Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2012-03-02 / 9. szám - Paul Lendvai: Az elvesztett presztízs avagy Magyarország imázsa ma (9. oldal) - Nyílt levél: Orbán Viktor és kormánypártja leszavazta az állambiztonsági kommunista múlt feltárását (9. oldal)

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere írt 1986-ban egy egész könyvet Az elveszett presztízs. Magyar­­ország megítélésének megváltozása Nagy-Britan­­ni­ban (1894-1919) címmel arról, hogy az elvakult és gátlástalan nacionalizmus, valamint a politikai osztály korrupciója mérhetetlen károkat okozott Magyaror­szág hírnevének. A hírhedt csernovai mészárlás (egy szlovák nacionalista temp­lomszentelés során Andrej Hlinka jelen­létében a csendőrség beavatkozása kö­vetkeztében 15 ember halt meg) után a Times vezércikkben ítélte el a történteket: „A liberális Magyarország átveszi az orosz despotizmus politikáját.” Emlékeztethetünk az 1925-26-os frankhamisítási botrányra, amikor Beth­len István miniszterelnök tudtával 35 millió frank pénznemű hamis bankje­gyet nyomtattak, egyébként az Állami Térképészeti Intézet pincéjében a fő­igazgató Teleki Pál volt miniszterelnök beleegyezésével. A pénzzel egyrészt az irredenta propagandaakciók szervező­it akarták, főként Csehszlovákiában, többek között szabadcsapatok felállítá­sában támogatni, másrészt pedig a gyű­lölt Franciaországnak, Trianon állító­lagos főbűnösének kárt okozni. A nagy hullámokat vert nemzetközi botrányt a Bethlen-kormány túlélte, mert sem a nyugati hatalmak, sem a li­berális ellenzék nem merte megkockáz­tatni az esetleg szélsőjobboldali kor­mányt hatalomra juttató őrségváltást. Végül megemlíthető még az ’56-os forradalom vérbefojtásának következ­ményeként az ENSZ-közgyűlés napi­rendjére került úgynevezett „magyar ügy”, melyet csak 1962 őszén ejtettek el, cserébe azért, hogy a Kádár-rendszer az első nagyobb amnesztiát 1963 tava­szára bejelentette. Tulajdonképpen az úgynevezett „fekete korszak” 1957-1961 között jellemezte a nyugati sajtó Ma­­gyarország-képet. Én ezt a visszhangot, illetve az imázs változását az évek során közvetlen közelből éltem át. Ezzel a kér­déskomplexummal több könyvemben foglalkoztam. A The bureaucracy of truth - How communist governments manage the news című, angolul írt, 1981-ben németül és franciául is megjelent (magyarul persze nem) könyvemben részletesen foglal­koztam a hírmanipuláció finomabb, il­letve durvább és átlátszóan primitív vál­tozataival. Történelmi párhuzamokról szó sem lehet, de ki kell mondani, hogy ma és most a magyar kormányzat tekintélye olyan alacsony fokon van, mint az el­múlt 20 évben soha. Nem Magyaror­szágról beszélek, hiszen a modern ma­gyar film újra nagy díjat nyert (Fliega­­uf Bence s előző évben Tarr Béla Ber­linben), s szinte nincs nap, hogy ne len­ne valamelyik nagy tekintélyű európai lapban elismerő kritika magyar írók mű­veiről (Nádastól és Esterházy­tól Kon­ródig és Darvasiig) vagy magyar zené­szek, karmesterek (Schiff András, Fis­cher Ádám, Fischer Iván, Eötvös Péter) koncertjeiről. A Fidesz-kormányt ugyan különbö­ző színvonalon, de egyforma lelkesedés­sel támogató jobboldali médiabiroda­lom kezdettől fogva tudta az imázsrom­­lás okát. Egy jobb sorsra érdemes volt lektornőből lett vezércikkíró (Magyar Nemzet, 2011. márc. 14.) már korán meg­állapította: „Egy szó mint száz, itt a talp­raállásért keményen küzdő Magyaror­szág elleni nyílt internacionalista össze­esküvésről van szó, amelyet a Cohn- Bendit-félék és hazai támogatóik irányí­tanak. Az Európai Néppárt s a magyar miniszterelnök »úriember módján gon­dolkodik« (...), az európai baloldal meg internacionalistán.” Félreérthetetlenebbül fogalmaz a Ká­dár-rendszer egyik népművelésügyi fő­tisztviselőjéből az alig kódolt antiszemi­tizmus bajnokává lett szerző a