Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)

2010-12-10 / 49. szám - Ladányi Andor: A felsőoktatási koncepció (5. oldal)

2010. DECEMBER 10. 5 LADÁNYI ANDOR: A felsőoktatási koncepció Rendkívül rövid idő alatt és alapos elemzések, előmunkálatok nélkül ké­szült el az új felsőoktatási törvény kon­cepciója. Problémái részben ezzel függ­tek össze, részben pedig azzal, hogy a többé-kevésbé helyes célkitűzések he­lyenként „keveredtek” a régi gyakorlat­hoz való visszatérésre irányuló, anak­ronisztikus rendelkezésekkel, valamint a szükségtelen bürokratikus előírások­kal. Írásomban a teljességre való törek­vés igénye nélkül csak a koncepció né­hány kérdésével kívánok foglalkozni. A minőségi követelmények A koncepció szerint a felsőoktatás minden területén „kiemelt szerepet kap a minőség”. Ez azonban nem „új tézis”, már a 2006-ban hivatalba lé­pett kormánynak az államreformról szóló június 15-i határozata az okta­tás átalakításának egyik fő céljaként a minőség javítását jelölte meg, a 2006 őszén született felsőoktatási reform­­program ennek megfelelően - az ad­digi mennyiségi szemlélettel és gya­korlattal szemben - a minőségi elv előtérbe állítását hangsúlyozta, és ezt követően ennek érdekében néhány fontos intézkedés történt. A koncepció a minőségi követelmé­nyek érvényesítése céljából az egye­temnek minősítés feltételeit - a karok­ra is kiterjedően - konkrétabban hatá­rozta meg. Szigorúbban­­ a legalább egyharmad helyett kétharmadban ál­lapította meg a koncepció az egyete­meken a tudományos fokozattal ren­delkező oktatók és kutatók számát. Ez­zel kapcsolatban megjegyzendő azon­ban, hogy azokban az intézmények­ben - így a mérnöki és az orvostudo­mányi karokon -, ahol az assziszten­cia által vezetett gyakorlatok aránya igen magas, a kétharmad előírása irre­ális, ezért a tudományos fokozattal ren­delkező oktatók arányát a képzés jel­legét figyelembe véve differenciáltan célszerű meghatározni. Ugyanakkor szükséges, hogy az arányok megálla­pításánál - az „intercity-professzorok” szerepének korlátozása céljából - a fő­foglalkozású és más felsőoktatási in­tézménnyel munkaviszonyban nem lévő oktatók számát vegyék alapul. Szükséges továbbá a személyi feltéte­leket nem csak az intézmények eseté­ben meghatározni, a minőségi köve­telmények érvényesítése érdekében a törvény az egyes szakok akkreditáció­­ja során is tegye ezt kötelezővé, csök­kentve ezzel azt, hogy egyes képzések szükségtelenül és értelmetlenül igen sok intézményben folynak. (Például gazdálkodási-menedzsment szakoso­kat 31, kommunikáció és médiatudo­­mány szakosokat pedig 21 intézmény­ben képeznek.) Kívánatos lenne to­vábbá az egyetemi tanári kinevezések­nél a tudományok doktora fokozattal, illetve az akadémiai doktori címmel rendelkezés feltételét a képzési ágak nagy részét illetően előírni. Állami irányítás, intézményi autonómia Csak röviden érinteném az állami irá­nyítás és az önkormányzati hatáskö­rök kérdéseit. A lényeg a hatáskörök világos, egyértelmű meghatározása. Sem az autonómia korlátozása, sem az állami hatáskörök növelése nem lenne helyes. A pedagógusképzés fon­tossága sem indokolja e téren az ál­lam szabályozó, meghatározó szere­pének erősítését. Nem helyeselhető a gazdasági igazgató kinevezésének ál­lami hatáskörbe utalása sem, viszont meg kellene határozni a kinevezés fel­tételeit (megfelelő kvalifikáció és ve­zetői gyakorlat). Az ostoba demagógiát mellőzve a gazdasági tanácsok kérdése még to­vábbi vizsgálódást igényel. Figyelem­be véve az előzményeket, a tanácsok eddigi működését, elsősorban azon­ban azt, hogy két, egymástól elkülö­nülő funkció elvégzését kellene meg­felelő formában biztosítani: egyrészt az intézmény gazdálkodására vonat­kozó döntések előkészítését, a gazdál­kodás ellenőrzését, másrészt pedig a társadalmi-gazdasági szféra, a „fogyasz­tók” részvételét az intézmény tevékeny­ségének tanácsaikkal, javaslataikkal történő támogatásában. A felvételi rendszer A felvétel feltételeként