Élet és Irodalom, 2009. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-11 / 50. szám - Kántor Péter: Villányi László Zelk-díjára • Zelk Zoltán-díj (11. oldal)
Villányi László Zelk-díjára ,/Avagy csak azt mondd meg, hol lesz maradásod, / Vagy mely felé vagyon te lakóvárosod, / Megkereslek téged bizonynyal, meglátod, / Avagy megtalállak, vagy érted meghalok. ” (Gergei Albert: Argirus széphistóriája) „Éltről évre, minden őszön, úgy ültem fel /piros biciklimre, mintha várt volna valaki / a folyónál, mániákusan tekertem a töltésen, / álltam az ártér fényeiben, akárha angyalok, / szálltak az ököryálak, tartottam tenyerem, / mint egy majdani májusban, arcodra várva. ” (Villányi László: A helyszín) Az erdélyi születésű Nagy Zoltánt, a Nyugat első nemzedékének tagját nevezték kortársai, s még az utánuk jövők is, kissé irigykedve még maga Kormos István is, a szerelem költőjének. (Persze csak ha nem jutott eszükbe az „átkozott költő”, Somlyó Zoltán, aki nem kevesebb joggal viselhette e címet.) Ha nem is írásmódjuk hasonlósága okán, de költészetük vezérmotívuma alapján bizton mondhatjuk, hogy Nagy Zoltán mai leghívebb örököse Villányi László. Ő csakugyan ízig-vérig a szerelem költője, mit sem törődve azzal, hogy manapság jellemzően inkább a nő-költők „uralják” e témát. Villányi ráadásul még halk szavú költő is, ami így együtt igazi anakronizmusnak számít - s mint ilyen, bátor cselekedet, sokkal bátrabb, mint futni valamilyen kordivat után. Villányi László szájszegletében és verseiben évtizedek óta konok következetességgel viseli és képviseli a maga tűnődő-ámuló, sosem erőszakos, sosem mesterkélt, utánozhatatlan félmosolyát, mely mára jól felismerhető tájékozódási ponttá vált a kortárs költészet tarka terepén. Szép ez a következetesség! S miközben a szerelemről ír - kell-e mondanom? -, egyúttal természetesen az élet számtalan halálosan fontos lényeges lényegtelenjéről is egyben. Jó ideje rendszeresen kis formátumú, 16x12cm-es, finom kiállítású, karcsú, elegáns könyveket hoz nekem a postás, s én már a formájukból rögtön tudom, hogy ezek Győrből jönnek, sehonnan máshonnan: Villányi Lászlótól. A finom papír, az olykor felbukkanó belső illusztrációk és a rövid szövegek miatt ezek a kiadványok engem régi korok becses emlékkönyveire emlékeztetnek, bennük kalligrafikus betűkkel versidézetek, szentenciák, jókívánságok a barátoktól, barátnőktől, esetleg híres emberektől. Ilyen a köntös, bévül pedig egy könyveken edzett városlakó pásztori versei dísztelen, minden sallangtól mentes, arányos és rövidségében feszes versprózában. Ez a dísztelen, arányos és feszes verspróza teszi Villányi bukolikáját egyértelműen maivá. A tartalom pedig hol Vivaldi képzelt (prózatöredékekből álló) naplója, hol ismeretlen (kameruni, norvég, kirgiz, kubai, brazil stb.) költőnők rímtelen négysorosai, hol egy szerelmes férfi feljegyzései, egy-egy múló pillanat kiragadása az időből. S e pillanatok különös becsét az adja meg, hogy - a feljegyző akaratából - mintha egy időben két nap sütne rájuk párhuzamosan: a múlt (a gyerekkor vagy a tegnap) napja s a jelenéttől egyszerre nosztalgikussá és hétköznapiságuk ellenére is ünnepélyessé válnak. Apró, szinte lepkesúlyú cserépdarabkák, melyek, ha kézbe vesszük