Magyar Hírlapban (2011. máj. 9.). Mivel „az új kormányzat jobboldali és nemzeti, na­gyon felélénkült a már régen létező és működő balliberális világhálózat. Ha a kormány a magyar nép mellé áll, akkor nacionalista, nem európai, ha rendet akar, akkor nem demokrata, ha nem »to­leráns« a cigánybűnözőkkel szemben, akkor rasszista, ha nem fekszik le a zsi­dó nagytőkének, akkor antiszemita”. Ugyanennek a lapnak nemzetközi hírhedtségű sztárpublicistája Szabadság­harc című cikkében (2011. nov. 17.) a fo­rint történelmi mélypontját az euróval szemben azzal magyarázta, hogy „a nemzetközi pénzvilág, a globális tőke egyszerűen nem hajlandó megbocsáta­ni Orbánnak, hogy más utakon meré­szel járni. S ezért bármire képes a ma­gyar kormány és az ország ellen. (...) Nézzék meg a Lopott idő című filmet. Tökéletes látlelet. (...) mindenért idővel fizetünk. (...) S a legnagyobb időban­kár egy bizonyos filmbeli Weis úr. Aki harmincszázalékos kamatra ad időt köl­csön. És egymillió évet őriz széfjében. Na, hát ellenük folyik most a szabad­ságharc.” Az Európai Parlamentnek a magyar kormánypolitikát elítélő többségi hatá­rozata után elhangzott állásfoglalások a jobboldali médiumokban Kosáry Do­mokos 1997 júniusában elhangzott fi­gyelmeztetésére emlékeztetnek: „Még mindig és továbbra is nálunk a legfőbb veszedelem a butaság.” De nem csak er­ről van szó. Ungváry Rudolf, minden önkényuralomra törő rendszer megtá­­madhatatlan kritikusa találóan állapí­totta meg:,„Az orbáni rendszernek csak egyetlen zsarnoki vonása van, de ettől fortélyos: a nemzethez, a hazához való tartozásnak politikai feltétele van. Aki nem a rendszer híve, az ellenség. Nem­zetidegen, hazaáruló.” Az Orbán-kormány alkotmányának, 350 törvényének s két tucat „sarkalatos” törvényének egyre élesebb nemzetközi kritikája vezetett az Európai Parlament meglepően egyértelmű legutóbbi elíté­lő határozatához. A parlamenti határo­zat válasz arra az aggodalmat keltő po­litikára, melyet a világ mértékadó lap­jai és legutóbb olyan vezető személyi­ségek is, mint a Nobel-díjas Paul Krug­­man és a princetoni egyetem magyarul is folyékonyan beszélő alkotmányjogi­rofesszora, Kim Lane Scheppele, a­erlini Wissenschaftskolleg volt veze­tője, Wolf Lepenies, a világhírű polito­lógus, Francis Fukuyama és a francia fi­lozófus, Bernard-Henri Lévy részlete­sen bírált. A kormánypárti médiumok színvonalára jellemző, hogy sohasem merik lehozni a fontos kritikus kom­mentárok teljes szövegét vagy lényegét. Firkászaik, mint például legutóbb a Heti Válaszban, kimazsoláznak néhány apró vagy nevetségesnek ható tárgyi tévedést, hogy eltereljék a figyelmet az újkori ma­g­yar történelemben példátlan számú fizikus cikk lényegéről. Az Orbán-rezsim félelmetesen nega­tív imázsát Nyugaton nemcsak (az e ha­sábokon is részletesen tárgyalt) vitatott vagy elítélt politikai és pénzügyi dönté­sek okozták. A Magyarországon vagy külföldön élő - „a befogadó nemzetü­ket lejárató”, „idegenszívű”, kozmopo­lita, a Washington-Tel Aviv-tengelyt szolgáló, „az antiszemitizmustól és ná­cizmustól való folyamatos rettegésből remekül megélő”, „titokban minden ha­gyományos értéket gyűlölő”, mint „Kun Béla szellemi, lelki rokonaiként fellépő” magyar művészek, írók, tudósok és pub­licisták ellen indított útszéli rágalmazó jobboldali sajtókampányok nemzetkö­zi visszhangja szinte ugyanilyen fontos volt. Az évi 360 millió forintért a Néző­pont Intézet cégétől megrendelt kor­mányzati médiafigyelés foglalkozhatna például a Schiff András zongoramű­vész ellen indított (Magyar Hírlap, 2011. 2012. március 1-én, szerda este fél 8-kor. VERSKÖZELÍTÉS avagy a versolvasás művészete Bella Zsófia és Béthori Csaba költészeti szalonja a Stúdió K Színházban Műsoron: Ady Endre: Alszik a magyar; Ha messzebbről nézem Székely János: A vesztesek Henri Cole: Hibbanás; Fekete sörény; Galagonya Közreműködik: Fodor Tamás Bensőséges beszélgetés egy-egy vers lehetséges megközelítéseiről, erényeiről és gyengéiről, szokatlan értelmezéseiről Sypio -f( www.studiokszinhaz.hu jan. 3-4.) és a nyugati sajtóban nagy port felvert megfélemlítő kampánnyal s ennek a szerzők számára váratlan, de a magyar imázsra megsemmisítően ható következményeivel. A Washington Post 2010. december 26-án közölt egy cik­ket Magyar­szág putyinizdása címmel, mely a Médiatörvény kapcsán utalt arra, hogy ugyanez a kormány veszi át néhány nap múlva az Európai Unió hat hónapra ér­vényes elnökségét. Schiff egy rövid ol­vasói levélben aggodalmát fejezte ki a magyarországi fejlemények miatt, s ez váltotta ki a hírhedt antiszemita publi­cista dührohamát Schiff, Daniel Cohn- Bendit és egy Nick Cohen nevű londo­ni Guardian-szerkesztő („bűztermék”) el­len. Az egész világsajtóban idézett meg­jegyzés („sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben”) és a hiába várt elhatárolódás a Fidesz és Orbán Viktor részéről következmé­nye Schiff, Konród és az operaházi igaz­gatásról külső nyomás miatt lemondott Fischer Ádám közös nyilvános petíció­ja Brüsszelben a kelet-európai romákat érintő rasszizmus és antiszemitizmus el­len. Schiff akit azzal fenyegettek az in­terneten, hogy levágják a kezét, nem hajlandó többé hazájában fellépni. A filozófusok - Heller Ágnes, Vajda Mihály és Radnóti Sándor - ellen indí­tott kormányvizsgálatot és médiakam­pányt a konzervatív Die Welt féloldalas cikkben ítélte el mint nacionalista kam­pányt antiszemita mellékhangokkal, s a Német Filozófiai Társaság nemcsak tiltakozását fejezte ki, hanem (már 2011 januárjában) felhívta az Európai Bizott­ság figyelmét arra, hogy a Médiatörvé­nyen kívül kísérje figyelemmel a kor­mány magatartását a kritikus tudósok és intellektuelek esetében. Az Új Színház igazgatójának levál­tása és egy szélsőjobboldali duó (Dör­­ner­ Csurka) kinevezése szintén meg­döbbentően erős spontán visszhangot váltott ki egész Nyugat-Európában. A Le Monde és a Salzburger Nachrichten, a Die Zeit és a Die Presse, a Süddeutsche Zeitung és a Neue Zürcher s velük együtt számos más újság, valamint tévé- és rádióriportok foglalkoztak a politikailag motivált tisz­togatással a pesti és vidéki színházfron­­ton. Egyébként a Csurka István halála és temetése kapcsán elhangzott jobbol­dali és Fidesz-közeli nyilatkozatok, be­szédek és nekrológok, amelyek elegán­san elhallgatták vagy kikerülték az élet­mű világszerte ismert antiszemita olda­lait, arra mutatnak, hogy a kormánypárt és a Jobbik közötti különbségek egyre halványabbak lesznek. Vitathatatlan, hogy a globális kom­munikációs forradalom sokkal nehezeb­bé teszi a kompromittáló anyagok és események (gárdisták egyenruhás fel­vonulása, romák megfélemlítése, anti­szemita transzparensek a futballstadi­­onban, EU-zászlók elégetése stb.) eltit­kolását. Internetportálok, mint a Hun­garian Spectrum vagy a Pusztaranger, gyor­san és megbízhatóan informálják ango­lul és németül a külföldi újságírókat vagy érdeklődőket. Ugyanakkor a gala­­mus.hu minimális anyagi eszközökkel maximális információt bocsát a magyar olvasók részére a nemzetközi sajtó leg­fontosabb cikkeiről. A magyar diplomaták fő feladata ma a nyugati kritika elleni levelek fogalma­zása és elhelyezése s a különösen aktív nyugati, elsősorban a magyar szárma­zású kommentátorok és kritikusok diszk­­reditálása nyílt és rejtett eszközökkel, körülbelül úgy, mint a kádárizmus alatt. A szélsőjobb által irányított magyar emigráns szervezetek s a részben Buda­pestről szervezett provokációk újra és újra, bumerángként még jobban árta­nak a kormány megroggyant külföldi imázsának. Nem szabad persze lebe­csülni Semjén Zsolt miniszterelnök-he­lyettes felhívását (Magyar Hírlap, 2012. jan. 16.) a külföldi újságírók lefizetésé­re, illetve a kormánybarát cikkek elhe­lyezésére, mely még meglepő eredmé­nyeket produkálhat. A hivatalos és a valódi Magyarország közötti különbség már majdnem orwel­­li dimenziókat ért el. Ugyanakkor a kor­mánypolitika külföldi képét segíti az a tény, hogy a magyar független vagy bal­oldali médiumok szorongatott anyagi helyzetükben nem tudják vagy nem me­rik a jobboldali korrupció gigantikus méreteit és a fél tucat magyar oligarchia­­csoport politikai és személyi összefonó­dását leplezni. A helyzet rákfenéje per­sze az is, hogy a magyar baloldali és li­berális elit­ maroknyi kivételtől eltekint­ve nemcsak politikailag vallott csődöt, hanem morálisan is. A szocialista-liberális kormányok 2002-2010 közötti országos és buda­­esti korrupciós botrányai miatt az Or­­án-rezsim elleni baloldali támadások­nak Nyugaton sincs hitelük. Visszatérve a Fidesz-szóvivők és mé­diabirodalmak téziseire a „kinti demok­ráciabajnokok és a benti ellenzék” ösz­­szeesküvéséről, ki kell mondani, hogy nemcsak „összeesküvés” nincs, hanem igazi, tartós és hatásos nyugati támoga­tást sem tapasztalt a független vagy bal­­liberális, nem pártokba tömörült ellen­zék. George Soros a világot akarja meg­változtatni, s láthatólag most nem a ma­gyar demokrácia sorsával, hanem a glo­bális pénzügyi stabilitást fenyegető ve­szélyekkel foglalkozik. Ahogy Paul Valéry írta a múlt század húszas éveiben, visszafelé megyünk a jövőbe. Nádas Péter nyolc évvel ezelőt­ti kijelentése ezért ma is érvényes, amely szerint „a magyar társadalomban házas­ság köttetett a Horthy-korszak és a ká­dárizmus között.” A visszaút Orbán Viktor „centrális erőterétől” s az elvesz­tett presztízstől csak hosszú távon lehet­séges. (A Bibó Társaságban tartott előadás rövidített , szerkesztett változata) PAUL LENDVAI: Az elvesztett presztízs avagy Magyarország imázsa ma 2012. MÁRCIUS 2. Orbán Viktor és kormánypártja leszavazta az állambiztonsági kommunista múlt feltárását Budapest, 2012. február 29. Február 20-án, egy nappal azután, hogy a német kor­mánykoalíció és az ellenzék pártjai közösen Németor­szág elnökévé jelölték Joachim Gauckot, aki jelentős sze­repet játszott abban, hogy Németországban mindenki számára hozzáférhetőek az NDK állambiztonsági iratai, a magyar Országgyűlés kormánypárti többsége Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen szó nélkül leszavazta azt az ellenzéki indítványt, hogy a magyar állambiztonsági múlt végre teljesen átlátható és hozzáférhető legyen, és bárki hozzájuthasson az egykori iratokhoz. Ezek után február 25-én Orbán miniszterelnök a kom­munizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Ma­­­gyar Televízió szombat esti híradójában képes volt arról beszélni: azt szeretné, ha a kommunizmus áldozataira való emlékezés beépülne a magyar közéletbe. A valóság az, hogy Magyarország lett az Európai Unió volt kommunista országai közül az utolsó, ahol az állam­biztonsági aktákról az Országgyűlés még mindig nem ho­zott megnyugtató határozatot. A levéltárakból hiányzó ira­tok egy részét megsemmisítették vagy ellopták, más részét pedig a titkosszolgálat tartotta vissza. Az 1989-90-es irat­megsemmisítések után fennmaradt akták 70 százaléka van a - korlátozott betekintést lehetővé tevő - Állambiztonsá­gi Szolgálatok Történeti Levéltárában; 30 százalék viszont még mindig a jelenlegi jogutód titkosszolgálatok irattárai­nak kezelésében. Sem az 1995-ös, sem a 2007/2008-as irat­feltáró bizottságok nem kaptak lehetőséget a fogdahálóza­ti ügynökök számának és dossziéinak megismerésére. Az egykori ügynökök túlnyomó többségének kilétére Magyarországon nem derült fény, pedig leolvashatóak volnának azok a mágnesszalagok, amelyeken az állam­biztonsági szolgálatokkal együttműködő személyek neve szerepel. A ma is antikommunista retorikát folytató Fidesz hi­vatalos álláspontja 2005-ben még az volt, hogy „a kor­mányzó pártok erkölcsi feladata, hogy a valamikori el­nyomó apparátust egészében és részleteiben bemutassa. Ha a felnövekvő generáció nem ismeri meg az igazságot, akkor nem lehet a bizalmat megalapozni és többpárti de­mokráciát építeni”, mert „e nélkül Magyarország nem tud majd felemelt fejjel létezni a szabad európai nemze­tek között”. Most viszont 171 Fidesz-KDNP-s koalíciós képviselő szavazatával elvetette az állambiztonsági ira­tok nyilvánosságát indítványozó javaslatot. A magyar, az európai és a világközvélemény számára ezzel végleg világossá válik, hogy M­agyarországon O­rbán Viktor és kormánya a bolsevik diktatúrák örökségének is a folytatója. Az egykori pártállam titkosszolgálatának do­kumentumait azért zárja el a teljes nyilvánosság elől, mert a titkosszolgálatok különféle érdekcsoportjaival egyezsé­get kötött, és védi azokat a híveit, akik egykor besúgóként vagy funkcionáriusként a pártállamot szolgálták ki. Péntektől angolul és németül a http://www.petitionon­­line.com felületén is olvasható. Adamik Lajos fordító, Andor Mihály szociológus, Aradi Bence tanár, Báli János zenész, tanár, Bálla Zsófia költő, Bán Zsófia író, Báthori Csaba író, Beke László művészettörténész, Bitó Lász­ló író, Bojtár Endre irodalomtörténész, Bozsik Péter író, szer­kesztő, Csáki Judit kritikus, Cseres-Gergely Zsombor közgaz­dász, Dalos György író, Dérczy Péter kritikus, irodalomtörté­nész, Eörsi László történész, Eörsi Mátyás jogász, Esterházy Pé­ter író, Fábri Péter író, Faragó Ágnes tipográfus, Fodor Tamás rendező, színész, Forgách András író, Földényi­­ László művé­szetfilozófus, Gerlóczy Ferenc újságíró, Géher István költő, iro­dalomtörténész, G. István László költő, Gervai András újság­író, Gömöri György költő, Győre Balázs író, György Péter esz­téta, egyetemi tanár, Gyukics Gábor költő, műfordító, Harasz­ti Miklós író, Horváth Ágnes egyetemi oktató, Janesch Péter épí­tész, K. Horváth Zsolt egyetemi oktató, Kádái Lóránt költő, szerkesztő, Kádár Judit irodalomtörténész, Kálmán C. György irodalomtörténész, Kálmán László nyelvész, Karátson Endre ny. egyetemi tanár, Karsai László történész, Kasza László újság­író, Kemény György képzőművész, Kenedi János kritikus, Kli­­mó Károly festőművész, Komoróczy Géza professor emeritus, Kondor Ádám zeneszerző, Konrád György író, Koppány Már­ton fordító, Korányi Mátyás költő, Kornis Mihály író, Kozma György kántor, karikaturista, Kőrössi P. József író, kiadó, Kő­szeg Ferenc, Kukorelly Endre költő, Lángh Júlia író, Lázár Jú­lia tanár, költő, műfordító, Maurer Dóra képzőművész, Mester­­házy Zsolt magánzó, Najmányi László megfigyelő, Németh Gá­bor író, Parti Nagy Lajos író, Pataky Ernőné könyvtáros, Pécsi Vera gazdaságtörténész, Perecz László filozófiatörténész, egye­temi tanár, Pétery Dóra orgonaművész, Radics Viktória irodal­már, Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár, Rajk Judit ének­művész, Rajk László építész, Sándor Iván író, Schein Gábor író, Sebes Katalin szerkesztő, Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, író, Solymosi Bálint író, SI-LA-GI képzőművész, Standeisky Éva történész, Sulyok Miklós ellenzéki szakács, Szendrői Balázs ma­tematikus, George Szirtes költő, műfordító, Szokács Kinga ta­nár, Szőke Annamária művészettörténész, Szüts Miklós festő, Tábor Ádám író, Takács József művészettörténész, Tamás Gás­pár Miklós filozófus, esszéíró, Tatár György egyetemi docens, Ungváry Rudolf író, Vágvölgyi B. András író, filmrendező, Vá­­radi Zsófia képzőművész, Varga László történész, levéltáros, Vető János képzőművész, Vörös István író, Wahor András művész, Xantus János filmrendező, tanár, Zelki János szerkesztő ÉLET És­» IRODALOM

Next