helyeselhető a két tárgyból való emelt szintű érettsé­gi előírása. Ugyancsak helyeselhető - figyelembe véve az egyes képzések ma­gasabb, illetve sajátos követelményeit - a szóbeli felvételi vizsga lehetővé té­tele. Az alkalmassági vizsga a művé­szeti és a testnevelési képzésben to­vábbra is szükséges. Ezen túlmenően a koncepció kötelezővé tenné a szemé­lyekkel való foglalkozásra felkészítő képzések esetében a szakmai alkalmas­­sági vizsgálatot. Ez azonban gyakor­latilag aligha lehetséges; a 70-es évek­ben erre vonatkozólag a volt Felsőok­tatási Pedagógiai Kutatóközpont már kísérleteket folytatott, amelyek azt bi­zonyították, hogy az alkalmasság csak rendkívül idő- és munkaigényes mó­don állapítható meg, ez pedig a felvé­telre jelentkezők jelenlegi létszáma mel­lett nyilvánvalóan irreális lenne. A koncepcióban foglaltaktól elté­rően a felvételi eljárás során - a kép­zés minőségének előtérbe helyezése érdekében - továbbra is követni kel­lene azt a gyakorlatot, hogy a hallga­tókat, megszerzett pontszámuk sor­rendje alapján, az általuk megjelölt intézménybe vegyék fel az államilag finanszírozott képzésben. A felvettek számának képzési áganként, illetve szakonként való meghatározása, az évek óta megmutatkozó aránytalan­ságok csökkentése érdekében, a mun­kaerő-piaci prognózisokat figyelem­be véve nemcsak az államilag finan­szírozott, hanem a költségtérítéses képzésben is kívánatos. A koncepcióval kapcsolatos eddigi viták, bírálatok egyik fő eleme a hall­gatólétszám csökkentésének kérdése volt. Ez azonban a koncepcióban - nem tekintve a finanszírozással foglal­kozó részben a költségtérítés nélkül felsőfokú tanulmányokat folytatók ará­nyának meghatározását - expressis ver­bis nem szerepel, és nem is tartozik egy organikus, normatív rendelkezéseket tartalmazó törvényben szabályozan­dó kérdések körébe.­­A hallgatólét­szám alakulásának kérdésével kapcso­­latban utalnék az Élet és Irodalom 2008. április 30-i számában közölt írásomra, annak megállapításai és javaslatai meg­ítélésem szerint ma is érvényesek.) A képzés A koncepció szerint a 2006-ban beve­zetett „többciklusú felsőoktatási rend­szer felülvizsgálandó”, ezzel azonban maga a koncepció­­ az osztatlan kép­zés körének a tanárképzéssel való ki­egészítését kivéve - lényegében nem foglalkozik. A többciklusú képzés elsősorban a műszaki és közgazdasági képzésben indokolt, bár az eddigi tapasztalatok szerint nem problémamentes. Az első ciklusban a második ciklusban foly­tatandó tanulmányokra felkészítő, va­lamint a munka világában elhelyez­kedést biztosító képzés egyidejű meg­valósítása még tantervi kompromisz­­szumokkal is csak nehezen valósítha­tó meg. A megoldás elsősorban az első ciklus tanulmányi idejének négy évre emelése lenne. (A gyakorlatigé­nyes szakokon ezt a hatályos törvény egy féléves szakmai gyakorlat formá­jában lehetővé is teszi.) A koncepci­óban szereplő megoldás: kéttípusú - gyakorlati és akadémiai - alapképzés több tekintetben nem lenne kívána­tos, erre külföldön is alig van példa. (Tudomásom szerint csak Hollandi­ában a szakfőiskolákon folyik ilyen gyakorlati lapképzés, az egyetemeken ott sem.) Ugyanakkor vannak olyan képzési ágak - így a természettudományi és humán szakos képzés, valamint a mű­vészeti szakok túlnyomó többsége volt amelyekben a többciklusú képzés különböző okokból nem vált be, és sok esetben a színvonal csökkenésé­hez vezetett. A megoldás olyan rugal­mas gyakorlat megvalósítása, amely­ben - a holland és a flamand belga szisztémához hasonlóan - az alapkép­zés elsősorban a második ciklusban folytatandó tanulmányokra készít fel, és nem tűzi ki célul az egyébként is aligha meghatározható munkaerő-pi­aci igényeknek megfelelő képzést. Mindezt figyelembe véve a képzés­sel foglakozó kérdéseket lényegesen rövidebben kellene majd a törvényben tárgyalni, és a részletes szabályozásra az egyes képzési ágak, illetve szakok képzési követelményeit meghatározó kormányrendeletben kerülne sor. A pedagógusképzés