Élet és Irodalom, 2009. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

2009-03-13 / 11. szám - Molnár Erzsébet: Káposzta • Lichthof (10. oldal) - Bauer Tamás: Orbán Viktor forradalma (10-11. oldal)

óta hallgat, s igyekszik azt elfeledtet­ni.) Ismét Stumpf Istvánnál, egy ko­rábbi nyilatkozatában kaphatunk némi támpontot. Stumpf többször is kifej­tette, hogy az 1990 óta kialakult poli­tikai berendezkedés lehetőségei kime­rültek, új megoldásokra van szükség, s egyszer még azt is megemlítette, hogy szélesebb hatáskörű, több ciklusra vá­lasztott köztársasági elnökre lenne szük­ség, aki feltehetően maga Orbán lehet­ne. Hogy született-e ilyen javaslat a sok­sok bizottság valamelyikében, melyek Stumpf elmondása szerint a Fidesz­­kormányzás előkészítésén dolgoznak, nem tudhatjuk. Meg kell elégednünk azzal, hogy az ilyesmi összhangban len­ne azzal, amit a Fidesz négyéves kor­mányzása idején tapasztaltunk. Akkor Orbán a maga szerepét igyekezett túl­emelni a miniszterelnöki tisztségen, s minden, a kétharmados többség híján rendelkezésére álló eszközzel szűkítet­te az Országgyűlés ellenőrző szerepét és a független hatalmi ágak működési terét. Nem gondolhatunk másra, mint hogy az „erős államról” beszélve a ma­inál kevésbé ellenőrzött végrehajtó ha­talomra, a fékek és ellensúlyok gyengí­tésére készül. Orbán már 1998-as választási kam­pányában is meghirdette a „több mint kormányváltás” programját, vagyis azt, hogy nem a korábban a politikai erők konszenzusával kialakított berendez­kedés keretei között, hanem azokat a kereteket megváltoztatva kívánja célja­it elérni. A mostani beszéd a fennálló helyetti új világ ígéretével ismét ezt a logikát követi. Az is világos a beszédből, hogy a ko­rábbi konszenzus megváltoztatását a mögötte állókra támaszkodva, a poli­tikai ellenfelek - tehát a többi politikai szereplő - akarata ellenére kívánja elér­ni. Árulkodó a mondat, miszerint a fel­adat: „Napról napra felmorzsolni a re­ménytelenség embereinek ellenállását”. Ez is olyan, a háborús nyelvezetből származó fordulat, amelyet politikai el­lenfeleivel kapcsolatban demokrata nem használ. Fontos eleme a beszédnek az a pont, ahol hangsúlyozza: „nem a bankrend­szer, nem rejtélyes piaci törvényszerű­ségek, nem személytelen piaci erők okozták a válságot, hanem konkrét bankárok, konkrét brókerek, hitelezők, pénzügyi tanácsadók, hitelminősítők, nekik falazó politikusok és szakértők. (...) konkrét emberek és valóságos sze­mélyek hazudtak, csaltak. Ők éltek visz­­sza a hatalmukkal, és erre építették a saját személyes meggazdagodásukat.” Ismert beállítás ez: nem a bonyolult rendszer tökéletlen működésével van baj, hanem gonosz emberek kártevése keseríti az emberek életét. Nem egy­szerűen rosszul működő rendszereken kell változtatni, nem hibás politikák­kal szemben kell jobb politikára töre­kedni, hanem a bajokat okozó szemé­lyekkel és csoportokkal kell felvenni a harcot. A rossz effajta megszemélyesí­tése, az ellenségkép felrajzolása végig­vonul Orbán retorikáján, így ezen a beszédén is. Ez is olyan jellemző, amely­nek alapján az Orbán-beszédet nem tekinthetjük demokratikus politikus fellépésének, hiszen a demokratikus politikus problémák megoldására ter­jeszt megoldásokat a választók elé, amely megoldásokat jobbnak tekinti a politikai ellenfél megoldásainál, de politikák és nem személyek vagy azok csoportjai ellen lép fel. Vetélytársait a demokratikus politikus is gyakran mondja ügyetlennek, tévelygőnek, al­kalmatlannak, Orbánnál azonban a politikai ellenfél tudatosan árt a nép­nek, „a nép ellensége”. Mindabból tehát, amit a beszéd elem­zése során megállapítottunk, egyetlen következtetés adódik: Orbán beszédé­ben valójában forradalmat hirdet. For­radalmat, hiszen nem az adott gazda­sági és politikai berendezkedés keretei közötti szorgalmaz politikaváltást, ha­nem maguknak a kereteknek a megvál­toztatását