őket, mégis nyomot hagynak a tenyerünkben (Volna a szerelem). S előfordul - most, a legújabb kötetben - hogy egy egész élet a „téma”: az édesanya életének átlapozása, benne a XX. századdal, innen, a Duna-Tisza-Rába felől nézve: „mondja édesanyám” - ez a könyv címe, és ez is annyira jellemzően villáryis cím (mint valamikor régen Az alma íze) - a mindenkori harsányság antinómiája, szöges ellentéte. De hát amit mond, azt sem harsányan mondja, alig poéntírozva, szinte fel sem emelve a hangját. De mit mond az édesanya? Valamikor régen, A hal hanga című kötetben ezt olvashattuk: „Nem tudok elég lassan úszni // élvezve az összes zöldet // egyenként a folyó cseppjeit.” Az „összes zöldben” ezúttal, ha fel is bukkannak, mégsem az idill képei dominálnak. Íme pár részlet: „apám a fal tövében fekszik // angol gépek bombázzák a Vagongyárat// találat éri a légópincét is // a Duna felé menekülő embereket // géppuskával lövik az alászálló repülők”, „a téglagyár közelében laknak// egy este sárga csillagos embereket terelnek az úton // édesanyám beszalad kenyérért // nyújtaná valakinek // de rászegeződik a géppisztoly csöve”. „Beregszászban vannak vidám esték // nagyapám a katonaládára huppan// térdére ülteti nagyanyámat//nevet a két fiú s édesanyám // alig bírják abbahagyni az éneklést”, „kórházba kerülése előtt néhány nappal // órákig hiába keresem édesanyámat//utóbb kiderül sógoromnál nézi a számítógépen // milyen a világűrből Beregszász”, „és hogy állsz a szerelemmel //kérdezi halálos ágyán édesanyám”. És egy zárócserép, valahonnan a kötet közepéből: „valószínűleg egyetlen sejtből származunk // amelyet egy villámcsapás termékenyített meg//miközben lehűlt a Föld // mesélem édesanyámnak // húszféle aminosav építi fel a fehérjéket // ez a húsz aminosav azonos az egész élővilágban // belőlük épülnek fel a mikroorganizmusok és a vírusok // a cserebogár a szürke gém és a rózsa // s belőlük mi is”. Közben ellátogattunk a németországi Walkertshofen faluba, az üzemmel együtt kivagonírozott édesanyát (és édesapát) ott érte a háború vége; a csapi állomásról átnéztünk Beregszászra (odaát álltak az édesanya testvérei) - ha átmentünk volna (1955 előtt), lelőtt volna a testvéri Szovjetunió, futólag megfordultunk a varasdi állomáson a hoszszú bajuszú Meszarics nagyapa kedvéért, és eltűnődtünk azon, hogy mi lett volna, ha 56-ban Emma néni hívására kimegy a család Buenos Airesbe. Nem ment ki, de maradt a vonzódás az argentin kékhez. Mindez persze nem a mi konkrét történetünk, előtörténetünk, hanem a Villányi Lászlóé. De most már, végigolvasva a könyvet, egy kicsit a miénk is: egy hiteles történet-mozaik, mely mégis az egészet idézi fel, egy lehetséges olvasata a Közös Történetnek, melynek innen-onnan ismerős részletei, s az ismeretlenek is, közelebb hoztak minket önmagunkhoz. Kántor Péter (Elhangzott 2009. december 10-én a Zelkdíj átadásakor.) Szinyei Merse Pál: Genial promenade, 1873 (részlet) VOLT EGYSZER EGY SZEKU Dokumentum- és játékfilmek a Ceausescu-diktatúra sötét éveiről és a román forradalom eseményeiről Háború rövidhullámon Királyvadászat- Egy politikus útja Kukkolási jegyzőkönyvek ■Hogyan élteméül a világvégét Bffiturgia romanaiom 11 2009. DECEMBER 11. ZELK ZOLTÁN-DÍJ IÉLET ÉS ÍR IRODALOM