Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)
2010-09-24 / 38. szám - Cserna-Szabó András: Halálcsillag • Két pesti nyomozó - Kriminovellák (15, 17. oldal)
Két pesti nyomozó KRIMINOVELLÁK Olasz tészta és francia rongyos kifli, krimiszerzőink imádják a gasztronómiát is meg a szép nőket, ha magánnyomozók, ha balerinák egyaránt. Kerékgyártó István nyomozója a Szervita térről indul, és Párizsba utazhatunk vele, Cserna-Szabó András a Rózsa utcától a Király utcáig vezet minket, és közben megidézi nekünk Petri Györgyöt. A két kriminovella az ÉS felkérésére született. Farsang, a dalköltő egy kánikulai délután hazafelé baktatott a Király utcán, szívében tarka szomorúságok és fájdalmak fickándoztak, akár az Izabella utca sarkán működő „Díszhal-madár” üzlet kirakatában a színes guppik 75 literes üvegkoporsójukban. Július 16-a volt, az aszfalt alulról, a kőfalak oldalról okádták a forróságot Farsangra. A Rózsa utcai trafikban újságot vásárolt. Lelke méginkább elfacsarodott, mikor egy apró, keretes írás közölte vele a tényt: immár tíz éve halott Petri György. A dalköltőnek (aki ekkor rágyújtott egy kék Camelre) a Batthyány téri vásárcsarnok mögött működő Isolabella kocsma ugrott eszébe, ahol annak idején, süldőkorában oly sok korsó sört elfogyasztott („koszolódó ifjúság”). Példaképe, Petri mindig a hátsó asztalnál ült egyedül, cigarettázott, Pilsner Urquellt iszogatott, és közben írt. Jó ég, hányszor megfogadta Farsang, hogy odalép hozzá, és azt mondja, jó napot, fiatal és tehetséges magyar dalköltő vagyok, talán ismeri is a nevem, engedje meg, hogy bemutatkozzam stb. Persze soha nem merte megtenni. Egykori gyávaságában most felfedezni vélt némi diszkréciót is. Farsang arra gondolt, talán ott, az Isolabella Sörbár és Eszpresszóban (Iskola u. 36.) írta példaképe ezt a mizantróp-énekét is: „Talán emlékszik, Petri úr...” Cegléden/vagy Kalocsán?A faszom tudja./Olvassanak, ha akarnak, hogyha nem,/úgy is jó, csak hagyjanak végre már békén. Az ifjú songpoéta annak idején békén hagyta a költőt, de a hófehér sörhab mögül azért fél szemmel figyelte a férfit, akit áttetsző aszpikként vont be a tiszta közöny. A szúrós fegyencszakáll mögötti zord, mélyen barázdált, hosszúkás arcot, a megvető pillantást, a tekintélyt parancsoló orrot. És egyszer-kétszer azt is kifigyelte, ahogy Mari a költőért jön, aki még kiissza maradék sörét, elszívja utolsó cigarettáját, felveszi kabátját, sálat köt, kalapját fejébe nyomja. Aztán együtt tűntek el a végtelen budai hóesésben. Azóta Farsang azzal áltatja magát, hogy ő ott ült a kocsmában, a szomszéd asztalnál, mikor a költő ezt írta: Ahogyan megyünk összebújva az/ Iskola utcán fázós-boldogan/(„őszi szerelem” - mondta kis pimasz/fiacskám) „őszi” - és akkor mi van?//bár, persze tudtuk mi is pontosan, /hogy ami jön, az tél, nem a tavasz/hogy most már minden utoljára van,/hogy az öregség tele behavaz, //de addig itt a kocsma és az ágy/addig legyen tivornya, buja vagy / amíg lehet. És aztán szépen együtt, //egymás kezét el többé nem engedjük, /s együtt, együtt bár úttalan-útatlan/toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban. Farsang akkor, ott, az Isolabellában tanulta meg. Költőhöz addig nem kell odamenni, amíg lehet. A dalköltő a mézes nosztalgiából arra ébredt, hogy igazán nagy kedve lenne a Club Sörözőben elfogyasztani egy korsó