Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)
2010-12-10 / 49. szám - Ladányi Andor: A felsőoktatási koncepció (5. oldal)
2010. DECEMBER 10. 5 LADÁNYI ANDOR: A felsőoktatási koncepció Rendkívül rövid idő alatt és alapos elemzések, előmunkálatok nélkül készült el az új felsőoktatási törvény koncepciója. Problémái részben ezzel függtek össze, részben pedig azzal, hogy a többé-kevésbé helyes célkitűzések helyenként „keveredtek” a régi gyakorlathoz való visszatérésre irányuló, anakronisztikus rendelkezésekkel, valamint a szükségtelen bürokratikus előírásokkal. Írásomban a teljességre való törekvés igénye nélkül csak a koncepció néhány kérdésével kívánok foglalkozni. A minőségi követelmények A koncepció szerint a felsőoktatás minden területén „kiemelt szerepet kap a minőség”. Ez azonban nem „új tézis”, már a 2006-ban hivatalba lépett kormánynak az államreformról szóló június 15-i határozata az oktatás átalakításának egyik fő céljaként a minőség javítását jelölte meg, a 2006 őszén született felsőoktatási reformprogram ennek megfelelően - az addigi mennyiségi szemlélettel és gyakorlattal szemben - a minőségi elv előtérbe állítását hangsúlyozta, és ezt követően ennek érdekében néhány fontos intézkedés történt. A koncepció a minőségi követelmények érvényesítése céljából az egyetemnek minősítés feltételeit - a karokra is kiterjedően - konkrétabban határozta meg. Szigorúbban a legalább egyharmad helyett kétharmadban állapította meg a koncepció az egyetemeken a tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók számát. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő azonban, hogy azokban az intézményekben - így a mérnöki és az orvostudományi karokon -, ahol az asszisztencia által vezetett gyakorlatok aránya igen magas, a kétharmad előírása irreális, ezért a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát a képzés jellegét figyelembe véve differenciáltan célszerű meghatározni. Ugyanakkor szükséges, hogy az arányok megállapításánál - az „intercity-professzorok” szerepének korlátozása céljából - a főfoglalkozású és más felsőoktatási intézménnyel munkaviszonyban nem lévő oktatók számát vegyék alapul. Szükséges továbbá a személyi feltételeket nem csak az intézmények esetében meghatározni, a minőségi követelmények érvényesítése érdekében a törvény az egyes szakok akkreditációja során is tegye ezt kötelezővé, csökkentve ezzel azt, hogy egyes képzések szükségtelenül és értelmetlenül igen sok intézményben folynak. (Például gazdálkodási-menedzsment szakosokat 31, kommunikáció és médiatudomány szakosokat pedig 21 intézményben képeznek.) Kívánatos lenne továbbá az egyetemi tanári kinevezéseknél a tudományok doktora fokozattal, illetve az akadémiai doktori címmel rendelkezés feltételét a képzési ágak nagy részét illetően előírni. Állami irányítás, intézményi autonómia Csak röviden érinteném az állami irányítás és az önkormányzati hatáskörök kérdéseit. A lényeg a hatáskörök világos, egyértelmű meghatározása. Sem az autonómia korlátozása, sem az állami hatáskörök növelése nem lenne helyes. A pedagógusképzés fontossága sem indokolja e téren az állam szabályozó, meghatározó szerepének erősítését. Nem helyeselhető a gazdasági igazgató kinevezésének állami hatáskörbe utalása sem, viszont meg kellene határozni a kinevezés feltételeit (megfelelő kvalifikáció és vezetői gyakorlat). Az ostoba demagógiát mellőzve a gazdasági tanácsok kérdése még további vizsgálódást igényel. Figyelembe véve az előzményeket, a tanácsok eddigi működését, elsősorban azonban azt, hogy két, egymástól elkülönülő funkció elvégzését kellene megfelelő formában biztosítani: egyrészt az intézmény gazdálkodására vonatkozó döntések előkészítését, a gazdálkodás ellenőrzését, másrészt pedig a társadalmi-gazdasági szféra, a „fogyasztók” részvételét az intézmény tevékenységének tanácsaikkal, javaslataikkal történő támogatásában. A felvételi rendszer A