Élet és Irodalom, 2011. július-december (55. évfolyam, 26-52. szám)
2011-12-16 / 50. szám - Wagner István: Emberek és tengerek • Tárlat (22. oldal) - Bujdosó Alpár : Rainer és Baselitz Badenben • Tárlat (22. oldal)
WAGNER ISTVÁN: Tárlat Emberek és tengerek Csoda, hogy egyáltalán ennyi általunk ismert és számon tartott mű az utókorra maradt az egyébként rendkívül termékeny Emil Nolde gazdag életművéből, ugyanis számos darabot elkoboztak tőle, és a képeinek egy része véglegesen megsemmisült. Mivel szülőföldje, Schleswig úgynevezett „tengerek közötti országrész” volt az Északi- és a Keleti-tenger mentén, egész életében szorosan kötődött „a nagy vizekhez”. Egy német expedíció keretében így utazott dán színésznő feleségével 1913-14 folyamán a déltengeri szigetekre is, amely akkor a germán gyarmatbirodalom részét képezte, és ma Pápua Új-Guinea néven ismert. Ám 1914 nyarán kitört az első világháború, visszatérésük közben a vörös-tengeri Port Said kikötőjében az angol hatóságok elkobozták kéttucatnyi, nagyméretű festményét, és azokat csak 1921-ben, londoni utazása során sikerült visszaszereznie. Nem járt sokkal szerencsésebben később azzal a félszáz ott készült akvarelljével sem, amelyeket a Reichskolonialamt birodalmi gyarmati hivatala vásárolt meg tőle tervezett, de aztán meg nem épült irodaháza díszítésére. Ezek 1919-ben a berlini Nationalgalerie tulajdonába kerültek, amely 1920-ban egyéni tárlaton mutatta be új részlegeként, a néhai Kronprinzenpalais főhercegi műemlékpalotájában. Ám a náci hatalom 1937-ben a német múzeumokból összesen 1052 (!) Nolde-művet kobzott el, és az „elfajzott művészet” 1938-as tárlatsorozatán ebből félszáznyit hurcolt meg egy hecckampány keretében. A művész, attól tartva, hogy az 1933-as könyvégetés megismétlődik, és festményeit megsemmisítik, személyesen Goebbels propagandaminiszternek írt levelet, hogy munkáit visszakérje, de csak néhányat kaphatott meg, köztük a többrészes Krisztus élete sorozatot. És ezzel még koránt sincs vége a veszteséglistának. A német képzőművészek birodalmi kamarája 1941-ben az utóbbi két esztendő „termésének” beszolgáltatását követelte, amelyre Nolde félszáznál több művet küldött (7 festményt, 46 akvarellt és 1 litet), de ezeket sosem láthatta viszont. „Cserében” eltiltották minden további munkától, de Nolde a Gestapo kontrollja ellenére szüntelenül dolgozott isten háta mögötti, Seebüllben található műteremházában. Itt 1300-nál (!) is több kisméretű akvarellje született kerti virágokról és tengerparti tájakról, amelyeket „meg nem festett képeknek” nevezett, utalva egyrészt az illegalitásra, másrészt a valóban és végleg elmaradt olajfestményekre. A kegyelemdöfést 1944 februárjában berlini műteremlakásának bombatalálata adta, amikor a már hetvenhét éves mester vásznai és papíralapú művei mellett összes dúca is odaveszett. Ma a berlini Kupferstichkabinett a félszáz dél-tengeri akvarell felét őrzi, és e remeklések mellett Nolde briliáns, változatos sokszorosítási technikáit is felvonultatja, rézkarcok, kőnyomatok és fametszetek formájában. Műveinek eddigi legteljesebb bemutatása - ezúttal kizárólag papíralapú munkáira koncentrálva - mintha kései kárpótlást jelentene a mester számára. A Seebüll Nolde Alapítvány házi hagyatékával összefogott a Nolde-nyomatok többségét birtokló hannoveri Sprengel múzeummal és a linzi Lentos a Würth-gyűjteménnyel, a vendéglátó salzburgi modern intézmény saját állományából válogatott kiegészítést, hogy végül kereken száz kép kerüljön egymás mellé. A Brücke csoport és a Berliner Secession, majd a Neue Secession egykori tagja, a germán expresszionizmus egyik legjelentősebb mestere előtt különleges módon tisztelegnek: a festő saját pápua maszk, lándzsa-, bútor- és szoborkollekciója mellett Bécs és München etnográfiai múzeumaiból, a Dél-tenger térségéből a természeti népek drámaian modern totemoszlopait és fából faragott-festett bálványait, illetve színpompás, egzotikus madártollakkal kombinált fejdíszeit is kölcsönvették erre a rendkívül látványos és komplex rendezvényre. (Emil Nolde: Mensch Natur Mythos, Museum der Moderne Mönchsberg, Salzburg, megtekinthető 2012. február 5-ig. E heti számunk grafikáit a kiállítás anyagából válogattuk.) BUJDOSÓ ALPÁR: Rainer és Baselitz Badenben Valaki valahol azt írta, hogy a képzőművészeti alkotómunka a reneszánsz, a barokk korban, de még később is egészen más volt, mint ma, a modern művészet keretei között. Első pillantásra ugyanis úgy tűnik, hogy a korábban élő művészeknek voltak előképeik, ha tetszik, mintáik. És volt valamilyen szabály arra vonatkozólag