hideg Sopronit. Elindult hát a zebra felé, hogy a hatodik kerületből átkeljen a hetedikbe, amikor szeme valami váratlanra és hihetetlenre lett Figyelmes. A „Díszhal-madár” üzlet eltűnt. Mintha kiradírozták volna. A helyén csillogó üvegfalú iroda nyílt a sarkon. A kapu feletti táblára ezt írták fekete betűkkel: DELILAH MAGÁNDETEKTÍV IRODA. Farsang megbűvölve bámulta a táblát, és nem értette, hová lettek ily hirtelen a halak, a gekkók, a nyulak, a hörcsögök, és ugyan mit keres itt, a Király utcán egy nyomozó? Ugyan mi után nyomozhat? Milyen titkok lehetnek még errefelé? Farsang szapora léptekkel vágott át a zebrán, és benyitott az irodába. Az ajtóval szemben íróasztalt pillantott meg, rajta egy pár tűzpiros tűsarkú cipőt, egy palack Jack Daniel’s-t, egy poharat és egy hamutartót, melyben hosszú női cigaretta füstölgött. A falon IKEA-keretben a The Big Sleep plakátja lógott, rajta Humphrey Bogart és Lauren Bacall nézett farkasszemet. A detektívnő, mikor megpillantotta Farsangot, levette lábát az asztalról, és mélyen a dalköltő szemébe nézett. Felállt és kezet nyújtott: - Üdvözlöm, Gyémánt Delilah vagyok. Foglaljon helyet. Tölthetek? Farasang bólintott, Delilah poharat vett elő a szekrényből, jeget a minibárból. - Miben állhatok szolgálatára, uram? Farsang belesüppedt a mély bőrfotelbe. Megszédült a nő szépségétől. Igazi keleti bombázó volt Gyémánt kisasszony (merthogy nem volt férjezett, Farsang nem látott jegygyűrűt a kezén). Göndör, sötét, vállra omló hajzuhatag, zöld macskaszemek, bőséges dekoltázs, hófehér bőr, húsos ajkak. Mikor Delilah lehajolt a minibárhoz, a dalköltő a szűk farmernadrágban feszülő kerek feneket is megcsodálhatta. - Nem is tudom - makogta Farsang zavartan. - Segítsek? Farsang belekortyolt a whiskeybe, és bólintott. - Lássuk csak. Maga nőtlen. Megrögzött agglegénynek fest. Az inge gyűrött, a nadrágja pecsétes. Tehát minden bizonnyal nem arra kívácsi, megcsalja-e a neje. - Nincs feleségem - vágta rá Farsang. - De ilyen botorságra akkor se dobnék ki pénzt, ha történetesen lenne. Megcsal, hát megcsal. Ez a természet rendje. - Helyes - mondta Delilah. - Akkor nézzük. Maga valami művészfélének tűnik. A haja hosszú, az ujjai sárgák, a tekintete cinikus, az arca kiélt, és az újságot a kultúra rovatnál nyitja ki elsőként, csak utána lapoz a sporthoz. - Ezt ugyan honnan veszi? Delilah az asztalon heverő gukkerra mutatott. - Figyelem néhány napja. Kíváncsi voltam, mikor vesz észre. - Szóval így állunk - nézett Farsang Delilah szemébe, de rögtön el is kapta a tekintetét. Volt a nő szemében valami állati. Valami gyilkos. - Maga keres valamit - jelentette ki a nő. - Így van. Pontosan. Honnan tudja? - Ez a szakmám, a megérzések - mosolyodott el büszkén Delilah. - Ha éppen tudni akarja, van egy olyan megérzésem, hogy maga éppen ezt a kis cikket olvasta... - azzal a nő elővette a fiókból az aznapi újságot, és a „Ma tíz éve hunyt el Petri György” című keretes írásra mutatott. - Ördöge van - csodálkozott el Farsang. - Talán ismerte? - Nem. A példaképem volt. Vagyis most is az. - Én is kedvelem a költeményeit. Főként a Smiley-verseit. Tudja, én le Carré kémregényeinek feltétlen híve vagyok. És az öregedő, elégikus Petri is le Carré-rajongó lett, több versében is megénekelte Smiley-t. Az egész világ megpenészedett,/de alant forr valami, nem tudom, /hogy mi, vagy