Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-03-02 / 9. szám - Paul Lendvai: Az elvesztett presztízs avagy Magyarország imázsa ma (9. oldal) - Nyílt levél: Orbán Viktor és kormánypártja leszavazta az állambiztonsági kommunista múlt feltárását (9. oldal)
Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere írt 1986-ban egy egész könyvet Az elveszett presztízs. Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniban (1894-1919) címmel arról, hogy az elvakult és gátlástalan nacionalizmus, valamint a politikai osztály korrupciója mérhetetlen károkat okozott Magyarország hírnevének. A hírhedt csernovai mészárlás (egy szlovák nacionalista templomszentelés során Andrej Hlinka jelenlétében a csendőrség beavatkozása következtében 15 ember halt meg) után a Times vezércikkben ítélte el a történteket: „A liberális Magyarország átveszi az orosz despotizmus politikáját.” Emlékeztethetünk az 1925-26-os frankhamisítási botrányra, amikor Bethlen István miniszterelnök tudtával 35 millió frank pénznemű hamis bankjegyet nyomtattak, egyébként az Állami Térképészeti Intézet pincéjében a főigazgató Teleki Pál volt miniszterelnök beleegyezésével. A pénzzel egyrészt az irredenta propagandaakciók szervezőit akarták, főként Csehszlovákiában, többek között szabadcsapatok felállításában támogatni, másrészt pedig a gyűlölt Franciaországnak, Trianon állítólagos főbűnösének kárt okozni. A nagy hullámokat vert nemzetközi botrányt a Bethlen-kormány túlélte, mert sem a nyugati hatalmak, sem a liberális ellenzék nem merte megkockáztatni az esetleg szélsőjobboldali kormányt hatalomra juttató őrségváltást. Végül megemlíthető még az ’56-os forradalom vérbefojtásának következményeként az ENSZ-közgyűlés napirendjére került úgynevezett „magyar ügy”, melyet csak 1962 őszén ejtettek el, cserébe azért, hogy a Kádár-rendszer az első nagyobb amnesztiát 1963 tavaszára bejelentette. Tulajdonképpen az úgynevezett „fekete korszak” 1957-1961 között jellemezte a nyugati sajtó Magyarország-képet. Én ezt a visszhangot, illetve az imázs változását az évek során közvetlen közelből éltem át. Ezzel a kérdéskomplexummal több könyvemben foglalkoztam. A The bureaucracy of truth - How communist governments manage the news című, angolul írt, 1981-ben németül és franciául is megjelent (magyarul persze nem) könyvemben részletesen foglalkoztam a hírmanipuláció finomabb, illetve durvább és átlátszóan primitív változataival. Történelmi párhuzamokról szó sem lehet, de ki kell mondani, hogy ma és most a magyar kormányzat tekintélye olyan alacsony fokon van, mint az elmúlt 20 évben soha. Nem Magyarországról beszélek, hiszen a modern magyar film újra nagy díjat nyert (Fliegauf Bence s előző évben Tarr Béla Berlinben), s szinte nincs nap, hogy ne lenne valamelyik nagy tekintélyű európai lapban elismerő kritika magyar írók műveiről (Nádastól és Esterházytól Konródig és Darvasiig) vagy magyar zenészek, karmesterek (Schiff András, Fischer Ádám, Fischer Iván, Eötvös Péter) koncertjeiről. A Fidesz-kormányt ugyan különböző színvonalon, de egyforma lelkesedéssel támogató jobboldali médiabirodalom kezdettől fogva tudta az imázsromlás okát. Egy jobb sorsra érdemes volt lektornőből lett vezércikkíró (Magyar Nemzet, 2011. márc. 14.) már korán megállapította: „Egy szó mint száz, itt a talpraállásért keményen küzdő Magyarország elleni nyílt internacionalista összeesküvésről van szó, amelyet a Cohn- Bendit-félék és hazai támogatóik irányítanak. Az Európai Néppárt s a magyar miniszterelnök »úriember módján gondolkodik« (...), az európai baloldal meg internacionalistán.” Félreérthetetlenebbül fogalmaz a Kádár-rendszer egyik népművelésügyi főtisztviselőjéből az alig kódolt antiszemitizmus bajnokává lett szerző a Magyar Hírlapban (2011. máj. 9.). Mivel „az új kormányzat jobboldali és nemzeti, nagyon felélénkült a már régen létező és működő balliberális világhálózat. Ha a kormány a magyar nép mellé áll, akkor nacionalista, nem európai, ha rendet akar, akkor nem demokrata, ha nem »toleráns« a cigánybűnözőkkel szemben, akkor rasszista, ha nem fekszik le a zsidó nagytőkének, akkor antiszemita”. Ugyanennek a lapnak nemzetközi hírhedtségű sztárpublicistája Szabadságharc című cikkében (2011. nov. 17.) a forint történelmi mélypontját az euróval szemben azzal magyarázta, hogy „a nemzetközi pénzvilág, a globális tőke egyszerűen nem hajlandó megbocsátani Orbánnak, hogy más utakon merészel járni. S ezért bármire képes a magyar kormány és az ország ellen. (...) Nézzék meg a Lopott idő című filmet. Tökéletes látlelet. (...) mindenért idővel fizetünk. (...) S a legnagyobb időbankár egy bizonyos filmbeli Weis úr. Aki harmincszázalékos kamatra ad időt kölcsön. És egymillió évet őriz széfjében. Na, hát ellenük folyik most a szabadságharc.” Az Európai Parlamentnek a magyar kormánypolitikát elítélő többségi határozata után elhangzott állásfoglalások a jobboldali médiumokban Kosáry Domokos 1997 júniusában elhangzott figyelmeztetésére emlékeztetnek: „Még mindig és továbbra is nálunk a legfőbb veszedelem a butaság.” De nem csak erről van szó. Ungváry Rudolf, minden önkényuralomra törő rendszer megtámadhatatlan kritikusa találóan állapította meg:,„Az orbáni rendszernek csak egyetlen zsarnoki vonása van, de ettől fortélyos: a nemzethez, a hazához való tartozásnak politikai feltétele van. Aki nem a rendszer híve, az ellenség. Nemzetidegen, hazaáruló.” Az Orbán-kormány alkotmányának, 350 törvényének s két tucat „sarkalatos” törvényének egyre élesebb nemzetközi kritikája vezetett az Európai Parlament meglepően egyértelmű legutóbbi elítélő határozatához. A parlamenti határozat válasz arra az aggodalmat keltő politikára, melyet a világ mértékadó lapjai és legutóbb olyan vezető személyiségek is, mint a Nobel-díjas Paul Krugman és a princetoni egyetem magyarul is folyékonyan beszélő alkotmányjogirofesszora, Kim Lane Scheppele, aerlini Wissenschaftskolleg volt vezetője, Wolf Lepenies, a világhírű politológus, Francis Fukuyama és a francia filozófus, Bernard-Henri Lévy részletesen bírált. A kormánypárti médiumok színvonalára jellemző, hogy sohasem merik lehozni a fontos kritikus kommentárok teljes szövegét vagy lényegét. Firkászaik, mint például legutóbb a Heti Válaszban, kimazsoláznak néhány apró vagy nevetségesnek ható tárgyi tévedést, hogy eltereljék a figyelmet az újkori magyar történelemben példátlan számú fizikus cikk lényegéről. Az Orbán-rezsim félelmetesen negatív imázsát Nyugaton nemcsak (az e hasábokon is részletesen tárgyalt) vitatott vagy elítélt politikai és pénzügyi döntések okozták. A Magyarországon vagy külföldön élő - „a befogadó nemzetüket lejárató”, „idegenszívű”, kozmopolita, a Washington-Tel Aviv-tengelyt szolgáló, „az antiszemitizmustól és nácizmustól való folyamatos rettegésből remekül megélő”, „titokban minden hagyományos értéket gyűlölő”, mint „Kun Béla szellemi, lelki rokonaiként fellépő” magyar művészek, írók, tudósok és publicisták ellen indított útszéli rágalmazó jobboldali sajtókampányok nemzetközi visszhangja szinte ugyanilyen fontos volt. Az évi 360 millió forintért a Nézőpont Intézet cégétől megrendelt kormányzati médiafigyelés foglalkozhatna például a Schiff András zongoraművész ellen indított (Magyar Hírlap, 2011. 