Élet és Irodalom, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-25. szám)
2010-05-14 / 19. szám - Bauer Tamás: Orbán Viktor rendszerdöntő forradalma (7. oldal)
BAUER TAMÁS: 4 * 0 Orbán Viktor rendszerdöntő forradalma Az első forduló után, amikor még meg kellett vívni a második forduló csatáját a kétharmadért, Orbán általánosabban fogalmazott: „A mai napon Magyarország polgárai legyőzték a reménytelenséget. Megmutatták, hogy Magyarország egységes, van benne erő, nagy dolgokra képes, munkát, rendet és biztonságot akar.” Ezek a mondatok ugyan a dolog érdemét tekintve természetesen hamisak, hiszen ha a győztes párt a leadott szavazatok 53 százalékát szerzi meg, akkor hiába lesz ebből a többségi választási rendszerben kétharmados többség, az ország nem egységes. Még ha összeadjuk is a két jobboldali párt, a parlamenti pluralizmust, a demokratikus hatalommegosztást elutasító Fidesz és a Jobbik szavazatait, ami együtt hetven százalék, akkor sem beszélhetünk arról, hogy a magyarok egységesen a jobboldalra szavaztak, hiszen harminc százalékuk mind a Jobbikot, mind a Fideszt elutasította. A második forduló után mondott beszédében Orbán nagy hangsúllyal ismételte meg az egységre vonatkozó állítását ,a szabad világ országai elszoktak már attól, hogy a versengő pártokra épülő demokráciákban lehet olyan széles, óriási nemzeti egységet teremteni, mint amit a mai napon a magyarok hoztak létre.” A folytatásban azután még súlyosabb dolgot mondott: „Nem egyszerűen arról van szó, hogy Magyarországon megtörtént a hatodik szabad választás. Sokkal nagyobb dolog történt a mai napon Magyarországon. Ma forradalom történt a szavazófülkékben.” Majd pedig: „A mai napon Magyarországon beteljesedett, egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás nagy tanulsága, mely úgy hangzik: rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni és megdönteni lehet, megdönteni és újat alapítani helyette. Ma ez történt. A magyarok ma rendszert buktattak, és egy új rendszert alapítottak meg. A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal viszszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét.” A magyarok milliói álltak szemben ezek szerint a megbuktatott rendszerrel, amely mögött - ha jól értjük, figyelembe véve az elmúlt másfél évtized orbáni retorikáját - az oligarchák szűk körén, az idegenszívűeken, a Helytartótanácsként jellemzetteken kívül senki nem áll. Ezzel nyeri el funkcióját a nemzeti egységre vonatkozó, már az első forduló után meghirdetett tétel. Megbízólevelének átvételekor Orbán hozzátette: az új Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, „ez forradalmi Országgyűlés lesz”. Vajon tényleg nincs értelmük Orbán állításainak, mint azt a Széchenyi-díjas történész véli? * Orbán abban az értelemben hirdet forradalmat, hogy - túllépve eddigi retorikáján - utólag eredménytelennek nyilvánítja az 1989-es békés rendszerváltást, s kimondja: a korábbi rendszert csak megbuktatni lehet, s helyette gyökeresen újat felépíteni. Ez az, amire a kétharmados mandátum birtokában elszánta magát. Az irányt a kötcsei előadásból tudjuk: a kormánytöbbség és ellenzék együttélésével jellemezhető parlamenti demokrácia helyébe a szerinte kialakult nemzeti egység talaján a „nemzeti együttműködés rendszere” lép. Orbán, mint tudjuk, nem kétharmadban, hanem háromharmadban gondolkozik, az egész néppel akar „nemzeti konzultálni”, azokkal is, akik nem a Fideszre szavaztak - csak éppen azokkal nem, akikre az egyharmad mögött álló 47 százalék szavazott, az ő politikai képviselőikkel. Ehhez kellett neki a kétharmad. Mi ebben a forradalom? A leginkább közkeletű felfogás szerint forradalomról akkor beszélünk, ha a nép megrohamozza a Bastille-t, majd fölállítják a guillotine-t, illetve a vörösgárdisták megrohamozzák a Téli Palotát, és utána felkoncolják a cári családot, és bebörtönzik, legyilkolják a régi elit sok képviselőjét, kielégítendő a megdöntött rendszer kárvallottjainak bosszúvágyát, megfélemlítve mindenki mást. Vajon nem valami ilyesmit jelent-e Orbán Viktor forradalma? Két olyan dolgot tudhattunk meg az