inkább nem akarom tudni, mivelhogy nagyon is tudom - szavalta Delilah. - Hölgyem, ön Beethovennek zenél! Magam is elkötelezett le Carré-rajongó vagyok. Meglátásom szerint George Smiley világa éppen olyan, mint egy esős, londoni kedd éjszaka. Magányos, nyirkos, sötét, hideg és melankolikus. És mégis, van a mélyén valami, talán a remény az, a remény utolsó parazsa, vagy az utolsó utáni illúzió, amitől lélekben lábujjhegyre emelkedünk. Miután a dalköltő befejezte a mondatot, hirtelen vastag csönd ült az irodára. Mindketten zavarba jöttek. Farsang úgy érezte, a beszélgetés kilépett rendes medréből, ez már nem egy detektív-ügyfél tárgyalás, sokkal inkább egy első randevú. Ráadásul egy elég jól alakuló első randevú, Delilah törte meg a csendet. - Nos. Térjünk vissza a tárgyra. Mit keres? Vagyis mit keressek meg magának? Isten? Szerelem? Boldogság? Igazság? Út? Maguk művészek, bohém fiúk mindig valami elérhetetlen után vágynak, nemde? - Nem - válaszolta borúsan Farsang. - Ezekről én már lemondtam. - Óh, egy kiábrándult lélek - vigyorgott cinikusan a nő. - Akkor a Választ keresi? Mondjuk az Élet, a Világmindenség meg a Minden nagy kérdésére? - Ne gúnyolódjon velem. Nincs válasz, mert nincs kérdés. Maga is tudja. - Szóval nincs megoldás, mert nincs probléma? - Azt hiszem, tényleg abbahagyhatná a szívatást! - emelte fel hangját a dalköltő. Delilah arca elkomorodott. - Rendben. Mire kíváncsi? Halljuk. Farsang kissé előredőlt a fotelben, belenézett a nő igéző szemébe. - A Jobbik Énemet keresem. - Eltűnt? - kérdezte csodálkozva Delilah. - El. De már nagyon régen. Cudarul viselkedtem vele, anynyi szent. Ő mindig csendben, szinte áhítattal hallgatta az iskolában a tanárokat, szerette a dzsesszt, a baráti beszélgetéseket, a gombfociparokat, sétálni az erdőn. De én csak röhögtem rajta, és folyton kigúnyoltam. Motörheadet hallgattattam vele, verekedésekbe kevertem, intőket kaptunk. Természetesen ő semmiről nem tehetett. Szégyenkezett miattam, és én folyton megaláztam. Széttéptem a füzetét, amibe éppen a leckéjét írta, és a folyópartra vittem cigizni. Rávettem a maszturbálásra, a káromkodásra. Kényszerítettem, hogy szemtelen legyen a szüleinkkel. Álmában punktaréjt borotváltam a fejére. Nem csoda, hogy megszökött. - Ez mikor történt? - Talán még tizennégy se voltunk. Delilah jegyzetelni kezdett a füzetébe. - És hol? - Egy alföldi kisvárosban. Ahol felnőttünk. - És azóta nem látta? - De. Egy ideig rendszeresen visszajárt. A legrosszabb pillanatokban tűnt fel. Mondjuk nyerésre álltam egy titkos kártyabarlangban, ő hirtelen megjelent, és ki akart ráncigálni. Máskor egy szőkét fűztem valami koncerten a büfében, ő váratlanul odalépett mellém, és a fülembe súgta, kezdjek új életet. Aztán a kupleráj egy sötét szobájában verte az ajtót, miközben a perdita a szájával... - Uram, kérem, kíméljen meg a mocskos részletektől. - Rendben. - Mikor látta utoljára? - Talán hat-hét éve. És rettenetesen hiányzik. Hiszen valahol ő is én vagyok. És tudom, vagyis érzem, hogy nem halt meg. Valahol él. Talán vidéki körorvos. Van egy rakás gyereke. Tudja, családi ház, autó, praxis. Meg egy gyönyörű feleség, aki hetente jár manikűrre-pedikűrre, szoláriumba, kozmetikushoz, hajfestésre és tornázni. Fajtiszta kutyák a kertben. Nyáron görögországi nyaralás, all inclusive. - Miért olyan biztos ebben? - Biztos