Élet és Irodalom, 2009. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-13 / 11. szám - Molnár Erzsébet: Káposzta • Lichthof (10. oldal) - Bauer Tamás: Orbán Viktor forradalma (10-11. oldal)
óta hallgat, s igyekszik azt elfeledtetni.) Ismét Stumpf Istvánnál, egy korábbi nyilatkozatában kaphatunk némi támpontot. Stumpf többször is kifejtette, hogy az 1990 óta kialakult politikai berendezkedés lehetőségei kimerültek, új megoldásokra van szükség, s egyszer még azt is megemlítette, hogy szélesebb hatáskörű, több ciklusra választott köztársasági elnökre lenne szükség, aki feltehetően maga Orbán lehetne. Hogy született-e ilyen javaslat a soksok bizottság valamelyikében, melyek Stumpf elmondása szerint a Fideszkormányzás előkészítésén dolgoznak, nem tudhatjuk. Meg kell elégednünk azzal, hogy az ilyesmi összhangban lenne azzal, amit a Fidesz négyéves kormányzása idején tapasztaltunk. Akkor Orbán a maga szerepét igyekezett túlemelni a miniszterelnöki tisztségen, s minden, a kétharmados többség híján rendelkezésére álló eszközzel szűkítette az Országgyűlés ellenőrző szerepét és a független hatalmi ágak működési terét. Nem gondolhatunk másra, mint hogy az „erős államról” beszélve a mainál kevésbé ellenőrzött végrehajtó hatalomra, a fékek és ellensúlyok gyengítésére készül. Orbán már 1998-as választási kampányában is meghirdette a „több mint kormányváltás” programját, vagyis azt, hogy nem a korábban a politikai erők konszenzusával kialakított berendezkedés keretei között, hanem azokat a kereteket megváltoztatva kívánja céljait elérni. A mostani beszéd a fennálló helyetti új világ ígéretével ismét ezt a logikát követi. Az is világos a beszédből, hogy a korábbi konszenzus megváltoztatását a mögötte állókra támaszkodva, a politikai ellenfelek - tehát a többi politikai szereplő - akarata ellenére kívánja elérni. Árulkodó a mondat, miszerint a feladat: „Napról napra felmorzsolni a reménytelenség embereinek ellenállását”. Ez is olyan, a háborús nyelvezetből származó fordulat, amelyet politikai ellenfeleivel kapcsolatban demokrata nem használ. Fontos eleme a beszédnek az a pont, ahol hangsúlyozza: „nem a bankrendszer, nem rejtélyes piaci törvényszerűségek, nem személytelen piaci erők okozták a válságot, hanem konkrét bankárok, konkrét brókerek, hitelezők, pénzügyi tanácsadók, hitelminősítők, nekik falazó politikusok és szakértők. (...) konkrét emberek és valóságos személyek hazudtak, csaltak. Ők éltek viszsza a hatalmukkal, és erre építették a saját személyes meggazdagodásukat.” Ismert beállítás ez: nem a bonyolult rendszer tökéletlen működésével van baj, hanem gonosz emberek kártevése keseríti az emberek életét. Nem egyszerűen rosszul működő rendszereken kell változtatni, nem hibás politikákkal szemben kell jobb politikára törekedni, hanem a bajokat okozó személyekkel és csoportokkal kell felvenni a harcot. A rossz effajta megszemélyesítése, az ellenségkép felrajzolása végigvonul Orbán retorikáján, így ezen a beszédén is. Ez is olyan jellemző, amelynek alapján az Orbán-beszédet nem tekinthetjük demokratikus politikus fellépésének, hiszen a demokratikus politikus problémák megoldására terjeszt megoldásokat a választók elé, amely megoldásokat jobbnak tekinti a politikai ellenfél megoldásainál, de politikák és nem személyek vagy azok csoportjai ellen lép fel. Vetélytársait a demokratikus politikus is gyakran mondja ügyetlennek, tévelygőnek, alkalmatlannak, Orbánnál azonban a politikai ellenfél tudatosan árt a népnek, „a nép ellensége”. Mindabból tehát, amit a beszéd elemzése során megállapítottunk, egyetlen következtetés adódik: Orbán beszédében valójában forradalmat hirdet. Forradalmat, hiszen nem az adott gazdasági és politikai berendezkedés keretei közötti szorgalmaz politikaváltást, hanem maguknak a kereteknek a megváltoztatását