elmúlt napokban a Fidesz más vezetőitől, amit Orbán maga még nem mondott ki. Az egyiket Pokorni Zoltántól hallottuk: nem tervezik újra Sólyom Lászlót választani köztársasági elnöknek. Sólyom, aki megannyi kérdésben állt a Fidesz oldalára az őszödi beszédre hivatkozó morális alapú elutasítástól az „újjáépítési” retorikán át a polgári törvénykönyv hatályba lépésének akadályozásáig, a maga alkotmányos elkötelezettségével feltehetően mégsem fér bele a felépítendő új rendszerbe. Hogy végül engednek-e a jobboldali holdudvar nyomásának, és mégis újraválasztják-e az elnököt, ma még nem tudjuk. Számunkra most a másik kijelentés a különösen fontos, melyet a leendő frakcióvezetőtől, Lázár Jánostól olvashattuk a Heti Válasznak adott interjújában. Kénytelen vagyok hosszan idézni az új frakcióvezető nyilván minden ponton alaposan megfontolt szavait: „A hatékony parlamenti munkának van egy alapfeltétele: hogy az illető képviselőnek legyen ideje országgyűlési feladatának ellátására. Gyurcsány Ferencnek azonban előbb az igazságszolgáltatásra kell időt szakítania. Itt az idő, amikor végre az igazság minden részletét kibonthatja ott. Ha ezt abszolválta, utána foglalkozhat majd azzal, amit Szombathelyen még a kampányban megígért, olyan ellenzék szervezésével, melynek hatására átkozzuk majd a napot, amikor elnyertük a választók bizalmát.” Az újságírói kérdésre, hogy mi miatt fogják Gyurcsányt feljelenteni, Lázár azt válaszolta: „Rengeteg ügy van, már csak a 13 elszámoltatásra váró témában is, amelyekben az egykori miniszterelnök és kormányának tagjai felelősséggel tartoznak. Például minden, 2006 őszét érintő vizsgálatot újra kell kezdeni... A felelősöket (...) meg kell nevezni és meg kell büntetni.” A hetilap címlapján Lázár képe mellett az olvasható: „Gyurcsány felelni fog!” Vagyis az ítélet már megvan, noha az eljárás még el sem kezdődött. Szögezzük le: sok mindenben hibázott miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc, gazdaságpolitikai kérdésekben is, másban is. A 2006 októberében történt rendőri akcióban biztosan benne volt egyes rendőrök boszszúja is a televízió épületénél történtekért, sokszor sértették meg a rendőri fellépés szabályait, és sokakat - sok tüntetőt és sok rendőrt - ért méltánytalan erőszak. Azok felelőssége azonban az elsődleges, akik - kihasználva a szükséges gazdaságpolitikai lépések és azoknak a korábban hirdetettektől való eltérése miatti csalódottságot - az embereket a megelőző hetek retorikájával feltüzelték, akik a kormány azonnali megbuktatását kilátásba helyezték. Természetesen felelősek a hibákért az akkori fellépést irányító rendőri vezetők. Azért, hogy az a bizonyos csalódottság 2006 nyarára kialakult, felelősek a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató kormányok vezetői, Gyurcsány is, mint ahogy két elődje, Orbán is és Medgyessy is. Ez azonban mindhármuk esetében politikai felelősség, nem is kicsi, de ebből büntetőjogi felelősséget kerekíteni egyikük esetében sem lehet. Hogy valaki az akkori miniszterelnök büntetőjogi felelősségét veti fel, mégpedig előre, magától értetődő dologként, az aligha fér össze a jogállami normákkal. Hosszú ideje beszél a Fidesz „elszámoltatásról”, amit Orbán most azzal indokol, „hogy világos legyen, Magyarországon soha többé felelősségvállalás nélkül egyetlen vezető sem végezheti a dolgát”, tudatosan összemosva a törvénysértések igazságszolgáltatás általi szankcionálását a politikai vesztesek politikai felelősségének a választási vereségen, a kormányzás lehetőségének elvesztésén túli számonkérésével, amit a demokratikus rendszerek nem ismernek. Orbán az új Fidesz-KDNP- frakciószövetség alakuló ülésén bejelentette: „Miniszterelnöki megbízottként Balsai István feladata lesz a 2006. októberi zavargások kivizsgálása. (...) az elszámoltatáson belül különös figyelmet érdemel a 2006- os rendőri túlkapások kivizsgálása. (...) ...mindenkit felelősségre kell vonni rangra és korra való tekintet nélkül, aki részt vett ezekben a túlkapásokban.” Ha a büntetőjogi felelősséget kell megállapítani, az miért nem az igazságszolgáltatás