hirdeti meg. Forradalmat, hi­szen a kereteket nem a politikai erők konszenzusával kívánja megváltoztat­ni, hanem a többség, a reményei szerint kétharmados parlamenti többség bir­tokában, a többi politikai erő akarata ellenére. Forradalmat, hiszen a változás eléréséhez, a többség megszerzéséhez ellenzékből is tétovázás nélkül nyúl olyan eszközökhöz, amelyek nincsenek összhangban a demokratikus normák­kal, mint a választási szabályok figyel­men kívül hagyása („oszt’jó napot’), a kordonbontás vagy az egy évvel ezelőt­ti, a kormányzás alkotmányos lehetősé­geit megkérdőjelező népszavazás. Hogy hogyan készül élni majd a többséggel, arra leginkább az 1998 és 2002 közöt­ti gyakorlatból következtethetünk. Jó érzékkel állapította meg az Orbán-be­szédet kommentálva a Heti Hetesben a kiváló politikai elemző, Hernádi Judit: „Olyan volt, mint a fényes szelek... Én hallgattam, és azt mondtam, hogy meg­próbálom úgy hallgatni, mint ha nem ismerném az Orbán Viktort. És úgy na­gyon érdekes. Akkor is az volt a véle­ményem, hogy fényes szelek. Azokra a filmekre emlékeztet, amit édesanyám hallgatott. Azokra a beszédekre. Arra hajatt. Arra az időszakra.” Orbán maga is érzékelteti, hogy for­radalom a feladat, amikor rendre pár­huzamot von az 1989-es és a mai hely­zet között. Ezt tette mostani beszédé­ben is:, Azért van itt még sok dolgunk nekünk, mert a mai Magyarország egy­re jobban kezd hasonlítani a húsz évvel ezelőttire.” A mai Magyarországot „szo­cialista Magyarországnak” nevezi. Eb­ből következik, hogy a Fidesznek és neki magának a húsz évvel ezelőtt el­kezdett feladatot kell folytatnia: „Én még nem végeztem be a húsz évvel ez­előtt vállalt munkát. És azt tudom mon­dani a fideszes barátaimnak, hogy a Fi­desz sem teljesítette be még a küldeté­sét.” Ez a küldetés pedig a „szocialista Magyarország” helyén a „polgári Ma­gyarország” felépítése, vagyis Fidesz- Magyarország újraépítése. Márpedig ha a húsz évvel ezelőtti feladat rendszer­­váltás, vagyis erőszakmentes, cseh kife­jezéssel bársonyos, de mégiscsak forra­dalom volt, annak a feladatnak a foly­tatása is nyilvánvalóan forradalom. * A demokratikus politika versengő meg­oldások érvekre alapozott vitájára épül. A forradalmi politika ezzel szemben az élcsapatot támogató tömegeknek a fennálló állapotokból való végletes ki­ábrándulására és arra a hitére épül, hogy a változás nyomán minden egy csapásra jobb lesz. Amikor Orbán neg­ligálja a versengő gazdaságpolitikai ja­vaslatokat, a demokratikus politikának fordít hátat. Ehelyett választja a forra­dalmi politikát. A kormányokat ellen­zékük a demokráciákban is bírálja, és rámutat azokra a kedvezőtlen folyama­tokra, amelyekért a kormány felelőssé tehető. Orbán valótlan állításai, ame­lyek a 2006-os „rosszabbul élünk, mint négy éve” hagyományát folytatják, már nem férnek bele a demokratikus poli­tika eszköztárába, hanem forradalmai indulatok felkeltését szolgálják. Beszé­dének egy pontján meg is fenyegeti O­rbán a kormányon levőket., Azt gon­dolom, hogy nem kellene végsőkig fe­szíteni a húrt: ha egy népet a saját ve­zetői a szakadék szélére kormányoz­tak, akkor a legrosszabb, amit tehet­nek, ha még a szakadék szélén is, kö­tik az ebet a karóhoz, és azt hajtogat­ják, hogy nincs más irány, mint az övék... (...) Ilyenkor még a legbéké­sebb néppel is megtörténhet, (...) hogy ezt már nem viselik el, és akkor végül mégiscsak a reménytelenség emberei kötnek ki a szakadék alján.” És a fe­nyegetés kapcsán előkerül a korábbi beszédeiben megjelent vészjósló kife­jezés is: „Ki kell mondanunk, minél tovább húzzák, annál mélyebbre ke­rülnek, amikor eljön az igazság és a számonkérés pillanata.” Demokrati­kus politikus szemében a politikai el­lenfélnek csak a választási vereségtől kell tartania, demokratikus politikus számonkéréssel nem fenyegetőzhet. A forradalmi politika másik eleme a remény felkeltése, hogy