Élet és Irodalom, 2009. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

2009-06-26 / 26. szám - Cserháti Éva válogatása: „Egy európai humanista végórái” - Márai Sándor Napló 1984-1989 című kötetének külföldi kritikái (28. oldal)

A Nap-kelte az élen hétfő, csütörtök: Betlen János kedd, szerda: Apáti-Tóth Kata A hét minden napján jelentke­zése időszakában a 18 éven fe­lüli lakosság körében az MTV reggeli műsora érte el a legma­gasabb közönségarányt az AGB Nielsen Hungary médiakutató mérése lapján. péntek: Süveges Gergő szombat: Verebes István vasarnap: Lakat T. Károly producer: Gyárfás Tamás Közönségarányok 2009. 25. hét (június 15-től június 21-ig): + 18 lakosság körében ■■■1 VI. 15. VI. 16. VI. 17. VI. 18. VI.­19. VI. 20. VI. 21. +18 lakosság körében a héten -no 5-6 MTV Hap-kelte 29,8 25,6 30,0 27,9 26,0 40,1 36,5 30,8 CD Z mm 17,2 18,2 17,6 17,5 19,4 8.3 8,7 15,3 <S _ 3 Ir2 19,9 20,1 22,6 17,6 18,3 8.0 9,2 16,52(D­CL Dm TV 0,8 1,7 0,6 0,7 ■■■■■■■ 1,1 2,4 3,4 1,5 “ 0) c5 HOHHI* A Nap-kelte honlapcíme: napkelte.wlldom.hu ÉLET ÉS|· * „Egy európai humanista végórái” Válogatás Márai Sándor Napló 1984-1989 című kötetének spanyol, katalán és gallegó kritikáiból ■ Márai Sándor: Diarios 1984- 1989. Spanyolra fordította Cserháti Éva és Antonio Manuel Fuentes Gavido. Salamandra Kiadó, 2008. 219 oldal, 20,50 euró ■ Márai Sándor: Dietaris 1984- 1989. Katalánra fordította franciá­ból Francesc Rovira és Jordi Giné de Lasa. Empúries Kiadó, 2008. 256 oldal, 15 euró A híres író Márai Sándor (Kassa, 1900- San Diego, 1989) szinte teljesen va­kon, apró San Diegó-i (Kalifornia) la­kásának menedékében tengődve fele­ségével, akiben lassanként - vele egy­szerre - alszik ki az élet, az őt körülve­vő teljes magány okozta növekvő ke­serűséggel, mert már nem szolgál vi­gaszul és többé nem gyógyír az iroda­lom, mely bevallása szerint csak „émely­gést” kelt benne - főleg országának és anyanyelvének irodalma­­, és amely egykor a túlélés legfőbb eszköze volt a kegyetlen száműzetésben, könyörte­len számvetést készít életéről naplójá­ban, melyet sosem szűnt meg vezetni híres regényei mellett. (...) Az utolsó időkben írt Napló 1984- 1989, mely most nálunk is kapható, ke­mény és könyörtelen, rideg és kegyet­len mércét nyújt az életről. Saját életé­ről, melyet már nincs kivel megoszta­ni, nincs kivel felidézni: a végső szám­adás napjait tragédiák és mély sebek jelzik. Saját életéről, melyet negyven évvel ezelőtt fosztottak ki mindenestül. (...) Ez jelenik meg újra és újra naplójá­ban, mely nem más, mint az önmeg­semmisítés könyörtelen előkészítésé­nek tragikus folyamata. Az emigrációt józan megfontolással választotta, és nem alkudott meg. Nem volt hajlandó engedményeket tenni, amíg Magyaror­szágon demokrácia nem lesz, és az orosz megszálló csapatok el nem hagyják az országot. Nem tesz engedményeket most sem, holott lassanként minden ereje elhagyja, élete csupa szenvedés, „életfogytglan magánzárka”, miközben nap mint nap érkeznek kitartóan az újabb és újabb hízelgő levelek a „nem­zeti nagyságnak”, akit a haza megpró­bál visszaédesgetni bármi áron is. (Mercedes Monmany: A behívóra várva, ABC, 2008. november 22.) (...) Márai Sándor nagy író, és annak ellenére, hogy regényeinek figurái és parasztjai érthetetlenek - nem mintha szükséges lenne, hogy mindent értsek­­, csodálom mint szerzőt. Nem ezért, hanem azért, ahogy ír. Be kell valla­nom, hogy a szöveg nemegyszer felka­vart, ami még nem esett meg velem napló olvasásakor, holott jó párat tud­hatok már magam mögött. (...) Ez az utolsó néhány lap a végső pillanathoz vezető útról szól, mielőtt golyót eresz­tene a fejébe, és örökre lezárná az em­lékek tárházát, melyből ezek az olda­lak születtek. Nyolcvankilenc éves ek­kor, és megindítóan hű maradt anya­nyelvéhez. Miközben a kevésbé meg­ható passzusokat olvasom, melyek nem L.