felvétel feltételeként helyeselhető a két tárgyból való emelt szintű érettségi előírása. Ugyancsak helyeselhető - figyelembe véve az egyes képzések magasabb, illetve sajátos követelményeit - a szóbeli felvételi vizsga lehetővé tétele. Az alkalmassági vizsga a művészeti és a testnevelési képzésben továbbra is szükséges. Ezen túlmenően a koncepció kötelezővé tenné a személyekkel való foglalkozásra felkészítő képzések esetében a szakmai alkalmassági vizsgálatot. Ez azonban gyakorlatilag aligha lehetséges; a 70-es években erre vonatkozólag a volt Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont már kísérleteket folytatott, amelyek azt bizonyították, hogy az alkalmasság csak rendkívül idő- és munkaigényes módon állapítható meg, ez pedig a felvételre jelentkezők jelenlegi létszáma mellett nyilvánvalóan irreális lenne. A koncepcióban foglaltaktól eltérően a felvételi eljárás során - a képzés minőségének előtérbe helyezése érdekében - továbbra is követni kellene azt a gyakorlatot, hogy a hallgatókat, megszerzett pontszámuk sorrendje alapján, az általuk megjelölt intézménybe vegyék fel az államilag finanszírozott képzésben. A felvettek számának képzési áganként, illetve szakonként való meghatározása, az évek óta megmutatkozó aránytalanságok csökkentése érdekében, a munkaerő-piaci prognózisokat figyelembe véve nemcsak az államilag finanszírozott, hanem a költségtérítéses képzésben is kívánatos. A koncepcióval kapcsolatos eddigi viták, bírálatok egyik fő eleme a hallgatólétszám csökkentésének kérdése volt. Ez azonban a koncepcióban - nem tekintve a finanszírozással foglalkozó részben a költségtérítés nélkül felsőfokú tanulmányokat folytatók arányának meghatározását - expressis verbis nem szerepel, és nem is tartozik egy organikus, normatív rendelkezéseket tartalmazó törvényben szabályozandó kérdések körébe.A hallgatólétszám alakulásának kérdésével kapcsolatban utalnék az Élet és Irodalom 2008. április 30-i számában közölt írásomra, annak megállapításai és javaslatai megítélésem szerint ma is érvényesek.) A képzés A koncepció szerint a 2006-ban bevezetett „többciklusú felsőoktatási rendszer felülvizsgálandó”, ezzel azonban maga a koncepció az osztatlan képzés körének a tanárképzéssel való kiegészítését kivéve - lényegében nem foglalkozik. A többciklusú képzés elsősorban a műszaki és közgazdasági képzésben indokolt, bár az eddigi tapasztalatok szerint nem problémamentes. Az első ciklusban a második ciklusban folytatandó tanulmányokra felkészítő, valamint a munka világában elhelyezkedést biztosító képzés egyidejű megvalósítása még tantervi kompromiszszumokkal is csak nehezen valósítható meg. A megoldás elsősorban az első ciklus tanulmányi idejének négy évre emelése lenne. (A gyakorlatigényes szakokon ezt a hatályos törvény egy féléves szakmai gyakorlat formájában lehetővé is teszi.) A koncepcióban szereplő megoldás: kéttípusú - gyakorlati és akadémiai - alapképzés több tekintetben nem lenne kívánatos, erre külföldön is alig van példa. (Tudomásom szerint csak Hollandiában a szakfőiskolákon folyik ilyen gyakorlati lapképzés, az egyetemeken ott sem.) Ugyanakkor vannak olyan képzési ágak - így a természettudományi és humán szakos képzés, valamint a művészeti szakok túlnyomó többsége volt amelyekben a többciklusú képzés különböző okokból nem vált be, és sok esetben a színvonal csökkenéséhez vezetett. A megoldás olyan rugalmas gyakorlat megvalósítása, amelyben - a holland és a flamand belga szisztémához hasonlóan - az alapképzés elsősorban a második ciklusban folytatandó tanulmányokra készít fel, és nem tűzi ki célul az egyébként is aligha meghatározható munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést. Mindezt figyelembe véve a képzéssel foglakozó kérdéseket lényegesen rövidebben kellene majd a törvényben tárgyalni, és a részletes szabályozásra az egyes képzési ágak, illetve szakok képzési követelményeit