a váltás nyo­mán minden megoldódik, miközben nem magyarázzák el, hogy hogyan. „Be fogjuk bizonyítani, hogy rendbe lehet hozni a közbiztonságot, hogy a magyar gazdaság lábára tud állni, és azt is, fel lehet nevelni úgy egy nemzedéket, hogy mindenki használható szakmával a ke­zében lépjen ki az iskolából az életbe.” „.. .a jól működő állami szolgáltatások, a jó egészségügy, a színvonalas oktatás és a szegénységpolitika, a hatékony sze­génységpolitika igenis megteremthető abból a pénzből, amit Magyarország ezekre a célokra képes áldozni”. Szem­ben azzal a gazdasági szakértők köré­ben elterjedt nézettel, hogy a későbbi felemelkedés feltételeként ma a jöve­delmek átmeneti visszafogására van szükség, amit „mesének”, „átlátszó blöffnek”, „átejtésnek” nevez, Orbán azt ígéri, hogy az ő modelljében ez el­kerülhető. Ezt érzékelteti olyan állítá­sokkal, hogy „a világ (...) szakít a ko­rábbi divatos felfogással, valójában a világ kormányainak népjóléti politikát ésszerű követniük. Ugyanis a családok jövedelmi helyzetének megerősítése, az éhezés és a kilakoltatás megelőzése, a gyerekek iskoláztatása egyben válság­­kezelő eszközök is.” Nála a reformok (melyek mibenlétéről nem szól) „.. .rö­vid távon is hasznot hoznak. Olyan re­formok, amelyek egyszerre jók az ál­lamnak, a vállalkozásoknak és a társa­dalom többségének is”. De arról, hogy mitől lesz az ország erre képes, semmit nem tudunk meg a beszédből. Egysze­rűen el kell hinnünk, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, ha a Fidesz kormányoz, mindez lehetségessé válik. (Mellesleg: semmiféle tapasztalat nem támasztja alá, hogy az Orbán által felvázolt köz­vetlen állami gazdaságmenedzselés nö­vekedési tartalékokat szabadítana fel. A tapasztalatok az ellenkezőjét mutat­ják.) Addig ez szerinte azért nem lehet­séges, mert „a régi, megbukott és ku­darcot vallott világ emberei sohasem akarnak változást, mindig is rettegnek tőle. Nálunk éppen azért súlyosabb a válság, mint máshol, mert a régi világ emberei nem akarják belátni, hogy maga a régi világ vallott kudarcot. Ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, ami­ben vagyunk.” Itt ismét a bajok okai­nak megszemélyesítése jelenik meg, s ettől válik a személyi váltás a gazdasá­gi javulás feltételévé, ettől lesz „a kor­mányváltás a legolcsóbb válságkeze­lés”. Ezt a hitet igyekszik felkelteni és megerősíteni közönségében, s a ma kor­mányzókkal szembeni indulatok fel­keltése mellett ennek a hitnek a terjesz­tése hivatott megteremteni Orbán for­radalmának támogatottságát. Forradalom sokféle volt a történe­lemben. Az 1848-as vagy az 1956-os magyar forradalom önkényuralmi rend­szer ellen irányult, mint ahogy önkény­uralmi rendszer ellen irányult 1989-es forradalmunk is, s céljuk a szabadság, a demokrácia volt, akárcsak a többi egy­kori szocialista ország 1989-es forradal­máé. Ugyanakkor sok példát ismer a történelem arra, hogy gazdasági válság körülményei között, a demokráciából való kiábrándulásra építve, a szabad­ság felszámolására szerveznek forradal­mat. Orbán készülő forradalma ebbe a sorba illik. PtAOPROFITÜ zleti magazin: a felelős gazdaság, a felelős profit lapja AktuálisSZdiri Heller Ágnes filozófus nyilatkozik az értékváltásról Összeállítás az alternatív energiára váltásról ■ Válságreceptjeink a következő témákban:­­ költségoptimalizálás: az energia- és a bérköltségek területén,­­ hasznos tippek: a reklám- és kommunikációs tevékenységekhez. Az NHD életmódtartalmából: kultúra, otthon és iroda­­dizájn, alakformálás kényelmesen, Jamie Hayon dizájner, Zoób Kati a Magyar Kultúra Nagykövete Előfizetés: Fátrai Mónika, Piac és Profit Kiadó Kft . 1134 Budapest, Dózsa György út 144. Telefon: 06-1-239-8401 ■ Fax: 06-1-239-9595 e­mail: fatraim@piacesprofit.hu ■ weboldal www.piacesprofit.hu 11 2009. MÁRCIUS 13. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next