-ről szólnak, aki hetvenkét évig volt felesége, olyan részre akadok, melyet nem szeretnék itt idézni. Márai is idé­zi. Bethlen István parlamenti felszóla­lásáról van szó, ami annyira tetszene egyik párensei barátomnak, pedig egy­általán nem kedveli Márait. Nem idé­zem, mert már nincs hely, és mert gyá­va vagyok, attól félek, gyanús rokon­­szenvel fognak megvádolni, amely igen távol áll tőlem. Sajnos tudom, hogy az emberek nemritkán azt olvas­nak ki egy szövegből, amit szeretné­nek, és azt értik ki, amit akarnak. Fogjuk rövidre, és maradjunk annyi­ban, hogy Márai undorodott a nacio­nalizmustól, csodálta a felvilágosult pol­gárságot - elmúlt idők teljhatalmú urát -, melynek romlását csak ő volt képes így megírni. Ez vont írásában, a kiha­lás tudata és a felismerés, hogy ő ennek énekese lehet. Ezért húzta meg a ra­vaszt, és tett pontot az életére. Szabad ember volt mindig, a legvégsőkig. (Alfredo Conde: A kihalás tudata. El Correo Gallego, 2008. december 6.) * (...) Naplója nem más, mint irodalmi utalások, emlékfoszlányok a száműze­tés éveiből és az öregség kegyetlen vízi­ója. Ellentétben azzal az igen idealizált képpel, amelyet a hivatalos média nyújt az emberi élet utolsó szakaszáról. Márai a lehető legrealistább oldalhoz csatla­kozik: az öregség és korlátai kemények és kegyetlenek, és megöregedni aligha éri meg. Nem hiszem, hogy Márai is­merte volna Céline mondatát - „Az öregség az élet maradéka” -, de min­den bizonnyal egyetértett volna vele... A napló második része gondos készü­lődés a halálra - az öngyilkosságra -, melyet az a tudat táplál, hogy az élete semmivé lett, már csak a lealacsonyító halál fájdalma és szégyene van hátra, mely orvosok keze között éri majd, kik­nek egyetlen célja megnyújtani ezt az emberhez méltatlan és valójában már nem is igazi életet. Senkit nem hagyhat közönyösen ez a tömör szentenciákkal teli könyv, a végstádiumban élő Márai egyszerű és törékeny prózája, mely egy­szersmind nyílt védőbeszéd az eutaná­zia és a méltóságteljes halál mellett. Mi, késői szemtanúi a tiszta humanizmus agóniájának, nagy művet tartunk a ke­zünkben egy európai humanista vég­óráiról. (Luis Antonio de Villena: Márai Sándor: Napló 1984-1989. El Mundo, 2008. de­cember 11.) Az öregség szakadéka fölé hajolni ke­gyetlen feladat, miközben az élet re­ménytelenül morzsolódik szét. Márai Sándor ezt teszi a kaliforniai napsütés melegében írt kötetnyi naplóban. Nem keres felmentést korlátaiban, úgy mu­tatja meg magát, amilyen, és elénk tár­ja a sebet, melyen át folyamatosan szö­kik ki belőle az életerő: az életé, amely visszafordíthatatlanul végéhez ért. (...) A napló legnagyobb erénye a közép-eu­rópai polgár félelmetes tisztánlátása, melyhez Márai hű maradt az utolsó percig. Nem adta fel soha annak elle­nére, hogy a polgári világ szertefoszlott a két világháború és Magyarország 1945- ös szovjet megszállása után. Ebben az értelemben Márai olyan emberként tű­nik fel, aki maga kormányozza napjait azzal a példás polgári etikával, melyet Thomas Mann írt meg A Buddenbrook­házban. Hű akart maradni ahhoz a szto­ikus tartáshoz, mely megköveteli, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, és el­szántan folytatta a napi írást és elmél­kedést olyan eleganciával, mint aki a hajótörés kellős közepén is képes vicce­lődni. .. Néhány hónappal a berlini fal leomlása előtt, amely már csaknem negy­ven éve választotta el hazájától, úgy döntött, hogy egy lövéssel véget vet éle­tének. Talán, mert olyan sűrű volt kö­rülötte a magány, hogy a ruhája is ha­lálszagot árasztott. (­José María