2012. március 1-én, szerda este fél 8-kor. VERSKÖZELÍTÉS avagy a versolvasás művészete Bella Zsófia és Béthori Csaba költészeti szalonja a Stúdió K Színházban Műsoron: Ady Endre: Alszik a magyar; Ha messzebbről nézem Székely János: A vesztesek Henri Cole: Hibbanás; Fekete sörény; Galagonya Közreműködik: Fodor Tamás Bensőséges beszélgetés egy-egy vers lehetséges megközelítéseiről, erényeiről és gyengéiről, szokatlan értelmezéseiről Sypio -f( www.studiokszinhaz.hu jan. 3-4.) és a nyugati sajtóban nagy port felvert megfélemlítő kampánnyal s ennek a szerzők számára váratlan, de a magyar imázsra megsemmisítően ható következményeivel. A Washington Post 2010. december 26-án közölt egy cikket Magyarszág putyinizdása címmel, mely a Médiatörvény kapcsán utalt arra, hogy ugyanez a kormány veszi át néhány nap múlva az Európai Unió hat hónapra érvényes elnökségét. Schiff egy rövid olvasói levélben aggodalmát fejezte ki a magyarországi fejlemények miatt, s ez váltotta ki a hírhedt antiszemita publicista dührohamát Schiff, Daniel Cohn- Bendit és egy Nick Cohen nevű londoni Guardian-szerkesztő („bűztermék”) ellen. Az egész világsajtóban idézett megjegyzés („sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben”) és a hiába várt elhatárolódás a Fidesz és Orbán Viktor részéről következménye Schiff, Konród és az operaházi igazgatásról külső nyomás miatt lemondott Fischer Ádám közös nyilvános petíciója Brüsszelben a kelet-európai romákat érintő rasszizmus és antiszemitizmus ellen. Schiff akit azzal fenyegettek az interneten, hogy levágják a kezét, nem hajlandó többé hazájában fellépni. A filozófusok - Heller Ágnes, Vajda Mihály és Radnóti Sándor - ellen indított kormányvizsgálatot és médiakampányt a konzervatív Die Welt féloldalas cikkben ítélte el mint nacionalista kampányt antiszemita mellékhangokkal, s a Német Filozófiai Társaság nemcsak tiltakozását fejezte ki, hanem (már 2011 januárjában) felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a Médiatörvényen kívül kísérje figyelemmel a kormány magatartását a kritikus tudósok és intellektuelek esetében. Az Új Színház igazgatójának leváltása és egy szélsőjobboldali duó (Dörner Csurka) kinevezése szintén megdöbbentően erős spontán visszhangot váltott ki egész Nyugat-Európában. A Le Monde és a Salzburger Nachrichten, a Die Zeit és a Die Presse, a Süddeutsche Zeitung és a Neue Zürcher s velük együtt számos más újság, valamint tévé- és rádióriportok foglalkoztak a politikailag motivált tisztogatással a pesti és vidéki színházfronton. Egyébként a Csurka István halála és temetése kapcsán elhangzott jobboldali és Fidesz-közeli nyilatkozatok, beszédek és nekrológok, amelyek elegánsan elhallgatták vagy kikerülték az életmű világszerte ismert antiszemita oldalait, arra mutatnak, hogy a kormánypárt és a Jobbik közötti különbségek egyre halványabbak lesznek. Vitathatatlan, hogy a globális kommunikációs forradalom sokkal nehezebbé teszi a kompromittáló anyagok és események (gárdisták egyenruhás felvonulása, romák megfélemlítése, antiszemita transzparensek a futballstadionban, EU-zászlók elégetése stb.) eltitkolását. Internetportálok, mint a Hungarian Spectrum vagy a Pusztaranger, gyorsan és megbízhatóan informálják angolul és németül a külföldi újságírókat vagy érdeklődőket. Ugyanakkor a galamus.hu minimális anyagi eszközökkel maximális információt bocsát a magyar olvasók részére a nemzetközi sajtó legfontosabb cikkeiről. A magyar diplomaták fő feladata ma a nyugati kritika elleni levelek fogalmazása és elhelyezése s a különösen aktív nyugati, elsősorban a magyar származású kommentátorok és kritikusok diszkreditálása nyílt és rejtett eszközökkel, körülbelül úgy, mint a kádárizmus alatt. A szélsőjobb által irányított magyar emigráns szervezetek s a részben Budapestről szervezett provokációk újra és újra, bumerángként még jobban ártanak a kormány megroggyant külföldi imázsának. Nem szabad persze lebecsülni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felhívását (Magyar Hírlap, 