nem vagyok. Ez csak egy megérzés. Tudja, nekem is a megérzés a szakmám. A lélek mérnöke volnék. Delilah elmosolyodott, arcának két oldalán mintha fényes almák piroslottak volna. - És miért akarja a Jobbik Énjét megtalálni? Eddig is remekül megvolt nélküle, nem? - Ez igaz. De néha jó volna, ha valaki a vállamra tenné a kezét, mikor gyűlöletemben éppen felperzselném a világot. Ha valaki azt mondaná, mikor hajnali négykor még mindig egyedül támasztom a pultot, hogy „öreg, most már ideje lenne ágyba bújni, holnap sok dolgod lesz”. Vagy esetleg belesúghatná a fülembe, hogy ezt a sötét, göndör angyalt hívd el egy olasz étterembe, mondjuk a Dohány utcai Il Terzo Cerchióba vacsorázni, aztán vedd el, csinálj neki egy talicska gyereket, anyánk is ezt szeretné, ha élne... Delilah rosszmájban jegyezte meg: - Egyen kevesebb tésztát, uram. Már Marinetti megjegyzi, hogy a pasta búskomorságot és szexuális vágyat kelt az ostoba férfiakban. Majd hidegen hozzátette: - Természetesen az ügyét elvállalom. Bár nem lesz egyszerű. Gyors eredményt nem ígérhetek. Talán hónapokba is beletelik, mire megoldással tudok szolgálni. Száztízezer forint a bérem, plusz a költségek. Most ötvenezer forintot kérek, a többit a végén írja fel a számát, jelentkezni fogok. A következő napokban Farsang ki sem mozdult a lakásból, lehúzott redőnyök mögött beletemetkezett munkájába. Egy hét alatt csupán egyszer hagyta el az otthonát, mikor elfogyott a kék Camelie. Egész lemeznyi dalt kellett megírnia az Abortált Hiénák nevű kolozsvári kannibálpunk zenekarnak. Delilahra már szinte nem is emlékezett, annyira elmerült az alkotásban. És nem volt elégedetlen az elkészült művekkel. A lemez címadó számának refrénje például így hangzott: Szívem helyén épül már a Halálcsillag/Kibelezlek,felnégyellek, kicsicsillag! A hiénák valósággal zabálták az új dalszövegeket. Már az utolsó simításokat végezte a nótákon, mikor egy kora délután (nagyjából másfél héttel a dalköltő detektívirodában tett látogatása után) megcsörrent Farsang telefonja. -Jól tenné, ha azonnal benézne hozzám - mondta izgatottan Delilah. - Azt hiszem, megoldottam az ügyét. De nem hiszem, hogy az „ügy” ettől a megoldástól leegyszerűsödött volna - tette hozzá rejtélyesen. Delilah azon a napon piros nyári szandált, pöttyös szoknyát és matrózcsíkos kék-fehér pólót viselt melltartó nélkül. A bimbók szinte kiverték Farsang szemét, mikor belépett az irodába. - Próbáljunk meg az ügyre koncentrálni - szólt kimérten a nő, és a sarokba mutatott, ahol egy koszos koldus guggolt a falnak dőlve. A férfi mocskos micisapkája alól zsíros hajcsomók lógtak ki, füstszínű szakálla szinte teljesen eltakarta arcát, tekintetében rémület és őrület ült. Valamit dünnyögött vagy talán énekelt, valami gyereknótát, esetleg egy régi slágert, a szöveget nem lehetett érteni. Bűzlött, mint egy állati tetem, nadrágján jól látható húgyfoltok sorakoztak. - A Jobbik Énje! - mondta Delilah. Farsang megdöbbenve nézte a csavargót. - Na jó, azért minden viccnek van határa, kedves... - Szó sincs semmiféle tréfáról, uram. Tíz napig nyomoztam maguk után, míg végre ráleltem. A sors iróniája, hogy hét éve itt lakik maga mellett. Magától pár sarokra. (Folytatás a 17. oldalon) CSERNA-SZABÓ ANDRÁS: Halálcsillag 2010. SZEPTEMBER 24. _______ _15 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM1 J