Lassalle: Meztelen fájdalom. El Diario Montanes, 2009. január 6.) * (...) Hetvenkét év és nyolc hónap. Eny­­nyi időt élt együtt Márai Sándor fele­ségével, Lolával - mely az Ilona becé­ző formája -, akit végigkísért az agónia lassú és fájdalmas útján, mielőtt 1989- ben végzett volna magával a kaliforni­ai San Diegóban. A Spanyolországban hatalmas sikert aratott regény, A gólyák csonkig égnek, írójának naplója vallomás e szerelemről, mely véget ér, de tovább él a másvilágon, valamint gondolatok­ról és olvasmányokról­­ hű társairól a nehéz percekben. Az élet végének kö­zelsége, a testi leépülés, a jelenkor el­hallgatott tabui olyan finomsággal és mélységgel jelennek meg, hogy Márai 1984 és 1989 között keletkezett jegyze­tei épp az ábrázolás által válnak ritka megindító elbeszéléssé, ahol az isteni és az emberi, az irodalmi és a valós, a mások és saját könyveiről szóló kom­mentárok, az amerikai sajtó politikai, társadalmi és tudományos haladásról szóló hírei, a jelen és a múlt megrázó és izgalmas egyvelegben érnek össze. Csak nagy író képes ennyire eltérő té­mákat, ilyen szenvedélyes olvasmány­­nyá formálni. (Tom Montesinos: Mami, emlékezés bosszú­vág nélkül. La Razón, 2009. január 8.) * (...) Ritka, hogy egy napló úgy magá­val ragadja olvasóját, mint Márai vallo­másai, főleg ha belegondolunk, hogy csak röptében odavetett jegyzetekről van szó, mely mögött nem rejlik szóno­ki ambíció, sem irodalmi szándék. De ahogy az ember olvasni kezdi, hamar az az érzése támad, hogy élete megha­tározó szövegét tartja a kezében. Külö­nös és rejtélyes módon -ahogy a pókok viselkednek­ - a magyar szerző nem any­­nyira a saját, mint az olvasó léttörténe­tét meséli el. Igaz - ahogy arra egy jó barátom nemrég rámutatott -, a Napló 1984-1989 elsőre lesújtó olvasmány, olyan intenzív pesszimizmus árad belő­le, de az is igaz, hogy ez a reményte­lenség annak a különös fénynek a ré­vén válik láthatóvá, mely nem alszik ki, akkor sem, ha becsuktad a könyvet. Visz­­szatérőben a fény rejtélye. Quart José Millás: A fény rejtélye. La Opinion de Granada, 2009. január 26.)­­ 1984. május 23-i bejegyzés: A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldali­ak terveznek. Ahogy Bethlen István mondta a par­lamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbejárnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szél­sőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali. [A ford. kiegészítése] 2 1988. május 18-i bejegyzés: Visszatérőben a pó­kok rejtélye. Ahogy megjelentek a hamburgi ki­adó nappali szobájában a mennyezeten, néhány perccel előbb, mintsem lecsapott Hamburgra az angol bombázóraj első nagy szőnyegtámadása, 1944 egyik őszi délutánján. Nem tudunk a szer­kezet igazi mozgató energiájáról semmi biztosat. [A ford. kiegészítése] Válogatta és fordította Cserháti Éva * Szüts Miklós munkája főnixtelevízió városi televízió Egy televízió, amely humánus, hiteles, független, amelyen egyre több népszerű tudományos műsort, dokumentumfilmet, kulturális műsort és meghitt beszélgetést láthat. Értesítjük nézőinket, hogy a Főnix TV normál antennával a levegőből az UHF 31-en, a T-Kábel rendszerén az S41 csatornán fogható ÍRÁSTUDÓK - június 28., vasárnap, 17.30 Gyímesi László vendége Czakó Gábor FILMSZEM - június 28., vasárnap, 19.30 Üvegvilágom (magyar dokumentumfilm) R.: Lakatos Iván KÖZÉLETI MÉLYINTERJÚK - július 30. péntek, 17.30 Orosz Katalin beszélgetőtársa Gazda István tudománytörténész A FŐNIX TV IRODALMI-KÖZÉLETI MŰSORA MINDEN PÉNTEKEN 19.30-kor ÉS SZOMBATON 16.00-kor a képernyőn. ....ÉS.... arcok - július 3­, péntek, 19.30 Wiegmann Alfréd vendége Takács Tibor történész AZ IGÉNYES EMBEREK TELEVÍZIÓJA 9 mng .it's NIN­S 9f1

Next