2012. jan. 16.) a külföldi újságírók lefizetésére, illetve a kormánybarát cikkek elhelyezésére, mely még meglepő eredményeket produkálhat. A hivatalos és a valódi Magyarország közötti különbség már majdnem orwelli dimenziókat ért el. Ugyanakkor a kormánypolitika külföldi képét segíti az a tény, hogy a magyar független vagy baloldali médiumok szorongatott anyagi helyzetükben nem tudják vagy nem merik a jobboldali korrupció gigantikus méreteit és a fél tucat magyar oligarchiacsoport politikai és személyi összefonódását leplezni. A helyzet rákfenéje persze az is, hogy a magyar baloldali és liberális elit maroknyi kivételtől eltekintve nemcsak politikailag vallott csődöt, hanem morálisan is. A szocialista-liberális kormányok 2002-2010 közötti országos és budaesti korrupciós botrányai miatt az Orán-rezsim elleni baloldali támadásoknak Nyugaton sincs hitelük. Visszatérve a Fidesz-szóvivők és médiabirodalmak téziseire a „kinti demokráciabajnokok és a benti ellenzék” öszszeesküvéséről, ki kell mondani, hogy nemcsak „összeesküvés” nincs, hanem igazi, tartós és hatásos nyugati támogatást sem tapasztalt a független vagy balliberális, nem pártokba tömörült ellenzék. George Soros a világot akarja megváltoztatni, s láthatólag most nem a magyar demokrácia sorsával, hanem a globális pénzügyi stabilitást fenyegető veszélyekkel foglalkozik. Ahogy Paul Valéry írta a múlt század húszas éveiben, visszafelé megyünk a jövőbe. Nádas Péter nyolc évvel ezelőtti kijelentése ezért ma is érvényes, amely szerint „a magyar társadalomban házasság köttetett a Horthy-korszak és a kádárizmus között.” A visszaút Orbán Viktor „centrális erőterétől” s az elvesztett presztízstől csak hosszú távon lehetséges. (A Bibó Társaságban tartott előadás rövidített , szerkesztett változata) PAUL LENDVAI: Az elvesztett presztízs avagy Magyarország imázsa ma 2012. MÁRCIUS 2. Orbán Viktor és kormánypártja leszavazta az állambiztonsági kommunista múlt feltárását Budapest, 2012. február 29. Február 20-án, egy nappal azután, hogy a német kormánykoalíció és az ellenzék pártjai közösen Németország elnökévé jelölték Joachim Gauckot, aki jelentős szerepet játszott abban, hogy Németországban mindenki számára hozzáférhetőek az NDK állambiztonsági iratai, a magyar Országgyűlés kormánypárti többsége Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen szó nélkül leszavazta azt az ellenzéki indítványt, hogy a magyar állambiztonsági múlt végre teljesen átlátható és hozzáférhető legyen, és bárki hozzájuthasson az egykori iratokhoz. Ezek után február 25-én Orbán miniszterelnök a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Magyar Televízió szombat esti híradójában képes volt arról beszélni: azt szeretné, ha a kommunizmus áldozataira való emlékezés beépülne a magyar közéletbe. A valóság az, hogy Magyarország lett az Európai Unió volt kommunista országai közül az utolsó, ahol az állambiztonsági aktákról az Országgyűlés még mindig nem hozott megnyugtató határozatot. A levéltárakból hiányzó iratok egy részét megsemmisítették vagy ellopták, más részét pedig a titkosszolgálat tartotta vissza. Az 1989-90-es iratmegsemmisítések után fennmaradt akták 70 százaléka van a - korlátozott betekintést lehetővé tevő - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában; 30 százalék viszont még mindig a jelenlegi jogutód titkosszolgálatok irattárainak kezelésében. Sem az 1995-ös, sem a 2007/2008-as iratfeltáró bizottságok nem kaptak lehetőséget a fogdahálózati ügynökök számának és dossziéinak megismerésére. Az egykori ügynökök túlnyomó többségének kilétére Magyarországon nem derült fény, pedig leolvashatóak volnának azok a mágnesszalagok, amelyeken az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő személyek neve