is, hogy hogyan kell felépíteni a művet, mi kerül középre, mi a szélekre. Ma - írta az illető - mindez nincs. Ellenkezőleg. A művész az üres vászon előtt áll, az üresség előtt, neki kell eldöntenie, hogyan, milyen (saját) szabályok szerint építi fel munkáját. Csakhogy ez így nem igaz: a művésznek az alkotás első pillanatától fejében van összes eddigi műve, az alkotói rendszer, amelyet egyenként is maga alkotott, és mindennek a miértje is. Főként olyan művészeknél, akik a régivel valamikor szakítottak, és teljesen újat teremtettek. S ha ez így van, akkor nagyon is „ráhúzható ’ Arnulf Rainer és Georg Baselitz munkásságára. Bármennyire különböző is az életútjuk - hiszen egyikük a nyugati világban, a nyugaton érvényes művészeti irányzatoktól körülvéve formálta saját és sajátos művészetét, Baselitz pedig Kelet-Berlinben, a szocreál kötelező normáiba szorítva kezdte tanulmányait a főiskolán, ahonnan két szemeszter után a „társadalmi éretlenség” indokával kizárták. Ami azt a tényt takarta, hogy nem volt hajlandó „a természet után” festeni. Sikerült elhagynia az NDK-t, és tanulmányait Nyugat-Berlinben folytatta. Rainert ugyan nem zárják ki az Iparművészeti Főiskoláról, de egyetlen nap után maga hagyja ott, mert nézeteltérése támadt az egyik asszisztenssel. És miután felvették a Képzőművészetire, ott sem marad két napnál tovább. De ettől még nem lett egyforma a művészetük. Rainernek majdnem olyan nehéz volt a maga útjára találnia, mint Baselitznek, hiszen a náci időkben minden „elfajzott” (entartet) művészetet tiltottak és megsemmisítettek. 1951-ben sikerül végre Maria Lassing kíséretében Párizsban találkoznia André Bretonnal és megismerkednie az informel irányzatával. Baselitznek is Párizsba kellett utaznia ahhoz, hogy megtalálja Antonin Artaud-nál és Jean Dubuffet-nél azokat a kezdeti pontokat, ahonnan elindulva fel tudta építeni sajátos, mindentől és mindenkitől különböző művészetét. Arnulf Rainer művészi tevékenysége első fázisában az „átfestésekkel” hívta fel magára a figyelmet (sajnos a rendőrségét és a bíróságét is). Fontos és ismert képeket festett le (ekkor már csak másolatukat, és csupán az egyik sarkot hagyta szabadon. Pályája későbbi szakaszában ez a „fátyolképekbe” (Schleierbilder) torkollott, ahol nagyon finoman és fátyolszerű színekkel fedi le a kiválasztott (elsősorban női) portrékat. Baselitz obszcén képekkel indult, amiért sok támadás is érte. A következő fázisban csíkokra vágta motívumait, és újra - de másképpen - egymás mellé helyezte, amivel teljesen el is idegenítette azokat egymástól (Frakturbilder). Ekkor jelentek meg a képeken az üres fehér foltok, melyek a művész szerint munka közben használt a festékesdoboz helyének lenyomatai. A legradikálisabb trükk viszont a képek fejre állítása, fejjel lefelé lógatása. Ha megpróbáljuk, kiderül, hogy akárhogy is forgatjuk a fejünket, szemünk nem képes az eredeti állóképet tökéletesen rekonstruálni. Hozzáértő publikum előtt a német művész elmondta, hogy menynyire becsüli Rainer munkáit, egész művészetét. Mikor ez a viszszahúzódó osztrák festő fülébe jutott, meghívta Baselitzet, állítson ki múzeumában, Badenben, a volt női fürdőben. S amikor mindezt Rudi Fuchs, a nemzetközileg ismert múzeumigazgató és kurátor megtudta, azt javasolta, hogy a két „gentleman” együtt, egymás mellett, egymással szemben állítson ki. A kurátort rávették, a kiállítást ő állította össze, ő rendezte. Az utolsó periódusban készült munkákból, ahol a Rainer-képek sincsenek messze a fátyolképektől (portrék, tájak színekbe zárva), és Baselitz munkái sem a fraktúráktól, s jó néhány közülük fejjel lefelé van felakasztva. Jó sétálni a régi, mozaikkal kirakott medencék között/felett, mert maga a tér is élmény, és így, az egymással szemező képekkel még inkább, mert jók a munkák, és jó a rendezés is. (Georg Baselitz-Arnulf Rainer Vígjáték (Luftspiel), Új munkák a műteremből, Arnulf Rainer Museum, Baden, 2012. április 16-ig) (Arnulf Rainer e kiállításon szereplő munkáiból januári számunkban közlünk válogatást. A szerk.) Tárlat Fizessen elő 9SCU VIU a Népszabadságra és nyerjem A helyeket már lefodaltukl BOAROINg agoda.com : # • • • * www.agoda.com szállásfoglalás okosan „v.W.qaW»"“«SC°m'hU A világ legjobb légitársasága * MRAssmaRS4g or c3d • «outfs.íojí / 'QH 38 •■sss.«TM* # "*»«»»7fej* Bővebb info: 40/106-150 és nol.hu/nyeremeny Januárban Balira, februárban Vietnamba sorsolunk ki luxusutazást előfizetőink között. QATAR ^ AlRWAYS^skai» CONRAD agoda.com ((B) Hilton Hanoi Opera □□□ □□□ □□□ □□□ □□□ NÉPSZABADSÁG ÉLET ÉSt» IRODALOM 22 2011. DECEMBER 16.