feladata, mi keresnivalója van ott a politikusnak, Balsai Istvánnak? Annak a politikusnak, akinek mint az Antall-kormány igazságügy-miniszterének nevéhez az elmúlt húsz év egyetlen nyilvánvalóan koncepciós eljárása, Bányai Gábornak és Nagy Lászlónak, Hankiss Elemér eltávolítandó tévéelnök vezető munkatársainak emlékezetes meghurcolása fűződik? Aki büntető feljelentést is tett adateltitkolás miatt Gyurcsány Ferenc ellen, amit, mint megalapozatlant, el kellett utasítania az ügyészségnek? Vajon nem következő koncepciós ügy, Gyurcsány Ferenc elleni kirakatper előkészítésére irányul-e Balsai újabb megbízatása? Vajon nem arról van-e szó, hogy Gyurcsányt korrupciós ügyekbe sehogyan sem tudják belekeverni (magától Zuschlag Jánostól, lehallgatott telefonbeszélgetéséből tudjuk, hogy ő fellépett a fekete pártfinanszírozás ellen, amit más pártok elnökeiről nem mondhatunk el, sőt), marad tehát a 2006. októberi rendőri fellépésre hivatkozó politikai per? Mit is jelent az orbáni rendszerdöntő forradalom? A televíziós beszélgetésben fiatal politológusok adtak választ a történész kérdésére, hogy van-e értelme annak, hogy Orbán forradalomról, rendszerbuktatásról beszél. Egyikük, akit tekinthetünk független elemzőnek, kifejtette: „A kormányváltások és a rendszerváltások között a határ sokkal képlékenyebb, mint ahogy azt leírhatnánk ilyen merev határok meghúzásával. A Fidesz mindig nagyon fogékony volt arra, hogy a saját politikai tevékenységének lényegét nagyon éles korszakváltásokkal mutassa be. Ez fontos dolog volt, erre épül a Fidesznek pártként, ideológiailag a legitimációja.” Hogy a Fidesz így beszél, az persze igaz, csakhogy a politológus ezen a ponton meg is állt, tehát nem lát kivetnivalót abban, hogy a Fidesz nem ismeri el adottnak, tiszteletben tartandónak a demokratikus jogállamnak egykor a pártok - köztük a Fidesz - egyetértésével kialakított szabályait. Elvégre forradalomról akkor van szó, ha újraírják ezeket a szabályokat! E politológusi vélekedés is jelzi a kereteket, amelyek a Fidesz cselekvési terét kijelölik, illetve, és ez a fontos, a közvélemény mai állapotában egyáltalán nem jelölik ki cselekvési terének határait. Ennél is fontosabb az, amit a másik fiatal politológus mondott az adásban, mivel ő annak az alapítványnak a munkatársa, amely a Fidesz egyik legfontosabb háttérintézménye. Az ő válasza a történész kérdésére így hangzott: „A társadalomnak szóló üzenetként (...) természetesen van értelme. Ez pedig az, hogy a húsz évet, ő azt mondja, és ebben sokan alátámasztják, egy posztkommunista átmenetnek lehetünk a részei. Ez most zárul le, ez a húsz év. Húsz év után kezdődik el az a folyamat, amit 90-ben el lehetett volna kezdeni.” A történész ellenvetésére, miszerint „Magyarország egy többpárti demokrácia 1990 óta. Nem változott ebben”, a politológus megerősíti: „De attól még egy posztkommunista rendszerként értelmezhető.” Nem volna igaza a történésznek abban, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben többpárti demokrácia volt? Magától Orbántól tudjuk, hogy nem, szerinte a szocialista kormányzás idején „többpárti diktatúra” volt. Alighanem ezt jelenti a politológus szóhasználatában, tehát a Fidesz háttérintézetében uralkodó, s a Fidesz politikájának egyfajta „elméleti” megalapozást adó gondolkodás szerint az a „posztkommunista rendszer”, aminek Orbán szerint most esedékes megdöntésével azt kell elvégezni, ami húsz évvel ezelőtt elmaradt. A televíziós vitában részt vevő politológus társszerzője annak a Hazárdjáték című tanulmánykötetnek, amelyet az említett fideszes háttérintézmény adott ki az MSZP-SZDSZ-kormányzás nyolc évéről. A kötet alapgondolata - melyet szerzői közül háromnak azonos című, tömör összefoglaló cikkéből idézek, ismét hoszszabban hogy „a mi posztkommunista viszonyainkat nem a korábbi rendszerrel való szakításként, hanem éppen ellenkezőleg - a folyamatosság, a kontinuitás jegyében - a kommunizmus szerves folytatásaként kell, hogy kezeljük. Mit jelent tehát az így értett - zárójellel ellátott - (poszt)kommunizmus? Röviden annyit tesz, hogy a hatalmát