A koncepcióban foglaltak lényeges po­zitívuma a tanárképzésnek - már a ta­nulmányok kezdetétől külön tanári sza­kok szervezésével - osztatlan képzéssé nyilvánítása (amelyet e sorok írója évek óta ismételten és sikertelenül javasolt). Pozitívan értékelhető a VI. évben a ta­­nárjelölti gyakorlatnak egy félévről két félévre való emelése. Helyeselhető a kétszakos tanárképzés rendszeresítése is, kívánatos lenne azonban­­ a túlter­helés elkerülése céljából - a lehetősé­gekhez képest egy nagyobb és kisebb terjedelmű szak kombinálása. Ugyanakkor azonban a koncepció szövegében helyenként még tapasztal­ható a korábbi konzervatív-arisztokra­tikus szemlélet, a diszciplináris szaktár­gyi képzés és a tanári felkészítés meg­különböztetése. Különösen kifogásol­ható a Tanárképző Intézet anakronisz­tikusnak tekinthető visszaállítása. A Ta­nárképző Intézet a koncepció szerint „a karok mellé rendelve szervezi, továb­bá ellátja a tanárjelöltek elméleti és gya­korlati képzését”, „az intézmény kari szerkezetébe illeszkedő, a tanárképzés tartalmi, szervezési és gyakorlati kép­zési feladatait ellátó és koordináló” in­tézet, amelyben „a szakma, a szakmód­szertan és a pedagógia-pszichológia arányos képviselete kell, hogy megva­lósuljon”. Valószínű, hogy a koncepciót ki­dolgozó szakértői munkacsoport tag­jai felettébb hiányos ismeretekkel ren­delkeznek a tanárképzés hazai törté­netéről, nem ismerik sem azokat a kö­rülményeket, amelyek annak idején a tanárképző intézet létesítését szüksé­gessé tették, sem pedig a későbbiek­ben a tanárképző intézet(ek) műkö­désének problémáit - az egyetemi ok­tatás jelenlegi szervezetét tekintve azonban nyilvánvaló, hogy egy ilyen különálló intézet szervezése diszfunk­­cionális lenne. A tanárképzésben a szaktárgyi fel­készítés a szaktudományi tanszékek feladata, mind a magas szintű tudo­mányos ismeretek elsajátíttatására, mind az eredményes tanári munkához szükséges szaktárgyi jellegű készségek és képességek kialakítására, fejleszté­sére kiterjedően. A szaktárgyi képzés­ben a tanári felkészítést szolgáló kur­zusok arányának meghatározása meg­lehetősen értelmetlen lenne. A tanár­képzésben növekvő jelentőségű szak­­módszertani oktatás is a szaktanszé­kek feladatkörébe tartozna. A peda­gógiai-pszichológiai képzést pedig a jelenlegi gyakorlat szerint is külön fa­kultások, intézetek látják el, azok fel­adatkörébe tartozik a gyakorlóiskolák felügyelete, valamint az egyéves tanár­­jelölti gyakorlat szervezése is. Mindezek alapján a pedagóguskép­zéssel foglakozó részt lényegesen rö­vidíteni kellene (esetleg beilleszteni azt az előző, a képzéssel foglalkozó rész­be), a részletesebb szabályozás pedig a pedagógusképzés esetében is a kép­zési követelményeket meghatározó kormányrendelet feladata, amely az ál­talános műveltségi tárgyak oktatását végző tanárok képzése mellett a szak­mai tanárképzés, valamint a tanító - és az óvodapedagógus-képzés köve­telményeit is tartalmazza. A koncepció más, írásomban nem tárgyalt részei - így különösen a finan­szírozás kérdései - sem problémamen­tesek. Ezért úgy gondolom, hogy a koncepciónak, figyelembe véve meg­vitatásának tapasztalatait is, igen ala­pos átdolgozása szükséges, annak el­fogadása után a törvény kodifikációs munkálataira, a törvényjavaslat kidol­gozására, széles körű megvitatására, majd benyújtására csak a jelenleg ter­vezettnél jóval későbbi időpontban ke­rülhetne sor. „Csak az ember olvas..." Spiró György TAVASZI TÁRLAT BOLDIZSÁ­R ILDIKÓ MESETERÁPIA Boldizsár Ildikó MESETERÁPIA Mesék a gyógyításban és a mindennapokban a saudon­ai I­ totó - Max­­­. IXATVANBEN­T Krasznahorkai László Max Neumann: ÁLLATVANBENT Térey János PROTOKOLL Regény versekben b­iW ?«»GY JÁNOS PROTOKOLL Bodor Ádám AZ UTOLSÓ SZÉNÉGETŐK - Válogatott tárcák Bartis Attila - Kemény István AMIRŐL LEHET Bartis Attila A CSÖNDET ÚGY JÓ TÁRSASÁGBAN - Schiller Erzsébet beszélgetései Bálint Andrással t nr% ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next