meghatározó kormányrendeletben kerülne sor. A pedagógusképzés A koncepcióban foglaltak lényeges pozitívuma a tanárképzésnek - már a tanulmányok kezdetétől külön tanári szakok szervezésével - osztatlan képzéssé nyilvánítása (amelyet e sorok írója évek óta ismételten és sikertelenül javasolt). Pozitívan értékelhető a VI. évben a tanárjelölti gyakorlatnak egy félévről két félévre való emelése. Helyeselhető a kétszakos tanárképzés rendszeresítése is, kívánatos lenne azonban a túlterhelés elkerülése céljából - a lehetőségekhez képest egy nagyobb és kisebb terjedelmű szak kombinálása. Ugyanakkor azonban a koncepció szövegében helyenként még tapasztalható a korábbi konzervatív-arisztokratikus szemlélet, a diszciplináris szaktárgyi képzés és a tanári felkészítés megkülönböztetése. Különösen kifogásolható a Tanárképző Intézet anakronisztikusnak tekinthető visszaállítása. A Tanárképző Intézet a koncepció szerint „a karok mellé rendelve szervezi, továbbá ellátja a tanárjelöltek elméleti és gyakorlati képzését”, „az intézmény kari szerkezetébe illeszkedő, a tanárképzés tartalmi, szervezési és gyakorlati képzési feladatait ellátó és koordináló” intézet, amelyben „a szakma, a szakmódszertan és a pedagógia-pszichológia arányos képviselete kell, hogy megvalósuljon”. Valószínű, hogy a koncepciót kidolgozó szakértői munkacsoport tagjai felettébb hiányos ismeretekkel rendelkeznek a tanárképzés hazai történetéről, nem ismerik sem azokat a körülményeket, amelyek annak idején a tanárképző intézet létesítését szükségessé tették, sem pedig a későbbiekben a tanárképző intézet(ek) működésének problémáit - az egyetemi oktatás jelenlegi szervezetét tekintve azonban nyilvánvaló, hogy egy ilyen különálló intézet szervezése diszfunkcionális lenne. A tanárképzésben a szaktárgyi felkészítés a szaktudományi tanszékek feladata, mind a magas szintű tudományos ismeretek elsajátíttatására, mind az eredményes tanári munkához szükséges szaktárgyi jellegű készségek és képességek kialakítására, fejlesztésére kiterjedően. A szaktárgyi képzésben a tanári felkészítést szolgáló kurzusok arányának meghatározása meglehetősen értelmetlen lenne. A tanárképzésben növekvő jelentőségű szakmódszertani oktatás is a szaktanszékek feladatkörébe tartozna. A pedagógiai-pszichológiai képzést pedig a jelenlegi gyakorlat szerint is külön fakultások, intézetek látják el, azok feladatkörébe tartozik a gyakorlóiskolák felügyelete, valamint az egyéves tanárjelölti gyakorlat szervezése is. Mindezek alapján a pedagógusképzéssel foglakozó részt lényegesen rövidíteni kellene (esetleg beilleszteni azt az előző, a képzéssel foglalkozó részbe), a részletesebb szabályozás pedig a pedagógusképzés esetében is a képzési követelményeket meghatározó kormányrendelet feladata, amely az általános műveltségi tárgyak oktatását végző tanárok képzése mellett a szakmai tanárképzés, valamint a tanító - és az óvodapedagógus-képzés követelményeit is tartalmazza. A koncepció más, írásomban nem tárgyalt részei - így különösen a finanszírozás kérdései - sem problémamentesek. Ezért úgy gondolom, hogy a koncepciónak, figyelembe véve megvitatásának tapasztalatait is, igen alapos átdolgozása szükséges, annak elfogadása után a törvény kodifikációs munkálataira, a törvényjavaslat kidolgozására, széles körű megvitatására, majd benyújtására csak a jelenleg tervezettnél jóval későbbi időpontban kerülhetne sor. „Csak az ember olvas..." Spiró György TAVASZI TÁRLAT BOLDIZSÁR ILDIKÓ MESETERÁPIA Boldizsár Ildikó MESETERÁPIA Mesék a gyógyításban és a mindennapokban a saudonai I totó - Max. IXATVANBENT Krasznahorkai László Max Neumann: ÁLLATVANBENT Térey János PROTOKOLL Regény versekben biW ?«»GY JÁNOS PROTOKOLL Bodor Ádám AZ UTOLSÓ SZÉNÉGETŐK - Válogatott tárcák Bartis Attila - Kemény István AMIRŐL LEHET Bartis Attila A CSÖNDET ÚGY JÓ TÁRSASÁGBAN - Schiller Erzsébet beszélgetései Bálint Andrással t nr% ÉLET ÉS ÍR IRODALOM