hirdeti meg. Forradalmat, hiszen a kereteket nem a politikai erők konszenzusával kívánja megváltoztatni, hanem a többség, a reményei szerint kétharmados parlamenti többség birtokában, a többi politikai erő akarata ellenére. Forradalmat, hiszen a változás eléréséhez, a többség megszerzéséhez ellenzékből is tétovázás nélkül nyúl olyan eszközökhöz, amelyek nincsenek összhangban a demokratikus normákkal, mint a választási szabályok figyelmen kívül hagyása („oszt’jó napot’), a kordonbontás vagy az egy évvel ezelőtti, a kormányzás alkotmányos lehetőségeit megkérdőjelező népszavazás. Hogy hogyan készül élni majd a többséggel, arra leginkább az 1998 és 2002 közötti gyakorlatból következtethetünk. Jó érzékkel állapította meg az Orbán-beszédet kommentálva a Heti Hetesben a kiváló politikai elemző, Hernádi Judit: „Olyan volt, mint a fényes szelek... Én hallgattam, és azt mondtam, hogy megpróbálom úgy hallgatni, mint ha nem ismerném az Orbán Viktort. És úgy nagyon érdekes. Akkor is az volt a véleményem, hogy fényes szelek. Azokra a filmekre emlékeztet, amit édesanyám hallgatott. Azokra a beszédekre. Arra hajatt. Arra az időszakra.” Orbán maga is érzékelteti, hogy forradalom a feladat, amikor rendre párhuzamot von az 1989-es és a mai helyzet között. Ezt tette mostani beszédében is:, Azért van itt még sok dolgunk nekünk, mert a mai Magyarország egyre jobban kezd hasonlítani a húsz évvel ezelőttire.” A mai Magyarországot „szocialista Magyarországnak” nevezi. Ebből következik, hogy a Fidesznek és neki magának a húsz évvel ezelőtt elkezdett feladatot kell folytatnia: „Én még nem végeztem be a húsz évvel ezelőtt vállalt munkát. És azt tudom mondani a fideszes barátaimnak, hogy a Fidesz sem teljesítette be még a küldetését.” Ez a küldetés pedig a „szocialista Magyarország” helyén a „polgári Magyarország” felépítése, vagyis Fidesz- Magyarország újraépítése. Márpedig ha a húsz évvel ezelőtti feladat rendszerváltás, vagyis erőszakmentes, cseh kifejezéssel bársonyos, de mégiscsak forradalom volt, annak a feladatnak a folytatása is nyilvánvalóan forradalom. * A demokratikus politika versengő megoldások érvekre alapozott vitájára épül. A forradalmi politika ezzel szemben az élcsapatot támogató tömegeknek a fennálló állapotokból való végletes kiábrándulására és arra a hitére épül, hogy a változás nyomán minden egy csapásra jobb lesz. Amikor Orbán negligálja a versengő gazdaságpolitikai javaslatokat, a demokratikus politikának fordít hátat. Ehelyett választja a forradalmi politikát. A kormányokat ellenzékük a demokráciákban is bírálja, és rámutat azokra a kedvezőtlen folyamatokra, amelyekért a kormány felelőssé tehető. Orbán valótlan állításai, amelyek a 2006-os „rosszabbul élünk, mint négy éve” hagyományát folytatják, már nem férnek bele a demokratikus politika eszköztárába, hanem forradalmai indulatok felkeltését szolgálják. Beszédének egy pontján meg is fenyegeti Orbán a kormányon levőket., Azt gondolom, hogy nem kellene végsőkig feszíteni a húrt: ha egy népet a saját vezetői a szakadék szélére kormányoztak, akkor a legrosszabb, amit tehetnek, ha még a szakadék szélén is, kötik az ebet a karóhoz, és azt hajtogatják, hogy nincs más irány, mint az övék... (...) Ilyenkor még a legbékésebb néppel is megtörténhet, (...) hogy ezt már nem viselik el, és akkor végül mégiscsak a reménytelenség emberei kötnek ki a szakadék alján.” És a fenyegetés kapcsán előkerül a korábbi beszédeiben megjelent vészjósló kifejezés is: „Ki kell mondanunk, minél tovább húzzák, annál mélyebbre kerülnek, amikor eljön az igazság és a számonkérés pillanata.” Demokratikus politikus szemében a politikai ellenfélnek csak a választási vereségtől kell tartania, demokratikus politikus számonkéréssel nem fenyegetőzhet. A forradalmi politika másik eleme a remény felkeltése, hogy