átmentő kommunista elit az elmúlt húsz évben kreatív módon - a megszüntetve megőrizni elve alapján - konzerválta hatalmát, ennek következtében nem törés és szakítás, hanem bizonyos értelemben folyamatosság van a rendszerváltás előtti és utáni időszak között. Vagyis a létező struktúrák mögött a valóság szerkezetét tekintve még mindig a (poszt)kommunizmus gondolkodásmódja, logikája és személyekben megtestesülő logikája uralkodik.” (G. Fodor Gábor-Fűrész Gábor-Giró- Szász András: Hazárdjáték.A Gyurcsánykorszak mint menedzselt danokráta. Századvég Alapítvány, 2010. március) Mind a cikk, mind a kötet sajátossága, hogy morzsányi szellemi erőfeszítést sem tesz annak a Tellér Gyula közel két évtizeddel ezelőtti, még az SZDSZ egy frakcióülésén előadott gondolatmenetét tovább vivő alaptézisnek az igazolására, hogy a demokratikus keretek mögött posztkommunista hatalmi viszonyok húzódnak meg. Nem zavartatják magukat sem attól, hogy az új gazdasági elit - mint ezt Szelényi Iván és munkatársai már másfél évtizede kimutatták - nem az előző rendszer elitjéből jött létre, sem azzal, hogy a magyar „oligarcháknak”, ha már ezt az orosz viszonyokból önkényesen átvett kategóriát használjuk, legalább annyi közük van a Fideszhez, mint a szocialistákhoz. Az alaptézis az egész kötetben axióma marad, amiből minden mást levezetnek, de semmivel nem igazolják. Ezen az alapon stilizálja Orbán és stilizálják a Fidesz háttér-értelmiségijei a szocialistáknak a választásokon történő, a parlamenti váltógazdaság szabályai szerinti legyőzését az „oligarchikus berendezkedés”, a (poszt)kommunizmus elleni népi forradalommá. Márpedig ahol elfoglalták a Bastille-t, ott felállítják a guillotine-t. Ott leszámolnak a megdöntött „rendszer” elitjével, vezető képviselőivel. Nem úgy persze, mint kétszáz, száz vagy akár ötven évvel ezelőtt. Csak néhány ismert vezetőt kell bebörtönözni - lám, Bulgáriában is ezzel próbálkoznak -, a többieket csak egzisztenciálisan kell ellehetetleníteni. Ez is elég a félelem légkörének megteremtéséhez. Amikor abból, amit mint növekedést, munkahelyet, biztonságot a kormányra kerülő politikai erő ellenzékben kilátásba helyezett, semminek valóra váltására sem látszik esély, amikor tehát az új hatalom kormányzati teljesítményen alapuló konszolidációjának nincsenek meg a feltételei, marad egy másfajta konszolidáció. És ahhoz a másfajta konszolidációhoz kell a „forradalmi Országgyűlés”, az elszámoltatás, vagyis a felépíteni tervezett „centrális politikai rendszer” potenciális kihívóinak eltávolítása a politikai színtérről. Ez az értelme Orbánnál a forradalmi szóhasználatnak. Politikai vitaműsort nézek, az egyetlent manapság, ahol gyökeresen eltérő politikai álláspontokat képviselő értelmiségiek civilizált módon vitatkoznak egymással. Háromnegyed óra elteltével, az adás utolsó perceiben a Széchenyi-díjas történész felteszi az alapkérdést: „Ha valaki azt a kifejezést használja, hogy a politikai rendszert megdöntötték, ennek mi az értelme? Nekem az a benyomásom, ez úgy értelmetlen, ahogy van.” FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu Az Urbitális Majális keretében szeretettel várunk minden érdeklődőt a POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET BUDAPEST-TÖRTÉNETI MŰHELYÉnek ingyenes programjaira: POLITIKATÖRTÉNETI PT Budapest múltja képekben DIGITÁLIS TÁRLATVEZETÉSEK A FŐVÁROS HUSZADIK SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL május 21. péntek 18 óra EGY 1956-OS PESTI FORRADALMÁR LEÁNY ÉLETE Film és beszélgetés május 22. szombat 10-14 óra Φ A BUDAI ÚRI KÖRZETEKTŐL AZ ANGYALFÖLDI MUNKÁSKERÜLETIG Ízelítő egy közel egy évszázadot (1920-2006) áttekintő fővárosi választási atlasz anyagából φ ARCOK, KARAKTEREK, JELLEMEK A főváros vezetői 1867-1945 Φ A METRÓÉPÍTÉS ESETE A BAROKK TEMPLOMOKKAL A Batthyány tér kálváriája turbitansi 60 KÉP A '60-AS ÉVEKRŐL 60 PERCBEN Milyen volt Budapest az 1960-as években? Fotós-filmes tárlatvezetés Helyszín: POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET (1054 Budapest, Alkotmány u. 2.) www . pest.hu 2010. MÁJUS 14.ÉLET ÉS Í IRODALOM 4