szerepel. A ma is antikommunista retorikát folytató Fidesz hivatalos álláspontja 2005-ben még az volt, hogy „a kormányzó pártok erkölcsi feladata, hogy a valamikori elnyomó apparátust egészében és részleteiben bemutassa. Ha a felnövekvő generáció nem ismeri meg az igazságot, akkor nem lehet a bizalmat megalapozni és többpárti demokráciát építeni”, mert „e nélkül Magyarország nem tud majd felemelt fejjel létezni a szabad európai nemzetek között”. Most viszont 171 Fidesz-KDNP-s koalíciós képviselő szavazatával elvetette az állambiztonsági iratok nyilvánosságát indítványozó javaslatot. A magyar, az európai és a világközvélemény számára ezzel végleg világossá válik, hogy Magyarországon Orbán Viktor és kormánya a bolsevik diktatúrák örökségének is a folytatója. Az egykori pártállam titkosszolgálatának dokumentumait azért zárja el a teljes nyilvánosság elől, mert a titkosszolgálatok különféle érdekcsoportjaival egyezséget kötött, és védi azokat a híveit, akik egykor besúgóként vagy funkcionáriusként a pártállamot szolgálták ki. Péntektől angolul és németül a http://www.petitiononline.com felületén is olvasható. Adamik Lajos fordító, Andor Mihály szociológus, Aradi Bence tanár, Báli János zenész, tanár, Bálla Zsófia költő, Bán Zsófia író, Báthori Csaba író, Beke László művészettörténész, Bitó László író, Bojtár Endre irodalomtörténész, Bozsik Péter író, szerkesztő, Csáki Judit kritikus, Cseres-Gergely Zsombor közgazdász, Dalos György író, Dérczy Péter kritikus, irodalomtörténész, Eörsi László történész, Eörsi Mátyás jogász, Esterházy Péter író, Fábri Péter író, Faragó Ágnes tipográfus, Fodor Tamás rendező, színész, Forgách András író, Földényi László művészetfilozófus, Gerlóczy Ferenc újságíró, Géher István költő, irodalomtörténész, G. István László költő, Gervai András újságíró, Gömöri György költő, Győre Balázs író, György Péter esztéta, egyetemi tanár, Gyukics Gábor költő, műfordító, Haraszti Miklós író, Horváth Ágnes egyetemi oktató, Janesch Péter építész, K. Horváth Zsolt egyetemi oktató, Kádái Lóránt költő, szerkesztő, Kádár Judit irodalomtörténész, Kálmán C. György irodalomtörténész, Kálmán László nyelvész, Karátson Endre ny. egyetemi tanár, Karsai László történész, Kasza László újságíró, Kemény György képzőművész, Kenedi János kritikus, Klimó Károly festőművész, Komoróczy Géza professor emeritus, Kondor Ádám zeneszerző, Konrád György író, Koppány Márton fordító, Korányi Mátyás költő, Kornis Mihály író, Kozma György kántor, karikaturista, Kőrössi P. József író, kiadó, Kőszeg Ferenc, Kukorelly Endre költő, Lángh Júlia író, Lázár Júlia tanár, költő, műfordító, Maurer Dóra képzőművész, Mesterházy Zsolt magánzó, Najmányi László megfigyelő, Németh Gábor író, Parti Nagy Lajos író, Pataky Ernőné könyvtáros, Pécsi Vera gazdaságtörténész, Perecz László filozófiatörténész, egyetemi tanár, Pétery Dóra orgonaművész, Radics Viktória irodalmár, Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár, Rajk Judit énekművész, Rajk László építész, Sándor Iván író, Schein Gábor író, Sebes Katalin szerkesztő, Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, író, Solymosi Bálint író, SI-LA-GI képzőművész, Standeisky Éva történész, Sulyok Miklós ellenzéki szakács, Szendrői Balázs matematikus, George Szirtes költő, műfordító, Szokács Kinga tanár, Szőke Annamária művészettörténész, Szüts Miklós festő, Tábor Ádám író, Takács József művészettörténész, Tamás Gáspár Miklós filozófus, esszéíró, Tatár György egyetemi docens, Ungváry Rudolf író, Vágvölgyi B. András író, filmrendező, Váradi Zsófia képzőművész, Varga László történész, levéltáros, Vető János képzőművész, Vörös István író, Wahor András művész, Xantus János filmrendező, tanár, Zelki János szerkesztő ÉLET És» IRODALOM