a váltás nyomán minden megoldódik, miközben nem magyarázzák el, hogy hogyan. „Be fogjuk bizonyítani, hogy rendbe lehet hozni a közbiztonságot, hogy a magyar gazdaság lábára tud állni, és azt is, fel lehet nevelni úgy egy nemzedéket, hogy mindenki használható szakmával a kezében lépjen ki az iskolából az életbe.” „.. .a jól működő állami szolgáltatások, a jó egészségügy, a színvonalas oktatás és a szegénységpolitika, a hatékony szegénységpolitika igenis megteremthető abból a pénzből, amit Magyarország ezekre a célokra képes áldozni”. Szemben azzal a gazdasági szakértők körében elterjedt nézettel, hogy a későbbi felemelkedés feltételeként ma a jövedelmek átmeneti visszafogására van szükség, amit „mesének”, „átlátszó blöffnek”, „átejtésnek” nevez, Orbán azt ígéri, hogy az ő modelljében ez elkerülhető. Ezt érzékelteti olyan állításokkal, hogy „a világ (...) szakít a korábbi divatos felfogással, valójában a világ kormányainak népjóléti politikát ésszerű követniük. Ugyanis a családok jövedelmi helyzetének megerősítése, az éhezés és a kilakoltatás megelőzése, a gyerekek iskoláztatása egyben válságkezelő eszközök is.” Nála a reformok (melyek mibenlétéről nem szól) „.. .rövid távon is hasznot hoznak. Olyan reformok, amelyek egyszerre jók az államnak, a vállalkozásoknak és a társadalom többségének is”. De arról, hogy mitől lesz az ország erre képes, semmit nem tudunk meg a beszédből. Egyszerűen el kell hinnünk, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, ha a Fidesz kormányoz, mindez lehetségessé válik. (Mellesleg: semmiféle tapasztalat nem támasztja alá, hogy az Orbán által felvázolt közvetlen állami gazdaságmenedzselés növekedési tartalékokat szabadítana fel. A tapasztalatok az ellenkezőjét mutatják.) Addig ez szerinte azért nem lehetséges, mert „a régi, megbukott és kudarcot vallott világ emberei sohasem akarnak változást, mindig is rettegnek tőle. Nálunk éppen azért súlyosabb a válság, mint máshol, mert a régi világ emberei nem akarják belátni, hogy maga a régi világ vallott kudarcot. Ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, amiben vagyunk.” Itt ismét a bajok okainak megszemélyesítése jelenik meg, s ettől válik a személyi váltás a gazdasági javulás feltételévé, ettől lesz „a kormányváltás a legolcsóbb válságkezelés”. Ezt a hitet igyekszik felkelteni és megerősíteni közönségében, s a ma kormányzókkal szembeni indulatok felkeltése mellett ennek a hitnek a terjesztése hivatott megteremteni Orbán forradalmának támogatottságát. Forradalom sokféle volt a történelemben. Az 1848-as vagy az 1956-os magyar forradalom önkényuralmi rendszer ellen irányult, mint ahogy önkényuralmi rendszer ellen irányult 1989-es forradalmunk is, s céljuk a szabadság, a demokrácia volt, akárcsak a többi egykori szocialista ország 1989-es forradalmáé. Ugyanakkor sok példát ismer a történelem arra, hogy gazdasági válság körülményei között, a demokráciából való kiábrándulásra építve, a szabadság felszámolására szerveznek forradalmat. Orbán készülő forradalma ebbe a sorba illik. PtAOPROFITÜ zleti magazin: a felelős gazdaság, a felelős profit lapja AktuálisSZdiri Heller Ágnes filozófus nyilatkozik az értékváltásról Összeállítás az alternatív energiára váltásról ■ Válságreceptjeink a következő témákban: költségoptimalizálás: az energia- és a bérköltségek területén, hasznos tippek: a reklám- és kommunikációs tevékenységekhez. Az NHD életmódtartalmából: kultúra, otthon és irodadizájn, alakformálás kényelmesen, Jamie Hayon dizájner, Zoób Kati a Magyar Kultúra Nagykövete Előfizetés: Fátrai Mónika, Piac és Profit Kiadó Kft . 1134 Budapest, Dózsa György út 144. Telefon: 06-1-239-8401 ■ Fax: 06-1-239-9595 email: fatraim@piacesprofit.hu ■ weboldal www.piacesprofit.hu 11 2009. MÁRCIUS 13. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM