnya zibzdrral stb. Jól mulattam Bori Bálint és Lábas Zoltán kiállításán. (A 2 és fél nem gond című kiállítás július 2-ig látható a 2B Galériában.) 29 Találkozunk Tokajban! A 36. Tokaji írótábor augusztus 13-14-15-én szerdán, csütörtökön és pénteken, az Irodalmi értékrendek, pályakezdés, érvényesülés kérdéskörében szervezi meg tanácskozását. Az írótábori tagság igénye szerint, a megújulás jegyében a plenáris ülések mellett Poétikai munkacsoport, Irodalmi támogatások munkacsoport, Szerkesztői és kiadói munkacsoport, Digitalizált irodalom munkacsoport kínál lehetőséget és teremt alkalmat a termékeny alternatív vitára. A Tanácskozás helyszíne: A Tokaji Ferenc Gimnázium, annak kollégiuma és kertje, a tokaji Paulay Ede Színház, valamint a helyi Tourinform iroda székháza. A hagyományok szerint a Tokaji Esték sorozatban alkotóműhelyek, folyóiratok bemutatkozása, felolvasóest és minőségi tokaji kóstolás várja a résztvevőket. A táborba való jelentkezést levében a H-3501 Miskolc, Pf / 375 vagy a tokaji. irotabor@hhello.hu, irotabor@freemail.hu címre várjuk. Érdeklődni lehet a következő számokon: 06-46-359-923, 06-20-453-48-90. (Külföldről való jelentkezéskor a 36-os előhívószám nem nélkülözhető.) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM